2008. június 10., kedd

Szeminarista Centrifuga

2008. június 12. este héttől kerül sor a Centrál Kávéházban az utolsó előtti ICA-estre. Bódis Kriszta a JAK-íróiskola tanítványaival zavarja a vizet (Gordon Agátát este nyolctól hallhatják a jövendő Kolhozban a Bakáts tér 1. alatt).
A Szeminarista Centrifugán bemutatkozik a múlt héten már látott-halott Telkes Margit, valamint Lovas Nagy Anna, Borsi Éva, Kibédi Varga Sándor, Gerják Balázs, Miskolczi Péter, Solti Gyöngyi, Turai Katalin és Csapó Ida.
Cikkünben Telkes Margit egyik írását és Lovas Nagy Anna Veraszélet című regényének egy részletét olvashatják.

Telkes Margit: Palikám


A ma történetét, élményét, azaz annak hiányát egy levél illusztrálja legjobban, amit este, a kék tollammal, a kedves füzetembe írok, aztán, szokásomhoz híven, a gépbe átírok, de, hogy elküldöm-e, még nem tudom, nem tudom, merem-e, okos-e? De hát kell mindig okosnak lennem?

Palikám!

Nem jöttél el az évfolyam találkozóra. Pedig vártalak. Nagyon .Tegnap még . fodrásznál, kozmetikusnál is voltam, szememet kifestettem, ráncaimat mindenféle csodaszerrel igyekeztem eltüntetni, ruhámat órákig válogattam. Mondta is ma a szemináriumon több társam, amikor délután leadtam a házi feladatként megírt két novellámat a” Szégyenről „, hogy : hova-hova Nagyikám, merthogy ott, kérésemre így neveznek, talán csak nem pasi van a dologban? Azt hiszem, kicsit elpirultam akkor és hálás voltam, hogy Bódis Kriszta nem cikizett, sőt örömmel nyugtázta, hogy stréberkedtem megint, két novellát is írtam a megadott témáról és akkor se tett megjegyzést se a koromra, se a már elkenődött sminkemre, amikor közöltem, hogy ma nem tudok sokáig maradni, programom van.
A szokásos, hatalmas pesti dugóban döcögve mentem a találkozó helyére. A bejáratnál a szemem körbejárt, téged keresett, hiába Sokan voltak a kollegák, én mégis üresnek éreztem a termet. Untam a sok locsogást., a sok öreg asszonyt és rozzant férfit, az unokák fényképeit, a nyugdíjas élet nyavalyáit, a reumát és a kezdődő cukorbajt. Rád gondoltam.
Mikor? Utoljára, talán egy éve is van annak, telefonon beszéltünk, azt mondtad, hogy mostanában sokat gondolkodsz a kapcsolatunkról. Kapcsolat ez? Mi a kapcsolat? Hogy együtt tanultunk az egyetemen? Hogy együtt dolgoztunk a kórházban? Hogy sokat mulattunk, táncoltunk együtt? Hogy a válóperednél, - mint utólag mesélted – én voltam az elhidegülés oka? Feleséged talán ma sem hinné el, ha elmondanám az igazat, hogy kapcsolatunk plátói volt és most már tudom, marad is..
Pedig imádtalak. Te az érzelmeidről soha sem beszéltél. Egyszer ugyan, amikor mással táncoltam a Strangers in the Night-ra, mérgesen lekértél és azt mondtad: ezt sohase táncold mással! Talán ez egy szerelmi vallomás? Én annak éreztem és azóta is, ha hallom ezt a számot, a számmal együtt a szívem is elmosolyodik. Többször kellene feltennem ezt a lemezt.
Vagy kapcsolat a balatoni esténk? Emlékszel? Orvos kongresszusra mentél Siófokra, kérted, ha van kedvem, menjek én is. Találkozzunk a parkban. Előadások után sétálhatunk a parton. Örültem a hívásnak. Otthon valami buta ürügyet kerestem a váratlan utazáshoz. Nem vagyok gyakorlott hazudozó. A férjem csodálta hirtelen jött, anyám iránti vágyamat, hiszen úgy tudta, hogy hét végén közösen akarjuk meglátogatni őt siófoki nyaralójában. Nem sejtette, hogy miattad van mindaz és azt végkép nem, hogy testem minden sejtje már régóta csak téged kívánt.
A parkban egy padon ülve vártalak. Várni is jó volt téged. Mikor megláttál, sietve, mosolyogva jöttél felém, átöleltél. Egy pillanatra egész testem megremegett. Észrevetted? Kézen fogtál, sétálni kezdtünk a parton, majd, mint két gyerek futva kergettük egymást és a puha fűre feküdtünk pihenni.. Egymás nevét írtuk a homokba, véstük a fába. Boldog voltam, talán te is.
Úgy gondoltuk, hogy a mi siófoki nyaralónk mellett veszel ki szobát és csak másnap mész Pestre a feleségedhez. Én meglátogatom Anyámat rövid időre, majd megyek, mit megyek, rohanok hozzád. Anyám örült a váratlan látogatásomnak, én meg csak ültem ott bambán, többször megnézve az órámat, mikor menjek, mikor vársz, mikor örülsz nekem legjobban. És nem mozdultam. Valami bénaság lett úrrá rajtam, csak rágtam a szám szélét és sírtam. Anyám nem értette, én sem.
Miért nem mentem? Hülye voltam, nem mertem megcsalni a férjem, féltem Anyámtól, a szigorú zárdai nevelés utóhatása volt, vagy az a tudat alatti, női ösztön, hogy csak így, megkaphatatlanul maradhatok meg benned. Benned, aki a legjobb nőket pillanatok alatt tudta magáévá tenni, majd eldobni, elfelejteni.
Évek múlva véletlenül futottunk össze. Te már régen máshol dolgoztál. Egyszer volt Budán kutyavásár, mondtad és nevetve mesélted, hogy harmadik házasságodra készülsz.
Azután ismét sok éven át nem hallottam felőled. Tavaly egyszer a Budagyöngyében vásároltam, amikor megláttalak, vagy talán csak megéreztelek. Egy ősz hajú, kissé sántító, hajlott hátú férfi ment előttem. Nadrágja viseltes, kicsit gyűrött volt. Bevásárló szatyrából sárgarépa lógott ki, egy narancs kigurult belőle. Nehézkesen hajolt le érte és mérgesen morgott valamit. Megismertelek, te voltál ott, de nem mentem a közeledbe. Féltem, hogy szürkének, öregnek találnál. De azért jó volt látni téged és emlékezni.
Másnap a telefonkönyvben talált számon felhívtalak. Örültél, miért nem szólítottál meg, kérdezted, hiszen a kapcsolatunk emléke még élénken él benned. Dadogtam valamit, nem árultam el az igazi okot.
Ma volt az évfolyam találkozó. Nem jöttél el.
Jobb így. Jobb így?

Aláírás nem kell. Tudja ki írta.
Elküldjem?
Nem küldöm. Gyáva vagyok még most is? Kinyomtatom, de szét fogom tépni biztosan, azután megbánom, mint azt a balatoni éjszakát.
(Az írás a litera.hu netnapló-rovatában jelent meg.)




Lovas Nagy Anna: Bástya
Vera egy hónapja nincs. Bástyával szinte minden nap találkozunk. Nem merem megérinteni, csak érzek. Valami csiklandozót. Majdnem szerelmes vagyok. Este a Makk hetesben. Kerthelység. Bástyán selyemruha, apróvirágos. Kint van a karja, a nyaka, ha előre hajol, a melléig látok. Nagyon ritkán hajol előre. Vörösbort iszik, vércsinálót. Beszél, mosolyog, azzal a megható itt sem vagyok mosolygással. Visszakanyarodik a szája széle, visszagörbül a bánatig. Minden mosolygásán átdereng a szomorúság. Egyszer majd odanyúlok. A szájához. Visszaigazítom a lerögzült izmokat. Kisimogatom.

Nem emlékszem Bástya mit beszél. Csak a saját gondolataimra emlékszem. Pucér a lábam. Meztelen talpamat hintáztatom az asztal alatt. Gyakran megesik. Nem ér le a lábam. Vagy törökülésben magam alá húzom. De most nem. Most arra gondolok, mi lenne, ha a lábujjaimmal finoman a szoknyája alá bújnék. Először a sípcsontján futtatnám felfelé. A térdéig. A nőies lágykalács térdéig. Az én térdem utcakölyök térd. Csupa csont, tele régi leverések nyomaival. Androgűn vagyok. Félig ember, félig állat. Félig Faun, lógós csecsekkel. Aprótermetű kecskelány vagyok. A csípőmig, gömbölyű nőiesség. Kerek vállak, túlméretezett mell, anyásan dombor has, kipárnázott, teherbíró hát, bánatpúp a nyakszirtemen. Rassz jegy. A csípőmtől lefelé fickándozó bak. Színizom comb és vádli, tenyérnyi, lapos fenék, afrikai futár szárnyas bokája. Az ölem. Az nő.

A vágyam. Az nő. Bástya felé.

Gyerekkoromban irigyeltem a hermafroditákat. Elképzeltem minden nemtől való függetlenségemet. Elképzeltem, hogy önmegtermékenyítő vagyok. Nemzek és szülök. Benépesítek. Ne legyek így. Ne legyek ilyen kurvára egyedül.

Ülök Bástyával szemben és sajnálom, hogy nincs farkam. Kicsit egyszerűbb lenne az élet. Odaadná magát. Biztos. Tesztoszteronom van. Harminc éves korom óta serken a szakállam. Mások nem tudják. Gyomlálom. Ha egyszer megunom, elmegyek szakállas nőnek a Ligetbe.

Bástya talán így is odaadja magát. Nagyon lehengerlő tudok lenni, csak most elbátortalanodtam. Minden italunkat megittuk. Bástyát hazakísérem. El vagyok fogódva. Állunk az utcán és csak az arcára merek puszit nyomni. Bástya nem az a nő, akit a tizenötödik randi után szobára lehet vinni.

