"Csak egyszer ugyan, de nagyon különös érzés volt. Már el is felejtettem, milyen az, amikor szinte levegőt sem kapok, úgy összeszorul hirtelen a mellkasom. Vér árad szét egy pillanatra a karjaimban, igazi vér, átmelegíti a kemény vázat, amit bőrként viselek. Aztán megmerevedem újra." Kent, a Trelleborgi Barbie-fiút nosztalgikus hangulat ragadja magával, de rájön, hogy legjobb ott, ahol van.Bak Zsuzsa: Ken, a Trelleborgi legendája – 4.
Emlékszem, mikor Barbie-val beköltöztünk az új házunkba, vidéken, a fű az ablakig ért. Ha nem jött a kertész, néha csukva kellett hagynunk az erkélyajtót, különben a katicabogarak ellepték az étkezőt. Volt, hogy Barbie toalett-szobájába is bemerészkedtek, csak úgy, kíváncsiságból. Egyszer egy sünpár is meglátogatott minket, Barbie nagyon megijedt, erősen a karomba kapaszkodott, egyenesen reszketett a félelemtől. Nagyon szép ház volt, mikor a házigazdánk idősebb lett, tinédzser, végigszeretkeztette velünk az összes szobát, az ikrekét is egyszer, Barbie zongoráját, a lépcsőházat, a rózsaszín liftet.
Most egy úgynevezett colony gardenben vagyunk Arhus külvárosában (hf Enghave), a francia bor és csoki megfeküdte egy kicsit a gyomrunkat, M. pihenésre vágyott. Dániában nagy hagyománya van ezekek a kertes házaknak. Sok fiatal maga építkezik itt, a nagyváros peremén, agyagból, fából, vagy amit épp felkínál a természet. M. grønsagssuppe med bacon og gammeldags æblekage-ot készít vacsorára, néhány barátját is meghívta, hogy bemutasson nekik, hogy bevezessenek egy dán colony garden mindennapjaiba.
A ház a régi házunkra emlékeztet. Nem olyan színes, de legalább annyira tele van élettel. Mikor M. leült mellém az asztalhoz, és a combja az enyémhez ért. Mintha megdobbant volna a szívem. Csak egyszer ugyan, de nagyon különös érzés volt. Már el is felejtettem, milyen az, amikor szinte levegőt sem kapok, úgy összeszorul hirtelen a mellkasom. Vér árad szét egy pillanatra a karjaimban, igazi vér, átmelegíti a kemény vázat, amit bőrként viselek. Aztán megmerevedem újra.
A dánok harmincon túl kifejezetten viccesek. Népdalokat énekelünk (végre valami nem Kim Larsentől), azt játsszuk, hogy egyszer jobbra, egyszer balra kell tovább adnunk a kanalunkat, közben elterelni a mellettünk ülő figyelmét, hogy biztosan eltévessze az irányt. Akinél két kanál van, vagy egy sincs, az kiesett. Gondosan ügyelek rá, hogy M. játékban maradjon. Már úgy hiányzott a nevetés, a belefeledkezés valamibe. A felelősségérzet és öncélúság teljes hiánya. A valakitől való érzelmi, fizikai függés.
Olyanok, mint a gyerekek. Aki belép ebbe a házba, az valóban képes mindent maga mögött hagyni néhány órára. A nő, ölében a kisfiúval most biztos nem arra gondol, hogy a gyerek apja valahol Afganisztánban, a tanárnő sem arra, hogy fizetése 45%-át le kell adóznia. Nekem is csak egy pillanatig jutott az eszembe Barbie, az illata és a ház, de meglepően hamar túljutottam a pánikszerűen rám törő nosztalgián. Vacsora után odamentem M.-hez és magamhoz öleltem. Köszönöm – mondtam. Azt még nem tudja, hogy mit is köszönhetek neki; mindent a maga idejében. Selv tak. – válaszolta.
A ruhákról, amiket két hete az autóban találtam csak annyit, hogy kiderült: együtt él valakivel. Nem bírta tovább magában tartani. Egy barátnője esküvőjére mentek, és nem volt elég idejük átöltözni otthon. A magas, kék szemű vikinget Medvének hívják (Bjørn), és minden bizonnyal igazi farka is van.
Most egy úgynevezett colony gardenben vagyunk Arhus külvárosában (hf Enghave), a francia bor és csoki megfeküdte egy kicsit a gyomrunkat, M. pihenésre vágyott. Dániában nagy hagyománya van ezekek a kertes házaknak. Sok fiatal maga építkezik itt, a nagyváros peremén, agyagból, fából, vagy amit épp felkínál a természet. M. grønsagssuppe med bacon og gammeldags æblekage-ot készít vacsorára, néhány barátját is meghívta, hogy bemutasson nekik, hogy bevezessenek egy dán colony garden mindennapjaiba.
A ház a régi házunkra emlékeztet. Nem olyan színes, de legalább annyira tele van élettel. Mikor M. leült mellém az asztalhoz, és a combja az enyémhez ért. Mintha megdobbant volna a szívem. Csak egyszer ugyan, de nagyon különös érzés volt. Már el is felejtettem, milyen az, amikor szinte levegőt sem kapok, úgy összeszorul hirtelen a mellkasom. Vér árad szét egy pillanatra a karjaimban, igazi vér, átmelegíti a kemény vázat, amit bőrként viselek. Aztán megmerevedem újra.
A dánok harmincon túl kifejezetten viccesek. Népdalokat énekelünk (végre valami nem Kim Larsentől), azt játsszuk, hogy egyszer jobbra, egyszer balra kell tovább adnunk a kanalunkat, közben elterelni a mellettünk ülő figyelmét, hogy biztosan eltévessze az irányt. Akinél két kanál van, vagy egy sincs, az kiesett. Gondosan ügyelek rá, hogy M. játékban maradjon. Már úgy hiányzott a nevetés, a belefeledkezés valamibe. A felelősségérzet és öncélúság teljes hiánya. A valakitől való érzelmi, fizikai függés.
Olyanok, mint a gyerekek. Aki belép ebbe a házba, az valóban képes mindent maga mögött hagyni néhány órára. A nő, ölében a kisfiúval most biztos nem arra gondol, hogy a gyerek apja valahol Afganisztánban, a tanárnő sem arra, hogy fizetése 45%-át le kell adóznia. Nekem is csak egy pillanatig jutott az eszembe Barbie, az illata és a ház, de meglepően hamar túljutottam a pánikszerűen rám törő nosztalgián. Vacsora után odamentem M.-hez és magamhoz öleltem. Köszönöm – mondtam. Azt még nem tudja, hogy mit is köszönhetek neki; mindent a maga idejében. Selv tak. – válaszolta.
A ruhákról, amiket két hete az autóban találtam csak annyit, hogy kiderült: együtt él valakivel. Nem bírta tovább magában tartani. Egy barátnője esküvőjére mentek, és nem volt elég idejük átöltözni otthon. A magas, kék szemű vikinget Medvének hívják (Bjørn), és minden bizonnyal igazi farka is van.
Tak for mad!
Ken
Ken
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése