Csíkos búcsú Schwartzenberger István emlékére

A Minőségi Újságírásért Alapítvánnyal közösen kollégák és barátok szerveznek jótékonysági koncertet a február 5-én váratlanul elhunyt újságíró, Schwartzenberger István (Schwartzi) családja javára. Az április 2-án, este nyolc órakor a népligeti Diesel Klubban (régi nevén E-klub, 1101 – Budapest, X. kerület, Népligeti út 2., a Planetárium mellett) kezdődő koncerten fellép a Csík zenekar és Ferenczi György, Szalay Kriszta és Cserna Antal színművészek mellett Török Ádám és a Mini is (vendégük: Závodi János – Piramis).

Az est teljes bevételét Schwartzi gyermekeinek és gyermekei édesanyjának szánják. Jegyek – 2800 forintos egységáron – elővételben, a Ticket Express jegyiroda-hálózat eladóhelyein vásárolhatók (részletes jegyiroda-keresés a www.tex.hu honlapon, központi telefonszám / call center: (06-30- 30-30-999).



Vajon mi sül ki abból, ha Quimby-számokat „megnépzenésítő” muzsikusok rock and roll hősként magasztalt szájharmonika-művésszel és a progresszív rock-blues műfaj doyenjének kikiáltott fuvolavirtuózzal közösen lépnek színpadra? Talán egy fergeteges koncert – mindazoknak, akik nyitottak a váratlan stílustársításokra. És emlékezetes búcsú azoknak, akik ismerték és szerették a nemrég váratlanul elhunyt újságírót és családapát, Schwartzenberger Istvánt.



A magyar és az erdélyi autentikus népzenét a legújabb könnyűzenei eszközökkel elegyítő Csík Zenekar Schwartzi egyik kedvence volt. És még ezreké, akik szívesen barangolnak műfajok között, kíváncsiak például a Quimby, a Kispál és a borz vagy a Tankcsapda számainak „csíkosítására”, ráadásul a koncertek végén még arra is marad erejük, hogy pördüljenek néhányat a táncházban. Április 2-án – mint már korábban is – Csík Janiék közösen lépnek fel Ferenczi Györggyel, és remélhetőleg adnak majd némi kóstolót korábbi pikáns kísérleteikből. Például abból, ahogy Ferenczi az erdélyi Kalotaszeg dallamait blues-os szájharmonika-játékával fűszerezi.

És ez még csak a kezdet: a gyermeklemezszerző-író-rendező-színésznőről, Szalay Krisztáról sokaknak civil kezdeményezései ugranak be legelőször: ahogy életmentő kórházi gépre gyűjt vagy a Down-szindrómáról ír, rendez és játszik színházi előadást, amelyben partnere, a downos Kiss Botond saját magát alakítja. Szalay Kriszta és férje, Cserna Antal színművész – Schwartzi „ezeréves” barátai – most zenésszé lépnek elő a muzsikusok között.

És ahogy a hab a tortát – bár, ha Schwartzira emlékezünk, legyünk stílusosak: a húsosszalonna-csíkok a göngyölt húst – úgy spékeli meg az estet a fuvolavirtuóz, Török Ádám együttese, az évek óta változó felállásban koncertező (sokak szerint azonban a jelenlegiben a legkirobbanóbb) progresszív blues-rockot játszó Mini. Ráadásul vendégnek hívták a piramisos Závodi Jánost.



Schwartzenberger István a tanítóképző főiskola elvégzése után, a Fényszóró című újságnál kezdte pályafutását, később a Közmű, 1990-től pedig az Esti Hírlap szerkesztőségében dolgozott. Onnan került a Mai Naphoz, majd 1997-től 2008 végéig a Népszabadság riportere és rovatszerkesztője volt. Égvilágom címmel 2001-ben jelent meg Besenyei Péter műrepülőről szóló könyve, több, a raliról szóló kötet társzerzője volt.

Akik ismerték az újságírót, vagy akik szeretik a Csík zenekart, Ferenczi Gyurit, Szalay Krisztáékat és Török Ádámot!

Pados Máté anyja

"2008. szeptember 3-án este egy-két órával korábban született csecsemőjét a miskolci Vasgyári Kórház (diósgyőri kórház) második emeleti lépcsőfordulójában a szülészet előtti padon hagyta egy anya." Kell-e tudnunk, ki volt az? Mennyiben jogszerű és mennyiben ésszerű ebben az esetben feljelentést tenni? Lehet-e helye a körülmények mérlegelésével a szabad jogértelmezésnek? Mit élhet át egy gyermekét elhagyó anya?

Györe Gabriella: Pados Máté anyja

2008. szeptember 3-án este egy-két órával korábban született csecsemőjét a miskolci Vasgyári Kórház (diósgyőri kórház) második emeleti lépcsőfordulójában a szülészet előtti padon hagyta egy anya. Azért itt, mert a miskolci Semmelweis kórház szülészeti-nőgyógyászati osztálya átépítés miatt ideiglenesen ide költözött. Azért itt, mert korábban ugyan inkubátor működött a kórház előtt, mely egy fából készített fülkében várta a hasonló helyzeteket – azonban gyakran megrongálták, s javítás miatt most sem volt a helyén.

A csecsemő egészséges, a hírek szerint előbb Pados Viktornak (egy hírben Gyuszinak), majd Pados Máténak nevezték el, s teljesebb ellátása érdekében átszállították a megyei kórház koraszülött osztályára. Máté 3750 gramm súllyal született, 53 centis. A Blikk már egy lehetséges örökbefogadó szülőt is talált neki.

A kórház a rendőrségen feljelentést tett.

2005 áprilisa óta lehetséges az anyára és a kórház vezetőjére büntetőjogi felelősséget nem terhelő módon használni az inkubátorokat. A Schöpf-Mérei Ágost Kórház alkalmazta először a módszert, később megyei kórházak is kaptak inkubátorokat. Aki inkubátorban helyezi el csecsemőjét, s hat héten át érte nem jelentkezik, annak csecsemője örökbe adható s az anya nem kereshető; családi jogállás megváltoztatása bűntettével sem ő, sem az intézmény vezetője nem vádolható. Az utóbbi években legalább 30 csecsemőt mentettek meg az inkubátorok.

Mindezek alapján úgy vélem, az anyát önhibáján kívül keresik és indítanak ellene eljárást. Hatályos jogszabályaink szerint, ha lett volna inkubátor a kórház előtt, s az anya abban hagyja gyermekét, akkor nem kereshető és nem büntethető. Nem volt inkubátor – vajon mennyi ideje?

Kell-e tudnia egy gyermekét elhagyni készülő anyának, hogy ott van-e a kórház előtt, ahova áthelyezték a megyeszékhely kórházának szülészetét, s működőképes állapotú-e az ott lévő inkubátor? Szerintem nem.

A leendő anyát úgyis túl sok minden foglalkoztatja: hogy messzebbre ne menjünk, maga a szülés. Azon át kell esnie, azt le kell bonyolítania. Orvosi, esetenként pedig bármiféle külső segítség nélkül. Aztán ott lehet az őrlődés is: adjam-e? ne adjam-e? Fel tudom-e nevelni? Ha viszem, adom, teszem, meglátnak-e? Megbüntet-e érte valaki? Ha adom, kitudódik-e a titkom? Meg tudom-e tenni majd, hogy másnak adom, ha látom?

"Miért nem védekezik egy nő a huszonegyedik században, ha nem akar gyereket?" –hangzik a kérdés. Mivel csak feltevéseink vannak, ezek között sétálgatunk, így lépek még kettőt és onnan kérdezem: mi van, ha akarta, de közben másképp alakult az élete? Ha nem tudná eltartani? Ha nem engedheti meg magának, hogy megtartsa? Ha a férjről kiderült, hogy nem lenne jó apa? Ha verekszik? Ha iszik? Ha csak hideg, mint egy mellékvonal állomásépülete egy februári hajnalon? Ha az anya éppen kíméletéről tesz tanúbizonyságot a baba örökbe adásával? S mi van, ha ’csak’ megkímélné magát, még élni akar, korán jött a gyerek? (Nem jobb az egy babának, ha nem kell ott lennie, ahol nem tudnak vele mit kezdeni?)

Ha egy nő úgy dönt, hogy lemond a csecsemőről, aki belőle szakadt ki, arra jó oka van, s tette nem bűnvezérelt. Ha egy kórház előtt elvileg volt inkubátor, gyakorlatilag az utóbbi időben kiszámíthatatlannak tűnő módon hol volt, hol nem volt, mint a mesében, s mikor kellett volna, épp nem volt, ez még nem ad okot rá, hogy a gyermekéről ekképp az állam javára az örökbeadás, gyermektelen párok javára az örökbefogadás lehetőségét biztosítva lemondó, anonimitást óhajtó anya rendőrségi keresgélés célja, feljelentés gyanúsítottja legyen.

Ha állnia kellett volna ott inkubátornak, s Pados Máté anyja joggal feltételezhette annak ottlétét, ám az nem volt ott, akkor a második emeleti lépcsőfordulóban elhelyezett baba státusza megegyezik az inkubátorba helyezett babáéval. Így az anya ellen indított eljárás rendszeranomália, hiba a mátrixban. Olyan jelenség, mint az inkubátor hiánya. A jognak ebben a helyzetben egy elvileg fennálló tényt gyakorlatilag fennálló tényként kéne kezelnie: azt a babát az éppen javított inkubátorba szánták. A jog nem várhatja el egy frissen szült anyától, hogy előzetesen hosszan és gondosan tájékozódjon, helyén van-e az elvileg oda való inkubátor.

Az anya tehát megtette kötelességét: kihordott egy babát, életet adott neki, hosszas vajúdás után döntést hozott arról, hogy anonimitását megtartva lemond a gyerekről, s más, a babának jobb anyagi, érzelmi, mentális, szellemi körülményeket biztosító családnak adja. Most a jogon a sor, hogy megtegye kötelességét: egy egyértelmű helyzetben tartsa tiszteletben az anya jogát anonimitására − az ő küzdelmének amúgy sincs itt vége. Egy életen át terhes marad döntésével, s többnyire évtizedekig vajúdik majd, vajon helyesen tette-e, amit tett. Pados Máté, a kisfiú pedig egy sikeres örökbefogadással talán megspórol magának néhány ilyen életvajúdást.
___________

hír az index.hu-n
hír a Délmagyarországban
hír a Blikkben

Szécsi Magda: Rosszkedvű töprengés a szegénységről - 2. rész

"Egész komolyan fontolgatom, hogy ha a Ráció C-nél nem tapasztalok változást és nyitottságot, tüntetni fogok a lyukas vödörbe szórt állami pénzek miatt, a letiltott, kitiltott, megalázott munkatársak és romák miatt. A Rádió C szlogenje nem lehet az, hogy „az én uramnak mindent szabad!” - Szécsi Magda a szegénységről írott 33 ponjának első részét múlt héten olvashatták. A második részben a lelki és szellemi szegénység néhány formáját járja körül az írónő ülönös tekintettel a Rádió C roma rádió sorsára, s arra is kitér, milyen helyzetben nem érdemes támogatni valakit.