Bástya gondolja. Különös volt a találkozásunk. Minden pezsgett és villódzott. Hihetetlen energiák vannak ebben a nőben. Ma valami megmoccant bennem. Valami ébred. Ahogy hazakísért, kívántam hogy összeérjen a kézfejünk, hogy a szoknyáink összesúrlódjanak, hogy búcsúzáskor megcsókoljon. Hat hete még férfival voltam. Hat hete tettem ki a szűrét. Hazugságon kaptam. Könnyen tettem ki. Lassan felhalmozódik bennem a rákgyógyszer. Nem kívánom annyira a szexet. Nem tudom, most mi van. Lehet, csak nem akarok egyedül lenni. Sára után sokat próbáltam. Sára után túléltem. A rákig. Most a rákot próbálom túlélni. Nem akarok ebben egyedül lenni. Sára előtt nem voltam biztos. Nővel szeretek lenni, élni. De olyan ritka. Kivel lehet. Ötvennégy éves vagyok.

Megyek hazafelé a kocsival. Bástya nem vezet. Otthon van, és remélem rám gondol. Én meg a kefélésre. Állat vagyok. Sok részben. Nem szeretem ezt a részem, de megtanultam meglenni magammal. Elnéző vagyok. Hagyom a bennem levő kisfickót élni. Azóta nincsenek allergiás rohamaim. Verát nem csaltam meg. Veráért cserébe jöhetett az allergia. Meg az epegörcs. Meg a lábamban elszakadt izomköteg. A depresszió. Sírni éjjel a kertben, cérnavékony tücsökzenében. Nem vagyok elkülöníthető. Munkaalkoholizmusom sem elkülöníthető. Verát nem terhelem. Vera, Vera, miért hagytál el engem? Utolsó kérdés a kereszten.

Az Irodalmi Centrifuga rendezvényei nyilvánosak és ingyenesek.

2008. június 6., péntek

Barbie-sámánok a Centrál galériáján

2008. június 5-én este héttől tartotta ICA legújabb estjét, melyen Telkes Margit és Büky Anna voltak a vendégek: köteteikből (Telkes Margit:Leleteim, novellák, I.A.T. kiadó; Büky Anna: Ó, az a férfi, regény, I.A.T. kiadó) Hernádi Judit olvasott fel - a beszélgetőtársak Bódis Kriszta és Gordon Agáta voltak. Gordon Agáta írását és az esten készült képeket adjuk közre. Következő, rendhagyó estünkre június 12-én kerül sor, akkor Bódis Kriszta íróiskolájának tanítványai mutatkoznak be; az évadzáró, június 19-i esten pedig Susan Faludi lesz a vendég. Előadását itt olvashatják.
Páratlan páros!

Az én szememmel különösen! A gyanúsan avantgárd magányos leszbikus aktivista életpálya bizony egy kudarc, egy negatív karrier Barbiékhoz képest. (Büky Anna Barbie-sámán és Telkes Margit Barbie nagyi, akik ma itt ülnek velünk.)



Sikeres nők, a nőiség csúcsa és pólusa: szélsősége. Nincs túl sok belőlük.

Őket is nehezen tudjuk jó szívvel elismerni.

Engedjük ki a szellemet a palackból.

Barbie külső, társadalmi elismertség, karrier, érzelmi harmónia, kreativitás, vitalitás.

Barbie: az evolúció csúcsmodellje! Tökéletes egyed, amely képes önmaga javított változatát létrehozni. Ez a szőke nő - de nem a viccé. Egyedként Barbie. A kollektív felettesünk átlagolt nőstatisztikája.

A teremtés csúcsmodellje előítéletmentes. A szőke nő a nőiség csúcsa, nem veszíti el empátiáját és kreativitását.

Az írónők tárgyilagosak. Nem ítélkeznek, hanem felmutatnak. Mágikus realisták: Margit halai, Anna bevásárlása mindig a faj mentális történetének mágikus jósképei.

Az írónők nem terheltettek túl feloldatlan traumákkal. A figyelmük mély és reményt adó.

Megélni! Merni.



Testi siker is a karrier, az írónők optimális átlagkülsőt kaptak, amit emberileg optimális jóérzésekkel lehet viselni. Van test-tudatuk, elég harmonikus és nyílt a kapcsolatuk a testtel. Barbiék testi, mentális, intellektuális teljesítőképességük teljében vannak.

Tehát két csúcsmodell és életteljesítmény a negyvenes és a hatvanas generációból:

Lássuk, mit látnak a világunkban? Mit tudnak rólunk???

Két miss Marlple és konyhapszichológia. Két remek novellista.



Olyan, mintha a honi nőirodalom szintje egyszercsak minőséget ugrott volna, és ezen a ponton megjelent volna az a minőség, ami az angol irodalomban jó 100 éve: Jane Austené majd Mansfieldé. Ez azt is jelenti, hogy a leírt közegek élete most van hasonló színvonalon, képességeit és lehetőségeit tekintve az evolúciós hatékonyságban.

A ffi irodalomban ez mondjuk Kosztolányival megérkezett, a nők most vannak itt.

A realizmus erkölcsi bátorság. A nem ítélkezés is.

Az igazság pedig a kiegyenlítődés pillanata.

A mutató mindig mutat. De mi nem mindig látunk.

Az írónők igen. Vitalitás és kreativitás. A többi a szerencse dolga.

2008. június 2., hétfő

Sansz Elysées - „Együtt az egyenlőségért” Esélyegyenlőségi - Művészeti Fesztivál

Budapesten a Madách téren kerül sor 2008. június 7-én 11-től este tízig arra az esélyegyenlőségi művészeti fesztiválra, melynek programjában a Reneszánsz nők ICA-est szereplői is helyet kaptak. Az est e részének moderátora Bódis Kriszta, az ICA egyik szervezője lesz. A fesztivál kiemelt főszereplői a nők. Teljes program és részletek a cikkben.


A Progress – „Együtt az esélyegyenlőségért” program keretében az Erzsébetvárosi Önkormányzat a Törökfürdő Alapítvánnyal karöltve újabb rendhagyó eseményre készül, amelynek főszereplői ezúttal az esélyegyenlőségi szempontból védett csoportok. A Sansz Elysées Fesztivál művészeti produkciókon és élményeken keresztül igyekszik megismertetni mindenkit mindenkivel, erősíteni bennünk a toleranciát és egymás elfogadását.




A Sansz Elysées széles sugárútján sok mindenki elfér.

A Sansz Elysées kiemelt főszereplői a NŐK! A nők, akik akarnak, akik mernek, és akik egyre nagyobb teret követelnek ma már nemcsak a háztartásokban, hanem a munkahelyeken, a közéletben és a kultúrában is. A NŐERŐMŰBEN teljes gőzzel dolgoznak majd a reneszánsz nők, akik írva zenélnek, és áriázva verselnek. Marjai Judit „HALÁL A KONYHÁBAN” fotósorozata pedig egyértelműen bizonyítja, hogy a konyhában még a legtehetségesebb asszonyok is könnyen elvéreznek. Végül Palya Bea csodálatos hangja és zenéje ment meg minket a konyhaszekrények veszélyes világából.

A Sansz Elysées lehetőséget ad ROMA művészeknek és szimpatizánsaiknak is a találkozásra. A Romano Drom, az Egri János Group, a Nomada pezsgése bizonyítja, hogy a roma zene nélkül nem élet a városi élet, nem beszélve a Budapest Bár zenei időutazásáról, mely a 20-30-as évek Budapestjére repít. A RAGADJON A KULTÚRA! – aszfalttárlat és spontán festészet hozza közelebb a látogatókhoz a romák mindent elsöprő, mágikus színvilágát és világlátását. A „Van esély” pódiumon neves képviselőik vitatkoznak a siker bódító AROMÁjáról.




A Sansz Elysées Fesztivál diadalívje és árkádjai alól a FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐK sem maradhatnak ki. A NEMADOMFEL zenéjét hallgatva rájövünk, hogy „csak” akarni kell. Mindig, mindenkor, minden körülmények között. A paralimpikonok, a fogyatékosságal élő erőművészek, a szájjal-lábbal festők, mind-mind bebizonyítják, hogy semmilyen körülmények között sem áll meg az élet…. Sőt! Kitartással, szenvedéllyel még annál is többet elérhetünk!

A SANSZ BAZÁR-ban az illatos gyertyákban, a merített papírokban, az erős szőnyegekben és szőttesekben gyönyörködhetünk, és biztos, hogy nem jutna eszünkbe, hogy ezeket mind autista, down-szindrómás, értelmi fogyatékos, siket, vagy vak embertársaink készítették, ha nem látnánk őket a standok mögött. Ha más nem, akkor a siker mögött feszülő akarat az, ami végül is le kell, hogy rombolja az előítéleteket, meg kell, hogy nyissa az utat az elfogadás, befogadás, a harmonikus együttélés irányába.

A Sansz Elysées Fesztiválon MINDENKI VALAKI, ezért közösen festjük meg Magyarország első esélyegyenlőségi- művészeti freskóját.

A Sansz Elysées széles sugárutat nyit a sokszínűségnek. Megmutatja, hogy együtt vagyunk szépek, okosak, tehetségesek, szeretnivalók és erősek, ugyanakkor gyengék és sebezhetők, tudatlanok és csúnyák.

Az igazi kérdés az, hogy képesek vagyunk-e valódi SANSZ-ot adni magunknak és másoknak. Az esélyegyenlőség jegyében.
A nap házigazdája SOMA lesz!


A NAP TELJES PROGRAMJA
Esélyegyenlőségi - Művészeti Fesztivál
Budapest, Madách tér
2008. Június 7. 11.00 - 22.00




Programok/Nagyszínpad/ Madách tér
11.00 Megnyitó
11.15 Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs interaktív koncertje
13.00 Nemadomfel Együttes / zenei produkció; Akácvirág Táncegyüttes/ táncprodukció
15.00 Romano Drom / zenei produkció
17.00 Egri János Group/ zenei produkció
19.00 Nomada / Autentikus és kortárs zenei szintézis
20.30 Budapest Bár Kamara Előadás / zenészek közös zenei időutazása a 20-30-as évek Budapestjére


Programok/ „Van esély” Pódium / Kisszínpad a Madách Imre utcában
12.00 AROMA
Beszélgetés témája: A romák és a siker
Moderátorok: Bódis Kriszta és Daróczi Ágnes
Vendégek: Birta János (vállalkozó), Orsós Julianna (Esélyek Háza-vezető, Szekszárd), Berkes Béla (újságíró, riporter MTV)

14.00 KÖLCSÖNHATÁS
Fogyatékossággal élők és épek viszonya a közösségekben
Pudics Zsuzsa pszichodrámája, interkulturális helyzetjátékai a közönség bevonásával

16.00 PARALEL
Beszélgetés témája: A fogyatékossággal élők és a siker
Moderátorok: Bódis Kriszta és Pásztory Dóra (paralimpikon)
Vendégek: Tardy Balázs (színművész), dr. Lelik Ferenc (ügyvéd), Szluka Lydia (énekes), valamint egy neves paralimpikon

18.00 NŐERŐMŰ
Beszélgetés és zenés irodalmi előadás. Moderátor: Bódis Kriszta.
Fellépők: Esze Dóra (áriák, próza), Karafiáth Orsolya (regényrészlet, megzenésített versek), Nagy Ildikó Noémi (brácsaszóló, hegedű kíséret, próza), Kiss Judit Ágnes (oboa, próza, megzenésített versek)
Zongorán kísér: Pál Judit
A Nőerőmű korábban Reneszánsz nők címmel szerepelt az irodalmi Centrifugában 2008. május 6-án.

