2008. május 28., szerda

Társadalmi krízisek gender-szempontú vizsgálata

Susan Faludinak az Irodalmi Centrifuga számára írt előadását korábban angol nyelven közöltük - most a fordítást olvashatják. Susan Faludi Pulitzer-díjas amerikai újságírónő június 19-én csütörtökön este héttől lesz az Irodalmi Centrifuga idei évadzáró vendége. Könyveiről Bollobás Enikő és Bán Zsófia beszélgetnek vele.

"Nagy öröm számomra, hogy abban az országban tarthatok előadást, ahonnan származom. Kitüntetettnek érzem magam, hogy ezen a történelmi helyen lehetek, amely egykor annyi író és művész centrifugája volt, s megtiszteltetés számomra az is, hogy olyan írók csoportja előtt beszélhetek, akik ezt a helyet ismét olyanná teszik, amilyen egykor volt - egy kulcsfontosságú különbséggel. A Centrál Kávéház századfordulós értelmiségi körének névsorát böngészve észre kellett vennem, hogy Kaffka Margit volt az egyetlen nő a listán. Most egy olyan centrifugát pörgetnek itt, amely nem hagyja ki az irodalmi népesség felét.

Szintén kedvemre való a szándék, amelyet kifejeznek: zavarni, felkavarni az irodalom férfi-tradíciójának állóvizét. Az írás már maga is egyfajta felkavarás - vagy legalábbis annak kellene lennie. Joan Didion, amerikai esszéista "Miért írok?" című esszéjében úgy fogalmazott: "Sok tekintetben az írás az én kimondásának módja, hatást gyakorolni más emberekre azzal, hogy kimondom, hallgass rám, tekints erre úgy, ahogyan én, gondolkodj úgy, ahogyan én. Egy agresszív, sőt, rosszakaratúan ellenséges fellépési mód."

S még rosszabb akaratúnak hat, ha az író - nő. Bizonyos vagyok benne, hogy e teremben sokan közülünk igazolni tudnák mindezt. S jaj az írónak, ha nemcsak hogy nő, de ráadásul még a nők jogairól is ír! Ebben az esetben szerencsésnek mondható, ha csupán rosszindulatúnak nevezik. Mivel éppen ennyi erővel nevezhetnék nevetségesnek, groteszknek, árulónak vagy teljesen őrültnek. Vagy mindezeknek egyszerre.

Magyarország úttörő feminista vezetőjét és írónőjét, Schwimmer Rózsát mindegyikkel illették - s legtöbbjükkel azután, hogy 1920-ban az Egyesült Államokba emigrált. Amerikában a lapok és publicistáik egyszerre rágalmazták, feketelistára tették, denunciálták, tartották bolsevik ügynöknek, német kémnek és a nemzetközi cionista összeesküvés egyik láncszemének. Schwimmertől, akit később Nobel békedíjra jelöltek, az amerikai legfelsőbb bíróság jóváhagyásával tagadták meg az amerikai állampolgárságot.

Attól tartok, hogy hazámban a nőírókat gyanúsnak, gyanúsítottnak és bolondnak tartani meglehetősen komoly tradíció. Otthon van egy másolatom az Amerikai Nőírók oxfordi kézikönyvéből, amelyben egy nagyon tanulságos időrendi sorrend olvasható. A legelső bejegyzést olvasva: 1645 - Anne Hopkins, Hartford kormányzójának felesége Bostonba kerül, hogy orvosi segítséget kapjon, mivel olyan sok könyvet írt, hogy „eszét vette, s teljesen az olvasásnak és írásnak akarta szentelni magát”.

Be kell valljam, hogy írói karrierem bizonyos pontjain Anne Hopkinshoz hasonlóan éreztem magam − s nem csupán azért, mert asszony vagyok, hanem − s talán sokkal inkább − azért, mert olyan asszony vagyok, aki a nemekről, a gender-kérdésekről ír.

Ez a minta esetemben elég korán kezdődött. Amikor hatodik osztályos koromban (12 éves voltam ekkor) az iskolai lapot szerkesztettem, azt gondoltam, vicces lenne az osztálytársaim között felméréseket végezni az aktuális témákról. 1972 volt, s más dolgok mellett azt is megkérdeztem tőlük, mit gondolnak a pozitív diszkriminációról és a fogamzásgátló tablettáról. Legtöbbjüknek mindkettő ínyére volt, városom konzervatív vezetőinek legnagyobb felháborodására. A következő iskolai vezetőségi ülésen a John Birch Társaság helyi vezetője magához ragadta a mikrofont, hogy azonnali eltávolításomat követelje. A John Birch Társaság egy korábbi cukorgyáros által alapított híres jobboldali amerikai politikai szervezet volt. Öt perccel a Jonh Bitcheres figura nagyhangú hantájának megkezdése után − melyben egyszerre nevezett hülye komcsinak és eszement fasisztának −, a technika ördöge megmentett, ami praktikusan annyit tesz, hogy valaki rálépett a vezetékre és a mikrofon elhallgatott, a John Bitcheres azonban, nem lévén tudatában annak, hogy az első sorokon túl senki sem hall egy árva szót sem, folytatta tombolását.

