2009. március 30., hétfő

Fülinap, fülinap!

Fülinap, fülinap! - nyipáltuk. Az édes megnyerából. És engedelmesen gyülekezünk a kerítés mögött. Feltettük kis jelvényeinket. Aztán a hátunkba kaptuk a Szigony utcai pléhkrisztust, s a generációk árnyéka lebegett fölöttünk. De végül jöttek a törökök. A török vér! Mire mindnyájan jól elkárhoztunk. - Hát így ünnepeltünk mi, négy évesen. Mert négy évesek lettünk. - Nyersbakó Irén tudósítása az Irodalmi Centrifuga negyedik születésnapi zsúrjáról anyaintézetünkből, a Centrál Kávéházból.


ICA 4.

Születésnapi Est
Március 26-án
a Centrál Kávéházban,
ahol



Gordon Agáta bábaszerkesztő,
Györe Gabi anyaszerkesztő
és Bódis Kriszta testvérszerkesztő
válogatott egy év blogterméséből.


Négy évesek lettünk. Négy éves lett az Irodalmi Centrifuga, ami jó alkalmat adott arra, hogy ismét találkozzunk egymással, s egy estényi múltbatekintés erejéig újra olvassunk, újra hallgassunk és újra értelmezzünk néhány szemelvényt azokból az írásokból, melyek az estek során hangzottak el, ill. az irodalmi centrifuga blogján kerültek bemutatásra. A válogatást Gordon Agáta bábaszerkesztő, Györe Gabi anyaszerkesztő és Bódis Kriszta testvérszerkesztő állították össze. Következzék most néhány rövid részlet a szülinapi zsúrunkon újra bemutatott szövegekből. Azaz:


Best of ICA



Madame Chauchat:
Nagykorú születésnap

(részlet)

Nagykorú születésnap
Szültem egy fiút.
Fiút szültem fiútól.
CSAK fiút akartam szülni. Nem akartam lányt. Azt sem, és őt sem.
Traumatizáltan, traumatizált fiútól szültem egy fiút.
Féltem. A tudás nyomásával féltem.

A közös regresszió lassan oszlott. A halból kétlábú gerinces lett.
Megjelent a szabad akarat. Zavaróan.
Neki szabad volt, de nekem nem, annyira vigyáztam.
Annyira, hogy csak azt az egy félét tudtam elképzelni.
Ha már ennyi energiát fektetek bele!

A generációk árnyéka lebeg azóta is fölöttünk.
Előtte is, de nem láttuk. Csak tudtuk.
Most kihelyezett lett. Tükör.
Rémülten látom meg néha az arcomat benne.
Meg felszabadult boldogsággal.




Gordon Agáta: Meleg büszkeségnapi felvonulás (részlet)

Engedelmesen gyülekezünk a kerítés mögött mint egy ketrecben, felvesszük kis jelvényeinket, színes kitűzőinket, sálainkat, ernyőinket, kokárdáinkat, készülődünk. Aletta Vid vonul velem, költő. Aha, mondja, ez a szorítás a gyomorszájban. Erről lehet írni. Ez a félelem?
Átkelünk tojásesőn, gyűlöletzáporon, indulatviharon. Engedelmesen megyünk végig, kivárunk, araszolunk, továbbmegyünk.
A távoli túloldalon szürke menet: a békés heteroszexuálisok mocskosbuziznak. A menet zömmel öklüket rázó egészséges férfiakból áll.
Engedelmesen beérkezünk városligeti ketrecünbe, amelytől sötétkék páncélozott liberókban kommandós honfitársaink tartják távol a "magyarokat".
Hamarosan az index összefoglalója, gyors a net mint a villám.
"Erőszakba torkollt a melegfelvonulás".
Csakhogy nem ez történt!
Hanem MEGERŐSZAKOLTÁK.
Szándékosan, előre megfontoltan, arccal-névvel-fegyverrel, a "magyarok".




Lovas Nagy Anna:
Nyócker - utcanév vers

(részlet)

Nem térkép e táj, részegen csuklik az utca és a nagy Tömő
Magdolnát az utcaszélre dobta és a kicsi piszkos Lujza
a Stáció futáson nem tudott sok pénzt kicsórni, hátába
kapta a Szigony utcai pléhkrisztust, hogy megfeketedve
alulról szagolja a Jázmin utcai gázvezeték szagát

Illés, Ernő és a Pál hegyesedett nadrágban hetykén jár
és József nője a csupa izom táncol végig a kurva soron
hol van az esti lé – pénzért az egész országot leszopom
csak a fakereszt a vaker és a Kőfaragó tisztességes meg
anyám az ősz hajú asszony a térdeplő Lőrinc pap téren

menjetek fiúk az éjfél kitört…




Czapáry Veronika: Nőnek lenni Magyarországon (részlet)

Magyarországon nő vagyok és ezt úgy élem meg,
hogy Magyarországon nehéz nőnek lenni. Ha kitárulkozol, lekurváznak, de előbb utóbb mindenképpen lekurváznak.
Én úgy élem meg, hogy egyedül vagyok, és egyedül vagyok (direkt a szóismétlés) nő ebben a világban. Az irodalom berkein belül a nők sem kegyesebbek hozzám, mint a férfiak, az alapszabály, a dzsungel törvénye, ölj, mert megölnek, üss, mert kiütnek a ringből. Itt ilyen nőnek lenni. Ez a Balkán és ezt sokszor átélem…
Magyarországon olyan nőnek lenni, hogy a mindennapi egzisztenciális helyzetemhez tartozik, hogy bármit is veszek fel, végigmérnek a férfiak szemérmetlenül az utcán és megvizsgálják, hogy a seggemtől kezdve a mellemig feszes-e a bőröm és a csontozatom is rendben van-e. Szóval elég alaposan. Egy pillantás, ahogyan egy nő itt sosem mér végig egy férfit.



Büky Anna: A világok legjobbika

Ma éjjel a hazám vakító fényben jelent meg előttem…

…Ma, tisztán és világosan, mintha egy éles fénysugár hasította volna át az agyamat, kétségek nélkül érzem, hogy Magyarország az országok legjobbika. És egyetlen helyem van a világban, nem máshol, csakis a hazámban.
Hosszú utat tettem meg azért, hogy teljes önvalómból ki tudjam mondani ezt a mondatot: hogy a hazám úgy jó, ahogyan van. És hogy a hazám, az egyetlen terület, ahol valóban kiteljesedhetem. Mert itt van a feladatom. És mindez nem véletlen.

Úgysem hallunk mást már soha, csak hogy jön, jön, jön... a baj... a megfoghatatlan, a színtelen, a szagtalan, a közeledő, fenyegető veszély! A katasztrófa.
Hogy országunk az országok legjobbika... elsüllyed. Akkor pedig vegyél nagy levegőt!

Ha valami nem sikerül, bizony mondom, akkor valamit nem jól csinálunk. Se én, se te, se ő, se mi. Itt és most.
Bizony mondom, hogy tisztán érzem a felelősséget a saját életemért.
Bizony mondom, hogy tisztán érzem minden ember felelősségét a saját közösségéért.
Bizony mondom, hogy tisztán érzem minden egyes ember feladatát a saját környezetéért.
Nem igaz, hogy más a hibás.
Nem igaz, hogy máshol könnyebb.
Az ország ahol élünk, az országok legjobbika!

A hazám ma éjjel az álmomban
vakító csillogó fényben jelent meg előttem….



