2009. június 4., csütörtök

HÉTES TELEPI MODELLPROGRAM

Támogatókat keres a Bódis-módszer Hétes telepi modell-programjához az ICA egyik alapítója, Bódis Kriszta. A 2007-ben sikerrel megkezdett roma-integrációs program az Ózd melletti Hétes telep lakói számára teremt esélyt a művészetekkel való ismerkedésen keresztül a könnyebb beilleszkedésre. Bódis Kriszta felhívása mellett a Hétes telepi komplex nyári tábor és a modellprogram hosszútávú terveivel is megismerkedhetnek.


A Hétes telepiekkel és önkéntes segítőimmel 2007 óta évről-évre életre hívjuk a hétesi nyári alkotótábort, amely a Hétes telepen (Magyarország egyik legszegényebb ózdi roma telepén) 80 családot, közel 400 embert, főként gyerekeket érint. A Hétesben emberhez méltatlan körülmények között élnek a családok, és ez kilátástalanná teszi a jövőjüket. Az ott élő gyerekek ritkán, vagy soha sem jutnának el táborba, gyakran még az iskolából is kimaradoznak. A mostoha körülmények miatt sokat betegeskednek, lemaradnak az iskolából, ezért (is) külön megbélyegzik őket. A program a telepi családokkal együttműködő, egyenrangú kapcsolaton alapuló külső segítség, ami nélkül gyakorlatilag nincs esélyük saját életük jobbá tételére.

Célunk:
Az alap program közvetlen célja a szociálisan lehetetlen körülmények között tengődő gyermekek, valamint rajtuk keresztül megszólított felnőttek és családok számára lehetővé tenni olyan élmények elérését, amiktől többnyire el vannak szigetelve.
A nyári tábor az alkotás élményén alapuló, komplex programcsomag, mely építi a közösséget, a pozitív énképet és -roma identitást, az érdekképviseletet, az egyéni képességeket, az autonómiát, megalapozza a társadalmi fölemelkedést, serkenti és támogatja a hátrányos helyzetű, kirekesztett roma csoportok öngondoskodását, szemléletet és gyakorlati eszközöket ad a roma és nem roma közösségek együttműködéséhez, az alkotó munkán keresztül megtapasztalhatóvá teszi a világ és a környezet alakíthatóságának élményét, valamint a tanult tehetetlenséggel szemben a helyi képességek, tudások, felszabadításával, megerősítésével és összehangolásával inspirálja azt az autonómiát, mely a telep körülményeinek és a családok életkörülményeinek megváltoztatását eredményezi.
Együtt építünk a hagyományokra, gazdagítjuk a kínálat és elvárások rendszerét.
Alap cél valamilyen alkotás létrehozása. Az eredmények, vagyis az itt elkészült munkák nyilvánosság elé kerülnek. Így azok oda is elérhetnek, ahonnan a csoport egyébként ki van rekesztve. A program közösségépítő, kiutat mutat a társadalmi felemelkedéshez, és az alkotás felszabadító erejével megtapasztalhatóvá teszi a környezet alakíthatóságát, hosszútávon azt, hogy a telep saját energiák mozgósításával élhetőbbé váljon.
Együttműködés, motiváció és részvétel (adomány helyett): A családoknak kétszer három napos élelmiszer csomagot, a gyerekeknek napi kétszeri étkezést és folyamatosan folyadékot biztosítunk. A csomagot a helyi vezetőkkel úgy állítjuk össze, hogy már tudjuk, mi az, amiből egy hétesi anyuka több napra ebédet tud főzni, ezzel a családok biztosítják a tábor konyháját. Legalább kétszer az egész telep és a tábor számára a helyiek az általunk biztosított alapanyagokból nagy, közös ebédet is főznek.

Alap programunk:
Az egy hetes esélyteremtő nyári alkotótábor folytatása, augusztus 20 - 27, szakmai vezetők és önkéntesek segítségével.
Az alábbi különböző munkacsoportok indulnak: kézműves, festő, fotós, játék-, és dokumentumfilmes, óvodai és iskolai felzárkóztató, tánc, sport.
Esténként interaktív közösségi esteket, filmklubot, beszélgetéseket tartunk, ahova roma és nemroma vendégművészeket is hívunk.

Mit szeretnénk?
Idén végre létrejön egy alapítvány, amely kimondottan a módszertan fejlesztését és a Hétes telepiek életét hivatott segíteni. Ennek az alapítványnak a bejegyzése a napokban történik meg, de a hivatalos átfutási idő még eltart néhány hónapig. (Ahogy korábban is az Interkulturális és Irodalmi Centrifuga Alapítványunk keretei között egy tágabb hétesi programra pályázunk ugyan, de az idei alap tábor megvalósítása (az elbírálások ütemezése miatt) veszélybe került.
Nagyon fontos lenne, hogy legalább az alap táborok folytonossága ne szakadjon meg egyik évben sem, mert az az ottaniakat elbizonytalanítja, és megszakít egy ígéretes folyamatot. Az emberek könnyen elvesztik a jobb élet lehetőségének reményét egy olyan helyen, ahol napról napra kell életben maradni.

Ezért ha bárki, bármilyen anyagi vagy tárgyi hozzájárulással segíteni tud nekünk az alap program megvalósításához, azért nagyon hálásak vagyunk!
A legapróbb tárgynak is nagyon örülünk. Szili Sarolta 06202194647 számán lehet időpontot megbeszélni, hogy ideiglenes telephelyünkre mikor tudnak szállítani. Előre is köszönjük a segítséget!

Ha valaki olyan helyzetben van, hogy anyagi hozzájárulással is szeretne támogatni minket, akkor azt az alábbi számlaszámon teheti meg:
(ez az Irodalmi Centrifuga Alapítvány direkt erre a célra elkülönített alszámlaszáma)

név: Interkulturális és Irodalmi Centrifuga Alapítvány
székhely: 1126 Budapest, Kiss János Altábornagy u. 47. I/9.
számlaszám: 10700440-44513106-52000001

HÉTES TELEPI KOMPLEX NYÁRI TÁBOR
ÉS A MODELLPROGRAM HOSSZÚTÁVÚ TERVEI


A projekt céljai

A Hétes (roma) telepi, alkotás élményére alapozott esélyteremtő modellprogram (komplex nyári tábor) folytatása és fejlesztése.
A komplex fejlesztési program építi a közösséget, a pozitív énképet és -roma identitást, az érdekképviseletet, az egyéni képességeket, az autonómiát, megalapozza a társadalmi fölemelkedést, a kiút, a jövőkép, az integráció módjait, serkenti és támogatja a hátrányos helyzetű, kirekesztett roma csoportok öngondoskodását,szemléletet és gyakorlati eszközöket ad a roma és nem roma közösségek együttműködéséhez, és saját élményeken keresztül tudatosítja mindezek jövőbeli hasznát, az alkotó munkán keresztül megtapasztalhatóvá teszi a világ és a környezet alakíthatóságának élményét, valamint a tanult tehetetlenséggel szemben a helyi képességek, tudások, felszabadításával, megerősítésével és összehangolásával inspirálja azt az autonómiát, mely a telep körülményeinek és a családok életkörülményeinek megváltoztatását eredményezi.

Hosszú távú cél, hogy a Bódis-módszer hétesi modelljét és konkrét tapasztalatait folyamatosan dokumentálhassuk és kidolgozhassuk, hogy hazai és nemzetközi viszonyok között is lehessen alkalmazni elsősorban a társadalom alatti rétegek felemelkedéséhez.

Célcsoport(ok):

Elsősorban gyermekek (ez alatt olyan elhanyagolt, beteg vagy szociálisan lehetetlen körülmények között élő gyerekeket is értünk, akik soha nem jutnának el táborba, illetve kimaradozna az iskolából.) A gyermekeken keresztül foglalkozik a család egészével, speciálisan a nőkkel, azon belül kitüntetett helyen a , akik sokszor még maguk is inkább gyerekek. A családon keresztül a módszer kiterjed a közösség (a mini társadalom) körére.
Az alap tábor 250 gyereket és 80 családot érint.


A konkrét probléma és kiváltó okai:

