Világvége vagy kreatív jövő - Nagy ebéd!

Egy szimpatikus ötletre hívjuk fel a figyelmet. Hogy milyen lehet a nagyvárosi éden? Talán ilyen: 2009. július 19-én délelőtt Nagy-Britannia szerte szomszédok terítenek majd ebédhez utcájuk közepén – ez a célja az Eden Project környezetvédő szervezet és a MasterCard „Big Lunch” vagyis „Nagy ebéd” elnevezésű közös akciójának.
Válságmentes zóna a Centrifugában!

A utcai falatozásra azért hívják fel az utcák lakóit, hogy újjáélesszék a városi közösségeket és erősítsék az egymáshoz közel lakó emberek összetartozását, mivel véleményük szerint a kis közösségek összehangolt erőfeszítése gyakran elengedhetetlen ahhoz, hogy eséllyel vegyük fel a harcot a klímaváltozással, a gazdasági válsággal vagy más előttünk álló kihívásokkal szemben. A MasterCard reklámkampánnyal támogatja a kezdeményezést, így a kampány májusi indulására létrehozták a „Felbecsülhetetlen” reklámsorozat első társadalmi célú darabját.

A kampány célja, hogy a nézők esetleg saját lakóhelyükön is szervezzék meg ezt az utcai ebédet. "Az utcádat igazi közösséggé formálni - Felbecsülhetetlen”, hangzik a londoni Wandsworthben forgatott reklámfilm szlogenje, melyen a szereplők nagy része valóban a bemutatott Milton Avenue lakója.

Hogy mi valósul meg a programból, még nem tudni, de hasonló magyar kezdeményezéseket szívesen mutatunk meg – ha valaki megszervezi a nagy ebédet az utcájában, ne felejtsen el képeket küldeni!

-gyg

Alice Munro nyerte a nemzetközi Man Booker-díjat!

Alice Munro kanadai novellista nyerte a Booker díj nemzetközi testvérét, a kétévente kiadott nemzetközi Booker díjat. A díjat most ítélik oda harmadik alkalommal. A zsűri így indokolta döntését: ‘Alice Munro leginkább novellistaként ismert, aki annyi mélységet, bölcsességet és pontosságot visz novelláiba, amennyit egy regényíró esetenként csak élethosszig írott regényeivel képes összehozni. Alice Munrot olvasni annyit tesz, mint minden pillanatban megtanulni valamit, amit korábban nem tudtál.'

Alice Munro kanadai novellista nyerte a Booker díj nemzetközi testvérét, a kétévente kiadott nemzetközi Booker díjat. A díjat most ítélik oda harmadik alkalommal: 60 000 angol fonttal jár, 2005-ben Ismail Kadaré, 2007-ben Chinua Achebe vehette át. Olyan élő szerzők kaphatják meg, akik munkáikkal megújították a regényt vagy a világirodalom egészére nézve jelentőset alkottak. Alice Munro kanada legünnepeltebb íróinak egyike - könyvei magyarul is olvashatóak a Park Kiadó gondozásában.

A zsűriben szerepelt Jane Smiley író, Amit Chaudhuri író, akadémikus és zenész, valamint Andrej Kurkov író, forgatókönyvíró. A zsűri így indokolta döntését: ‘Alice Munro leginkább novellistaként ismert, aki annyi mélységet, bölcsességet és pontosságot visz novelláiba, amennyit egy regényíró esetenként csak élethosszig írott regényeivel képes összehozni. Alice Munrot olvasni annyit tesz, mint minden pillanatban megtanulni valamit, amit korábban nem tudtál.'

Legújabb kötete, a Too Much Happiness (Túl sok boldogság) 2009 októberében lát napvilágot. Alice Munro a pénzdíjat és a trófeát Dublinban, a Trinity College-ban tartott ünnepségen veszi át június 25-én.

Blogunkon Sándor Bea írását olvashatják a szerző köteteiről, illetve egy részletet legutóbbi magyarul megjelent kötetéből, az Asszonyok, lányok életé-ből (mely eredetileg 1971-ben jelent meg a szerző második köteteként).

Kötetei magyarul:

Szeret, nem szeret...Kilenc történet (2006) (Park kiadó, ford.: Borbás Mária)

Csend, vétkek, szenvedély Nyolc történet (2007) (Park kiadó, ford.: Mesterházi Mónika)

Egy jóravaló nő szerelme Nyolc történet (2008) (Park kiadó, ford.: Mesterházi Mónika)

Asszonyok, lányok élete (2009) (Park kiadó, ford.: Mesterházi Mónika)

-gyg

Könyv az Élőkönyvtárból

Vári Zsolt állami gondozottak útját egyengeti, rajziskolát nyit a VII. kerületben és ha csak teheti, önbecsülésre nevel. Három hónaposan került állami gondozásba, húszéves koráig hat intézetben élt. A Szín-tér-kép kiállításon a Sirályban festményei és fotói láthatóak. Állami gondozottként kölcsönözhették ki az Élő könyvtárból az Egyenlítő esélyegyenlőségi programsorozaton. Györe Gabi elolvasta.

"Az ember elkezd valamit tizenévesen csinálni, aztán majd kisül belőle valami… van, akiből lesz valami, van, akiből nem – én maradtam a rajznál és a festészetnél. Fotózom is, van néhány szép képem. A központi témáim emberek. A fotókon leginkább intézeti gyerekeket lehet látni, rendezvényeken vagy táborozásokon fotózom a cigányokat, rendszerint nem műtermiek a képek, de van olyan is.
Itt öt fotóm volt, az egyiket már megfújták – egy nagyon szép cigány kislány volt rajta, többször meg is festettem ezt a képet, s mindigis sikeresen el is tudtam adni, nemhiába lopták el! A festményeket sajnálnám… mostanában gyerekeket festettem. Közel negyven festményem van. Sorsokat, érzelmeket szeretnék megfesteni. Volt olyan kép, amit többször is megcsináltam, mert megvették és hiányzott a kollekciómból. Egy alkalommal Zwack is vásárolt tőlem. Van, aki a tévében, van, aki a honlapon lát meg.
Ózdon a cigánytelepen is fotóztam, az ottani képek alapján is készítek néhány festményt – ezeken még dolgozom, nincsenek készen, de a munkafolyamtot akartam érzékeltetni – ezek láthatók a Gréta című kép mellett. A Gréta amolyan védjegyem. Csak a szemébe kell nézni és ott a sorsa.



Most kiültem a Városligetbe és a tó mellett festem a várat, ott is megállnak nézegetni. Nyaranta napraforgókat festek, mert ez a kedvencem.
Gyerekként, amíg az intézetben nevelkedtem, sokat jártam a könyvtárba, hogy lessem Michelangelo könyveit, munkáit, néha kitéptem a könyvből a lapot, hogy elvihessem magammal, s próbáltam lerajzolni, amit ő csinált. Szeretem az impresszionistákat is, Monet-t, Manet-t… meg Ferenczy Bénit, Ferenczy Károlyt, Lotz Károlyt, vagy Zichy Mihály rajzait is nagyon. Nem Van Gogh miatt. Csak mert jó a napraforgót leszedni a nagy tábláról és vázába rakni, megfesteni… általában elajándékozom. Vagy meg is veszik.
Voltam vagy három hónapos, mikor intézetbe kerültem. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vagy négy intézetben voltam, Balkány, Berkesz, Tiszadob, Tiszaújváros, de voltam Bátonyterenyén is. Szerettem. Ha valaki beleszületik egy bizonyos közegbe, akkor elfogadja. Ha beleszületsz egy intézetbe, s tudod, hogy a mákos tészta ilyen, azt megeszed. De ha tudod, hogy anyukád milyen mákos tésztát csinál, akkor azt a mákostésztát meg sem eszed, hanem minden nap azon gondolkozol, hogyan lógnál meg az intézetből, mert anyukádnak jobb a mákostésztája.



Megkerestem őket huszonévesen, találkoztunk párszor, de ez egy másik világ, amiben nem érzem jól magam. A különbözőség nagyon jó – ha ugyanazt csinálnánk, az lenne a baj. Ha te mást csinálsz, van mi iránt érdeklődni. Ha valakik ugyanazt csinálják, akkor bepunnyad a dolog. Más esetben meg épp a túlzott idegenség választ el. Anyáméknál más az életvitel, más a hozzállás, más a rendszer, minden más… az az életembe nem fér bele. Nem tudom elképzelni.
Feltettem magam a Nők Lapja párkeresőbe, direkt nem is írtam mást, csak a honlapom meg egy mailcímet. Volt, aki megnézett, s azt írta, nem egymást keressük. Nem értem. Hogy a fenébe dönti el egy nő, hogy érdeklem-e vagy nem, ha még sosem beszélt velem?!
Maradtak barátaim. Egyiknek nemrég segítettem, hogy kijusson Németországba – folyamatosan segítek azoknak, akik megkeresnek, mert kijöttek, vagy olyannak, aki bent van. Húsz évet voltam bent. Mikor feljöttem Budapestre, az volt a legrosszabb élményem – nagyon egyedül voltam, senkit sem ismertem, egyedül egy lakásban, ahhoz képest, hogy egy szobában voltunk vagy négyen vagy huszan vagy heten… nagyon idegen volt. Szerencsére voltak nagyon szép zenéim, csillapította ezt. Utazgattam. Felszálltam az egyik buszra, sokat gondolkoztam, hogyan csináljam. Aztán dolgoztam egy rajzfilmstúdióban, festő voltam, rajzoló voltam. Ezeket is megjártam.
Volt olyan időszakom, amikor ezzel a cigányság-témával volt problémám. Állandóan olyan utakra próbáltak irányítani, amivel nem voltam tisztában – ez pedig a cigányság. Hogy én cigány vagyok és tudjam ezt magamról, s be kell látnom, hogy a cigányok tudnának segíteni nekem. Valahogy mindig az volt, hogy ha elmentem onnan, akkor mindig visszadobtak oda. Aztán gondolkoztam ezen is, hogy kicsit felmérjem a terepet a cigányságban. Mit tudjak én megcsinálni, mi az én feladatom, teendőm. Idegen volt, mert más közeg. Közben szerettek, nem voltak ellenem, nem vertek meg, nem loptak meg… bennem kultúrát látnak, akkoriban voltam a tévében, felismertek, láttam azt is, hogy tisztelnek, felnéznek rám. S akkor elkezdtem ezt a réteget is elemezni. Segíteni. Sok roma képzőművészt, zenészt ismertem meg. Kultúrában vagyok nagyon ott, de ismerek roma politikusokat is, azok kavarják a szart és a szarból lesz a pénz, s mi kicsit rájuk is vagyunk támaszkodva, ha művészeti ösztöndíjat vagy pályázatokat írnak ki vagy kiállításokat szerveznek.
Szeptemberben lesz iskola, már megvan a hely, a Keleti pályaudvarnál, a Verseny utcában, saját magunk alakíthatjuk ki a falat, vihetünk ezt-azt, az V. kerület támogat, a múlt évben is támogattak. Olyan rajziskolát nyitok meg, ami kezdőknek szól, akik szeretnének rajzolni, szeretnék megismerni az oljafesték technikáját, az emberábrázolást papírra, vászonra tenni, megismerni a színeket. Van magántanítványom is, egy fóti állami gondozott srác, ott kint festünk.
Mindent magamtól próbálok. Mindig magamra vagyok utalva, bármilyen téren – weboldalt is szerkesztek, videózok, fotózok, vágok… mihez nem értek? Nem tudok zongorázni, hegedűlni, balettozni…
Nem tudom, mi lesz öt év múlva. Remélem, megnyertem a lottót és más lesz a felállás. Festő is megmaradok, de mást is akarok csinálni. Segíteni másoknak, de munkával. Jó szakember vagy? Gyere és dolgozzál nekem! Van, aki fel van háborodva, hogy nem adok, mert ő adna. Hát én nem! Dolgozz!
Mikor ott voltam az intézetben, visszafogott voltam. Mindig a filmekből kerestem példát, kitörni. Ha sci-fi vagy akciófilmet láttam, s a szereplőkkel meg tudtam egyezni, mert hasonlóság volt közöttünk, akkor én is azt mondtam, ilyen akarok lenni, ilyen akarok lenni. Nem a rossz, hanem a jó. Ahhoz, hogy kicsit átéljem őket is, kell a ruházat. Feljöttem Pestre, még mindig visszafogott voltam. Meg kellett ismerni magam. Akkor tudunk csak előrejutni. Vannak kiállítások, vesznek képet, ha ezek összejönnek, van pénz, és tudom fejleszteni magam. Hogy valaki azt mondja, ha belépek, bejött a Vári, az a nagyképű?! Na és?! A magyarokban, némelyikben, van egyfajta irígység. Ha valaki tud, leszólják, próbálják lenyomni. Felül kell kerekedni. Nem a Te embered az, aki lenéz. Leszarom őket. Szard le Te is! Keresd meg azt az embert, aki elfogadja, ami Te vagy, és mész vele. Kell ehhez a ruha is. Nem kell extrém, de legyen feltűnő. Mindenki engem néz?! Igen?! Helyes, nézzenek. Aztán ha meghalok, ne nézzenek, ha már elrohadtam, meghaltam, büdös vagyok, satöbbi… de most itt vagyunk! Legyünk szépek, pozitívak. A virágok illatot árasztanak, a fák rügyeznek, gyümölcsöznek. Ha tudnának beszélni, ők is azt mondanák, hogy az én gyümölcsömből egyél!, az enyémek a finomak! De nem tudnak beszélni. Én tudok – engem vegyetek meg, én vagyok a jó! Mást is lehet, persze. Nézzétek meg a munkáimat, s ha valakinek tetszik, megveszi. Fontos a külső és fontos a belső – ennek a harmóniája legyen meg. Fontos, hogy milyen fáról eszünk."

Vári Zsolt honlapja

Györe Gabriella

165 éve született Mary Cassatt amerikai festőnő

1844. május 22-én született Mary Stevenson Cassatt amerikai származású festőnő, aki élete nagy részét Franciaországban töltötte - miután Párizsban összebarátkozott Edgar Degas-val, az Impresszionisták kiállításainak állandó szereplője lett - képein a nők társadalmi életének és magánéletének pillanatait örökítette meg, különös figyelmet szentelve az anya és gyerek közötti kapcsolatnak.

Pennsylvaniában, Allegheny City-ben született, amely ma Pittsburgh része. Apja sikeres tőzsdeügynök volt, anyja is banktisztviselői családból származott. Mary Philadelphiában kezdte iskolai tanulmányait, melyek során bejárta Európa nagyvárosait Londontól Párizson át Berlinig zenét és festészetet tanulva. Először az 1855-ös párizsi világkiállításon láthatta Ingres, Delacroix, Corot és Courbet képeit, majd Degas-val és Pissaro-val ismerkedhetett meg, akik mindketten későbbi mentorai lettek.

Tizenöt évesen kezdett festészetet tanulni, családja ellenére, a Pennsylvaniai szépművészeti akadémián, tanulmányait az amerikai polgárháború idején is folytatta.

Később elhagyta az iskolát és Párizsba költözött, ahol, mivel az École des Beaux-Arts nem fogadott lány tanítványokat, magántanítványként vett festőleckéket az egyetem tanáraitól, s naponta járt a Louvre-ba képeket másolni. 1866-ban Charles Chaplin festőiskolájához csatlakozott, s később másoktól is tanult - 1870 későnyarán tért vissza Amerikába. Apja nem támogatta tanulmányait, csak szerény megélhetését biztosította, s kiállításaival is inkább csodálókat, mint támogatókat szerzett, az1871-es nagy chicagói tűzvészben számos korai képét is elvesztette, de később kapott egy felkérést a Pittsburgh-i egyház egyik vezető tisztviselőjétől, hogy Pármában másoljon le számára két képet - így hamarosan visszakerült Európába Emily Sartain-nel, egy jó nevű művészcsalád festőnek készülő tagjával együtt indulva útnak.

Pármából Madridba és Sevillába ment, majd 1874-ben Párizsban telepedett meg. Kissé cinikusan bírálta a Szalonokra válogatás módszereit, ami később közte és Sartain között vitákhoz és szakításhoz vezetett. 1877-ben, hét év után első alkalommal, nem válogatták be a Szalonba. Ekkor hívta meg Degas, hogy állítson ki az impresszionisták között. Ekkora volt már egy nőtagja a csoportnak, Berthe Morisot, akivel barátságot is kötöttek. Nagy lelkesedéssel készítette képeit az 1878-ra tervezett, végül 1879. április 10-én megtartott impresszionista ellenszalonra.

1877-ben ismét családjával, Lydia nevű testvérével és szüleivel élt egy ideig Párizsban - sem Lydia, sem ő nem kötött házasságot - Mary korán elhatározta, hogy a házasság nem fér össze a karrierjével, Lydia pedig, akit több képen is megfestett, számos betegségtől szenvedett, 1882-ben bekövetkezett halála után egy ideig Mary Cassatt letette az ecsetet.



Degas nagy hatással volt Cassatt-ra: miatta kezdett el pasztellképeket készíteni, mely sok jelentős alkotásának lett anyaga. Az impresszionisták ellenszalonja végül jelentős anyagi sikerrel zárult, bár a kritikusok hangja nem gyengült, s néhányan, mint Renoir, Sisley, Manet és Cezanne, nem vettek részt ezen a kiállításon. Mary a kiállításon 11 képpel szerepelt, az eladásból származó bevételből vásárolt egy Degas-t és egy Monet-t. 1886-ig maradt aktív tagja az impresszionisták körének - ekkortól egyik csoporthoz sem tartozott, s számos technikát kipróbált, New York-i galériákban állított ki. Egykori barátainak, Louisine Eldernek és Harry Havemeyernak segített 1883-as házasságuk után, mint tanácsadó, mert a házaspár nagy tételben gyűjtötte az impresszionista festményeket.

Igazán anya és gyermek kapcsolatát bemutató képei, nyomatai, rajzai miatt vált ismertté, először rokonait, barátait, üzletfeleit festette meg ilyen helyzetekben, később modelleket is használt. 1900-tól jórészt csak ennek a témának szentelte a figyelmét.

1926. június 14-én halt meg. 1904-ben francia érdemrenddel tüntették ki. Egy 2005-ös adat szerint képei átlagosan 2 870 000 dollárt értek.

-gyg

Fülinap, fülinap!

Fülinap, fülinap! - nyipáltuk. Az édes megnyerából. És engedelmesen gyülekezünk a kerítés mögött. Feltettük kis jelvényeinket. Aztán a hátunkba kaptuk a Szigony utcai pléhkrisztust, s a generációk árnyéka lebegett fölöttünk. De végül jöttek a törökök. A török vér! Mire mindnyájan jól elkárhoztunk. - Hát így ünnepeltünk mi, négy évesen. Mert négy évesek lettünk. - Nyersbakó Irén tudósítása az Irodalmi Centrifuga negyedik születésnapi zsúrjáról anyaintézetünkből, a Centrál Kávéházból.

ICA 4.

Születésnapi Est
Március 26-án
a Centrál Kávéházban,
ahol

Gordon Agáta bábaszerkesztő,
Györe Gabi anyaszerkesztő
és Bódis Kriszta testvérszerkesztő
válogatott egy év blogterméséből.

Négy évesek lettünk. Négy éves lett az Irodalmi Centrifuga, ami jó alkalmat adott arra, hogy ismét találkozzunk egymással, s egy estényi múltbatekintés erejéig újra olvassunk, újra hallgassunk és újra értelmezzünk néhány szemelvényt azokból az írásokból, melyek az estek során hangzottak el, ill. az irodalmi centrifuga blogján kerültek bemutatásra. A válogatást Gordon Agáta bábaszerkesztő, Györe Gabi anyaszerkesztő és Bódis Kriszta testvérszerkesztő állították össze. Következzék most néhány rövid részlet a szülinapi zsúrunkon újra bemutatott szövegekből. Azaz:

Best of ICA



Madame Chauchat:
Nagykorú születésnap
(részlet)

Nagykorú születésnap
Szültem egy fiút.
Fiút szültem fiútól.
CSAK fiút akartam szülni. Nem akartam lányt. Azt sem, és őt sem.
Traumatizáltan, traumatizált fiútól szültem egy fiút.
Féltem. A tudás nyomásával féltem.

A közös regresszió lassan oszlott. A halból kétlábú gerinces lett.
Megjelent a szabad akarat. Zavaróan.
Neki szabad volt, de nekem nem, annyira vigyáztam.
Annyira, hogy csak azt az egy félét tudtam elképzelni.
Ha már ennyi energiát fektetek bele!

A generációk árnyéka lebeg azóta is fölöttünk.
Előtte is, de nem láttuk. Csak tudtuk.
Most kihelyezett lett. Tükör.
Rémülten látom meg néha az arcomat benne.
Meg felszabadult boldogsággal.

Gordon Agáta: Meleg büszkeségnapi felvonulás (részlet)

Engedelmesen gyülekezünk a kerítés mögött mint egy ketrecben, felvesszük kis jelvényeinket, színes kitűzőinket, sálainkat, ernyőinket, kokárdáinkat, készülődünk. Aletta Vid vonul velem, költő. Aha, mondja, ez a szorítás a gyomorszájban. Erről lehet írni. Ez a félelem?
Átkelünk tojásesőn, gyűlöletzáporon, indulatviharon. Engedelmesen megyünk végig, kivárunk, araszolunk, továbbmegyünk.
A távoli túloldalon szürke menet: a békés heteroszexuálisok mocskosbuziznak. A menet zömmel öklüket rázó egészséges férfiakból áll.
Engedelmesen beérkezünk városligeti ketrecünbe, amelytől sötétkék páncélozott liberókban kommandós honfitársaink tartják távol a "magyarokat".
Hamarosan az index összefoglalója, gyors a net mint a villám.
"Erőszakba torkollt a melegfelvonulás".
Csakhogy nem ez történt!
Hanem MEGERŐSZAKOLTÁK.
Szándékosan, előre megfontoltan, arccal-névvel-fegyverrel, a "magyarok".

Lovas Nagy Anna:
Nyócker - utcanév vers
(részlet)

Nem térkép e táj, részegen csuklik az utca és a nagy Tömő
Magdolnát az utcaszélre dobta és a kicsi piszkos Lujza
a Stáció futáson nem tudott sok pénzt kicsórni, hátába
kapta a Szigony utcai pléhkrisztust, hogy megfeketedve
alulról szagolja a Jázmin utcai gázvezeték szagát

Illés, Ernő és a Pál hegyesedett nadrágban hetykén jár
és József nője a csupa izom táncol végig a kurva soron
hol van az esti lé – pénzért az egész országot leszopom
csak a fakereszt a vaker és a Kőfaragó tisztességes meg
anyám az ősz hajú asszony a térdeplő Lőrinc pap téren

menjetek fiúk az éjfél kitört…

Czapáry Veronika: Nőnek lenni Magyarországon (részlet)

Magyarországon nő vagyok és ezt úgy élem meg,
hogy Magyarországon nehéz nőnek lenni. Ha kitárulkozol, lekurváznak, de előbb utóbb mindenképpen lekurváznak.
Én úgy élem meg, hogy egyedül vagyok, és egyedül vagyok (direkt a szóismétlés) nő ebben a világban. Az irodalom berkein belül a nők sem kegyesebbek hozzám, mint a férfiak, az alapszabály, a dzsungel törvénye, ölj, mert megölnek, üss, mert kiütnek a ringből. Itt ilyen nőnek lenni. Ez a Balkán és ezt sokszor átélem…
Magyarországon olyan nőnek lenni, hogy a mindennapi egzisztenciális helyzetemhez tartozik, hogy bármit is veszek fel, végigmérnek a férfiak szemérmetlenül az utcán és megvizsgálják, hogy a seggemtől kezdve a mellemig feszes-e a bőröm és a csontozatom is rendben van-e. Szóval elég alaposan. Egy pillantás, ahogyan egy nő itt sosem mér végig egy férfit.



Büky Anna: A világok legjobbika

Ma éjjel a hazám vakító fényben jelent meg előttem…

…Ma, tisztán és világosan, mintha egy éles fénysugár hasította volna át az agyamat, kétségek nélkül érzem, hogy Magyarország az országok legjobbika. És egyetlen helyem van a világban, nem máshol, csakis a hazámban.
Hosszú utat tettem meg azért, hogy teljes önvalómból ki tudjam mondani ezt a mondatot: hogy a hazám úgy jó, ahogyan van. És hogy a hazám, az egyetlen terület, ahol valóban kiteljesedhetem. Mert itt van a feladatom. És mindez nem véletlen.

Úgysem hallunk mást már soha, csak hogy jön, jön, jön... a baj... a megfoghatatlan, a színtelen, a szagtalan, a közeledő, fenyegető veszély! A katasztrófa.
Hogy országunk az országok legjobbika... elsüllyed. Akkor pedig vegyél nagy levegőt!

Ha valami nem sikerül, bizony mondom, akkor valamit nem jól csinálunk. Se én, se te, se ő, se mi. Itt és most.
Bizony mondom, hogy tisztán érzem a felelősséget a saját életemért.
Bizony mondom, hogy tisztán érzem minden ember felelősségét a saját közösségéért.
Bizony mondom, hogy tisztán érzem minden egyes ember feladatát a saját környezetéért.
Nem igaz, hogy más a hibás.
Nem igaz, hogy máshol könnyebb.
Az ország ahol élünk, az országok legjobbika!

A hazám ma éjjel az álmomban
vakító csillogó fényben jelent meg előttem….



Bitó László: Áldott vagy, Káin (részlet)

– Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy te és porrá lészesz – sziszegte az Úr, és sarkon fordult. De Éva eléje lépett, és határozottan így szólt hozzá:
– Nincs ez így rendjén, Uram. Nem értem, mihez képest növeled meg viselősségem fájdalmait, hiszen láttam: az állatok is fájdalommal szülik meg kölykeiket. És amikor serdülő testem gyötrelmeivel fordultam hozzád, bevallottad, hogy mit sem tudsz asszonyi dolgokról, és vigaszt-gyógyírt azokra nem adtál. Elfogadom, hogy epekedjek férjem után, mint ahogy Ádám eddig is epekedett értem, csak nem tudom, mire megyek vele, ha nem tanítod meg emberemet, hogy mit kezdjen vágyával…
Meg az enyémmel.
- Már megint ezzel állsz elő? Megmondtam százszor… – kertelt az Úr.
– Mondtad, mondtad, igaz – vágott szavába türelmetlenül a lány – , de sosem kérdezted, mit érzek...!



Bódis Kriszta: Hétes (részlet)

Gyakorlatilag nem térek magamhoz, mióta ez a pogrom elkezdődött. Mióta Budai Barna (ózdi, roma aktivista, keresztgyerekeim apja) háza leégett, már a bőrömön érzem, a húsomba, ezt az egész borzalmat, amit sokan még mindig biztonságos távolból figyelhetnek a tévé híradásain keresztül.

Ebből a távolságból az egész nem is tűnik valóságosnak. Hátborzongató, az biztos, csakúgy, mint a többi katasztrófa. Miközben az országban cigány polgártársaink, embertársaink, honfitársaink félnek.

Nem, nem a vagyonukat féltik mert az többnyire nincs nekik. Nem attól félnek, hogy elkerülik őket az utcán, hogy nem szolgálják ki őket tisztességgel a boltokban vagy a rendelőben, vagy, hogy nem kapnak munkát, albérletet, amiért cigányok, mert azt már megszokták. Félnek. Féltik a puszta életüket.



Tímár Magdi Cilin: Török-magyar védőszentek (részlet)

Támadnak a törökök. Hihetetlen az akarat, a hit, a nyomás. (Tuti, hogy van bennem török vér.)
Gólt rúgtunk. Alfi felhördül, a lábszárát vakargatja, a fejét csóválja, aztán bólogat. És én tudom, hogy még nincs vége! Tudom, hogy nem áll le a török csapat! Fussatok véreim, fussatok! Akarjátok!
Nőm újra az ajtóban. Elakadt az írásban, most azonnal menjek, de iziben.
Az élet ily kegyetlen, vagy csak nőm? Alfira nézek. Bár megállna az idő, bár szólhatnék ott a gyepen küzdőkre, hogy legyenek tekintettel rám, csak pár percet kérek, nem sokat, ennyi talán kérhető, mindjárt jövök, csak néhány pillanat, igen! Átrohanok. Nézem a verset. Tiszta szenvedély. Bassza meg, miért kell kettészakadnom? Alfi üvölt. Újabb gól. Felpattanok, visszarohanok.
A török vér!
Gyerünk fiúk, még van idő, még van néhány perc, akarjátok jobban, mint bármit a világon, és akkor sikerül, az én véreim vagytok, csináljátok!
Remeg kezem-lábam, nőm biztosan sértetten dacol a szavakkal, de nekem most itt kell lennem, megértés is van a világban, s ha nincs, jaj nekem..!
Ezek tudnak harcolni, akarják, amit akarni kell, én is azt akarom, amit ők, így együtt jók vagyunk, és igen. A befejezés előtt kevéssel… Megcsináltuk… Nyertünk…!!!

Weininger-Völgyi Edina:
Kinyipál
(részlet)

Ki kelet a madárágyból?
Az édes megnyerából?
Küne a hó száll
itten meg nyipál

Ki nyipál? Ki nyipál a trüngülém előtt?
Ki az ki elvidálja utam célom előtt?
Mikor aludnék, mikor bungalnék
Mikor álom s halál összeér...



Györe Gabriella:
Amikor Siegmund Ludwignál teázott
(részlet)

„Tudja, néha csak fekszem itt,
franciakertemben,
formára nyírott sövényem alatt,
s érzem, ahogy átfolynak rajtam
jövőbe spriccelő szökőkutak.”

Urbányi Eszter: Harlemtől a Nobel-díjig: Afro-amerikai nőírók (részlet)

Na de afro-amerikai? Nő? Irodalom? Mit kezdjen ezzel a gyanús szókapcsolattal a gyanútlan közép-kelet-európai olvasó? A válasz nem bonyolult: adjon egy esélyt, és lapozzon bele néhány fekete írónő művébe, mert remek versekre, elgondolkodtató regényekre és nagyszerű drámákra találhat közöttük. Ha másért nem, az olvasás puszta öröméért is érdemes kézbe venni e műveket. […] Kiválóságuk elsősorban őszinteségükből fakad, leplezetlenül tárják elénk a fekete bőrszín és a női lét együttes, egymást átható és keresztező alárendeltségét és az elnyomottság megélésének tapasztalatát. Olyan témákat feszegetnek, melyekről sokáig nem olvashattunk, és olyan hangon szólnak, amit sokáig nem hallhattunk. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem léteztek, hiszen éltek és alkottak afro-amerikai nőírók már a 18. században (pl. Phillis Wheatley) és a 19-ikben is (pl. Harriet Jacobs vagy Pauline Hopkins), de nagyon sokáig inkább csak ritka kivételnek (urambocsá, fehér hollónak) számítottak, akik nem váltak sem ismertté, sem az irodalmi kánon részévé. Mondhatni szántszándékkal el lettek felejtve.

A némaság ideje mára azonban lejárt.

KÉPGALÉRIA

Embernélküli tájba fojtva

"Holnapra kelve mi vigasztal? / Lábkörmömet bekenni lakkal" - Március 24-én este a Nyitott Műhelyben Kiss Noémi, Menyhért Anna és Radics Viktória Térey János segítségével a most induló Rózsaszín szemüveg sorozat első estjén Nemes Nagy Ágnes költészetét vizsgálta abból a szemszögből, számukra mennyire vállalható hagyomány a tárgyias költészet és a babitsi eszmény továbbfejlesztése.

Rózsaszín szemüveg: Beszélgetés Nemes Nagy Ágnesről, 2009 március 24. Nyitott Műhely

A három írónő (Kiss Noémi, Menyhért Anna, Radics Viktória) által indított beszélgetés-sorozat a női írás hagyományait keresi, mindig egy-egy férfiszerző meginvitálásával. Nemes Nagy Ágnesről Térey János segítségével beszélgettek. A sorozatban a nőírók előtt lehetőségként adott hagyományokat, a saját nembéli alkotók által bejárt utakat szemlézik, hogy mintákat, elődöket, az irodalomtörténet szövetébe már befűzött, de még tovább fűzhető szálakat keressenek maguknak és mutassanak másoknak. S nőként hagyományt keresni nem olyan könnyű feladat, mint férfiként. Az irodalomtörténetbe fogadott írónők jórészt követték az adott hagyományokat, s kevésbé próbáltak saját élményeket, a cseppfolyósnak, rózsaszínnek, túlérzékenynek, túlbeszéltnek, túl traumatikusnak vagy épp túl könnyűnek talált női tapasztalatokat felmutatni és integrálni, egy bal agyféltekés férfilogikára épülő rendbe törni. Költőként a hagyományokat a régi magyar költők tára sok száz oldalas köteteinek egy-egy lapján, vagy Weöres Sándor antológiájában találhatunk – s közben ott az intés, hogy még Weöresnek, az erre legnyitottabbnak mutatkozó alkotónak is ki kellett találnia a női elődöt, akinek egész különálló könyvet szentelhetett. Szép kísérlet, hagyományt adni a nőknek – próbálkoztak vele ilyen-olyan formában mások is, s mindig meglepetésként érte az irodalmi közéletet, ha olyan ismeretlen nő könyve jelent meg, aki ’feltűnően jól’ írt: jöhetett a találgatás, melyik férfiszerző rejlik az álnév mögött.

A 24-i, sorozatnyitó est választottja, Nemes Nagy Ágnes ragyogó szellem, de a jelenlévők számára nem olyan hagyomány, amelyet választhatnának: minden tiszteletük és szeretetük ellenére a tárgyias líra, az embert nélkülöző, a filozófia fogalomrendszerének tisztaságával operáló költészet, a tiszta tárgyiasság nem az, amit azonnal integrálni tudnának törekvéseikbe. Nemes Nagy Ágnes lírája Térey János számára reformátusként fontos, de steril költészet, bár a reformáció nem steril vallás. Ő az emberi pozíciót találta izgalmasnak. A rejtekező, sok elfojtással alkotó nő (erre a rejtekezésre, mint a közvetlen és folytatott hagyományként választás lehetséges akadályára Kiss Noémi is utalt korábban) kimunkált, patetikus és vállalt lírájának az olvasóban felvetülő kérdéseire a választ a sebezhetőbb és sértettebb második részből, a korábban meg nem jelet versekből ismerjük meg. Az összegyűjtött versek két részre bomló anyagában jól látszik, a költő maga kettéosztotta életművét: a megjelent versek tiszta tárgyiassága mellett a szenvedélyesebb, a személyes sorsra és szellemi kérdéseire közvetlenebbül reflektáló versek fiókban maradtak, s nem a politikai elit által rákényszerített csend, hanem az önmaga által személyesebb, nőibb magára mért penitenciaként. S hogy nem azért nem adta ki kezéből e verseket életében, mert nem jók, ebben a négy beszélgetőtárs mindegyike egyetértett.

A beszélgetők számos példával, a Nemes Nagy Ágnesről szóló írásokban és kritikákban, emlékezésekben a maszkulin jellegre utaló megjegyzések felsorolásával bizonyították, hogy volt benne egyfajta félelem a szerepként értelmezett nőiségtől. Térey János szerint elegáns és udvarias életmű az övé a maga 160 oldalával (prózai művekkel együtt is csak 320), mint Füst Milán, Pilinszky vagy Berzsenyi életműve, de a hagyományos női szerep hiányzik. Radics Viktória utal arra, hogy Szabó Magdával egymást katonáknak, gascone-i legényeknek szólították (akik együtt harcolnak az irodalom csataterén), s a Ferencz Győző által a Holmiban mostanában közreadott, a szerelem és a nemiség kérdéseit is boncolgató golsszáiban ugyan megjelenik e kérdéskör, de Kiss Noémi értelmezése szerint mintha vissza is riadna hirtelen. Menyhért Anna ezt az állapotot a nemiségtől való erős szorongásként definiálja.

Ő – a beszélgetés vezetését is magára vállaló beszélgetőtárs – az, aki Nemes Nagy Ágnes a babitsi költészeteszményhez fűződő viszonyának ellentmondásosságát az életmű történetiségéből magyarázza. Míg Nemes Nagy a meg nem jelent 1957-es Babits Mihályhoz írt levélben pontosan fogalmazza meg saját apa-teremtését, keresését, olyanokat ír le, mint „Sohasem láttam impotensebben nagy költőt, mint Maga! Kérem, bocsásson meg!”. Amikből aztán A hegyi költő, Babitsról szóló kötete idejére már csak az elragadtatott és megkérdőjelezhetetlen elismerés marad, Menyhért Anna szerint azért, mert el akart volna fordulni ettől a költői hagyománytól, ez azonban nem történt meg, sőt, az ebbe az irányba haladása radikalizálódott, így nem volt más választása, mint a babitsi hagyomány kritikamentes felmagasztalása, hisz saját történeti előképéről beszélt. (Később a közönség hozzászólásainak sorában Vári György veszi védelmébe a kötetet ragyogó verselemzéseit említve erényeként.)

Abban valamennyien egyetértenek, hogy elismerik nagyságát, de viszonyuk a költőhöz (aki kikérte magának, ha leköltőnőzték) ambivalens. Radics Viktória a beton szót használja: a formaeszmény, a hagyományok és a tekintély tisztelete betonként kövült rá arra a fantasztikus szellemi kapacitást megmutató életműre, mely e betonba kövülése folytán nem válhat a mai, szótárkereső, a női léttapasztalatot megmutatni igyekvő irodalmi törekvések mintaképévé – tisztelt, távoli hegycsúcs, mely inkább áll a racionalitás és férfi-hagyomány térképfelén, s csúcs mivoltában szép, de lakhatatlanul hideg.

Hogy a Rózsaszín szemüveg-sorozat beszélgetői Erdős Renée vagy Galgóczi Erzsébet munkáiban találnak-e majd lakható tájat, hasznosítható hagyományt a maguk számára, áprilisban és májusban kiderül – hogy a keresés közös, azt a közönség aktivitása és hozzászólásai már ezen az estén is bizonyították.

Györe Gabriella
(Az írás eredetileg a litera.hu oldalon jelent meg.)

Versvasárnap - Kőkörök

"kitárja gigabájtjait egy nagymedenci’ sellő
bikininyi napszemüveg a képernyőkimellő
partra vetett hal, összesülsz, záróra hangja áthat
tétnek veres tested veted, vad éjre vár a nyárszag
ha phone-number nem sikerül, egy mailcímet akassz ki,
s sátradba térve mondhatod majd my home is my kasztni"
- Györe Gabriella négy versét közöljük.

Használati utasítás, télire


Ha igen, akkor gyakran ki.
Mindenki magát, s a másikat.
Akit nem ki, azt még gyorsabban el:
az év, a hó, a nap vagy az idő.
S amitől el, az fel is éppen úgy.
A ki előtt. Aki előtt
a fel alatt még eldönthető,
ki, vagy el/fel legyünk.
Vagy-vagy:
vagy ki, vagy el/fel/le.
A világ ennyi. Minden el-le
hetetlenül.
Havatlanul.
Ezért aztán inkább ki-ki ki
maga magát, s a másikat.
Az itt a kérdés csak, hogy akkor
erre fel legyünk-e?
Vagy rá? Ha lehet
fel/le, fel lehet-e?
Készülj.
Felelhet-e, aki ki? Vagy épp le?
Feleljen ki-ki.
A felelet?
Csak tapsikolnak.
Aztán, lassan, kitavaszodik.



Nyári anziksz, ...nek ajánlva


egynyári desk-alaplapon bronzolajzik a lángosíz
sülthekkel abszolvált szlalom, hard ver a szív, a Napra bíz
lehet nézni, de szoftverek bebootolt hadja lóg a plázson,
a szúnyogok naptejbe gríz, programhiba tartaléktápon
kitárja gigabájtjait egy nagymedenci’ sellő
bikininyi napszemüveg a képernyőkimellő
partra vetett hal, összesülsz, záróra hangja áthat
tétnek veres tested veted, vad éjre vár a nyárszag
ha phone-number nem sikerül, egy mailcímet akassz ki,
s sátradba térve mondhatod majd my home is my kasztni



Amikor Siegmund Ludwignál teázott


„Tudja, néha csak fekszem itt,
franciakertemben,
formára nyírott sövényem alatt,
s érzem, ahogy átfolynak rajtam
jövőbe spriccelő szökőkutak.”



Álomélet

Takács Zsuzsának

Dolgozik szívem, majd kiszakad,
nagymama-ágynemű rajtam.
Latolgatom, mit tenni akarok,
s tettem-e, amit akartam,

vagy azt teszem épp, amit mégsem én,
egy más erő tétem meg bennem?
Dolgozik szívem, majd kiszakad.
Enged-e gyermekké térnem?

A szobánk falán egy fénygyertya ég,
itt több fény nem jár már este.
Testvérek lábtól, szülők odalent,
remeg a fal üvegteste.

Megértem: ott, az üveg mögött,
A gonoszt gyakorta láttam:
sziklák közt satnyuló tölgyek között
csak fenyőm állt talpig magában.

A táblákon túlról a félelem,
kőköreim az éjjel befalta,
a felnőttek világa spórolás,
szívet, fényt, vizet másnapra,

már mindannyian némán alszanak,
odakint eső eredt el...
Csak lassan húzom félre a függönyt:
társalgok rémült szívemmel.