2009. június 9., kedd

10. ARC plakát pályázat a RESTART jegyében

„Te hányszor kezdted újra?” – szegezi nekünk a kérdést a 10. ARC pályázat a rendszerváltás huszadik évében. A kerek évfordulóra és a jelen gazdasági nehézségekkel sújtott világára tekintettel idén a pályázat szervezői is újrakezdésre buzdítanak. „Ne hagyják, hogy összecsapjanak fejük felett a krízis hullámai, hogy hegyekké nőjenek a problémák! Mert most nem az a kérdés, hogy mit hoz ki belőlünk a válság, hanem az, hogy ki mit tud kihozni a válságból.” – a 10. ARC plakát pályázat felhívását olvashatják.


Restart. Te mivel kezdenéd?– szól az ARC 10. plakát pályázatának kiírása. Azaz hányszor érezted és élted át az újrakezdést gondolkodásban, munkában, alkotásban, kapcsolatban? És sikerült-e a váltás, képes voltál továbblépni, megszabadulni a régi, értelmét vesztett beidegződésektől, vállalt terheidtől? Kinek mit jelent az újrakezdés? S ki hogy tudja ezt megfogalmazni a képek nyelvén?

Hányszor, de hányszor szembesül az ember élete során azzal, hogy valamit újra kell kezdenie? A legelejéről, újragondolva a legfontosabb célkitűzéseit… Különösen mostanában, az oly sok mindent felülíró gazdasági, ökológiai válság, és többek között e kettőből következő személyes válságok idején, amikor az eddig értéknek vélt dolgok megkérdőjeleződnek. Néha egyik napról a másikra kell újrakezdeni, s van úgy, hogy azt érezzük, fogytán az erőnk, megfogalmazott terveink, vágyaink, céljaink lassacskán kontúrjukat veszítik. Személyes életterünk, s a minket körülvevő globális élettér pedig egyre fogy.
Az idén 10. évfordulóját ünneplő ARC legújabb plakát pályázatán most arra kéri a leendő pályázóit, ne hagyják magukat. Ne hagyják, hogy összecsapjanak fejük felett a krízis hullámai, hogy hegyekké nőjenek a problémák! Mert most nem az a kérdés, hogy mit hoz ki belőlünk a válság, hanem az, hogy ki mit tud kihozni a válságból. Éppen ezért jó, ha a pályázók számba veszik, mi az, ami maradt, miből lehet, és miből érdemes gazdálkodni! „Haladd meg magad, lépj túl a megszokott és megunt ARC-os kliséken is, adj képi és szöveges formát az újrakezdésnek! Restartold magad az ARC-on!” – szól a felhívás.

Te mivel kezdenéd?

Az ARC születésének pillanatától kezdve a szabad véleménynyilvánítás lehetőségét kínálja mindazoknak, akik vizuális formában mesélnének mindarról, ami a pályázat aktuális alapgondolatának megfelelően, foglalkoztatja őket. Idén, 2009-ben az újrakezdés tematikájában hagyhat nyomot bárki – megkötések és korlátozások nélkül, megtartva vagy éppen elvetve a plakát műfaji kereteit. Az alkotók kizárólag saját, eredeti alkotásukkal vehetnek részt a pályázaton óriásplakát (504 x 238 cm) és álló A0-ás plakát (84 x 118 cm) formátumban. A részletes pályázati feltételeket, a letölthető jelentkezési lap és a pályázattal kapcsolatos egyéb információk a www.arcmagazin.hu oldalon találhatók meg.
Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a pályázaton való részvétel az első három pályaműig ingyenes, ezt követően pályaművenként 6.000 Ft +Áfa. A pályázatokat elektronikus úton a www.arcmagazin.hu oldalra kell beküldeni, a beküldési határidő: 2009. június 26.
A szakmai zsűri – melynek névsorát ugyancsak az ARC honlapján teszik közzé júniusban – saját maga által megállapított szempontrendszer alapján értékeli a pályamunkákat, s közülük a legjobbnak ítéli oda a komoly nyereményeket, így például a nyitott repülőjegyeket, az egyhetes belépőket a Sziget Fesztiválra, vásárlási utalványokat, rajz- és design szoftvereket, újságelőfizetést vagy borválogatást. Természetesen idén is lesz Borz-díj, melyet a zsűri a leginkább kedélyborzoló alkotásnak ítéli oda, s nem hiányozhat a Közönségdíj sem: ezen díj odaítéléséről a közönség dönt a már kiállított plakátok alapján.

Egyperces Filmpályázat az AXA gondozásában

Idén az egyperces filmpályázat az AXA támogatásával került a pályázati kiírásba, ARC Másképp Egyperces Filmpályázat címmel. Az AXA a kiírás ernyőtémájához, a Restarthoz híven, arra kéri a pályázókat, fejezzék ki képsorokban, miben látják a problémákat másképp, mint mások. „A megváltozott helyzetnek megfelelően hogyan tudod megváltoztatni berögzült attitűdjeidet? És mindez hogyan jelenik meg mozgóképek formájában a fejedben? Vedd észre a lehetőségeket, és mutasd be másoknak egy kisfilmmel!”- szólítja meg a filmkészítőket az AXA.

ARC+
Bűvös vegyület: H2O


A Restart ernyőtéma mellett a Fővárosi Vízművek külön pályázati felhívást intéz az ARC pályázóihoz. Mi másról is szólhatna a kiírás, mint az ivóvíz népszerűsítéséről!? Jó volna, ha a vízcsapból is az folyna, néha a legkézenfekvőbb megoldás a legjobb is lehet. Hiszen egyre többen felejtik el, hogy egészséges, és egyben természettudatos a csapvízfogyasztás! A Fővárosi Vízművek arra kéri a pályázókat, készítsenek óriásplakátot vagy A0-ás plakátot az ivóvíz népszerűsítésére. A témában beérkező legjobb alkotás készítőjét a Vízművek pénzjutalomban részesíti.

Beküldési határidő (plakát): 2009. június 26.
Beküldési határidő (egyperces film): 2009. július 03.

A 10. ARC pályázat eredményhirdetésére 2009. szeptember 1-jén kerül sor, a Szépművészeti Múzeumban.

A szervezők minden alkotót hívnak, vegyen részt a legújabb ARC pályázaton, s a restart gomb lenyomásával engedje fantáziáját, alkotókedvét szabad szárnyakra!

További információk:

Akció PR Ügynökség
Szigeti Marianna, PR manager
szigeti@akciopr.hu
+36-30-269-2721

Kertész Judit, PR manager
kertesz@akciopr.hu
+36-30-921-1257

2009. május 20., szerda

A Pénztárca Pályázat eredménye - különdíjasok

Nők elbeszéletlen pénztörténeteit várta a GazdagNők.hu (www.gazdagnok.hu) honlap, illetve a Kikelet 21 Szellemi Műhely és a NőTárs Közhasznú Alapítvány pályázata 2009. áprilisában az ICA-val karöltve. A beérkezett műveket Chi*** Csapó Ida női önismereti tréner, nők és pénz specialista Gordon Agáta íróval és Joó Zsuzsa karrier-tanácsadóval együtt értékelte. A zsűri végül három különdíjat is odaítélt a dobogóról lecsúszottaknak, Joó Zsuzsa indoklása szerint azért, mert „nem gügyögtek, nem terápiás írások voltak, pláne nem blogkezdemények. Elejük volt, közepük és végük, messze kiragyogtak az átlag felett ezek is”. Így Pap Vera: Lakberendezés hitelből, Veresi Virág: Honnan jön a pénz? és Kovács Kriszta: Anyámnak sose volt pénze című pályamunkáját olvashatják a különdíjas alkotások között.


Pap Vera: Lakberendezés hitelből


Évekkel ezelőtt tévedésből jelentkeztem egy lakberendező tanfolyamra. Éppen piszkosul rá akartam lelni önmagamra, és a sok reformötletem közül a lakberendezés jó választásnak tűnt. Hát, egy ideig. Aztán már nem annyira. A tanfolyam négy féléves lett volna, a harmadik után hagytam abba. Halasztást kértem, sose mentem vissza.

Hülyeség? Nem. Azóta se bántam meg. Akkorra láttam be, hogy soha nem leszek jó lakberendező. Irtózatos energiákat öltem a rajzolásba, hogy fele olyan jó munkákat tudjak leadni, mint a többiek. Azzal, hogy nem fizettem be a negyedik félévet, 80 ezer forintot spóroltam. És, igen, elvesztettem ennek a háromszorosát.

Utána évekig tartott, míg kinyögtem a diákhitelt, amiből ezt az egész önmegvalósítás-dolgot finanszíroztam. Mert az elején hagytam, hogy elszaladjon vele a ló. A felvett kölcsönből igen rövid idő alatt többszázezres tartozás lett, mivel oda nem figyelésből sokáig csak a minimális törlesztőrészleteket fizettem. Mire észbe kaptam, lecsökkent a jövedelmem, amiből már nem is volt olyan egyszerű kigazdálkodni az akkorra már saját magam által optimálisnak megjelölt havi húszezret.

És hogy miért nem bánom a történteket? Egyrészt, mert minek keseregjek rajta? A lakberendezősdit tulajdonképpen élveztem, és a tudás egy részét ma is fel tudom használni. Másrészt, ha ugyanezt a hibát először nagy pénzekben játszva követem el, akkor könnyen romba dönthettem volna vele akár egy egész famíliát. Így meg nem éheztem, nem veszítettem el lakást, autót, vagy egy fél családot, de le kellett mondanom addig létfontosságúnak hitt forró csokikról, vagy kihagyhatatlannak tűnő tanfolyamokról.

És legfőképp, ezzel a pénzügyi bakival tanultam valamit arról, hogy a gazdasági diplomámmal tényleg nem voltam akkoriban jó helyen.


Veresi Virág: Honnan jön a pénz? Mit tegyünk, hogy helyben keressük és költsük el?


Legyen minél több pénzünk, és költhessünk minél többet - ez szokott lenni a legtöbb ember vágya..

Úgy húsz évnyi munkaviszony, öt gyerek és több millió - persze nagyon kicsi részletekben - elköltött forint után végre sikerült megfogalmaznom, (köszönöm a pályázat kiíróinak!!), mit gondolok erről:

Szerintem nem mindegy, hogy honnan kapjuk a fizetést, bevételt, hány kézen-közön megy keresztül, mi tapad hozzá (külföldi vagy hazai nyereség, haszonlesés, vagy értékteremtés, munkahely-teremtés, szolgáltatás, segítség)
És nem mindegy, hova megy el: egy multi kapzsiságtól izzadó képzeletbeli tenyerébe, vagy egy piacon áruló néni kapálástól érdes markába csúsztatjuk a bankót, akár virtuálisan, akár valóságban..

Sok megoldással kerestem már pénzt: állami közintézményben (kórház) beosztottként az adófizetők pénzéből kapott alamizsnát kaptam, később egy multinál az eladott termékeken lévő extraprofiton osztoztunk, majd a médiában keletkező hatalmasra fújt bevételekből csurrant–cseppent számomra, szintén egy külföldi cégtulajdonos nyereségének levonása után. Nem volt ez jó, úgy éreztem.

Mindig is fontos volt számomra a helybeni pénzkeresés és pénzköltés, ötgyerekes anyukaként, kertes házban élve a fővárosi panel után válaszott kis falucskánkban szeretnék pénzt keresni és költeni. Az itteni pénzből itt építenek nekünk járdát, bicikliutat, játszóteret, itt termelik meg, amit eszünk, és az itteni parkokba ültetett fára ülő rigó nekünk fütyöl...
Szóval kerestem a megoldásokat, hogy nekem fütyöljön a pénzem...
Az első megoldást az első gyerekem születésekor gyorsan – talán pont számunkra? - feltalált világháló jelentette, mire a harmadik csemete is megérkezett, már távmunkásként dolgoztam, egy nagy cég újságírójaként. Tehát itthon dolgozhattam, de még mindig közelebb akartam kerülni a helyiekhez. A helyi újság munkatársa lettem - leszólítottam a főszerkesztőnőt fagyizás közben. Hamar beledobott a mélyvízbe: riport a helyi szennyvíztisztítóról, interjú a polgármesterrel, tudósítás a falugyűlésről - ott voltam mindenhol. Az emberek megismertek, hívtak a kátyúk elleni lakossági tiltakozáshoz, hívtak a sportrendezvényekre, és ott voltam a Veresegyházi Asszonykórus fellépésein is. Jó volt látni, ha cikkünk-fotóink nyomán valamit sikerült jobbá tenni: abban hiszek, hogy a jobb utak, játszóterek, a fejlesztéseknek örülő, vagy problémájukra általunk megoldást kapó emberek valahogy az újságíró munkáját is jelzik. De még nincs rózsaszínű heppiend!! Az újságnak nem volt akkora mega-multi anyagi háttere, mint a korábbi munkaadómnak, hamar rájöttem: ha írni és itt dolgozni akarok, itt kell fizető hirdetőt találni, hogy a honoráriumom meglegyen. Nos, kilincselés, bemutatkozás, és az újság híre lassan forintosítható lett: szépen gyűltek a hirdetések, anyagi szavazatokat kapott az ingyenes lap. Minden megnyert hirdetőnél örültem, még egy lábat szerzett a lap. (meg persze jópárszor kiröhögtek, kirúgtak: “ügynökök kíméljenek”, ez volt a legfinomabb...!)
De győzött a jó, az újság 4. éve él és virul... Itt, helyben, sokan a Nagy Médiában nem is sejtik, hogy van ilyen...
Most már nyugodtan megyek a helyi hetipiacra: virágpalántát, utazóbőröndöt, könyvet, ruhát, játékot, a zöldségtől a konyhaszékig mindent megkaphatok. És amivel fizetek, az a helyi emberek pénze, amit az én munkámért, az információk felkutatásáért és átadásáért adnak nekem... És én visszaadom nekik. A piacon áruló néni kapálástól érdes markába csúsztatom, ő pedig már meséli is a következő cikkem témáját - íme. (Hogy Arany János Fülemüléje után egy másik klasszikus idézzek: “A gép forog, az alkotó pihen!”)


Kovács Kriszta: Anyámnak sose volt pénze


Anyámnak sose volt pénze. Talán pénztárcája sem.
A nagymamám a kredenc középső fiókjában tartotta a pénzét, a fiatalkori emlékkönyve lapjai között. A hónap végére is maradt a nyugdíjából, amit kölcsön lehetett kérni.
Nagymama soha nem nyitott bankszámlát és nem volt bankkártyája. Nem tartozott senkinek.
Főiskolai éveim alatt ő vette meg a vonatjegyet, mikor nekem nem volt miből, hogy visszamehessek Szombathelyre a vasárnap esti gyorssal. Ő tette tele a hátizsákomat befőttel, paradicsomlével és rizzsel.
Nagymama soha nem dobott ki semmit. Minden tárgy amit megőrzött új életet kapott a háztartásában. Mama, ha meg élne a zöldek példaképe lehetne, pedig fogalma sem volt a klíma változásról, csak takarékosan élt.
Nekem pedig, mint az élet minden más terén,magamnak kellett megtanulnom, hogyan működik a pénz és hogy kell vele bánni.
Gimnázium után Mary Poppinsként dolgoztam 1 évig. Ezután Olaszországba költöztem, és nagy lelkesen fedeztem fel, egy fél heti fizetésemből megvehetek egy pár cipőt, amiért Magyarországon egy hónapot kellet dolgoznom. De ettől még nem tanultam meg hogyan kell a pénzzel bánni.
Öt hosszú éven keresztül próbáltam egyetemre járni és dolgozni. Az ötödik év végére sikerült csak félretennem. Ebből fedeztem Szombathelyi főiskolai pályafutásom első fél évét. Ezután következett az éhkopp. Aztán elkezdtem tolmácsolni. Mint előzőleg most is leginkább úgy tűnt hélium lufikban kaptam a fizetést, mert amint egy pillanatra lankadt a figyelmem a lufik elszálltak.
Főiskola befejeztével beálltam egy frissen felvásárolt gyárba tolmácsnak. Majd 2 másik gyárba. Így 3 különböző gyártási technológia szakértője lettem 2 nyelven. Közben kitanultam a nemzetközi marketing alapjait is. Ekkor kezdtem el a kis naptáramba írni a kiadásaimat. Így a hónap végén értesültem róla hogy többet költöttem mint amennyit kerestem, úgyhogy hamarosan felhagytam ezzel.
Azóta 9 év telt el. A Jóistennek és az internetnek köszöneten megtaláltam az én hősömet, az Óperenciás tengeren is túl, 2 óceán közti Meseországban, amit Amerikának is becéznek.
Ketten se könnyebb a pénzzel bánni, ha nincs hozzá forgatókönyv. Többször próbáltam azóta a keresetünket könyvelni. Számítógépen és papíron. De így sem tudnám felsorolni mire és mennyit költöttünk mire felépült a kis rönkházunk a Négyszögletű Kerekerdő szélén.
2009 Februárjában iratkoztunk be egy Pénzügyi Béke cimü tanfolyamra. Befőttesüveg helyett 12 borítékban van a készpénz, 12 különböző célra, a bankban pedig 6 megtakarítási fiókba megy a megtakarítandó pénz szintén különböző célokra, minden fizetéskor.
Másfél hónap alatt már sikerült egy vésztartalékot félretenni, igaz hogy azóta elég gyakran eszünk rizst és babot.
Ha én ezt már 20 évesen tudtam volna, akkor most már lenne egy nyugdíjalapunk. Még így se késő. Még van vagy 20-25 évünk a gyűjtögetésre, hogy magunknak nyugodt öregkort, gyermekünknek pedig nyugalmas felnőttévalást biztosítsunk.
A nagymamám büszke lenne rám, és talán nekem adná az emlékkönyvét.

2009. május 19., kedd

A Pénztárca Pályázat eredménye - Becsey Zsuzsa írása

„Zsűritagként a karrier-tanácsadói szemléletem, illetve a Nőtárs Alapítványban viselt feminista látásmódom vállalom fel... én végül is azokat díjaztam, amelyek, mint a fejlődésregények, előre mutatnak.” Nők elbeszéletlen pénztörténeteit várta a GazdagNők.hu (www.gazdagnok.hu) honlap, illetve a Kikelet 21 Szellemi Műhely és a NőTárs Közhasznú Alapítvány pályázata 2009. áprilisában az ICA-val karöltve. A beérkezett műveket Chi*** Csapó Ida női önismereti tréner, nők és pénz specialista Gordon Agáta íróval és Joó Zsuzsa karrier-tanácsadóval együtt értékelte. Az erős mezőnyben három szerző örülhetett első helyezésnek, Gál Erika, Büky Anna, és Becsey Zsuzsa. A díjnyertes alkotók közül Gál Erika és Büky Anna novelláját már olvashatták, végezetül, de nem utolsó sorban Becsey Zsuzsa: Egy ember, aki rám mindig mosolygott című írását ismerhetik meg.


Becsey Zsuzsa: Egy ember, aki rám mindig mosolygott


2009. április 22

Csak kitárta karjait, a másik szomszéd látta, azt hitte, köszön, másik pillanatban már halott volt.

Nem hiszem el… nem tudom elhinni… ma először a vásárlás, az idegen ajkú nő, idegen akcentussal, meg ugyanott, tegnap késő este, a fekete fiú a sarki üzletből, látta szeretnék valamit, mondom, igen, zsömle nincs már, üres az összes pult, rám néz, mennyi kellene, mondom 1-2, eltűnik, azonnal hozza, zacskóba, ilyenkor már száraz szokott lenni, ma is egészen szárazak voltak a kiflik, de nem, ez friss, mint amire nagyon ügyeltek, fizetem, mondja a pénztáros nő, 30-as. Csodálkozom, normális üzletben is 50 a kettő… de hát, bizonyosan van ilyen, nem foglalkozom. Erre ma, veszek egy tejet, egy kalácsot, egy kenyeret, ami minimum 500-as szokott lenni, ez is jobb helyen, kissé megzavarodhatott a nő a számla miatt, csupaszív, mondja 290. Értetlenül nézem, hiszen csak a tej 200, akkor hogyan lehet a három holmi 290, de nem merek szólni, még megkérdi, tegye-e szatyorba. Nem, köszönöm, megilletődésemben, s már lépek is ki…
…erre hazaérek, este fél 7, Mackó negyed óra múlva érkezik, tudom-e mi történt, itt ez a sok rendőr a belső udvaron. Nem tudom, 10 perce érkeztem, mondom, és éppen indulok, amikor a folyosón egy ember tart lefele a lépcsőn, kérdezem, mondja meghalt a Csaba. Leugrott az emeletről. Nem értem. Még délután a konyhából láttam, furcsán jött ki a lakásból, álldogált a rácsnál, de nem néztem, bejöttem. Viszont ma egész nap lelkiismeret furdalásom volt. Jóvá kellene tenni a dolgot, amit elkövettem. Egész nap, igen, ma egész nap rá gondoltam. Mi történt? Nem tudom felfogni. Bűnös vagyok. Megtettem pár napja, amit sosem teszek, nem értem a mai napig, velem ez hogy történhetett, bár mentségem, barátságosan, igazán barátságosan, még elnézést is kértem, igen, akkor is gonoszságnak éreztem, amikor kimondtam, de csak akartam, hogy tudja, hogy az nem jó. Hogy nemcsak ő…hogy két éve nem fizet közköltséget, és hogy ez minket összes lakót érint. Hogy senkinek nem jó. Mert több így a közös költség, a hiány miatt, és már nem lehet fizetni. Hogy már mi sem tudjuk. Mondta nem tud fizetni.
Nem értem. Hiszen soha nem tettem hasonlót, hogy egy ilyen ember, aki mindig mosolygott, kedvesen szólt, ha ellopták biciklijét is, úgy mesélte, mint ami természetes, az élethez tartozik, beengedett lakásába minden idegent, hajléktalant is láttam, vagy csak iszogató társ kocsmából, de azok is mind valahogy értelmiséginek tűntek, mint akiket sors csap. Felesége két éve?több hagyta ott, kislányával elment, azt hiszem nem volt boldog ez a nő, de arcán sose láttam. A nő, feleség, tisztességgel nevelte lányát, dolgozott, tanított. Férje bömböltette a zenét, nem mindig volt munkája, sőt, meglehet sohasem volt munkája, kocsmázgatott, ilyesmi, de már rég nem hallottam. Hangokat. Évek óta. Talán nem is onnan jött. Ki tudja, régebb sem.
A férj ott maradt a házban, de a feleségé volt a lakás. Jött, állítólag, a lakótársak mesélték, ma amikor indultam, lent a kapuban, hogy jött a nő eladni a lakást. Kiderülhetett, két éve nem fizet, és én még mondtam a közgyűlésen, hogy lehet az, amikor mi három hónapig nem fizettünk, levél jött, hogy eljárás történik ellenünk, és ezt mégis lehet két évig csinálni? Akkor mi sem fizetünk, ha semmi nem történik. Hát történt. Halál.
Azt mondják, éppen a kisfiú autózott lent, másodpercen múlhatott, hogy a gyerekre ráessen. Hogy megtörténhetett volna, két halál. A felnőtt, a gyerekkel.