A színpad közelében napközben a fogyatékossággal élők lehetőségeit, percepcióját modellező szimulációs foglalkozásokra kerül sor:
- Fogyatékossággal élő erőművészek / Bemutató és interaktív próba
- Fogyatékossággal élők speciális járművei / Bemutató és interaktív próba


Programok /Kávéházak/Árkádok
- HALÁL A KONYHÁBAN / Marjai Judit női tematikájú fotókiállítása
- RAGADJON A KULTÚRA! / Roma képzőművészek aszfalttárlata és spontán festése a Madách téren
- Nyári SANSZon / Magyarország első művészeti-esélyegyenlőségi freskójának interaktív, közösségi avatása
- FOGYÓ HOLD / Szájjal, lábbal festők kiállítása az árkádok alatt
- MINDENKI VALAKI / Esélyegyenlőségi témájú dokumentumfilmek vetítése és plakátkiállítás a Castro Kávéházban
- SANSZ BAZÁR / Fogyatékossággal élők által gyártott termékek vására és civil információk bemutatója

Szolidaritási nyilatkozat és felhívás E. Zsanett mellett

2008. június elsején indult az E. Zsanett melletti szolidaritásra felhívó aláírásgyűjtés és az ehhez kapcsolódó blog. A szolidaritási nyilatkozat és felhívás szövegét mi is közöljük (Zsanett ügyéről is szólt az Irodalmi Centrifuga élőfolyóirat 2008. február 28-án jelentkező száma, erre vonatkozó írásunkat ide kattintva olvashatják). Kérjük azokat, akik aláírásukkal szeretnének csatlakozni a felhíváshoz, ezt a fenti linken, a szolidaritási blogon tegyék meg.

2007. május 4-én Budapesten E. Zsanett bejelentést tett arról, hogy szolgálatban lévő rendőrök az éjszaka folyamán megerőszakolták. (Lásd E. Zsanett nyilatkozatát az ügyről)
Az ügyészség meglehetősen sok ellentmondással és tisztázatlansággal terhes vizsgálódás után a nyomozást megszüntette, indoklásuk szerint bűncselekmény hiányában.

Igazságszolgáltatásunk a szexuális erőszak-cselekményekkel kapcsolatban még mindig nem látja el alapfeladatát, a tények feltárását. Hatóságaink tevékenysége az ilyen ügyekben sokszor a sértett nők vallomásainak megingatására összpontosít, miközben elnézőek a gyanúsított férfiak álláspontjának ellentmondásaival szemben. Nem érvényesül a büntetőeljárás alapelve, melynek értelmében: "a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül".

Az Amnesty International éves jelentése szerint is kritikus a nők helyzete Magyarországon. "A megerőszakolt nőknek kevés esélyük van az igazságszolgáltatásra. Okként a politikai akarat hiányát, a széles körben elterjedt társadalmi előítéleteket és az együttérzés nélküli igazságszolgáltatási rendszert emelték ki. A legfőbb probléma, hogy a magyar jogrend a nemi erőszak feltételének a fizikai kényszert, nem pedig a beleegyezés hiányát veszi." (index)

Az események tanulságaként egy dolgot egészen biztosan leszűrhetünk: E. Zsanettet cserben hagyta saját országa. E. Zsanettet a média támogatásával nagy nyilvánosság előtt meghurcolták azok, akiknek érdeke a mindennapi erőszak - és az erőszak elhallgatásának, eltussolásának - fenntartása.

Ez az ügy mindenkit érint, aki a rendőrségtől védelmet, az igazságszolgáltatástól pedig igazságszolgáltatást vár.

Szolidaritásunkat fejezzük ki E. Zsanettel, egyúttal követeljük a korábbi ügyészségi nyomozás felülvizsgálatát, kérjük, hogy tárják fel annak ellentmondásait, hiányosságait, és indítsanak új nyomozást az erőszak tárgyában, ezúttal a katonai ügyészség bevonásával.

Sürgetjük, hogy a magyar törvényhozás alakítsa át a Büntető törvénykönyvet - az ENSZ nőjogi bizottsága (CEDAW) 2002. és 2007. évi felszólításainak is eleget téve -, oly módon, hogy a szexuális bűncselekményeket a szexuális önrendelkezés jogának megsértéseként, a nemi erőszakot pedig beleegyezés nélküli aktusként határozzák meg.

Igazságot kérünk E. Zsanettnek, és vele együtt minden, erőszakot elszenvedő honfitársunknak.

A nyilatkozat erre a linkre kattintva írható alá.

2008. május 28., szerda

Társadalmi krízisek gender-szempontú vizsgálata

Susan Faludinak az Irodalmi Centrifuga számára írt előadását korábban angol nyelven közöltük - most a fordítást olvashatják. Susan Faludi Pulitzer-díjas amerikai újságírónő június 19-én csütörtökön este héttől lesz az Irodalmi Centrifuga idei évadzáró vendége. Könyveiről Bollobás Enikő és Bán Zsófia beszélgetnek vele.

"Nagy öröm számomra, hogy abban az országban tarthatok előadást, ahonnan származom. Kitüntetettnek érzem magam, hogy ezen a történelmi helyen lehetek, amely egykor annyi író és művész centrifugája volt, s megtiszteltetés számomra az is, hogy olyan írók csoportja előtt beszélhetek, akik ezt a helyet ismét olyanná teszik, amilyen egykor volt - egy kulcsfontosságú különbséggel. A Centrál Kávéház századfordulós értelmiségi körének névsorát böngészve észre kellett vennem, hogy Kaffka Margit volt az egyetlen nő a listán. Most egy olyan centrifugát pörgetnek itt, amely nem hagyja ki az irodalmi népesség felét.

Szintén kedvemre való a szándék, amelyet kifejeznek: zavarni, felkavarni az irodalom férfi-tradíciójának állóvizét. Az írás már maga is egyfajta felkavarás - vagy legalábbis annak kellene lennie. Joan Didion, amerikai esszéista "Miért írok?" című esszéjében úgy fogalmazott: "Sok tekintetben az írás az én kimondásának módja, hatást gyakorolni más emberekre azzal, hogy kimondom, hallgass rám, tekints erre úgy, ahogyan én, gondolkodj úgy, ahogyan én. Egy agresszív, sőt, rosszakaratúan ellenséges fellépési mód."

S még rosszabb akaratúnak hat, ha az író - nő. Bizonyos vagyok benne, hogy e teremben sokan közülünk igazolni tudnák mindezt. S jaj az írónak, ha nemcsak hogy nő, de ráadásul még a nők jogairól is ír! Ebben az esetben szerencsésnek mondható, ha csupán rosszindulatúnak nevezik. Mivel éppen ennyi erővel nevezhetnék nevetségesnek, groteszknek, árulónak vagy teljesen őrültnek. Vagy mindezeknek egyszerre.

Magyarország úttörő feminista vezetőjét és írónőjét, Schwimmer Rózsát mindegyikkel illették - s legtöbbjükkel azután, hogy 1920-ban az Egyesült Államokba emigrált. Amerikában a lapok és publicistáik egyszerre rágalmazták, feketelistára tették, denunciálták, tartották bolsevik ügynöknek, német kémnek és a nemzetközi cionista összeesküvés egyik láncszemének. Schwimmertől, akit később Nobel békedíjra jelöltek, az amerikai legfelsőbb bíróság jóváhagyásával tagadták meg az amerikai állampolgárságot.

Attól tartok, hogy hazámban a nőírókat gyanúsnak, gyanúsítottnak és bolondnak tartani meglehetősen komoly tradíció. Otthon van egy másolatom az Amerikai Nőírók oxfordi kézikönyvéből, amelyben egy nagyon tanulságos időrendi sorrend olvasható. A legelső bejegyzést olvasva: 1645 - Anne Hopkins, Hartford kormányzójának felesége Bostonba kerül, hogy orvosi segítséget kapjon, mivel olyan sok könyvet írt, hogy „eszét vette, s teljesen az olvasásnak és írásnak akarta szentelni magát”.

Be kell valljam, hogy írói karrierem bizonyos pontjain Anne Hopkinshoz hasonlóan éreztem magam − s nem csupán azért, mert asszony vagyok, hanem − s talán sokkal inkább − azért, mert olyan asszony vagyok, aki a nemekről, a gender-kérdésekről ír.

Ez a minta esetemben elég korán kezdődött. Amikor hatodik osztályos koromban (12 éves voltam ekkor) az iskolai lapot szerkesztettem, azt gondoltam, vicces lenne az osztálytársaim között felméréseket végezni az aktuális témákról. 1972 volt, s más dolgok mellett azt is megkérdeztem tőlük, mit gondolnak a pozitív diszkriminációról és a fogamzásgátló tablettáról. Legtöbbjüknek mindkettő ínyére volt, városom konzervatív vezetőinek legnagyobb felháborodására. A következő iskolai vezetőségi ülésen a John Birch Társaság helyi vezetője magához ragadta a mikrofont, hogy azonnali eltávolításomat követelje. A John Birch Társaság egy korábbi cukorgyáros által alapított híres jobboldali amerikai politikai szervezet volt. Öt perccel a Jonh Bitcheres figura nagyhangú hantájának megkezdése után − melyben egyszerre nevezett hülye komcsinak és eszement fasisztának −, a technika ördöge megmentett, ami praktikusan annyit tesz, hogy valaki rálépett a vezetékre és a mikrofon elhallgatott, a John Bitcheres azonban, nem lévén tudatában annak, hogy az első sorokon túl senki sem hall egy árva szót sem, folytatta tombolását.