16. Mindig örömmel olvasom Zsigó Jenő jegyzeteit, az Amaro Drom című roma lapban, mert olyan igazságokat mond ki, amik a hazugságok (és hazugok) elevenébe vágnak! A hazugságoknak persze vannak jól megfizetett cigány zsoldosai is, a politikában éppúgy mint a médiában, ahol mindenki az igazság kimondását kéri számon a másikon. Ezért is megrendítő a hír, hogy Zsigó Jenőt kitiltották a Rádió C-ből, a mi rádiónkból! Ez is szegénység! Lelki-szellemi szegénység, amihez asszisztál az MSZP? És a rádiót fenntartó alapítvány, melyet Bíró András hozott létre. Az országgyűlés ősszel állítólag újra nagyobb összeget utal majd át a Ráció C működtetés költségeire! De minek, ha ott csak féligazságok hangozhatnak el?! A kormány tapsol a hazugságokhoz? Ez szégyen! Szégyen! Szégyen!!!
Olyan kormányt akarok, aki nem fél az igazságtól, se az igazságot kimondóktól! Olyan kormányt akarok, ami nem támogatja a primitívséget! Olyan kormányt akarok, akinél nem hátrány a legelesettebbek szellemi fejlődése, öntudatra ébredése! Olyan kormányt akarok, akinél az igazság kimondása nem rossz pont, hanem a legnyugodtabb, leggyümölcsözőbb alapja az elkövetkezendő évtizedek erős együttműködésének.
Minél több ellentmondás takarja el az igazságot, annál nagyobb szüksége van a cigányoknak Zsigó Jenőre. Aki nincs egyedül! Ezt csak a besúgók hiszik, és az olyan főhivatalnokok, akik zokogtak a FIDESZ bukásakor, majd gyorsan átálltak a győztesekhez, elvégre élni kell, és manipulálni a cigányságot, osztani az alázat fokozatai szerint: ez jólesően alázatos, megkapja Balatonlellét, az képtelen az alázatra, hát ott dögöljön meg a fonyódi üdülőproblémájával egyedül! (Ha a következő kormány megtartja ilyen típusú hivatalnokait, nem sokáig marad hatalmoni!) Olyat, hogy egy igazgatócska azt tehet amit akar, csak a Rádió C vezetői és tulajdonosai képzelhetnek, ideig-óráig...
A Rádió C értünk van. Engedni kell szóhoz jutni azokat is, akik nem hatalomfüggők, nem nyálasak, nem hódolnak be senkinek! Ilyenek még például Zsigón kívül a melegek is, akiket úgy utasított el műsortervükkel együtt a Rádió C, ami már súrolja a rasszizmus határát. A kormány gondolja át még egyszer, hogy kit, miért és mennyivel támogat! Dísznek, alibinek ne szórja el a szegények pénzét a Rádió C-re (amiből persze 2-3 ember jól megél!). Egész komolyan fontolgatom, hogy ha a Ráció C-nél nem tapasztalok változást és nyitottságot, tüntetni fogok a lyukas vödörbe szórt állami pénzek miatt, a letiltott, kitiltott, megalázott munkatársak és romák miatt. A Rádió C szlogenje nem lehet az, hogy „az én uramnak mindent szabad!” Csoda, hogy az ORTT-hez eddig nem érkezett panasz (?!)
- Hogy jól értsék, leírom, hogy nem a rádió C megszüntetése a célom. Szükségünk van a Rádió C-re, és talán az elmúlt évek alatt sosem volt nagyobb szükségünk rá ebben a molotov koktélokkal itató világban. Kell a Rádió C! Kell egy jól működő rádió, de nem egy olyan Roma rádió, amelyben a primitívség, az önkény, a cigányok egymásra uszítása, az erőszak, a hatalmaskodás, a brutalitás uralkodik, másfelől pedig a (mindenféle) hatalom előtti gyáva meghunyászkodás, a romák égető problémáinak elkussolása isten tudja, miféle személyes előnyökért! A Rádió C tulajdonosainak nemtörődömsége, a cigányság teljes semmibevétele ültethette a vezetésre teljesen alkalmatlan Fátyol Tivadart a Rádió C igazgatói székébe!
Ha az autonómia alapítvány képtelen megfelelő vezetőt találni a Ráció C élére, és ha képtelen fenntartani önerőből a rádiót (ami kutyakötelessége lenne!), akkor tegye lehetővé, hogy a 4 legnagyobb roma szervezet tulajdonosi jogot kapjon, vagy beleszólásuk lehessen a Ráció C szellemi (gazdasági, politikai, kulturális) vonalának szabad áramlásába! Sajnos az autonómia alapítvány megbukott! Már régen nem az, aminek indult! A cigányság (úgy tűnik) csak egy lehetőség a számukra, hogy ők, önmagukért, felszínen maradhassanak... -

***

17. Ha a kormány feloldani, megoldani nem tudja a munkanélküliség problémáját, és a szegények-gazdagok, szegények-szegények közötti éles ellentmondásokat, akkor legalább vállalják fel, hogy létezik, és nem szépítsék a helyzetet!

***

19. Az uniós bőség árnyéka a nyomor?

***

20. Az emberek olyan rettenetesen félnek az éhezéstől, hogy talán nem is annyira az éhezésbe, mint inkább az attól való félelmükbe halnak bele...

***

21. Mindenki tudja, hogy Krisztus után 953-ban a kínaiak, már vasból öntött oroszlánt tudtak készíteni, de soha annyi élelmiszert nem tudtak megtermelni, hogy ne legyenek éhező szegényeik. Ezt nem vigasznak, nem is igazolásnak szánom, csak azért írtam le, mert nekem a világ összes szegényének nyomorúsága fáj - és ezzel sem vagyok egyedül.

***

22. Sokféle szegénység van, de csak egy olyan, ami árulás is egyben: a mindenkori rendszert és hatalmat kiszolgáló szegénység! Még ha beledöglenek is, de nekik minden szép és minden jó úgy, ahogy van. (Egyszer illene hosszan írnom arról is, hogy mit nem szeretek a fajtámban, de ebben a témában túltelített a kínálat, úgyhogy inkább még sem sorolok be szorosan mögéjük. A tapasztalataim nem romlandók, és van időm, majd egyszer sort kerítek rájuk.)

(A sorozat harmadik, egyben befejező részét augusztus 25-én olvashatják.)

Móricka és az Angyalkommandó

Sikeres akciót hajtott végre az Angyalkommandó augusztus 12-én koradélután.
4 angyal vett részt a móricka fedőnevű műveletben, több híresség szellemét (többek között Mórickáét!) hordozva és spirituális erejüket kérve segítségül. - ICA helyszíni beszámolója az Angyalkommandó I. akciójáról, az Angyalkommandó akciójának média-megjelenéseivel.

Pontosság, hatékonyság. Az angyalkommandó jelmondatához illően érkezett a Gellért tér közelébe három különböző irányból. Cinka Panna angyal például egy autóból pattant ki. Gyors átváltozás, és a négy szárnyas könnyedén indult a célobjektum irányába, ahol már kis csapat várta őket némileg unottan, de a szárnyasok megjelenése színt vitt az életükbe. Gandhi angyal sajtóanyagot osztott, bemutatkoztak egymásnak angyalok és média, készülődött az előadás, hogy kettőkor összedugják fejüket az angyalok és elinduljon az akció.

"Szeretünk és értünk! Az angyalkommandó 4 angyallal a móricka akcióra készen áll. Az angyalkommandó az összefogás az erőszak ellen civilcsoportosulás művészeti akciócsoportja, mely angyalaival a gyűlölet és a kirekesztés ellen lép fel. Most a Móricka vicclap uszító hangvételét fogjuk semlegesíteni." - jelentette be Cinka Panna angyal.

Jókedvű sürgésbe fogtak az angyalok, söprögettek, forgolódtak, felmostak és tollseprűztek - tisztogatták a térséget a negatív mentális energiáktól. Közben Cinka Panna angyal a főszrekesztőt kereste a szerkesztőségi kaputelefonon: angyali eréllyel szólt fel a szerkesztőségbe, de nem találta, mert épp nem volt ott és természetesen a többiek sem értek rá. Nehéz az angyalokkal szembenézni...

Szertartásos szájápolás következett: az angyalok megtisztították Szűcs Albert bábut a gyűlöletkeltésre alkalmas lehelettől, majd Angyali Nyilatkozatot tettek:

NYILATKOZAT

Az angyalkommandó 2008 augusztus 12 móricka elnevezésű akciója során
A TÉRSÉG GYŰLÖLET FAKTORÁT AKTUÁLISAN KÖZÖMBÖSÍTETTÜK!
AZ ANGYALKOMMANDÓ NEVÉBEN: gandhi angyal, szubeurópai mária angyal, tandari éva angyal, szécsi pál angyal, domján edit angyal, papp laci angyal, cinka panna angyal

Szívesen vesszük alábbi angyalok kiállását akciónk mellett: bangó margit angyal, szécsi magda angyal, oláh ibolya angyal, győzike angyal, zsigó jenő angyal, valamit a romantik angyalbrigád, a száztagú angyalszázad, a szomjas éjszaka harsonás egylet, és így tovább!

"Mi négyen, itt és most az említettek emberi és szellemi teljesítményével közömbösítjük a kártékony szellemet" - mondta a sajtónak Gandhi angyal. "Mi a harmadik politikai erő, a politikamentesség terében működünk" - tette hozzá Cinka Panna angyal.


(Fotó: Járdány Bence. Forrás: hírszerző.hu)

Média szeret és ért, az angyalkommandó üzenete elegánsan egyszerű: EMBER EMBERNEK ANGYALA.

A kommandó dolgavégeztével átsétált a városon - dudáltak az autók, integettek a villamosról, ők pedig csak mentek, libegtek tovább útjukon. Betértek az Angelikába is: "Mi járatban, verejtékes kisangyalok?" - kérdezte a fizetőfiú, majd hátratessékelte őket a nézgelődő asztaltársaságok között és a pultoslány meghívta őket egy-egy pohár vízre. Ezt követően a Margit hídon láthatták a négy angyalt, később pedig a Jászai Mari tér környékén nyomuk veszett.

Azonban néhány óra elteltével felbukkantak a médiában!

A hírszerzőn, a 168 óra honlapján, a Magyar Nemzet Online-on,
az Új Szó honlapján, a Híradó honlapján vagy a HírCentrum összesítésében.

Aki videót szeretne látni az eseményről, az a videa.hu-n megteheti.

Angyalkommandó a blogtérben
Angyalkommandó kontakt: angyalkommando@gmail.com
Bővebben az Angyalkommandóról és az Összefogás Mozgalomról ICA-n

Gordon Agáta

Cigányok és angyalok

Az augusztus 2-án tartott Roma Holokauszt megemlékezésen a Nehru parkban a civilek mellett számos magyarországi és külhoni politikai szereplő is képviseltette magát, hogy lerója kegyeletét az áldozatok előtt. A roma kegyeleti ünnepen mutatkozott be a közönségnek az Összefogás Mozgalom és az Angyalkommandó is. A Holokauszt-megemlékezésen a mozgalom szempontjából történtekről Gordon Agáta írását olvashatják.

A testvérek között még nincs bizalom.
A fél roma társadalom a Nehru parkban emlékezett szombaton, a másik fele az OCÖ-nél pénteken.
Mi a Nehru parkban voltunk, angyalok és összefogás mozgalom hírvivői.



A parton szerény rendőri biztosítás, fekete gránit emlékmű, koszorúzás,
kis nézőtér, zömmel romákkal és politikusokkal, miniszter asszony, excellenciás úr, zenészek, művészek, civilek, romafilek.
Nézzük egymást, hallgatjuk a műsort.



Beszédek, erős érzésekkel, az ártatlanság, a cigányok, zsidók, melegek védelmében.



Önértékelés-erősítés, a büszkeség lángjának élesztése az egyik oldalon, figyelmeztetés a másikon: hóhérkézre juttattatok, vigyázzatok ránk, tartsátok be a törvényeket. Daróczi Ágnes a romák nevében beszél, Tony Lakatos a romákért húzza, az elhunyt romákra emlékszik mindenki a színpadon.



Cigány művészek, előadók, zenészek fejezik ki szolidaritásukat. Naivnak ható emlékezések, rettegett történetek a visszaemlékezők szemszögéből: a halál árnyékában írt népi művészet, a létfenyegetettség tapasztalata a mindennapok felől. Volt-e enni, hova adták az injekciót, mennyit kellett járni, milyenek voltak a körülmények.

Emlékezés a mérhetetlen szegénységre, az ártatlan mélységre, amelyből nem látható a népirtó gépezet. Amelyből az összeterelés természeti csapás, az alázás, a brutalitás, a megkülönböztetés önmagáért való és nem látszik a mögöttes gazdasági haszon, a fő mozgatórugó. Ez a roma nők és a gyerekek mélysége, akik ugyanolyan kiszolgáltatottan és engedelmesen vonultak Auschwitz felé, mint a zsidók családjai. Ez a gyermekké tett roma emberek mélysége.

Közben koszorúzás. Formális és önkéntes. Gyűrött vagy túlglancolt koszorúzók, jólöltözött politikusok, cigányasszonyok egy szál virággal, családok, emlékezve. Mindannyian odasétálunk egyszer a fekete márvány emlékműhöz. Nehezen látjuk be, hogy egy felállított koporsó, lövésnyomokkal. Bekukucskálunk a halványan világító kis lőtt sebeken: az ég felé szökő lángokon át nézzük a benti, kivehetetlen részleteket: egy oszló test, egy sérült gerinc, egy torzó.



A megemlékezés alatt az Angyalkommandó angyaltoborzót tart, az összefogás mozgalom bejelenti magát; kicsit szégyenlősen vár sorára a civil szerveződés a háttérben. Miközben szolidáris, kicsit zavart is a civilség: szólni szeretne és jelen lenni, de ez nem az ő gyászuk mégse, nem csak az ő rendezvényük. A színpad hátterében a nyitóbeszédek alatt négy angyal áll − csak később hangzik el majd, hogy kik is voltak ők és miért. Az összefogás mozgalom avantgárd akciócsoportja, az Angyalkommandó első szereplésén a tanúk az angyalok: s ahogy az lenni szokott, nekik nehéz idelent, nekünk pedig nehéz felismerni őket. Miért van papírszárnyuk? Miért nem beszélnek? Miért téblábolnak? Kik ezek? Mit akarnak?

Folyik az emlékezés tovább, hallgatom a névsort: az áldozatokét hosszan. Egyforma női nevek, asszonynemzedékek.
Orsós Mária. Orsós Mária. Orsós Mária. Orsós Mária. Orsós Mária. Orsós Mária, Orsós Mária és...
Szub-európai Máriák ma is.
Megérkezik Bangó Margit is. Szól és a miatyánkot énekli. Nagy hit, erős hang, felállnak a romák.
Mi van? nézünk, sápadtarcú tudatlanok, az anyjukkal gyászoló maradék népre, testvéreinkre.
Örülök, hogy együtt látok itt ennyi romát.



Az összefogás mozgalom később szól, Bódis Kriszta olvassa a kezdeményezés felhívását. Erős, karcos szél kerekedik éppen, a közönség egy része hazafelé indul. Az összefogás szégyenlősen jár körbe, felhívást oszt, kezet kínál. Még elbeszélünk egymás mellett, még hitetlenül odébb lépünk, még zavartan másfelé nézünk. Még ügyetlennek látjuk az angyalokat, még csak szónak az összefogást.
A testvérek között még nincs bizalom.



(Fotók: Gubicskó Ágnes, Györe Gabriella)

Feminizmus másképpen

Hogyan látják a magyar író- és költőnők saját helyzetüket az irodalomban? - Amerikai alkotók nemzetközi együttműködést szeretnének megteremteni a feminizmus iránt érdeklődő szerzők között. Ehhez keresik a témában érintett, arról véleményt formáló magyar alkotókat is.

Két amerikai költőnő és egyetemi oktató, Juliana Spahr és Stephanie Young arról készít összeállítást, hogyan gondolkodnak a női szerzők (költők vagy más műfajban alkotók) Európa országaiban saját helyzetükről, a női irodalom lehetőségeiről. Ehhez az összeállításhoz magyar író- és költőnők véleményeire is szükségük van: ezért felkérik a magyar alkotókat, hogy amennyiben részt kívánnak venni a nemzetközi felmérésben, egy oldalban küldjék el válaszaikat az általuk feltett kérdésekre.

A két szerző, Juliana Spahr és Stephanie Young korábbi kutatásaik eredményeképpen jutottak arra a következtetésre, hogy más országok szerzőinek véleményét, gondolatait is meg kell ismerniük a női írással és a feminizmussal kapcsolatosan, hogy saját kultúrájuk keretein túl is láthassanak e kérdés elemzésekor és a jövőbeli célok kijelölésekor.



A most végzett kutatáshoz számos országban kerestek meg szerzőket, alkotókat, akik segítenének nekik összefogni saját országuk alkotónőinek válaszait. Magyarországon Bán Zsófia írót, egyetemi oktatót, az amerikai irodalom jó ismerőjét keresték meg ezzel kapcsolatban.

A két írónő az elmúlt évben együtt írt egy tanulmányt, mely a nők reprezentációjával foglalkozott a kortárs amerikai irodalmi életben. E tanulmányukat nemrégiben publikálták a Chicago Review-ban "Numbers Trouble" (kvótakérdés) címen. A tanulmány téziseit és néhány azokat megtámogató dokumentumot a neten is hozzáférhetővé tettek. Jennifer Ashton vitaindító cikke itt, valamint az erre írott válaszuk "Numbers Trouble" címen itt olvasható (mindkét dokumentum pdf-formátumú).

A két szerzőnő kezdeményezésének célja részben a terület mélyebb feltérképezése, részben pedig a kapcsolatok kiépítése az egyes országok feminizmusra nyitott, a női témákat (is) képviselő alkotóival a kreatív együttgondolkodás reményében. Ezért szeretnék összegyűjteni e tárgykörben a nőírók válaszait és publikálni őket oldalaikon, hogy ezzel is segítsék egymás jobb megismerését.

Ahogy a két alkotó levelében fogalmaz: "Feminista írók egy csoportja vagyunk, s arra vagyunk kíváncsiak, milyen női szerzőnek lenni Magyarországon? Mit kell tudniuk az amerikai szerzőknek arról, hogy milyenek a magyar női szerzők élet- és munkakörülményei? Mit lehet tenni? Van-e valami, amit együtt lehetne csinálni?"

A válaszokat angol nyelven, egy flekkben lehet elküldni ICA e-mail címére (irodalmicentrifuga@gmail.com), a szerző nevének és annak a műfajnak a feltüntetésével, amelyben alkot. A válaszokat augusztus 20-ig várjuk. (Ha valaki szeretne válaszolni, de nem tudja ezt angol nyelven megtenni, elküldheti válaszát magyar nyelven is.)

Félelem ellen, kisasszony...

"Szívbajok ellen, kisasszony, szedjen tangót" - énekelték vidáman nagyanyáink. Mi félelem ellen nevetést ajánlunk. Hátha bejön.
Az egykori kurucinfo sokáig társtalanul, ellenlábas nélkül garázdálkodott a neten. Aztán versenytársai érkeztek, akik nevetni és nevettetni is képesek.
Most őket ajánljuk - mai másik cikkünkben pedig Szécsi Magda válaszol a Tarts tükröt mozgalma nyomán kapott elkedvetlenítő sms-üzenetekre.

A kurucinfo mára a múlté. Azonban életében is volt már versenytársa az ellenkező oldalról, amely most újabb támogatókra talált. Az igaz magyar kurucinfo ellen alakult a magyar igazkuruc, mely később partizaninfo néven folytatta ténykedését (reméljük: térnyerését). Vidám videobejegyzések az utcai randalírozók fajtáiról, kemény hangvétel és a kurucinfos vehemencia az ellenkező oldal érdekeinek rendelve alá: ez a partizaninfo.

Az igazkuruc eredetileg a freeblogon jött létre, innen a blogspotra távozott, aztán megalapította a partizáninfot, s ott folytatja ténykedését. Nemrégiben létrejött a nácivadász is.

A "korlátlanul antifasiszta" jelszavú partizaninfo az élhető Magyarországért száll harcba, s a "legagresszívebb fasiszták adatainak nyíltan kezelésére szólít fel" - majd jó példát is mutat.

A vadászok most éppen a hírszerző nyomán keresik turbómagyarország szépét - aki akar, szavazzon velük, s felüdülésként nézegesse a partizáninfo videobejegyzéseit is :-).

Mi a Tarts tükröt mozgalom jegyében Szécsi Magda írását ajánlhatjuk, aki a mozgalom körüli hírverés eredményeképpen kapott sms-üzenetkre válaszol, nem kevésbé hevesen, mai másik cikkünkben.

A nő és a test/iség

ICA nem pihen: részt vesz a Civil szervezetek most alakuló összefogásában - erről egy későbbi cikkünkben olvashatnak a héten - elkísérte a Civil Művek Közművelődési Egyesületet, hogy Baranya megyei falvakban a Kultrajzás programsorozattal Bódis Kriszta és Fekete Ibolya egy-egy dokumentumfilmjét és játékfilmeket mutassanak be - az esteken Gordon Agáta beszélgetett a meghívott rendezőkkel, a képriporttal kiegészített beszámolót holnap olvashatják. Addig azonban egy szeptemberre Szegedre szervezett nagyszabású gender-konferenciát ajánlunk figyelmükbe. A konferencia abban (is) illeszkedik ICA céljaihoz, hogy augusztusban az olimpia kapcsán a testtel és a tesképpel foglalkozó írásokat fogunk közölni.

2008. szeptember 19-20-án kerül sor Szegeden a Nyelv, ideológia, média 4. - A nő és a test/iség című konferenciára a Szeged Egyetem Bölcsészettudományi karának konferenciatermében, (Egyetem u. 2.), melyen minden gender-témával foglalkozó hazai egyetemről hallhatnak előadókat.

A konferencia szervező-rendezői Barát Erzsébet és Sándor Klára, akik a nyelvhasználat és a hatalom, a nyelvhasználat és az ideológia összefüggéseit vizsgáló, évente megrendezett konferenciát 2005 szeptemberében indították útjára. A lehetséges kutatási irányok közül a mindenkori hatalom és a média viszonyának, illetve a nyelvtudomány ideologikus beágyazódottságának vizsgálatára a nemek szerinti megkülönböztetés nyelvhasználatban tettenérheto összefüggéseit választották. A konferencia hagyományai szerint minden alkalommal az előző évi koonferencia előadásait követő vitákon kialakuló fontosabb tematikát bontják ki a következő évben - idén sincs ez másként.

Először "A nő helye a magyar nyelvhasználatban" címmel a szexizmus ideológiájának hazai kutatási eredényeiről beszélgettek, 2006-ban a nő, a női(es)ség sztereotipikus megjelenítésének és értelmezésének módjait vizsgálták.

2007-ben egyrészt a "nő/"férfi" kategória hétköznapi jelentése és a reflektáló tényeleges tapasztalata között fennálló viszonyt elemezték, másrészt a feminista igényű elemzés nyelvi lehetőségeiről, korlátairól bezsélgettek.

2008-ban a nő és a test, a nő és a testiség viszonya a téma.
Ez részint a nőről mint immanens, eleve testben létező, az intellektus margójára szorult másikról alkalmazott domináns kulturális gyakorlatok és reprezentációk elemzését, kritikáját jelenti, részint választ keres a kérdésre, miként lehet ezt a magától értetődőnek akart/vágyott testbezárt nőiséget kimozdítania neki szánt pozícióból. Miként lehetséges a testbe ágyazottság hitelessége és a tudományos igényű szituációba ágyazott általánosítás között feszülő ellentmondást itt és most a "nő" javára fordítani? Van-e és lehet-e a "nemzet anyja" és a "férfi becsületének megtestesítoje" pozícióján túl más "jelentős" női test/iség?

A konferencián a média, az oktatás, a művészet, a tudományos közélet, az önszerveződő civil mozgalmak, a szabadidő, az orvostudomány, a reklámpiac, a szubkultúrák területén zajló interkaciókban, szövegekben és vizuális reprezentációkban megjelenő "női test" sajátosságait vizsgáló elemzéseket, a "szépség" és nő magától értetődőnek vélt kölcsönösségének fogyasztói társadalomra jellemző formáit, valamint a nő és a szexualitás "kényes" egyensúlyát szüntelenül rendszabályozni igyekvő gyakorlatok értelmezései hangzanak el.

A konferencián részt vesznek néhányan az Irodalmi Centrifuga eddigi vendégei közül is, így ott lesz Bollobás Enikő, Csapó Ida, Joó Mária, Séllei Nóra, Tatai Erzsébet és Zsadányi Edit.

A regisztrációra szeptember 19-én pénteken, 12-től kettőig kerül sor a konferencia helyszínén. A konferencia részvételi díja 7000 Ft, nappali tagozatos PhD-hallgatóknak 5000 Ft. Ez magában foglalja a kávét, üdítőt, a péntek esti fogadást és a szombati szendvics-ebédet is; a részvételi díjat a helyszínen, készpénzben kell kifizetni.

A konferenciához egy panel is csatlakozik, ezen Anyaság és szexualitás témakörben JOÓ MÁRIA, FRIEDRICH JUDIT és ZSADÁNYI EDIT részvételével, BARÁT ERZSÉBET moderálásával bezsélgetnek a résztvevőkkel anyaság és szexualitás kapcsán arról, mennyire közelednek egymáshoz az irodalmi ábrázolások, a köznapi normák és a nők elvárásai.
"Ha az anyaság és a szexualitás kapcsolatát nem elsősorban a ciklikusság (anya-lánya-lányának anyja viszonyok) szempontjából vizsgáljuk, hanem az anyaság és a szexualitás egyidejű megélésének igényére összpontosítunk, viszonylag újkeletű elvárást találunk, amelynek nincsenek jól kidolgozott kulturális mintái. A szexualitás helye hagyományosan nem a család. A keresztény minta, a „szent család” is erősen aszexuális, és az irodalmi minták sem követik a házasságba a szerelmes fiatalokat az utóbbi párszáz évig. Kortárs irodalmi kísérleteket szeretnénk találni az igény és a minták ellentmondásának feloldására, magát komolyan vevő művektől a gyerekkönyvekig, és arról szeretnék beszélni, és arról szeretnénk a résztevőket is eszmecserére bírni, hogy közelednek-e egymáshoz a minták és az elvárások." - írják a konferencia honlapján.

A konferencia programjából ízelítőül az előadások címeit közöljük:

ANTONI RITA (SZTE, Angol-Amerikai Intézet): A reprodukció és a női test reprezentációi a kortárs gótikus regényben
BAJNER MÁRIA (PTE IGYFK, Pedagógusképző Intézet): Testbe zárt fájdalom
BERÁN ESZTER (Budapest, MTA Pszichológiai Intézet): Judit Butler recepciója a magyar sajtóban
BOJDA BEÁTA ÉS VINCZE TAMÁS (Budapest, Abigél Többcélú Egyesület): Sztárinterjúk testközelről
BOLLOBÁS ENIKŐ ÉS CRISTIAN RÉKA (ELTE BTK és SZTE BTK): Testi stilizálások és közélet
BUDAI ZSUZSANNA (SZTE JGYPK, Angol Szakcsoport): Ritualizált testek: a higiénia és az uniformitás csapdái
CZAPÁRY VERONIKA (PTE BTK, Magyar szakos mesterképzés): A hatalom iránytűi Lou-Andreas Salomé munkáiban
CSAPÓ IDA (Kikelet 21 Szellemi Műhely): A női test „pénzügyi” vonatkozásai
DARABOS ENIKŐ: Női test-metaforák
EKLICS KATA (PTE, Egészségtudományi Kar): Nő a gésa testben
GABORJÁK ÁDÁM: „[V]égül pedig megérezték Baba Franciska édeskeserű hónaljszagát”. A női test ábrázolásai Darvasi László Szerezni egy nőt című kötetében
HAVAS JÚLIA (ELTE BTK, Filmelméleti és Filmtörténeti Tanszék): Nőábrázolás az ezredforduló környéki amerikai sorozatokban
HIDASI JUDIT (Budapesti Gazdasági Főiskola, Külkereskedelemi Főiskolai Kar): Japán mozaikok a női testiségről
HORNYIK SÁNDOR (Budapest, MTA Művészettörténeti Kutatóintézet): A félvér és a szintetikus organizmus. Test- és identitáskép az Alien Resurrection című filmben
HORVÁTH GYÖRGYI (PTE BTK, Modern Irodalomtörténet és Elmélet Tanszék): Nőiség és testiség a késő Kádár-kor irodalmi praxisában
HUSZÁR ÁGNES (PTE BTK): „Ápol s eltakar” – A női test mint nemzetmetafora finn, francia, magyar, orosz összehasonlításban
KEGYESNÉ SZEKERES ERIKA (Miskolci Egyetem, Német Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék): Megerőszakolt testek és lelkek. Nemi erőszakjelenetek az irodalomban férfi írók tollából, férfi és női fordítók perspektívájából
KÉRCHY ANNA (SZTE BTK, Angol—Amerikai Intézet Tanszék): A „nehéz napok” gyönyörei. A patologizált női test eroticizálása a kortárs magyar kultúrában
LADÁNYI-THURÓCZY CSILLA (Palimpszeszt Kulturális Alapítvány): A szülés a mai magyar szépirodalomban. Mit (nem) írnak meg az írók és költők a szülésről?
LŐRINCZ JENŐ (SOTE Magatartástudományi Intézet): Női alakok Dosztojevszkij műveiben
MIHALOVICS ÉVA (ELTE BTK, Filmelmélet és filmtörténet szak): Test és kép a Minimaxon
MOLNÁR CSILLA (Nyugat-Magyarországi Egyetem, BEPK Nyelvi és Kommunikációs Intézet): Rendes testek, avagy a testek rendje a társadalmi mező elméletében
P. BALOGH ANDREA (SZTE BTK, Angol—Amerikai Intézet): A másság csábereje és csapdái a Szomjas Oázis: Antológia a női testről című kötetben
PÉCSI EMŐKE (ELTE): A testbe zárt leszbikus
PÉCSI KATALIN (Budapest, Holokauszt Emlékközpont és EszterHáz Egyesület a Zsidó Kulttúráért és a Feminista Értékekért): A „jiddische mamétól” a buja bombázóig. Zsidó nők ábrázolása a kortárs szépirodalomban
PERENYEI MONIKA (Budapest, MTA Művészettörténeti Intézet): A „vágy új nyelve” Németh Hajnal videómunkáiban
ELIISA PITKÄSALO (Nyugat-Magyarországi Egyetem, Savaria Egyetemi Központ): Amazon-anya és Miss Pohjola: gondolatok egy újraírt kalevalai történetről
SÉLLEI NÓRA (DTE BTK, Angol Tanszék): Fegyelmező gyakorlatok és fogyasztói kultúra a Bridget Jones naplójá-ban
SZAKÁCS ESZTER (ELTE BTK, Amerikanisztika Tanszék): „Vénusz születése”: Az egészség, a szépség és a női test találkozásának klinikai esetei
TATAI ERZSÉBET (Budapest, MTA Művészettörténeti Kutatóintézet): Együk meg aput?
TÓTH ZSÓFIA ANNA (SZTE BTK, Angol—Amerikai Intézet): A női test/iség Jane Austen-nál
LOUISE O. VASVÁRI (Stony Brook University, New York): A női test/iség és a holokauszt
ZERKOWICZ JUDIT (ELTE BTK, Angol Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék): Közvetlen és közvetett jellemábrázolás és a test

A konferencia előadásainak absztraktjaiinnen letölthetőek.

