A pszichoterápia, e szintén huszadik századi „vívmány” sem más, mint a lelki működés − ha tetszik: lelki evolúció − megváltoztatására irányuló kísérlet. A görögöknél pl. természetes, sőt tisztelendő volt, ha valaki hangokat hallott: ezeket az istenek hangjának tartották, és ez az ember a közmegegyezésen alapuló feltételezés szerint közelebb állhatott az istenekhez, mint mások. - Gyárfás Judit beszámolója.Gyárfás Judit: Nők, Freud, Szendi
„A férfinak történelmileg és evolúciósan mindig is célja és funkciója volt, hogy kontrollálja a nőt, mert minél szabadabban dönthet a nő arról, hogy például melyik férfit akarja, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a férfi alulmarad.” (Szekeres Dóra interjúja Szendi Gáborral /litera.hu/)
A feministák sok mindenben egyetérthetnek „A nő felemelkedése és tündöklése” című könyv kapcsán, ugyanakkor sok mindent fogadhatnak kétkedéssel. Az Irodalmi Centrifuga október 23-ai, ünnepi kiadásában sem lehetett ez másképp. A pszichológia „szent tehenét”, Freud-ot érő éles bírálatok (mind a könyvben, mind a helyszínen) a feministák sajátjai is lehetnek, míg pl. Szendi teljes pszichoanalízisellenessége megoszthatja ugyanezt a feminista közösséget.
Az esten természetesen szóba került az antipszichiátria is az Albert Györgyi – Szendi Gábor „ügy” kapcsán. (Mikor Albert Györgyi első könyve megjelent, Szendi Gábor írt neki egy levelet, melyben azt mondta, hogy Albert Györgyinek szerinte terápiába kellene járnia és letennie a gyógyszereket.)
Amilyen tekintélyelvű és manipulatív tudott lenni a sikerért a tudomány eszméjét eldobó Freud, úgy nincsen ezzel máshogy a gyógyszeriparra építő huszadik-huszonegyedik századi kreáció, a pszichiátria sem − mondta el a pszichológus, s erre egy példát is hozott: nemcsak a depresszióiparnak, hanem a híres Anna O. Freud esetének is utánajárt. Kutatási során kiderült, hogy a hölgy nem hisztériában, hanem agyvelőgyulladásban szenvedett, de esete kapóra jött Freudnak, aki rávette Breuer-t, hogy hamisítsák meg a diagnózist, és a kezelésről is úgy írjanak, mintha az a hisztéria kezelésének sikerességét igazolná. (Erre természetesen Freud rokonát nem volt nehéz rávenni.) Pszichológus-generációk sokasága nőtt fel abban a tudatban, hogy a kezelés viszont alkalmas a probléma megoldására.
Szendi szerint a pszichoanalízis sem alapul máson, mint a valóság megerőszakolásán; nem más, mint üres spekuláció. Freudnál sokszor előfordult, hogy a beteg tapasztalatát korrigálta a sikeres − vagy sikeresnek tűnő − „gyógyítás” érdekében: tehát nem az analízis volt alkalmas az adott probléma megoldására, hanem a problémát próbálta hozzáidomítani a szerinte alkalmas megoldáshoz. (Sokszor nem is következett be a pácienseinél gyógyulás, mondja Szendi, de Freud erről természetesen hallgatott.)
A klinikai szakpszichológus az est során arra is kitért, hogy Freud gondolatai valójában nem voltak újak: a tudománytörténeti fordulatok az adott kor gondolkodásának részei, így tulajdonképp nem Freud hozta el a pszichológiát, hanem a pszichológia Freudot.
Szó esett Szendi evolucionizmusáról is, ez azonban válasza szerint nem csak a biológiai evolúciót takarja. (Ennek kapcsán egy számomra meghökkentő dolog is elhangzott: Szendi és mások szerint – akikre könyvében sokszor megismételt kísérleteik kapcsán hivatkozik – a férfiak Y kromoszómáján a mintegy 1300 génből mára már csak kb. 50-60 darab maradt, és ezért a férfiak ki fognak halni). A biológiai evolúció véleménye szerint a történelem folyamán lelkivé, gondolativá alakult át, e működésekkel a biológiai evolúció befolyásolható − erről beszél könyvében is. A pszichoterápia, e szintén huszadik századi „vívmány” sem más, mint a lelki működés − ha tetszik: lelki evolúció − megváltoztatására irányuló kísérlet. A görögöknél pl. természetes, sőt tisztelendő volt, ha valaki hangokat hallott: ezeket az istenek hangjának tartották, és ez az ember a közmegegyezésen alapuló feltételezés szerint közelebb állhatott az istenekhez, mint mások. Ma az ilyen embert skizofrénnek bélyegzik, s ezt a tényt Szendi − Feldmár Andráshoz, a beszélgetőtársakhoz, e beszámoló készítőjéhez és sokunkhoz hasonlóan − ijesztőnek és elkeserítőnek tartja.