A hétes telepen emberhez méltatlan körülmények között nyomorognak azok a roma származású (romungró) emberek, akik a rendszerváltás első áldozataiként azonnal elvesztették a munkájukat. Távolabbról kirekesztettségüknek történelmi gyökerei vannak. Az évszázadok során bevándorló és letelepedő romákkal kapcsolatban az asszimilációs törekvések meghiúsultak. Az asszimilációs törekvések hátterében lévő etnocentrikus paternalizmus és felsőbbrendűség tudat rendre kudarcot vall autonóm és fejlett kultúrájú, ráadásul íratlan hagyományokon alapuló társadalmakkal, népcsoportokkal szemben. Ma az integráció jelszava mögött sincs meg az a tartalom, és aktivitás, amely a kultúrák közötti kölcsönhatást ne a nemzet- és értékvesztéssel azonosítaná. Ami a hétes-telepi romákat és Ózd városának viszonyát jellemzi, jellemző az ország (roma ügyekhez való) hozzáállásra is. Aki erre a telepre kerül az a végállomáshoz érkezett. A sorsukról a gyerekek is így gondolkodnak. Felnőttek és gyerekek egyaránt folytonosan küzdenek itt. Guberálnak, kokszot vájnak, gombásznak, vagy alkalmi munka után szaladgálnak. A közüzemi díjakat nem tudják fizetni. Vizet egyetlen kútról cipelnek kannákban a telep közepéről. Áramuk az áramszolgáltató jóindulatán múlik, mérőórák nincsenek. Előfordul, hogy tízen is élnek egy szobában. Néhány közös budit használnak, amit nem szippantanak. Szemét szállításuk nem megoldott. A szociális állapot és a kilátástalanság törvényen kívül helyezi őket. A családok illegális eszközökhöz nyúlnak az életben maradás érdekében (falopás, fémlopás). Sok a deviáns szülő (alkoholbeteg, szenvedélybeteg), akik nem gondoskodnak a gyerekeikről. De vannak olyanok is, akik példamutatóan igyekeznek talpon maradni. A mostoha körülmények miatt a gyerekek betegeskednek, lemaradoznak az iskolából, ruházatuk, ellátásuk, tisztaságuk sokszor a szülők igyekezete ellenére sem üti meg azt a szintet, amit a többségi környezet elvár, ezért külön megbélyegzik őket. Ez negatív identitáshoz, az önértékelésük csökkenéséhez, alul motiváltsághoz, tanult tehetetlenséghez vezet. A leszakadó csoportok problémáival, a közös társadalmi felelősséggel szembesülni nem akaró, előítéletes, megbélyegző, szegregáló és diszkrimináló többségi társadalom általánosításai önbeteljesítő jóslattá válnak. Mindezek a telepen élő romák, de általában is az érintett egyén és a közösség fejlődését gátolják, valamint megerősítik a negatív és önpusztító folyamatokat. Programunkkal mindezek megfordításához, az interkulturális közeledéshez, a valódi integráció előkészítéséhez és a társadalmi csoportok közötti mediációhoz keressük a megoldásokat.
A hosszútávú cél a speciális nyári tábort a Bódis-módszer modellprogramjaként egyre bővíteni és végigvinni a hétesi modellprogramot mindaddig, míg az oka fogyottá nem válik, vagyis a telep kilátástalan életkörülményei, a gettóhelyzet megszűnik, a gyerekek és a családok többsége megnyugtató életpályára áll. A modellprogram és a módszer tapasztalatainak dokumentációja, feldolgozása - adaptálható hazai és nemzetközi integrációt és esélyegyenlőséget elősegítő - praktikus szemléletmód, programcsomag és oktatási anyag készítése és terjesztése a társadalom alatti rétegek felemelkedéséhez. A hétes telepiek, de főképp a gyerekek szociális, mentális és lelki állapotának javítása, értelmes időtöltés, távlatok nyitása, reális, pozitív karrierkép kialakítása, a telepiek öngondoskodásának motiválása, az alkotó energiák és közösség építés eredményei alapján az életkörülmények javítása. Továbbá a helyiek távlati terveinek támogatása: egy speciális szolgáltató és közösségi ház, állandó nyári iskola üzemeltetése. Házrehabilitáció, növény és állattenyésztés, játszótérépítés, vagyis az elsősorban autonóm és autonómiára törekvő megoldások szorgalmazása.

A program a rászorulóknak közvetlenül elérhető, mert helyszíne elsősorban maga a telep. A helyi gyerekek és felnőttek szokásaira, érdeklődésére alapozva a kölcsönös együttműködésre épít.
A komplex nyári tábor három tevékenységi egységből áll.

ELŐKÉSZÍTÉS:

Családok aktuális helyzetének felmérése: (a kapcsolattartás ugyan folytonos, ám a tábor előtti családlátogatás célzottan a projekt vezetője és a helyi bázisemberekkel szisztematikussá kell tenni. Célja: az együttműködés és a személy kapcsolatok elmélyítése, fölmérni a telep lakosságának pillanatnyi szociális helyzetét, állapotát, megkezdeni a korcsoportok kialakítását, fölmérni, hogy kik milyen mélységig kívánnak a munkában részt venni, munkaszervezés, aktuális problémák megbeszélése és a folyamatos kapcsolattartás ápolása.)

Önkéntesek képzése: A Team kiválasztása, képzése, kapcsolatok, közös programok, tréning, csapatépítés és munkamegbeszélések a telepen.

Pretábor: Tíz tehetséges fiatal elő táboroztatása Budapesten, ahol az élmények mellett olyan kreatív módszertani ismereteket szereznek (képzés), hogy a Team-ekben már segítői pozíciót láthatnak el.

Terep előkészítő munka, közösségi ház: A közösségi háznak kiszemelt épület újjáépítése közös erővel a táborozás előtti héten. Ez az épület lesz a foglalkozások fedett helyszíne (eddig a puszta földön voltunk). Alapvető tisztálkodáshoz (a telepen nincs vízvezeték, csak egyetlen kút) és pancsoláshoz álló zuhanyok kialakítása. Ez az első olyan beruházás szintű munka, amelyben a telep közös erővel tesz valamit hosszabb távon a körülmények fejlesztéséért. A közös építkezés így is - a tereprendezéssel (focipálya kialakítása) és szemét eltakarítással együtt- szerves része a projektnek.
Hosszútávon a közösségi ház működtetését a helybeliek szeretnék megoldani, volna lehetőség edzőterem, tánchelység, számítógépszoba kialakítására.


ALAP PRPOGRAM:
A telepen rendezett, nyári tábor jellegű, egy hetes, egész napos, csoportokban zajló alkotás központú, közösségi, komplex programsorozat.

Alkotó csoportok munkája: A team-ek roma és nem roma önkéntesek, szakemberek és a szerepre vállalkozó roma telepi felnőttek együttese. Az ő vezetésükkel indulnak a gyerek alkotó csoportok, melyek a személyközpontú pszichológiai szemlélettel, személyiség- valamint közösség fejlesztő pszichológiai csoporttechnikákkal ötvözötten működnek.
A kreatív foglalkozások tematikája illeszkedik a gyerekek igényeihez.
A fölülről jövő kezdeményezések helyett horizontális, kölcsönhatásokon alapulva működnek.
Kézműves: célja a kézügyesség, az ízlés, a környezet esztétika fejlesztése, és a különféle anyagokkal való ismerkedés. Az eszközök és alapanyagok felhasználásnak sokféleségén keresztül a világ elemeinek gazdagságára és a környezettudatosságot egyaránt fejleszti. Praktikus készségeken (varrás, újrafelhasználás, javítás) és a tanuláson át (eszközök, technikák, kreativitás fejlesztés stb…) az idő eltöltésének építő módját, struktúrát, rendet, kitartást, összpontosítást és a tettek, az együttműködés, az alkotó aktivitás látható és értelmes eredményét is megtapasztalják a résztvevők. Elsősorban az élményekre koncentráltunk, vagyis, hogy a gyerekek és érdeklődő felnőttek minél több technikához, formához hozzáférhessenek (festés, rajzolás, gyöngyfűzés, jelmezkészítés, arcfestés, hajtogatás, gyurmázás, agyagozás, hajtogatás, decoupage, gipszöntés, üvegfestés, stb…)
Színjátszó: Választott mese, vagy saját élmény megjelenítése, pszichodramatikus módszertan és drámapedagógiai eszközökkel előadás létrehozása és bevezetés a színjátszás élményébe.
Fotós: a fényképezőgépeknek többnyire passzívan kitett csoportok megtapasztalhatják, mit jelent, ha az objektív nem rájuk irányul, hanem ők irányítják azt a számukra fontos jelenségekre. Természetesen a fotózás alapjaival ismerkednek. Mivel itt sláger a portrékészítés, éppen ezért a szeretteink és önmagunk megörökítésének archaikus élményére épül a csoport lélektana.
Festő: A kézművesek közül azok a kiemelkedő képességű gyerekek, akik kifejezetten ehhez a műfajhoz vonzódnak, kisebb csoportban kapnak személyes fejlesztést festőművészek vezetésével. De a közös festés és a nagy felületek alakítása tágabb csoportban is működik.
Dokumentumfilmes, riporter, újságíró: A tábor eseményeinek dokumentációján keresztül a híradástól a tudósításig megismerkednek a média műfajaival. Saját valóságuk rögzítésével saját forrásokat alkalmazó történelmet írnak, vágnak a közösségük és a "kívülállók" számára.
Angol nyelvű: játékos fejlesztő foglalkozás, és felzárkóztatás, elsősorban kis csoportban, de az érdeklődők számára rugalmasan elérhető. Illetve a nagy, közös játékokban megjelenik.
Óvoda: kifejezetten óvodai előkészítő és szoktatás céllal, óvodásat játszunk. A tábor egy része "mintha óvodává" alakul. Igazi óvónők és vállalkozó kedvű anyuka óvónénik vezetésével hagyományos óvodai tematikában.
Iskola: Játékos osztály, nem frontális iskolai felzárkóztatás vegyes korcsoportokban olvasástól a számolásig.
Tánc: a telepen az egyik készség, ami mindenkié, ezt műfajonként fejlesztjük, illetve hozzá tanulunk. A táncverseny, és előadás napi szintű program igény, ezekbe remekül bevonhatók a szülők, zenéléssel, zsűriben stb.
Sport: Főleg eszközök biztosításával valamint a csapatjátékok serkentésével állítjuk össze a kínálatot. (Foci, tollaslabda)
Játékfilmes: rendező-színész-dramaturg-operatőr csoportja saját történeteik és ötleteik alapján kidolgozott jelenetek során át ismerkedett a rendezés, a színészkedés, a filmkészítés és vágás alapjaival. Hogyan mutathatják meg magukat, hogyan rendezhető az élet valóságos eseményei vagy a képzelet elemei elbeszélhető, mások számára is átélhető történetté. Megismerik a mozgóképet, úgyis, mint az önkifejezés formáját, és mint kommunikációs eszközt. A filmkészítés sajátosságait, a film működését. Az aktív, közlő szerep megtapasztalásán át újraértékelődik a passzív, befogadó szerepük is. A gyerekek tudatosabbá válnak a (hátrányos helyzetű csoportokra jóval fenyegetőbb manipulatív) média fogyasztói oldalán, miközben.
A csoportok olyan feladatokat is kapnak, melyek a csoportközi együttműködést fejlesztik. (A kézművesek díszletet és jelmezt készítenek a színházhoz, vagy a filmhez stb…).


