"A trillázó női hangok széles skálájával [...] madarakat, baromfit és különböző háziállatokat hívogatott. [F]urcsa, érthetetlen költői nyelven beszél, tükör előtt olvas, és saját fekete haján hegedül. [...] rejtett erotikával teli leveleket írt, melyekben arról sopánkodott, hogy a természet csúnyán kibabrált vele, mert szárnyak nélkül hagyta. [...] Azt is terjesztették róla, hogy körül van véve amulettekkel, talizmánokkal, és hogy a füvek, fák és felhők lelkében hisz [...]." – írja Ladik Katalin (mintha magáról?) első regényében.A hangköltő- performer- üvegművész és a regényíró- egopszichoperformer- üvegművész találkozása a Centrál asztalon: November 6-án este héttől a vendégek: Ladik Katalin és Czapáry Veronika, közös performansszal is. A centrifugát pörgetik: Bódis Kriszta és Gordon Agáta.
A Centrifuga egyik vendége, Ladik Katalin 1942-ben született Újvidéken. Verseit kiadták Jugoszláviában, Franciaországban, Olaszországban és az USA-ban is. Élhetek az arcodon? címmel a 78. Ünnepi Könyvhétre jelent meg első regénye, melyben három nő: a Szerkesztőnő, a Művésznő és az Üvegezőnő azonos nevet viselnek, s fokozatosan keresztezik egymást életútjaik is. Felfedezik egymást, és ez megváltoztatja életüket: egymás életét kezdik élni.
"A trillázó női hangok széles skálájával rendelkezett, amelyekkel madarakat, baromfit és különböző háziállatokat hívogatott. A hetvenes években az újságok arról írtak, miként járta be ezüstbiciklijével a vajdasági síkság északi városait, és hogy furcsa, érthetetlen költői nyelven beszél, tükör előtt olvas, és saját fekete haján hegedül. Előfordult, hogy előzetes bejelentés nélkül, váratlanul elutazott az Adria egyik szigetére, ahol egy kis kőháza volt, és onnan epedő, érzelemdús, rejtett erotikával teli leveleket írt, melyekben arról sopánkodott, hogy a természet csúnyán kibabrált vele, mert szárnyak nélkül hagyta. Azt is terjesztették róla, hogy körül van véve amulettekkel, talizmánokkal, és hogy a füvek, fák és felhők lelkében hisz, hogy kuruzslással, varázslással foglalkozik, megidézi a szellemeket és a démonokat, meg hogy a madarak röptéből jósol, az állatok belsőségeiből, a nedves homokból, a meztelen csigák nyálkáiból."
Kik ezek a nők és ki írja meg őket? Azonosság vagy különbözőség kérdéseire is választ kaphat, aki eljön az Irodalmi Centrifuga november 6-ai estjére, ahol este hétkor, Ladik Katalin mellett, egy másik üvegezőnő, kedves szerzőnk: Czapáry Veronika lesz a vendégünk.
Naplóbejegyzés Galántai Györgytől 1973. július 29.-ről: "Délelőtt a jugoszláv anyagot raktuk fel. Csernik, Baráth, én, páran segítettek. Délben 1-kor a padláson levetítettük Csernik, Ladik filmjét, O betűk helyzetei. Hang: Ladik. Utána lent Ladik csinált élményt nekünk. [Program volt: Csernik Attila és Ladik Katalin filmje (Ladik Katalin hangkíséretével); Ladik Katalin hangköltészeti előadása] Magnóhanggal és természetes hanggal. Isteni volt. Viszonylag kevés érthető szövegre épül rá az érthetetlen hanganyag. Előbbi kiállítók közül jelen voltak: Orvos, Haász, Pécsiek, Ficzek, Szíjártó." (Galántai György naplóbejegyzése)
Néhány („haiku-szerű”) vers a költőtől (forrás:terebess.hu):
VÖRÖS HAJA FELCSAP A MÉLYBŐL
Ágyékánál a seb duzzadni kezd.
Megeszi a kígyót.
HÉT ORSZÁG
Volt abban az időben egy másik ország. És így ment ez napról napra.
JÉGMADÁR
Jííík! Jííík! Húúú!
Kvrc. Kvrc.
Hess!
VŐLEGÉNY
A kanyarban kutyává változik,
farok csap ki belőle.
Szkárosi Endre A szó teste című kiritkájában így ír Ladik Katalin hangköltészetéről és a hangköltészetről néhány korábbi est kapcsán:
„A magyar irodalomkritika - és a magyar irodalomtörténet-írás uralkodó része - által az olvasói tudatban régóta ébren tartott tévképzet, hogy a költészet alapvetően az írott nyelvben létezik. Hamis beállítódás ez egyrészt azért is, mert a költészet tudvalevőleg az írásbeliség és a nyomtatás előtt (a népköltészetben utána is) évezredekig kiválóan elélt a hangban; másrészt azért is, mert Saussure óta köztudott, hogy az ember által hétköznapilag használt nyelv sem más, mint egy hangzásfolyam, amelyet az írott nyelvi rendszer, a betűk és írásjelek együttese csak lejegyez, mint a kotta a maga hangjegyeivel és jelzéseivel a zenész számára a zenét jegyzi le.
[…] Mint a nyelvi kommunikáció két válfaja, egyre élesebben különválasztandó tehát a hétköznapi nyelvi közlés és a költői közlés, amelynek már nyelven túli szellemi dimenziója van.
Ehhez jön még hozzá az a tény, hogy a hanggal, a nyelvi közlés testi realizációjával az ember - többnyire anélkül, hogy gondolna rá - már a köznapi érintkezésben is testet ad a nyelvnek. A nyelvet tudatosan alkalmazó művész azonban kiváltképpen gondol erre, különösen egy olyan költő, mint Ladik Katalin, aki költészetében a nyelv valamennyi kiterjedését alkalmazza: írott szövegköltészetét a magyar kritika itt-ott már méltó helyén kezeli; az ezeken alapuló vagy ezektől független fónikus, vagyis hangköltészeti munkáit már csak a nemzetközi művészeti élet ismeri első vonalában; gesztusköltészetét, performanszait pedig csak az a - ma már rendkívül szűk - réteg, amelyik ilyen eseményekre még eljár.
Ladik Katalin a nagyon kevés magyar költők egyike, aki eklatáns módon szemlélteti, hogy a költői közlés nyelve az írott kódrendszeren túl, a hangban, a látványban, a mozdulatban, a konkrét akusztikai és vizuális artikulációban valósul meg a maga teljességében. A nagy színpadi tapasztalattal rendelkező művész pontosan tudja, hogy nyomtatásos közlésre szánt versének élő előadása is több, mint előadóművészet: kreatív interpretáció, amely új, magában való műként jelenik meg, és így is értelmezhető.
És akkor még nem beszéltünk az emberi test beszédének, vagyis a hangnak, a vokalitásnak, illetve a mozgásnak, az élő vizualitásnak a régiójáról, amely rendkívül gazdag módon kitágítja a költői nyelv közléslehetőségeit: erről könnyen meggyőződhetünk, ha elképzeljük, vagy magunk is kipróbáljuk - merőben csak a példának okáért -, az emberi hangképzésnek milyen tág lehetőségei vannak, amelyek a beszédhangok kiejtésének körén túl vannak, s amelyek mégis a nyelvhez tartoznak (ld. pl. a még nem beszélő gyermek hangképzésének és így kifejezésmódjának gazdagságát).” (Szkárosi Endre) - A teljes cikk ide kattintva olvasható - érdemes.
Czapáry Veronika ICA blogjának állandó szerzője, írásait a címkefelhőben, blogunk bal hasábjában a nevére, vagy ide kattintva listázhatják ki és olvashatják el.
Részlet Anyám után című prózájából:
"Az arctalanság bennem mindig rémeket kap és a magányosság tetemei is előkerülnek az őrület előtti időkből, a fájdalom hosszú varázsszövetei mosolyokat horgolnak a kislányok arcára. A bőr még a tavaszok előtt világosbarnán verődik vissza, a tavaszok előtt történt minden, bár nem így akartam.
Nem volt hangom, se testem, a tavaszok előtt történt minden, mintha egy vizes hattyúval élnék, kiáltott bennem a rémület.
A hús, húsom rózsaszín puhasága.
Csak a testét láttam, a rózsaszín bőrt, ragyogását a kék és fehérség előtti horgolásnak, a hangod mindig olyan lágyan csengett, csilingelt akkoriban benne az élet. És a fények is, úgy ragyogtak. Anyám után mentem, kiléptem az utcára, ki más után mentem volna akkoriban. Mosolyogni szoktak, ők az angyalok is, hiszen azért látják őket a kislányok. Mosolygását az arctalan pillanatok előtti csendben fedeztem fel, mielőtt a part kettészakadt volna és lett volna bentlakásos a test márvány ragyogása, az elfeledett hajnalokon mindig világít bennem a rémület, kivilágít belőlem mindent.