Az egyetemen a Harvard Crimson című egyetemi lapnak kezdtem írni − az egyetemi hivatalnokok nagy bosszúságára, mivel a nemi szerepekről írtam. A hetvenes évek vége felé e téma még mindig elég új területnek számított. A Harvardon még nem voltak úgynevezett women's studies kurzusok és egy kezeden meg tudtad számolni, hány teljes állású professzornő dolgozott ott. Egyik éjjel a dékán tűnt fel a szerkesztőségben, s azt követelte, hogy a lap azonnal fejezze be a nyomásgyakorlást és ne közölje le azt a cikket, melyet egy olyan professzorról írtam, aki számos diákját szexuálisan zaklatta. Úgy gondolta, ez sértené a professzor személyiségi jogait. Végül lehoztuk a sztorit, a professzort pedig megbüntették. Nos... legalábbis valami ilyesmi történt. Megkérték, hogy vegyen ki hat hónap szabadságot, majd visszafogadták, mintha mi sem történt volna.

Az utolsó Harvardi évem során, éppen végzésem előtt, a hallgatói dékán idézett az irodájába egy cikkem miatt dühöngve, melyben egy kiváló tanársegédnőről írtam, akit azért nem vettek fel állandó tanári státuszba, mert leszbikus volt. "Ha ezen az egyetemen akar lediplomázni, azonnal hagyjon fel avval, hogy erről a témáról ír", ordította. Nem hallgattam rá, ám legnagyobb megkönnyebbülésemre mégis lediplomáztam.

Az egyetemről kikerülve első újságírói munkám a New York Times-nál volt: ezt akkor copy girlnek, másolólánynak hívták, ami nagyjából annyit jelentett, hogy én kézbesítettem az újságírók által legépelt cikkeket (melyeket ekkor copyként emlegettek) a szerkesztőknek, kávét hordtam, különböző megbízások után futkostam a vezetőknek, például elhoztam a ruháikat a mosodából, hazavittem a pénztárcájukat és hasonló komoly és izgalmas újságírói kihívásokkal szembesültem. Szabadidőnkben mi, copy girlök és boyok is írhattunk esetenként cikkeket a Timesnak, melyeket estenként közöltek is; természetesen fizetség és név nélkül.

Néhány hónapnyi kávé- és pénztárcahordás után meghívtak egy meghallgatásra az Egyesült Nemzetek irodavezetőjének asszisztensi posztjára. Az irodavezető, az UN egyik szűk kis kasztnijában ücsörgő gyűrött és ingerlékeny fickó azt mondta, hogy a nők nem lehetnek riporterek. A nők elméletileg asszisztensnek termettek, mondta, mert a természetünkben rejlik a passzivitás és a türelem – ez az a képesség, amely lehetővé teszi, hogy kilenc hónapig cipeljünk magunkban egy gyermeket... Én türelmesen semmibe vettem őt és visszatértem inkább egy cikkhez, mely az eltűnt argentin disszidensek kevéssé passzív anyukáiról szólt.

Évekkel később egy kaliforniai napilap vasárnapi magazinjának dolgoztam. Egy sorozatot írtam a Reagen-éra alatt a nők jogainak beszűküléséről, amelyért végül könyvszerződést ajánlott egy kiadó. A szerkesztőm azt mondta "Ó Istenem, Susan, ne írd meg ezt a könyvet! Beskatulyázod magad, te leszel az az író, aki a női dolgokkal foglalkozik, s lerombolod a reputációdat." Azért aláírtam a szerződést, s pár év múlva elkészült a könyv - a Backlash - amelyről nem gondolnám, hogy túlzottan rombolta volna a reputációmat.

Amit akkor a szerkesztőmnek el kellett volna mondanom - de túl fiatal és bolond voltam hozzá, hogy ezt tisztán lássam - az a következő: A női dolgok egyáltalán nem csak női dolgok. Ezek társadalmi kérdések. A gender nem csupán egy oldal. Ez gyakran az alapvető dráma: a legalapvetőbb történet, az az eltemetett erő, melyen a kultúránk, a politikánk és a történelmünk is nyugszik.

Talán azért, mert olyan hosszú ideig éltem Kaliforniában, szeretek a gender-kérdésről a földrengések szakterminológiájával beszélni. A szexuális politika nézetem szerint kicsit olyan, mint a tektonikus mozgás. Megvannak a törésvonalai, melyek jóval az aktuális események kérge alatt csapnak össze. Komoly hatással van arra a világra, amelyben élünk, de időnk nagy részében alig is van tudomásunk róla, mekkora szerepet játszik.

Néha-néha − hogy ráerősítsek a geológiai metaforámra − ezek az eltemetett nemi erők a felszínre törnek. Érezzük a rengést, látjuk a vulkáni hamut. Különösen éles ez a helyzet a társadalmi krízisek idején. És a krízis, úgy tűnik, nem a nemi szereken (nemen) múlik. Valójában sokkal gyakrabban tűnik úgy, hogy tejesen másról szól.

Éppen most tártam fel az amerikai élet egy ilyen drámai esetét legutóbbi könyvemben, a The Terror Dream-ben, s azt gondoltam, megosztok Önökkel valamit abból, amire rájöttem. Bár ez a krízis Amerikában volt, bármely más ország társadalmi változásainak kritikus pillanatait is megnézhetnénk − mondjuk Magyarországot a kommunizmus megszűnése után −, s minden esély megvan rá, hogy a felszín alá rejtve megtaláljuk a nemek drámáját is, amely fontos, de feltérképezetlen szerepet játszik a dologban.

A krízis, amelyet megvizsgáltam, egyike volt az utóbbi idők legnagyobb traumával járó eseményeinek az amerikai életben: a World Trade Center és a Pentagon elleni támadás 2001. szeptember 11-én.

Mi a csudát lehetne kezdeni gender-szempontból szeptember 11-ével? Nos, bizonyára azt gondolják, semmit. Végtére is a terroristák Amerika katonai és gazdasági ereje ellen intéztek támadást. De az amerikaiak úgy tettek, mintha az otthon és a családi tűzhely ellen intéztek volna támadást, s legfőbb céljuk a tradicionális családi értékek lerombolása lett volna. Vizsgáljuk meg, hogyan is történt ez.

Saját hátborzongató személyes találkozásom ezzel alig néhány órával a támadás után történt. 11-én délután csengett a telefonom. Egy riporter volt, aki a reakciókról írt cikket. Néhány tétova kérdést tett fel arra vonatkozóan, mit jelenthet ez a támadás Amerikának, majd különösen jókedvű tónusban felkiáltott: "Hohó, ez majd bizonyára leradírozza a térképről a feminizmust!"

Ez különösen megütött, s arra gondoltam, oké, ma mindannyian kissé túlzottan is stresszesek vagyunk. De a következő néhány hétben jó pár hasonló hívást kaptam. Az egyik riporter azért hívott, hogy kommentáljam a trendet, mely szerint szeptember tizenegyedike után egyre nőiesebbek a nők. Azt jósolta − nő volt − hogy a nők visszatérnek a tűzhelyek mellé sütit sütni és sokkal nőiesebb ruhákat viselnek majd. Aztán a New York Times riportere hívott fel, hogy megvitassa a nők feltételezett új preferenciáit a szőrös muszklibajnokok iránt, akik meg tudják őket védeni a családi otthon elleni támadástól.

Mint kiderült, ezek a sajátságosan jellemző reakciók nem csupán néhány elszigetelt riporterre voltak jellemzőek. Az amerikai média történetet történetre halmozva híresztelte, hogy szeptember 11-e egyúttal a "férfias férfi" ideálképéhez és az "Új Hagyományos Háziasszony képéhez való visszatérést" is jelenti.

És "a feminizmus halálát".

A terrortámadások fényében, ahogy a média hirdette, a feminizmusnak frivolnak, nárcisztikusnak, hazaellenesnek kell tűnnie; olyan luxusnak, mely épp most találkozott a maga Waterloojával. Egy napilap főcíme így fogalmazott: "Nincs helye a feminista áldozatoknak a szeptember 11-e utáni Amerikában".

A New York Times a katasztrófát követő első hat hétben négy olyan cikket hozott le, amely állította, hogy szeptember 11-e az egyedülálló nőket arra sarkallta, hogy feladják függetlenségüket és az esküvői oltár elé rohanjanak. E cikkek egyike azt tanácsolta a nőknek, hogy modellként állítsák maguk elé az ikertornyokat, melyek, mint a cikk állítja, a harmincévnyi romantikus házasságban boldogan éldegélő párhoz hasonlítottak. Azokat az egyedülálló nőket, akik nem sietnek házasságot kötni, ahogy a Times mondta, hazaellenesnek, szűkkeblűnek fogják tartani, olyannak, aki nincs összhangban az ország megújult céljaival.

Ezt a viszonyulást tükrözte vissza az amerikai média. A hírek hazugságai azt jósolták, hogy 9/11 mély mentális hatással lesz a hajadonokra, mert nekik nem lesz kit felhívniuk, ha eltérítik a repülőgépüket.

9/11 állítólag az anyai-óvónői szerephez is visszavezette a nőket. Az amerikai nők, mint megtudhattuk, jobban teszik, ha teherbe esnek, mivel a gyerekszülés ma, a New York magazin szavait idézve, a nők “hazafias kötelessége”.

Azt is állították, hogy a nők 9/11 hatására visszatérnek az otthonteremtéshez. A Los Angeles Times szerint a támadások arra késztetik majd Amerika vezető pozíciókban lévő asszonyait, hogy visszatérjenek az otthonhoz és az anyasághoz. A Time Magazin azt jósolta, hogy a nők rohanni fognak a varrógépekért és a húsoscipó-sütőkért. “Maradj otthon”, mondta a magazin a nőknek, “varrd meg a saját textilneműidet és ruháidat”. S e ruhák stílusa, ahogyan a Vogue magazin javasolta, most “szűziesen fehér”, “különösen agressziómentes” legyen, s “ne szóljon többé a dominanciáról és az erőről”.

Ezzel egy időben a férfiak is megkapták a menetparancsot. A média azt hirdette, hogy az amerikai férfiasság 9 /11 utáni modellje a véres steaket kajoló macsó volna. A Washington Post egyik cikke szerint 9/11-nek köszönhetően “visszatérünk azokhoz az időkhöz, amikor a Valódi Férfiak hazavitték a sertésszalonnát és feleségeik alaposan megsütötték azt”.

Egy nemzeti publicista valóban leírta és publikálta a következőket: “Viszlát nőies fiúk! Good bye, érzékeny férfi! 30 évvel azután, hogy átalakította a férfiait, valamennyit nyálfényű, puhapöcsű, tojásfejű fiúcskákká téve, akik kivagdossák a félholdacska fölül a körömágybőrt, a divat ismét a férfias férfinek kedvez! Visszatérnek a divatba azok a fickók, akik nem félnek bekoszolni a kezüket és nem szükségszerűen aggódnak azon, ha nem tudják megmosni, mielőtt bekapnak egy hagymás-májashurkás szendvicset.”

Amerika férfi politikai vezetőit ismét szuperhősökként képzelték el. A média George Washington Busht Superman-nek, Batman-nek, Top Gun-nak és Amerika sárkányölőjének becézte.

A Newsweek arról biztosította az amerikaiakat, hogy biztonságban érezhetik magukat, hiszen Bush “egy harci gépezet, amelyik hét kilót dobott le az utóbbi időben és hét perc alá szorította egyéni csúcsát egy mérföldön”.

A Vanity Fair címlapján Busht és kabinetjét a Hét mesterlövészként írták le, s Bush valamennyi munkatársának a Hét mesterlövész japán eredetijének képregénybe illő beceneveit adták. Dick Cheney alelnök volt ‘A Szikla’, John Ashcroft, a legfőbb ügyész volt ‘A Láz’.

Bár ezek legtöbbje csupán butaság, ugyanakkor e kampány valódi hatással bírt arra, ahogyan Amerika a krízisre válaszolt. Mindig is lesznek annak következményei, ha egy fantasy forgatókönyvbe képzeljük magunkat – épp ezek a következmények láthatóak Amerikának arra való hajlandóságában, hogy tolerálja a kínzatást, aláássa az állampolgári szabadságjogokat, s háborút folytasson egy olyan országban, amelynek semmi köze a támadáshoz. Ráadásul, visszatérve magára Amerikára, elszalasztottuk a befelé figyelés, az önelemzés lehetőségét.

Különösen a nőket hallgattatták el. Nem sokkal a támadás után a női hangok eltünedeztek az újságok vélemény rovataiból és a hírműsorokból. Az első néhány hónapban, a vezető napilapokba nők által írt vélemények megfeleződtek. A televíziós hírműsorokba invitált nők száma a korábbi érték negyven százalékára esett vissza. Még azokat a nőket sem hívták meg ezekbe a műsorokba, akik a terrorizmussal foglalkozó kongresszusi tanácsok vezetői voltak.

Azokat a nőket pedig, akik megpróbáltak az ár ellen úszni, megrágalmazták. Különösen a feministákat. A média azzal vádolta őket, hogy gyengítik az amerikai hadsereget, aláássák a nemzet harcképességét vagy egyenesen azzal, hogy a terroristák oldalán állnak. Azokat a feminista írókat, akik felemelték a hangjukat ez ellen a hullám ellen, “zűrzavaros morállal rendelkezőknek”, “rossz anyáknak”, “ördögöknek”, sőt, olyanoknak nevezték, akik “sokkolóan hasonlítanak Osama Bin Ladenre”.