Az n.paradoxa, a nőművészet és a kelet-európai hálózatok

Megjelent az n.paradoxa nemzetközi feminista művészeti folyóirat legújabb száma. A lapot a feminista nézetek nemzetközi terjesztésére és a kortárs női művészeti tevékenység népszerűsítésére hozták létre. Van online-változata, mely 1996. decembere óta látható a neten, s egy nyomtatott verzió, melyet 1998 óta félévente jelentetnek meg. A mostani, 2008 júliusi szám a huszonkettedik a sorban. Az elmúlt évtizedben több mint 200 cikket és interjút közöltek 45 ország nőművészeiről, ennek archívumot is fejlesztenek. A lap elsősorban képzőművészeti projektekkel foglalkozik.


Az n.paradoxa kiadója a londoni székhelyű KT Press, melynek első kiadott kötete Catherine Elwes könyve, a Videonagyító (Video Loupe) volt 2000-ben, s oldalukról egy e-book is elérhető, Martina Pachmanova kötete, a Változékony valószerűségek (Mobile Fidelities).

A kiadó a folyóirat első huszonegy számának szerzői indexét is hozzáférhetővé tette online formában, bár csupán betűrendes kereső tartozik hozzá. A cikkek előfizetéssel olvashatóak, a szerzők között 2000-ben ott találjuk Drozdik Orshit is (ő 2007. április 26-án volt vendége az Irodalmi Centrifugának).

Az n.paradoxa legújabb száma Esetleges (incidental) címen jelent meg, a számot támogatta a New York-i Andy Warhol Alapítvány a Vizuális Művészetért.

A szerkesztők céla, hogy újratárgyalják a történelmi szemszögből eddig marginálisnak tekintett, vagy természetszerűleg időleges eseményeket, embereket, akciókat és jelenségeket, így rendezve át az esetlegesről, illetve a kulturális elemzések fősodra által általában figyelemre sem méltatott dolgokról vallott nézeteinket.

A lapban Renate Buschmann tanulmánya, a 'When is 'the artist' a woman?' (Mikor nőnemű a művész?) a Künstlerinnen International 1877-1977 címmel megrendezett kiállítás koncepcióját és recepcióját elemzi: ez a berlini kiállítás a maga idejében az első nagy feminista művészeti megmozdulás volt. Renate Buschmann a kiállítás kapcsán a feminista körökben és a művészkörökben kiváltott politikai vitákat is elemzi.

Jennie Klein a lapban közölt interjújában, melynek címe 'Spinning, Writing and Channeling: The work of Marilyn Arsem' (Fonni, írni, rovátkolni – Marilyn Arsem munkái) Marilyn Arsemet kérdezi elmúlt két évtizedben végzett munkájáról. Anna Alchuk 'The Gender Aspect in the work of Moscow Women Artists in the 1980s and 1990s' (A gender-szempont a moszkvai nőművészek műveiben az 1980-as és 90-es években) a 2008 márciusában elhunyt szerző előtti tisztelgésként került a lapba: egy régebbi, ám fontos, a moszkvai nőművészek konceptuális törekvéseit elemző tanulmány.

Geneviève Cloutier cikkében a narráció szerepét vizsgálja az installációs művészetben a Freud Museum-ban kiállító Susan Hiller művei kapcsán ('Spatial Narratives: Susan Hiller's From the Freud Museum and the Mechanisms of Narrativity'). Katie Cercone a lapban a New Yorkban 1979-től 1990-ig iskolaként működő feminista művészeti intézet (The New York Feminist Art Institute) rövid történetét írja meg. Alba Braza Ouka Leele-vel készített interjút a művész madridi kiállítása kapcsán (Museo del Traje), a fotográfiával kapcsolatos elképzeléseiről és a Revive Cibeles című performanszáról. Isabell Dahlberg egy malmői csoportosulás által szervezett négy performanszról ír: a szervező csoport a Lilith Performance Studio. Jordana Aamalia Catherine Bell művésetéről közöl cikket (Mad, Bad Mothers and the Deviant Event: Catherine Bell and the Maternal Instinct).

Manu Luksch 'A társadalmi tényektől a sci-fi-ig: a jelenség az esetlegesben' című írása mellett a lapban Erica Lord, Susie Silooks, Coral Chernoff és Sonya Kelliher-Combs műveiről ír Nadia Jackinsky az Alaszkai Népi Művészet négy kiállítása: a nőművészek áttörik a határokat címmel.

A 'művészek oldalai' rovatban Tomoko Sawada Kosztüm, Yve Lomax Példának lenni és Lena Simic Lehetetlen elvárások és mindennapi beavatkozások: az anyaságtól való búcsú dokumentuma című projektjei láthatók.

A lapszám részleteket és képeket közöl a HACK.Fem.EAST-ről. A HACK.Fem.EAST, a berlini Kunstraum Bethanien-ben rendezett kiállítás 2008. május 9-től június 22-ig volt látogatható, de a továbbiakban is megőrzik azokat a kapcsolatokat, melyek az itt szereplő művészek között kiépültek:a kiállítás alcíme szerint a Nők, technológia és hálózatok Kelet-Európában témában mutatott be alkotásokat. Magyar részről egyetlen mű vett részt a kiállításon: Pásztor Erika Katalina médiaművész NoT projektje, melyről külön cikkben számolunk be.

"Tatiana Bazzichelli és Gaia Novati – két Berlinben élő olasz kurátor – olyan tematikus akciósorozatot találtak ki, amelyben tudatosan törekedtek arra, hogy különböző, lokális és globális hálózatokban egyaránt aktív művészeket és kurátorokat hozzanak össze. Így az egyes szinguláris hálózatok összekapcsolhatók, további diskurzusok és együttműködések indulhatnak el." - írja ő Hack.Fem.East-ről a tranzit.blog-on.

„Mindent egybevetve egy fontos lehetőséget teremtettünk az elméletek és projektek megosztására, véleménynyilvánításra a kortárs művészet témáiban és kérdéseiben, a kemény munkára és ugyanakkor önfeledt szórakozásra is. Reméljük, hogy ezt a tapasztalatot számos más kollektív esemény és kiállítás követi majd, s létrejönnek azok a helyek, amelyeken megosztható a tudás, hogy ezek aztán újabb, a nők által szervezett találkozások bázisát teremthessék meg – írja a HACK.Fem.EAST blogjában a két kurátor, Tatiana Bazzichelli és Gaia Novati.

Az n.paradoxa következő száma 2009. januárjában jelenik meg, ezt az aktivista művészetnek szentelik: a Katy Deepwell, Renee Baert (Canada), Joanna Frueh (USA), Hagiwara Hiroko (Japan), Janis Jefferies (UK), Hilary Robinson (USA) és Olabisi Silva (Nigeria/UK) által szerkesztett lapba várják a kortárs női alkotóművészek munkáiról szóló cikkeket.

a kiadó honlapja

Gondolathálózat – Pásztor Erika Katalina projektjéről

Pásztor Erika Katalina a NOT (Network of Thoughts - Gondolatok hálózata) című projekttel vett részt a HACK.Fem.EAST kiállításon. Két társával (Halmágyi Z. Judit építésszel és Fónagy Dóra designerrel) azt a célt tűzték ki, hogy az identitás új koncepciójának kifejlesztésével újradefiniálják a társadalmi hálózatok által reprezentált identitást.

Projektjük leírásában Hamvas Bélát idézik, aki szerint mindannyiunkat a valakivel vagy valamivel eggyé válás antik érzése vezet. Mindannyian az ideális intellektuális partnert keressük hogy vele teremthessük és oszthassuk meg a világot. Az identitás megjelenítése az e téren elérendő sikereink záloga.



A fogyasztás erős hatással van a kreativitásra és az identitásra is. Mindig újat kell teremteni a design, a kutatás és a művészet területén, továbbá látva, hogy a professzionális világ az értékek utilitárius rendszerére épül, mindannyian akaratlanul is versenyhelyzetbe kerülünk a nemzetközi elismerésért és a hosszú távú túlélésért. Az identitás társadalmunkban a legfontosabb 'issue'. A társasági vagy személyes brand kulcsfontosságúvá vált.

A NoT projekt egy képsorozattal reflektál e jelenségekre, melyet Frans Jeursen holland művészetkritikus és filozófus megközelítésmódja inspirált. Frans Jeursen szerint: „Én nem az általam birtokol dolgokkal, az általam ismert emberekkel, a személyim adataival vagy az általam használt brandekkel és tárgyakkal vagyok azonos. A gondolataimmal vagyok azonos.”



A NoT projekt hangsúlyozza, hogy a gondolatok erősen kötődnek egymáshoz s hálózatokba rendeződnek. „A gondolataimat mások gondolatai inspirálják és aztán maguk is inspirálják más emberek gondolatait. A folyamatosan vándorló gondolatok különös áramlási terének nincsenek idő- és térvonzatai. A gondolatok hálózatában az egy azonos a gondolat-csomóponttal, mely szükségszerűen részleges fedésben van mások gondolat-csomópontjaival.

Ezt a gondolatot egy másik inspiráló elemmel egészítették ki, mely a Prágában 2007. november 10-én rendezett Leonardo Oktatási Fórumról származik.



Ennek az ötven-hatvan tudós és művész számára rendezett informális találkozónak a moderátorai [Roger Malina és Annick Bureaud] valamennyi résztvevőt arra kérték, hogy pár percben mondja el, mely kérdések égetően fontosak a számára. Az ismert vagy idegen emberek gondolataiból egy óra alatt különböző gondolkodásmódok és motivációk mutatkoztak meg, hiszen az égető kérdések az intellektuális lét iránytűi, a gondolkodás és teremtés középpontjába engednek bepillantást.

