2009. március 31., kedd

Európai roma nő vagyok - Film

A Duna TV, az Amnesty International és a Romédia közös filmje Európai Roma Nő Vagyok címmel arról, milyen Kelet-Európában nőnek, roma nőnek lenni. Rapai Ágnes versével ajánljuk.
Felhívás: magyar - roma véradó nap! - április 8.




Rapai Ágnes: Ne verj, Isten

Megátkoztál, meg is vertél,
Engem soha nem szerettél.
Pedig hozzád imádkoztam,
Hegedűmmel neked sírtam.
Zöld az erdő, zöld a hegy is,
Ne verj, Isten, hanem segíts.

Nézz le reánk, arra kérlek,
Ne legyünk ilyen szegények,
Ne égessék fel a házunk,
Téli estén sose fázzunk,
Jusson kenyér asztalunkra,
Hallgass végre a szavunkra.

Nem látogat a szerencse,
Messze vagyunk tőled, messze,
Hosszú az út még hazáig,
Ez a föld a mi hazánk itt.
Zöld az erdő, zöld a hegy is,
Ne verj, Isten, hanem segíts.

*******


Kedves Barátunk!

A Fővárosi Cigány Önkormányzat és a Magyar Vöröskereszt
roma-magyar véradó napot szervez
a társadalmi összefogás, egymás felé fordulás, segítségnyújtás jegyében.

„Múltunk közös lesz a jövőben is!”

Mindenkit szeretettel várunk.
Pártpolitikától mentes rendezvény.


A véradáson részt vesz többek közt Dukai Regina, Debreceni Zita, Caramel, LL Junior, Novák Péter, Kamarás Iván, Nyári Oszkár, ifj. Sánta Ferenc és még sokan mások.

Dátum: 2009. Április 08. 10.00 - 16.00

Sajtótájékoztatót tart Makai István és Habsburgy György 11.30-tól.
Helyszín: Európa Hajó, Budapest, Szilágyi Dezső Tér, Budai Rakpart
Bővebb információ: titkarsag@fco.info.hu , Tel.: 061-299-0691

A véradás feltételei megtekinthetők a Vöröskereszt honlapján.
Örömmel vennénk, ha részt tudnál venni az első Roma-Magyar Véradó Napon, kérlek küldd tovább ezt a meghívót ismerőseidnek is.

Bibliai családregény - Bitó László új könyvének bemutatója

Ma délután öttől kerül sor a Petőfi Irodalmi Múzeumban Bitó László Áldott vagy, Káin című regényének bemutatójára. A szerző 2009. februárjában volt az irodalmi Centrifuga vendége. A regényről Gordon Agáta ajánló szavait és Heller Ágnes előszavát olvashatják, valamint két video-részletet is közreadunk a februári Páratlan Centrifugán a szerzővel készült beszélgetésből.


Gordon Agáta: BIBLIAI HÁROMSZÖG

Bitó László átirata a Biblia evolúciója,
NŐK ÉS FÉRFIAK ÚJ SZÖVETSÉGE.
Az ószövetségi történet Ádám és Éva családregénye.
Mondja Bitó László felnőtt és analitikus értelmezése,
kutatói intuíciója, alkotói kreativitása és igazságérzete.

Árva a paradicsomi pár és mostoha az úr.

Ez egy háromszög helyzet.
Ádám hasonló az Úrhoz, 2.
Éva különböző, 1.
És TŐLÜK ered a faj.
Olvasók generációi fogják áldani ezt a szellemet,
amely felszabadítja őket a keresztény árvaságból, egy gyógyító mesével.

Remek családregény, fontos és világos üzenet. ÉVA ÁRTATLAN.

Az Üzenet szeretet-teljes, felszabadító, biztonságos és derűs.
Reális alternatívája a paranoid-agresszív férfiképnek, és mártír-áldozat nőképnek.
Élhető mentális jövőkép nőknek és férfiaknak.

VEDD MAGADHOZ!

*********




Heller Ágnes - Az Édentől keletre: Nód népének „ellenmese” története
Utószó az Áldott vagy, Káin című regényhez