2009. május 18., hétfő

A Pénztárca Pályázat eredménye - Büky Anna írása

„Zsűritagként a karrier-tanácsadói szemléletem, illetve a Nőtárs Alapítványban viselt feminista látásmódom vállalom fel... én végül is azokat díjaztam, amelyek, mint a fejlődésregények, előre mutatnak.” Nők elbeszéletlen pénztörténeteit várta a GazdagNők.hu (www.gazdagnok.hu) honlap, illetve a Kikelet 21 Szellemi Műhely és a NőTárs Közhasznú Alapítvány pályázata 2009. áprilisában az ICA-val karöltve. A beérkezett műveket Chi*** Csapó Ida női önismereti tréner, nők és pénz specialista Gordon Agáta íróval és Joó Zsuzsa karrier-tanácsadóval együtt értékelte. Az erős mezőnyben három szerző örülhetett első helyezésnek, Gál Erika, Büky Anna, és Becsey Zsuzsa. Különdíjat Veresi Virág, Kovács Kriszta és Pólya Vera érdemeltek. A díjnyertes alkotók közül Gál Erika novelláját már ismerik az olvasók, most Büky Anna: Anna a pénzről: Bizony mondom című írását közöljük.


Büky Anna: Anna a pénzről: Bizony mondom:

Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, magzata pedig kenyérkéregetővé. (Zsolt. 37:25)


Nekem a szegénység érzülete egyértelműen egy színnel kapcsolódik össze. A szegénység számomra idazöld. Olyan furcsa természetellenes, kikevert, előre kigondolt, erőltetettvásáribóvli-barbiebabaszoknyaszínűszerű-világítólenemtakarhatóelnemtűntethető-mindenhonnanfelbukkanó reflektorfény zöld, olyasmihez hasonlítanám, mint a közlekedési lámpa világító zöld fénye. Látja mindenki, ismerjük és tudjuk is valamennyien a jelentését, és ha működésbe lép, bizony eltakarni sem lehet.
Ez a szín az, amely hosszú éveken át elkísért engem. De ma már csak emlékezem rá!
És bizony mondom undorodtam is tőle erősen, hiszen egyszerre éreztem a szín zavaró voltát szemem világa számára és szagló érzékeimnek. Amellett tehát, hogy vakított, bűzös is volt.
Orrfacsaró, savanykás, rothadó uborkaszaghoz hasonlítanám. Azt az uborkásüveget juttatja eszembe, amelybe volt apósom mártotta a kezét, amikor uborkáért nyúlt. Ez az ember, nem átallotta egész kézfejét beledugni az ecetes vízbe egy alul lévő uborkáért. Belőle áradt ez a szag, s övé volt a szín is. Mármint a volt apósomé. És én csak néztem, s hallgattam őt éveken keresztül. Hallgattam, mert nem szóltam, mert jól nevelt voltam, mint a volt férjem, angyalarcú gyerekek. Tehetetlen bámészkodásunkra a szerelmemmel egyetlen magyarázatot tudnék adni, azt a fajta ifjonti bűnös tudatlanságot, hogy nem éreztük át még saját erőnket s azt gondoltuk égető szegénységünkből, - hogy se közös ágyat se asztalt nem birtokoltunk -, csak egy másik ember segítségével tudunk kilépni.
A mi esetünkben, ettől az uborkaszagú, idazöld inget viselő Atyától vártuk a változást. Hiszen ő annak idején, a nyolcvanas évek végén már előrehaladott állapotban volt a kommunista pártban, s így kitűnő bel – és külföldi elvtársi kapcsolataira hivatkozva ígéretet tett nekünk, hogy esküvőnk után szerez nekünk egy szobát. Egy szobát, ahol ketten lehetünk!
Irány a külföld! – ez lett a jelszavunk, mert annál, mint sötét lépcsőházakban szeretkezni, vagy hajnalonta kerülgetni a vécé használatáért a különböző családtagokat minden lehetőség jobbnak tűnt.

És ment előttem a volt apósom a híres nyugatnémet egyetem rektori hivatalát közelítve, (régi pártkapcsolat) mi pedig, szokásunkhoz híven, mint a jó gyerekek csendben, lehajtott fejjel követtük őt. És közben meleg volt, nyár, tűző napsütés, és csurgott róla az izzadság, erről az emberről, aki e nagy napon ismét csak kedvenc idazöld ingét viselte, és akitől én életem megoldását vártam. És tocsakban állt a víz a hónaljánál miközben uborkaszagot árasztott magából, mert menetelés közben hadonászott és magyarázott, hogy mi csak ne szóljunk semmit, csak legyünk mindennel egyetértőek, még akkor is, ha csak egy diákszálló pincéjében kapunk szobát.

És én hagytam, hogy ez a zöldruhás bűzös ufó kiálljon az érdekeimért, mert csak az járt a fejemben, hogy nem akarok úgy élni, mint eddig. El akartam menni otthonról, és rábíztam magam valakire, akitől kívül belül undorodtam és szégyelltem is magam miatta.
Csak azt nem tudhattam előre, hogy belépve a rektori hivatalba, eltűntek a különbségek, feloldódtak az emberi határok. S amíg eddig csak az apósom miatt szégyelltem magam, most már tisztán érzékelhettem a nyugatnémet rektor tekintetéből, hogy nem lát bennünk mást, mint kéregetők egy csapatát. Megszűntem létezni én is azonnal, nevemmel, akaratommal, titokban elmormogott vágyaimmal, s bűzös zöld ufóvá lettem – aki baksisért tartotta a kezét. Bár szét nyílt volna alattam a föld! De azt megértettem az örökkévalóságig, hogy soha többé segítséget emberi hatalomtól nem kérek. „Imádkozz és dolgozz!” - ezt mondja szent Benedek. És a szobát megkaptuk, de mivel nem saját erőnkből értük el, a zöld ufópapa tovább kísértett jelenlétével, s örök hálaadásra kényszerített bennünket. Nem maradt más számunkra, minthogy szétváltak útjaink.
Akkor végre egyedül lehettem és mintegy gombnyomásra hirtelen fellibbent a fátyol a szemem elől, s ösztöndíjak és diákmunkák garmada özönlött be az életembe.
Arra is rájöttem, s ezért tényleg hálával tartozom, hogy a világ egyik leggazdagabb embereként születtem e világra. Mert volt kezem, lábam, egészségem, szerető szüleim, és Isten megadta számomra a választás képességét.



2009. május 17., vasárnap

A Pénztárca Pályázat eredménye - Gál Erika írása

„Zsűritagként a karrier-tanácsadói szemléletem, illetve a Nőtárs Alapítványban viselt feminista látásmódom vállalom fel... én végül is azokat díjaztam, amelyek, mint a fejlődésregények, előre mutatnak.” Nők elbeszéletlen pénztörténeteit várta a GazdagNők.hu (www.gazdagnok.hu) honlap, illetve a Kikelet 21 Szellemi Műhely és a NőTárs Közhasznú Alapítvány pályázata 2009. áprilisában az ICA-val karöltve. A beérkezett műveket Chi*** Csapó Ida női önismereti tréner, nők és pénz specialista Gordon Agáta íróval és Joó Zsuzsa karrier-tanácsadóval együtt értékelte. Az erős mezőnyben három szerző örülhetett első helyezésnek, Gál Erika, Büky Anna, és Becsey Zsuzsa. Különdíjat Veresi Virág, Kovács Kriszta és Pap Vera érdemeltek. Elsőként Gál Erika: Határon túli című novelláját ismerhetik meg az olvasók.

Gál Erika: Határon túli


Nem sokkal a rendszerváltás után, tizenhét éves koromban nyári munkára szerződtem egy Pest megyei gyümölcsösbe. Utunkat és „dolgoztatásunkat” egy otthoni, magyarokat képviselő tömörülés pár szemfüles alakja szervezte, később addig feszítve a húrt a körülményeket és az órabérünk lefölözését illetően, hogy hazamentünk a megbeszélt idő előtt. Nem emiatt volt emlékezetes életem első, innen nézve a legjobb indulattal is csak szürkének látszó munkavállalása, hiszen fiatalok voltunk, nyitottak a kalandok és új barátságok felé; ilyen rövid idő alatt nyilvánvalóan csak több-kevesebb zsebpénzt kereshettünk. A meggazdagodásunk nem ott és akkor volt esedékes...

Hanem épp egy itt fogant barátságom kezdett rohamosan elmélyülni a második hét végére, amikor eljött az első fizetés ideje, valamint újdonsült, mélyen katolikus udvarlóm kitalálta, hogy a lengyel piaci bevásárlás után ugorjunk fel Pestre, töltsük a hétvégét a fővárosban.

Az út rövid, mondta, szállásunk is lesz egy megbízható ismerősnél. Ragyogó hétvégének ígérkezett a volt laktanya meg a közeli falu kocsmás-játékgépes miliőjéhez képest.

A piacon rengeteg áru és még több ember volt, mintha minden határon túli magyar és nem magyar itt csencselt minden a világ összes bóvlijával. Vásároltunk egy-egy színes kínai trikót (ez nagy divat volt akkor) meg ajándékokat kerestünk az otthoniaknak, de inkább csak tájékozódtunk. Még nem döntöttem el, hogy otthon vagy Magyarországon lepem meg magam valami nagyobb jutalommal a heti hat napon keresztül, reggeltől estig tartó gyümölcsszedésért.

Nálam volt nagyobb táska, ebbe kerültek a szerzemények, ezért egy idő után a gyöngéd Misi átvette, cipeli ő tovább. Viseld elől, kértem; szót is fogadott, ám később mégiscsak a vállára került, mert amikor ki kellett volna fizetni a Dire Straits kazettát, a pénztárcám már hiányzott belőle. A tíznapi fizetésemmel, a személyi igazolványommal és más, fontosnak vélt apróságokkal. Még egy óvszer is lapult akkoriban a többrekeszes pénztárcában, ettől rendkívül felkészült tinédzsernek éreztem magam…

Innentől kezdve a szégyenkezéstől még csendesebbé vált udvarlóm tartott el. Pesten blicceltünk, egy világi apáca emeletes ágyakkal telezsúfolt lakásában töltöttük az éjszakát, vacsorát és reggelit is kaptunk a szigorú hölgytől. Valami isteni sugallatra még a barakkban kivettem az útlevelemet az óriáspénztárcából, így amikor felmondtunk, a hazamenetelembe nem kellett még a román főkonzulátust is bevonni. Otthon a hűséges barátom fizette az új személyit, végig mellettem volt a nem kis rendőrségi cécóban. Hihetetlenül összecsiszolódtunk két hónap alatt, valami mégis hiányzott a kapcsolatból. Szeptember elején szelíden ugyan, de szakítottunk.

Hét éve egy pár kilométerre lakom a gyümölcsöstől. Misivel nem találkoztam már vagy tizenöt éve, remélem, boldog férj. Eltűntek a lengyelpiacok. A táskát, amelyben a pénztárcám van, nem tudom másra bízni.

2009. április 28., kedd

Műanyagba zárt könyvek a Szabad Európa ígéretével - pályázz könyvkockára!

Civil szervezetek is pályázhatnak a 20 darab, műalkotásként funkcionáló könyvkoca valamelyikére, melyeket az OSA Archívum a Szabad Európa Rádiótól örökölt, hasznavehetetlennek bizonyult kötetekből készíttetett. Az 50x50x60 cm-es műtárgyakat bármilyen oktatási, művelődési, vagy civil szervezet ingyen kölcsönkérheti egy-egy évre. Céljuk az, hogy a kockákhoz beszélgetések, programok, akciók kapcsolódjanak a könyv-könyvtár-olvasás-archiválás kérdéskörében.


Az OSA Archívum a volt Szabad Európa Rádió könyvtárából közel 100.000 könyvet örökölt. A gyűjteményben csaknem 20.000 olyan kötet volt, amit a szakmai és civil közönség hasznavehetetlennek ítélt. Ezekből az érdektelen, senkinek sem kellő könyvekből 20 db, műanyagba öntött, könyvekből épített Könyvkocka készült.

Az egységes formai megoldással, de különböző, a beépített könyvektől függő tartalommal készített 50x50x60 cm-es műtárgyakat bármilyen oktatási, művelődési, vagy civil szervezet ingyen kölcsönkérheti egy-egy évre. AZ OSA célja az, hogy a kockákhoz beszélgetések, programok, akciók kapcsolódjanak a könyv-könyvtár-olvasás-archiválás kérdéskörében.

A Könyvkockákról bővebben olvashat és a kölcsönzésre pályázhat erre a linkre kattintva.



A jelentkezéseket 2009. május 30-án bírálják el. A könyvkockák szállításáról gondoskodnak.

További információ: OSA Archívum, tel.: 327 3250, e-mail: archives@ceu.hu

2009. április 22., szerda

Ha a női pénztárca elkezd beszélni... - A GazdagNők 1. pályázati kiírása

Nők, lányok eddig elbeszéletlen pénz történeteit várja jelen pályázati kiírása keretében a Kikelet 21 Szellemi Műhely és a NőTárs Közhasznú Alapítvány.
Kérjük a pályázni kívánó résztvevőket, hogy szubjektív írásaikban a pénzzel, ahhoz való viszonyukkal, anyagi helyzetükkel, a szegénységgel, a gazdagsággal, a pénzteremtéssel, a pénzkezeléssel, az adóssággal, a hitelekkel kapcsolatban olyan számukra emlékezetes, akár érzelmileg is felkavaró eseményről, érintettségről, kiszolgáltatott helyzetről vagy sikeres történetről írjanak, ami mások számára is érdekes hasznos, emlékezetes, megérintő lehet, illetve bárkinek szolgálhat átvehető tapasztalattal, jó megoldási mintákkal.


A pénz témakörét még napjainkban is sok tabu övezi. Hát még a nők esetében.
Pedig amikor a női pénztárca elkezd beszélni, nagyon tanulságos, megindító történetek hangzanak el. Hogy minél kevésbé legyen az anyagiak kérdésköre tabu téma, különösen napjaink kihívásokkal teli Magyarországán, ezért született meg ez a női pályázat.
Nők, lányok eddig elbeszéletlen pénz történeteit várja jelen pályázati kiírása keretében a Kikelet 21 Szellemi Műhely és a NőTárs Közhasznú Alapítvány.
Kérjük a pályázni kívánó résztvevőket, hogy szubjektív írásaikban a pénzzel, ahhoz való viszonyukkal, anyagi helyzetükkel, a szegénységgel, a gazdagsággal, a pénzteremtéssel, a pénzkezeléssel, az adóssággal, a hitelekkel kapcsolatban olyan számukra emlékezetes, akár érzelmileg is felkavaró eseményről, érintettségről, kiszolgáltatott helyzetről vagy sikeres történetről írjanak, ami mások számára is érdekes hasznos, emlékezetes, megérintő lehet, illetve bárkinek szolgálhat átvehető tapasztalattal, jó megoldási mintákkal.
Kérünk minden pályázót, hogy pályaművében lehetőleg írja le, hogy a saját fejlődése terén milyen tanulsággal jár(t) a beküldött történet, példa, élmény stb.

Terjedelem: 1500, maximum 3000 karakteres írás (szóköz nélkül).

Pályázhat minden magyarul tudó nő életkortól függetlenül éljen bárhol a nagy világban. A pályázónak megrendelőjének kell lennie a GazdagNők.hu hírlevelének (ha valaki nem felel meg ennek a feltételnek, a hírlevélre ide kattintva lehet jelentkezni)
A pályázó a pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy az írása közlésre kerülhet a GazdagNők.hu honlapon, illetve a Nőtárs Alapítvány, az Irodalmi Centrifuga Alapítvány honlapján.

A pályázó tüntesse fel pályázatán a következő adatokat:
Hivatalos teljes név:
Írói név (ha eltér az előzőtől):
Lakcím irányítószámmal:
Vezetékes telefonszám körzetszámmal és/vagy mobilszám:
E-mail cím:
Honlap (amennyiben van):
Beküldési határidő: 2009. április 30., csütörtök éjfél.

Beküldési forma: kizárólag interneten keresztül, lehetőleg .rtf kiterjesztésű dokumentumban.
Beküldési e-mail cím: palyazat@gazdagnok.hu

Eredményhirdetés: várhatón 2009. május 8-án, pénteken a 4. női pénzügyi önismereti konferencián Budapesten.

A pályaműveket elbírják:

Chi*** Csapó Ida a GazdagNők.hu honlap tulajdonosa, blogírója - nők és pénz specialista, női önismereti tréner,
Gordon Agáta írónő, az Irodalmi Centrifuga egyik alapítója,
Joó Zsuzsa női karrier-tanácsadó, szerkesztő, a NőTárs Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Pályadíjak: az első 3 helyezett jutalmat kap, illetve megfelelő pályamű esetén a legfiatalabb és a legidősebb pályázó is elismerésben részesülhet.

Lehetséges jutalmak: a GazdagNők projekt szolgáltatásainak ingyenes igénybevétele (pl. női pénzügyi önismeretet és pénzügyi intelligenciát fejlesztő online kurzus, havi díjas online női magazin éves előfizetése, konferencia részvétel stb.), karrier-tanácsadás Skype-konzultáció keretében, Gordon Agáta írónő könyve, illetve a NőTárs Alapítvány által kiadott, nőknek szóló könyvek.)

A pályázattal kapcsolatban szükség esetén pontosító információ kérhető a kincstar@gazdagnok.hu e-mail címen vagy a 30 - 677-19-52-es mobilszámon (üzenetrögzítős!)

Kapcsolódó honlapok:
www.gazdagnok.hu
www.irodalmicentrifuga.hu
www.notars.hu
www.eva-karrier.hu

2009. április 19., vasárnap

Országos médiaösszefogással az önismeretért


A Médiaunió egy, az elmúlt évben bejelentkező sajtóorgánumok képviselőiből összeállított szervezet, mely éves szinten közel hatmilliárd forintnak megfelelő médiareklámot fordíthat a bárki által beküldhető, a tagok választotta kuratórium szerint a legfontosabbak ítélt témára. E kezdeményezés első megvalósuló eredménye a NINCS DE! RAJTAD IS MÚLIK szlogennel indított 2009-es megakampány, mely az egészségmegőrzés népszerűsítésére fókuszál. Legutóbb a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. csatlakozott. (Új témát április 30-ig lehet jelölni!)

A Médiaunió „NINCS DE!” kampányának célja, hogy valódi tudatformálást érjen el országos szinten: az emberek ismerjék fel egyéni felelősségüket egészségük alakulásában és igyekezzenek változtatni a korábbi, sokunk esetében egészségromboló magatartásukon. A kampány első szakaszának üzenete, hogy a kifogások teszik tönkre egészségünket, életünket. Az egy éven át zajló kampány május végéig tartó felében az emberek saját kifogásaikkal találkozhatnak, „leírhatják” azokat a site-on, hogy később meg tudjanak tőlük szabadulni.





A Médiaunió kifogásgyűjtő akciójához most az FKF Zrt. is csatlakozott. Ők az április 25-én szervezett „Nagy Várostakarítás Napján” akció alatt a budapesti utcákon „kifogásgyűjtő” kukákat és kukásautókat jelentetnek meg, de a kifogások megsemmisítésében is szerepet vállalnak, ezekből ugyanis később az FKF ZRT segítségével energiát termelnek a papír-újrahasznosítással.

„Hisszük, hogy céljaink eléréséhez, a tisztább, egészségesebb környezet megteremtéséhez és fenntartásához alapvető követelmény a környezettudatos magatartás kialakítása és fejlesztése a társadalom legszélesebb köreiben. S miután a tisztaság fél egészség, boldogan csatlakoztunk a Médiaunió egészségkampányához” – mondta Horti Zsófia az FKF Zrt. szóvivője.





A Médiaunió tagjai minden évben új témát szavaznak meg országos kampány keretében népszerűsíteni, s ekképp a társadalmi tudatformálás hatékony eszközévé igyekeznek alakítani a máskor profit-termelésre használt reklámfelületeket. Az egy-egy évre kiválasztott témát szakemberek és civil szervezetek bevonásával dolgozzák fel, ezen túl a Médiaunió koordinálja a professzionális PR-, és reklámügynökségek pro bono végzett munkáját, igénybe veszi médiatervező-, és vásárló ügynökségek, kutató cégek segítségét is.


A Médiaunió alapítói és tagjai médiumok, felület tulajdonosok, akik felajánlott értékes reklám felületeikkel és tartalommal is támogatják az egész évben zajló, országos kampány létrejöttét. A Médiaunió éves kampányai sem gazdasági, sem politikai érdekeket nem szolgálhatnak: a cél minél több médiumot bevonva, minél szélesebb értelemben egységes, hatékony, társadalmi tudatformáló hatást akarnak elérni. A társadalmi célú kampány témáját minden évben megpályáztatják, bárki tehet javaslatot a szerinte legfontosabb, a társadalom minél szélesebb rétegeit érintő problémára. A példaértékű összefogással születő új szervezetben résztvevők az éves kampánytéma meghatározásában a végső döntést az általuk választott ötfős Kuratóriumra bízzák. A tagok között szerepel többek között a Blikk, az MTV, a HetiVálasz, a Pesti Est, az Origo, a Budapesti7Nap, a Tallózó, a Buci Maci, a Bravo Girl, a Danubius Rádió, a TV2.hu, a Tina, a Viva és a Wan2, a partnerek között a TASZ, a Magyar Vöröskereszt, a Pfizer Gyógyszergyár, a Szonda Ipsos és a Magyar reklámszövetség.