Bitó László: Áldott vagy, Káin (részlet)

– Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy te és porrá lészesz – sziszegte az Úr, és sarkon fordult. De Éva eléje lépett, és határozottan így szólt hozzá:
– Nincs ez így rendjén, Uram. Nem értem, mihez képest növeled meg viselősségem fájdalmait, hiszen láttam: az állatok is fájdalommal szülik meg kölykeiket. És amikor serdülő testem gyötrelmeivel fordultam hozzád, bevallottad, hogy mit sem tudsz asszonyi dolgokról, és vigaszt-gyógyírt azokra nem adtál. Elfogadom, hogy epekedjek férjem után, mint ahogy Ádám eddig is epekedett értem, csak nem tudom, mire megyek vele, ha nem tanítod meg emberemet, hogy mit kezdjen vágyával…
Meg az enyémmel.
- Már megint ezzel állsz elő? Megmondtam százszor… – kertelt az Úr.
– Mondtad, mondtad, igaz – vágott szavába türelmetlenül a lány – , de sosem kérdezted, mit érzek...!



Bódis Kriszta: Hétes (részlet)

Gyakorlatilag nem térek magamhoz, mióta ez a pogrom elkezdődött. Mióta Budai Barna (ózdi, roma aktivista, keresztgyerekeim apja) háza leégett, már a bőrömön érzem, a húsomba, ezt az egész borzalmat, amit sokan még mindig biztonságos távolból figyelhetnek a tévé híradásain keresztül.

Ebből a távolságból az egész nem is tűnik valóságosnak. Hátborzongató, az biztos, csakúgy, mint a többi katasztrófa. Miközben az országban cigány polgártársaink, embertársaink, honfitársaink félnek.

Nem, nem a vagyonukat féltik mert az többnyire nincs nekik. Nem attól félnek, hogy elkerülik őket az utcán, hogy nem szolgálják ki őket tisztességgel a boltokban vagy a rendelőben, vagy, hogy nem kapnak munkát, albérletet, amiért cigányok, mert azt már megszokták. Félnek. Féltik a puszta életüket.



Tímár Magdi Cilin: Török-magyar védőszentek (részlet)

Támadnak a törökök. Hihetetlen az akarat, a hit, a nyomás. (Tuti, hogy van bennem török vér.)
Gólt rúgtunk. Alfi felhördül, a lábszárát vakargatja, a fejét csóválja, aztán bólogat. És én tudom, hogy még nincs vége! Tudom, hogy nem áll le a török csapat! Fussatok véreim, fussatok! Akarjátok!
Nőm újra az ajtóban. Elakadt az írásban, most azonnal menjek, de iziben.
Az élet ily kegyetlen, vagy csak nőm? Alfira nézek. Bár megállna az idő, bár szólhatnék ott a gyepen küzdőkre, hogy legyenek tekintettel rám, csak pár percet kérek, nem sokat, ennyi talán kérhető, mindjárt jövök, csak néhány pillanat, igen! Átrohanok. Nézem a verset. Tiszta szenvedély. Bassza meg, miért kell kettészakadnom? Alfi üvölt. Újabb gól. Felpattanok, visszarohanok.
A török vér!
Gyerünk fiúk, még van idő, még van néhány perc, akarjátok jobban, mint bármit a világon, és akkor sikerül, az én véreim vagytok, csináljátok!
Remeg kezem-lábam, nőm biztosan sértetten dacol a szavakkal, de nekem most itt kell lennem, megértés is van a világban, s ha nincs, jaj nekem..!
Ezek tudnak harcolni, akarják, amit akarni kell, én is azt akarom, amit ők, így együtt jók vagyunk, és igen. A befejezés előtt kevéssel… Megcsináltuk… Nyertünk…!!!




Weininger-Völgyi Edina:
Kinyipál

(részlet)

Ki kelet a madárágyból?
Az édes megnyerából?
Küne a hó száll
itten meg nyipál

Ki nyipál? Ki nyipál a trüngülém előtt?
Ki az ki elvidálja utam célom előtt?
Mikor aludnék, mikor bungalnék
Mikor álom s halál összeér...



Györe Gabriella:
Amikor Siegmund Ludwignál teázott

(részlet)

„Tudja, néha csak fekszem itt,
franciakertemben,
formára nyírott sövényem alatt,
s érzem, ahogy átfolynak rajtam
jövőbe spriccelő szökőkutak.”




Urbányi Eszter: Harlemtől a Nobel-díjig: Afro-amerikai nőírók (részlet)

Na de afro-amerikai? Nő? Irodalom? Mit kezdjen ezzel a gyanús szókapcsolattal a gyanútlan közép-kelet-európai olvasó? A válasz nem bonyolult: adjon egy esélyt, és lapozzon bele néhány fekete írónő művébe, mert remek versekre, elgondolkodtató regényekre és nagyszerű drámákra találhat közöttük. Ha másért nem, az olvasás puszta öröméért is érdemes kézbe venni e műveket. […] Kiválóságuk elsősorban őszinteségükből fakad, leplezetlenül tárják elénk a fekete bőrszín és a női lét együttes, egymást átható és keresztező alárendeltségét és az elnyomottság megélésének tapasztalatát. Olyan témákat feszegetnek, melyekről sokáig nem olvashattunk, és olyan hangon szólnak, amit sokáig nem hallhattunk. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem léteztek, hiszen éltek és alkottak afro-amerikai nőírók már a 18. században (pl. Phillis Wheatley) és a 19-ikben is (pl. Harriet Jacobs vagy Pauline Hopkins), de nagyon sokáig inkább csak ritka kivételnek (urambocsá, fehér hollónak) számítottak, akik nem váltak sem ismertté, sem az irodalmi kánon részévé. Mondhatni szántszándékkal el lettek felejtve.

A némaság ideje mára azonban lejárt.


KÉPGALÉRIA






























2008. december 15., hétfő

ICA apró örömei december 15-től 21-ig

December 18-án este héttől ismét Irodalmi Centrifuga: Szellemidézés Singer Magdolnával - Polcz Alaine, Szepes Mária, Szabó Magda, Albert Györgyi, Kovács Ágnes Anna, El Kazovszkij... Néhány név azok közül, akiket Singer Magdolnával idéz meg Bódis Kriszta és Gordon Agáta a Centrál Kávéházban az Irodalmi Centrifuga idei utolsó szeánszán. Erdélyi népdalokat énekel: Bocskor Bíborka. A hét néhány más programjáról a cikkben olvashatnak.


DECEMBER 15. HÉTFŐ


19.00
Koronatanú: Haraszty István mobilszobrász
Károly körúti Alexandra Könyvesház (V. kerület, Károly körút – Dob utca sarok)

"Édeske – a legtöbben így ismerik – sokkal korábban kezdett el mozgó szerkezeteket konstruálni, mint hogy ismerte volna ezt a szót: művészet. Négyéves volt, amikor először szétszedett egy szerkezetet – nagyapja órája volt –, majd hibátlanul összerakta. Mára a világ sok táján ismerik és őrzik mozgó, többnyire vasból, acélból készült alkotásait. Kinetikus szobrász – így titulálja magát. Géplakatosból lett a magyar avantgarde kiemelkedő alakja, a mobil hazai úttörője, egyben egyetlen képviselője. Elődei sem voltak, utódai sincsenek Magyarországon.
Azt mondja, azért csinálja ezt gyerekkora óta, mert ennél érdekesebb játékot nem tudott kitalálni magának. Ám nem csak ez a szenvedélye; a szobrai és a festményei nem csupán a zseniális konstruktőrt, a leleményes művészt dicsérik, hanem az igazságkeresőt is. Műveiben mindig odamondogat. Finom iróniáját nem szívelte egyetlen hatalom sem, ő a fogékony közönség kegyeltje.
Haraszty Istvánnal magával is érdekes találkozni. A játékos, és munkáihoz hasonlóan „mobil” szobrász, néhány műve társaságában lesz az Alexandra vendége. És a sorozat-szerkesztővel, Pap Ágnes újságíró-szociológussal együtt várja beszélgetőtársait."
(Harasztyról bővebben)
A sorozat következő darabja: 2008. január 19.

