2006. április 27. - Trauma-centrifuga

A trauma-centrifuga vendégei Erdős Virág, Szécsi Magda, Bánki Éva, Kocsis Zita Saide, Balogh Rodrigó és Ágens.

Judith Herman: Trauma és gyógyulás - Az erőszak hatása a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig című könyve foglalkozik a nemek háborújának harctéri neurózisával is.

A traumatizált gyermek és nő jelenségét a pszichiátria fedezte fel a XIX. század végén, és mivel túlzottan széleskörű társadalmi tapasztalatnak tűnt, le is tagadta.
A közelmúltban Judith Herman tárta fel a térsadalom- és lélektudományok történetének ezt a traumáját, és helyezte új megvilágításba a jelenséget korszaknyitó munkájában.


"A Nő problémái - ahogy más kisebbségben levő csoportoké is - elhallgatottak és név nélküliek. Az ember szeretné mindörökre elfelejteni a háborút, és minden erőszakot, terrort, s azon belül saját tetteit vagy éppen áldozattá válását. Elkövetők és áldozatok szembekerülnek ebben a néma párbeszédben, bár mindneki - más-más okból - felejteni akar. Az áldozatok azért kívánják a trauma elfelejtését, mert kibeszélhetetlen, hiszen az áldozattá válás szégyen, többnyire a bántalmazottat hibáztatják, ami nem csoda egy olyan hierarchikus világban, ahol az erőszakot a felszínen elítélik - valójában azonban szolgálják. Mit tehet mást a művészet, minthogy megszólal. Kibezsél, feltár és szembesít. A szenvedés kultúrtörténetéből kifejlődött a trauma kultúrtörténete. Ha jól körülnézünk és meghalljuk végre, amit eddig nem, azt is megértjük, hogy a művészeti kánon miért nem számol ezzel a tapasztalattal. (Bódis Kriszta)

Az esten a művekből a szerzők és Balogh Rodrigó tolmácsolásában hangzanak el részletek. Szécsi Magda: Gyöngy; Erdős Virág: Nane, Bódis Kriszta: Kemény vaj, Bánki Éva: Horror vacui, Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka, Gertrude Stein: Melanchta, Gordon Agáta: Az otthonkínzottak forradalma, Bicsa; Slavenka Drakulic: A légynek sem ártanának.
Kivetítőn láthatóak Kocsis Zita Saide trauma-festészetének képei.

Judith Herman: Trauma és gyógyulás
Ágensről
Erdős Virágról
Szécsi Magdáról
Bódis Krisztáról
Mi az a Bicsa és miért nem működik?

Judith Herman: Trauma és Gyógyulás (részletek)

Részletek Judith Lewis Herman: Trauma és gyógyulás – Az erőszak hatása a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig (ford.: Kuszing Gábor, Kiadó: Háttér Kiadó – Kávé Kiadó – NANE Egyesület, 2003) című könyvéből, mely 2006. április 27-én volt az Irodalmi Centrifuga témája.

„A trauma lelki törés, egy erőszakos esemény, katasztrófa, baleset vagy kényszerítés hatására. A lelki törés az egyén és a közösség, a nyilvános és a magánszféra, a férfiak és nők közötti kötődések törését jelenti. A trauma olyan esemény, amely meghaladja az ember megszokott alkalmazkodási képességét, és összetöri.

A trauma pillanatában az ember tehetetlen az őt elsöprő erővel szemben. Ha természeti erő okozza, katasztrófáról beszélünk. Ha emberek okozzák egymásnak, erőszakról beszélünk vagy háborúról. A trauma megsemmisíti a gondoskodás megszokott sémáit, amelyek az irányítás, az összetartozás és az értelem érzését nyújtják.

A traumatikus események megkérdőjelezik a legalapvetőbb emberi kapcsolatokat. Megtörik a családi, a baráti, a szerelmi és a közösségi kötődéseket.
A világban való lét biztonságának érzését az első gondozónkkal kialakított kapcsolatban tanuljuk meg. Ez a bizalom az élettel együtt keletkezik és teljes életciklusa alatt táplálja és életben tartja az embert. Ez a bizalom, hívhatjuk reménynek és hitnek is, az emberi környezettel kialakított biztos kötődésekben jelenik meg. Ha ez a kötődés megrendül, a traumatizált ember elveszíti alapvető énérzetét.

A Trauma és gyógyulás az egyén és a közösség, a nyilvános és magánszféra, a férfiak és nők közötti kötődések helyreállításáról szól.
Az igazság kimondása a társadalmi rend helyreállításának és az áldozatok gyógyulásának egyaránt alapfeltétele!

Azonban túlságosan is gyakran győz az eltitkolás, a tagadás és az elfojtás az egyes ember és a közösség szintjén is.
Az erőszakra az emberek általában úgy reagálnak, hogy kitiltják a tudatukból. Szeretnék elfelejteni a traumatizáló eseményt az áldozatok és a tanúk is. Miközben ugyanannyira szeretnék kimondani amit átéltek, megosztani másokkal. Ez a trauma dialektikája, amely pszichés és testi tünetekben jelentkezik, ha kimondhatatlan marad!


A háborús és politikai terror férfi túlélői ugyanazokat a tüneteket mutatják, mint az otthoni, családi terror gyerek és női áldozatai.

Minden ember lelke összetörhető, a háborúkban gazdag múlt század harctéri neurózis kutatásai szerint mit sem számítanak a személyiségjegyek és a jellem. 2-3száz bevetés a háborús hősök lelkét is örökre megtöri.

A gyerekek és a nők gyakran hosszantartó, több éves, évtizedes terrorban élnek. A súlyos személyiségzavarokat főként a nők lelki betegségének tartott hisztéria gyűjtőnéven kezdte tanulmányozni a tudomány Freud idején. Azonban figyelmen kívül hagyta az áldozattá válás hatásait, a hosszantartó, titkolt terror személyiségrombolását.

Ijesztő volt a felismerés, hogy a gyerekek által elszenvedett szexuális és lelki kényszerítés járványméretű titkos jelenség a proletariátus családi köreiben ugyanúgy, mint a tiszteletre méltó polgári miliőben. Ezt a tényt sokkal könnyebb figyelmen kívül hagyni, mint bármit is kezdeni vele.

(A társadalmi egyenlőtlenségek baloldali interperetációi sem jutottak el a nemi alapú kizsákmányolás észrevételéig. Marxék megmaradtak az osztályharcelmélet nyilvánosan kimondható téziseinél. Miközben nyilvánvalóan ott volt a családok megannyi kis lágerében a terror, amellyel az erősebb családtag gyarmatosítja a gyengébbeket.)

A trauma tanulmányozása gyakran a kimondhatatlan birodalmába vezet: az ember sérülékenységével és gonoszságra való képességével szembesít.
Három szerep van: az elkövető, az áldozat, a tanú.
Az elkövető csak annyit kér a kívülállótól, hogy hunyjon szemet és ne tegye szóvá a rosszat, hanem felejtse el. Eszközei az eltitkolás, a hallgatás, tagadás vagy racionalizáció, az áldozat hibáztatása és szavahihetőségének kétségbe vonása.
Az áldozat cselekvést, elköteleződést és emlékezést követel, arra kéri a kívülállót, hogy ossza meg vele fájdalma terhét. Miközben gyakran kimondhatatlan számára az őt ért trauma, a fenyegető környezet vagy a szégyen miatt.

Küzdeni kell a bevett gyakorlat ellen, amely az áldozatot hiteltelenné teszi és láthatatlanságra kárhoztatja!
Küzdeni kell azért, hogy a tanúk és az áldozatok kimondhassák az igazságot és együttérzést kapjanak, kötődéseik törései meggyógyuljanak.

A művészek gyakran és természetesen felvállalják az áldozatok melletti tanúságtételt. Gyakorlott emlékezők, bátor nyelvhasználók, akik a kimondásban, a felmutatásban
és a közösségvállalásban hisznek. ...”

Judith Herman kötete az Irodalmi Centrifuga első félévétől jelentős szerepet játszik beszélgetéseinkben, de külön kiemelt jelentősége volt 2006. április 27-én a Trauma-centrifugában, amikor Erdős Virág, Szécsi Magda, Bánki Éva, Balogh Rodrigó és Ágens ültek az asztalunk körül, Kocsis Zita Saide pedig képeivel volt jelen.

Az est résztvevőiről a SZALON rovatban olvashatnak.
Gordon Agáta írásai a Bibliai családmodellről a MOSODA rovatban olvashatók.