A NoT átvette az égető kérdés (burning question BQ – itt égető kérdés ÉK) koncepcióját, itt az ÉK egy intellektuális központ megjelenítéseként funkcionál. Ez a központ teremti és formálja egy-egy ember gondolat-csomópontjainak határait. Az ÉK jellemzője az időlegesség, hiszen egy-egy ember égető kérdése időről időre változhat. Ezeket az adatokat összegyűjtve az ember visszatekinthet saját gondolkodásának fejlődésére, így láthatóvá válik, hogyan épült az ő személyes belső története.

Pásztor Erika Katalina művész-vállalkozó: koncepteket, projekteket, csapatokat és szervezeteket épít a társadalmi és kommunikációs témák multidiszciplináris kreatív vállalkozások formájában történő feldolgozásához: új technológiákat használva köti össze a gondolatokat, az embereket és a módszereket. Építészetet, vizuális és üzleti kommunikációt valamint intermédia művészetet tanult. Művészi kutatásainak középpontjában az absztrakt kapcsolatok új módszerekkel történő leképezésének problémája áll. Munkáit számos csoportos kiállításon és fesztiválon láthatták már Európában: Rubik-ösztöndíjat, Soros-ösztöndíjat, európai médiaművészeti ösztöndíjat nyert, Híd című video-installációjával 1991-ben a Budapesti Műcsarnokban a SUB VOCE nemzetközi médiaművészeti verseny második helyezettje lett. 2006-ban megnyerte a művészeti egyetemek programjai számára kiírt versenyt. Az építészforum.hu egyik alapítója, független művészként és építészeti-művészeti újságíróként dolgozik.

A NOT az építészfórum honlapján

Hétesi alkotótábor: Támogató kerestetik

Támogatókat keres a Bódis-módszer Hétes-telepi modell-programjához az ICA egyik alapítója, Bódis Kriszta. Az elmúlt évben sikerrel megkezdett roma-integrációs program az Ózd melletti Hétes telep lakói számára teremt esélyt a művészetekkel való ismerkedésen keresztül a könnyebb beilleszkedésre. Bódis Kriszta felhívását olvashatják.

Az Interkulturális és Irodalmi Centrifuga Alapítvány a Bódis-módszer Hétes-telepi modell-programsorozat folytatásához keres támogatókat. A hétesi alkotó- és élménytábor a Hétes telepen (Magyarország egyik legszegényebb ózdi roma telepén) indult tavaly augusztusban. Pár szóval jellemezve a helyzetet, a telepen egyetlen kút van, nincs villany, nincs víz, gyatra a szemétszállítás, lakhatatlanok a lakások, a gyerekek betegeskednek. Az élmény- és alkotó tábor 80 családot, közel 200 gyereket érint: a Bódis-módszer kreativitás- és alkotásközpontú fejlesztő- és esélyteremtő speciális programcsomag.
A hétesi tábor ennek a módszernek egyik modellje, mely az elmúlt évben nagy sikerrel működött. A helyiek igénylik és várják a folytatást. A helyi szervező társam Budai Barnabás.
Idén a tábor időtartama egy hét lesz, ez 2008 augusztusának utolsó hete.



A módszer abban különbözik az eddigi roma táboroztatástól, hogy a kreatív és fejlesztő foglalkozások a telepen zajlanak, így egyrészt olyan gyermekek számára is elérhető az élmény, akik lemaradoztak az iskolából, vagy akik sohasem jutnak el nyári táborokba, illetve a fiatal anyukákon keresztül a telepi családok is részt vesznek segítőként, játékvezetőként vagy alkotóként. A foglalkozások mellett a gyermekek élemet, illetve a családok számára összeállított csomagból (közös) ebédet kapnak.



Hosszú távon azonban a program célja az integráció! A készségeket megtanuló gyerekeket szeretnék összekötni a környékbeli iskolákkal, hogy a táborozás során elsajátított tudásukat és kompetenciaélményt a gettón túl, iskolai foglalkozások szervezésével és vezetésével kamatoztathassák. A programban résztvevő gyerekek olyan eszközökkel és feladatokkal találkoznak játékos módon, amelyek az iskolában már ismerősek lesznek számukra − a program így tehát előkészíti a pedagógiai munkát.
A hétesi modellprogram alapja, hogy az alkotócsoportok pszichológiai és pedagógia módszertannal ötvözötten működnek. Működik festőcsoport (roma képzőművészekkel), tánc- és énekcsoport (a gyerekek igényei szerint), sport-csoportot (játékos testedzés és egészségtudatosság), kézműves csoportot (gyöngyözés, gyurmázás, gipszöntés stb.), filmes- és színjátszó csoportot (saját élmények feldolgozása, megjelenítése, történetmondás, forgatási és vágási alapok) valamint dokumentáló csoportot (újság, napló, dokumentumfilm-készítés az együttes munkáról).
A megszületett művekről folyamatos visszajelzéseket adunk, illetve az elkészült alkotások publicitást kapnak. A programsorozat a hétesiekkel való egyenrangú párbeszédre és kölcsönös együttműködésre épül.
Én magam 1998 óta vagyok kapcsolatban a teleppel, Budai Barnabásról és családjáról forgattam isten adóssága című dokumentumfilmemet 1998-2000 között, két gyermekének keresztanyja vagyok, az ombudsman kérésemre vizsgálta a telep körülményeit, amelyek lényegében azóta sem javultak.
A csoportokat a helyiek és a programra összehívott roma és nem roma szakemberek vezetik.



A programhoz összesen 3,5 millió Ft-ra van szükség, mely összeget az alábbiakra költenénk:

Élelem: 1.000.000 Ft
- 85 családi ebéd alapcsomag 3 alkalommal
- gyerekeknek: reggeli, tízórai, uzsonna, innivaló minden nap
- 2 közös ebédfőzés alapanyagai

Szállás: 12 fő/nap : 200.000Ft

Utazás, szállítás, kisbusz bérlés (tankolás, autópálya, Budapest-Ózd, Hétes-Ózd) : 400.000Ft

Eszközszállítás és mozgó bázis, furgon: 140.000Ft

Alkotósátrak: 100.000Ft

Eszközök:
- 2 db kézi kamera, mini DV nyersanyag, projektorbérlés: 170.000Ft
- komputer a vágáshoz (technikussal), monitor az anyagok visszanézéséhez: 100.000Ft
- szakemberek (12fő/nap) munkadíja: 840.000Ft
- kézműves, festő- és sporteszközök (amelyekből az iskolás gyerekek búcsú csomagot is kapnak a program végén): 400.000Ft
- tereprendezés, takarítás, szemétszállítás, előkészítés: 150.000Ft

Összesen: 3,5 millió Ft + áfa



Mellékletek:
A 2007-es táborról szóló beszámolók (az egyes linkekre kattintva):
augusztus 15-19.
augusztus 20.
augusztus 21.
augusztus 22.
augusztus 23.
augusztus 24.
augusztus 25.
augusztus 26.

A Bódis-módszer hétesi modellprogramjának ismertetése

Bódis Kriszta önéletrajza

ÖNÁLLÓ ÉS INTÉZMÉNYI TÁMOGATÓK PÉNZBELI VAGY TÁRGYI ESZKÖZ TÁMOGATÁSÁRA IS SZÜKSÉGÜNK VAN. TÁMOGATÓI SZÁNDÉKUKRÓL AZ IRODALMICENTRIFUGA@GMAIL.COM E-MAIL CÍMRE VÁRJUK LEVELEIKET.
PÉNZTÁMOGATÁSOKAT A CÉL MEGJELÖLÉSÉVEL AZ INTERKULTURÁLIS ÉS IRODALMI CENTRIFUGA ALAPÍTVÁNY SZÁMLASZÁMÁRA VÁRUNK: 1070040-44513106-51100005

Szolidaritási nyilatkozat és felhívás E. Zsanett mellett

2008. június elsején indult az E. Zsanett melletti szolidaritásra felhívó aláírásgyűjtés és az ehhez kapcsolódó blog. A szolidaritási nyilatkozat és felhívás szövegét mi is közöljük (Zsanett ügyéről is szólt az Irodalmi Centrifuga élőfolyóirat 2008. február 28-án jelentkező száma, erre vonatkozó írásunkat ide kattintva olvashatják). Kérjük azokat, akik aláírásukkal szeretnének csatlakozni a felhíváshoz, ezt a fenti linken, a szolidaritási blogon tegyék meg.

2007. május 4-én Budapesten E. Zsanett bejelentést tett arról, hogy szolgálatban lévő rendőrök az éjszaka folyamán megerőszakolták. (Lásd E. Zsanett nyilatkozatát az ügyről)
Az ügyészség meglehetősen sok ellentmondással és tisztázatlansággal terhes vizsgálódás után a nyomozást megszüntette, indoklásuk szerint bűncselekmény hiányában.

Igazságszolgáltatásunk a szexuális erőszak-cselekményekkel kapcsolatban még mindig nem látja el alapfeladatát, a tények feltárását. Hatóságaink tevékenysége az ilyen ügyekben sokszor a sértett nők vallomásainak megingatására összpontosít, miközben elnézőek a gyanúsított férfiak álláspontjának ellentmondásaival szemben. Nem érvényesül a büntetőeljárás alapelve, melynek értelmében: "a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül".

Az Amnesty International éves jelentése szerint is kritikus a nők helyzete Magyarországon. "A megerőszakolt nőknek kevés esélyük van az igazságszolgáltatásra. Okként a politikai akarat hiányát, a széles körben elterjedt társadalmi előítéleteket és az együttérzés nélküli igazságszolgáltatási rendszert emelték ki. A legfőbb probléma, hogy a magyar jogrend a nemi erőszak feltételének a fizikai kényszert, nem pedig a beleegyezés hiányát veszi." (index)

Az események tanulságaként egy dolgot egészen biztosan leszűrhetünk: E. Zsanettet cserben hagyta saját országa. E. Zsanettet a média támogatásával nagy nyilvánosság előtt meghurcolták azok, akiknek érdeke a mindennapi erőszak - és az erőszak elhallgatásának, eltussolásának - fenntartása.

Ez az ügy mindenkit érint, aki a rendőrségtől védelmet, az igazságszolgáltatástól pedig igazságszolgáltatást vár.

Szolidaritásunkat fejezzük ki E. Zsanettel, egyúttal követeljük a korábbi ügyészségi nyomozás felülvizsgálatát, kérjük, hogy tárják fel annak ellentmondásait, hiányosságait, és indítsanak új nyomozást az erőszak tárgyában, ezúttal a katonai ügyészség bevonásával.