Az esten természetesen szóba került az antipszichiátria is az Albert Györgyi – Szendi Gábor „ügy” kapcsán. (Mikor Albert Györgyi első könyve megjelent, Szendi Gábor írt neki egy levelet, melyben azt mondta, hogy Albert Györgyinek szerinte terápiába kellene járnia és letennie a gyógyszereket.)
Amilyen tekintélyelvű és manipulatív tudott lenni a sikerért a tudomány eszméjét eldobó Freud, úgy nincsen ezzel máshogy a gyógyszeriparra építő huszadik-huszonegyedik századi kreáció, a pszichiátria sem − mondta el a pszichológus, s erre egy példát is hozott: nemcsak a depresszióiparnak, hanem a híres Anna O. Freud esetének is utánajárt. Kutatási során kiderült, hogy a hölgy nem hisztériában, hanem agyvelőgyulladásban szenvedett, de esete kapóra jött Freudnak, aki rávette Breuer-t, hogy hamisítsák meg a diagnózist, és a kezelésről is úgy írjanak, mintha az a hisztéria kezelésének sikerességét igazolná. (Erre természetesen Freud rokonát nem volt nehéz rávenni.) Pszichológus-generációk sokasága nőtt fel abban a tudatban, hogy a kezelés viszont alkalmas a probléma megoldására.
Szendi szerint a pszichoanalízis sem alapul máson, mint a valóság megerőszakolásán; nem más, mint üres spekuláció. Freudnál sokszor előfordult, hogy a beteg tapasztalatát korrigálta a sikeres − vagy sikeresnek tűnő − „gyógyítás” érdekében: tehát nem az analízis volt alkalmas az adott probléma megoldására, hanem a problémát próbálta hozzáidomítani a szerinte alkalmas megoldáshoz. (Sokszor nem is következett be a pácienseinél gyógyulás, mondja Szendi, de Freud erről természetesen hallgatott.)
A klinikai szakpszichológus az est során arra is kitért, hogy Freud gondolatai valójában nem voltak újak: a tudománytörténeti fordulatok az adott kor gondolkodásának részei, így tulajdonképp nem Freud hozta el a pszichológiát, hanem a pszichológia Freudot.
Szó esett Szendi evolucionizmusáról is, ez azonban válasza szerint nem csak a biológiai evolúciót takarja. (Ennek kapcsán egy számomra meghökkentő dolog is elhangzott: Szendi és mások szerint – akikre könyvében sokszor megismételt kísérleteik kapcsán hivatkozik – a férfiak Y kromoszómáján a mintegy 1300 génből mára már csak kb. 50-60 darab maradt, és ezért a férfiak ki fognak halni). A biológiai evolúció véleménye szerint a történelem folyamán lelkivé, gondolativá alakult át, e működésekkel a biológiai evolúció befolyásolható − erről beszél könyvében is. A pszichoterápia, e szintén huszadik századi „vívmány” sem más, mint a lelki működés − ha tetszik: lelki evolúció − megváltoztatására irányuló kísérlet. A görögöknél pl. természetes, sőt tisztelendő volt, ha valaki hangokat hallott: ezeket az istenek hangjának tartották, és ez az ember a közmegegyezésen alapuló feltételezés szerint közelebb állhatott az istenekhez, mint mások. Ma az ilyen embert skizofrénnek bélyegzik, s ezt a tényt Szendi − Feldmár Andráshoz, a beszélgetőtársakhoz, e beszámoló készítőjéhez és sokunkhoz hasonlóan − ijesztőnek és elkeserítőnek tartja.
Bejegyzések
1 megjegyzés:
Hát ez vastag hülyeségnek tűnik:ez lenne a pszichoanalízis és Freud értékelése? és mi köze a szerzőnek a nő-gender témához? lehet, hogy van olyan a könyvében, amihez ért is? de azt már megírta az előzőben, viszont nagyon ért az önreklámozáshoz, lásd ICA-hoz is betolta magát! az evoluciós pszichológia (lánykori nevén szociobiológia)nem igazán nőpárti nézet, ezt jobb ha megtudja az ártatalan Szende olvasója!
Megjegyzés küldése