A merész mandulafácska – Jana Pannonia kerestetik!

Fejet hajtván a humanista költő, az egyik legeurópaibb magyarországi művész, Janus Pannonius munkássága előtt, a pécsi Janus Pannonius Múzeum nyílt pályázatot ír ki epigramma, avagy az epigrammához hasonlatos, rövid (maximum 8 soros), tömör, magasztos hangvételű, avagy csípő humorú vers írására.

Janus szellemiségére és egyben híres művére, az Egy dunántúli mandulafáról című versre utalva a pályázat címe: A merész mandulafácska. A cím egyúttal a pályázat kiíróinak igényét is kifejezi: szeretnék, hogy eltűnődjünk azon, vajon ugyanazzal, netán nagyobb eséllyel virágzik-e bármi is a télben 2008-ban, mint a reneszánsz idején.

A pályázatra egy szerzőtől 3 költemény küldhető be 2008. december 31-ig. A beküldési cím: Janus Pannonius Múzeum, 7621 Pécs, Káptalan u. 5. avagy a következő e-mail cím: kmehes@gmail.com

A zsűri tagjai között Bertók László Kossuth-díjas költőt, Ágoston Zoltánt, a Jelenkor folyóirat főszerkesztőjét és Méhes Károlyt, a Magyar Írószövetség dél-dunántúli titkárát találjuk.

Az eredményhirdetésre 2009. március 30-án, mandulafavirágzáskor kerül sor.

Az I. helyezett költemény 150.000-, a II. helyezett 100.000,- és a III. helyezett 50.000,- forint díjazásban részesül.

Vincent Van Gogh: Virágzó mandulafa

Janus Pannonius: Egy dunántúli mandulafáról

Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe’ se látott,
Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.
Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,
Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein.
S íme, virágzik a mandulafácska merészen a télben,
Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?

Magyarázatok:

1–2 A Heszperiszek a görög mitológiában Nüx vagy Atlasz csengő hangú leányai. Az Ókeanoszon túl, a legtávolabbi nyugaton az istenek kertjében Ladón sárkánnyal őrizték az aranyalmafát, amelyet Gaia ajándékozott Hérának Zeusszal tartott esküvőjén. Héraklész tizenegyedik feladatként kapta, hogy gyümölcsöket hozzon a Heszperidák kertjéből. Alkinoosz Szkhéria szigetén a phaiákok királya volt, szívélyesen fogadta a hajótörést szenvedett Odüsszeuszt, aki elmesélte neki bolyongásait. Alkinoosznak csodálatos szépségű kertje volt (Hom. Od. 7,112–131). A Heszperiszek és Alkinoosz kertje a római költők eszköztárában gyakran szerepelt egymás mellett (Mart. 10,94,1–2; 13,37,1–2; Iuv. 5,151–152; Priap. 16,1–4).

3–4 A Boldogok szigete (Insulae Fortunatae, Insulae Fortunatorum) a görög mitológiában a megboldogultak tartózkodási helye, általában az Élüszionnal (Elysium) azonos, de ismertek olyan olyan képzetek is, amelyek azt a távoli nyugatra helyezték (Hom. Od. 4,566 sq.; Serv. Aen. 6,640: campi Elysii aut apud inferos sunt, aut in insulis fortinatis, aut in lunari circulo; Hor. epod. 16,41–42: arva beata / petamus, arva, divites et insulas). E helyt „hó nem esik, viharok sose dúlnak, nincs soha zápor, / éleshangu Zephír szele fú csak folyton e tájon, / Ókeanosztól jő, hogy az embereket felüdítse” (Hom. Od. 4,566–568, Devecseri Gábor ford.).

5–6 Plinius szerint a mandulafa már januárban virágozni kezd, s márciusra gyümölcsöt is érlel (nat. 16,103: Ex iis, quae hieme aquila exoriente, ut diximus, concipiunt, floret prima omnium amygdala mense Ianuario, Martio vero pomum maturat). Azaz a napfényes Itáliában természetes az, ami csoda (quod esset mirabile) még a Boldogok szigetén is, s főképpen az a zord éghajlatú Pannoniában. A mandulafácska: Pannoniában itáliaiként.

7–8 A metaforikus megszólítással a mandulafa (Phylli) újra az egykori trák királylányként jelenik meg, aki beleszeretett az athéni Démophoónba. Mikor a férfi visszahajózott hazájába, megesküdött, hogy egy év múlva visszatér. A hűtlen szerető azonban nem tartotta meg szavát, s a cserbenhagyott Phüllisz bánatában öngyilkos lett. Az istenek megkönyörültek rajta, s mandulafává változtatták (Serv. ecl. 5,10: Phyllis / conversa est in arborem amygdalum sine foliis). A mandulafát Janus egy újabb metaforával szólítja meg: Progne tibi fuit expectanda – „Meg kellett volna várnod Proknét!”, azaz a tavasz kezdetét jelző fecskéket. Az athéni királylányt, Proknét ugyanis fecskévé változtatták az istenek, mert férjének, Téreusznak gyalázatos tettét azzal bosszulta meg, hogy fiukat, Itüszt meggyilkolta (Ov. met. 6,424–674). A két metafora, egyben két összemosódó tragédia (Progne, Phylli) összekapcsolásával rendkívül modernné válik a kép, eltér az Ovidiusnál is fellelhető motívumtól (fast. 2,853–856). A hosszú várakozás Ovidius Phyllis-levelében is hangsúlyos, a tragikus sorsú hősnő négyszer ismétli meg az expectare igét (Ov. epist. 2,97–102). Phüllisz öngyilkossága egybekapcsolódik a mandulafa vakmerő (audax amygdala), öngyilkos türelmetlenségével. Az odit moras kifejezés Senecánál Orpheusz tragikus türelmetlenségére vonatkozik. (Herc. fur. 588–589: odit verus amor nec patitur moras: / munus dum properat cernere, perdidit).

(A versközlés és magyarázatok a Kempelen Farkas Hallgatói információs Központ digitális könyvtárából származnak.)