A kuratórium elnöke Schmidt Mária történész, egyetemi oktató, a Terror Háza Múzeum igazgatója, a tagok között szerepel Hankiss Elemér szociológus, egyetemi oktató, számos szakmai díj tulajdonosa, az MTV korábbi elnöke, Kepes András televíziós szerkesztő, független műsorkészítő, főiskolai tanár, számos civil szervezet korábbi Kurátora (pl. A Táncsics-díj Kurátora, a Bátor tábor, Példakép Alapítvány Kurátora, stb.), Novák Péter zenész, színész, táncos, műsorvezető esélyegyenlőségi témában, a Megasztár producere és Rudolf Péter Jászai Mari díjas színész. Az összefogás a pozitív társadalmi változásért alcímmel indított kezdeményezésről további részletek a honlapjukon az alapszabályban olvashatók.



A Médiaunió Kuratóriuma a most futó kampánnyal párhuzamosan várja a 2010-es kampányra vonatkozó pályázatra 2009. március 18-tól április 30-ig civilek és egyének, intézmények és szervezetek jelölt témáit. A témát leadni a Médiaunió Alapítvány megújult honlapján keresztül az adatlap kitöltésével valamint postai úton (Budapest, 1137, Pozsonyi út 43.I.em.1.) lehet!

Újdonság a tavalyi évhez képest, hogy a tavaly jelölt témák idén is versenyben maradnak. A 2008-ban jelölt témák összefoglalója letölthető. A szervezethez tavaly 725 téma-jelölés érkezett civilektől és különböző szervezetektől. A Médiaunió a kuratóriuma idén tavasszal választja ki a 2010-es év – több mint 200 médium által felajánlott, mintegy 6 milliárd forint értékű felületen futó - társadalmi célú kampányának üzenetét.

2009. április 18., szombat

Anton Corbijn videoklip-pályázat indul

Anton Corbijn Munka című retrospektív kiállításához (2009. április 28 – július 5.) kapcsolódóan videoklip-pályázatot hirdet a Ludwig Múzeum. A kiállítás a holland fotográfus több mint harminc éves munkásságába enged betekintést, a korai videoklipektől a legújabb portrékig – a videoklip-pályázatra tehetséges fiatalok jelentkezését várják, a legjobb műveket a kiállítás utolsó két hetében a kiállítótérben is bemutatják, a legjobbat bemtatja a Music Television.


A kiállításról




Corbijn a modern vizuális kultúra több területén kísérletezett, így a kiállításon rövidfilmek, videoklipek, koncertek díszlettervei, könyv- és lemezborító-tervek láthatók, alapvető kifejezési médiuma azonban a fotográfia volt és maradt. 1955-ben született Hollandiában, Strijen szigetén. A kortárs rockzene a fotográfia irányába terelte. A koncerteken jelenléte legitimációjára és szégyenlősségének ellensúlyozására apja fényképezőgépét használta, így közel tudott férkőzni a zenészekhez. Fényképezőgépe kommunikációs protézisként szolgált ahhoz, hogy levetkőzze kapcsolatteremtési gátlásait, illetve magabiztosságot merítsen a számára idegen közegben.

Protestáns lelkészcsaládban született, a protestantizmus és a kontemplatív, szemlélődő stílus jellemzi élményeinek rögzítési módját. Szembe megy a nagyon színes, természetellenesen tiszta és éles, mesterségesen megvilágított, szinte fényesre polírozott ’70-es évekbeli koncertfotók stílusával – számára a fekete-fehér képek referenciálisak. Szemcsés előhívás, elmosódott, homályos kontúrok, árnyékba süllyedő vonások, eltakart vagy elfordított tekintet, a kéz kiemelt szerepe, valamint a meghökkentő, szokatlan kompozíció jellemzik felvételeit.

Egyértelművé szeretné tenni, hogy nem ideálokkal, hanem idolokkal állunk szemben, akik saját árnyékuknak tűnnek. Híres modelljeit a misztifikálás és az anonimitás határára helyezi, amelynek következtében a saját magukat hordozó mítoszok léte kérdésessé, instabillá válik.

Munkásságán keresztül a sztárhoz kötődő társadalmi és pszichológiai jelenségeket is vizsgálja. A korai fekete-fehér, valamint az úgynevezett Star Trak sorozatban a sztárságot mint életformát, vagy mint pszichológiai állapotot kérdőjelezi meg. Képein a spontán, mélyen emberi kitárulkozásuk és a számunkra ismeretlen valódi személyiségük föltárása zavaró, sőt majdhogynem hazugságnak tűnik.

Az a.somebody című sorozatban utalva néhány zenész iránti fiatalkori rajongására, valamint a keresztény értékek iránt elkötelezett szülők túlvilági életben való hitére, elhunyt zenészek bőrébe bújik. A 33 Still Lives sorozat a bulvársajtó által generált, a celebek magánéletéből lopott képek iránti tömegéhség finom kritikája a gépiesen termelt képek uralmával veszi föl a harcot. FAMOUZ című sorozatának látásmódjában visszaköszön Eugène Smith, Robert Frank vagy Dorothea Lange vizuális öröksége, ugyanakkor az a. somebody „önarcképes” sorozat alkotói megközelítése megkérdőjelezhetetlenül párhuzamba hozható Cindy Sherman munkásságával is.

A számos együttes (U2, Nirvana, Coldplay) közül, amellyel Anton Corbijn együtt dolgozott, önálló termet szentelünk a Depeche Mode tagjairól készült portréknak. A művész pályáján mérföldkőnek számít a Joy Division frontemberéről, Ian Curtisről 2007-ben készült Control című nagyjátékfilm. A mozifilmet a kiállítás időtartama alatt az előadóteremben több alkalommal vetítik.




A pályázatról


Anton Corbijn mindig nyitott volt a kísérletezésre, az új vagy szokatlan technológiákat bevonva az alkotásba, s akár saját munkáit is újraértelmezte. Legjobb példa erre a 2009-ben újraforgatott Depeche Mode Enjoy the Silence című videoklip, amelynek az alapötletét átdolgozta a Coldplay Viva La Vida klipje számára Chris Martin főszereplésével, teljesen egyszerű digitális eszközt használva hozzá.




Erre az eljárásra épül a pályázat lényege. Olyan fiatalokat célozunk meg, akiknek a legszemélyesebb tárgyuk a mobiltelefonjuk és a digitális kamerájuk, amivel naponta megörökítik az őket körülvevő világot, az őket érintő élethelyzeteket.




A Ludwig Múzeum Anton Corbijnnel közös ötlet alapján, a T-Mobile és az EMI Magyarország támogatásával hirdetett pályázatára olyan videofilmeket várnak, amelyek követve Corbijn módszerét, személyes környezetben, saját ötletek és egyéni látásmód alapján, mindenfajta formai megkötés nélkül újragondolják az Enjoy the silence című klip képi világát: saját klipet várnak tehát a Depeche Mode zenéjére, Corbin képi világának újragondolásával.

A Ludwig Múzeum fontosnak tartja a fiatal generációk vizuális kifejezési formáinak megismertetését, ehhez kiváló alkalomnak ígérkezik Anton Corbijn magyarországi bemutatója. Olyan lehetőséget biztosítanak „Corbijn követőinek”, amely egyszerre modellezi az elért siker útját, és amely múzeumi környezetben teszi láthatóvá a popkultúra és a művészet találkozásának példáit.



Technikai háttér


Az elkészült kisfilmeket a T-Mobile által erre a célra létrehozott videomegosztó portálra lehet feltölteni április 29-től, ahol egyszerű rendszerben szavazni lehet a legjobb videóra június 14-e éjfélig. A kiállítás végére szakmailag elismert zsűri (film- és videoklip rendezők, fotográfusok) kiválasztja a legjobb 10 videót, amelyekből mini kiállítást rendezünk a zárás elötti két hétben a Múzeum előcsarnokában. A legtöbb közönségszavazatot kapott videót pedig a Music Television is bemutatja majd. A honlap itt érhető el.

2009. április 16., csütörtök

Londonban, hej... - van lehetőség

Újabb fordulót ír ki helyspecifikus installáció tervezésére és kivitelezésére az Londoni Magyar Kulturális Központ. (Ez ismételt kiírása a pályázatnak, mert a januári felhívásra beérkezett pályaművek között a szakmai zsűri nem talált a pályázati kiírás minden részletének eleget tevő alkotást.) A második fordulóra június 25-ig lehet jelentkezni.


A Londoni Magyar Kulturális Központ (LMKK) 2009. január 28-án pályázatot hirdetett helyspecifikus installáció tervezésére és kivitelezésére. A vállalkozó kedvű művészek 2009. március 15-ig jelentkezhettek önálló ötleteikkel. Az LMKK felhívására, melyre Magyarországon élő hivatásos művészek, illetve külföldön élő magyar nemzetiségű művészek pályázhattak, 31 pályamű érkezett be a megadott határidőre. A pályaművek elbírálását brit és magyar szakértőkből álló zsűri végezte.

A szakértő zsűri tagjai: Páldi Lívia, a budapesti Műcsarnok vezetőkurátora, Michaela Crimmin a brit Royal Society of Arts (Királyi Művészeti Társaság) művészeti vezetője, Steierhoffer Eszter, a londoni Royal College of Arts (Királyi Művészeti Egyetem) kurátor szakán végzett kortárs képzőművészeti kurátor és Dr Takács Ildikó Katalin, az LMKK igazgatója.

Bár a pályázatok között számos érdekes ötlet volt, a szakmai zsűri az első fordulóban a beérkezett 31 pályaműből nem talált a pályázati kiírás minden részletének (főleg térspecifikussági szempontból) eleget tevő alkotást. Dr Takács Ildikó magyarázatként hozzátette: fontos lenne, hogy a pályázók a hely adottságai mellett a hely szellemét, a két ország közötti kapcsolódási pontokat illetve a mai kor kihívásait is szem előtt tartva készítsék el pályázatukat. Az LMKK újabb fordulót ír ki 2009. június 25-ei határidővel.

A pályázati feltételek hasonlóak a korábban meghirdetetthez: Egy alkotó több, de legfeljebb három munkával nevezhet. Az alkotók csak eredeti, saját és a kiírás feltételeinek megfelelő, a helyszínen megvalósítható tervvel jelentkezhetnek. Részleteket az érdeklődők az LMKK honlapján találhatnak: www.hungary.org.uk

Az LMKK célja, hogy magyar kortárs képzőművészek számára londoni bemutatkozási lehetőséget biztosítson, ezzel is teret adva hosszú távú kapcsolatok és együttműködési lehetőségek kiépítésére az angol művészeti élet szereplőivel.

2009. március 29., vasárnap

Tanulmányokat várnak a Kelet-európai leszbikus tapasztalatról

A Leszbikus tanulmányok folyóirata, a Journal of Lesbian Studies akadémiai folyóirat, mely a Taylor & Francis kiadásában jelenik meg, esszéket vár a Kelet-Európai leszbikus léttapasztalat tárgykörében a Borgos Anna és Takács Judit által vendégszerkesztett különszámába. A folyóirat angol nyelvű, az esszéket angol nyelven várják.