Az egyetemen a Harvard Crimson című egyetemi lapnak kezdtem írni − az egyetemi hivatalnokok nagy bosszúságára, mivel a nemi szerepekről írtam. A hetvenes évek vége felé e téma még mindig elég új területnek számított. A Harvardon még nem voltak úgynevezett women's studies kurzusok és egy kezeden meg tudtad számolni, hány teljes állású professzornő dolgozott ott. Egyik éjjel a dékán tűnt fel a szerkesztőségben, s azt követelte, hogy a lap azonnal fejezze be a nyomásgyakorlást és ne közölje le azt a cikket, melyet egy olyan professzorról írtam, aki számos diákját szexuálisan zaklatta. Úgy gondolta, ez sértené a professzor személyiségi jogait. Végül lehoztuk a sztorit, a professzort pedig megbüntették. Nos... legalábbis valami ilyesmi történt. Megkérték, hogy vegyen ki hat hónap szabadságot, majd visszafogadták, mintha mi sem történt volna.

Az utolsó Harvardi évem során, éppen végzésem előtt, a hallgatói dékán idézett az irodájába egy cikkem miatt dühöngve, melyben egy kiváló tanársegédnőről írtam, akit azért nem vettek fel állandó tanári státuszba, mert leszbikus volt. "Ha ezen az egyetemen akar lediplomázni, azonnal hagyjon fel avval, hogy erről a témáról ír", ordította. Nem hallgattam rá, ám legnagyobb megkönnyebbülésemre mégis lediplomáztam.

Az egyetemről kikerülve első újságírói munkám a New York Times-nál volt: ezt akkor copy girlnek, másolólánynak hívták, ami nagyjából annyit jelentett, hogy én kézbesítettem az újságírók által legépelt cikkeket (melyeket ekkor copyként emlegettek) a szerkesztőknek, kávét hordtam, különböző megbízások után futkostam a vezetőknek, például elhoztam a ruháikat a mosodából, hazavittem a pénztárcájukat és hasonló komoly és izgalmas újságírói kihívásokkal szembesültem. Szabadidőnkben mi, copy girlök és boyok is írhattunk esetenként cikkeket a Timesnak, melyeket estenként közöltek is; természetesen fizetség és név nélkül.

Néhány hónapnyi kávé- és pénztárcahordás után meghívtak egy meghallgatásra az Egyesült Nemzetek irodavezetőjének asszisztensi posztjára. Az irodavezető, az UN egyik szűk kis kasztnijában ücsörgő gyűrött és ingerlékeny fickó azt mondta, hogy a nők nem lehetnek riporterek. A nők elméletileg asszisztensnek termettek, mondta, mert a természetünkben rejlik a passzivitás és a türelem – ez az a képesség, amely lehetővé teszi, hogy kilenc hónapig cipeljünk magunkban egy gyermeket... Én türelmesen semmibe vettem őt és visszatértem inkább egy cikkhez, mely az eltűnt argentin disszidensek kevéssé passzív anyukáiról szólt.

Évekkel később egy kaliforniai napilap vasárnapi magazinjának dolgoztam. Egy sorozatot írtam a Reagen-éra alatt a nők jogainak beszűküléséről, amelyért végül könyvszerződést ajánlott egy kiadó. A szerkesztőm azt mondta "Ó Istenem, Susan, ne írd meg ezt a könyvet! Beskatulyázod magad, te leszel az az író, aki a női dolgokkal foglalkozik, s lerombolod a reputációdat." Azért aláírtam a szerződést, s pár év múlva elkészült a könyv - a Backlash - amelyről nem gondolnám, hogy túlzottan rombolta volna a reputációmat.

Amit akkor a szerkesztőmnek el kellett volna mondanom - de túl fiatal és bolond voltam hozzá, hogy ezt tisztán lássam - az a következő: A női dolgok egyáltalán nem csak női dolgok. Ezek társadalmi kérdések. A gender nem csupán egy oldal. Ez gyakran az alapvető dráma: a legalapvetőbb történet, az az eltemetett erő, melyen a kultúránk, a politikánk és a történelmünk is nyugszik.

Talán azért, mert olyan hosszú ideig éltem Kaliforniában, szeretek a gender-kérdésről a földrengések szakterminológiájával beszélni. A szexuális politika nézetem szerint kicsit olyan, mint a tektonikus mozgás. Megvannak a törésvonalai, melyek jóval az aktuális események kérge alatt csapnak össze. Komoly hatással van arra a világra, amelyben élünk, de időnk nagy részében alig is van tudomásunk róla, mekkora szerepet játszik.

Néha-néha − hogy ráerősítsek a geológiai metaforámra − ezek az eltemetett nemi erők a felszínre törnek. Érezzük a rengést, látjuk a vulkáni hamut. Különösen éles ez a helyzet a társadalmi krízisek idején. És a krízis, úgy tűnik, nem a nemi szereken (nemen) múlik. Valójában sokkal gyakrabban tűnik úgy, hogy tejesen másról szól.

Éppen most tártam fel az amerikai élet egy ilyen drámai esetét legutóbbi könyvemben, a The Terror Dream-ben, s azt gondoltam, megosztok Önökkel valamit abból, amire rájöttem. Bár ez a krízis Amerikában volt, bármely más ország társadalmi változásainak kritikus pillanatait is megnézhetnénk − mondjuk Magyarországot a kommunizmus megszűnése után −, s minden esély megvan rá, hogy a felszín alá rejtve megtaláljuk a nemek drámáját is, amely fontos, de feltérképezetlen szerepet játszik a dologban.

A krízis, amelyet megvizsgáltam, egyike volt az utóbbi idők legnagyobb traumával járó eseményeinek az amerikai életben: a World Trade Center és a Pentagon elleni támadás 2001. szeptember 11-én.

Mi a csudát lehetne kezdeni gender-szempontból szeptember 11-ével? Nos, bizonyára azt gondolják, semmit. Végtére is a terroristák Amerika katonai és gazdasági ereje ellen intéztek támadást. De az amerikaiak úgy tettek, mintha az otthon és a családi tűzhely ellen intéztek volna támadást, s legfőbb céljuk a tradicionális családi értékek lerombolása lett volna. Vizsgáljuk meg, hogyan is történt ez.

Saját hátborzongató személyes találkozásom ezzel alig néhány órával a támadás után történt. 11-én délután csengett a telefonom. Egy riporter volt, aki a reakciókról írt cikket. Néhány tétova kérdést tett fel arra vonatkozóan, mit jelenthet ez a támadás Amerikának, majd különösen jókedvű tónusban felkiáltott: "Hohó, ez majd bizonyára leradírozza a térképről a feminizmust!"

Ez különösen megütött, s arra gondoltam, oké, ma mindannyian kissé túlzottan is stresszesek vagyunk. De a következő néhány hétben jó pár hasonló hívást kaptam. Az egyik riporter azért hívott, hogy kommentáljam a trendet, mely szerint szeptember tizenegyedike után egyre nőiesebbek a nők. Azt jósolta − nő volt − hogy a nők visszatérnek a tűzhelyek mellé sütit sütni és sokkal nőiesebb ruhákat viselnek majd. Aztán a New York Times riportere hívott fel, hogy megvitassa a nők feltételezett új preferenciáit a szőrös muszklibajnokok iránt, akik meg tudják őket védeni a családi otthon elleni támadástól.

Mint kiderült, ezek a sajátságosan jellemző reakciók nem csupán néhány elszigetelt riporterre voltak jellemzőek. Az amerikai média történetet történetre halmozva híresztelte, hogy szeptember 11-e egyúttal a "férfias férfi" ideálképéhez és az "Új Hagyományos Háziasszony képéhez való visszatérést" is jelenti.

És "a feminizmus halálát".

A terrortámadások fényében, ahogy a média hirdette, a feminizmusnak frivolnak, nárcisztikusnak, hazaellenesnek kell tűnnie; olyan luxusnak, mely épp most találkozott a maga Waterloojával. Egy napilap főcíme így fogalmazott: "Nincs helye a feminista áldozatoknak a szeptember 11-e utáni Amerikában".

A New York Times a katasztrófát követő első hat hétben négy olyan cikket hozott le, amely állította, hogy szeptember 11-e az egyedülálló nőket arra sarkallta, hogy feladják függetlenségüket és az esküvői oltár elé rohanjanak. E cikkek egyike azt tanácsolta a nőknek, hogy modellként állítsák maguk elé az ikertornyokat, melyek, mint a cikk állítja, a harmincévnyi romantikus házasságban boldogan éldegélő párhoz hasonlítottak. Azokat az egyedülálló nőket, akik nem sietnek házasságot kötni, ahogy a Times mondta, hazaellenesnek, szűkkeblűnek fogják tartani, olyannak, aki nincs összhangban az ország megújult céljaival.

Ezt a viszonyulást tükrözte vissza az amerikai média. A hírek hazugságai azt jósolták, hogy 9/11 mély mentális hatással lesz a hajadonokra, mert nekik nem lesz kit felhívniuk, ha eltérítik a repülőgépüket.

9/11 állítólag az anyai-óvónői szerephez is visszavezette a nőket. Az amerikai nők, mint megtudhattuk, jobban teszik, ha teherbe esnek, mivel a gyerekszülés ma, a New York magazin szavait idézve, a nők “hazafias kötelessége”.

Azt is állították, hogy a nők 9/11 hatására visszatérnek az otthonteremtéshez. A Los Angeles Times szerint a támadások arra késztetik majd Amerika vezető pozíciókban lévő asszonyait, hogy visszatérjenek az otthonhoz és az anyasághoz. A Time Magazin azt jósolta, hogy a nők rohanni fognak a varrógépekért és a húsoscipó-sütőkért. “Maradj otthon”, mondta a magazin a nőknek, “varrd meg a saját textilneműidet és ruháidat”. S e ruhák stílusa, ahogyan a Vogue magazin javasolta, most “szűziesen fehér”, “különösen agressziómentes” legyen, s “ne szóljon többé a dominanciáról és az erőről”.

Ezzel egy időben a férfiak is megkapták a menetparancsot. A média azt hirdette, hogy az amerikai férfiasság 9 /11 utáni modellje a véres steaket kajoló macsó volna. A Washington Post egyik cikke szerint 9/11-nek köszönhetően “visszatérünk azokhoz az időkhöz, amikor a Valódi Férfiak hazavitték a sertésszalonnát és feleségeik alaposan megsütötték azt”.

Egy nemzeti publicista valóban leírta és publikálta a következőket: “Viszlát nőies fiúk! Good bye, érzékeny férfi! 30 évvel azután, hogy átalakította a férfiait, valamennyit nyálfényű, puhapöcsű, tojásfejű fiúcskákká téve, akik kivagdossák a félholdacska fölül a körömágybőrt, a divat ismét a férfias férfinek kedvez! Visszatérnek a divatba azok a fickók, akik nem félnek bekoszolni a kezüket és nem szükségszerűen aggódnak azon, ha nem tudják megmosni, mielőtt bekapnak egy hagymás-májashurkás szendvicset.”

Amerika férfi politikai vezetőit ismét szuperhősökként képzelték el. A média George Washington Busht Superman-nek, Batman-nek, Top Gun-nak és Amerika sárkányölőjének becézte.

A Newsweek arról biztosította az amerikaiakat, hogy biztonságban érezhetik magukat, hiszen Bush “egy harci gépezet, amelyik hét kilót dobott le az utóbbi időben és hét perc alá szorította egyéni csúcsát egy mérföldön”.

A Vanity Fair címlapján Busht és kabinetjét a Hét mesterlövészként írták le, s Bush valamennyi munkatársának a Hét mesterlövész japán eredetijének képregénybe illő beceneveit adták. Dick Cheney alelnök volt ‘A Szikla’, John Ashcroft, a legfőbb ügyész volt ‘A Láz’.

Bár ezek legtöbbje csupán butaság, ugyanakkor e kampány valódi hatással bírt arra, ahogyan Amerika a krízisre válaszolt. Mindig is lesznek annak következményei, ha egy fantasy forgatókönyvbe képzeljük magunkat – épp ezek a következmények láthatóak Amerikának arra való hajlandóságában, hogy tolerálja a kínzatást, aláássa az állampolgári szabadságjogokat, s háborút folytasson egy olyan országban, amelynek semmi köze a támadáshoz. Ráadásul, visszatérve magára Amerikára, elszalasztottuk a befelé figyelés, az önelemzés lehetőségét.

Különösen a nőket hallgattatták el. Nem sokkal a támadás után a női hangok eltünedeztek az újságok vélemény rovataiból és a hírműsorokból. Az első néhány hónapban, a vezető napilapokba nők által írt vélemények megfeleződtek. A televíziós hírműsorokba invitált nők száma a korábbi érték negyven százalékára esett vissza. Még azokat a nőket sem hívták meg ezekbe a műsorokba, akik a terrorizmussal foglalkozó kongresszusi tanácsok vezetői voltak.

Azokat a nőket pedig, akik megpróbáltak az ár ellen úszni, megrágalmazták. Különösen a feministákat. A média azzal vádolta őket, hogy gyengítik az amerikai hadsereget, aláássák a nemzet harcképességét vagy egyenesen azzal, hogy a terroristák oldalán állnak. Azokat a feminista írókat, akik felemelték a hangjukat ez ellen a hullám ellen, “zűrzavaros morállal rendelkezőknek”, “rossz anyáknak”, “ördögöknek”, sőt, olyanoknak nevezték, akik “sokkolóan hasonlítanak Osama Bin Ladenre”.

***

Elég komoly azért a dolog iróniája, ha azt vesszük, hogy a terrortámadás éppen a nyugati nők szabadsága és függetlensége ellen indult, az amerikai társadalom pedig erre a támadásra nem e szabadság védelmével válaszolt, hanem a feminista gondolkodású nőket vádolta, s arra ösztönözte valamennyi nőt, hogy sürgősen térjen vissza az 1950-es években betöltött reménytelen, háziasszonyi szerepkörbe.

S a legfigyelemreméltóbb ebben az, hogy mindez szinte mindenki számára teljesen észrevétlen maradt. Alig valaki tette szóvá, s még kevesebben kérdőjelezték meg.

Az, hogy minderről az emberek nem vettek tudomást, annak a következménye, hogy a nemek közötti viszonyok, a gender-kérdések kapcsán arra kondicionáltak bennünket, hogy azt gondoljuk, ezeknek nincsen köze azokhoz a ’fő’, fontos eseményekhez, amelyek velünk, körülöttünk történnek. És mégis: valójában 9/11 csak egy újabb példa volt arra, mennyire középponti szerepet játszik a gender mindabban, ami körülöttünk zajlik: központi kategória a politikánkban, a kultúránkban és a történelmünkben is.

A nemek kérdését akként kezelni, ami, komoly gondolkodást és részletes megfigyelést követel attól az embertől − különösen attól az írótól − aki hajlandó a 9/11-hez hasonló történelmi kríziseket közelről megvizsgálni gender-szempontból, s képes rá, hogy a világ eseményeit egyfajta gender-centrifugába helyezze. Megköveteli azokat a fórumokat, mint ez is itt: ezért örülök annyira, hogy az Irodalmi Centrifuga létezik, és e helyen van, s ezért örülök annyira annak is, hogy ma itt beszélgethetek Önökkel."

(ford: Györe Gabriella)

2008. május 26., hétfő

Férfiak, leletek

2008. június 5-én este héttől a Centrál Kávéházban Bódis Kriszta és Gordon Agáta vendége Büky Anna és Telkes Margit lesz. Büky Anna, azaz Barbie-sámán a női kánonban; s Telkes Margit, nyugalmazott gyerekorvosból klasszikus novellista: Ó, az a férfi! és Leleteim című könyveiket az idei könyvfesztiválon mutatták be. Az Irodalmi Centrifuga rendezvényei nyilvánosak és ingyenesek.

Büky Anna első könyve 2003-ban jelent meg az Édesvíz Kiadónál A pillanat műve címmel.

Második kötete, a Kifulladás kéziratának leadása után egy éven át írt naplót és tervezte az Ó, az a férfi! című regény szerkezetét.

A Kifulladás című novelláskötet lektora Márton László volt, a kötet a Fókusz Könyváruház sikerlistáján a nyár folyamán sokáig a második helyen állt. A Kifulladás és az új regény is az I.A.T. Kiadónál jelenik meg.

Az Ó, az a férfi! az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg.



„Számomra az irodalom, és minden ami ezzel kapcsolatos, az írástól kezdve az olvasáson keresztül a felolvasó estekig - mindez élvezet! Nekem ez a szenvedélyem, és csak köszönettel tartozom azoknak, akik úgy érzik, hogy szívesen osztoznak velem ebben az örömben. És fordítva, ha elérem azt, hogy az olvasóim, vagy a hallgatóság akár csak egy pillanatra is, de a szövegek által átérzi ezt az örömöt, akkor számomra már megérte az összes "elefántcsonttoronyban eltöltött óra", ami nélkül pedig, írni nem lehet.” - mondta el Büky Anna, aki jelenleg a Feldmár Intézet Nők Iskolájában kreatív írást is tanít: „ezért is gondoltam, hogy most a férfiakról írok...”


Büky Anna netnaplói a literán



Telkes Margit nyugdíjas orvosnő, kötete szintén az idei Könyvfesztiválra látott napvilágot az I.A.T. kiadónál. A Leleteim című novelláskötet rövid történetei arról tanúskodnak, hogy szerzőjük "fölismerte a teljességre törekvés akarásának csapdáit, fölfedezte, hogy a kevésben, a kicsiben, a töredékben, a hétköznapiban, az emberi tekintetben, a kéz rezdülésében, egy cserép virágban, a megszokottban vagy éppen a szokatlanban, a részletben van a teljesség és a megismerés lehetősége. Telkes Margit ezekben az írásaiban élve boncol, mégis olyan biztos kézzel és fájdalommentesen, hogy minden vágás után varázsütés a beforradás, az ejtett seb nem sajog. A megszületett mű egészében betartatik az ígéret: minden összetöretettség után valamiféle fölépülés következik."

Az Irodalmi Centrifuga rendezvényei nyilvánosak és ingyenesek. Június 5-e után legközelebb június 19-én este héttől kerül sor az idei évad utolsó Irodalmi Centrifugájára, melyen Susan Faludi lesz a vendég.

2008. május 23., péntek

Susan Faludi előadása az Irodalmi Centrifugában

Az évadban még kétszer jelentkezik a Centrifuga: június 5-én este hattól a Centrálban Telkes Margit és Büky Anna lesznek a vendégek, az évadzáró eseményen, június 19-én Susan Faludi Pulitzer-díjas amerikai újságírónő érkezik a Centrálba egy beszélgetésre.
E cikkünben Susan Faludiról közlünk részleteket.

Susan Faludi a Stiffed: The Betrayal of the American Man (Átvertek: Az amerikai férfi elárulása; [más kiadásban: a modern ember elárulása]) valamint a Backlash: The Undeclared War Against American Women (Reakció: az amerikai nők elleni bevallatlan háború) című könyvek szerzője. Utóbbi kötetében az amerikai nők helyzetét elemzi a feminizmus térnyerése után; pontosabban arra a kettősségre mutat rá, mely a feminista mozgalmak hatására elért deklarált felszabadulás és a nők általában romlónak vélt mentális és pszichikai állapota között ki nem mondott kapcsolatokat tételezve a feminizmust alapjaiban igyekszik megrengetni, megkérdőjelezve annak céljait. A Backlash saját kategóriájában (nonfiction) elnyerte a nemzeti könyvkritikusok körének díját.

Legutóbbi könyvében, a The Terror Dream: Fear and Fantasy in Post-9/11 America (A terror-álom: Félelem és fantázia a szeptember 11-e utáni Amerikában) 9/11 utóhatásait vizsgálja a médiában, a popkultúrában és az amerikai politikai életben. Könyvében arra világít rá, milyen pszichikai válaszok születtek, miért viselkedett hisztérikusan a média, s interpretálta úgy az eseményeket, mintha a szeptember 11-i támadások nem gazdasági és katonai reakciók, hanem a tradicionális házasság, anyaság és emberkép, az amerikai család elleni mélyreható támadások lettek volna, azaz miért tért át egy egész nemzet a józan önismeret talajáról a mítoszok: John Wayne, a cowboyok és a házitündér-asszonykák képeivel dúsított világába. Válaszát a nemzet történelmében találja meg 2007-ben publikált kötetében.

Susan faludi írásai a The New Yorker, a The Wall Street Journal, a The New York Times, a the Los Angeles Times, és a The Nation című lapokban jelentek meg. San Franciscoban él.

A magyar származású újságírónő Magyarországra örömmel érkezik. Az Irodalmi Centrifugában, a Centrál Kávéházban, az erőteljesen férfi-központú irodalmi hagyomány egyik kultikus helyszínén üdvözli az irodalom női hangjainak felerősítését, s örömmel veszi, hogy "Zavarjuk a vizet". Előadásának magyar nyelvű változatát később olvashatják az ICA honlapon.

2008. május 9., péntek

Zsadányi Edit a Centrifugában

Ismét egy elméleti szakember az Irodalmi Centrifugában! Ez alkalommal, 2008. május 22-én este héttől Zsadányi Edit lesz Bódis Kriszta és Gordon Agáta vendége. A gender studies egyik hazai zászlóshajóját ezen az estén egy hattagú női zenekar, a Csajka kíséri.

Zsadányi Edit
1988-tól 1993-ig középiskolai tanár a II. Rákóczi Közgazdasági Gyakorló Szakközépiskolában, 1993-tól az ELTE Összehasonlító Irodalomtörténeti Tanszékének tudományos ösztöndíjasa majd tanársegédje.

Magyart, történelmet, amerikanisztikát, irodalomelméletet, narratológiát, Gender Studies-t tanult különböző intézményi keretekben, 1987-ben a "Létszemlélet Kosztolányi regényeiben" a XVII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia második helyezését hozta neki, 1994-ben védte bölcsészdoktori disszertációját "Az irodalmi elhallgatás" témakörében. A témát 1999 áprilisában „Az irodalmi elhallgatás: Kihagyásalakzatok vizsgálata huszadik századi regényekben” címmel kandidátusi értekezésként is megvédte, ez 2002-ben könyv alakban jelent meg a Kalligram Kiadónál. Ugyanebben az évben adta ki Krasznahorkai Lászlóról szóló monográfiáját is.

Dekonstrukcót, feminista kritikát és narratológiát oktat az ELTE Összehasonlító Irodalomtörténeti Tanszékén adjunktusként.

Bódis Kriszta és Gordon Agáta az irodalomtörténésznek a Ráció Kiadó gondozásában megjelent A másik nő című kötetéről beszélgetnek vele május 22-én.

„Ezzel a könyvvel csatlakozni kívánok azokhoz, akik a kortárs feminista kritikát megpróbálják a magyar kultúrában is visszahelyezni oda, ahova az tartozik: a mai, az élő, a húsbavágó kérdéseket feszegető irodalmi és kulturális irányzatok közé. A szövegelemzéseim egyfajta kulturális analízisnek is tekinthetők, hiszen kutatói érdeklődésem előterében az áll, hogy az irodalmi művek retorikai viszonyrendszere milyen identitás-felfogásokat hoz létre, termel újra, vagy kérdőjelez meg. A hazai feminista vizsgálódások sokáig idegen nyelvű műveket értelmeztek. Ezzel a munkámmal szeretnék a magyar irodalom felé forduló újabb kutatásokhoz hozzájárulni” – mondta Zsadányi Edit, amikor könyve megírásának okairól kérdezték.

Az esten a Csajka Együttes muzsikál: Balázs Brigitta (ének), Morva Henriett (gitár), Rontó Lili (szaxofon), Gyapai Kinga (bőgő), Nádudvari Ilona (brácsa) és Fábián Emese (dob).

Tanulmányai:
1. Narratív struktúrák a harmincas években (Kosztolányi Barkochba és Móricz Tyúkleves című novellájának összehasonlító elemzése), Irodalomtörténet 1992/4. 868-890.
2. Reframing the Frame: Djuna Barnes: Nightwood Issues in Cultural Analysis, Amsterdam: Pharos, 1996. 27-48.
3. Krasznahorkai László: Az urgai fogoly. Alföld 1997/7. 69-83.
4. A Hamupipőke mese kortárs amerikai regényekben: Joyce Carol Oates: Black Water, Literatura 1997/4.389-402.
5. A keret bekeretezése. Éjszaka-metaforák elemzése Djuna Barnes Éjerdő című regényében. Literatura 1998/1. 61-78.
6. Írás a beszédben. Krasznahorkai László: A Théseus-általános. Jelenkor. 1999. 530-543.
7. Displacement of Identity in Kathy Acker’s Don Quixote and Gertrude Stein's Three Lives. in: Joyce Goggin és Sonja Neef (szerk): Travelling Concepts. Amsterdam ASCA Press, 2001. 54-63.
8. “Lesem az arcát, nem néz vissza” - Nemi szerepek, látvány és nézőpont vizsgálata Esterházy Péter: Egy nő című írásában. Kalligram 2000/4. 119-127.
9. Cinderella Does Not Want to Go to the Ball: The Cinderella-Story in the Narratives of Contemporary Women Writers. Arcadia, 2000/2 192-211.
10. Az elveszett hangok nyomában. Gertrude Stein: Tender Buttons. Literatura 2001/1. 26-42
11. Speech from the Margin. Gertrude Stein’s Tender Buttons and Agáta Gordon’s Kecskerúzs, Hungarian Studies 2001/1. 127-143.
12. Narrativitás, szubjektivitás és nemi identitás. Alföld 2001/12. 63-76.

Literature Budapest, Books In Print, Transfer and Translation: Intercultural Dialogues. Edited by Zoltán Imre, Ildikó Józan, Zoltán Kulcsár-Szabó, Mihály Szegedy-Maszák and Edit Zsadányi. Department of Comparative Eötvös Loránd University, Budapest, 2002.
A kirekesztettek hangjai. Gordon Agáta: Kecskerúzs. In: Kenyeres Zoltán, Gintli Tibor (szerk.) Pillanatkép a hazai irodalomtudományról. Anonymus Kiadó,2002. 420-426.

2008. május 7., szerda

Reneszánsz nők a Centrifugában

2008. május 8-án este héttől Bódis Kriszta és Gordon Agáta a reneszánsz év jegyében különös centrifugázására készül: reneszánsz nők a Centrifugában címmel áthangolt szépírók és remekíró zenészek lesznek a vendégeik.

Fellépők:
Esze Dóra - ének, próza
Karafiáth Orsolya - versek, próza
Kiss Judit Ágnes - oboa, versek (gitár és basszusgitár kísérettel), próza
Nagy Ildikó Noémi - versek, próza, hegedű

Közreműködik:
Óhidiné Pál Judit - zongora

Esze Dóra
író, főszerkesztő, énekes, anya és feleség. A hatvanas évek utolsó hetében született Budapesten. Angol és francia irodalomból és nyelvből szerzett diplomát a kilencvenes évek elején.
Regényeiben és novelláiban, ahogy pályatársa, Grecsó Krisztián mondta róla, „bántóan mélyre megy, mert ez a dolga”. A mikrorealista ábrázolás megszállottja, és reméli, az is marad. Gyermekkorában gyakran hangoztatta, ha felnő, azonnal kiutazik Angliába, és újra összehozza a Beatles-t. Ennek az ambíciónak galádul tőrt vetett egy megbocsáthatatlanul brutális őrült. De azért vannak még nagy tervei.
2005. szeptember 22-én volt az irodalmi Centrifuga vendége.

Kötetei:
Málnafolyó, Ab Ovo, 1995.
Két tojás, Ab Ovo, 1996.
Legyünk barátok, Park Kiadó, 2000.
Bodzagőz, Ab Ovo, 2003.
Alex és Alex a Föld körül, 2005.

Karafiáth Orsolya
Költő és díva, életművész. Könyvtár-észt és magyar-könyvtár szakokon tanult, volt programszervező, újságíró, szerkesztő: kritikái, recenziói, tárcái és interjúi jelentek meg számos irodalmi és női magazinban.

Az Elektrik Bugi Kommandó együttes énekesnőkje most lemezt is készített, melyen saját dalszövegeit énekli más-más magyar együttessel dolgozva az album egyes dalain.

Regénye az idei Könyvfesztivál újdonsága volt: a Maffia-Klub tizenkét nő monológja, akik egykor „maffiázókként”, a Café X félvilági díváiként habzsolták az életet, és akik évek múltán – félresikerült, elszalasztott, beteljesült és romba dőlt szerelmekkel a szívükben – újra összejönnek, hogy megfejtsék annak a férfinak a titkát, akihez mindannyiuknak köze volt; az imádott, gyűlölt, vágyott és halálra ítélt Lajos eltűnésének rejtélyét.

Kötetei:
Lotte Lenya titkos éneke (versek, 1999)
Café X (versek, 2004)
Maffia-klub (regény, 2008)

Néhány verse és egyéb írása innen elérhető
A maffia-klub - részletek a regényből


Kiss Judit Ágnes
zenész, költő, egykori magyartanár és drámapedagógus. versei miatt távozott az iskolából, de tanítványai visszajárnak hozzá - nyíltan beszél a férfi-nő kapcsolat testiségéről, klasszikus formákkal párosuló friss hangja a fiatal magyar költészet egyik nagy reménységévé avatta. Az általa teremtett alak, irgalmasvérnő nem véletlenül született belőle. A keleti átjáró együttes oszlopos tagja, irodalmi rendezvényeket szervez a Yawu Művészeti Műhellyel és az Alexandra Könyvesházakban tart beszélgetéseket.

Kötetei:
Irgalmasvérnő
Nincs új üzenet


Nagy Ildikó Noémi
prózaíró és zenész, kisprózái számos folyóiratban olvashatóak, Örökharag című novellájából Bollók Csaba készített tévéfilmet.
Három kisprózája itt olvasható

2008. április 25., péntek

Irodalmi Centrifuga Borgos Annával

Ismét pörög a Centrifuga - Zavarjuk a vizet. Bódis Kriszta és Gordon Agáta vendége ez alkalommal Borgos Anna pszichológus, irodalmár, szerkesztő, feminista lesz.

Borgos Anna pszichológus, irodalmár, szerkesztő, feminista, és társunk a mozgalomban.

PORTRÉK A MÁSIKRÓL CÍMŰ KÖNYVE BESZÉL AZ ANALÍZIS HŐSKORÁNAK ÉS ATYAMESTEREINEK HÍRHEDETT ESETEIRŐL, ÉS A "NYUGAT-FELESÉGEKRŐL": BABITSNÉ TÖRÖK SOPHIE-RÓL, KOSZTOLÁNYINÉ HARMOS ILONÁRÓL ÉS KARINTHYNÉ BŐHM ARANKÁRÓL.

Az analízis hősei, Breuer, Freud, Ferenczi a legtudományosabb objektivitásuk közepette is érthetetlenül távoli, különös, beteg és veszélyes lénynek érezték vizsgálódásuk tárgyát, a nőt, és sehogyan sem tudták kigyógyítani abból, hogy a másik nemhez tartozik, mert ebből a szemléleti kelepcéből maguk sem voltak képesek kigyógyulni.

FEHÉR TINTÁVAL - NŐI IRODALOM ÉS MINŐSÉG A LABRISZ ANTOLÓGIÁKBAN:
LESZBIKUS TÉR/ERŐ, SZEMBESZÉL, ELŐHÍVOTT ÖNARCKÉPEK

Az Irodalmi Centrifuga rendezvényei nyilvánosak és ingyenesek.

Portrék inverze

Borgos Anna: Portrék a Másikról - Alkotónők és alkotótársak a múlt századelőn - című könyvéről Gordon Agáta írását olvashatják.

Kissé zavartan érzem, hogy mennyire hiányzik Borgos Anna kötete a kezemből. Jó volna felnyitnom és pontosan idéznem belőle címeket, alcímeket, izgalmas fejezetcímeket, szlogen-szerű felvetéseket. De a nyomdai ördög megátalkodottsága a kétszázadik oldal táján alaposan megkavarta a lapokat, bár kihagyni nem mert egyet sem. A példányokat visszahívták, és helybenolvasós módszerem így kis híján dugába dőlt, a jegyzetelés meg teljesen. Jó jel, gondoltam ekkor, és az jutott eszembe, miféle írásaim szoktak eltűnni, elkavarodni, meghiúsulni technikai malőrök folytán. Persze hogy a fontosak, amikben úgy emlékszem, példátlanul újszerűen fogalmaztam meg valamit, a magam számára mindenképp, és elég nehéz pontosan rekonstruálnom ami elveszett.
Éppen ezt érzem, amikor megkísérlem felidézni Borgos Anna könyvét, a Portrék a Másikról című esszégyűjteményt.
A szerző pszichológus, irodalmár, szerkesztő, feminista, és társunk a mozgalomban. Munkáit, tanulmányait, általa szerkesztett szöveggyűjteményeket, múlt századi nőírókat bemutató írásait évek óta figyelhetjük. A következetes, szépen kibomló és gazdagodó pálya összegző állomása most az új kötet. Összerendezi a szerző különféle élet- és tudományterületeken szerzett tapasztalatait, pontosan kitűzi a maga helyzetét és nézőpontját, megfogalmazza azokat a tanulságokat, amelyek éppen onnét láthatók, azonban mindannyiunk számára jelentősek.

Legalább két kötetre való tanulmány van a kemény borítóban, egy főként pszichológia- és analízistörténeti fontosságú első sorozat, az analízis hőskorának és atyamestereinek hírhedett női eseteiről és a magyar analitikusnőkről. Majd következik egy irodalomtörténeti érdekességű második sorozat, a "Nyugat-feleségekről", Babitsné Török Sophie-ról, Kosztolányiné Harmos Ilonáról és Karinthyné Bőhm Arankáról. Nagy apparátus, jegyzetek, idézetek, képek, és minden részletben ott a szerző elfogulatlanul nő- és genderszempontú gondolkodása.
Az analízis hősei, Breuer, Freud, Ferenczi a legtudományosabb objektivitásuk közepette is érthetetlenül távoli, különös, beteg és veszélyes lénynek érezték vizsgálódásuk tárgyát, a nőt, és sehogyan sem tudták kigyógyítani abból, hogy a másik nemhez tartozik, mert ebből a szemléleti kelepcéből maguk sem voltak képesek kigyógyulni. Talán csak a mi Ferenczink volt képes belátni, mielőtt négy nő szimultán analízisében elvérzett, hogy az analízis kölcsönös és egyenrangú kapcsolat két ember között, amelyben az analizálónak ugyanannyit kell tanulnia a másikról és önmagáról, mint az analizáltnak, az orvosnak mint a betegnek, a férfinak mint a nőnek.
A legtöbben ezt a nehezen megszerezhető tudást nem analízisben sajátítják el, hanem a saját kapcsolataikban, házasságukban élik meg, vagy szenvedik el. A sorsok, egyéni megoldások, személyes és szociális dinamikák, motivációk, érzékletes rajzát kapjuk az írófeleségek portréiból. A kötet végére határozottan méltányoljuk az író feleségek erőfeszítéseit, és hálát adunk, amiért a szerzőnek nem írófeleségként kellett bepróbálkoznia az "irodalomba".

Portrék a Másikról: a finoman megírt, okos könyv inverzében mindig látható az Egyik portréja is; többek között a szerzőé.

Gordon Agáta

Borgos Anna könyvei 2008. április 24-én pörögnek az Irodalmi Centrifugában.

2008. április 11., péntek

Látod, amitől félsz?

2008. április 10-én este héttől Bódis Kriszta és Gordon Agáta vendége a Centrál Kávéházban Séllei Nóra, a nőtudatú és gender irodalom-szemlélet mestere lesz.

Mért félünk a farkastól? - Nőtudat és feminizmus itt és most!

Séllei Nóra néhány kötete:
Katherine Mansfield and Virginia Woolf - A Personal and Professional Bond (Peter Lang, 1996)

Tükröm, tükröm... : írónők önéletrajzai a 20. század elejéről (Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2001)

Lánnyá válik, s írni kezd - 19. századi angol írónők - "Séllei Nóra könyve a 19. századi angol irodalom történetének azt a folyamatát elemzi, amelynek során megjelentek a regényírónők és artikulálódni kezdett egy jellegzetesen női hang. A kötet hat, nálunk is jól ismert múlt századi regény értelmezéseit tartalmazza (Jane Austen: A klastrom titka; Mary Shelly: Frankenstein; Charlotte Bronte: Üvöltő szelek, George Eliot: A vízimalom, Elizabeth Gaskell: A kisváros)" (Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2002)

A feminizmus találkozásai a (poszt)modernnel (szerk., ford., bev.) (Csokonai Kiadó, Debrecen, 2006)

A nő mint szubjektum, a női szubjektum (szerkesztő) - "valós és fiktív nők és nőalakok (élet)történetének és önéletrajzi írásainak elemzése alapján azt a kérdést járja körbe, miképp jön létre a nő mint beszélő és cselekvő nő. (Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2007)

Mért félünk a farkastól? - Feminista irodalomszemlélet itt és most - Saját szoba, Állítsátok meg Terétanyut!, Éjszakai állatkert - művek, melyeken keresztül a gendertudomány és a feminista irodalomszemlélet honi esélyei mutatkoznak meg. (Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2007)

Nőiség másképpen a Saatchi Gallery videóján

Az Irodalmi Centrifuga rendezvényei nyilvánosak és ingyenesek.

2008. március 29., szombat

ICA - Születésnapi montázs

2008. március 27-én ünnepelte harmadik születésnapját az Irodalmi Centrifuga. Az eseményre elkészült egy kisfilm az Irodalmi Centrifuga élőfolyóirat korábban rögzített beszélgetéseiből, mely felvillant néhány pilanatot az elmúlt időszakból. A filmet Zsemberi Zsófia készítette.



Az Irodalmi Centrifuga élőfolyóirat eddigi vendégei, előadói:
2005. március 27. - Lángh Júlia és Palya Bea
2005. április 15. - Horváth Györgyi és Ruttkai Bori
2005. április 29. - Tóth kriszta
2005. május 11. - Jelinek
2005. május 23. - Slavenka Drakulic

2005. szeptember 22. - Esze Dóra
2005. október 6. - Karádi Éva
2005. október 20. - Kiss Noémi, Cserepes Károly
2005. november 3. - Falcsik Mari
2005. november 17. - Tisza Kata és Soma Mamagésa
2005. december 1. - Závada Pál és Palya Bea
2005. december 15. - Dísznőtor: Éjszakai állatkert - Abody Rita, András Hanna, Bán Zsófia, Berniczky Éva, Bódis Kriszta, Bozai Ágota, Bánki Éva, Bárdos Deák Ágnes, Drozdik Orsolya, Erdős Virág, Fiáth Titanilla, Forgács Zsuzsa, Frigyesi Judit, Gordon Agáta, Harangi Andrea, Hidas Judit, Kapecz Zsuzsa, Karafiáth Orsolya, Kiss Noémi, Kupcsik Lidi, Lángh Júlia, Pál Kata, Polcz Alaine, Radics Viktória, Rajsli Emese, Rapai Ágnes, Selyem Zsuzsa, Nagy Kriszta Tereskova, Tóth Krisztina, Zsámboki Mari. Géher István irodalomtörténész, Németh Gábor író, Pálfi Balázs rádiós újságíró, Ágens, Jávorka Ádám (brácsa)

2006. január 19. - Szécsi Magda
2006. február 2. - Nádori Lídia (Anonyma)
2006. február 16. - Sisso és Rutkai Bori
2006. március 2. - Katherine Mansfield (Mesterházi Mónika, Esze Dóra)
2006. március 16. - Bollobás Enikő: Az amerikai irodalom története
2006. március 30. - József Attila - Valachi Anna + 1. születésnap
2006. április 13. - Nagy Gabriella
2006. április 27. - Trauma-centrifuga: Erdős Virág, Szécsi Magda, Bánki Éva, Kocsis Zita Saide, Balogh Rodrigó, Ágens
2006. május 11. - Lovas Ildikó: A spanyol menyasszony
2006. június 7. - Bódis Kriszta: Artista
2006. június 22. - Szivárvány centrifuga (Centrál) Pálfy Balázs, Lovas Nagy Anna, Tímár Magdi, Berek Gabi + előadók: Kovács Ágnes Anna, Soós Atilla Gergely, Balogh Rodrigó, Tölgyesi Zoltán
2006. június 25. - Szivárvány centrifuga (Művész) Pálfy Balázs, Lovas Nagy Anna, Tímár Magdi, Berek Gabi + előadók: Kovács Ágnes Anna, Soós Atilla Gergely, Balogh Rodrigó, Tölgyesi Zoltán