Sürgetjük, hogy a magyar törvényhozás alakítsa át a Büntető törvénykönyvet - az ENSZ nőjogi bizottsága (CEDAW) 2002. és 2007. évi felszólításainak is eleget téve -, oly módon, hogy a szexuális bűncselekményeket a szexuális önrendelkezés jogának megsértéseként, a nemi erőszakot pedig beleegyezés nélküli aktusként határozzák meg.

Igazságot kérünk E. Zsanettnek, és vele együtt minden, erőszakot elszenvedő honfitársunknak.

A nyilatkozat erre a linkre kattintva írható alá.

Társadalmi krízisek gender-szempontú vizsgálata

Susan Faludinak az Irodalmi Centrifuga számára írt előadását korábban angol nyelven közöltük - most a fordítást olvashatják. Susan Faludi Pulitzer-díjas amerikai újságírónő június 19-én csütörtökön este héttől lesz az Irodalmi Centrifuga idei évadzáró vendége. Könyveiről Bollobás Enikő és Bán Zsófia beszélgetnek vele.

"Nagy öröm számomra, hogy abban az országban tarthatok előadást, ahonnan származom. Kitüntetettnek érzem magam, hogy ezen a történelmi helyen lehetek, amely egykor annyi író és művész centrifugája volt, s megtiszteltetés számomra az is, hogy olyan írók csoportja előtt beszélhetek, akik ezt a helyet ismét olyanná teszik, amilyen egykor volt - egy kulcsfontosságú különbséggel. A Centrál Kávéház századfordulós értelmiségi körének névsorát böngészve észre kellett vennem, hogy Kaffka Margit volt az egyetlen nő a listán. Most egy olyan centrifugát pörgetnek itt, amely nem hagyja ki az irodalmi népesség felét.

Szintén kedvemre való a szándék, amelyet kifejeznek: zavarni, felkavarni az irodalom férfi-tradíciójának állóvizét. Az írás már maga is egyfajta felkavarás - vagy legalábbis annak kellene lennie. Joan Didion, amerikai esszéista "Miért írok?" című esszéjében úgy fogalmazott: "Sok tekintetben az írás az én kimondásának módja, hatást gyakorolni más emberekre azzal, hogy kimondom, hallgass rám, tekints erre úgy, ahogyan én, gondolkodj úgy, ahogyan én. Egy agresszív, sőt, rosszakaratúan ellenséges fellépési mód."

S még rosszabb akaratúnak hat, ha az író - nő. Bizonyos vagyok benne, hogy e teremben sokan közülünk igazolni tudnák mindezt. S jaj az írónak, ha nemcsak hogy nő, de ráadásul még a nők jogairól is ír! Ebben az esetben szerencsésnek mondható, ha csupán rosszindulatúnak nevezik. Mivel éppen ennyi erővel nevezhetnék nevetségesnek, groteszknek, árulónak vagy teljesen őrültnek. Vagy mindezeknek egyszerre.

Magyarország úttörő feminista vezetőjét és írónőjét, Schwimmer Rózsát mindegyikkel illették - s legtöbbjükkel azután, hogy 1920-ban az Egyesült Államokba emigrált. Amerikában a lapok és publicistáik egyszerre rágalmazták, feketelistára tették, denunciálták, tartották bolsevik ügynöknek, német kémnek és a nemzetközi cionista összeesküvés egyik láncszemének. Schwimmertől, akit később Nobel békedíjra jelöltek, az amerikai legfelsőbb bíróság jóváhagyásával tagadták meg az amerikai állampolgárságot.

Attól tartok, hogy hazámban a nőírókat gyanúsnak, gyanúsítottnak és bolondnak tartani meglehetősen komoly tradíció. Otthon van egy másolatom az Amerikai Nőírók oxfordi kézikönyvéből, amelyben egy nagyon tanulságos időrendi sorrend olvasható. A legelső bejegyzést olvasva: 1645 - Anne Hopkins, Hartford kormányzójának felesége Bostonba kerül, hogy orvosi segítséget kapjon, mivel olyan sok könyvet írt, hogy „eszét vette, s teljesen az olvasásnak és írásnak akarta szentelni magát”.

Be kell valljam, hogy írói karrierem bizonyos pontjain Anne Hopkinshoz hasonlóan éreztem magam − s nem csupán azért, mert asszony vagyok, hanem − s talán sokkal inkább − azért, mert olyan asszony vagyok, aki a nemekről, a gender-kérdésekről ír.

Ez a minta esetemben elég korán kezdődött. Amikor hatodik osztályos koromban (12 éves voltam ekkor) az iskolai lapot szerkesztettem, azt gondoltam, vicces lenne az osztálytársaim között felméréseket végezni az aktuális témákról. 1972 volt, s más dolgok mellett azt is megkérdeztem tőlük, mit gondolnak a pozitív diszkriminációról és a fogamzásgátló tablettáról. Legtöbbjüknek mindkettő ínyére volt, városom konzervatív vezetőinek legnagyobb felháborodására. A következő iskolai vezetőségi ülésen a John Birch Társaság helyi vezetője magához ragadta a mikrofont, hogy azonnali eltávolításomat követelje. A John Birch Társaság egy korábbi cukorgyáros által alapított híres jobboldali amerikai politikai szervezet volt. Öt perccel a Jonh Bitcheres figura nagyhangú hantájának megkezdése után − melyben egyszerre nevezett hülye komcsinak és eszement fasisztának −, a technika ördöge megmentett, ami praktikusan annyit tesz, hogy valaki rálépett a vezetékre és a mikrofon elhallgatott, a John Bitcheres azonban, nem lévén tudatában annak, hogy az első sorokon túl senki sem hall egy árva szót sem, folytatta tombolását.

Az egyetemen a Harvard Crimson című egyetemi lapnak kezdtem írni − az egyetemi hivatalnokok nagy bosszúságára, mivel a nemi szerepekről írtam. A hetvenes évek vége felé e téma még mindig elég új területnek számított. A Harvardon még nem voltak úgynevezett women's studies kurzusok és egy kezeden meg tudtad számolni, hány teljes állású professzornő dolgozott ott. Egyik éjjel a dékán tűnt fel a szerkesztőségben, s azt követelte, hogy a lap azonnal fejezze be a nyomásgyakorlást és ne közölje le azt a cikket, melyet egy olyan professzorról írtam, aki számos diákját szexuálisan zaklatta. Úgy gondolta, ez sértené a professzor személyiségi jogait. Végül lehoztuk a sztorit, a professzort pedig megbüntették. Nos... legalábbis valami ilyesmi történt. Megkérték, hogy vegyen ki hat hónap szabadságot, majd visszafogadták, mintha mi sem történt volna.

Az utolsó Harvardi évem során, éppen végzésem előtt, a hallgatói dékán idézett az irodájába egy cikkem miatt dühöngve, melyben egy kiváló tanársegédnőről írtam, akit azért nem vettek fel állandó tanári státuszba, mert leszbikus volt. "Ha ezen az egyetemen akar lediplomázni, azonnal hagyjon fel avval, hogy erről a témáról ír", ordította. Nem hallgattam rá, ám legnagyobb megkönnyebbülésemre mégis lediplomáztam.

Az egyetemről kikerülve első újságírói munkám a New York Times-nál volt: ezt akkor copy girlnek, másolólánynak hívták, ami nagyjából annyit jelentett, hogy én kézbesítettem az újságírók által legépelt cikkeket (melyeket ekkor copyként emlegettek) a szerkesztőknek, kávét hordtam, különböző megbízások után futkostam a vezetőknek, például elhoztam a ruháikat a mosodából, hazavittem a pénztárcájukat és hasonló komoly és izgalmas újságírói kihívásokkal szembesültem. Szabadidőnkben mi, copy girlök és boyok is írhattunk esetenként cikkeket a Timesnak, melyeket estenként közöltek is; természetesen fizetség és név nélkül.

Néhány hónapnyi kávé- és pénztárcahordás után meghívtak egy meghallgatásra az Egyesült Nemzetek irodavezetőjének asszisztensi posztjára. Az irodavezető, az UN egyik szűk kis kasztnijában ücsörgő gyűrött és ingerlékeny fickó azt mondta, hogy a nők nem lehetnek riporterek. A nők elméletileg asszisztensnek termettek, mondta, mert a természetünkben rejlik a passzivitás és a türelem – ez az a képesség, amely lehetővé teszi, hogy kilenc hónapig cipeljünk magunkban egy gyermeket... Én türelmesen semmibe vettem őt és visszatértem inkább egy cikkhez, mely az eltűnt argentin disszidensek kevéssé passzív anyukáiról szólt.

Évekkel később egy kaliforniai napilap vasárnapi magazinjának dolgoztam. Egy sorozatot írtam a Reagen-éra alatt a nők jogainak beszűküléséről, amelyért végül könyvszerződést ajánlott egy kiadó. A szerkesztőm azt mondta "Ó Istenem, Susan, ne írd meg ezt a könyvet! Beskatulyázod magad, te leszel az az író, aki a női dolgokkal foglalkozik, s lerombolod a reputációdat." Azért aláírtam a szerződést, s pár év múlva elkészült a könyv - a Backlash - amelyről nem gondolnám, hogy túlzottan rombolta volna a reputációmat.

Amit akkor a szerkesztőmnek el kellett volna mondanom - de túl fiatal és bolond voltam hozzá, hogy ezt tisztán lássam - az a következő: A női dolgok egyáltalán nem csak női dolgok. Ezek társadalmi kérdések. A gender nem csupán egy oldal. Ez gyakran az alapvető dráma: a legalapvetőbb történet, az az eltemetett erő, melyen a kultúránk, a politikánk és a történelmünk is nyugszik.

Talán azért, mert olyan hosszú ideig éltem Kaliforniában, szeretek a gender-kérdésről a földrengések szakterminológiájával beszélni. A szexuális politika nézetem szerint kicsit olyan, mint a tektonikus mozgás. Megvannak a törésvonalai, melyek jóval az aktuális események kérge alatt csapnak össze. Komoly hatással van arra a világra, amelyben élünk, de időnk nagy részében alig is van tudomásunk róla, mekkora szerepet játszik.

Néha-néha − hogy ráerősítsek a geológiai metaforámra − ezek az eltemetett nemi erők a felszínre törnek. Érezzük a rengést, látjuk a vulkáni hamut. Különösen éles ez a helyzet a társadalmi krízisek idején. És a krízis, úgy tűnik, nem a nemi szereken (nemen) múlik. Valójában sokkal gyakrabban tűnik úgy, hogy tejesen másról szól.