Felhívás tanulmányírásra / Call for Papers
Leszbikusok Kelet-Európában / Lesbians in Eastern Europe
A leszbikus tanulmányok folyóiratának különkiadása /
Special Issue of the Journal of Lesbian Studies

Meghívott szerkesztők / Guest Editors: Anna Borgos and Judit Takács


A Leszbikus tanulmányok folyóirata, a Journal of Lesbian Studies akadémiai folyóirat, mely a Taylor & Francis kiadásában jelenik meg, esszéket vár a Kelet-Európai leszbikus léttapasztalat tárgykörében a Borgos Anna és Takács Judit által vendégszerkesztett különszámába. A folyóirat angol nyelvű, az esszéket angol nyelven várják.

Néhány a lehetséges témakörök közül:

- Kelet-európai leszbikus önélettörténetek, helyek és társaságok bemutatása
- Coming aout és a leszbikus identitás felépítése Kelet-Európában
- Leszbikusoka családban és leszbikus családok Kelet-Európában
- Leszbikus anyaság Kelet-Európában
- Leszbikus párkapcsolatok tapasztalatai Kelet-Európában
- Egyenlő bánásmód és a leszbikusok diszkriminációjának estei Kelet-Európában
- Erőszak és belsővé tett homofóbia
- A Kelet-európai leszbikusok kulturális és média-reprezentációja (művészetekben, filmen és irodalomban)
- A leszbikusok és a pszichiátria Kelet-Európában
- Leszbikus transzok Kelet-Európában

A szerkesztők kérik, hogy a tanulmánnyal jelentkezők küldjék el tervezett tanulmányuk 500 szónál nem hosszabb áttekintését 2009. április 30-ig a szerkesztők e-mail címeire (az angol verzióban olvasható). A beérkező ajánlatokat eredetiségük, az írás stílusa és a szeritn értékelik, mennyire illeszkedik az összeálló folyóiratszám-koncepcióba.

A kiválasztott szerzőkkel a szerkesztők felveszik a kapcsolatot hogy a végső elképzeléseket tisztázzák; az elkészülő esszék 10-15 oldal terjedelműek lesznek (dupla sorközzel értendő), mely terjedelem már a hivatkozásokat is tartalmazza. Az anonimitás megkönnyítése érdekében az esszék nem tartalmazhatnak személyes információkat, a szerző neve, email címe és postai címe csak az elektronikus úton elküldött jelentkezést kísérő üzenetben szerepelhetnek.

Az esszék végső elkészítésének határideje 2009. szeptember 30.
További részletes információkat a formai követlelményekre vonatkozóan a folyóirat honlapján lehet megtekinteni.


*****


The Journal of Lesbian Studies, a peer-reviewed academic journal published by Taylor & Francis, invites essay submissions for a special issue on the subject of lesbians in Eastern Europe, guest-edited by Judit Takács and Anna Borgos.

Possible topics include, but are not limited to:

● Eastern European lesbian herstory, spaces and communities
● Coming out and the construction of lesbian identities in Eastern Europe
● Lesbians in families and lesbian families in Eastern Europe
● Lesbian motherhood in Eastern Europe
● Lesbian partnership issues in Eastern Europe
● Equal treatment and discrimination of lesbians in Eastern Europe
● Violence and (internalised) homophobia
● Cultural/media representations of Eastern European lesbians (in art, film and literature)
● Lesbians and psychiatry in Eastern Europe
● Lesbian transwomen in Eastern Europe

Please send a one-page overview of your proposed contribution (no more than 500 words) to Judit Takács at takacs@socio.mta.hu and/or Anna Borgos at borgosanna@gmail.com by April 30, 2009. Proposals will be evaluated for originality and writing style as well as how all the contributions fit together.

After initial review of the proposals, the selected authors will be contacted in order to arrange their final contributions. Final essays should be no more than 10-15 double-spaced pages, including references. (To facilitate anonymous review, essays should contain no identifying information, the author’s name, email and postal address should appear only in the message that accompanies the electronic submission.)

Final deadline of essay submission: September 30, 2009

For more detailed information about submission guidelines—including copyright ownership and preparation of tables, figures and images—please see the homepage for the Journal of Lesbian Studies.


This is an open call, please distribute it freely.

2009. március 25., szerda

Nemhiába... - Köszöntjük a Janusokat és Janát!

Október elején mi is közzétettük a felhívást, mely Janusok után kutatott, s azt firtatta, vannak-e még koraéredt, rügyefakadt mandulafák. Mi a Janákat bíztattuk fellépésre, s lám, nemhiába! Megszületett az eredmény: Kun Árpád és Csehy Zoltán mellett Baráth Katalinnak ítélték a pályázat harmadik helyezését. Mindannyiuknak gratulálunk, olvasóink pedig a nyertes pályaműveket ismerhetik meg.



Janus szellemiségére és egyben híres művére, az Egy dunántúli mandulafáról című versre utalva a pályázat címe az volt: A merész mandulafácska. A cím egyúttal a pályázat kiíróinak igényét is kifejezi: szeretnék, hogy eltűnődjünk azon, vajon ugyanazzal, netán nagyobb eséllyel virágzik-e bármi is a télben 2008-ban, mint a reneszánsz idején. Epigramma, avagy az epigrammához hasonlatos, rövid (maximum 8 soros), tömör, magasztos hangvételű, avagy csípő humorú vers írása volt a feladat. A pályázati kiírás itt volt olvasható.



Vincent Van Gogh: Virágzó mandulafa

Janus Pannonius: Egy dunántúli mandulafáról

Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe’ se látott,
Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.
Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,
Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein.
S íme, virágzik a mandulafácska merészen a télben,
Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?




Megszületett a zsűri döntése: a Bertók László, Kossuth-díjas költő vezette zsűri mintegy 160 pályaművet értékelt, és bizony nem volt könnyű dolguk: számos egészen kiváló, Janus szellemében, de mégis 21. századi életünkre reflektáló vers érkezett be: csipkelődő, gunyoros, erotikus és magasztos gondolatokat hordozó művek egyaránt. A végső döntés eredményeképpen az I. díjat Kun Árpád, a II. díjat Csehy Zoltán, a III. díjat Baráth Katalin kapja.


A díjátadó március 27-én, délelőtt 11 órakor lesz a Régészeti Múzeumban, az Európa Kulturális Fővárosa Pécs2010 pogram márciusi vendége, a holland Donald Niedekker jelenlétében.

A Merész mandulafácska-pályázat nyertesei

Az első helyezett: Kun Árpád



Az északi kishúg

Mandulafácskám, szörnyü merész vagy, mégis a húgod,
satnya barackfánk, itt nőve jegesmacik és
Golf-áramlat sóhaja közt, sokkalta merészebb.
Főzve be lekvárját, nagykanalas mamikám
s buggyant, drága hazám jut eszembe, hol illene élnem,
halnom. Módjával vonz csak a nagy feladat.
Mandulafácskám, gondolj kishúgodra, ha fagy s a
termés túl keserű. Nyílj ki, jövök haza majd!


Janushoz Vikingföldről

Jaj, Janus, ég a szemét, ha nem ember, Itália szerte,
s szép Pannónia csak bús sziveinkben egész.
Míg a csodát hazavártuk, másé lett az aranyhal.
Norvég nép örömét pénzeli Kőolaj úr,
boldog sportkocsikon ralliznak a jéghegyek alján.
Mandulafádat is át kellene hozni ide,
kapna üvegházat, pazar izzót téli sötétben,
s állna virágban, míg kívül ezüstlik a hó.


Egy dunántúli mandulafához 2008 telén

Jóra ne számíts, semmi esélyed,
baltával jönnek rád a szegények,
vagy vérebbel óvnak a gazdagok,
és mégse kerülöd el a fagyot.
Elkerülöd? A telked eladják,
szép törzsed a földbe dózerolják.
Ne virágozz, ne pusztulj tétlenül,
Tépd ki a gyökered és menekülj!



II. helyezett
CSEHY ZOLTÁN


Egy tűzre vetett mandulafához

Mandulafám, kicsi Phyllis, a tested fölhasogatták,
aszlott karjaidat körbebozsongja a láng!
Hányszor láttál, míg titkos szerelembe fonódtam,
s árnyjátékaidat néztem a lány kebelén!
Láttad a vén pásztort: itt dugta a zsenge kanászt meg,
majd – felelőtlen ökör – gyönge tövedre pisált.
Könnyes szemmel néz le Venus bíbor kocsijából,
s csöpp sziveket rajzol hűlt poraidba Amor.


Múzsátlanság

Ebben a versben nincs és nem lesz semmi, ne is várd,
rékmányos nyelvem seggbe ma nem dugom én,
talpat sem nyalizok, vágyott nőmnek se nyavalygok,
Vénus berkének nem hazudok fapinát,
nem lesz mézelgés, szirmok közt illatelömlés,
és a fiúcska szaros segge se lesz telihold,
verset sem faragok, szünetel ma a meghalokérted,
fél rímet se rovok, sőt: te sem olvasod ezt!


Állatmese

„Mért húztál óvszert?” – kérdezte a róka a medvét.
„Vak vagy, róka? Csupán egy viperát szopatok!”



Egy éjszaka így fakadt ki Cicero leveleskönyve

Irtó becstelenül gyötör engem a sors, nyomorultat,
bár a latin nyelvnek hírneves atyja vagyok!
Most csak pad vagyok én, egy hájas segg települt rám,
és folyvást kínoz dörgedezéseivel.
Nem szűnő izzadságszag terjeng körülöttem,
s húgyos kéz igazít olykor a seggek alá.
Hát Ciceró számít még itt, pannon nemes ifjak?
Meddig tűritek el néma gyalázatomat?



III. helyezett
Baráth Katalin



A siránkozókhoz

Eddig a pannon sok buta könyvet kézbe vesz, olvas.
Ömlik a híg hülyeség. Észt belep alga, penész.
Bölcs adomáit szórja elé a celeb fiu s sztárlány:
Felszippantja a nép, mint teszi Jagger-apó.

Ámde e flitter-időknek vége közel, bizony érzem.
Tisztul az info-mocsár, pusztul az ostoba könyv.
Mert nem lesz, aki könyvre időt és pénzt pazaroljon.
Jöjjön a képkorszak! Tőrt a szívedbe, te könyv!


Szinglidill

Régen azé voltam, aki megművelte a földem.
Számba enni adott, ölmeleget neki én.
Kantról, szép Derridáról köztünk szó nem esett sok,
S nőtt a panasz egyre: „Ostoba némber e nő!”

Fölfaltam tudományok dús gigabájtjait, édes.
Rúzsozok, lakkozok és zsákszám pénzt keresek.
Mért sírsz hát, drágám? Tán töpped a férfiu-dárda?
Áhitod ölmelegem? Cseszd meg a vágyaidat!

2009. március 11., szerda

Keress pénzt a kreativitásoddal!

A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány és a WAMP 8 napos, ingyenes, állalkozói ismereteket nyújtó és készségfejlesztő tréning-programot hirdet művészeknek, iparművészeknek. A tréningre nyolc áprilisi napon kerül sor - olyan érdeklődő alkotók jelentkezését várják, akik ki is állítanak március-április-május folyamán a WAMP-on.


Ha:

- Szépek a munkáid, szereted, amit csinálsz, és szeretnél jobban érvényesülni a piacon
- Szeretnéd egységben látni a tevékenységedet, a marketinggel, menedzsmenttel erősíteni pozíciódat
- Még nincs vállalkozásod, de elkerülhetetlen, hogy számlaképes legyél
- Már önfoglalkoztató/vállalkozó/adószámmal rendelkező magánszemély vagy, és szeretnél tudatosabbá válni,
- Vagy csak szeretnéd látókörödet gazdasági, vállalkozási ismeretek terén bővíteni,


akkor ez a tréning pont Neked szól!