***

Elég komoly azért a dolog iróniája, ha azt vesszük, hogy a terrortámadás éppen a nyugati nők szabadsága és függetlensége ellen indult, az amerikai társadalom pedig erre a támadásra nem e szabadság védelmével válaszolt, hanem a feminista gondolkodású nőket vádolta, s arra ösztönözte valamennyi nőt, hogy sürgősen térjen vissza az 1950-es években betöltött reménytelen, háziasszonyi szerepkörbe.

S a legfigyelemreméltóbb ebben az, hogy mindez szinte mindenki számára teljesen észrevétlen maradt. Alig valaki tette szóvá, s még kevesebben kérdőjelezték meg.

Az, hogy minderről az emberek nem vettek tudomást, annak a következménye, hogy a nemek közötti viszonyok, a gender-kérdések kapcsán arra kondicionáltak bennünket, hogy azt gondoljuk, ezeknek nincsen köze azokhoz a ’fő’, fontos eseményekhez, amelyek velünk, körülöttünk történnek. És mégis: valójában 9/11 csak egy újabb példa volt arra, mennyire középponti szerepet játszik a gender mindabban, ami körülöttünk zajlik: központi kategória a politikánkban, a kultúránkban és a történelmünkben is.

A nemek kérdését akként kezelni, ami, komoly gondolkodást és részletes megfigyelést követel attól az embertől − különösen attól az írótól − aki hajlandó a 9/11-hez hasonló történelmi kríziseket közelről megvizsgálni gender-szempontból, s képes rá, hogy a világ eseményeit egyfajta gender-centrifugába helyezze. Megköveteli azokat a fórumokat, mint ez is itt: ezért örülök annyira, hogy az Irodalmi Centrifuga létezik, és e helyen van, s ezért örülök annyira annak is, hogy ma itt beszélgethetek Önökkel."

(ford: Györe Gabriella)

2008. május 26., hétfő

Férfiak, leletek

2008. június 5-én este héttől a Centrál Kávéházban Bódis Kriszta és Gordon Agáta vendége Büky Anna és Telkes Margit lesz. Büky Anna, azaz Barbie-sámán a női kánonban; s Telkes Margit, nyugalmazott gyerekorvosból klasszikus novellista: Ó, az a férfi! és Leleteim című könyveiket az idei könyvfesztiválon mutatták be. Az Irodalmi Centrifuga rendezvényei nyilvánosak és ingyenesek.

Büky Anna első könyve 2003-ban jelent meg az Édesvíz Kiadónál A pillanat műve címmel.

Második kötete, a Kifulladás kéziratának leadása után egy éven át írt naplót és tervezte az Ó, az a férfi! című regény szerkezetét.

A Kifulladás című novelláskötet lektora Márton László volt, a kötet a Fókusz Könyváruház sikerlistáján a nyár folyamán sokáig a második helyen állt. A Kifulladás és az új regény is az I.A.T. Kiadónál jelenik meg.

Az Ó, az a férfi! az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg.



„Számomra az irodalom, és minden ami ezzel kapcsolatos, az írástól kezdve az olvasáson keresztül a felolvasó estekig - mindez élvezet! Nekem ez a szenvedélyem, és csak köszönettel tartozom azoknak, akik úgy érzik, hogy szívesen osztoznak velem ebben az örömben. És fordítva, ha elérem azt, hogy az olvasóim, vagy a hallgatóság akár csak egy pillanatra is, de a szövegek által átérzi ezt az örömöt, akkor számomra már megérte az összes "elefántcsonttoronyban eltöltött óra", ami nélkül pedig, írni nem lehet.” - mondta el Büky Anna, aki jelenleg a Feldmár Intézet Nők Iskolájában kreatív írást is tanít: „ezért is gondoltam, hogy most a férfiakról írok...”


Büky Anna netnaplói a literán



Telkes Margit nyugdíjas orvosnő, kötete szintén az idei Könyvfesztiválra látott napvilágot az I.A.T. kiadónál. A Leleteim című novelláskötet rövid történetei arról tanúskodnak, hogy szerzőjük "fölismerte a teljességre törekvés akarásának csapdáit, fölfedezte, hogy a kevésben, a kicsiben, a töredékben, a hétköznapiban, az emberi tekintetben, a kéz rezdülésében, egy cserép virágban, a megszokottban vagy éppen a szokatlanban, a részletben van a teljesség és a megismerés lehetősége. Telkes Margit ezekben az írásaiban élve boncol, mégis olyan biztos kézzel és fájdalommentesen, hogy minden vágás után varázsütés a beforradás, az ejtett seb nem sajog. A megszületett mű egészében betartatik az ígéret: minden összetöretettség után valamiféle fölépülés következik."