Éppen most tártam fel az amerikai élet egy ilyen drámai esetét legutóbbi könyvemben, a The Terror Dream-ben, s azt gondoltam, megosztok Önökkel valamit abból, amire rájöttem. Bár ez a krízis Amerikában volt, bármely más ország társadalmi változásainak kritikus pillanatait is megnézhetnénk − mondjuk Magyarországot a kommunizmus megszűnése után −, s minden esély megvan rá, hogy a felszín alá rejtve megtaláljuk a nemek drámáját is, amely fontos, de feltérképezetlen szerepet játszik a dologban.

A krízis, amelyet megvizsgáltam, egyike volt az utóbbi idők legnagyobb traumával járó eseményeinek az amerikai életben: a World Trade Center és a Pentagon elleni támadás 2001. szeptember 11-én.

Mi a csudát lehetne kezdeni gender-szempontból szeptember 11-ével? Nos, bizonyára azt gondolják, semmit. Végtére is a terroristák Amerika katonai és gazdasági ereje ellen intéztek támadást. De az amerikaiak úgy tettek, mintha az otthon és a családi tűzhely ellen intéztek volna támadást, s legfőbb céljuk a tradicionális családi értékek lerombolása lett volna. Vizsgáljuk meg, hogyan is történt ez.

Saját hátborzongató személyes találkozásom ezzel alig néhány órával a támadás után történt. 11-én délután csengett a telefonom. Egy riporter volt, aki a reakciókról írt cikket. Néhány tétova kérdést tett fel arra vonatkozóan, mit jelenthet ez a támadás Amerikának, majd különösen jókedvű tónusban felkiáltott: "Hohó, ez majd bizonyára leradírozza a térképről a feminizmust!"

Ez különösen megütött, s arra gondoltam, oké, ma mindannyian kissé túlzottan is stresszesek vagyunk. De a következő néhány hétben jó pár hasonló hívást kaptam. Az egyik riporter azért hívott, hogy kommentáljam a trendet, mely szerint szeptember tizenegyedike után egyre nőiesebbek a nők. Azt jósolta − nő volt − hogy a nők visszatérnek a tűzhelyek mellé sütit sütni és sokkal nőiesebb ruhákat viselnek majd. Aztán a New York Times riportere hívott fel, hogy megvitassa a nők feltételezett új preferenciáit a szőrös muszklibajnokok iránt, akik meg tudják őket védeni a családi otthon elleni támadástól.

Mint kiderült, ezek a sajátságosan jellemző reakciók nem csupán néhány elszigetelt riporterre voltak jellemzőek. Az amerikai média történetet történetre halmozva híresztelte, hogy szeptember 11-e egyúttal a "férfias férfi" ideálképéhez és az "Új Hagyományos Háziasszony képéhez való visszatérést" is jelenti.

És "a feminizmus halálát".

A terrortámadások fényében, ahogy a média hirdette, a feminizmusnak frivolnak, nárcisztikusnak, hazaellenesnek kell tűnnie; olyan luxusnak, mely épp most találkozott a maga Waterloojával. Egy napilap főcíme így fogalmazott: "Nincs helye a feminista áldozatoknak a szeptember 11-e utáni Amerikában".

A New York Times a katasztrófát követő első hat hétben négy olyan cikket hozott le, amely állította, hogy szeptember 11-e az egyedülálló nőket arra sarkallta, hogy feladják függetlenségüket és az esküvői oltár elé rohanjanak. E cikkek egyike azt tanácsolta a nőknek, hogy modellként állítsák maguk elé az ikertornyokat, melyek, mint a cikk állítja, a harmincévnyi romantikus házasságban boldogan éldegélő párhoz hasonlítottak. Azokat az egyedülálló nőket, akik nem sietnek házasságot kötni, ahogy a Times mondta, hazaellenesnek, szűkkeblűnek fogják tartani, olyannak, aki nincs összhangban az ország megújult céljaival.

Ezt a viszonyulást tükrözte vissza az amerikai média. A hírek hazugságai azt jósolták, hogy 9/11 mély mentális hatással lesz a hajadonokra, mert nekik nem lesz kit felhívniuk, ha eltérítik a repülőgépüket.

9/11 állítólag az anyai-óvónői szerephez is visszavezette a nőket. Az amerikai nők, mint megtudhattuk, jobban teszik, ha teherbe esnek, mivel a gyerekszülés ma, a New York magazin szavait idézve, a nők “hazafias kötelessége”.

Azt is állították, hogy a nők 9/11 hatására visszatérnek az otthonteremtéshez. A Los Angeles Times szerint a támadások arra késztetik majd Amerika vezető pozíciókban lévő asszonyait, hogy visszatérjenek az otthonhoz és az anyasághoz. A Time Magazin azt jósolta, hogy a nők rohanni fognak a varrógépekért és a húsoscipó-sütőkért. “Maradj otthon”, mondta a magazin a nőknek, “varrd meg a saját textilneműidet és ruháidat”. S e ruhák stílusa, ahogyan a Vogue magazin javasolta, most “szűziesen fehér”, “különösen agressziómentes” legyen, s “ne szóljon többé a dominanciáról és az erőről”.

Ezzel egy időben a férfiak is megkapták a menetparancsot. A média azt hirdette, hogy az amerikai férfiasság 9 /11 utáni modellje a véres steaket kajoló macsó volna. A Washington Post egyik cikke szerint 9/11-nek köszönhetően “visszatérünk azokhoz az időkhöz, amikor a Valódi Férfiak hazavitték a sertésszalonnát és feleségeik alaposan megsütötték azt”.

Egy nemzeti publicista valóban leírta és publikálta a következőket: “Viszlát nőies fiúk! Good bye, érzékeny férfi! 30 évvel azután, hogy átalakította a férfiait, valamennyit nyálfényű, puhapöcsű, tojásfejű fiúcskákká téve, akik kivagdossák a félholdacska fölül a körömágybőrt, a divat ismét a férfias férfinek kedvez! Visszatérnek a divatba azok a fickók, akik nem félnek bekoszolni a kezüket és nem szükségszerűen aggódnak azon, ha nem tudják megmosni, mielőtt bekapnak egy hagymás-májashurkás szendvicset.”

Amerika férfi politikai vezetőit ismét szuperhősökként képzelték el. A média George Washington Busht Superman-nek, Batman-nek, Top Gun-nak és Amerika sárkányölőjének becézte.

A Newsweek arról biztosította az amerikaiakat, hogy biztonságban érezhetik magukat, hiszen Bush “egy harci gépezet, amelyik hét kilót dobott le az utóbbi időben és hét perc alá szorította egyéni csúcsát egy mérföldön”.

A Vanity Fair címlapján Busht és kabinetjét a Hét mesterlövészként írták le, s Bush valamennyi munkatársának a Hét mesterlövész japán eredetijének képregénybe illő beceneveit adták. Dick Cheney alelnök volt ‘A Szikla’, John Ashcroft, a legfőbb ügyész volt ‘A Láz’.

Bár ezek legtöbbje csupán butaság, ugyanakkor e kampány valódi hatással bírt arra, ahogyan Amerika a krízisre válaszolt. Mindig is lesznek annak következményei, ha egy fantasy forgatókönyvbe képzeljük magunkat – épp ezek a következmények láthatóak Amerikának arra való hajlandóságában, hogy tolerálja a kínzatást, aláássa az állampolgári szabadságjogokat, s háborút folytasson egy olyan országban, amelynek semmi köze a támadáshoz. Ráadásul, visszatérve magára Amerikára, elszalasztottuk a befelé figyelés, az önelemzés lehetőségét.

Különösen a nőket hallgattatták el. Nem sokkal a támadás után a női hangok eltünedeztek az újságok vélemény rovataiból és a hírműsorokból. Az első néhány hónapban, a vezető napilapokba nők által írt vélemények megfeleződtek. A televíziós hírműsorokba invitált nők száma a korábbi érték negyven százalékára esett vissza. Még azokat a nőket sem hívták meg ezekbe a műsorokba, akik a terrorizmussal foglalkozó kongresszusi tanácsok vezetői voltak.

Azokat a nőket pedig, akik megpróbáltak az ár ellen úszni, megrágalmazták. Különösen a feministákat. A média azzal vádolta őket, hogy gyengítik az amerikai hadsereget, aláássák a nemzet harcképességét vagy egyenesen azzal, hogy a terroristák oldalán állnak. Azokat a feminista írókat, akik felemelték a hangjukat ez ellen a hullám ellen, “zűrzavaros morállal rendelkezőknek”, “rossz anyáknak”, “ördögöknek”, sőt, olyanoknak nevezték, akik “sokkolóan hasonlítanak Osama Bin Ladenre”.

***

Elég komoly azért a dolog iróniája, ha azt vesszük, hogy a terrortámadás éppen a nyugati nők szabadsága és függetlensége ellen indult, az amerikai társadalom pedig erre a támadásra nem e szabadság védelmével válaszolt, hanem a feminista gondolkodású nőket vádolta, s arra ösztönözte valamennyi nőt, hogy sürgősen térjen vissza az 1950-es években betöltött reménytelen, háziasszonyi szerepkörbe.

S a legfigyelemreméltóbb ebben az, hogy mindez szinte mindenki számára teljesen észrevétlen maradt. Alig valaki tette szóvá, s még kevesebben kérdőjelezték meg.

Az, hogy minderről az emberek nem vettek tudomást, annak a következménye, hogy a nemek közötti viszonyok, a gender-kérdések kapcsán arra kondicionáltak bennünket, hogy azt gondoljuk, ezeknek nincsen köze azokhoz a ’fő’, fontos eseményekhez, amelyek velünk, körülöttünk történnek. És mégis: valójában 9/11 csak egy újabb példa volt arra, mennyire középponti szerepet játszik a gender mindabban, ami körülöttünk zajlik: központi kategória a politikánkban, a kultúránkban és a történelmünkben is.

A nemek kérdését akként kezelni, ami, komoly gondolkodást és részletes megfigyelést követel attól az embertől − különösen attól az írótól − aki hajlandó a 9/11-hez hasonló történelmi kríziseket közelről megvizsgálni gender-szempontból, s képes rá, hogy a világ eseményeit egyfajta gender-centrifugába helyezze. Megköveteli azokat a fórumokat, mint ez is itt: ezért örülök annyira, hogy az Irodalmi Centrifuga létezik, és e helyen van, s ezért örülök annyira annak is, hogy ma itt beszélgethetek Önökkel."

(ford: Györe Gabriella)