A képzést tartó SEED Alapítványról dióhéjban annyit, hogy 1990-ben alakult a magyarországi vállalkozói ismeretek, és környezet fejlesztése érdekében. Tevékenységi körükbe tartoznak a vállalkozói készségeket és ismereteket fejlesztő tréningek, akkreditált képzési programok, eseti és projektjellegű tanácsadás, szakmai rendezvények szervezése, valamint kutatói és szakértői tevékenység. Jelen programjuk keretében a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium támogatásával oktatnak országszerte nyolc helyszínen olyan szakmák, művészeti ágak képviselőinek, akik számára a vállalkozás jelentheti a jövedelemszerzés kereteit.

A WAMP céljai között szerepel, hogy kiállítói számára a már meglévő szolgáltatások mellett a vállalkozói ismeretek elsajátítása terén is segítséget nyújtson. Ennek egyik megvalósulása a jelen ingyenes program, amelyet azoknak a wamposoknak ajánlanak, akik a művészeti és tervezői ismeretek mellett üzleti hátországukat is erősíteni szeretnék annak érdekében, hogy munkáikkal, illetve termékeikkel sikeresebben boldoguljanak, illetve tevékenységüket hosszútávon fenn tudják tartani.

A képzés időtartama

8 nap, amelyek a következők: Április 1., 3., 8., 10., 15., 17., 22., 24. (szerdai és pénteki napok) 9 és 16 óra között.

A képzés tartalma:

Elméleti alapokon nyugvó gyakorlatorientált képzés, mely vállalkozói ismereteket nyújt a művészek, iparművészek speciális igényeire alapozva. A tananyag átadása tréningmódszerrel történik, melynek keretében a hallgatók egyénileg, illetve csoportokban aktív részeseivé válnak a foglalkozásoknak, saját kérdéseiket, problémáikat állíthatják a középpontba.

Tematika:

- Az üzleti ötlet és üzleti tervezés végiggondolása, a vállalkozásalapítás és működtetés lehetőségei és kockázatai,
- Választható jogi formák, illetve a vállalkozásindításhoz szükséges gyakorlati teendők,
- Marketing és marketing-kommunikációs ismeretek, értékesítés, ügyfélcentrikus vállalkozás,
- A kisvállalkozások pénzügyei – amit a pénzügyekről, az adózásról, a likviditási problémák elkerüléséről tudni kell,
- Pályázatok és egyéb finanszírozási források mikro-vállalkozások számára,
- Üzleti terv készítése.

A program minden résztvevő számára 5 alkalommal személyes tanácsadáson való részvétel lehetőségét is biztosítja, térítésmentesen. A tréning helyszínének kiválasztása még folyamatban van.

A jelentkezés és a részvétel feltételei:

Az ingyenes tréningen, amelynek értéke 68 000 Ft, 20 fő vehet részt. A jelentkezéseket érkezési sorrendben fogadják. A tréningre azok a wamposok jelentkezhetnek, akik vállalják, hogy 2009 március, április és május hónapjaiban részt vesznek a WAMP-on. Jelentkezni a jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével lehet. Ezeket kérjük, Sellei Anna e-mail címére küldjétek el (asellei@seed.hu), illetve ha bármilyen kérdésetek vagy felvetésetek van a képzéssel kapcsolatban, szintén őt keressétek a magadott e-mail címen, vagy az (1) 2122179-es telefonszámon.

Mi a WAMP (Wasárnapi Művész Piac)?

A WAMP 2006-ban azért jött létre, hogy a mindennapokban használható művészet jegyében az alkotó és a közönség minél közelebb kerüljön egymáshoz, ugyanakkor fórumot teremtsen az elérhető árú, egyedi, aktuális és színvonalas iparművészeti tárgyaknak. A havonta rendezett WAMP design piac mára az egyik legfontosabb kulturális és design fórummá nőtte ki magát. Nyáron az Erzsébet tér (volt buszpályaudvar), télen pedig a Gödör Klub ad otthont az eseménynek.

A piacon ötvösök, grafikusok, textilesek, keramikusok, üvegművészek, recycling művészek, játékkészítők mellett több neves galéria, itthon és külföldön is díjazott valamint nemzetközileg elismert magyar tervezők és termékeik képviseltetik magukat. Olyan hangulat ez, amely eleinte újdonság volt Budapesten, később, miután bekerült a köztudatba, egy havonta várt eseménnyé nőtte ki magát.

A mai magyar design törekvéseit támogató kezdeményezés célja az is, hogy a maga szerény eszközeivel a közízlés formálójává is válhasson, és támogassa a magyar designtermékek marketingjét és imidzsét.

A WAMP 2007-től tematikusan jelentkezik. A tematikus megjelenés célja, hogy megmutassa a design kapcsolódási pontjait más területekkel is. Így szeretné felhívni a figyelmet a mindennapi tárgyakban rejlő szépségre, valamint elmozdítani holtpontjáról a hazai design művészetet.

A tréningre, bár alapvetően a WAMP-on résztvevőknek hirdetik meg, két-három külsőst is fogadnak, ha művészi tevékenységükkel pénzt is szeretnének keresni. Jelentkezési lapokat az Irodalmi Centrifuga e-mail címén vagy Sellei Anna projektmenedzsertől lehet kérni a fenti e-mail címen.

WAMP honlap
SEED honlap

2009. február 23., hétfő

Nőket az Olümposzra! - klasszikus metrumban

A "Nőket az Olümposzra!" házimozgalmunk keretében ajánljuk olvasóink figyelmébe a klasszikus metrumba tört versek alkotóinak kiírt pályázatot, melynek fődíja arannyal ékes babérkoszorú és a kényelmes hely az aquincumi költők pantheonjában - de ha valaki inkább az újságírásban jeleskedik, annak is van pályázati ajánlatunk. Sok sikert és nemes versengést mindenkinek!


A Pannon Művészet Alapítvány, a Magyar Írószövetség Költői Szakosztálya és az Aquincumi Múzeum meghirdeti a


XII. AQUINCUMI KÖLTŐVERSENYT


A versenyre klasszikus formában írt (alkaioszi, szapphoi, anakreoni, aszklepiádészi, hexameter, disztichon, leoninus stb.) pályaművet várnak, egy pályázatban legfeljebb két verset lehet beküldeni, s egy-egy vers terjedelme nem lehet több 32 sornál. Az idei évebn a választott téma: EGY NAP AZ OLÜMPOSZON. A pályázatoknak 2009. május 11-ig kell beérkezniük a Magyar Írószövetség címére (1062 Budapest, Bajza u. 18.), a borítékon fel kell tünteni: XII. Aquincumi Költőverseny.
A nevet és a lakcímet a pályamű mellett zárt borítékban kell elküldeni. A pályaműveket előzsűri bírálja el. A döntőbe jutott versekről az Írószövetség május 25-től ad tájékoztatást a 322-88-40-es telefonszámon.

DÖNTŐ ÉS EREDMÉNYHIRDETÉS: 2009. JÚNIUS 20. 14.00
AQUINCUMI MÚZEUM, BP., III.,SZENTENDREI ÚT 139.

A műveket neves művészek szólaltatják meg. Közreműködik a Trigonon Együttes.

A díjak a költőversenyen:
I díj: Arannyal ékesített babérkoszorú.
II. díj: Ezüsttel ékesített babérkoszorú.
III. díj: Bronzzal ékesített babérkoszorú.
A közönségdíjról a jelenlévők az oszutrakizmosz szép hagyományát felelevenítve cserépszavazással döntenek, de különdíjak is lesznek. A helyszínen megadott témában epigrammaíró versenyt is hirdetnek.

Az Olümposz Görögország legmagasabb hegysége, amely az ország északi részén, Thesszália és Makedónia határán emelkedik. A legújabb mérések alapján 2918,8 méteres magaságával egyike Európa legmagasabb csúcsainak is. A görög mitológia szerint az Olümposz legtetjén van az istenek örök lakhelye a görög pantheon tizenkét istenének palotája állt itt, melyben Zeusz uralkodott. Gaia gyermekei, a titánok is az Olümposzon éltek és Kronosz, a legfiatalabb és leghatalmasabb titán trónusa is az Olümposz volt. A Tizenkét olümposzi isten, vagy más néven a Dodekatheon az ókori vallásban a görög pantheon legfőbb isteneinek csoportja, akik az Olümposz hegy legtetején éltek. A különböző korokban összesen tizenhét különböző istent tiszteltek az olümposziak között, de egy adott időben számuk sohasem haladta meg a tizenkettőt.
Zeusz, Héra, Poszeidon, Arész, Hermész, Héphaisztosz, Aphrodité, Athéné, Apollón és Artemisz mindig az első a tizenkét isten között szerepelt. Hébé, Héliosz, Hesztia, Démétér, Dionüszosz, Hadész és Perszephoné csak időszakosan volt az „olümposzi tizenkettő” része. Hesztia (tulajdonképpeni feladata a tűz gondozása volt az Olümposzon) Dionüszosznak adta át a helyét, aki általában a halandók között élt és igazán sohasem vágyott az olümposzi istenek magasztos társaságára. Perszephoné évi három hónapot az alvilágban töltött (telente, a föld terméketlen időszakában), és az év további kilenc hónapjában anyját, Démétért segítette – így helye az olümposziak között mindvégig csak jelképes volt. Hadész, akit mindig a legfőbb görög istenek között tiszteltek, az alvilág isteneként igen ritkán tartózkodott az Olümposzon. Apollón Héliosz trónját foglalta el a tizenkettek sorában, sőt egyes mondák Hébét, az istenek pohárnokát is az olümposzi istenek közé sorolják, aki miután Héraklész hitvese lett, lemondott tisztségéről. Héraklés, az élteében halandó félistenként élő hős a halála után szintén helyet kapott az olümposzi istenek karában.

Néhány szó a nőkről:

Héra, a rómaiaknál Júnó, Zeusz főisten testvére és felesége, a házasságot és a születést védelmező istennő. Neve feltehetőleg „oltalmazót”, „úrnőt” jelent. A képzőművészetben érett asszonyként ábrázolják, attribútuma a királyi pálca és a kakukk, amely a szent madara volt. Eposzi állandó jelzője (epiteton ornans) a "tehénszemű". Kronosz és Rhea leánya; Démétér, Hesztia, Zeusz, Poszeidon, Hadész testvére. Héra és Zeusz gyermekei: Hébé, Eileithüia, Arész, Héphaisztosz (au istenek kovácsa Homérosz szerint közös gyermekük, más forrás szerint Héra nász nélkül szülte). Zeusszal nem jöttek ki valami jól: a csapodár férjtestvér barátnőit akkor is üldözte, ha maguk ártatlanok voltak az ügyben, de Zeusz mellett, aki hol aranyeső, hol bika, hol hattyú képében csábítgatta a nőket, nem volt épp könnyű dolga.

Aphrodité a szerelem, a szépség és a szexuális gyönyör istennője - mikor Kronosz kasztrálta Uranoszt, az ezáltal vert tengerhabokból született. Bár a kovácsisten felesége volt, később Arésztól született fia, Erosz. Szeretett szeretni: közel huszonegy utódot hozzott világra, isteneket és félisteneket egyaránt.



