Az Élet fotósa: Margaret Bourke-White

Fiatal nő térdel egy hatalmas fémszobor tetején, egy irodaépület tetején, magasan New York felett. Egy irodaépület hatvanegyedik emeleti ablakán mászott ki, hogy jobb képet készíthessen az alatta fekvő városról. Ő Margaret Bourke-White, tapasztalt nő rengeteg energiával és semmi félelemmel: egyike a huszadik század legkiválóbb amerikai hírriportereinek, aki fényképein keresztül beszélt. A művész fényképeiből Nagyrábén nyílik kiállítás.
Júliusi-szeptemberi programot ajánlunk figyelmükbe.

Margaret Bourke-White 1938-as fotói
Nagyrábéi Művelődési Ház
2009. július 23-án csütörtökön délután öttől

Fiatal nő térdel egy hatalmas fémszobor tetején, egy irodaépület tetején, magasan New York felett. Egy irodaépület hatvanegyedik emeleti ablakán mászott ki, hogy jobb képet készíthessen az alatta fekvő városról. Ő Margaret Bourke-White, tapasztalt nő rengeteg energiával és semmi félelemmel: egyike a huszadik század legkiválóbb amerikai hírriportereinek, aki fényképein keresztül beszélt. Amerikából a SZU-ba, a II. világháborús Európából Indiába, Dél-Afrikába és Koreába szólította a munka, amelyen keresztül a modern fotós újságírás egyik megteremtője lett. Gyakran jóval előbb tett meg dolgokat, hogysem azok társadalmilag elfogadottak lettek volna: elvált, jelentős befolyással bíró férfiak között dolgozott, s kiérdemelte tiszteletüket és támogatásukat, nadrágot hordott és festette a haját: egy nő, akit megérintett az őt körülvevő világ, s érintettségét meg is örökítette képeiben, melyekből július 23-án nyílik kiállítás.

Margaret Bourke-White (1904-1971) New York Bronx negyedében született 1904. június 14-én, zsidó származású mérnök és feltaláló édesapjától a tökéletességre törekvést, ír származású háztartásbeli édesanyjától az önképzés szeretetét tanulta el. 1924-ben házasságot kötött Everett Chapman-nel, de két év múlva elváltak, s ő a Cornell Universityn kezdett el tanulni, hogy a világ Margaret Bourke-White-ként, az úttörő fotózsurnalisztaként, a Life magazin egyik alapítójaként, első címlapjának fotósaként ismerje meg és tisztelje.

Cleveland-ben Ohio államban kezdett ipari fotográfusként, az Erie tó melletti városba érkezve 1927-ben úgy érezte, számára ez az ígéret földje és itt tudja magát kiteljesíteni. Úttörő felvételei az acélmalmok belső tereiről arra indították Henry Luce-t, hogy New York-ba hozza az ipar és az iparvidékek romantikájától ihletett Fortune magazin fotósának. Később olyan fotóriporterként és újságíróként vált ismertté, aki a hírek emberi oldalát láttatja képeivel. A LIFE magazin szintén Henry Luce felségterülete volt: világhírűvé vált mint a swashbuckling photography (hetvenkedő, kérkedő fényképészet) alkalmazója, s egy ilyen, főképp férfiak által dominált világban válni híressé, mint a magazinok és újságok világa, még izgalmasabbá tette karakterét.
Munkája során torpedótalálatot kapott, a Mediterráneumban lőtt rá a Luftwaffe, zátonyra futott egy sarkvidéki szigeten, bombázták Moszkvában, chopperével balesetet szenvedett, s számos egyéb kaland tarkította életét. Ő volt az első nyugati fotográfus, aki a forradalom utáni szovjet ipart térképezte fel, de elutazott Csehszlovákiába és a környékbeli országokba épp Hitler II. világháborús készülődésekor.