Sikításom idehallatszik. Arctalan fagyok, mégis, mégis úgy fáj, annyira fáj minden.
Beszélnek, ilyenkor mozog a kezem, arra gondoltam egyszer, milyen lenne ha te horgolnád meg a ruhám, amit akkor felveszek és ez a rózsaszín itt nem égetné ki a bőrünk." (A teljes írás itt érhető el.)
Ladik Katalin A négydimenziós ablak című verseskötete (Mikes Kelemen Kör kiadása) ide kattintva tölthető le.
A verseskötettel egyidőben számos vers hangköltemény formában is megjelent Ladik Katalin előadásában, ezeket az OSZK Magyar Elektronikus Könyvtárának állományából lehet letölteni, ide kattintva.
"A trillázó női hangok széles skálájával rendelkezett, amelyekkel madarakat, baromfit és különböző háziállatokat hívogatott. A hetvenes években az újságok arról írtak, miként járta be ezüstbiciklijével a vajdasági síkság északi városait, és hogy furcsa, érthetetlen költői nyelven beszél, tükör előtt olvas, és saját fekete haján hegedül. Előfordult, hogy előzetes bejelentés nélkül, váratlanul elutazott az Adria egyik szigetére, ahol egy kis kőháza volt, és onnan epedő, érzelemdús, rejtett erotikával teli leveleket írt, melyekben arról sopánkodott, hogy a természet csúnyán kibabrált vele, mert szárnyak nélkül hagyta. Azt is terjesztették róla, hogy körül van véve amulettekkel, talizmánokkal, és hogy a füvek, fák és felhők lelkében hisz, hogy kuruzslással, varázslással foglalkozik, megidézi a szellemeket és a démonokat, meg hogy a madarak röptéből jósol, az állatok belsőségeiből, a nedves homokból, a meztelen csigák nyálkáiból."
Kik ezek a nők és ki írja meg őket? Azonosság vagy különbözőség kérdéseire is választ kaphat, aki eljön az Irodalmi Centrifuga november 6-ai estjére, ahol este hétkor, Ladik Katalin mellett, egy másik üvegezőnő, kedves szerzőnk: Czapáry Veronika lesz a vendégünk.Naplóbejegyzés Galántai Györgytől 1973. július 29.-ről: "Délelőtt a jugoszláv anyagot raktuk fel. Csernik, Baráth, én, páran segítettek. Délben 1-kor a padláson levetítettük Csernik, Ladik filmjét, O betűk helyzetei. Hang: Ladik. Utána lent Ladik csinált élményt nekünk. [Program volt: Csernik Attila és Ladik Katalin filmje (Ladik Katalin hangkíséretével); Ladik Katalin hangköltészeti előadása] Magnóhanggal és természetes hanggal. Isteni volt. Viszonylag kevés érthető szövegre épül rá az érthetetlen hanganyag. Előbbi kiállítók közül jelen voltak: Orvos, Haász, Pécsiek, Ficzek, Szíjártó." (Galántai György naplóbejegyzése)
Néhány („haiku-szerű”) vers a költőtől (forrás:terebess.hu):
VÖRÖS HAJA FELCSAP A MÉLYBŐL
Ágyékánál a seb duzzadni kezd.
Megeszi a kígyót.
HÉT ORSZÁG
Volt abban az időben egy másik ország. És így ment ez napról napra.
JÉGMADÁR
Jííík! Jííík! Húúú!
Kvrc. Kvrc.
Hess!
VŐLEGÉNY
A kanyarban kutyává változik,
farok csap ki belőle.
Szkárosi Endre A szó teste című kiritkájában így ír Ladik Katalin hangköltészetéről és a hangköltészetről néhány korábbi est kapcsán:
„A magyar irodalomkritika - és a magyar irodalomtörténet-írás uralkodó része - által az olvasói tudatban régóta ébren tartott tévképzet, hogy a költészet alapvetően az írott nyelvben létezik. Hamis beállítódás ez egyrészt azért is, mert a költészet tudvalevőleg az írásbeliség és a nyomtatás előtt (a népköltészetben utána is) évezredekig kiválóan elélt a hangban; másrészt azért is, mert Saussure óta köztudott, hogy az ember által hétköznapilag használt nyelv sem más, mint egy hangzásfolyam, amelyet az írott nyelvi rendszer, a betűk és írásjelek együttese csak lejegyez, mint a kotta a maga hangjegyeivel és jelzéseivel a zenész számára a zenét jegyzi le.[…] Mint a nyelvi kommunikáció két válfaja, egyre élesebben különválasztandó tehát a hétköznapi nyelvi közlés és a költői közlés, amelynek már nyelven túli szellemi dimenziója van.