Speciális közösségi élmények:

Együttműködés motiváció és részvétel (adomány helyett):
A tábor élete erre az időre összekapcsolódik a telepével. A családoknak kétszer három napos élelmiszer csomagot, a gyerekeknek napi kétszeri étkezést és folyamatosan folyadékot biztosítunk. A csomagot a helyi vezetőkkel úgy állítjuk össze, hogy már tudjuk, mi az, amiből egy hétesi anyuka több napra ebédet tud főzni, ezzel a családok biztosítják a tábor konyháját. Legalább kétszer az egész telep és a tábor számára a helyiek az általunk hozott alapanyagokból nagy közös ebédet is főznek.

Találkozások helyben:
Esti, interaktív programként sikereket elért roma vendégeket hívunk zenélni, előadni, beszélgetni, közösen játszani, beszélgetni a reális karrierlehetőségekről, a kitörési pontokról, utakról.

Filmklub:
Saját művek megnézése, tavalyi tábori élmények fölelevenítése, játékfilmek és dokumentumfilmek vetítése, beszélgetés.

UTÓÉLET:

Hétesi záróesemény:

Szeparációs szorongás, vagyis a válás közeledtét jelző félelmek személyes és csoportszintű kezelése. Élménybeszámolók és irányított beszélgetés arról, mikor lesz a következő tábor és addig milyen programok várhatók. A helyiek önálló terveinek meghallgatása és motiválása, a lehetséges együttműködések iránya.

Táborzáró ünnepség:

Nyilvános est. A nyári táborozás folyamán létrehozott művek először a romák által rendbe hozott telep közeli istentiszteleti teremben, a záró ünnepségen kerülnek bemutatásra. Ide már a város illetékeseit és lakóit is meghívjuk. Mediációs céllal közös játékot kezdeményezünk. Az ilyen események meggyőző erővel vezetnek az integráció irányába. Biztosítják a ritkuló és pozitív "fizikai" találkozást. Az, hogy a kirekesztett csoport tagjai kezdeményezik a meghívást, és ők mutatják be, mit tudnak, jó kiinduló alapja a kölcsönösségnek és belépője lehet más területeken történő együttműködésnek, kommunikációnak.

Találkozások a nagyvilágban:
Közös hétesi ünnepek támogatása (Mikulás, Karácsony, Gyereknap)
A program élményeinek és tapasztalatainak megosztása, melyen a telepiek és alkotásaik a főszereplők (konferenciák, egyéb események, honlap)
Együttműködés nemzetközi, hasonló programokkal (Intersections, Wapiti, stb…)

Mellékletek:

A 2007-es táborról szóló beszámolók (az egyes linkekre kattintva):

augusztus 15-19.

augusztus 20.
augusztus 21.
augusztus 22.
augusztus 23.
augusztus 24.
augusztus 25.

A Bódis-módszer hétesi modellprogramjának ismertetése

Bódis Kriszta önéletrajza

2009. március 19., csütörtök

A II. Hétes telepi alkotótábor szakmai beszámolója

A Bódis-módszer kreativitás- és alkotásközpontú fejlesztő és esélyteremtő, speciális programcsomag. A hétesi tábor ennek a módszernek egyik modellje. A módszer abban különbözik az eddigi roma táboroztatástól, hogy a kreatív és fejlesztőfoglalkozások a telepen zajlanak, így egyrészt olyan gyermekek számára is elérhető az élmény, akik lemaradoztak az iskolából, vagy  akik sohasem jutnak el nyári táborokba, illetve a fiatal anyukákon keresztül a telepi családok is részt vesznek az összetett programokban. - Bódis Kriszta szakmai beszámolóját adjuk közre.


II. Hétes telepi alkotótábor szakmai beszámolója
2008 augusztus


A tábor szervezése, a körülmények és a koncepció fejlesztése, a 2007-es táborzárást követőn gyakorlatilag folyamatos maradt. 2008 májusától igyekeztünk támogatókat és együttműködőket megnyerni a speciális tábor-jellegű fejlesztőtevékenység augusztusi folytatásához.

A táborozást anyagi hozzájárulással Kulturális Minisztérium, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatta. A pályázatokat az Interkulturális és Irodalmi Centrifuga Alapítványon keresztül bonyolítjuk. Továbbá segítséget kaptunk eszközök/anyagi/személyi hozzájárulással a Honvédelmi Minisztériumtól (150 négyzetméternyi katonai sátor kölcsönzésével és felállításával), a Filmtranszport Kft-tő (a bázist képezőfilmes furgon kedvezményes biztosításával), a Polgár Alapítvány az Esélyekért (az előfinanszírozás meghitelezésével, egy fellépő tánccsoport utazásának hozzájárulásával). Magánszemélyek, akik segítettek: Kollárikné Tóth Zsuzsanna, Tóth István, Tugyi István, Polgár András, Szőke Judit, Parádi Lilla.

A tábor 80 családot, közel 200 gyereket érint.

A Bódis-módszer kreativitás- és alkotásközpontú fejlesztő és esélyteremtő, speciális programcsomag. A hétesi tábor ennek a módszernek egyik modellje, mely az elmúlt évben nagy sikerrel működött, és a helyiek igénylik, várják a folytatást. A helyi szervezőtársam Budai Barnabás.

Idén a tábor időartama egy hét (2008 augusztus utolsó hete volt).

A módszer abban különbözik az eddigi roma táboroztatástól, hogy a kreatív és fejlesztőfoglalkozások a telepen zajlanak, így egyrészt olyan gyermekek számára is elérhető az élmény, akik lemaradoztak az iskolából, vagy  akik sohasem jutnak el nyári táborokba, illetve a fiatal anyukákon keresztül a telepi családok is részt vesznek az összetett programokban, segítőként, játékvezetőént vagy alkotóként.

A foglalkozások mellett a gyermekek élemet kapnak, illetve a családok számára összeállított csomagból (közös) ebédet. 

Hosszú távon azonban a program célja az integráció! A készségeket megtanuló gyerekeket szeretnék összekötni a környékbeli iskolákkal, hogy a táborozás során elsajátított tudásukat és kompetencia élményt a gettón túl, iskolai foglalkozások szervezésével és vezetésével kamatoztathassák. A programban résztvevő gyerekek olyan eszközökkel és feladatokkal találkoznak játékos módon, amelyek az iskolában már ismerősek lesznek számukra, tehát előkészítik a pedagógia munkát.

A hétesi modellprogram alapja, hogy az alkotó csoportok pszichológiai és pedagógia módszertannal ötvözötten működnek.
Az együttműködés során a helyi felnőttek egyre inkább aktivizálódnak a közösség építés, az általánosabb együttműködési formák felé, melyek célja a telep (kisközösség) jövője és érdekeinek közös képviselete. Öngondoskodás és autonómia az integráció érdekében.

12 szakemberrel és spontán szerveződő helyi segítőkel együtt vezettük a csoportokat. Idén roma és nem roma képzőművészeinknek köszönhetőn a festő rajzoló, kézműves csoportok már összetettebb szinten működtek. Óvodapedagógusainknak és főskolás tanár szakosoknak köszönhetőn egy játékos, közös élményeket erősítő sporttal, zenével és tánccal ötvözött programcsoport is indult, nagy sikerrel. A fotós és filmes csoport munkáját is hatékonyabbá tudtuk tenni, a filmkészítés fázisait megismerve a gyerekek kész kisfilmeket rendeztek és vágtak meg. Kezükbe foghatták az eszközöket, az élményeken túl néhány alapismerettel is gazdagodtak.

Két alkalommal volt kulturális vendégszereplés a táborban, egyszer Palya Beát szerveztük magunk mellé és énekeltünk együtt, másik alkalommal pedig egy roma hastánccsoport lépett fel, és tanított is.

A táborzárást a telepen kívüli imaházban bonyolítottuk. Ünnepi esemény volt, ahova eljött a telep apraja- nagyja. Kiállítottuk az alkotásokat, és levetítettük a gyerekek által készített filmeket. Megható pillanatok voltak.

A telepiek egyre aktívabbak, alig várják a folytatást, terveink szerint nyitnánk a telepen kívülre is, kiemelnénk gyerekeket, akiket egy előtáborozási programban részesítenénk. Aztán visszatérve a telepre, ők még hatékonyabban részt vehetnének a csoportvezető munkákban. A telepiekkel a csoportvezető egy része és jómagam folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. A később előhívott fényképekből például mindenki kapott, de a kapcsolat tartásnak személyesebb része is van. Ezeket már magunk finanszírozzuk, ahogy az előkészítést is. Dolgozom a modellprogram fejlesztésén, és a következő tábor előkészítésén.


Bódis Kriszta
táborvezető, a Bódis-módszer kidolgozója
(író, rendező, pszichológus)

2009. február 18., szerda

Beszámoló Budai Barnáék helyzetéről

Bódis Kriszta újabb levélben számol be arról, mi történt eddig Budai Barnával és családjával, hogyan kezeli az ügyet a hivatal, mennyit segítettek eddig a felajánlások, s miben lát szükséget a család. A levél végén linkgyűjtemény a témában.


Kedves Barátaim!


Tegnap voltam Barnáéknál, vittem mosógépet, iskolai holmit, élelmet, ruhát, hűtőt, mélyhűtőt (utóbbi kettőt az új házba visszük, mert ha ide állítják be, tele megy bogárral és használhatatlan lesz később, így a mikrót és kávéfőzőt, egyéb eszközöket is Barna garázsában tároljuk egyelőre).