Agresszív és könyörtelen a képalkotásra törekvésben, mindig jó időben és jó helyen volt. Interjút és fotósorozatot készített Mohandas K. Gandhival néhány órával azelőtt, hogy meggyilkolták. Ő volt az egyetlen amerikai fotós a Szovjetunióban, 1941-ben Moszkva ostroma alatt. Alfred Eisenstadt, barátja és kollégája szerint azért volt remek, mert nem volt olyan feladat vagy kép, amelynek ne lett volna számára jelentősége. Ő alapította a LIFE első fotólaborját is.
Másodszorra is férjhez ment, ez alkalommal Erskine Caldwell regényíró lett a férje 1939-ben, 1942-ben váltak el, nem lett gyerekük. A LIFE magazin volt a családja.

Amikor a Parkinson-kór megtámadta, kollégái támogatták. Fényképei megtalálhatóak a Brooklyn Museum-ban, a Clevelandi Szépművészeti Múzeumban és a MOMA-ban New Yorkban, de a kongresszusi könyvtárban is látható egy sorozata. Margaret Bourke-White a maga médiumának mestere, akinek bátorsága, kitartása és intuíciója is volt hozzá, hogy ott legyen, ahol a dolgok történnek.

Margaret Bourke-White 1938-as fotóiból 2009. július 23-án csütörtökön nyílik kiállítás délután öttől a Nagyrábéi Művelődési Házban - az anyag második alkalommal látható hazánkban. A szeptember 15-ig látogatható kiállítást Prof. Dr. Mózes Mihály egyetemi oktató nyitja meg.

Zorka Project

A Lengyel Intézet szervezésében (http://www.polinst.hu/) megrendezett „Átlagosak” című kiállításon, melynek a Platán Galériában ad otthont, Monika Bereżecka (1974) és Monika Redzisz (1974) lengyel női fotópáros dokumentarista fotográfiáit tekinthetik meg az érdeklődök. A kiállításra a belépés ingyenes.
Júniusi-augusztusi programot ajánlunk figyelmükbe.

Zorka Project – (Monika Bereżecka, Monika Redzisz)
Átlagosak
Platán Galéria – 1061 Budapest, Andrássy út 32.
2009. augusztus 14-ig, keddtől péntekig 11.00 – 19.00 óra között

A Zorka Project egy fiatal lengyel női fotópárost takar, amelyet 2000-ben alapított Monika Bereżecka (1974) és Monika Redzisz (1974). Mindketten a Poznani Képzőművészeti Akadémia vizuális kommunikáció – fotó szakán folytatták tanulmányaikat. Elsősorban dokumentarista fotográfiával foglalkoznak. A Platán Galériában látható „Átlagosak” című projekt mellett fotósorozatot készítettek többek között anyákról és gyermekeikről, testépítőkről, drag queenekről, villamosvezető-nőkről, valamint a hagyományos lengyel önkiszolgáló tejbárokat látogatókról. Munkáikat olyan neves lengyel napilapok, illetve hetilapok magazinjaiban publikálták, mint például a Gazeta Wyborcza, a Rzeczpospolita, a Życie Warszawy, a Polityka és a Przekrój. A Pozytyw, és a Fototapeta fotóművészeti lapokban is rendszeresen jelennek meg munkáik. Legtöbbet a Gazeta Wyborcza két, hetente megjelenő mellékletével, a nőknek szóló Wysokie Obcasy-val, valamint az általános közéleti Duży Format-al dolgoznak együtt. Varsóban élnek.
Bővebb információ: http://www.zorkaproject.com/

A Platán Galériában az „Átlagosak” című projektjüket mutatják be. A projekt 2008-ban készült a Duży Format (a Gazeta Wyborcza vezető lengyel napilap hetente megjelenő melléklete) megrendelésére. „Nem definiáltuk, kit tartunk „átlagos” lengyelnek. Azoknak a jelentkezését vártuk, akik olvastak erről az akciónkról az újságban, és „átlagosnak” tartották magukat. Közel százan jelentkeztek, családok, párok vagy egyedülállók egész Lengyelország területéről. 30 személyt választottunk ki. Mindegyik fotó a jelentkezők saját otthonában készült.”