19.00
Ködlámpa a versmegzenésítés jegyében
Aranyhold kínai teázó (VII. Szövetség u. 10-12.)

A Miújság? zenekar, illetve vendégük, az Ostinato zenekar koncertjeire kerül sor az idei utolsó Ködlámpában.
A házigazda Pécsi Marcell
Miújság zenekar a myspace-en



DECEMBER 16. KEDD


21.00
Koncertek a Gödör Klub Egyesületért
A Gödörban (Bp, V., Erzsébet tér)

Dresch Mihály - Lukács Miklós Jazz, Balogh Mari - Müller Péter Sziámi - Szakcsi Lakatos Béla: Jazzy Chanson, Bródy János, Kaláka, Bárdos Deák Ági, Balaton és Menyhárt Jenő, Szilvási Gipsy Folk Band és Kovács Anti (Romano Drom), efZámbó Happy Dead Band, Dj Ramses (NL)
Az egyesületet 2007-ben alapították a Klub sokrétű tevékenységét figyelemmel kísérő, segítő és támogató művészek és művészeti szakemberek. Közülük többen a hazai zenei élet különböző műfajainak reprezentánsai, akik ezen az estén fellépésükkel is támogatják a Klubot. A belépőből befolyt összeggel az Egyesület kasszáját támogatjuk. Belépő: 1000 Ft



DECEMBER 17. SZERDA


17.00
Felhőjáró Baksa-Soós Attila sokcsillagos írókéz felolvasása
Litea Könyvesbolt (1014, Budapest, Budai Vár, Hess András tér 4.)

A felolvasás után zenél az 1Hullámon Bár.

18.00
ÉSZAK VERSIDOMAINAK SZÉPSÉGÉRŐL
A nézőtérrel szemben: Szálinger Balázs
Helyszín: Sirály, Galéria (Bp, VI., Király utca 50.)


Szálinger Balázs a budapesti irodalmi életbe 2002-ben az Első Pesti Vérkabaréval (Palatinus, 2002) érkezett, bár ekkor már két kötet volt mögötte. 2005-ben már az Ulpius-Ház adta ki A sík című eposzát, 2008-ban a Magvetőnél jelent meg a három kisepikai művet egybefogó A százegyedik év. Vonzódása a kisepikai formákhoz a finn eredetmítoszokig vezette – Horváth Csabával, a fizikai táncszínházat művelő ForteDanse koreográfus-rendezőjével közös Kalevala-előadás versszövege fűződik a nevéhez.
„A Kalevala története lenyűgöző, de maga a korpusz kicsit unalmas. […] Lehet, hogy az unalmat az idézi elő, hogy a magyar fülhöz tökéletesen passzoló a sorok ritmusa, így már 10 oldal után fájt a fejem tőle. nemhogy 500 oldal után... egy kb. 30 soros részt emeltem át az eredetiből, de azon is változtattam rendesen, hogy a mai fülnek is könnyen fogyasztható legyen.” Milyennek látszik Kolozsvárról Pest, s hány estet ér meg Budapestről nézve? Min dolgoznak Horváth Csabával legközelebb? Mennyiben hatott költői nyelvére a színház? Hogyan lehet egy letűntnek hitt irodalmi formát ma is lélegzővé alakítani, s mik azok a témák, melyek, hiába e forma rejtőnek hihető fátyla, még felháborodásra ingerelhetik a hazai közigazgatási szerveket? Mire számít az idén Vilmos-díjjal, Szép Ernő-jutalommal és Junior Prima díjjal is kitüntetett szerző? Beszélgetőtárs: Györe Gabriella. Az est ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak.


17.00
Ünnepi összejövetel Lévi-Strauss tiszteletére
Néprajzi Múzeum (1055 Budapest, Kossuth tér 12.)


17.00 — 18.30-ig: Kerekasztal-beszélgetés: Levi-Strauss hatása a magyar szellemi életre
Meghívottak: Fejős Zoltán, Losonczy Anna, Görög Karády Veronika, Kelemen János — vezeti: Lévay Balázs

18.30: Koccintás Levi-Strauss egészségére

19.00— 19.50: Filmvetítés - A szomorú trópusok apropóján című film hazai ősbemutatója.
A Jean-Pierre Beaurenaut, Jorge Bodanzky és Patrick Menget által készített film ugyanazt az utat járja végig, melyet egykor a legendás antropológus tett meg 1936 és 1938 között.

20.00 — 21.00: Beszélgetés a film egyik rendezőjével, Patrick Menget-vel


19.00
Decemberi Papolás a fényről
Bálint Zsidó Közösségi Ház – Budapest VI. kerület Révay utca 16. (az Operaház bal oldalától nem messze, a Vidám Színpad szomszédságában)

Látsz? És látható vagy? Mások és a magad számára is?
Akikkel a válaszokat keresik: Farkas Pál buddhista tanító, Frölich Róbert rabbi, Marossy Attila evangélikus lelkész, Sulok Zoltán muszlim tanító és Török Csaba katolikus pap, valamint a házigazda-beszélgetőtárs Pap Ágnes újságíró-szociológus.

„A fogyó fényről lesz szó, amely nem csupán a természet ilyenkor szokásos változása miatt kevés, de belül, magunkban is egyre inkább hiányt szenvedünk belőle. Mintha nem tudnánk vagy elfelejtettük volna, hogy a látáshoz, a tisztánlátáshoz fényre van szükségünk. Amiképp a Teremtéshez is – akár a kicsi, akár a nagybetűsre gondolunk. Lételemünk volna a fény.
De miért hiánycikk? Vajon mi az oka annak, hogy miközben a vallások középpontjában áll a fény, a zsidó, a buddhista, a keresztény és a muszlim vallás keletkezése után 5769, 2552, 2008 illetve 1430 évvel még mindig nagy, és egyre tovább fogy bennünk és körülöttünk?
Hanuka és az Advent hónapjában, a fény ünnepein, emlékeztessük magunkat és egymást erre a rossz tendenciára, és keressünk megoldásokat. Gondolkodjunk el közösen arról, hogyan lehet, hogy bár szinte minden vallás középpontjában áll a fény, egyre fogy bennünk és körülöttünk? Hogyan lehet, hogy terjed a belső sötétség, a tudatlanság? Hogy romlik a tisztánlátásunk képessége…
Kérdezzünk meg papokat és tanítókat, hogy vallásuk segítői vagy akadályozói voltak-e a kialakult helyzetnek, s hogy mit tesznek, mit tehetnek e helyzet jobbításáért. És magunknak is tegyük föl a kérdést: hogyan kerültünk ilyen helyzetbe, és mi a kiút?

A Bálint Zsidó Közösségi Ház 2003 óta minden hónap harmadik szerdáján jelentkező programja sajátos párbeszédet, sajátos gondolkodást támogat. Azzal, hogy a sokakat foglalkoztató dolgainkat különböző vallások képviselőivel beszéljük meg, szélesebb kontextusba kerülnek köznapi problémáink, és ezzel megváltozhat a hozzájuk fűződő viszonyunk. A Papolás egy BESZÉLGETŐ KÖR, amelyben egyenrangúak a résztvevők, tehát bárki szabadon nyilváníthat véleményt, vitatkozhat, érvelhet. Azt reméljük, e demokratikus fórum segít „helyükre tenni”, értékén kezelni a problémákat, a fájdalmas közéleti és magánéleti bajokat.”
A januári Papolás 21-én 19-től lesz.



DECEMBER 18. CSÜTÖRTÖK


19.00
Irodalmi Centrifuga: Szellemidézés Singer Magdolnával
Centrál Kávéház


Polcz Alaine, Szepes Mária, Szabó Magda, Albert Györgyi, Kovács Ágnes Anna, El Kazovszkij...
Néhány név azok közül, akiket Singer Magdolnával idéz meg Bódis Kriszta és Gordon Agáta a Centrál Kávéházban az Irodalmi Centrifuga idei utolsó szeánszán.
Erdélyi népdalokat énekel: Bocskor Bíborka

Singer Magdolna könyvei, tanulmányai:

A rák jegyében /Szubjektív napló egy rettegett betegségről/ Cégér Kiadó, Budapest 1993
Cselekvő csend /A hallgatás, meghallgatás szerepe a gyógyíthatatlan betegek mellett/ Kharón Thanatológiai Szemle, Budapest 2000
Együtt lenni, együtt érezni /Önkéntes betegkísérés a hospice-ban/ Magyar Hospice Alapítvány, Budapest 2003
Kettős fejlődés /Segítő kapcsolat egy AIDS betegségben szenvedő fiatalemberrel/ Kharón Thanatológiai Szemle, Budapest, 2004
Asszonyok álmában síró babák/Születés és gyász/ Jaffa Kiadó, Budapest 2006
Partitúra /Utolsó beszélgetés Polcz Alaine-nel/ Jaffa Kiadó, Budapest, 2007
Áldatlan állapot - Mi lesz velünk? Jaffa Kiadó, Budapest, 2006


19.00 és 21.00
Ágens: Tabu 'Plastic-fantastic-bombastic'
a Vörösmarty Színház Pelikán termében (Székesfehérvár, Kossuth Lajos u. 15.)

Az iróniával szemlélt Kékszakállú története Bartók nélkül, fordított szereposztásban.



DECEMBER 19. PÉNTEK


10.00
Marianne Greber: Glamour - kiállítás
REÖK Palota (Szeged, Tisza Lajos körút 56.)

Marianne Greber fotói a brazil transzvesztita prostituáltak életvitelét mutatja be: férfi és női kifejezésmód, színpadias mindennapok, a köztes állapotban zaló lét, a gúny és agresszió céltáblái a kamera előtt, extravagáns, szép fényképeken.
A kiállítás a bécsi Künstlerhaus és a REÖK együttműködésében jött létre.
A kiállítás december 13-tól 2009. február elsejéig látható, hétfő kivételével naponta 10-től este hatig.



19.00
Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó
Szkéné Színház (Budapest, XI., Műegyetem rakpart 3. K II. 80)

A Csontbrigád után ismét egy Rejtő Jenő-bemutató a Szkénében, A tizennégy karátos autó Regős János rendezésében látható.


DECEMBER 20. SZOMBAT


18.00
Igazi vagy? – ünnepi könyvbemutató
Alexandra Könyvesház (Bp, V. kerület, Károly körút 3/C)


Az Igazi vagy? ünnepi könyvbemutató vendégei: A könyv szerkesztői és szerzői, Feldmár András (Kanadából interneten keresztül), Büky Dorottya, Bernát Orsolya és Singer Magdolna. A könyvbemutatón felolvas Büky Anna, író, a Kreatív írás kurzus vezetője. A beszélgetést vezeti Horváth Susa a Jaffa Kiadótól.

Az Igazi vagy? könyvnek nincs műfaja, ahogyan a Feldmár-féle Iskola sem iskola a szó bármilyen szokásos értelmében, habár vannak tanárai, hallgatói, ösztöndíjai. Nem lehet igazi iskolának tekinteni, mert itt senki nem akar megtanítani semmit senkinek. Az Igazi vagy? válogatás a Feldmár Intézet Nők Iskolája cím alatt futó előadások, beszélgetések, alkotói pályázatok jegyzeteiből, háttéranyagaiból, illetve a hallgatók írásaiból és alkotásaiból állt össze. Van benne ez is meg az is, objektivitás és agyrémek, tudomány és hit, érzelem és költészet, bosszantó provokáció és iskolás naivitás. Miért ne?



DECEMBER 21. VASÁRNAP



10.00
Vajda Lajos (1908–1941) kiállítása
Magyar Nemzeti Galéria, C épület
2008. december 13 – 2009. február 22.


Vajda Lajos életműve a 20. századi magyar művészet egyik legkomplexebb és legmagasabb színvonalú teljesítménye: akár hazai, akár nemzetközi viszonylatban is csak a legnagyobbakéval mérhető össze. A mindössze 33 évet élt művész kezdetben a maroknyi festőt számláló „szentendrei fiatalok” körében vált példaadó mesterré. A világháború utáni progresszív művészeti irányzatokat képviselő Európai Iskola pedig a magyar avantgárd egyik legendás alkotójaként tisztelte.
A gyűjteményes kiállítás szándéka szerint közelebb szeretné hozni Vajda Lajos jellegzetes motívumokból álló, erőteljes képi világát a modern művészet iránt fogékony közönséghez. A közel 250 művet számláló válogatás budapesti és vidéki közgyűjteményekből, külföldi és hazai magángyűjteményekből tevődött össze. Az életpályát kronologikusan és tematikusan követő elrendezés magyarázó szövegekkel és kísérő dokumentumokkal segíti a nézőket a látvány feldolgozásában. A tárlat elvezet a kamaszkori rajzvázlatoktól a korai konstruktív kísérleteken át az izgalmas fotómontázsokig; az egy vonallal megrajzolt szentendrei népi motívumoktól az ikonos képekig, és az 1937-es év kiérlelt alkotásaiig. Egy csoportba kerülnek az érzékeny színvilágú maszkos képek, a háború rémét érzékeltető szürreális víziók, végül, a kiállítás zárásaként, komor lobogású utolsó szénrajzainak megrázó sorozata. Kiemelt helyet kapnak az életmű kulcsdarabjai, mint a Felmutató ikonos önarckép vagy a Szentendrei házak feszülettel.
Az utóbbi évtizedben erőteljes nemzetközi érdeklődés tapasztalható a művész Bartók Béla jelentőségéhez mérhető életműve iránt. A budapesti kiállítás bezárása után – a tervek szerint – több európai városban és a tengerentúlon is látható lesz a száz éve született Vajda Lajos gyűjteményes tárlata. A kiállításhoz a bemutatott anyag alkotó befogadását segítő, illusztratív katalógus társul.
A kiállítás kurátorai: Dr. Pataki Gábor művészettörténész és a Magyar Nemzeti Galéria részéről Dr. Gergely Mariann főmuzeológus.

19.00
Hólyagcirkusz Társulat: Pinokkió
Merlin Színház (Budapest, V. Gerlóczy utca 4.)


Nem akarsz abból a hitvány öt aranyból százat, ezret, kétezret csinálni? Gyere velünk! Mi nem piszkos haszonra dolgozunk. Mi csak másokat akarunk gazdaggá tenni. Másokat, bizony!

Szép ország jó ország
Gyere velünk meglátod
Gyere velünk nem bánod
Jó ország szép ország
Meglátod majd meglátod

2008. december 11., csütörtök

Klimax után vár a boldogság?

"Jobb lett volna talán nem írni a pszichés változásokról, hiszen így könnyen kiderül az ebben a témában való járatlanság. Nem pont Freudot kell olvasni, (bár az sem árt), de kicsit jobban otthon lenni a pszichológiában, ha már tollára veszi valaki az emberi psziché bonyolultságát.
Viszont szépen megoldott a kötetben annak kihangsúlyozása, hogy a változó korban avagy klimax-korban a nők tapasztalatai, − a világban és családban betöltött támogató, segítő, bölcs szerepei − lényegbevágóak lennének, ha a társadalom megfelelőképpen befogadná őket. Vissza kell szerezniük a tiszteletet − írja Scherter Judit. Ezzel egyetértek." - Czapáry Veronika az Irodalmi Centrifuga december 4-ei estjéről írt beszámoló örve alatt kritikát írt Scherter Judit Nők, délutáni fényben című kötetéről.


„Az idővel meg idővel meg kell barátkoznunk úgyis.” (Scherter Judit)


Scherter Judit Nők, délutáni fényben címmel írt könyvet a klimaxról, ami, úgy tűnik, még mindig a tabutémák körébe tartozik. A klimaxról mindannyiunknak valami rossz, nehezen megfogható dolog jut eszébe: mintha betegség lenne. Csak ne beszéljünk róla! – ezen a sokakat jellemző hozzáálláson akar változtatni a szerzőnő. Az általános, leegyszerűsítő vélemény a klimaxról, hogy „kellemetlen, hőhullámokkal, verítékezéssel és főleg: hisztizéssel jár.”. Scherter Judit könyvében árnyalja, igazabbá, szabadabbá teszi ezt a képet. A könyv írása közben megosztja velünk tapasztalatait: hogyan írt, mikor ment ki kertészkedni, mikor öntötte el hőhullám − ezek a személyes momentumok teszik a könyvet is személyessé. Azonban főleg interjúalanyok és orvosok véleményeit idézi a változó korról. Mit tegyen egy nő, amikor elveszíti a szépségét és tart tőle, hogy mások csak a külsejét látják benne? Hogyan találjon meg magában egy másfajta szépséget? A nők ideálképeknek akarnak megfelelni, a társadalmi szerepmegfelelés férfiak és nők mindennapjainak is tetemes részét teszi ki. Szépnek akarunk látszani − de mi is az az általános szépség? A könyv első felében ilyen témákról esik szó. Megtudhatjuk, hogy az ösztrogénnek van selymesítő hatása is, így ezt a klimax után tablettákkal vagy természetes úton, de valahogy pótolni kényszerülünk. Az őszinteség teszi e kötetet bájossá − egy darabig képes magával ragadni az olvasót.



Mindenki észreveszi, ha klimaxol. A hőhullámok kifejezetten kellemetlenek, az ember kipirosodik, csatakos lesz a verítéktől, kínos. A hipotalamusz üzeneteket küld a petefészek hormonjainak, azok már nem képesek viszontválaszolni, krízis következik be a szervezetben, innen a hőhullámok. Scherter Judit sajátos logika szerint veszi végig az orvosi tapasztalatokat, tudományos jelentéseket és személyes véleményeket is bevonva, témáját. Igyekszik a klimaxot minden oldalról megvizsgálni, de talán túl sok az igyekezet, ami nem tesz jót a könyvnek − egészében gyógyítani akar és azt sugározni, hogy a klimax után is várhat a nőkre gyönyörűség és elégedettség. A legfontosabb, hogy ne büntessék magukat. Alvászavar, fáradtságérzés, bőrproblémák, száj- és szemszárazság, éjszakai hőhullám… és még nagyon hosszú a lista. Az el nem rejtett szándék a tájékoztatás és segítségnyújtás. „Az érzékeny arcúakat az úgynevezett mimikai ráncok ekkorra már szinte kőbe vésődve öregítik; mosolyuknál megjelenő bájos gödröcskéjük lassan éppúgy ránccá lényegül át, mint mogorván összevont szemöldökük fölött a homlok finom pókhálója. (Ebből is látszik a szegény női bőr és lélek mérhetetlen kiszolgáltatottsága.)”

Van férfiklimax is a világon, az úgynevezett kapuzárási pánik, ám arról még kevesebbet szoktak beszélni, mert észrevehetetlen, biológiailag fokozatosan történik. Az egyik séta a lejtőn lefelé, míg a másik zuhanás a szakadékba. Beszél a nőgyógyászoknak és orvosoknak való kiszolgáltatottságról, a hozzá nem értésről és az ezzel járó fájdalmas biológiai tapasztalatokról. Interjúalanyai az „Egy Nő” vagy „Egy Férfi” szerepében mondják el tapasztalataikat. Szomorú sok nőnek, hogy míg férje élete végéig új családot alapíthat, az ő termékenysége a menopauza után véget ér, nem lehet több gyermeke, vége a nemzési időnek, mialatt a férfiak életük végig nemzőképesek maradnak.



Keleten jóval kevesebb nő szenved a klimaxtól − ez a gyógynövények jótékony hatásának tudható be, ezekről is szól a könyv. A stresszről, feledékenységről és depresszióról szóló fejezetek számomra felületesek és nem tesznek újat az előbbiekhez. A menopauzáról való orvosi jelentésekben jobban elmélyült a szerző, mint a pszichoanalitikus szakirodalomban. A könyvnek nem célja, hogy irodalom legyen, sem az, hogy mindegyik témában mély jártasságra tegyen szert, ezért talán ez nem róható fel, de mégis… műfajában legfőképp az interjúkötethez hasonlít.
Jobb lett volna talán nem írni a pszichés változásokról, hiszen így könnyen kiderül az ebben a témában való járatlanság. Nem pont Freudot kell olvasni, (bár az sem árt), de kicsit jobban otthon lenni a pszichológiában, ha már tollára veszi valaki az emberi psziché bonyolultságát.
Viszont szépen megoldott a kötetben annak kihangsúlyozása, hogy a változó korban avagy klimax-korban a nők tapasztalatai, − a világban és családban betöltött támogató, segítő, bölcs szerepei − lényegbevágóak lennének, ha a társadalom megfelelőképpen befogadná őket. Vissza kell szerezniük a tiszteletet − írja Scherter Judit, amivel én is egyetértek.



Életmód- és fogyókúra tanácsadásban is lehet részünk: mindenki maga felelős az életéért, egészséges étrend, lehetőleg minél kevesebb gyógyszer… számomra itt már unalmassá válik a kioktató hangnem, a könyv ugyanazt ismételgeti. A Centrál Kávéházban zajló beszélgetésben is kitér rá, jobb, ha nem megy az ember pszichológushoz. Ezek után furcsa, hogy a könyv állandóan a pszichés hatásokat emlegeti. A szerző élete első gondolkodó korszakát, az ösztönlényből való metamorfózist pár évvel ezelőtt élte át, édesanyja halálakor. Akkor kezdett gondolkozni az életén, amikor felkeresett egy pszichológust. Addig minden természetesnek tűnt. A pszichológus kérdéseit aztán egy idő után már túl elrugaszkodottnak tartotta. „Nem vicc! És nem hiszem el, hogy valaki nem képes azzal törődni, mit eszik, és hogy nincs ideje naponta húsz percig jól kilépve gyalogolni, ha másra nincs lehetősége. Ha nem teszi meg mégsem, akkor megérdemli, hogy pocsékul érezze magát. És nekem ne nyavalyogjon!” Ilyen csodálatos hangnemben fejezi ki mélyenszántó − ”kislányom vedd fel a sapkádat különben megfázol” − típusú életvezetési tanácsait felnőtt nők számára.

Mert az elsődleges célközönsége a nőolvasó. Azért is kár ez a tanácsadói attitűd, mert a könyv körülbelül a feléig érdekfeszítő, izgalmas, egy olyan rejtett tartományt fed fel, aminek felkapirgálására nagyon is szükség van. Ám míg az elején érdekes részleteket tudhatunk meg testünk felépítéséről, a menopausáról és rengeteg mindenről, kár volt ezzel a lapos utolsó egyharmaddal elrontani! Csak a könyv utolsó lapjain tűnik fel ismét lélegzetállító őszinteségével, az erotikus és bölcs, az igazi Scherter Judit, amikor arról ír, amiről még írni kellett volna. Én szívesebben olvastam volna egy ilyen megindítóan őszinte vallomást saját élményeiből táplálkozva a klimaxról, mint egy orvosi jelentésekkel és láthatatlan nők és férfiak véleményeivel teletűzdelt könyvet, aminek szinte nincs is szerzője. De legalább az utolsó oldalak ellenpontozzák a biológiára és testedzéskultúrára vonatkozó fejezeteket − nem véletlen, hogy úton-útfélen ezeket az utolsó oldalakat idézik.



A Centrál Kávéházban a beszélgetés jó hangulatú és könnyed volt. Scherter Juditot Gordon Agáta és Bódis Kriszta kérdezte, a könyvből „Malacka” olvasott fel részleteket, természetesen a legjobban fogyasztható, legviccesebbet. Both Gabi felülmúlhatatlan sanzonjai a megfelelő mélységbe jutottak, akinek a bölcsészlelke oda kívánkozott. Darvas Bence kísérte zongorán, páratlan harmóniában játszottak és szerepeltek együtt. Szép és kellemes beszélgetés volt, meglehetősen sok látogatóval. Ám amikor Bódis Kriszta a szexualitással kapcsolatos kérdéseit tette fel a szerzőnek, kicsit beakadt ez a derűs idill − Scherter Judit nem nagyon tudott mit válaszolni, pedig a Jane Juska: Szex és nyugdíj című könyvén nevelkedett megrögzött Centrifuga-látogatók joggal kíváncsiak erre is. A kérdés arra vonatkozott, miért van ellentmondás a könyvben a szexualitással kapcsolatban, hiszen van, amikor azt írja, végleg lemondott róla, míg a könyv végén a nőknek további szexuális gyönyörökben teljes éveket kíván, hiszen már sem a háztartás, sem a gyerekek nem akadályozzák meg őket szexualitásuk szabad kiélésében. A klimaxon sikeresen átesetteket − hiszen a férfiak intoleráns viselkedésének köszönhetően sok ekkortájt a válás.

Hogy mit vonjunk le tanulságként a klimaxról? Sosem jön jókor. – írja Scherter Judit.



A beszélgetésen arról is volt szó, miért hívják sokan banyakórnak ezt az állapotot. Gordon Agáta megjegyezte, ez a „Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál” példája lehet, hiszen az idős nőket, akik mögött ott van már szinte az egész életük, csak tisztelni lehet, esetlegesen a spirituális fejlődésük előtt is fejet hajtanak a fiatalabbak. „Mert, hogy egyedüli Egy Nők vagyunk a világon, saját genetikus múlttal, saját, senki mással sem azonos hormonjainkkal, saját életünkkel. És különbözünk minden más nőtől.”

2008. november 28., péntek

Gettók testben és térben - Centrifugák december 4-én

December 4-én este héttől az Irodalmi Centrifuga vendége Scherter Judit, a Nők, délutáni fényben című könyv szerzője, akivel a klimaxról beszélgetnek. A zenéről ezúttal Both Gabi sanzonjaival gondoskodik.
December 4-én déltán fél háromtól az ELTE-n nyílt szemináriumi beszélgetés Gordon Agáta Jelenségek a gettóból-sorozatáról.
További részletek a cikkben.


Az IRODALMI CENTRIFUGA vendége
december 4.-én csütörtökön 7 órától
a CENTRÁL KÁVÉHÁZBAN

Scherter Judit, a Nők, délutáni fényben című könyv szerzője.

Both Gabi sanzonokat énekel.

A beszélgetést az est házigazdái vezetik:
Bódis Kriszta és Gordon Agáta arról,
AMIRŐL A NŐK MÉLYEN HALLGATNAK

„Arról is írnom kellett volna, menynyire rosszkor jön a klimax, ez a hívatlan vendég. Persze, szegény, sosem jönne jókor. De ahogy mondják, az ötvenesek az úgynevezett szendvicsgeneráció, ők azok, akik egyszerre viselik a már és a még támogatásra szorulók, az idős szülők és a félig felnőtt gyerekek gondját. Tehát épp elég van a vállukon úgy is. Erre a közhelyre sem utaltam, miszerint: amikor az utolsó gyerek is kirepül a házból, és a kutya is jobblétre szenderült, akkor kezdődik az öregség. Nos, ez is eshet a klimax idejére. Mi gondoljunk csak a derűsebb végkifejletre: akkor kezdődik az élet! Azt sem domborítottam ki eléggé, milyen sokat segít a nők közötti cinkosság, a szolidaritás. Hogy a barátnők szerepe a változókorban éppoly fontos, mint a kamaszkorban. Azt ugyan hangsúlyoztam - bár nem lehet eléggé -, hogy klimaxra az egyetlen orvosság a helyes táplálkozás és a mozgás, de azt nem, hogy a másik egyetlen a bennünk lakozó derű és szeretet. Nem említettem az unokáink adta boldogságot; az anyánkkal kialakuló újfajta kapcsolat örömét; egy szabadabb élet lehetőségét; az érett arcok szépségét; a sok gyönyört nyújtó szexuális tapasztalatot; a férjünk iránti elnéző szeretetet; az élet dolgaiban való eligazodás biztonságát..."


*******

December 4-én délután fél háromtól
az ELTE BTK épületében (Múzeum körút 4/a. 3. emelet, 329. terem)
Gettó az ELTE-n


Gordon Agáta az Irodalmi Centrifuga blogján közölt
Jenelségek a Gettóból-sorozatáról tartanak
nyílt szemináriumi beszélgetést
az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen
Zsadányi Edit vezetésével.

A Jelenségek a gettóból részei ICA-n:

Jelenségek a gettóból 1. - Háznagy Elza kalandjai Nyóckerben
Jelenségek a gettóból 2.
Jelenségek a gettóból 3. - Kultúrsokk
Jelenségek a gettóból 4. - Cicagettó 1.
Jelenségek a gettóból 5. - Cicagettó 2.



Jelenségek a gettóból 6. - Pénz-temető
Jelenségek a gettóból 7. - Válságstáb a Turul társasházban
Jelenségek a gettóból 8.
Jelenségek a gettóból 9. - Bingó

2008. november 17., hétfő

ICA apró örömei: heti programajánló

ICA-ban Kiss Judit Ágnessel csütörtökön este héttől találkozhat a közönség, de hogy addig se maradjon senki program nélkül, néhány ötlet a hét minden napjára akad.



HÉTFŐ


2008. november 17. 14.00
A szlovák-magyar konfliktus: értelmezések, kezelésmódok − kerekasztal-beszélgetés
MTA Székház Kisterem (Bp. V., Roosevelt tér 9. II. emelet)


Felkért felszólalók:
RUDOLF Chmel (volt szlovák nagykövet, Pozsony)
GOMBÁR Csaba (Penzügykutató Intézet)
GRIGORIJ Meseznikov (elnök, IVO, Pozsony)
Miroslav KUSY (Pozsony)
LENGYEL László (Pénzügykutató Intézet)
SZARKA László (igazgató, MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet)
SZIGETI László (igazgató, Kalligram Kiadó, Pozsony-Dunaszerdahely)
TAMAS Pál (igazgató, MTA Szociológiai Kutatóintézet)
TOLGYESSY Peter (MTA Politikai Tudományok Intézete)

Az MTA Szociológiai Kutatóintézete, az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete, és az Institute for Foreign Affairs (IVO, Pozsony) közös rendezvénye.



KEDD



2008. november 18. 18.00
Nicolas Schöffer: Felületdinamika
Magyar Képzőművészeti Egyetem Pantheon-fríz Terme (1063, Budapest, Kmetty György utca 26-28., Epreskert)


A Magyar Képzőművészeti Egyetemen kerül sor Nicolas Schöffer Felületdinamika című kiállításának megnyitójára, mely válogatás a művész 1986 utáni korszakának grafikáiból. A kiállítást Gopcsa Katalin művészettörténész nyitja meg, s 2008. november 29-ig hétköznap 10-18 óráig, szombaton 10-13 óráig látható.

*****

2008. november 18. 18.00
Tájreneszánsz, száz év klasszikus és kortárs tájértelmezése - kiállítás
Magyarországi Volksbank budai Galériája (1126 Budapest, Istenhegyi út 40/A.)


A tájtematikus kiállításba felkért 17 kortárs alkotónak – Benczúr Emesének, Bukta Imrének, Czene Mártának, Cseke Szilárdnak, Csoszó Gabriellának, Ferencz S. Apornak, Gerhes Gábornak, Gyémánt Lászlónak, Kicsiny Balázsnak, Kósa Jánosnak, Kőnig Frigyesnek, Szabó Dezsőnek, Szotyory Lászlónak, Szurcsik Józsefnek, Szüts Miklósnak, Tenk Lászlónak, Ujházi Péternek – végig kellett gondolnia, hogy mit is jelent a táj a kortárs művészetben. Ki milyen viszonyban áll ezzel az alapvető művészeti kategóriával. Mivel ismét különböző műfajokban és technikákkal dolgozó és más-más alkotói utakat járó művész szerepel a programban, egy impulzív tárlatot láthat a közönség. A kortárs alkotások mintegy előzményeként tíz klasszikus alkotó festménye is szerepel a kiállításba. Czigány Dezső, Koszta József, Ligeti Antal, ifj. Markó Károly, Mednyánszky László, Nagy Oszkár, Patkó Károly, Rudnay Gyula, Telepy Károly, Ziffer Sándor alkotásai a múlt megidézése mellett arról beszélnek, hogy az előző századok művészei milyen viszonyban álltak a tájjal.



A tájértelmező kiállítás nyitóképe Mednyánszky László festménye. A Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő, az idén restaurált, és ez idáig nagyközönség által nem láthatott festmény emblematikus és szimbolikus is egyben. A magyar festészet történetében mindezidáig a tájértelmezésben a legmesszebbre Mednyánszky László jutott. Nála a festészet és a téma sem a cél maga, inkább valamiféle folyamatos útonlevés, egyfajta intenzív létezés. Tájképei rejtett önportrék, általános érvényre emelt, metafizikai igényű „szimbolista hangulatképek”. A szimbolista művészeti felfogással ellentétben, az alföldi mester, Koszta József is megindítóan fogalmaz a tájfestészetéről. A két lábbal a realizmus talaján létező alkotó így vall: „A magyar táj színei, hangulatai annyira lenyűgöző hatással vannak rám, és annyira idekötnek, hogy úgy érzem másutt nem is igen tudnék dolgozni. Annyira magáévá tett és áthasonított e föld varázsa, hogy talán élni sem tudnék nélküle.”
Nagy az ív a nyughatatlan Mednyánszky és a röghöz kötött Koszta között. Az ív azonban még nagyobb, ha a kortárs művészet jelenvalóját is hozzárajzoljuk. Mert a táj az évszázadok alatt átalakult. Az eszményi, az idealizált táj helyébe egy reális és brutális táj lépett. Málló házfalak, sötét jövőkép a szeméttelepen, vagy egy fa szobrocska, aki fejszét szorongatva önmagára tör, illetve a láncfűrészes, aki meg az erdő fácskáira tör. Nehéz atmoszférájú üres terek, makett tájak felsejlő katasztrófával, csónakban szorongó, talán az özönvíz elől menekülő maroknyi túlélő. Időpecsétek, a múlékonyság tanúságtételei. Meg persze kevés, de annál megejtőbb líraiság, kötődés a táj és a logosz ideájához, a negyven éves fák templomszerű színkavalkádjához, a béke és a megbékélés szimbólumaihoz.
„…A művészet funkcionál tükörként, és mindig a közösség szűkebb-tágabb köreinek hiedelmeit, elképzeléseit vetíti a külső valóságos környezetre” – fogalmaz Csányi Vilmos etológus. Száz éve a közösség és a művészet is az ideálisat, a romantikusat, az eszményit kutatta a tájértelmezéseiben. A ma művésze, ilyen értelemben mintha leszámolt volna a tájjal. Mintha a „fajunk” érezné – és a művészet mély szenzibilitással mutatná –, hogy az irány, ami felé sodródunk nem jó, hogy mindenképpen változtatni kell...



A programon részvétel kizárólag meghívóval. A kiállítás 2009. február 20-ig tekinthető meg. A Tájreneszánsz, száz év klasszikus és kortárs tájértelmezése című kiállítás a Magyarországi Volksbank Zrt. Istenhegyi úti galériájában (1126 Budapest, Istenhegyi út 40/A) hétfőn, kedden és szerdán 8 és 16 óra között, csütörtökön 8 és 18 óra között, pénteken 8 és 15 óra között látogatható.



SZERDA



2008. november 19. 17.00
Miguel Delibes: A patkányok – kötetbemutató
Az Országos Idegennyelvű Könyvtár kiállítóterme (1056 Budapest, Molnár utca 11.)


A Patak Könyvek és az Országos Idegennyelvű Könyvtár rendezvényén Miguel Delibes: A patkányok című könyvének bemutatóját Pávai Patak Márta, a mű fordítója és a Patak Könyvek kiadója vezeti be, a könyvet Kovácsy Tibor, a Magyar Narancs munkatársa méltatja.

*****

2008. november 19. 18.00
Ladik Katalin születésnapi köszöntése
A Magyar Írószövetség Klubja (1062 Budapest, Bajza u. 18. I. emelet)


A Magyar Írószövetség köszönti Ladik Katalin József Attila-díjas költőt, ICA korábbi vendégét 66. születésnapja alkalmából. A költőnővel Tábori László beszélget, Ladik Katalin pedig saját verseit, hangkölteményeit adja elő.

*****

2008. november 19. 19.00
Papolás a pénzről
Bálint Zsidó Közösségi Ház (Budapest, VI. kerület, Révay utca 16. - az Operától nem messze, a Vidám Színpad szomszédságában)


November 19-én, szerdán este 7-kor a pénz körül forog a szó! Ha van kérdésed, ha van véleményed, és érdekel a különböző vallások papjainak, tanítóinak álláspontja a mostanában legtöbbünket inkább sújtó, mint boldogító pénzről, akkor a Papolás jó program lehet. A novemberi Papolással a világ pénzpiacainak összeomlásával, a hosszan elnyúló gazdasági válsággal fenyegető helyzetre reagálnak.
Következik-e a pénzhasználat a különböző vallásokból, illetve mit ajánlanak e vallások a megoldásra. Mit gondolnak? A Biblia, a vallási előírások, imáink megalapozták-e, inspirálják-e a pénzzel kapcsolatos mai fölfogásunkat? Mi a jelentősége ebben, például a „pénzen vásárolható” üdvösségnek vagy a pénzzel, esetleg más materiális módon megváltható bűnöknek? Hogyan értelmezhetők ezek?
Keressük a válaszokat Jakab Attila keresztény teológussal, Farkas Pál buddhista tanítóval és Fröhlich Róbert rabbival, akik hitük szerint magyarázzák, vitatják meg egymással és a közönséggel e témát is, és várnak mindenkit, aki szívesen meghallgat erről másokat, és/vagy szívesen beszélget, vitázik velük és egymás között.
A házigazda (és az egyik beszélgetőtárs) Pap Ágnes újságíró-szociológus.

A 2003 óta havonta jelentkező BESZÉLGETŐ KÖR egy sajátos párbeszédet támogat: a különböző vallások képviselőivel folyó beszélgetésekkel szélesebb kontextusba kerülnek köznapi problémáink, amivel megváltozhat a hozzájuk fűződő viszonyunk. A Papolás tehát talán sokaknak segít „helyükre tenni”, értékén kezelni a fájdalmas közéleti bajokat, ha minden hónap harmadik szerdáján ellátogat a Bálint Házba.



CSÜTÖRTÖK


2008. november 20. 14.30
Darabos Enikő: Mit tud kezdeni az irodalom a testtel?
Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Karának 325-ös terme (1093 Budapest, Közraktár u. 4-6.)


A BCE TársadalmiNem-és Kultúrakutató Központ következő előadásán Darabos Enikő beszél. "Előadásomban Nádas Péter Párhuzamos történetek c. regénye alapján az irodalmi testreprezentáció nyelvi kérdéseivel foglalkozom. Mit tud kezdeni az irodalom a testtel? Beleszól-e a test nyilvános diskurzusába? Kidolgozható-e a test új irodalmi nyelve? A Nádas-regény kritikai fogadtatásával szemben, mely viszonylagos egyetértéssel a nyelvteremtő igyekezet kudarcaként érti a könyvet, értelmezésemben az irodalom kultúrakritikai hatékonysága felől közelítek." - írja témájáról az előadó.

*****

2008. november 20. 19.00
ICA: Szomor Veron a Centrifugában

Centrál Kávéház
Az Irodalmi Centrifugavendége: IRGALMASVÉRNŐ, azaz Kiss Judit Ágnes, akinek főként a Keresztanya című regényéről beszélgetünk.

*****

2008. november 20. 20.00
Erdődy Kristóf: Nemtelen mámorok

Oli kocsmája (Bp, Ilka utca 26., Thökölyről jobbra, a Keleti felől, a Stefánia utáni első keresztutca.)
A költővel Dányi Dániel beszélget, szaxofonon Vereb Szabolcs játszik.

*****

Az utazó tekintete A transzkulturális létállapot és a szöveg
Miskolci Galéria, Miskolc, Kondor-terem


Két napon át tartó konferenciára kerül sor a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszék és a Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet szervezésében 2008. november 20 – 21-én.



A csütörtöki program:

10.00: KÖSZÖNTŐ - Kecskeméti Gábor (Miskolci Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet, igazgató)
10.30–12.30 Elnök: Kecskeméti Gábor (Miskolci Egyetem)
Szirák Péter (Debreceni Egyetem): Elutazás, visszatérés. Irodalmi útirajzok a két világháború között.
Ilyés Zoltán (Miskolci Egyetem): Utazás, idegenségélmény, etnikus sztereotipizációk a két világháború közötti népszerűsítő földrajzi irodalomban.
Erdősi Péter (Ferenczy Múzeum, Szentendre): Régészeti séták, anakronisztikus utazások. A rómaiság témája Révay József népszerűsítő műveiben.
Csíki Tamás (Miskolci Egyetem): Kordén és vasúton. Utazók társadalmi tapasztalata a 19. sz. második felében – a Vasárnapi Újság útirajzai alapján
12.30–13.30: büfé
13.30–15.30 Elnök: Kotics József (Miskolci Egyetem)
Kovács Éva (MTA Szociológia Kutatóintézet): Kirándulások és szemhatárok – a társadalomkutató pillantása.
Vári András (Miskolci Egyetem): Gentlemen az úriemberek hazájában az 1830-as és az 1930-as években: Paget és Fermor Magyarországon.
Bálint Péter (DE Pedagógia Főiskolai Kar, Hajdúböszörmény): Márai Afrikában
Takács Miklós (Debreceni Egyetem): A száműzetés és a hazatérés traumája: traumatikus tapasztalatok narrativitása néhány kortárs magyar regényben
15.30–16.00: kávészünet
16.00–17.30 Elnök: Kroó Katalin (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
Regéczi Ildikó (Miskolci Egyetem): Az önéletrajziság az itt és ott (Moszkva és Párizs) feszültségében (Vik. Jerofejev: A jó Sztálin)
Darab Ágnes (Miskolci Egyetem): Médeia útjai (L. Ulickaja: Médea és gyermekei)
V. Gilbert Edit (Pécsi Tudományegyetem): A hegy túlsó oldala

18.00: A perifériáról a centrum-sorozat bemutatója a Műút szervezésében (Helyszín: a Galéria épületében levő Dőry-pince)
19.00: FOGADÁS (Dőry-pince)



PÉNTEK



2008. november 21. péntek
Az utazó tekintete A transzkulturális létállapot és a szöveg
Miskolci Galéria, Miskolc, Kondor-terem


Konferencia a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszék és a Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet szervezésében.



A pénteki program:

9.00–11.00 Elnök: Szirák Péter (Debreceni Egyetem)
Faragó Kornélia (Újvidéki Egyetem): A viszonosság alakzatai (Transzkulturális jelentésélmények)
Radics Viktória (Budapest): Utazások Bosznia-Hercegovinában a XIX. század végén és ma
Pálfalvi Lajos (Pázmány Péter Katolikus Egyetem): Galícia: Utazás a múltba
Kertész Noémi (Miskolci Egyetem): Lengyelországból Lengyelországba. Változó határok, kényszerű utazások

11.00–11.30: kávészünet

11.30–13.30 Elnök: Faragó Kornélia (Újvidéki Egyetem)
Kiss Noémi (Miskolci Egyetem): Kivándoroltak. W. G. Sebald hősei és az európai geográfia
Pabis Eszter (Debreceni Egyetem): Nem, nemzet és emlékezeti terek M. Frisch Stiller című regényében
Kroó Katalin: A kulturális betagolódás mint lét- és szövegélmény J. M. Cotzee „Foe” című regényében
Zsadányi Edit (Eötvös Loránd Tudományegyetem): A nőkérdés és a női irodalom vándorlása

13.30–14.00: büfé
14.00-15.30 Elnök: V. Gilbert Edit
Tóth Szilvia (Miskolci Egyetem): B. Cendrars: Húsvét New Yorkban és A transzszibériai
expressz és a franciaországi kis Johanna prózája
Pálfi Ágnes (Miskolci Egyetem): Bekezdések Cervantes próbatételes kalandregényének kronotoposzáról
Lengyel Barbara (Miskolci Egyetem): Utazások a transzcendensbe

16.00: ZÁRSZÓ
Darab Ágnes (Miskolci Egyetem Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszék, tanszékvezető)

Miskolci Galéria, Miskolc, Rákóczi u. 2. Tel.: 46/500-680
További részletek itt



SZOMBAT



2008. november 22. 19.30
Jótékonysági koncert Szent Erzsébet szellemében a Down Alapítvány javára
Zuglói Páduai Szent Antal templom (Bosnyák tér)



Második alkalommal rendezi meg Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata Erzsébet napja környékén azt a jótékonysági koncertet, mely Szent Erzsébet szellemében az elesetteket igyekszik támogatni. 2008. november 22-én este 19.30-kor a Zuglói Páduai Szent Antal templomban (Bosnyák tér) Henry Purcell: Óda Szent Cecíliához (1683) című műve és Charles Gounod Szent Cecília-miséje csendül fel a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus előadásában, Záborszky Kálmán vezényletével.



Közreműködik: Fodor Beatrix (szoprán), Mester Viktória (alt), Megyesi Zoltán (tenor), Laborfalvi Soós Béla (basszus). A hangversenyre a belépés ingyenes, ám a szervezők adakozásra buzdítanak mindenkit. A pénzt a fogyatékkal élők felé rendkívül elkötelezett Zuglói Önkormányzat a középsúlyos értelmi fogyatékos és halmozottan sérült gyermekek, fiatalok és felnőttek fejlesztését, önálló életvitelének segítését, valamint családjaik támogatását célul kitűző Down Alapítvány javára ajánlja fel. A koncertre a belépés ingyenes, a helyszínen adományjegyek vásárolhatók 500-1000-2000 Ft értékben, valamint a templomban perselyadomány elhelyezésére is lehetőség van.



VASÁRNAP



2008. november 23. 11.00
Budapest Art Fair − 4. kArton Karikatúra és Képregény Aukció
Műcsarnok


A 2008. november 23-án 11 órakor kezdődő árverésen Magyarországon egyedülálló grafikai anyag kerül kalapács alá. Igazi csemegének számít Andy Warhol grafikája, valamint a Batmant kreáló, Bob Kane rajza. Idén is lehet licitálni a tavaly nagy sikert aratott rajzfilmes cellekre: ezúttal Scooby Doo, Spongya Bob és Szaffi kerülnek kalapács alá.

A magyar anyagot erősíti, hogy a különálló színes képregény lapok mellett, ebben az évben árverezésre kerül Zórád Ernő egyik Tabán festménye, valamint Popeye kalandjainak erotikus feldolgozása.



A kArton Galéria a street art művészetnek is bemutatkozási lehetőséget ad, így a legismertebb magyar képviselők sem maradnak ki az árverési tételekből. A lelkes karikatúra gyűjtőket most sem hagyja cserben a kArton: többek között Réber László, Vasvári Anna rajzaira, Gáspár Antal, Kaján Tibor és Brenner György műveire licitálhatnak az érdeklődők.

Az árverést Winkler Nóra vezeti. Az aukció anyaga megtekinthető a kArton Galériában 2008. november 6-tól 20-ig, hétköznap 13.00 – 18.00 között, valamint a kArton Galéria honlapján: www.karton.hu