2006. szeptember 21. - Lángh Júlia (A bozótvágó kések évszaka)
2006. szeptember 28. - Öngyilkos szépségkirálynő -Albert Györgyi és Ujj Zsuzsi
2006. október 12. - Gordon Agáta: Ezüstboxer
2006. október 26. - Palya Bea: Psyché
2006. noveber 30. - Állítsátok meg Terézanyut! - Rácz Zsuzsa és Ruttkai Bori
2006. december 28. - Párnakönyv - Lévai Katalin

2007. január 18. - Joóry Judit, BDÁ - Vetkőztetik a menyasszonyt!
2007. február 8. - Rakovszky Zsuzsa - A kígyó árnyéka
2007. március 8. - Fábián Évi (Látható nők)
2007. április 5. - Pintér Béla and Évi -
2007. április 26. - Drozdik Orsolya
2007. május 10. - Agata Zawiszewska (ed.)
2007. június 21. - Schmidt Mária

2007. szeptember 27. - Bitó László
2007. október 11. - Bíborcsigák, Telep csoport
2007. október 25. - Bánki Éva: Magyar dekameron
2007. november 8. - Bán Zsófia: Esti iskola
2007. november 29. - Ágens, Kúrós versek
2007. december 2. - Vígszínház, Szomjas oázis
2007. december 27. - 400 memoár

2008. január 4. - Lévai Katalin (A vörös szőnyeg), Palya Bea, Szalay Kriszta
2008. január 10. - Heller Ágnes
2008. február 9. - Flash Mob a nácizmus ellen
2008. február 14. - Doris Lessig - Joó Mária filozófus, feminista
2008. február 28. - Kármán Irén, Vajda Éva, Varró Szilvia
2008. március 13. - Erdős Virág, Börcsök Enikő
2008. március 27. - ICA SZÜLETÉSNAP

Továbbra is várunk mindenkit a Centrál Kávéházba minden második csütörtökön!

2008. március 28., péntek

ICA ZSÚR

Három éves lett az Irodalmi Centrifuga! A születésnapot az eddigi meghívottakkal és a közönséggel közös múltizédő és a jövő terveit bemutató esten ünnepli Bódis Kriszta és Gordon Agáta a Centrálban.


Hetedik féléve zavarja a vizet Bódis Kriszta és Gordon Agáta Irodalmi Centrifugája a Centrál Kávéházban. A három éves rendezvénysorozat ma ünnepli harmadik születésnapját, melyre szeretettel várja az érdeklődő felnőtteket és gyerekeket díjátadásra, honlap-bemutatásra, koccintásra, beszélgetésre.

Meglepetésparti!
Ha Te is meglepetést akarsz okozni nekünk, arra kérünk, hogy néhány mondatban idézd fel a saját centrifuga élményed!
Soraiddal emeled az est fényét, kíváncsiak vagyunk a benyomásaidra, és honlapunkra is feltesszük a szöveged!
Ha nem jutna eszedbe semmi közös élményünkről, a következő javaslatokkal inspirálunk: A centrifuga gyümölcse, Egy estém Icával, Kifacsarva, Icavízió, Veszedelmes centrifuga, Ica felkavart...

A Centrifuga története, jövőképünk és lehetőségeink, a honlap bemutatása... néhány lehetséges irány, amelyen közösen elindulhatunk.


Az Irodalmi Centrifuga harmadik évébe lépve úgy döntött, nagykorúsítja magát, s ezt egy díjjal kívánja ünnepelni, melyet a három év alatt hozzá látogató szerzők közül háromnak ítélt oda harmadik születésnapján. A díjazottakkal és a centrifuga motorjaival találkozva mindenki kifejtheti ICA-élményét.

Az Irodalmi Centrifuga nyilvános és ingyenes.

2008. március 13., csütörtök

Erdős Virág

"Erdős Virág / az egy amfetamin-származék, / csak az a gáz, / hogy később elég nehéz róla leállni.
Erdős Virág / az egy poszttraumás stressz-szindróma, / olyan, hogy az ember mondjuk / üldögél a tévé előtt, / gondol egyet, / fölpattan, / és olyat tesz, / hogy hu.
Erdős Virág / az egy kamatozó kincstárjegy, / de nekem aztán beszélhetsz, / én elverem az egészet és kész."
Erdős Virág Hazudós meséje Erdős Virág meghatározásaiból a Másmilyen mesék kötetből.
2005. december 15-én az Éjszakai állatkert bemutatóján, 2006. április 27-én a Trauma-centrifugán, s 2008. március 13-án volt az Irodalmi Centrifuga vendége.

Erdős Virág
az egy dél-budai szólásmondás,
olyan, mint a "bungee jumping",
akkor szokták mondani,
ha nem jut az eszükbe más.

Erdős Virág
az egy természeti katasztrófa,
függőleges,
tizenkét betű.

Erdős Virág
az egy kedvezményes díjcsomag,
már feltéve,
ha arról beszélsz,
amiről akarsz.

Erdős Virág
az egy többfunkciós termékcsalád,
voltaképpen rajtad áll,
hogy mit kezdesz vele.

Erdős Virág
az egy amfetamin-származék,
csak az a gáz,
hogy később elég nehéz róla leállni.

Erdős Virág
az egy poszttraumás stressz-szindróma,
olyan, hogy az ember mondjuk
üldögél a tévé előtt,
gondol egyet,
fölpattan,
és olyat tesz,
hogy hu.

Erdős Virág
az egy kamatozó kincstárjegy,
de nekem aztán beszélhetsz,
én elverem az egészet és kész.

Erdős Virág
az egy free style T-shirt,
bele is van nyomatva, hogy
”NO”.

Erdős Virág
az egy fokozottan védett állat,
akárcsak a Gólyatöcs,
az Ugartyúk,
a Törpesas,
elejtése, befogása,
élőhelyének megzavarása,
fiókáinak, tojásainak gyûjtése
tilos.

Erdős Virág
az a híres-neves hackerkirály,
de nyugi,
már lebukott.

Erdős Virág
az egy ilyen „emberi dolog”.

Erdős Virág
az Allianz Csoport tagja,
úgyhogy bizonyára nem lep meg,
hogy hosszútávon biztonságos jövőt garantál.

Erdős Virág
az egy Tüzes Pokémon.

Erdős Virág
az egy veszedelmes programféreg,
az ember épp csak ráklikkel,
és máris kész a baj.

Erdős Virág
az egy elvadult mutáns,
én nem is értem,
hogy engedik képernyőre az ilyet.

Erdős Virág
az egy úgynevezett extrém sport,
felhajtasz egy szponzort,
aztán nekimész fejjel a falnak.

Erdős Virág
az egy vadonatúj feldolgozás,
csak az a kár,
hogy tele lett nyomva
hipp-hopp elemekkel.

Erdős Virág
ilyen címszó nincs.

Erdős Virág
az egyik leghíresebb magyar író,
de már sajnos meghalt,
vagyis nem halt meg,
csak mindig nagyon későn jár haza.

Erdős Virág
a másik leghíresebb magyar író,
pólókat ír,
szélvédőket,
állítólag ő írta, hogy
„I love Budapest”.

2008. január 23., szerda

Báriséj - Palya Bea és Grofo

Bódis Kriszta Báriséj (Nagylány) című filmjének bemutatóján a Művész moziban énekelt együtt a film zenéjét adó Grofo és Palya Bea. A filmbemutatóról bővebben a Folyóirat rovatban olvashatnak.


2008. január 22. - Bódis Kriszta: Báriséj (bemutató)

"Ami a Báriséj-ben újszerű, az a nő-szempontúság. Elsősorban a nők felől, nők segítségével látunk rá a nőkkel kapcsolatos szabályokra, szerepekre, a szerepekbe való illeszkedés mértékére, sikerességére, vagy éppen nehézségére."
Bódis Kriszta: Báriséj (Nagylány) című új, negyven perces dokumentumfilmjét mutatták be a szereplők részvételével a Művész Mozi Bunuel termében január 22-én.

Az eseményen Palya Bea és Gróf (Szolnok) énekeltek, a beszélgetést Bódis Kriszta vezette.

A filmet Gózon Francisco, Vizkelety Márton és Takács Mária fényképezték, a vágó Gyimesi László volt, az asszisztens Tóth Bernadett. A film producere Hollósi G. Zsuzsanna és a Filmplus volt.


"A férfi más, mint a nő." "Egy férfi több mindent megengedhet magának, egy nő semmit sem." – mondják a békési oláh cigány közösség tagjai. Megyőződésük, hogy a tradíciók, tartják össze, tartják fenn a közösséget.
"A nagylány (báriséj): Érett Nő. A cigány hagyományok szerint nagylánynak lenni fordulópont.
Ez a gender-dokumentumfilm a nemi szerepek felől, (közvetlenül az érintettek által) vet újabb pillantást egy (általam igen régóta filmezett) békési oláh cigány csoport (lovárik és másárok) társadalmi törvényeire.


A Báriséj egy nagyobb sorozat részeként, (melynek első fejezete az Amari kris volt) a sokszínű, ám közös gyökerű cigány kultúrán keresztül kívánja érzékeltetni azokat az emberi törvényszerűségeket, működéseket, gondolkodásformákat, melyek a kultúrák közötti egyenrangúság lényegére világítanak: arra az általános emberi törekvésre, hogy mindannyian igyekszünk berendezni, értelmezni, végső soron élhetővé tenni a világot, ahova születtünk.
Ami a Báriséj-ben újszerű, az a nő-szempontúság. Elsősorban a nők felől, nők segítségével látunk rá a nőkkel kapcsolatos szabályokra, szerepekre, a szerepekbe való illeszkedés mértékére, sikerességére, vagy éppen nehézségére.


A filmben három lány (és anyáik) közösségi létnek alárendelt individualitása épp hogy csak áttűnik a békési oláh cigány társadalmat fenntartó ősi kultúra szövetén, igen, épp csak annyira, hogy megsejthessük (vagy felidézzük) hány féle változatban- és mit jelent társadalmi szerepként Nőnek lenni.
Minden társadalomban közmegegyezésen és az erre alapuló szocializáción múlik, hogy nőként és férfiként milyen szerepeket tölthetünk be. Ennek bemutatása, összehasonlítása önmagában érdekes.
De hogy is van ez pontosan az oláh cigány kultúrkörben? Mit tudunk mi nem cigányok azokról a szokásokról, amelyek itt most a társadalmi nemek aspektusából tárulnak elénk? Tisztességről, esküről, kéretésről, tiszteletről, szerelemről, szöktetésről?" (Bódis Kriszta)