Köszönjük mindenkinek az adományokat, a szállítást és a szervezésben való együttműködést! Az ország mozdult meg, sőt Brüsszelből és a Kőröshegyről egyaránt kapok leveleket, felajánlásokat, ezt igyekszem koordinálni.

Hivatalos vonalon csupa olyan dolog van, amibe nehéz volna belekötni, mégis úgy tűnik, hogy a szakfelelősök a helyi törvények mögé bújva tartanak távolságot.

Budai Barnabás a Hétes telepre van bejelentve, és azért nem is jelentkezett ki onnan, mert a szülei laknak ott, akik átadták a maguk lakrészét az egyik fiuknak, ahol most született meg a negyedik gyerek (az asszonyka ráadásul komplikációkkal visszakerült a kórházba). Barna Mária (Budai felesége) nevén volt a leégett ház, amit a Mari szocpoljára vettek (előtte ők elváltak). Persze mindenki tudja, hogy együtt nevelik a gyerekeket, és mivel egyikük nevén van az a (nyomornegyedbeli, önkormányzati) lakás, csak licitre jogosultak. Kiszállt hozzájuk az Ózd Szolg. KHT, akik a szükséglakás és önkormányzati-lakásokkal foglalkoznak, és elmagyarázták nekik, hogy jövedelemigazolással (folyamatos munkaviszonynak számít a segély is), amennyiben az egy főre jutó kereset megfelelő (?), akkor licitálhatnak lakásra és esetleg, ha nem jön valaki, aki mondjuk egy évre fizet, akkor elvihetik két hónap árával a lakást. Nem tudom, ki esélyes erre... (de még így is vannak, akik meg tudják csinálni, ez igaz, és le a kalappal a kitartó roma családok előtt).
Mariék az önkormányzattól eddig 50 ezer Ft-os gyorssegélyt kaptak.

Adományokból kb.(folyamatos) 400 ezer gyűlt össze, amihez Mari nem nyúl.

Lehetőség volna, ami a pillanatnyi gondot megoldaná és hosszútávon működik, hogy van egy ház 3 millióért, amibe azonnal be is lehetne költözni és később, amikor megjön a biztosítási pénz, lehetne hozzá építeni (építész barátom megnézte), hogy elférjenek benne normálisan. A régi házat Barna nem akarja újjáépíteni, tart a szomszédtól.
Ha ez összejönne az adományokból, az csodás volna.

Bebútorozására már jött felajánlás, és egyáltalán sok bútoradomány volna, de ezek szállítását és tárolását még nem tudjuk megoldani.

Egy kiváló vállalkozó téglákkal és burkolólapokkal s más szükséges anyaggal járul hozzá az építéshez.

Amire most szükség van még, és amit Szily Sárihoz lehetne vinni:

ruhák, fehérneműn át kabátig minden jöhet az alábbi méretekre:
Zolinak: 17 éves, 165cm, M-es méret, 39-es cipő méret
Beatrixnek: felsőruhában 4-5 éves méret, alsóban 5-6-os, 29/30-as cipő
Sárinak: 3-4-évesnek felső, 4-5 évesnek alsó, 27-es cipő
Marikának: M-es ruhaméret, 27-es nadrág, 38-as cipő
Arankának. 27-es nadrág, M-es ruha, 39-es cipő
Barnusnak: 164 cm-erre felső, L-es nadrág, 39-es cipő
Barna L-es méret, 40-es cipő
Mari L-es méret 35-36-os cipő

széles, nagy lábas
lavór,
műanyag kád, a nagyobb fajta
gyúródeszka és rúd
porszívó,
szőnyegek,
felmosó szett
8 db dunyha és nagypárna
centrifuga
tévé
10 literes műanyag kannák (kútról vizet hordani)
számítógép (Aranka informatikát tanul)
angol szótár és angol nyelvkönyvek, (Barnus angolt tanul)
poharak
bögrék, mosó és tisztítószerek
csótány és poloskairtó
szék
asztal
mesekönyvek klasszikus mesékkel és állatos ismeretterjesztő könyvek (Beatrixnek)

Az információkat erről a bodiskriszta-subscribe@googlegroups.com csoportról küldöm, ha valaki erre ír levelet, akkor regisztrálom, várom a támogatók és érdeklődők jelentkezését itt. Vagyis nyugodtam adjátok tovább, hogy aki erre a címre küld egy sima levelet, azt fel tudom venni a csoportba.

Az Irodalmi Centrifuga honlapján lehet olvasni a részleteket és előzményeket.
Az Index-en van video, kisebb-nagyobb pontatlanságokkal, cikk olvasható a hvg.hu-n: Hírek szünet nélkül: Halmozódó hátrányok - Lakástűz Ózdon - Isten újabb adóssága. Ma este héttől beszéltünk a Klub rádióban Orosz József műsorában 7-től.

Szily Sári-t kell hívni, ott gyűjtünk cuccokat, de bútorok nem férnek el, viszont aki abban akar segíteni, vagy esetleg tud szállítani, ilyesmi, az is írja meg. Sári száma: 06202194647.

Számlaszám: Barna Mária és családja
Raiffeisen: 12046119-00307590-00100003


Linkek a témában


Bódis kriszta szakmai beszámolója a hétesi modellprogramról 2007-ből
Bódis kriszta hétesi naplója a 2007-es táborról
Gyűjtés a Hétes telepi karácsonyra
Karácsony a Hétes telepen
Barnáék háza leégett
a pillanatnyi helyzetről

Érdemes együtt látni ítélkezés és indulatok nélkül látni a cigány írónők érzéseit, élethelyzetét, megoldásait.

Írónők:
Tandari Éva
Szécsi Magda
Olvasóteátrum

Ajánljuk még a 'cigányság', 'hétes', 'szolidaritás', 'Tandari Éva', 'Szécsi Magda', 'Bódis Kriszta' címkéket, ahol az egyes alkotókról és témákról még több anyagot találnak.

2009. február 16., hétfő

A Budai-család pillanatnyi helyzetéről

Az elmúlt héten szerdán Bódis Kriszta a Nyitott Műhelyben a filmklubra invitált mindenkit, aki segíteni szeretett volna Budai Barnabáson és családján, akik korábban a Hétes-telepről a Bódis Kriszta szervezte segítségnek köszönhetően tudtak új építésű házba költözni a telepen kívül, s akik nemrégiben egy tűzeset következtében elveszítették új házukat. Cikkünkben a szerdán történtekről és a további eseményekről, a támogatás eddigi mértékéről és lehetséges formáiról olvashatnak Bódis Kriszta levelében.


Kedves Barátaim,


Köszönet mindenkinek, aki szerdán ott volt, 150 ezer forintot dobtatok össze, én tegnapelőtt 60ezer Ft-ot adtam, ruhákat, ágyneműt vittem, és ettünk, Barnának és a számlájukra már érkezett többezer forint. Gerendás Péter levitte ami még hiányzott, matracot, tüzelőt, kaját valamennyi időre. Barnáék, éppen albérletet keresnek, még nem találtak, ezek az összegek erre fognak menni (kaució, stb).

A pénz folyamatosan gyűlik, amiről én is Mari is nyilvántartást vezetünk.

Érkeznek nagyon komoly felajánlások, ezeket még nem akarom elkiabálni, szervezkedünk. Biztosítónál nagyon normálisan kezelik az ügyet. Magyar Elemér elvállalta Barna jogsegélyezését, kedden leutazom egy építésszel. Itt tartunk.

Az információkat a bodiskriszta-subscribe@googlegroups.com csoportról küldöm, ha valaki erre ír levelet, akkor regisztrálom, várom a támogatók és érdeklődők jelentkezését itt. Vagyis nyugodtam adjátok tovább, hogy aki erre a címre küld egy sima levelet, azt fel tudom venni a csoportba.

A pillanatnyi helyzet orvoslásához a következők kellenének még:
- mosógép (nem automata, mert nincs vezetékes víz)
- centrifuga
- tartós élelmiszer

A legjobb ha ezeket le tudjátok szállítani Ózdra. Barna telefonszáma: 06/20/398-3924. Ha nem, akkor Szily Sári-t kell hívni, ott gyűjtünk holmikat, de bútorok nem férnek el, ha valaki abban akar segíteni azt is írja meg, esetleg meg tudom szervezni később a szállítást. Szily Sári elérhetősége: 06/20/219-4647.

számlaszám Barna Mária és családja - Raiffeisen: 12046119-00307590-00100003

Bódis Kriszta

2009. február 9., hétfő

"Barnáék háza leégett"

"Tegnap hívott Budai Barnabás (keresztgyerekeim édesapja, ők voltak az első család, akit a hétesben - a mi szerény körülményeink ellenére - támogatni tudtam, és akinek tíz év után sikerült saját házat venni. Két éve költöztek be. Barna maga újítgatta, építgette az épületet. Tegnap Barnáék háza leégett." - Bódis Kriszta levele a Hétes telepi eseményekről.


Kedves Barátaim!
Épp a napokban tettem fel az ICA-ra a hétesi karácsony beszámolót, képekkel, elszámolással, támogatók névsorával (é mindazzal, amit már elküldtem nektek köszönetemmel együtt.) Még mielőtt ráklikkelnétek a linkre, kérlek, olvassátok el ezt a levelet.
Tegnap hívott Budai Barnabás (keresztgyerekeim édesapja, ő volt az első család, akit a hétesben tudtam -a mi szerény körülményeink ellenére- támogatni, és akinek tíz év után sikerült saját házat venni. Két éve költöztek be. Barna maga újítgatta, építgette az épületet. Tegnap Barnáék háza leégett.
Barna arra gyanakszik, hogy felgyújtották ( a rendőrség és a tűzoltók tegnap még nem mondtak semmit, csak azt, hogy vasárnap van, érdeklődjön holnap).
Barna a nyár folyamán feljelentette a szomszédját, mert az átlőtt a gyerekeire. A rendőrség emberölésre alkalmas fegyvereket kobzott el a szomszédtól, aki kijelentette, hogy el fogja üldözni a cigány családot maga mellől. A Gárda Ózd környékén a napokban betámadott néhány romát és vasárnap felvonultak a városban. Barna és sok roma megszervezte, hogy erődemonstrálnak szemben velük. Aztán éjszaka a telepeken virrasztottak, félve a bosszútól.
Barna hat gyerekével (legkisebb öt éves) nem csak ezért ment vissza a Hétes telepre, hanem azért is hogy valahol meghúzzák magukat. Az édesanyja lakrészének padlására kényszerültek, de ott olyan szegénység van, hogy sem ágyuk, matracuk, sem takarójuk, semmijük nem volt, csak a puszta föld, ezen az éjszakán nem csak a félelemtől nem tudtak aludni. Barna nincstelenebb lett, mint annak előtte, mikor megismertem. Minden küszködése szó szerint füstté vált. Magam is megyek a telepre, hogy segítsek valamit.
Keresek ügyvédet vagy jogászt, aki támogatná Barnát, ha van jelentkező, le is tudjuk vinni.
Elérhető raktárhelységet, ahol ruhákat gyűjthetnénk a telepieknek, mert nem mondtam le a hosszú távú munkáról sem (egy csapat működik együtt velem, hogy megszervezzük a nyári programokat stb).
Konkrétan még nem tudom, mire van szüksége Barnáéknak, és azt hogy tudom szállítani, de lehet hogy lesz még egy körlevelem ez ügyben. (viszek egy csomó holmit, amit gyűjtöttem, és két gyerek lakhat nálunk). Ilyesmiket tudok tenni.
Továbbá szeretném a sajtóban dolgozó ismerőseim figyelmét felhívni erre a történetre.
Meg fogom nézni fölépíthető-e a ház újra.
Fölveszem a kapcsolatot az önkormányzattal.
Minden támogatást szívesen veszünk, pénzbelit (CIB 10700440-44513106-51100005) és szakmait egyaránt.
És most feltétlenül nézzétek meg a karácsonyi beszámolót, mert látható, hogy milyen élet és mi munka ment tönkre.

Bódis Kriszta

2009. február 8., vasárnap

Karácsony a Hétes telepen

"Kedves Barátaim!
Köszönöm, hogy adományaitokkal és támogatásotokkal lehetővé tettétek, hogy a Hétes-telepen megünnepelhessük a karácsonyt. Négy disznót vettünk és vágtunk, ebből 70 család kapott húst, mellé krumplit, karácsonyi édességet. Közösen főztünk karácsonyi vacsorát a telep közepén üstben..." - Bódis Kriszta beszámolója a Hétes telepi karácsonyról Maly Róbert képeivel.


Rettenetes hideg volt, én sem öltöztem túl, és sokan meleg ruha híján nem tudtak kijönni, vagy hosszabb ideig maradni, de mindenki megkóstolta a Pongó Iván, Cuki, Barna Mari vezetésével főzött ételt. A Pannonosok sáljait a gyerekeknek adtam. "Kriszta néni csinálja már úgy meg nekem, ahogy magának van, ennek a csepp gyerekenek is." Bugyoláltam őket a sálba. "Jaj de jó meleg, mondták és a leves is átmelegített minket. Az én Zsuzsim szandálba, mezitláb didergett, és amikor beküldtem, hogy vegyen fel valamit, az anyukája csizmájában jött ki. János hozott ki zenét, nagy nehezen szereztünk hosszabbítót, táncoltunk, énekeltünk, csillagszórót gyújtottunk, de amikor besötétedett, a világítást sokáig egy másik tábortűzzel oldottuk meg, mert vagy zene, vagy fény. Aztán Gyuszi kicsavarta a szobájukban az egyetlen villanykörtét, és azzal világítottunk.
E cikkben Maly Róbert operatőr (önkéntes kollégám) fotói láthatóak az alkalomról.



A Budai család konyhájában készítettük elő az osztást és a főzést. Budai Mária (két keresztlányom édesanyja, hat gyerekes anyuka látható a képen, ahogy kommandíroz bennüneket. Férjével Barnával két éve sikerült végre kiköltözniük a (közeli) Hétes telepről, de rokonaik és ott maradt szüleik miatt az a második otthonuk. Barna máig hétesinek vallja magát. Azt, hogy honnan indultak, az Isten adóssága című filmemben láthatjátok.



Én kissé fáradtan, Mari elemében, íme a konyhai különítmény fényképezkedő része. Rokonok, és a család Barnáék udvarában.



Hermin, Arany és az én szorgos kezem alatt krumpli pucolódik a gulyásba.



Barna nagyon büszke a konyhájukra, ő építette át és saját kezüleg festette, burkolta. Büszke volt a dolgos nőkre is. Ő a disznóvágásban jeleskedett, és már kész csomagokkal várt minket.







Lányok répával. Vagyis balról Kinga, remek táncos, középen hajol Dettus, az első nyári tábor kiváló önkéntese, szociológus, de már átcsábult a filmszakmába, és én. A közös konyhai sürgölődés hangulata.



Hermina Barna testvére, amikor megismertem negyven kilós asszonyként küzdött a romos házában a lakhatatlan körülményekkel, a füstölő kályhával, omló vakolattal, és a éhes, fázó gyerekeivel. A Budai család azonban összetart, igyekeznek minden testvérnek segíteni, amikor nekik adunk, vagy amikor nekik van mindig adnak a többieknek is. Jó nagy a család, száz ember biztosan. Az unokatestvér, sógor, meny stb. is testvérnek számít.



Cuki kóstolja az ételt, ő vezényelte a főzést, aztán nyelte a leveste, sokat dolgozott, hozta az üstöt, a fát, aztán a főszakács feladatait már Pongó Iván látta el.


Mindenkinek jutott.



Gergő, Gyuszi, Joda, kamaszok, akik lelkes résztvevői voltak a nyári hétesi alkotó tábornak is, amit gyakorlatilag a fa állítás helyszínén szoktunk bonyolítani a telep közepén. 



Nincs közvilágítás a telepen. Gyula kicsavarta a villanykörtéjüket és felszerelték erre a falra. Lássuk, mit eszünk.



A távolabbi az üst fénye, Barna rakott egy másik tüzet, melegedni és hogy a főszakács lásson valamit.



Volt viháncolás, mulattunk.



Karácsony

















320 ezer FT gyűlt össze. Ebből négy disznót tudtunk venni, a disznók szállításának kötségeit és a szakértő hentes munkáját is ki tudtuk fizetni, ez 220 ezer Ft-ba került. 75 családnak készítettünk a húsból csomagot, amihez vásároltunk családonként öt kiló krumplit. A karácsonyi közös vacsorához vásároltunk 15 kg vegyes zöldséget, pirospaprikát, sót, vegetát, köményt stb. Vettünk 25 kg kenyeret, 60 db műanyag levesestányért, kanalat és poharat, 30 liter üdítőt, egy rekesz sört, három üveg pálinkát, csillagszórót, valamint szemetes zsákot. Ez  került 47.683 Ft-ba. A maradék 50 ezer Ft-ot -engedelmetekkel- a hétesi nyári programokra félreteszem, így is sokan jelezték már hogy szívesen támogatnák azt is. A csomagok mellett egyébként a többi adományt is szétosztottuk, a Pannon GSM sáljait, néhány családnak jutott ruha is, amit folyamatosan gyűjtök és itt jegyzem meg, hogy ha valaki raktározásban tud segíteni, szóljon. Szétosztottam a Dimenzió Egészségpénztár édességeit és könyvadományait, a Krúdy Gyula Általános iskola diákjainak jókívánság díszeit, szaloncukrait és csokoládéit, és édesanyám mézeskalács süteményeit és befőtteit.

Köszönet az adományozóknak, az érkezés sorrendjében:
a családomnak és a barátaimnak
Horváth Áronnak és barátainak
Koródi Krisztinának és barátainak
Fülöp Miklósnak és barátainak
Pikó Andrásnak
Vajda Évának
Lovas Nagy Annának
Ledényi Beának
Herczog Máriának
Kricsfalvi Péternek
Gál Erikának
Pilling Jánosnak
Troják Csabának
Biró Andrásnak
Csapó Idának Kikelet 21 Szellemi Műhely
Monspart Évának és Ungváry Rudolfnak
Gervai Juditnak
Szigeti Máténak
Lehoczky Boldizsárnénak
Dr Hunyady Györgynek
Bán Mariann Piroskának
Álomfogó Alapítványnak
Kálmán György és Weisz Juliának
Barát Erzsébetnek
Valachi Annának és Horváth Dávidnak
Schleiher Nórának
Matern Évának
dr. Tóth Tibornénak
Tardos Károlynak és Csontos Erikának
Jánosi Dórának és családjának


2008. december 13., szombat

Gyűjtés a hétes-telepi karácsonyra

Támogatókat keres a Hétes-telepi karácsonyhoz az ICA egyik alapítója, Bódis Kriszta. Az általa az elmúlt években sikerrel megkezdett roma-integrációs program az Ózd melletti Hétes telep lakói számára teremt esélyt a művészetekkel való ismerkedésen keresztül a könnyebb beilleszkedésre. A karácsonyi eseményekhez kapcsolódó felhívását olvashatják.



Kedves Barátaim,

mint azt bizonyára sokan tudjátok, idén éppen egy évtizede dolgozom a hétes-telepiekkel együtt, - valamint a Ti adományozó és önkéntes segítségetekkel- Magyarországegyik legszegényebb roma telepének körülményein változtatni. (Akit a részletek érdekelnek a Bódis módszerről, az esélyteremtő alkotótáborról, a hétesi ünnepekről, az a mellékletben olvashat róla.)
December 23-án a helyeikkel karácsonyi ünnepséget szervezünk. Karácsonyfát állítunk, bográcsban nagy, közös főzést szervezünk, feldíszítjük a fát. A Budai család disznókat vágna és élelmiszer csomagokat állítanánk össze, hússal, gyümölccsel, vitaminnal, édességgel, ezt az ajándékcsomagot osztanák szét egymásközt a családok és a gyerekek.
Az ünnepségre, a disznókra, a csomagra, valamint a főzés alapanyagaihoz gyűjtünk pénzadományokat az Interkultúrális és Irodalmi Centrifuga (ICA) -án keresztül.
Kérjük az utalásra írjátok rá, hogy hétes-telepi karácsony.
CIB: 10700440-44513106-51100005

Köszönöm, hogy gondoltok ránk, és kívül-belül békés karácsonyt kívánunk:

Bódis Kriszta és a hétesi családok



Bővebb információk a hétesi karácsonyi ünnepségről:
A fát a helyiek állítják, a díszeket a hétesi gyerekek készítik. A Krúdy Gyula Általános iskola diákjai üdvözlő kártyadíszekkel veszik fel a kapcsolatot a telepi gyerekekkel, valamint vitamint és csokoládét gyűjtenek.
A szállítást én és önkéntes barátaim finanszírozzuk, illetve más felmerülő költségeket is. A szervezésben és lebonyolításban a telepiekkel együtt dolgozunk. Amire a támogatásokat költeni fogjuk:
közös főzés: gulyásleves közel 300 személyre:
hús, zöldség, krumpli, paprika, só, bors stb.
ital: tescós narancs szörp, műanyag poharak
élelmiszer ajándék csomag 86 családnak:
hús, gyümölcs, édesség, vitamin

-----------



Mellékletek:
A 2007-es táborról szóló beszámolók (az egyes linkekre kattintva):
augusztus 15-19.
augusztus 20.
augusztus 21.
augusztus 22.
augusztus 23.
augusztus 24.
augusztus 25.
augusztus 26.

A Bódis-módszer hétesi modellprogramjának ismertetése

Bódis Kriszta önéletrajza

2008. november 7., péntek

Bódis-filmek a Műhelyben: A Hétes telep élete

Kedves Olvasóink,
készül a beszámoló a tegnapi performansz-estről (Bumberák Maja írása), de addig is, míg a képválogatás elkészül, Bódis Krisztának, a Centrifuga egyik pörgetőjének november 12-én a Nyitott Műhelyben induló vetítés-sorozatát ajánljuk figyelmükbe.


November 12. szerda 19.00 - BÓDIS-FILMEK A MŰHELYBEN


Bódis Kriszta dokumentumfilmjei a Nyitott Műhelyben (Ráth György u. 4, a Déli pu.-nál) láthatóak. A most induló sorozat minden hónap második szerdáján jelentkezik majd. November 12-én Bódis Kriszta első nagyobb dokumentumfilmje, az Isten adóssága látható.

Az esten filmvetítésekkel, és a gyerekek alkotásait bemutatva a rendező beszámolót tart a 2008 augusztus 20-27-ig lezajlott második hétes telepi alkotótábor élményeiről, eredményeiről és a Bódis-módszerről.

Meghívott vendégek az alkotótábor önkéntesei: Solti Gyöngyi, Turai Katalin, Tóth Bernadett, Balogh Rodrigó, Palya Bea, Kökény Róbert, Nagy Ibolya, Vári Zsolt, Győri Zsolt, Fehér Judit, Maly Róbert, Császi Eszter, Borsi Éva, Maronovics Zsófia.


Isten adóssága - magyar dokumentumfilm, 2001, 53 perc

"A Hétes telepen 1998-2000-ig forgatott dokumentumfilmemben Budai Barnabás hétesi családjának életén keresztül igyekeztem bemutatni egy mesterséges, ipari városban létrehozott roma telep totális lepusztulását. Azt az elmúlt tíz évben tetten érhető tendenciát, ahogy a gettóba telepítés tarthatatlanságát a többségi társadalom részéről a kiszorítás taktikája váltja fel. A filmet három évig forgattam, a családdal /két keresztgyerekemmel/, és a teleppel azóta is tevékeny kapcsolatban vagyok. Kemény vaj című regényem hőseinek egy részét róluk mintáztam.

Budai Barnabás és felesége Barna Mária központi szerepet kapnak a hétesi alkotótábor programjának kivitelezésében. 1998 óta járok rendszeresen a telepre, tartom az emberekkel a kapcsolatot és a telep problémáit számtalan akcióval, személyes közreműködéssel igyekeztünk orvosolni.

A hétesiek sorsa ma már a felelősök és a "köz" tudatában van, tudomást kell vennünk róla. Az "adósságot" együtt kell törleszteni, ehhez hívok újabb és újabb társakat.
Mivel én "kívülről" már jól ismerem a Hétes törvényeit, az itt élők helyzetét, Barna pedig "belülről", jól kiegészítjük egymást. Az önkéntesek közül többen ismerik a közösséget, és viszont, az újakat így már könnyebb bevezetni. A Hétesben emberhez méltatlan körülmények között nyomorognak az emberek, ez teszi elsősorban kilátástalanná a jövőjüket. Tehetséges, és igyekvő embereket és gyerekeket ismertem meg, filmjeimmel és társadalmi szerepvállalásommal ezt szeretném megmutatni és közvetíteni. Velük és a társadalom egészével együttműködve pedig lehetőségeket teremteni ahhoz, hogy emberhez méltó körülmények között élhessenek."



A hétesi alkotótábor és a Bódis-módszer:


A Hétes telepi alkotótábor 80 családot, közel 200 gyereket érint. A tábor a Bódis-módszer kreativitás- és alkotásközpontú fejlesztő és esélyteremtő modellprogramja. A módszer abban különbözik az eddigi roma táboroztatástól, hogy a kreatív és fejlesztő foglalkozások a telepen zajlanak, így egyrészt olyan gyermekek számára is elérhető az élmény, akik lemaradoztak az iskolából, vagy akik sohasem nem jutnak el nyári táborokba, illetve a fiatal anyukákon keresztül a telepi családok is részt vesznek az összetett programokban, segítőként, játékvezetőként vagy alkotóként.

A foglalkozások mellett a gyermekek élemet kapnak, illetve a családok számára összeállított csomagból (közös) ebédet. A módszer alkotáslélektani és pszichoterápiás-, egymással összefüggő folyamatokra épít. A létrejött alkotásoknak továbbiakban nyilvánosságot, publicitást szervezünk. A módszer újszerűsége és eredményessége többek között abban rejlik, hogy közvetlenül elérhetővé teszi a specifikusan felépített programokat, mert helyi körülményekhez alkalmazkodik, helyi igényekre koncentrál és helyi, speciális kérdésekre keresi a választ kölcsönösen a benne résztvevőkkel. A folyamat autonómiaerősítő, egyenrangú párbeszédre és kölcsönös együttműködésre épül. Középpontjában az empátia, a megértő, elfogadó, szeretetteljes figyelem áll, mely elsősorban az alkotást gátló tényezők felszabadításával ötvözve alapjává válik a különféle irányú fejlesztéseknek.

Az esten belépődíjat szednek, ennek összege 800 Ft

Még több a Hétes telepről és a hétesi alkotótáborról:
Szakmai beszámoló a 2007-es Hétes telepi programról
Hétesi napló, 2007. augusztus 26.
Hétesi napló, 2007. augusztus 25.
Hétesi napló, 2007. augusztus 24.
Hétesi napló, 2007. augusztus 23.
Hétesi napló, 2007. augusztus 22.
Hétesi napló, 2007. augusztus 21.
Hétesi napló, 2007. augusztus 20.
Hétesi napló, 2007. augusztus 15.

2008. július 8., kedd

Hétesi alkotótábor: Támogató kerestetik

Támogatókat keres a Bódis-módszer Hétes-telepi modell-programjához az ICA egyik alapítója, Bódis Kriszta. Az elmúlt évben sikerrel megkezdett roma-integrációs program az Ózd melletti Hétes telep lakói számára teremt esélyt a művészetekkel való ismerkedésen keresztül a könnyebb beilleszkedésre. Bódis Kriszta felhívását olvashatják.

Az Interkulturális és Irodalmi Centrifuga Alapítvány a Bódis-módszer Hétes-telepi modell-programsorozat folytatásához keres támogatókat. A hétesi alkotó- és élménytábor a Hétes telepen (Magyarország egyik legszegényebb ózdi roma telepén) indult tavaly augusztusban. Pár szóval jellemezve a helyzetet, a telepen egyetlen kút van, nincs villany, nincs víz, gyatra a szemétszállítás, lakhatatlanok a lakások, a gyerekek betegeskednek. Az élmény- és alkotó tábor 80 családot, közel 200 gyereket érint: a Bódis-módszer kreativitás- és alkotásközpontú fejlesztő- és esélyteremtő speciális programcsomag.
A hétesi tábor ennek a módszernek egyik modellje, mely az elmúlt évben nagy sikerrel működött. A helyiek igénylik és várják a folytatást. A helyi szervező társam Budai Barnabás.
Idén a tábor időtartama egy hét lesz, ez 2008 augusztusának utolsó hete.



A módszer abban különbözik az eddigi roma táboroztatástól, hogy a kreatív és fejlesztő foglalkozások a telepen zajlanak, így egyrészt olyan gyermekek számára is elérhető az élmény, akik lemaradoztak az iskolából, vagy akik sohasem jutnak el nyári táborokba, illetve a fiatal anyukákon keresztül a telepi családok is részt vesznek segítőként, játékvezetőként vagy alkotóként. A foglalkozások mellett a gyermekek élemet, illetve a családok számára összeállított csomagból (közös) ebédet kapnak.



Hosszú távon azonban a program célja az integráció! A készségeket megtanuló gyerekeket szeretnék összekötni a környékbeli iskolákkal, hogy a táborozás során elsajátított tudásukat és kompetenciaélményt a gettón túl, iskolai foglalkozások szervezésével és vezetésével kamatoztathassák. A programban résztvevő gyerekek olyan eszközökkel és feladatokkal találkoznak játékos módon, amelyek az iskolában már ismerősek lesznek számukra − a program így tehát előkészíti a pedagógiai munkát.
A hétesi modellprogram alapja, hogy az alkotócsoportok pszichológiai és pedagógia módszertannal ötvözötten működnek. Működik festőcsoport (roma képzőművészekkel), tánc- és énekcsoport (a gyerekek igényei szerint), sport-csoportot (játékos testedzés és egészségtudatosság), kézműves csoportot (gyöngyözés, gyurmázás, gipszöntés stb.), filmes- és színjátszó csoportot (saját élmények feldolgozása, megjelenítése, történetmondás, forgatási és vágási alapok) valamint dokumentáló csoportot (újság, napló, dokumentumfilm-készítés az együttes munkáról).
A megszületett művekről folyamatos visszajelzéseket adunk, illetve az elkészült alkotások publicitást kapnak. A programsorozat a hétesiekkel való egyenrangú párbeszédre és kölcsönös együttműködésre épül.
Én magam 1998 óta vagyok kapcsolatban a teleppel, Budai Barnabásról és családjáról forgattam isten adóssága című dokumentumfilmemet 1998-2000 között, két gyermekének keresztanyja vagyok, az ombudsman kérésemre vizsgálta a telep körülményeit, amelyek lényegében azóta sem javultak.
A csoportokat a helyiek és a programra összehívott roma és nem roma szakemberek vezetik.



A programhoz összesen 3,5 millió Ft-ra van szükség, mely összeget az alábbiakra költenénk:

Élelem: 1.000.000 Ft
- 85 családi ebéd alapcsomag 3 alkalommal
- gyerekeknek: reggeli, tízórai, uzsonna, innivaló minden nap
- 2 közös ebédfőzés alapanyagai

Szállás: 12 fő/nap : 200.000Ft

Utazás, szállítás, kisbusz bérlés (tankolás, autópálya, Budapest-Ózd, Hétes-Ózd) : 400.000Ft

Eszközszállítás és mozgó bázis, furgon: 140.000Ft

Alkotósátrak: 100.000Ft

Eszközök:
- 2 db kézi kamera, mini DV nyersanyag, projektorbérlés: 170.000Ft
- komputer a vágáshoz (technikussal), monitor az anyagok visszanézéséhez: 100.000Ft
- szakemberek (12fő/nap) munkadíja: 840.000Ft
- kézműves, festő- és sporteszközök (amelyekből az iskolás gyerekek búcsú csomagot is kapnak a program végén): 400.000Ft
- tereprendezés, takarítás, szemétszállítás, előkészítés: 150.000Ft

Összesen: 3,5 millió Ft + áfa



Mellékletek:
A 2007-es táborról szóló beszámolók (az egyes linkekre kattintva):
augusztus 15-19.
augusztus 20.
augusztus 21.
augusztus 22.
augusztus 23.
augusztus 24.
augusztus 25.
augusztus 26.

A Bódis-módszer hétesi modellprogramjának ismertetése

Bódis Kriszta önéletrajza

ÖNÁLLÓ ÉS INTÉZMÉNYI TÁMOGATÓK PÉNZBELI VAGY TÁRGYI ESZKÖZ TÁMOGATÁSÁRA IS SZÜKSÉGÜNK VAN. TÁMOGATÓI SZÁNDÉKUKRÓL AZ IRODALMICENTRIFUGA@GMAIL.COM E-MAIL CÍMRE VÁRJUK LEVELEIKET.
PÉNZTÁMOGATÁSOKAT A CÉL MEGJELÖLÉSÉVEL AZ INTERKULTURÁLIS ÉS IRODALMI CENTRIFUGA ALAPÍTVÁNY SZÁMLASZÁMÁRA VÁRUNK: 1070040-44513106-51100005

2007. szeptember 2., vasárnap

Bódis Kriszta: Szakmai beszámoló a hétesi modell-programról

A Bódis-módszer Hétes-telepi modell-programjáról szóló szakmai beszámoló a Bódis-módszer alapjait és a Hétes telepen rendezett modell-program, az egyhetes tábor eredményeit és tanulságait összegzi a program lehetséges folytatásának reményében.

A Bódis-módszer hétesi modell-programja, mely a hosszú távú terepmunka első, kísérleti periódusa volt, a lehető legnagyobb szakmai és (emberi) sikerrel, a nehéz körülmények és hiányos feltételek mellett is pozitív hangulatban, eredményesen lezajlott. Élményekkel, tapasztalatokkal és tervekkel telve tértem haza 5 önkéntes segítőmmel, a hétesieket azonban továbbra sem hagytuk el.

Hamarosan visszatérünk, hogy a foglalkozások eredményeit két napos vetítés, fotó-, rajz-, festménynézés keretében megbeszéljük a résztvevőkkel (terveink szerint október 6-án). Résztvevők alatt gyakorlatilag az egész telepet érthetjük (65 családot, felnőtteket és gyerekeket). A gyerekek létszáma (amikor az anyukák megjelentek a karonülő apróságokkal) elérte a 250-et.

Tervezünk egy Budapesti egész napos beszámolót,(előadások, beszélgetések, vetítés és kiállítás keretében) hogy megoszthassam, bemutathassam a módszer alapjait, immár újabb konkrét tapasztalatokkal bővítve.



Hosszú távú tervek a tapasztalatok alapján:

1. További Hétes-telepi alkotó és fejlesztő programok, a Bódis-módszer hétesi modelljének továbbfejlesztése, melynek célja:

- a hétesiek, elsősorban a gyerekek és fiatalok kiemelkedése az emberhez méltatlan körülmények közül, melyeknek nem ők az okai
- pozitív identitásuk visszaadása, autonómiájuk és integrációjuk fejlesztése
- a többségi társadalom- és a helyi intézmények felé való mediációval a társadalmi mobilitás lehetőségének megalapozása

2. Párhuzamosan és a terepmunkával folyamatosan haladva szeretném kidolgozni a Bódis-módszer esélyteremtő programjának hátrányos helyzetű, (cigány és/vagy szegény csoportokban és/vagy telepeken) történő alkalmazásának adaptálható és tanítható speciális módszertanát, tankönyvét és programcsomagját, mindezt a (telepi/getto) konzerváció teljes elkerülés érdekében



Költségek és azok módosításának indoklása, eszközök, résztvevők és programok összefoglalása:

A 2007 augusztus 18-27. között szervezett alkotótábort roma és nem roma barátaimmal (Balogh Rodrigó színész, rendező, Gózon Francisco operatőr, Tóth Bernadett szociológus, Solti Gyöngyi tanár, Turai Katalin jogász, tanár) önkéntes alapon bonyolítottuk vezetésemmel (Bódis Kriszta író, rendező, pszichológus) és a hétesiek kölcsönös, önkéntes és hatékony együttműködésével.

A családoknak (65 család) kétszer három napos élelmiszer csomagot, a gyerekeknek (250 gyermek) napi étkezést biztosítottunk, egy napon az egész telep számára ebédet főztünk és osztottunk.
Mivel (erről bővebben a szubjektív beszámolóban és naplóban) Budai Mária hétesi önkéntesünk sokkal gazdagabb és olcsóbb, valamint a családok szokásait is figyelembe vevő élelmiszercsomagot állított össze, és mivel egy nap budapesti barátunk az egész telep számára főzött az általa hozott húsból és alapanyagokból, ezért az általunk kalkulált élelmezési költségek csökkentek.
Az eszközszállításon megspórolt és az élelmezésből fennmaradt pénzt a gyerekek fejlesztésére használt eszközökre (kézműves alapanyagok: gyöngyök, gyurma, arcfesték, festék, ceruza, kitűzők, ragasztó, sokfunkciós kartonszékek stb.) és technikára (kamerák, fényképezőgép és azok kiegészítői) költöttük.
A szálláson úgy spóroltunk, hogy helyieknél laktunk, akiket ennek fejében a programban közreműködő Interkulturális és Irodalmi Cenrifuga Alapítvány kifejezetten erre gyűjtött pénzbeli adományaival támogattunk.
Költségeket csökkentettünk továbbá eszközök és ruha adományok gyűjtésével, magánszemélyek, valamint a Magyar Független Film Alapítványtól kapott hozzájárulásából nagy mennyiségben tudtunk kézműves és filmes alapanyagokat venni.
További megtakarítást jelentett, hogy az önkéntesek nem csak a munkát végezték ingyen, de ellátásukról is maguk gondoskodtak.
Csáky Attila a Cameofilm producere kézi kamerával, fényképezőgéppel, monitorral járult hozzá, hogy a hétesi gyerekek dokumentumfilmes csoportja megismerkedjen a dokumentumfilm forgatás és fényképezés alapjaival, és ahhoz, hogy a tábor életét, munkáját rögzíthessék. A felnőttek és gyerekek közül sokan most fogtak először kezükbe ilyen eszközöket.
A két típusú filmes csoport mellett a fényképezés alapjait tanulhatták a gyerekek, kezükben a fényképezőgéppel végre maguk alakíthattak magukról képet. A fényképezés unhatatlan sláger volt a legkisebbektől kezdve a felnőttekig, sokan kaptak lehetőséget a fotózás kipróbálására.
A Vision Team jelképes áron professzionális kamerával, watchmannal és stativval, illetve a játékfilmes csoport számára szükséges alap technikával is hozzájárul a projekt megvalósításához. A hétesi fiatalok játékfilmes, rendező-színész-dramaturg-operatőr csoportja saját történeteik és ötleteik alapján kidolgozott jelenetek során át ismerkedett a rendezés, a színészkedés, a filmezés alapjaival, mely munka hatalmas élményt jelentett számukra. "Úgy érzem magam, mint egy igazi sztár, és ez nagyon jó." -mondta legtehetségesebb tanítványunk. Áhitattal és figyelemmel nézték vissza magukat a képernyőn a megbeszéléseken. Az az élmény, hogy önmagukat ugyan azokban a médiumokban pozitív, h szerepben látják, éppen úgy, ahogy a számukra példaértékű hősöket vagy média szereplőket, pszichológiai értelemben az esélyteremtés alapja, és kezdete.
Az egész alkotótábor mozgó és ellátó alapját képezte az a furgon (ld bővebben a szubjektív beszámoló- és naplóban) melyet a Filmtransport Kft kiemelkedő kedvezménnyel biztosított számunkra.

A kézműves csoportban (melynek speciálisabb alapanyagait a Handykraft Kft szintén jutányos áron biztosította) elsősorban az élményekre koncentráltunk, vagyis, hogy a gyerekek és érdeklődő felnőttek minél több technikához, formához hozzáférhessenek, jó minőségű anyagokkal dolgozhassanak ezek voltak: a festés, rajz, gyöngyfűzés, jelmezkészítés, arcfestés, hajtogatás, gyurmázás, agyagozás, gipszöntés alapanyagai.



A BÓDIS-MÓDSZERRŐL

A Bódis–módszer szemléleti és módszertani alapjaiban azt foglaltam össze, amit gyakorlatban már tolerancia tréningjeimen, az előítéletmentes gondolkodás és interkulturális nevelés csoportjaimban, a szociálpszichológia kurzusaimon, valamint az alkotásterápiában, közösség építő és készségfejlesztő tréningjeimen már alkalmazok, ám a szegénység és a telepi lét körülményei, a kirekesztett cigány csoporthoz való tartozás, a generációkon átívelő nélkülözések következményeképpen kialakuló szindrómák, egészségügyi hátrányok, problémák a hétesi alkotótáborban végzett munkának meglehetősen speciális színezetet adtak, rengeteg tanulsággal szolgáltak az elkövetkezendő hétesi munkára nézve csakúgy, mint a Bódis- módszer általános alkalmazásához, melynek egyik iránya éppen a hátrányos helyzetben lévők életének javítása, jövőbeni lehetőségeinek megteremtése.

A Bódis-módszer Hétes telepi modell értékű programsorozata, mely a Hétes telepen (Magyarország egyik legszegényebb ózdi roma telepén) főként gyerekeket, fiatalokat, és nőket, közülük is a fiatal anyákat és a serdülő korú lányokat érint.
A lényeg, hogy a Bódis-módszer kreativitás- és alkotásközpontú, interkulturális és esélyteremtő, készség- és közösség fejlesztő valamint szemléleti és módszertani programcsomag.

A módszer alkotás-lélektani és pszichoterápiás-, egymással összefüggő folyamatokra épít.
A Hétes-telepi modell program kreativitás- és alkotás centrikus programsorozat, amely kiegészül gyermekélelmezéssel és helyi munkaerő alkalmazásával. A létrejött alkotásoknak továbbiakban nyilvánosságot, publicitást szervezünk.
Hátrányos helyzetű csoportokban hosszútávon a Bódis-módszer alkalmazása a munkaerő piaci és iskolai integrációt is elősegíti. A környező többségi csoportok, iskolák, önkormányzat, családsegítő, bevonása a toleranciára és előítéletmentes gondolkodás fejlesztésében, valamint a szegregációs tendenciák visszaszorításában is hatékony lehet. A Bódis-módszer újszerűsége és eredményessége többek között abban rejlik, hogy közvetlenül elérhetővé teszi a specifikusan felépített programokat, mert helyi körülményekhez alkalmazkodik, helyi igényekre koncentrál és helyi, speciális kérdésekre keresi a választ kölcsönösen a benne résztvevőkkel. A pszichoterápiás módszereket, az interkulturális nevelés alapelveit, közösség építő és személyiségfejlesztő tréningeket ötvözi az alkotás élményével. A folyamat autonómia erősítő, egyenrangú párbeszédre és kölcsönös együttműködésre épül. Középpontjában az empátia, a megértő, elfogadó, szeretetteljes figyelem áll, mely elsősorban az alkotást gátló tényezők felszabadításával ötvözve alapjává válik a különféle irányú fejlesztéseknek.

TANULSÁGOK ÉS TERVEK

A Bódis-módszer alapjait és szemléletét annak fejlődésével folyamatosan és párhuzamosan be kell emelni az informális és formális nevelésbe, valamint a szakemberek (pszichológusok és pedagógusok) képzésébe. Szükséges a megfelelő tankönyvek és szemléltető anyagok elkészítése, s az alapképzés megkezdése (tréningek). Terveim között szerepel a programcsomagok fejlesztése és specializációja., a dokumentációk gyűjtése és publikálása, a folyamatos monitorozás és hatásvizsgálatok, valamint kerekasztal-beszélgetések, workshopok és konferenciák szervezése, szakmai diskurzus kialakítása.



A BÓDIS-MÓDSZER HÉTES-TELEPI HOSSZÚ TÁVÚ MODELL-PROGRAMJA:

A stáb (kreatív team) bővítése és hosszas előkészítő vagyis tartalmi tréningező, felkészülési munkába való bevonása. A stáb magja kapjon jelképes tiszteletdíjat, a csatlakozó szakemberek is, legyen egy önkéntes holdudvar.

A stáb magjába tartozzon bele a kiképzett hétesi segítőcsapat, az ő honorálásukat át kell gondolni, hogy alkalmazásuk ne ossza meg a helyieket és ezzel ne fokozzuk az agressziót. Valószínűleg az a helyzet, hogy az egyenrangú bánásmódra kell ügyelni, ami pszichológiailag önmagába jutalmazó, csakúgy, mint a bizalom, és az átadott szaktudás maga is értelmet ad az együttműködésnek. Munkájukhoz eszközökkel biztosítjuk a feltételeket, amelyekhez ők így szabadon hozzáférnek majd. Jutka felajánlotta, hogy kiképez egy kézműves hétesi csapatot. Úgy képzelem, hogy ebben mi is részt vennénk Barna lányai, a nagyobb hétesi lányok és a fiatal anyukák segítségével. A helyszínt még meg kell találni. A Héteshez közeli, de szeparálható helynek kell lennie, ahol nincs ki-be járás. Sajnos ez most szinte lehetetlennek látszik, hacsak nem állítunk be egy hatalmas lakókocsit. (Milyen jó lenne a közösségi ház!) Föl kéne építtetni Pongóékkal és belelkesíteni az embereket.
Az elsajátított kézműves szaktudás mentén lehetne kifelé kémlelni lehetőségek után. A kiképzett munkásaink nem csak a mi projektünkben dolgozhatnának, hanem a családsegítő vagy más intézményekkel felvett kapcsolat során (amiben nekünk meg kellene tenni az első lépéseket) találhatnánk nekik munkát, vezethetnének tanfolyamokat (pénzért, természetesen).

Fel kell venni a környező intézményekkel a kapcsolatot. Gyerekeink fejlődését oly módon követni az iskolában, hogy azoknak az iskoláknak, ahova hétesi gyerekek járnak, külön programcsomagot ajánlanánk fel, amit a hétesi önkéntesek visznek be az intézményi közösségbe (osztályközösség és tanári közösség fejlesztése, alkotás centrikus tolerancia-, interkulturális- és integrációs tréningje a Bódis-módszer alapján). A kapcsolatteremtés során (Dettus) tovább körvonalazódhatnak az együttműködés lehetőségei.

A hétesi fiatalok kiútjának személyes tanácsadói, pályaválasztási stb. segítséggel történő kiépítése a hétesi programokon belül, egyfajta specializálódás keretében.

Célunk a lelki gondozásra (tanácsadás, krízisintervenció és kríziskezelés) fektetett hangsúly, elsősorban fiatal anyáknak és kamasz fiúknak, lányoknak, kifejezetten önismereti és személyiségfejlesztő csoport tréning, valamint közös problémamegoldó kiscsoport. Aktuálisan a családon belüli erőszak, alkoholizmus, drogfüggőség és egyéb szenvedélybetegségek, valamint a prostitúció, ezen belül a gyermekprostitúció problémájának sürgős kezelésére van szükség.
A sportélet kialakítása, önálló alkotócsoportok teremtése, amelyek majd nélkülünk is dolgoznak, játszanak, alkotnak.

A Bódis-módszer hosszú távú (longitudinális) modellprogramja volna a hétesi. Ennek civil formát kell találni és az anyagi-, támogatói feltételeket biztonságos alapokra helyezni, akár az Interkulturális és Irodalmi Centrifuga Alapítvány, akár egy önálló, erre a célra létrehozandó alapítvány keretében. Át kell gondolnunk azokat az intézményes és állami kereteket is, ahova ez a munka betagozódhat.