Suchodolska-Zabiegałowksa Beata (41) és Zabiegałowski Jerzy (49), Wilga

- Én vagyok a hatodik, az utolsó a nővéreim közt, amolyan félresikerült – mondja magáról Beata.
Beata tornatanár Wilgaban az iskolában. Apukája ács volt, anyukája szobalány egy üdülőben. Jerzy ugyanabban az iskolában dolgozott, mint ő, szintén tornatanárként, ő volt Beata tanárja. Jerzy egyenesen a katonaságból került az iskolába, egy ismerős polgármester révén. 20 éve házasok. Az esküvő után kaptak egy egyszobás szolgálati lakást. Beata nehezen esett teherbe. Az egyik petefészkét eltávolították, a másiknak a vezetéke volt nem átjárható. Azt hitte, sosem lesz gyerekük. – Ez egy csoda volt, hogy sikerült! – mondja Beata. – Nem lehet tudni, hogy hol és hogyan, csak azt, hogy kivel! Minden Isten kezében van! Kiimádkoztam ezt a gyereket.

Válogatott egyéni kiállítások:
2003 – Csajok (Laski) – Fotóhónap, Krakkó
2004 – Hatalmasok (Mocarze) – Fotóhónap, Krakkó
2005 – Anyák (Matki) – Luksfera, Varsó; Śląski Zamek Sztuki i Przedsiębiorczości, Cieszyn
2007 – Zorka Project – Miejski Ośrodek Sztuki, Gorzów Wielkopolski
2008 – Átlagosak (Przeciętni) – Fotófesztivál, Łódź; Galeria Camelot, Krakkó
2008 – Identitás (Tożsamość) – Zaolzie, DSH, Varsó

Válogatott csoportos kiállítások:
2006 – Ház (Dom) – Luksfera, Varsó
Új dokumentaristák (Nowi dokumentarzyści) – CSW, Varsó; Nemzeti Galéria, Bratislava
Projekt: Małopolska – Krakkó főtere
Photonic Moments – Fotóhónap, Ljubljana
2008 – Dokumentaristák (Dokumentarystki) – Zachęta-Narodowa Galeria Sztuki, Varsó
Vénusz (Wenus) – Fotóhónap, Krakkó
Vörös szem effektus (Efekt czerwonych oczu) – CSW, Varsó

Pająk Magdalena (43), Łódź
„Azért jelentkeztem erre a projektre, mert azt szerettem volna, hogy történjen valami az életemben. Nem tudom, mennyire vagyok fotogén, mert ez az első próbálkozásom profiknál. Állítólag Łódź-ban sok az érdekes lány, mert ide mindenfelől érkeztek emberek. 43 éves vagyok. Anyukámmal élek. De úgy gondolom, hogy itt az idő, hogy kiszakadjak a családi fészekből. Ez az igényem. Talán egy kicsit megkésve…”

Lángh Júlia: A tárgyak is élnek

"35 év elteltével, 5-6000 km távolságból fölbukkan valaki, akit felületesen ismertünk, és most egyszerre csak kiderül: rokonok vagyunk, méghozzá éppen azon keresztül rokonok, ahogy Afrikát látjuk, az afrikaiakat és általában az embereket..." - Lángh Júlia Mészöly Beáta fotókiállításán elmondott megnyitó beszédét olvashatják. A kiállítás az Egyetem tér 5. I. emelet 7. alatt látható.

Lángh Júlia: A tárgyak is élnek

Éppen szenegáli írónők regényeivel foglalkoztam, amikor ismeretlen címről váratlan e-mailt kaptam Dakarból. Egy Szenegálban élő magyar nő jelentkezett, a régi rendszer romjai alatt rég eltűnt könyvterjesztő vállalatot említette, ahol hajdan rövid ideig együtt dolgoztunk. Nem emlékeztem a nevére. De aztán küldött egy fényképet a 70-es évekből, és így már könnyű volt felismernem: a szép és kifejező arcokat az ember nem szokta elfelejteni.
Így találkozott össze a komputeremben a szenegáli irodalom és a dakari Béatrice Jourdan alias Mészöly Beáta, avagy leginkább Lilion, ahogy honlapján a fotóit szignálja.