Ehhez jön még hozzá az a tény, hogy a hanggal, a nyelvi közlés testi realizációjával az ember - többnyire anélkül, hogy gondolna rá - már a köznapi érintkezésben is testet ad a nyelvnek. A nyelvet tudatosan alkalmazó művész azonban kiváltképpen gondol erre, különösen egy olyan költő, mint Ladik Katalin, aki költészetében a nyelv valamennyi kiterjedését alkalmazza: írott szövegköltészetét a magyar kritika itt-ott már méltó helyén kezeli; az ezeken alapuló vagy ezektől független fónikus, vagyis hangköltészeti munkáit már csak a nemzetközi művészeti élet ismeri első vonalában; gesztusköltészetét, performanszait pedig csak az a - ma már rendkívül szűk - réteg, amelyik ilyen eseményekre még eljár.
Ladik Katalin a nagyon kevés magyar költők egyike, aki eklatáns módon szemlélteti, hogy a költői közlés nyelve az írott kódrendszeren túl, a hangban, a látványban, a mozdulatban, a konkrét akusztikai és vizuális artikulációban valósul meg a maga teljességében. A nagy színpadi tapasztalattal rendelkező művész pontosan tudja, hogy nyomtatásos közlésre szánt versének élő előadása is több, mint előadóművészet: kreatív interpretáció, amely új, magában való műként jelenik meg, és így is értelmezhető.
És akkor még nem beszéltünk az emberi test beszédének, vagyis a hangnak, a vokalitásnak, illetve a mozgásnak, az élő vizualitásnak a régiójáról, amely rendkívül gazdag módon kitágítja a költői nyelv közléslehetőségeit: erről könnyen meggyőződhetünk, ha elképzeljük, vagy magunk is kipróbáljuk - merőben csak a példának okáért -, az emberi hangképzésnek milyen tág lehetőségei vannak, amelyek a beszédhangok kiejtésének körén túl vannak, s amelyek mégis a nyelvhez tartoznak (ld. pl. a még nem beszélő gyermek hangképzésének és így kifejezésmódjának gazdagságát).” (Szkárosi Endre) - A teljes cikk ide kattintva olvasható - érdemes.
Czapáry Veronika ICA blogjának állandó szerzője, írásait a címkefelhőben, blogunk bal hasábjában a nevére, vagy ide kattintva listázhatják ki és olvashatják el.
Részlet Anyám után című prózájából:
"Az arctalanság bennem mindig rémeket kap és a magányosság tetemei is előkerülnek az őrület előtti időkből, a fájdalom hosszú varázsszövetei mosolyokat horgolnak a kislányok arcára. A bőr még a tavaszok előtt világosbarnán verődik vissza, a tavaszok előtt történt minden, bár nem így akartam.Nem volt hangom, se testem, a tavaszok előtt történt minden, mintha egy vizes hattyúval élnék, kiáltott bennem a rémület.
A hús, húsom rózsaszín puhasága.
Csak a testét láttam, a rózsaszín bőrt, ragyogását a kék és fehérség előtti horgolásnak, a hangod mindig olyan lágyan csengett, csilingelt akkoriban benne az élet. És a fények is, úgy ragyogtak. Anyám után mentem, kiléptem az utcára, ki más után mentem volna akkoriban. Mosolyogni szoktak, ők az angyalok is, hiszen azért látják őket a kislányok. Mosolygását az arctalan pillanatok előtti csendben fedeztem fel, mielőtt a part kettészakadt volna és lett volna bentlakásos a test márvány ragyogása, az elfeledett hajnalokon mindig világít bennem a rémület, kivilágít belőlem mindent.
Sikításom idehallatszik. Arctalan fagyok, mégis, mégis úgy fáj, annyira fáj minden.
Beszélnek, ilyenkor mozog a kezem, arra gondoltam egyszer, milyen lenne ha te horgolnád meg a ruhám, amit akkor felveszek és ez a rózsaszín itt nem égetné ki a bőrünk." (A teljes írás itt érhető el.)
Ladik Katalin A négydimenziós ablak című verseskötete (Mikes Kelemen Kör kiadása) ide kattintva tölthető le.
A verseskötettel egyidőben számos vers hangköltemény formában is megjelent Ladik Katalin előadásában, ezeket az OSZK Magyar Elektronikus Könyvtárának állományából lehet letölteni, ide kattintva.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése