2008. július 29., kedd

Tükör/írás - El Kazovszkij/Gordon Agáta

Gordon Agáta eredetileg Jobblét címen készülő, később Nevelési kisregényként az Ezüstboxer kötetben megjelent írásához először El Kazovszkij válogatott a sajátjai közül munkákat – a kötettervben a kisregény huszonkét fejezetét tizennégy kép egészítette volna ki - ez végül e formában nem jelent meg. A tervben El Kazovszkij magánmitológiájának képbe formált alakjai interferálnak a kisregény szereplőinek történetével: két koncepció, kétféle megközelítés ugyanarról a témáról. E koncepció részleges lenyomatait láthatják El Kazovszkij emlékére.


Gordon Agáta: Jobblét
10.




Büszkék voltak magukra és jócskán fáradtak a hajnali szállítástól már szürkületkor. A falusi boltban friss hetilapot vettek, kenyeret, zsírt egy tubus pirospaprikával, meg babkávét, amelyet ott helyben megőröltek. Szürkülettől kávézgattak és olvasgattak a nyulaknak köszönhetően, majd nagymosdásba fogtak és jólesően felidézték a szállítást...

Máséi se voltak kövérebbek, az ágazatvezető, akitől a nyúlhitelt kapták, szinte a kezét dörzsölgette, meglátva az ő példányaikat. Elnézte a Társát, amint egy törölközőben a körmeit vágja az ágy lábához állított gyertya fényénél, és harmadjára meséli az ágazatvezetőt, de sehogyan sem tudott visszaemlékezni az elismerésre. A kályha fölötti madzagra terítette a kimosott kisnadrágokat. Másnak is vannak veszteségei, nézett rá a Társa komolyan, a nyúl sajnos gyenge kis állat, ez az arány, a tíz élve születettre jutó négy felnevelt állat, ez elég szokványos.
És ha a hat hullával kéne elszámolnunk? Kérdezte a Társától miközben épp kilöttyintette a szürke szappanhabos vizet az udvarra. Könnyebb volna, nevettek az ötleten, pár roppantásnyi csupasz falatkával lesétálni.



De ha mégis számon kérné a felettünk való? Erősködött tovább, már a hideg szobából, a takaró alól. Megkérdeznék a lelket, aki a rózsaszínű ráncos vénségből kiszabadult, kik voltak szülei, ki volt a gazdája?

Anyámnak emlődaganata volt az egészségtelen lakáskörülmények miatt, kihorzsolta puha, tejtől duzzadó bimbóit a ketrec vasrács padlata, nem nagyon engedett szopni, mert fájt neki, és hát sokan is voltunk... Apámat nem ismertem.

Mesélné a döglött nyúlfi.

Én kicsit izgága voltam és kisodródtam a fészekből a testvérek közül, fáztam, elegem volt. Lengedeztem rózsaszínű testecském fölött, kivilágosodott és megjöttek anyám gazdái. Semmiképpen nem akartam a kezükbe kerülni, ezért fölfelé menekültem. Már mindent tudtam, a négylábú segédek ijesztgetnek és felfalnak, a kétlábú gazdák viszont enni adnak, inni, megfogdosnak, nézegetnek.

Nem értettem, mégis miért rettegjük őket?

Anyám nyugtalanul várta, hogy sorra kerüljön, körbejárt a durva rácspadlón, és csak szimatolt egyet, amint a gazdák testecském a ketrecből kiemelték, és a négylábú segédek arcába vetettek.

Aztán már a következő mesél, nyúlfi pedig megbeszéli a többi visszatért lélekkel, milyen is volt élni, milyen halálos testi-lelki gyötrelem elől szökött vissza, amilyen gyorsan csak tudott.

A Társa takaróstul átvonult mellé a hűvös szobába, és hallgatta a mesét. Kicsit furcsa érzés volt, mondta halkan ásítva, berakodni reggel a legszebbeket, aztán meg fölvenni a pénzt a huszonhat és fél kilóért.

Mintha orgazdához vittünk volna lopott lelkeket...

Egymásba görbülve próbáltak elszunnyadni a másfél személyes ágyon. Társa hamarosan megrándult, ebből tudta, hogy már álomba zuhant és álmában riadt zuhanásra.

Óvatosan kibújt mellőle és átment a másik cellába.



2008. július 21., hétfő

El Kazovszkij - Jobblét

"Nehéz egy idegen testben felismerni a kényes természetű vágyat.
Nehéz idegen testben élni mint sajátban. Nehéz nem látni hasonlót se itt, se más hazában.
Otthonos nemet, a skálán az árnyat." - Meghalt El Kazovszkij képzőművész. 1950. július 13-án született Leningrádban. Rákos volt, 2008. július 20-án este érte a halál. El Kazovszkijra Gordon Agáta emlékezik.

Elment, El, el a farkasokkal futó, a kutyafejű.
El Kazovszkij legenda, érinthetetlen lény, most még messzebbi ég.

Kicsit ismertem, kicsit szerettem, kicsit az életét értettem, az enyémbe beleszőttem.
A Blahán egy éjjel a villamosra vártunk, beszélgettünk és értettük egymást, nagyon messziről, de mégis.
Mindent olvastam, mondta el orosz gyerekkorát. A kétséget és magányt, a testiséget.

Te nő vagy? Kérdezte, és nehéz volt felelni.
Nem.
Férfi?
Semmiképp sem.
Én igen. Mondta, és nem láttam.
Ez egy ilyen helyzet.
Folytattuk mégis a kimondást.
Te a nőket szereted.
Én nem.

Ezzel vadászom, mutatta női testét punkos ruhában. De belül nem egy nő szeret egy férfit.
Elkéstem, pedig átoperáltatnám, de mivégre, értette meg velem, hogy mennyire.
Nehéz egy idegen testben felismerni a kényes természetű vágyat.
Nehéz idegen testben élni mint sajátban. Nehéz nem látni hasonlót se itt, se más hazában.
Otthonos nemet, a skálán az árnyat.

Találkoztunk már korábban, vezette a kezem, testben nem volt velem, nem ismertem és mégis segített
Randevúra vártam és új életre amikor 27 voltam éppen. Megismerlek, ha El Kazovszkij albumát lapozod, kértem ismeretlenül egy ismeretlent, hogy találkozzon velem.
Ez bejött, ő lapozta, én megtaláltam és hálásak voltunk érte Kazovszkijnak: tőle tudtuk, mit keressünk, és vele találtunk egymásra.

Aztán újra, már tudtam is miért keresem a kapcsolatot vele újra meg újra, szövegemhez kértem rajzot tőle.
Elolvasta, ez a Jobblét volt, jól átgondolta, milyen képe illik a Jobblétbe, tőle hozzám kiket eresszen.
Fekete egyvonalasok. Domb, tanya, ciprus, farkasok. Kaszás, gyümölcsös, négyosztatú, pinás. Kutyák, mérleg, ablak, hattyúszárny.
Magányos lényei találkoztak megkínzott lényeimmel.
Nagy szellemek. Távoli hazák.



(A közölt kép forrása Fehér Zoltán blogja. A Jobblét 2000-ben az ÉS-ben volt olvasható. Később Nevelési kisregény címen jelent meg a Szignatúra könyvek sorozatban 2006-ban, illusztrálatlan formában. El Kazovszkijnak a kisregényhez készített rajzait a közeljövőben tesszük közzé.)

2006. január 20., péntek

Gordon Agáta: Szécsi Magda könyveiről

Cigányságról gondolkodik. A saját cigányságáról, az identitásról, a népről. E témának nagyformátumú, szenvedélyes gondolkodója és művésze: megszülte a cigány mitológiát, történelmet és sorskönyvet. Új regényében, az Időtépő-ben pedig nem kevesebbet alkotott meg, mint a magyar mágikus realizmust.

Kis nép vagyunk a nagyon kevert népességű Közép-Kelet-európai zónában, akinek balcsillagzatú történelemkönyvét aligha lehet sírás nélkül végigolvasni. Ez a kis nép olvadt és olvasztott, szomszédai, társai és testvérei vannak: kis szórvány-népek, akikkel osztoznia kell.
A magyarok egy része cigány.
És fordítva?
Ha egy cigány nem mondhatja fura és meghasonlott érzések nélkül azt, hogy ő magyar és ez az ország a hazája, akkor nincs hazája.
E hazában együtt élünk egy szórványnéppel és nem tudjuk jó szívvel nekik adni a részüket.
A cigányság: nem akart gyerek, mostohatestvér, gyarmat. A mi Száhel övezetünk, saját külön fekete Afrikánk: ő a mi szexturizmusunk és olcsó munkaerőnk.
Ez baj. Közös tudatunk skízise.



Szécsi Magda műveiben a cigány sors, illetve az e sorsban manifesztálódó világkép három stációját jeleníti meg.

1, Mitológia: Pogány tűz - eredetmonda
Cigány mese, eredettörténet és elátkozottság-tan. A fékezhetetlenül szenvedélyes cigányok kihívják maguk ellen a sorsot és hazátlan bolyongást aratnak.

2, Történelem: Időtépő – a mágikus-realista cigány regény
A cigányok ellenséges környezetben, ellenséges történelemben találják magukat, ahonnan nincs hová menniük és ahol ők maguk nem számítanak. Mintha nem, vagy csak bajnak lennének.

3. Sorskönyv:
Identitásfenyegetés és társadalmi integráció. A Szia Frici
mégiscsak jövőkép. Egy szélesebb közeg fogadja be a cigányokat: ez a szegénység. A Sorskönyv, Szécsi Magda cigány-képének tapasztalata szerint a magyar szegénység előbb befogadja a cigányokat, mint a szűkkeblű magyarság.

Szécsi Magda 2006. január 19-én volt az Irodalmi Centrifuga vendége.

Szécsi Magdáról bővebben a SZALON rovatban olvashatnak.

"Na ezek a fontos dolgok, nem a baszás!" - Szécsi Magda sms-üzenetei a KÖNYVTÁR rovatban.

2006. január 19., csütörtök

Szécsi Magda: sms-ek

„Na ezek a fontos dolgok nem a baszás!” – sms- és identitásváltások: Szécsi Magda levelei Gordon Agátához.

Megyek Agáta mert látni akarlak, meg beszélgetni veled, vagy hallgatni. A fene tudja milyen kedvünk lesz. A foto oké de remélem a lány tudja hogy én csúnya vagyok. Puszi-M

Szia Agáta most végeztem a könyveddel. Tudott újat adni. Átgondoltam úgy is, ahogy Kriszta beszélt róla. Hát igen. Úgy is +áll mind a két anyag. Kriszta fantasztikus, ezzel a máshogy látásával. Nagy öröm h ennyire mások vagyunk mi hárman. Én mindig kapok tőletek valami jót amin el tudok gondolkodni. A két írásod Agáta jól zavarba fogja hozni az olvasóidat. És annyi mindent fognak belemagyarázni, ahány félék ők maguk. Ez jó ám. A Nevelési most is +rendített. Végtelenül jól írsz! Azt hiszem, a novemberben írt élve eltemetéses szövegem egy részét a te nevelési kisregényed ihlette. Hangulatában mindenképpen. Majd ha elolvasod meglátod, mit adtál nekem. Bennem volt persze. De kihoztad. Na ezek a fontos dolgok nem a baszás!

Kár h tegnap nem tudtunk hárman beszélgetni, nagyon rám fértetek volna. Túl sok volt az ember a zaj és az a szőke kimondottan fájt. Tudom nem tehet róla. Nem tudja h nem szeretem ha +érintenek ha dicsérnek. Na mindegy.

Kriszta könyve állati! Elkell olvasnom még 1szerés okvetlenül beszélnem kell majd vele! Jó könyv. Vannak mondatok amiket nem értek. Tök öregnek érzem magam ettől. Egyszerűen nem értek meg szavakat nem tudom mit fednek. Soha nem hallott általam nem használt kifejezések vannak benne, viszont a humor a tragédia nagyon megtalált. Kriszta megint valami újat csinált és tökéletesen beletalált a nagy társadalmi kaki közepébe. Hát eszméletlenül jól vagyok magunktól!! Csókollak-M


Most jutott eszembe h te és Kriszta Pécsre utaztok, csókolom őt is, az ő telszáma nincs meg nekem. Pusz-M

Hogi vagi naccsád ott bőribe magának? Tán haraguszik mert szerelmetes és irodalmi barát lófaszocska 1kumiszos bötüre?! Aj na! Maga Agáta írjon mán egy adjistönt!-M

Agáta agárka májusi bikácska Ha abból indulsz ki h engem hogy érint az anyag akkor fel lehet így bontani lánykásra vagy fiúcskásra, amúgy ez hülyeség! Nincs neme az anyagodnak. Az olvasónak van választott neme míg téged olvas, és ez kurvára nem mindegy mert egy fasszopó buziverő is beforrósodhat az ezüstboxertől ezért van h nyugodtan azt mondhatom h nem csak teremtesz de változtatni is képes vagy. Nagyszerű az anyagod! Mind a kettő. A nevelési több nálad. Fel sem tudod mérni mit tettél. Mert tevésközben erre Amúgy is baszik az író még ha az agyával ír is. Vitatkozz nyugodtan! Én így gondolom, mert így éllek meg.
Amúgy te Pécsről utazó a teljesség nem azon múlik h az összpontosítás mennyi részletet hord egybe, hanem azon hogy milyen mélységig jut el. Te a lélek és a picsa legmélyéig jutottál. Húzd ki magad!
Amúgy meg csak tudd, sörivó, h ennél is több van benned. Már alig várom, hogy szétszakítsd magad nekem nekünk akik olvasunk. Na ezt gondolom. Az eredeti kérdésre már nem emlékszem de nem baj, válsz ez is ha egyszer belőled indult.

Hugom Krisztának szintén csók szép arcára és gratulálok a díjhoz neki. 3 adón hallottam ma h az Erdélyben levetített dokfilm vmi díjat nyert amit az Urániában adnak át. Valami ilyesmit zengett több rádió. A film címe vmi Krisz de bocsánat cigányul én nem beszélni fingocskányit sem viszont jó volt hallani mennyire dicsérték tündértársunk érzékeny látásmódját. Ez van, nem semmi és nagyon örültem neked nektek-

Tegnap nem hülyültem ám + csak eső előtt kb 6 órával mindig felfokozott vagyok ezt jól mutatták az smsek kurvára játékos kedvemben voltam. Legyetek jól-M

Szécsi Magdáról a SZALON rovatban olvashatnak.
Gordon Agáta írása Szécsi Magda könyveiről a KÖNYVTÁR rovatban olvasható.