Athéné, a zeusz fejéből pattant istennő a bölcsesség, az igazságos háború, a jog, az igazságosság, a művészetek, a kézművesség és a képzés istennője. Szent állata a bagoly.

Artemisz Zeusz és Létó gyeremeke, Apollón ikertestvére, a Hold és a vadászat szűz istennője, ő segít a szülésnél és védelmezi a nőket és a gyermekeket, de a vadállatok úrnője is.

Hébé Zeusz és Héra gyermeke, az ifjúság istennője.

Nyomdokaikon kívánunk jó versengést mindenkinek!


******

Optimista cikkek kerestetnek! - Folyamatos újságírói pályázat nem csak férfiaknak


Az Egy Optimista Magyarországért Alapítvány hivatásos, és amatőr újságírók részére pályázatot hirdet, nevezni bármely sajtóorgánumban megjelent, optimista hangvételű cikkel lehet. Doktori tanulmányában Dr. Croanio Perez újságíró Kolumbia, Németország és hazánk kulturális összehasonlítására építve, mentálhigiénés preventív programot dolgozott ki, melynek középpontjában az optimista gondolkodásmód elsajátítása és terjesztése szerepel. Az értékelő bírálatok során az optimista hangvételű szövegkörnyezetbe helyezett cikkek valódi hírtartalma, és a világlátás egyenlő súllyal esik latba. A pályázat kiíróinak legfőbb célja: nem a „hurráoptimizmus" erősítése, hanem a pozitív olvasói gondolkodásmód kialakítása, azaz „Ne csak a rosszat lássuk a világban !"
Résztvevők köre: Amatőr és hivatásos újságírók.
Díjazás: A legjobbnak ítélt írásokat az Alapítvány Kuratóriuma havonta magas pénzjutalomban részesíti.
Beküldési határidő: Folyamatosan
A pályázatot kiíró szervezet: Egy Optimista Magyarországért Alapítvány
További információk: palyazat@optimistaklub.hu

2009. február 12., csütörtök

Pályázatok haikura, mesére, logóra

A Pozsonyi Pagony ismét meghirdeti a meseírók és illusztrátorok közös munkájára buzdító, pénzdíjas Aranyvackort, a Napkút kiadó a Napút folyóiratban való megjelenéssel díjazott haiku-pályázatot írt ki, de akik a logókészítésben jártasak, azoknak is ajánlunk egy pályázatot.


Ismét Aranyvackor!
illusztrátori és meseíró pályázat


A Pagony ismételten meghirdeti Aranyvackor pályázatát. A 2007-ben alapított és kétévente megrendezésre kerülő Aranyvackor- díj és pályázat célja olyan tehetséges írók és illusztrátorok felkutatása-megtalálása, akik képesek magas színvonalon szólni a gyerekekhez, és akiknek a munkáiból mind képileg, mind tartalmilag igényes gyerekkönyv készíthető.

Amit várunk: Még nem publikált szöveget, meserészletet vagy egész mesét, és a szöveghez szervesen illeszkedő legalább három darabból álló, tetszőleges technikával készített képsorozatot. A szöveg és a képek szerzője lehet ugyanaz a személy, jelentkezhetnek író-illusztrátor párosok is, de adott esetben elfogadunk csak képet vagy csak szöveget beküldő pályázatot is.

A 2009-es pályázat témája: A VÁROS

A pályázatot elektronikusan, a Pagony honlapján a jelentkezés menüpont alatt, regisztrációt követően lehet leadni.


A pályázat beérkezési határideje: 2009. március 31.

Nevezési díj: 5000 Ft

A zsűri tagjai: Győri Hanna kritikus; Lackfi János író, költő, műfordító, szerkesztő; Kovács Eszter szerkesztő, Pozsonyi Pagony; Paulovkin Boglárka grafikus, illusztrátor; Szeifert Judit művészettörténész. A zsűri elnöke és a pályázat védnöke: Gyulai Líviusz, Munkácsy Mihály-díjas, Kossuth-díjas grafikusművész.

Fődíj: 100 000 Ft a Pozsonyi Pagony felajánlásából.

További díjakat és különdíjakat a Csimota Kiadó, a General Press Kiadó, a Móra Kiadó, a Naphegy Kiadó, a Pozsonyi Pagony, a Csodaceruza gyerekirodalmi folyóirat, a Litera online irodalmi magazin, a Petőfi Irodalmi Múzeum, az Éva Magazin, a Minimax magazin és a Budai Rajziskola ajánlott föl.



A májusi díjátadó ünnepségnek és az Aranyvackor-kiállításnak a Petőfi Irodalmi Múzeum ad otthont. A 2007-es pályázat sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy azok a szerzők-illusztrátorok, akik részt vettek a kiállításon, bekerültek a kiadói köztudatba, sokukkal (főként a díjazottakkal) szerződést kötöttek, vagyis a munkáik valóban könyv alakban is megjelenhetnek.

Az Aranyvackor pályázat díjazottjai között volt többek között Finy Petra Lámpalánya, Nádori Lídia Jancsimeséi és Szijj Ferenc Zöldség Annája, az illusztrátorok közül pedig jelent meg azóta könyve Gévai Csillának (Mesék a Tejúton túlról), Agócs Írisznek (Jancsi és Juliska, Cipelő cicák), Kun Fruzsinának (Sárkány a lépcsőházban), Gyöngyösi Adriennek (Csipkerózsika, Altató, Lámpalány meséi), Makhult Gabriellának, és hamarosan Rubik Annának.

Miért van szükség egy ilyen díjra? Nem mindegy, hogy mit lát, mit hall, és mit olvas a gyerekünk. Sőt! Ahhoz, hogy gyerekeinkből művészetértő és a művészetet, olvasást szerető felnőtt váljék, nagyon komolyan kell vennünk, hogy az, amit lát, hall és néz, jó minőségű legyen. A MKKE adatai szerint a Magyarországon megjelenő könyvek 10%-a gyerekkönyv – és ennek a 10%-nak legnagyobb örömünkre egyre nagyobb hányada a szövegre és illusztrációra egyaránt adó, minőségi munka. A külföldi kínálattal összehasonlítva azonban még mindig azt látjuk, hogy kevés itthon az igazán jó gyerekkönyv, az olyan kiadó, aki tudatos koncepcióval rendelkezik, és az olyan szülő, aki megfontoltan tudna választani az óriási és áttekinthetetlen kínálatból.

A díjalapítással – természetesen azon túl, hogy új tehetségeket találjunk – az volt a célunk, hogy az alkotók megismerhessék egymást, a kiadók megismerhessék az alkotókat, a sajtó és rajtuk keresztül a nagyközönség pedig megismerhesse azokat a kiadókat, akik komolyan gondolják azt, hogy egy gyerekkönyv elkészítése egyáltalán nem gyerekjáték, hanem komoly szakma. Azt vártuk (és úgy érezzük, sikerült is valamit elindítanunk), hogy kicsit felpezsdüljön és színvonalasabbá váljék a magyar gyerekkönyv-piac, és hogy a gyerekkönyvekhez való hozzáállás és a gyerekirodalomról való gondolkodás végre itthon is felnőtté váljék. - adták hírül a pályázat kiírói.


A SZÍNES GYÖNGYÖK LOGÓT VÁR



A Színes Gyöngyök Délvidéki Roma Nőkért Egyesület pályázatot hirdet az egyesület logójának tervezésére. 2009. március 8-án 5. születésnapját ünnepli a Színes Gyöngyök Délvidéki Roma Nőkért Egyesület, amely arculatváltásához, megjelenésének "színesítéséhez" várja az egyesület misszióját híven tükröző logót és megtervezőjét. Az egyesület a gyerek – NŐ – család – foglalkoztatás témakörben végzi munkáját: a NŐ elsődleges feladata a család összefogása, ösztönzése és támogatása a családtagok egyéni, valamint a család egészének boldogulására, életminőségük javítására – mondják. Az egyesület ebben kívánja segíteni a Nőt, a nőket.

Ennek érdekében foglalkoznak gyermek- és ifjúságvédelemmel, oktatással, romák és mély-szegénységben élők szociális és társadalmi mobilizációjával, egészségvédelemmel és megelőzéssel, foglalkoztatásszervezéssel és az ebben való közreműködéssel, a közösségi kultúra hagyományainak ápolásával.

További információ található a honlapjukon, de kérhető és kapható telefonon (72/210-142) is. A pályázati adatlap a szinesgyongyok@tvn.hu e-mail címen kérhető.

Pályamunkák mérete nem meghatározott, bármilyen technikával elkészíthetőek. A pályamunka elkészíthető egyénileg, illetve alkotói csoportban.

Alapvető elvárásaik a pályamunkával kapcsolatban: a logótervben a kék szín jelenjen meg mint meghatározó szín vagy motívum. Legyen figyelemfelkeltő, dinamikus és képviselje az egyesület misszióját.

Az legjobb pályamunka beadója számára önálló kiállítás megrendezését biztosítjuk, valamint bemutatkozási lehetőséget nyújtunk honlapunkon.

Beadási határidő: 2009 február 27. péntek, 16.00 óra
Eredményhirdetés: 2009. március 7.

Az egyesület a pályázat eredményét honlapján nyilvánosan közzéteszi, illetve a pályázókat e-mailben értesíti.
Beadás módja: CD-DVD adathordozón digitális formában, JPEG formátumban, színes és fekete-fehér változatban, a pályázati adatlap kitöltésével.

Postai úton illetve személyesen:
Színes Gyöngyök Délvidéki Roma Nőkért Egyesület Irodája
7624 Pécs, Rét u. 11.


Haikura, haibunra várva; téma: FALEVÉL


A Cédrus Művészeti Alapítvány és Százhalombatta Város Önkormányzata haiku- és haibun-pályázatot hirdetett (a haibun rövid prózában kibontott haiku, prózai haikuutazás). Mindne pályázót várnak, aki a magyar nyelvű haikuirodalmat szép szerzésekkel gazdagítani szeretné saját művekkel, vagy esetleg eddig máshol még nem közölt fordításokkal is. Terjedelmi megkötés („darabszám”) nincs, de a tematikát fontos figyelembe venni: a téma a falevél.

Az Alapítvány kiírása szerint aki a haiku japán „testvéreinek” valamelyikébe formálja impresszióit, az előtt is nyitva áll a lehetőség, ám az ilyen formában írt alkotásokkal publikálási szándékaik szerint később foglalkoznak. A beküldési határidő március 8., a beérkező művek legjavát a Napút folyóirat márciusi számában (első lépésként) közzé is teszik.



A tavasz folyamán a pályamunkák beküldői közül sokan személyesen is találkozhatnak majd egymással a kiírók által biztosított helyen, s közönség előtt olvashatják fel alkotásaikat. Hogy ez létrejöhessen, kérik a pályázókat a pontos adatok megadására.

A „pályázathoz” jelentkezési lap nem tartozik, nevezési díj nincsen. A pályamunkákat személyesen a kiadóban, elektronikus úton (napkut@gmail.com) vagy postán fogadják (cím: Budapest, 1014, Szentháromság tér 6. mfsz. 29.) a szerző elérhetőségeinek megjelölésével.