Bódis Kriszta: Hétesi napló, 2007. augusztus 22.

„Ahhoz, hogy megvalósíthassuk álmainkat, meg kell szabadulnunk rabláncaiktól, azoktól a rossz dolgoktól, amik álmaink megvalósításában akadályoznak minket.” Milyen játék a lufidurr, hogyan játsszák a gyerekek és hogyan a felnőttek? Bódis Kriszta újabb napja a Hétes telepen a Bódis-módszer kialakítása során.

...még előző nap este megbeszéljük, mi várható holnap, úgy képzelem, most minden gördülékenyebb lesz, túl vagyunk az osztáson is, mehet a munka.

...Francisco is megérkezik, igaz késő éjjel, úgyhogy nem találkozunk, nem tudunk semmit megbeszélni. (Barna és Mari másnap reggel kivizsgálásra mennek a kórházba, tehát nélkülük kell majd lebonyolítani a napot, de a gyerekeik és Barna testvére Hermin mindenben segítenek.)

...Dodi megveszi a "táborozó" gyerekek ennivalóját, amit ezúttal Ilonyék fognak elkészíteni, most már tudjuk, hogy 250 adaggal kell számolnunk (szörp, kenyér, májkrém, párizsi, és sok-sok alma, mert annak nagyon örültek), a segítséget Ilonyék ajánlották fel, és ennél többet nem is kaphatunk, minthogy spontán módon alakul ki azok köre, akik a hétesi önkéntesekből kerülnek ki.

...a gyerekek örömkiáltásokkal üdvözlik a furgon érkezését, kedvenceink futással kísérnek befelé a járhatatlan bekötőúton (folyton izgulunk, hogy nehogy bajuk essen, hiába kiáltozunk, vagy megyünk lassan, annyira élvezik, soha nem fogom elfelejteni a csillogó szemeket, mosolygós, ragyogó arcokat, minden egyes reggel ennek hatása alatt kiabáljuk a kicsik neveit, "Jolika vigyázz, Bence kijebb, kijebb, Jancsi fogd meg őket! " és így tovább, de kifelé menet is, hosszan követnek, "jönnek holnap? Kriszti néni? -"holnap igen", s aztán majd a végén mondjuk, hogy" már csak holnap", s " hogy aztán már nem, de hamarosan visszajövünk, október elejére tervezzük, filmet vetítünk és beszélgetünk!"

...Gyöngyivel összekészítjük a kézművesek anyagait, hogy amikor már tarthatatlan a helyzet a visszanézéssel, akkor azonnal munkába tudjanak állni.

...anyukák vállalják az eszközök osztását a munka irányítását és végül a maradék eszközök, valamint a művek begyűjtését.

...mindig, minden csoportban teljesen vegyes résztvevők vannak, rajzolni és festeni (ami most vízfestékkel és temperával történik majd a tegnapi ceruzás-filces akció után) a szülők is nagyon szeretnek, elsősorban a nők, vagyis a kisgyerekes, sokgyerekes anyukák.

....van egy lufis játékom, a következőképpen nézne ki, ahogy eredetileg elképzeltem,a neve Lufidurr. Kell 100 db lufi, madzag, 5 csomag 12 db-os filctoll (máris hozzáteszem kevés, kevés, kevés).

"Ahhoz, hogy megvalósíthassuk álmainkat, meg kell szabadulnunk rabláncaiktól, azoktól a rossz dolgoktól, amik álmaink megvalósításában akadályoznak minket.

- Milyen világban szeretnétek élni? Hogyan szeretnétek élni? Mindenki mondja, lehet bekiabálni.

- Fújjuk fel a lufikat és írjuk rá ezekre a lufikra, hogy mi akadályoz minket abban, hogy az általunk elképzelt világban éljünk, álmaink világában, egy szebb és jobb világban. Írjuk rá a legrosszabb dolgot, ami ebben megakadályoz. (a segítők írni is, fújni is kötözni is segítenek)

- Mindenki mondja el egyenként hangosan, mit írt a lufijára.

- Most fogjuk meg a madzagnál fogva a lufikat és rátaposva próbáljuk meg kidurrantani őket. Ha sikerül, akkor már nincs előttünk akadály, hogy azt a szebb és jobb világot megvalósítsuk, amire vágyunk.

Megbeszélés:

Jó játék volt? Mi volt benne a legjobb?
Honnan erednek a minket akadályozó dolgok szerintetek?
Mit gondoltok, az egy mellett, amit most felírtatok, vannak még titeket akadályozó dolgok az életetekben? Mik azok?
Szerintetek a többi embernek van ilyen?
Mik lehetnek azok? (pl. polgármesternek, a gazdagoknak, a menekülteknek, a kurvának, az Afrikában élőknek, stb.)

A játék célja: pozitív, felszabadult légkör kialakítása, reflektáltság a vágyakra, a diszkriminációra, az elnyomás és kizárás mechanizmusaira."

...azt, ahogy valójában zajlott, nehéz volna elmesélni, szerencsére a hétesi dokumentumfilmes különítmény rögzítette, és azóta volt szerencsém visszanézni, tehát azzal is tisztában vagyok mire leszek képes a mondatokkal. Előrebocsátom, hogy tökéletes kudarcnak érzékeltem az akciót, miközben folyamatosan a nem adom fel állapotába igyekeztem visszabillenteni magam, s később, tényleg nem csupán a pozitív attitűdökre való kényszeres hangolódásom következtében, hanem valós visszajelzések alapján, a maga módján, de mégis valahogy az eredeti elképzelések mentén kezdett üzemelni a dolog. Csak éppen nekem kellett (volna) rugalmasan egyből levenni, hogy hogyan is történik ez, ám szerencsére a hülye idealizmusom automatára kapcsolt engem, mondhatnám szent, szellem megszállta működésmódra, és ez az ami már több, mint...

...szóval a fent sztoikus nyugalommal előadott instrukciókat és vélt reakciókat a következőképpen kell elképzelni:

Kriszti néni: Most figyeljetek, halljátok, figyelem, adok mindenkinek... gyerekek..., hahó, egy...
Gyerekek: NEKEM ADJON KRISZTI NÉNI, ADJON MÁ VALAMIT
Kriszti néni: figyeljetek, így nem tudom elmondani, kicsit messzebb álljatok, szóval adok mindenkinek egy, de csak egy lufit, amit ne durrantsatok ki egyből...
Gyerekek és felnőttek: Kriszti néni adjon má egyet, nekem is, adjon má ennek a csepp gyereknek, én nem kapok semmit, adjon má
Kriszti néni: Elkezdem a lufikat osztani, Rodrigó, Gyöngyi és Cintia, légyszi, te is, (könyörgök határozottan a gyerekgyűrűben) és amikor felfújjátok ne durrantsátok ki, hanem írjátok rá, amit az életben szerintetek titeket a legjobban akadályoz abban, hogy boldogok legyetek.
Na ezt az üvöltésben túl bonyolultnak érzem, ezért megpróbálom érthetőbben, így ..: "Írjátok rá, hogy mitől féltek a legjobban az életben, segítsetek egymásnak, aki nem tud írni, annak segítsen, aki tud..".
Gyerekek (még erőteljesebben üvöltve jelentkeznek): "Én tudok írni Kriszti néni, én tudok..."
K: "Jó akkor segítsetek egymásnak."
És akkor én úgy érzékelem, hogy kapkodják tőlem és egymástól a lufikat, hogy nem jut mindenkinek, hogy gyorsan kifosztjuk a nejlonomat, és hogy durrannak sorra ki mind a lufik, néhány nagyobb kifejezetten ezzel szórakozik, kipukkasztják, veszekszenek rajta és ilyesmi, aztán, hogy kikerülök a lufiosztó pozícióból, és már majdnem az egészet feladom, egyszer csak látom ám, hogy megjelennek a feliratos lufik, hú gondolom, a fele sem tréfa, itt bizony folytatjuk a játékot.
Kriszti néni jár kel, hogy mindenkihez eljusson az infó, ordít kedvesen: "akkor most ki lehet durrantani a lufit, és már nem kell félnetek többé, attól, amit ráírtatok."
ettől kezdem kicsit vudusan érezni magam. Persze elég ellentmondásos a helyzet, mert a gyerekek inkább őrizgetnék a lufikat, mint a kincset, ám amikor néhány orv lufipukkasztó támad és a lufi durran, akkor én már ott is vagyok és azt mondom a kis áldozatnak, akinek kezében fittyed a lufikincs, ahogy a szája is görbül lefelé, mint a lufirongy: - látod, most már legalább nem kell félned...a...
− Kalapos embertől − segít ki és néz rám felderülve Erik, Bernadett, Anasztázia, akit szólítsunk Zsuzsinak, és a többiek...
És akkor olvasom, gyűjtöm a lufi feliratokat, hogy ide írhassam őket:
Kalapos ember (aki elvisz a légóba, később Francisco egy columbiai kalappal jelent meg, s ezzel kicsit borzolta az idegeket, az asszonyokét különösen, akik nem bírva magukkal, persze csak búcsúzáskor, a furgon után kiabáltak, "nekem az a szép kalapos ember kell, az tetszik nekem!" visongattak.)
Mézember (ha jól értem valami cukrosbácsi, aki hízeleg)
Kitanultak (mindenki, akinek sok iskolája van, a hatalom közelében van, miniszter, és persze mi is. Itt persze azzal hízelgek magamnak, hogy az önkéntesek inkább, mint én, hiszen én már Barnáék családtagja vagyok. Ilony azt mondja Dettusnak: igyá má egy kávét, ám Dettus visszautasítja, s Ilony kicsit sértődötten unszolja ilyeténképpen: "igyá má egy kávét, te kitanult köcsög lyány!"
mondanom sem kell ez szállóigévé válik)

Aztán:
Ördög
Szellem
Sikoly
Egér
Patkány
Boszorkány

A felnőttek is írtak lufit:
Szegénység
Betegség

...ahhoz, hogy végre el tudjam kezdeni a filmes csoporttal való foglalkozást, el kell indítani a többi csoportot, Gyöngyi és az anyukák vezetésével a kézműves csoportok gyurmázni fognak (az osztásnál kiderül, hogy a gyurmának hitt dobozok temperával vannak tele, és sokkal kevesebb a gyurma, mint ahány kéz, aztán mégis megoldódik a dolog, már látom is a sok szépséget, ami a kezeik között alakul, tényleg, bármit kapnak, mindennek örülnek és nagy energiával dolgoznak, hozzák megmutatni...

...közben a fiúk történeteit hallgatom, amikből majd az első jeleneteket kitaláljuk, az eredmény -valójában inkább megerősítés nekem, mert erre számítottam- hogy a filmes keret segíti a kommunikációt, a kreatív spontaneitás menyit s azok, akik eddig semmit, soha nem meséltek, a soha alatt itt valóban évekre gondolok, és konkrétan például Barna fiára, aki még az apjával sem beszélgetett életében soha két szónál többet, most mosolyogva és lelkesen mesél, lejátssza az elbeszélt jelenetet, most éppen azt, hogy hogyan hozta el az apja autóját, mert valamit szállítania kellett a családnak, hogyan hitték már többször a rendőrök, hogy ő a nagy Barna, és hogyan intett ki a kocsiból fapofával a rendőröknek, mígnem ma megállították, és hát se jogsi, se semmi, hiszen Barna még tizenhat sincs, aztán hogyan küldték, haza, hogy meg ne lássák még egyszer, s neki, hogyan kellett ismét arra kanyarodnia. Aztán már tereltük is a beszélgetést a fikció felé, hogy hogyan alakul egy jelenet, jelenetekből a film, hogy hogyan lehet az improvizációt használni a színészkedésben, a saját élmények hogyan helyettesíthetik, segíthetik a színészi játékot, mígnem hamarosan körvonalazódott egy általuk kreál jelenetsor, részegen jönnek haza Jancsi, Pípa, és Feri, kikezdenek Arannyal és Vikivel, akik nem akarnak velük menni, ők mégis magukkal rángatják az egyik lányt, mire azok kiszabadulva, otthon elmesélik testvéreiknek a sérelmet, s Zoli, Nándi, Barna és Laci elindulnak, hogy számon kérjék Jancsiékat, mígnem az eset szóváltásból verekedésbe vált...lejátsszuk háromszor, négyszer, elképesztő, hogy percről percre jobbak...de tényleg, mindig, mintha csak perceink lennének, olyan gyorsan halad az idő, és egyre több kicsi gyűlik körénk, akik szerepelni szeretnének, hú, elég nehéz...

....bemegyünk Ilony lakásába (szoba konyha, legalább tíz ember, kevés bútor, de igyekezet egy rendes háztartásra) Ilonynak van hűtője, szabad asztala nincs, a hűtőre rakjuk a kamerát, hogy a monitort körülállva visszanézzük a felvételeket, nagy a tolongás, pisszegés, mindenki tanácsol mindenkinek valamit, aztán újra kirajzás, micsoda fantasztikus munkát lehet majd itt folytatni, gondolom, ha visszajövünk, ha állandóbb csoportokba tudunk gondolkodni, ha alaklmasabb helyeket találunk a megbeszélésre, de valójában most sem tudom például, hol volnának azok az alkalmasabb helyek, persze ez nem fogja elvenni a zért a kedvemet.

...már esteledik, gyöngyi kicsit el van kenődve, mert a gyöngyfűzést nem tudta kivitelezni, nem találta meg a nagy gyöngykészletet, és a kevés megint túl kevésnek bizonyult, ő pedig türelmetlennek, ettől van a legjobban elkeseredve, hogy rákiabált a gyerekekre...na ezen is túl van, és aztán valahogy többször nem is akad ki tényleg, másnap meg lesz a nagy készlet és ügyesen ki is alakítjuk a csoportot.

...még egyszer nekifutunk egy festős körnek (immár a romban, mert odakint lehetetlen még annyi alkalmas felületet találni ülni, papírt, eszközt letenni), miközben a szépséges névtáblákat is elkészítjük a gyerekekkel közösen, majd meg vesznek egy ilyen profi kitűzőért, és én éppen azért hoztam ilyeneket, hogy lássák, nekik is jár ilyen, mint a nagy és komoly (kitanult köcsögöknek, bocs) ám otthon még nem tudtam, hogy 50 ilyen drága holmi megint kevés, pedig kivételesen mindenki sorban állt, amin mi illetődtünk meg a legjobban, és a legcsúfosabban jártunk, mert tehát a legtürelmesebbeknek nem jutott, íme a tanulság, ha valahol túl kell élni, és azt csak leleményesen tolongva lehet, akkor ott ne tanítsunk használhatatlan stratégiákat, ha mást se tudunk, vagyis ha nem teremtünk megfelelő feltételeket, vagy nem lehetséges az integráció, istenem, íme az ördögi kör, a szakadék fölé hidat kell verni, éppen ezt csináljuk, saját bőrünkön tanulva

...közben a gyerekek valamikor esznek is, szendvics, szörp, alma, banán a sláger, sokan ma is főznek a kapott alapanyagokból, sorakoznak a tepsiben a farhátak, gőzölögnek a nagy kondér levesek otthon

...Mari, Arany, Zoli, Barnu közben technikailag (hifi beüzemelése) és szervezésben (jelentkező párok listája) tökéletesen előkészítik a tánc versenyt és bemutató, amely majd szabad és önfeledt közös táncba torkollik estére...most az a lényeg, hogy kért zenére a párok kihívják egymást és a nyilvánvaló bravúrok mentén szégyenül meg vagy magasztosul fel egyikük, a tánc és minden mozgással kapcsolatos foglalkozás itt kiváló lesz majd, olyan tehetségeket látunk, hogy eláll a lélegzetünk.

...az esti esemény fénypontjához azzal járulunk hozzá, hogy a versenyzők és végül a táncolók (mindenki) kap egy-egy szép nyakláncot, gyűrűt, fülbevalót ajándékba, abból a bőröndből, amit az adomány gyűjtés alkalmával kaptunk valakitől, ezennel, mint legsikeresebb ajándékunkat, az maga volt a varázslat, meg a csodálatos ékszerszaporítás, s később a jelmezekhez is találtam még egy zsák ilyen holmit, köszönjük az ismeretlen, zseniális adakozónak.