Mariama Bâ, a szenegáli, sőt az egész francia nyelvű afrikai irodalomban elsőként felbukkanó írónő a múlt század 70-es éveiben ezt írta:
„...ugyanolyan piros vér öntöz ugyanolyan szerveket. Ezek a szervek, a test ugyanazon részein elhelyezkedve, ugyanazokat a feladatokat töltik be. Ugyanazok a gyógyszerek gyógyítják ugyanazokat a bajokat a világ minden táján, akár fekete, akár fehér az ember...”
Jó nagy közhely, mondhatjuk; csakhogy sajnos még ma is olyan a világ, hogy ezt újra és újra el kell ismételni, mert mintha nem mindenkinek férne bele a kemény fejébe. Béatrice-Lilion viszont nagyon jól tudja ezt. Ennél is többet tud, mert fotói tanúsága szerint minden létező élőlényt, sőt, minden tárgyat is, egyformán figyelmes, nyílt tekintettel néz.



Barátságosnak éreztem ezt a téren-időn átívelő üzenetet: 35 év elteltével, 5-6000 km távolságból fölbukkan valaki, akit felületesen ismertünk, és most egyszerre csak kiderül: rokonok vagyunk, méghozzá éppen azon keresztül rokonok, ahogy Afrikát látjuk, az afrikaiakat és általában az embereket. Meg a macskákat, halakat, rovarokat. És a lépcsőket, kilincseket, fésűket és cipőket, ablakokat és ajtókat csukva vagy nyitva, de legtöbbször nyitva, hogy kitekintésünk legyen, mert jót tesz a nyitottság.
Sok arccal találkozunk Lilion fotóin: nevető és síró, elgondolkodó, harci díszekkel kifestett vagy éneklő fejekkel, csábító mosolyokkal és komor arcokkal, öregemberrel és kislánnyal, gyönyörűen megkötött kendőkkel a nők fején – megjegyzem, a fejkendőkötés külön művészet, komoly tudás. A nigeri Illélában hausza és dzserma nőktől hallottam, hogy a fejkendő megkötésének módjait más-más névvel illetik, tehát külön, önálló szó jelöl minden egyes fejkendő-megkötési módot, és van belőlük több tucat. Nem tudom, hogy Szenegálban is így van-e a volof, pöl, szerer, diula, malinké és még további húszegynéhány nyelvet beszélők körében, Lilion fotóin mindenesetre több ötletes kendőviselési módot láthatunk.



Továbbá testrészeket közelről, felülnézetből, oldalról, hátulról; önálló életre kelő öreg vagy fiatal, kifejező kezeket, izmos, fénylő férfitesteket, gyalogló emberek távolodó hátát – hová mennek a homokos úton a messzeségbe, kérdezi a kép, vagy a kép nézője –; szélfútta úton gyors lépteket, életjeleneteket, piacot, fákat, tájakat, csodás macskákat, emberarcú kutyákat, levélen bóklászó bogarakat, élőlények és tárgyak széles skáláját, mert a tárgyak is élnek, lelkük van – és ha ezt nem tudtuk volna, ezekről a fotókról megtudhatjuk.



Vannak még hullámvonalak, csigavonalak, fény-árnyék játékok, azonosítatlan ábrázolatok harmonikus formákkal és színekkel, fekete-fehér és színes fotók: egy figyelmes, megértő és pozitív tekintet lenyomatai.
Azt hiszem, nem csak a véletlen egybeesés hozta össze számomra a szenegáli írónőket és Lilion fotóit. Bizonyításul csak egyetlen leírást idézek.
Ken Bugul egyik novellájában egy afrikai kislány a déli hőségben káprázva néz egy nőt, az első fehér embert, akit életében lát. A leírás, ez a pillanatkép, olyan, mint egy fotó. És ezen a fotón mi nemcsak azt látjuk, amit az afrikai kislány, hanem őt magát, a döbbent nézőt is. Az egész, fényben úszó, fekete-fehér jelenetet.
Amikor fölemeltem a fejem, ott állt velem szemben egy fehér nő. Úgy látszott, mintha rám várna. Teljesen fehér nő volt, mindenütt fehér. Nem emlékszem rá, hogy fel volt-e öltözve, vagy sem. Azt hiszem, fel volt, különben másfelé terelődött volna a figyelmem. A fehér nő egy fa alatt állt... Hirtelen rádöbbentem, hogy ez egy tamariszkusz. A fehér nő ott állt egy tamariszkuszfa alatt. A tamariszkusz az ördög kedvenc fája, ezt szokták mondani. És nálunk az ördög: fehér volt. Tehát ez a fehér nő, aki ott állt velem szemben, egy tamariszkuszfa alatt, nem lehetett senki más, csak az ördög. Vagy az ördög felesége. Csönd volt az úton. Csak az ördög felesége és én álltunk ott. Egészen különös nyugalom ült mindenen, és nagyon nagy volt a meleg. A nap úgy világított, mintha a hőség fémes fényű folyadékként csurogna alá az égből.
Ez a szenegáli jelenet Ken Bugul novellájából olyan, mint egy dakari fotó Mészöly Beáta műveiből. Kanyargós életút után néhány éve kezdett fotózni, most először nyílt kiállítása Magyarországon, kettő is: Budapesten a Pedagógiai Könyvtár és Információs Központban és Miskolcon az Ifjúsági és Szabadidő Házban.

Feketén-fehéren Szenegálban magyarként
Beatrice Jourdan Szenegálban élő magyar fotóművész kiállításával és Lóránt Attila által vezetett multikulturális beszélgetéssel nyílt meg a Mérei Ferenc Pedagógiai Intézet Pedagógiai Könyvtár és Információs Központjának galériája (Budapest V. ker. Egyetem tér 5. I. emelet 7.) április 29-én, szerdán 16.30 órakor.



a kiállításról a Fővárosi Oktatási Portálon

Anton Corbijn videoklip-pályázat indul

Anton Corbijn Munka című retrospektív kiállításához (2009. április 28 – július 5.) kapcsolódóan videoklip-pályázatot hirdet a Ludwig Múzeum. A kiállítás a holland fotográfus több mint harminc éves munkásságába enged betekintést, a korai videoklipektől a legújabb portrékig – a videoklip-pályázatra tehetséges fiatalok jelentkezését várják, a legjobb műveket a kiállítás utolsó két hetében a kiállítótérben is bemutatják, a legjobbat bemtatja a Music Television.

A kiállításról

Corbijn a modern vizuális kultúra több területén kísérletezett, így a kiállításon rövidfilmek, videoklipek, koncertek díszlettervei, könyv- és lemezborító-tervek láthatók, alapvető kifejezési médiuma azonban a fotográfia volt és maradt. 1955-ben született Hollandiában, Strijen szigetén. A kortárs rockzene a fotográfia irányába terelte. A koncerteken jelenléte legitimációjára és szégyenlősségének ellensúlyozására apja fényképezőgépét használta, így közel tudott férkőzni a zenészekhez. Fényképezőgépe kommunikációs protézisként szolgált ahhoz, hogy levetkőzze kapcsolatteremtési gátlásait, illetve magabiztosságot merítsen a számára idegen közegben.

Protestáns lelkészcsaládban született, a protestantizmus és a kontemplatív, szemlélődő stílus jellemzi élményeinek rögzítési módját. Szembe megy a nagyon színes, természetellenesen tiszta és éles, mesterségesen megvilágított, szinte fényesre polírozott ’70-es évekbeli koncertfotók stílusával – számára a fekete-fehér képek referenciálisak. Szemcsés előhívás, elmosódott, homályos kontúrok, árnyékba süllyedő vonások, eltakart vagy elfordított tekintet, a kéz kiemelt szerepe, valamint a meghökkentő, szokatlan kompozíció jellemzik felvételeit.

Egyértelművé szeretné tenni, hogy nem ideálokkal, hanem idolokkal állunk szemben, akik saját árnyékuknak tűnnek. Híres modelljeit a misztifikálás és az anonimitás határára helyezi, amelynek következtében a saját magukat hordozó mítoszok léte kérdésessé, instabillá válik.

Munkásságán keresztül a sztárhoz kötődő társadalmi és pszichológiai jelenségeket is vizsgálja. A korai fekete-fehér, valamint az úgynevezett Star Trak sorozatban a sztárságot mint életformát, vagy mint pszichológiai állapotot kérdőjelezi meg. Képein a spontán, mélyen emberi kitárulkozásuk és a számunkra ismeretlen valódi személyiségük föltárása zavaró, sőt majdhogynem hazugságnak tűnik.

Az a.somebody című sorozatban utalva néhány zenész iránti fiatalkori rajongására, valamint a keresztény értékek iránt elkötelezett szülők túlvilági életben való hitére, elhunyt zenészek bőrébe bújik. A 33 Still Lives sorozat a bulvársajtó által generált, a celebek magánéletéből lopott képek iránti tömegéhség finom kritikája a gépiesen termelt képek uralmával veszi föl a harcot. FAMOUZ című sorozatának látásmódjában visszaköszön Eugène Smith, Robert Frank vagy Dorothea Lange vizuális öröksége, ugyanakkor az a. somebody „önarcképes” sorozat alkotói megközelítése megkérdőjelezhetetlenül párhuzamba hozható Cindy Sherman munkásságával is.

A számos együttes (U2, Nirvana, Coldplay) közül, amellyel Anton Corbijn együtt dolgozott, önálló termet szentelünk a Depeche Mode tagjairól készült portréknak. A művész pályáján mérföldkőnek számít a Joy Division frontemberéről, Ian Curtisről 2007-ben készült Control című nagyjátékfilm. A mozifilmet a kiállítás időtartama alatt az előadóteremben több alkalommal vetítik.

A pályázatról

Anton Corbijn mindig nyitott volt a kísérletezésre, az új vagy szokatlan technológiákat bevonva az alkotásba, s akár saját munkáit is újraértelmezte. Legjobb példa erre a 2009-ben újraforgatott Depeche Mode Enjoy the Silence című videoklip, amelynek az alapötletét átdolgozta a Coldplay Viva La Vida klipje számára Chris Martin főszereplésével, teljesen egyszerű digitális eszközt használva hozzá.

Erre az eljárásra épül a pályázat lényege. Olyan fiatalokat célozunk meg, akiknek a legszemélyesebb tárgyuk a mobiltelefonjuk és a digitális kamerájuk, amivel naponta megörökítik az őket körülvevő világot, az őket érintő élethelyzeteket.

A Ludwig Múzeum Anton Corbijnnel közös ötlet alapján, a T-Mobile és az EMI Magyarország támogatásával hirdetett pályázatára olyan videofilmeket várnak, amelyek követve Corbijn módszerét, személyes környezetben, saját ötletek és egyéni látásmód alapján, mindenfajta formai megkötés nélkül újragondolják az Enjoy the silence című klip képi világát: saját klipet várnak tehát a Depeche Mode zenéjére, Corbin képi világának újragondolásával.

A Ludwig Múzeum fontosnak tartja a fiatal generációk vizuális kifejezési formáinak megismertetését, ehhez kiváló alkalomnak ígérkezik Anton Corbijn magyarországi bemutatója. Olyan lehetőséget biztosítanak „Corbijn követőinek”, amely egyszerre modellezi az elért siker útját, és amely múzeumi környezetben teszi láthatóvá a popkultúra és a művészet találkozásának példáit.

Technikai háttér

Az elkészült kisfilmeket a T-Mobile által erre a célra létrehozott videomegosztó portálra lehet feltölteni április 29-től, ahol egyszerű rendszerben szavazni lehet a legjobb videóra június 14-e éjfélig. A kiállítás végére szakmailag elismert zsűri (film- és videoklip rendezők, fotográfusok) kiválasztja a legjobb 10 videót, amelyekből mini kiállítást rendezünk a zárás elötti két hétben a Múzeum előcsarnokában. A legtöbb közönségszavazatot kapott videót pedig a Music Television is bemutatja majd. A honlap itt érhető el.

Pusztán idilli séta

Puszta idill címmel 2008. február 28-a óta látható és április 28-ig még nyitva tart Szilágyi Lenke kiállítása a Memoart Galériában (1055 Budapest, Balassi Bálint utca 21-23. 1. emelet). A kiállításon a művész vezeti végig a látogatókat a Falkart fesztivál keretében tartott tárlatvezetésen április 18-án este nyolctól.