Az Irodalmi Centrifuga rendezvényei nyilvánosak és ingyenesek. Június 5-e után legközelebb június 19-én este héttől kerül sor az idei évad utolsó Irodalmi Centrifugájára, melyen Susan Faludi lesz a vendég.

2008. május 23., péntek

Susan Faludi előadása az Irodalmi Centrifugában

Az évadban még kétszer jelentkezik a Centrifuga: június 5-én este hattól a Centrálban Telkes Margit és Büky Anna lesznek a vendégek, az évadzáró eseményen, június 19-én Susan Faludi Pulitzer-díjas amerikai újságírónő érkezik a Centrálba egy beszélgetésre.
E cikkünben Susan Faludiról közlünk részleteket.

Susan Faludi a Stiffed: The Betrayal of the American Man (Átvertek: Az amerikai férfi elárulása; [más kiadásban: a modern ember elárulása]) valamint a Backlash: The Undeclared War Against American Women (Reakció: az amerikai nők elleni bevallatlan háború) című könyvek szerzője. Utóbbi kötetében az amerikai nők helyzetét elemzi a feminizmus térnyerése után; pontosabban arra a kettősségre mutat rá, mely a feminista mozgalmak hatására elért deklarált felszabadulás és a nők általában romlónak vélt mentális és pszichikai állapota között ki nem mondott kapcsolatokat tételezve a feminizmust alapjaiban igyekszik megrengetni, megkérdőjelezve annak céljait. A Backlash saját kategóriájában (nonfiction) elnyerte a nemzeti könyvkritikusok körének díját.

Legutóbbi könyvében, a The Terror Dream: Fear and Fantasy in Post-9/11 America (A terror-álom: Félelem és fantázia a szeptember 11-e utáni Amerikában) 9/11 utóhatásait vizsgálja a médiában, a popkultúrában és az amerikai politikai életben. Könyvében arra világít rá, milyen pszichikai válaszok születtek, miért viselkedett hisztérikusan a média, s interpretálta úgy az eseményeket, mintha a szeptember 11-i támadások nem gazdasági és katonai reakciók, hanem a tradicionális házasság, anyaság és emberkép, az amerikai család elleni mélyreható támadások lettek volna, azaz miért tért át egy egész nemzet a józan önismeret talajáról a mítoszok: John Wayne, a cowboyok és a házitündér-asszonykák képeivel dúsított világába. Válaszát a nemzet történelmében találja meg 2007-ben publikált kötetében.

Susan faludi írásai a The New Yorker, a The Wall Street Journal, a The New York Times, a the Los Angeles Times, és a The Nation című lapokban jelentek meg. San Franciscoban él.

A magyar származású újságírónő Magyarországra örömmel érkezik. Az Irodalmi Centrifugában, a Centrál Kávéházban, az erőteljesen férfi-központú irodalmi hagyomány egyik kultikus helyszínén üdvözli az irodalom női hangjainak felerősítését, s örömmel veszi, hogy "Zavarjuk a vizet". Előadásának magyar nyelvű változatát később olvashatják az ICA honlapon.

2008. május 12., hétfő

Az Irodalmi Centrifuga eddigi vendégei

Mindazok, akik az Irodalmi Centrifugát eddig látogatták, velük találkozhattak az esteken. A linkekere katitntva olvasható tova vendégekről.




Balogh Rodrigó

Bálványos Judit


Bánki Éva


Berek Anita

Bíborcsigák

Bíró Kriszta





Cserepes Károly

Slavenka Drakulic


az Éjszakai Állatkert szerzői

Eperjesi Ágnes

Esze Dóra


Falcsik Mari

Gábor Éva Mária

Géher István


Gryllus Dorka

Heller Ágnes

Judith Herman

Heves Andrea

Horváth Györgyi

Elfriede Jelinek

Joóry Judit

Jósvai Lídia

József Attila

Karádi Éva


Kiss Noémi

Kocsis Zita Saide

Kovács Ágnes-Anna

Krich Balázs

Kristófy Mária

Lángh Júlia

Doris Lessing

Lévai Katalin


Lovas Nagy Anna

Ludditák

Katherine Mansfield

Márton László

Másik János

Prosper Merimee

Mesterházi Mónika

Molnár Ferenc

Nádori Lídia

Nagy Gabi

Németh Gábor

Pálfi Balázs

Palya Bea

Papp Gábor Zsigmond

Pécsi Kata

Pintér Béla

Piros Bicikli


Rácz Zsuzsa

Radics Viktória


Rutkai Bori

Schmidt Mária


Szilágyi Szilvia Sisso

Soma Mamagésa

Soós Attila Gergely

Szalontay Tünde


Tímár Magdi Cilin

Tisza Kata

Toncsi

Tóth Krisztina

Tölgyesi Zoltán Mandarin

Ujj Zsuzsi

Valachi Anna

Varró Szilvia

Weininger Völgyi Edina

Wildner Tamás


Agatha Zawiszewska


Farkas Tímea
Zsemberi Zsófia
Márton Róza Krisztina
Györe Gabriella



2008. május 9., péntek

Zsadányi Edit a Centrifugában

Ismét egy elméleti szakember az Irodalmi Centrifugában! Ez alkalommal, 2008. május 22-én este héttől Zsadányi Edit lesz Bódis Kriszta és Gordon Agáta vendége. A gender studies egyik hazai zászlóshajóját ezen az estén egy hattagú női zenekar, a Csajka kíséri.

Zsadányi Edit
1988-tól 1993-ig középiskolai tanár a II. Rákóczi Közgazdasági Gyakorló Szakközépiskolában, 1993-tól az ELTE Összehasonlító Irodalomtörténeti Tanszékének tudományos ösztöndíjasa majd tanársegédje.

Magyart, történelmet, amerikanisztikát, irodalomelméletet, narratológiát, Gender Studies-t tanult különböző intézményi keretekben, 1987-ben a "Létszemlélet Kosztolányi regényeiben" a XVII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia második helyezését hozta neki, 1994-ben védte bölcsészdoktori disszertációját "Az irodalmi elhallgatás" témakörében. A témát 1999 áprilisában „Az irodalmi elhallgatás: Kihagyásalakzatok vizsgálata huszadik századi regényekben” címmel kandidátusi értekezésként is megvédte, ez 2002-ben könyv alakban jelent meg a Kalligram Kiadónál. Ugyanebben az évben adta ki Krasznahorkai Lászlóról szóló monográfiáját is.

Dekonstrukcót, feminista kritikát és narratológiát oktat az ELTE Összehasonlító Irodalomtörténeti Tanszékén adjunktusként.

Bódis Kriszta és Gordon Agáta az irodalomtörténésznek a Ráció Kiadó gondozásában megjelent A másik nő című kötetéről beszélgetnek vele május 22-én.

„Ezzel a könyvvel csatlakozni kívánok azokhoz, akik a kortárs feminista kritikát megpróbálják a magyar kultúrában is visszahelyezni oda, ahova az tartozik: a mai, az élő, a húsbavágó kérdéseket feszegető irodalmi és kulturális irányzatok közé. A szövegelemzéseim egyfajta kulturális analízisnek is tekinthetők, hiszen kutatói érdeklődésem előterében az áll, hogy az irodalmi művek retorikai viszonyrendszere milyen identitás-felfogásokat hoz létre, termel újra, vagy kérdőjelez meg. A hazai feminista vizsgálódások sokáig idegen nyelvű műveket értelmeztek. Ezzel a munkámmal szeretnék a magyar irodalom felé forduló újabb kutatásokhoz hozzájárulni” – mondta Zsadányi Edit, amikor könyve megírásának okairól kérdezték.

Az esten a Csajka Együttes muzsikál: Balázs Brigitta (ének), Morva Henriett (gitár), Rontó Lili (szaxofon), Gyapai Kinga (bőgő), Nádudvari Ilona (brácsa) és Fábián Emese (dob).

Tanulmányai:
1. Narratív struktúrák a harmincas években (Kosztolányi Barkochba és Móricz Tyúkleves című novellájának összehasonlító elemzése), Irodalomtörténet 1992/4. 868-890.
2. Reframing the Frame: Djuna Barnes: Nightwood Issues in Cultural Analysis, Amsterdam: Pharos, 1996. 27-48.
3. Krasznahorkai László: Az urgai fogoly. Alföld 1997/7. 69-83.
4. A Hamupipőke mese kortárs amerikai regényekben: Joyce Carol Oates: Black Water, Literatura 1997/4.389-402.
5. A keret bekeretezése. Éjszaka-metaforák elemzése Djuna Barnes Éjerdő című regényében. Literatura 1998/1. 61-78.
6. Írás a beszédben. Krasznahorkai László: A Théseus-általános. Jelenkor. 1999. 530-543.
7. Displacement of Identity in Kathy Acker’s Don Quixote and Gertrude Stein's Three Lives. in: Joyce Goggin és Sonja Neef (szerk): Travelling Concepts. Amsterdam ASCA Press, 2001. 54-63.
8. “Lesem az arcát, nem néz vissza” - Nemi szerepek, látvány és nézőpont vizsgálata Esterházy Péter: Egy nő című írásában. Kalligram 2000/4. 119-127.
9. Cinderella Does Not Want to Go to the Ball: The Cinderella-Story in the Narratives of Contemporary Women Writers. Arcadia, 2000/2 192-211.
10. Az elveszett hangok nyomában. Gertrude Stein: Tender Buttons. Literatura 2001/1. 26-42
11. Speech from the Margin. Gertrude Stein’s Tender Buttons and Agáta Gordon’s Kecskerúzs, Hungarian Studies 2001/1. 127-143.
12. Narrativitás, szubjektivitás és nemi identitás. Alföld 2001/12. 63-76.

Literature Budapest, Books In Print, Transfer and Translation: Intercultural Dialogues. Edited by Zoltán Imre, Ildikó Józan, Zoltán Kulcsár-Szabó, Mihály Szegedy-Maszák and Edit Zsadányi. Department of Comparative Eötvös Loránd University, Budapest, 2002.
A kirekesztettek hangjai. Gordon Agáta: Kecskerúzs. In: Kenyeres Zoltán, Gintli Tibor (szerk.) Pillanatkép a hazai irodalomtudományról. Anonymus Kiadó,2002. 420-426.

2008. május 7., szerda

Reneszánsz nők a Centrifugában

2008. május 8-án este héttől Bódis Kriszta és Gordon Agáta a reneszánsz év jegyében különös centrifugázására készül: reneszánsz nők a Centrifugában címmel áthangolt szépírók és remekíró zenészek lesznek a vendégeik.

Fellépők:
Esze Dóra - ének, próza
Karafiáth Orsolya - versek, próza
Kiss Judit Ágnes - oboa, versek (gitár és basszusgitár kísérettel), próza
Nagy Ildikó Noémi - versek, próza, hegedű

Közreműködik:
Óhidiné Pál Judit - zongora

Esze Dóra
író, főszerkesztő, énekes, anya és feleség. A hatvanas évek utolsó hetében született Budapesten. Angol és francia irodalomból és nyelvből szerzett diplomát a kilencvenes évek elején.
Regényeiben és novelláiban, ahogy pályatársa, Grecsó Krisztián mondta róla, „bántóan mélyre megy, mert ez a dolga”. A mikrorealista ábrázolás megszállottja, és reméli, az is marad. Gyermekkorában gyakran hangoztatta, ha felnő, azonnal kiutazik Angliába, és újra összehozza a Beatles-t. Ennek az ambíciónak galádul tőrt vetett egy megbocsáthatatlanul brutális őrült. De azért vannak még nagy tervei.
2005. szeptember 22-én volt az irodalmi Centrifuga vendége.

Kötetei:
Málnafolyó, Ab Ovo, 1995.
Két tojás, Ab Ovo, 1996.
Legyünk barátok, Park Kiadó, 2000.
Bodzagőz, Ab Ovo, 2003.
Alex és Alex a Föld körül, 2005.

Karafiáth Orsolya
Költő és díva, életművész. Könyvtár-észt és magyar-könyvtár szakokon tanult, volt programszervező, újságíró, szerkesztő: kritikái, recenziói, tárcái és interjúi jelentek meg számos irodalmi és női magazinban.

Az Elektrik Bugi Kommandó együttes énekesnőkje most lemezt is készített, melyen saját dalszövegeit énekli más-más magyar együttessel dolgozva az album egyes dalain.

Regénye az idei Könyvfesztivál újdonsága volt: a Maffia-Klub tizenkét nő monológja, akik egykor „maffiázókként”, a Café X félvilági díváiként habzsolták az életet, és akik évek múltán – félresikerült, elszalasztott, beteljesült és romba dőlt szerelmekkel a szívükben – újra összejönnek, hogy megfejtsék annak a férfinak a titkát, akihez mindannyiuknak köze volt; az imádott, gyűlölt, vágyott és halálra ítélt Lajos eltűnésének rejtélyét.

Kötetei:
Lotte Lenya titkos éneke (versek, 1999)
Café X (versek, 2004)
Maffia-klub (regény, 2008)

Néhány verse és egyéb írása innen elérhető
A maffia-klub - részletek a regényből


Kiss Judit Ágnes
zenész, költő, egykori magyartanár és drámapedagógus. versei miatt távozott az iskolából, de tanítványai visszajárnak hozzá - nyíltan beszél a férfi-nő kapcsolat testiségéről, klasszikus formákkal párosuló friss hangja a fiatal magyar költészet egyik nagy reménységévé avatta. Az általa teremtett alak, irgalmasvérnő nem véletlenül született belőle. A keleti átjáró együttes oszlopos tagja, irodalmi rendezvényeket szervez a Yawu Művészeti Műhellyel és az Alexandra Könyvesházakban tart beszélgetéseket.

Kötetei:
Irgalmasvérnő
Nincs új üzenet


Nagy Ildikó Noémi
prózaíró és zenész, kisprózái számos folyóiratban olvashatóak, Örökharag című novellájából Bollók Csaba készített tévéfilmet.
Három kisprózája itt olvasható