"Kétségtelen, hogy a fotó valóságban létező dolgokat ábrázol. Én csak kívülállóként vagyok jelen, nincs ideálom, a látható felszínt örökítem meg csak úgy pusztán, valahol, valakiket. Felhőtlen képek felhőkkel. Amik néha sötétek, hóviharokat is küldenek."

Hey Global!, a színes világ - a Chachipe diák fotópályázat nyertesei

2008 novemberében az Open Society Institute és az OSA Archivum online fotópályázatot hirdetett meg Chachipe Diák [igazság,valóság] címmel. A Roma Évtized Program 2005-2015 keretében zajló pályázatra 12 és 25 év közötti fiatalok jelentkezhettek romákat és életüket bemutató, 2005 után, az Évtized országainak valamelyikében készült fotókkal.

A Chachipe elsődleges célja az volt, hogy szakítson a roma közösségek és a roma kultúra sztereotip bemutatásával és azokat új, érzékeny, művészileg is értékes formában ábrázolja. A több mint 1400 beérkezett kép közül a nemzetközi szakemberekből álló zsűri 8 kategóriában osztott ki díjakat, s két ifjú fotóst különdíjjal jutalmazott. Az OSA Archívumban március 17-e óta látható kiállításon a nyertes művek mellett további 88 kép szerepel. A nyertes képeket mutatjuk meg.


In November 2008, the Open Society Institute and OSA Archivum announced an online photography contest entitled Chachipe Youth. (Chachipe means “truth” or “reality” in Romanes.) Held under the Decade of Roma Inclusion 2005–2015, the contest was open to young people between the ages of 12 and 25 who had taken photos about Roma and their lives since the beginning of 2005 in countries participating in the Decade. The aims of Chachipe were to help combat visual stereotypes associated with Roma and to present Roma people and Roma culture sensitively and artistically. More than 1,400 photos were submitted for judging, and the international jury selected winners in eight categories and awarded special prizes to two younger photographers. In addition to the winning photos, the exhibition features a selection of 88 photographs entered in the contest. Here you can see the winners.

A kiállítás helyszíne:
Centrális Galéria, OSA Archivum (Budapest, V. ker. Arany János u. 32.)
Nyitás: 2009. március 17.

A díjnyertes munkák

Az utcám, a városom, ahol élek

12-től 15 évesek: Ognjen Ademovski (15), Szerbia

Ognjen Ademovski: Három generáció

16-tól 19 évesek: Majoros Zsolt (19), Magyarország

Majoros Zsolt: Cigány fiúk

20-tól 25 évesek: Salat Kincső (23), Románia

Salat Kincső: Cigány királynő

Az én színes világom

12-től 15 évesek: Ann Marie Cerutti (14), Egyesült Államok

Ann Marie Cerutti: Kőből

16-tól 19 évesek: Luiza Puiu (19), Románia

Luiza Puiu: Munka

20-tól 25 évesek: Pavle Calasan (24), Montenegro

Pavle Calasan: Gyerekek Konikból

Mi a baj?

12-től 15 évesek: a zsűri nem osztott ki díjat
16-tól 19 évesek: Kiss Norbert (17), Magyarország

Kiss Norbert: Füstösök

20-tól 25 évesek: Miodrag Ignjatovic (25), Szerbia

Miodrag Ignjatovic: Cím nélkül

Különdíj:

Therese Lippold (20), Macedónia

Therese Lippold: Ha beszélni akrsz velem kered a facebookomat

Naske Sándor (24), Magyarország

Naske Sándor: Hey Global!

OSA Archívum
Chachipe Youth on romadecade.org
Még több kép / more photos on romadecade.org

Falak között - Horváth Dávid képei

Bumberák Maja és Bódis Kriszta beszámolója, valamint Reisch Éva képei után Horváth Dávid, a kiváló protré- és szociofotós képeit közöljük a keddi tatárszentgyörgyi temetésről és a ház, valamint a falu akkori állapotáról.