A Biblia kimeríthetetlen anyag a regényíró számára. A Szentírásban magában is vannak olyan szövegek, melyeket regényekként olvashatunk. Így Jákob és József történetei. A Thomas Mannál kevésbé zseniális írók meg sem kísérlik, hogy e szövegekkel versenyre keljenek. A nagyszámú Jézus- és Mózes-regény inkább hősüknek a Bibliában szóra nem méltatott éveinek viszontagságait beszélik el. Mi történt Mózessel, miután a fáraó lánya rátalált egészen addig, amíg meg nem ölte a rabszolgahajcsárt? Hogyan élt Jézus Egyiptomba való menekítése után, küldetése kezdetéig? Ahol hiányzik a szöveg, ott a fantázia szabadon szárnyalhat.
Manapság, többek között a feminizmus hatására, a történet többnyire a Biblia asszonyszereplői körül forog. Írtak könyvet Sára életéről Ábrahámmal való megismerkedése előtt és után, Liláról, Cipóráról, Dináról. A Dináról írt regényben a szerzőnő belefoglalja Jákob mind a négy feleségének történetét is. Megtapasztaljuk velük együtt első menstruációjukat, megismerkedünk szeretkezéseik történetével, s együtt örülünk és szenvedünk velük vajúdásukban. Ezek a női élmények a regények biztos pontjai, mert ős-régen, ahogy tegnap és ma is, hasonlóan történnek. Ami körülöttük kiépül, az a voltaképpeni történet.
Bitó László első bibliai könyveiben azon az úton járt, mint a Mózes- vagy Sámson-könyvek szerzői. Főhősének Izsákot választotta, azt az ősatyát, akiről igen szűkszavúan beszél a Biblia. Tudunk valamit születése csodás körülményeiről, arról, hogy apja fel akarta áldozni, továbbá, hogy feleségül vette Rebekát, Lábán nővérét. Mikor legközelebb találkozunk vele, már vak, öreg, haldoklik, és becsapják. Bitó két Izsák-regénye ezt az űrt tölti be.
De már ekkor sem törekszik arra, hogy elbeszélését a „valóság” rekonstruálásának fogjuk fel, ahogy a hasonló témájú regények teszik. Nem sejtteti, hogy így is történhetett, ahogy amazok szuggerálják, nem mellékel könyveihez térképet és családfát. Mi több, tudatosan és szándékosan korszerűtlen, mikor Izsák szájába a felvilágosodás korában fogant gondolatokat ad. A bibliai Izsák Bitó László, a felvilágosító maszkjává válik.
Az „Áldott vagy, Káin” részben ennek a hagyománynak a folytatása, másrészt azonban új utakon halad.
Lássuk a Bibliát: Ádám és Éva a kígyó tanácsára beleharapnak a tudás fájának gyümölcsébe, s ettől kezdve különbséget tesznek jó és rossz között. Büntetésképpen az Isten megátkozza a kígyót, hozzátéve, hogy örök ellenségeskedés lesz majdan közötte és az asszony között. Az asszonyt nem átkozza meg, csak közli vele, hogy félrelépése miatt nagyobb fájdalommal fogja szülni gyermekét, s a férfi úr lesz fölötte. Majd megátkozza a földet, hogy kórót teremjen, a férfi arca verejtékével eszi majd kenyerét, míg csak meg nem tér a földbe, melyből vétetett. Ezután Ádám az Éva (Hava), minden ember anyja nevet adta az asszonynak. Következik az édenből való kiűzetés. Ádám megismeri Évát. Éva megszüli Káint, majd Ábelt. Leánygyermek születéséről nincsen szó. Isten elfogadja Ábel áldozatát, de Káinét nem. Káin, a földműves, kicsalja öccsét, a pásztort a mezőre, ahol féltékenységtől hajtva megöli. Emiatt Isten száműzi őt szülei földjéről, de homlokára jelet tesz védelmében, hogy senki se bántalmazza. Káin eltűnik Isten színe elől, és Nód városában köt ki, az édentől keletre.
Isten a paradicsomkertben igen rövid pórázon tartotta az embert és asszonyát. Miután azonban azok ettek a tudás fájának gyümölcséből, magukra hagyta őket annyira, hogy még a gyilkosságot sem nevezte tabunak. Ha már az emberek képesek különbséget tenni a jó és rossz között, hát tessék, tegyenek! De az ember póráz nélkül, azaz parancsolatok nélkül a másik ember farkasa. Erőszak uralkodott el a Földön, gyermeket is ölnek. Eddig tart az első emberiség története, mely a vízözönnel ér véget. Ez a bibliai történet, melyet Bitó László variál.
Ám ő nem tartozik azoknak a bibliakritikusoknak sorába, akik a bibliai történetnek mint mítosznak a helyére az „igazi történetet” akarják állítani. Nem a történész vagy a tudós maszkjában vitatkozik a szöveggel, amit nem is tekint mítosznak – kivéve a szó eredeti görög értelmét –, azaz történetnek, mesének. Nem abban az értelemben felvilágosító, hogy igaz történetet akar egy hamis történettel szembeállítani. Ő inkább ellenmesével válaszol a mesére. Ha ezt az ellenmesét az eredeti mesénél igazabbnak tekinti, mert annak tekinti, akkor ezt nem arra alapozza, hogy az ő története a „valóságosabb”. Az igazabb itt nem jelent számára valóságosságot. A Bitó ábrázolta Nód a dolog lényegét tekintve nem valóságosabb a bibliai történetnél. Ami Bitó számára „igazabb” benne, az nem történelmi valósága, hanem történelmi üzenete.



Persze itt-ott nem kerülhető el a Biblia ellentmondásainak kiküszöbölése. Hogyan lehetett Ádám és Éva az első emberpár, ha egyszer fiúgyermeküket Isten egy az édentől keletre fekvő városba száműzi, ahol megnősül, és gyermekeket nemz. Ezt az ellentmondást Bitó ellenmeséje úgy oldja meg, hogy Istent kihagyja a játékból.
Tévedések elkerülése végett a szerző nem azt mondja, hogy miután Ádám és Éva őrzője, a Kert Ura nem isten, tehát nincs isten. Ettől ugyanis még létezhet Isten. Mégis, hogyan lehet, kérdezi, hogy van egy első emberpár, miközben a szomszédban, a városokban más emberek laknak?
Bitó meséje utánajár ennek a titoknak. Miután Káint a Kert Ura elűzi, vándorútra kelve eljut Nód városába (ezt mondja a Biblia is), és az ottani elbeszélők meséjéből megtudja, hogy egy Matúzs nevű bölcs ember elrabolt két csecsemőt, egy fiút és egy lánykát, és magával vitte őket egy szinte elérhetetlen szigetre. Ezek a gyerekek a világtól izolálva abban a hitben nőttek fel, hogy Matúzs teremtette őket s hogy ők az egyedüli emberek a Földön.
Miután Bitó ellenmeséje itt is a felvilágosodás szellemét fejezi ki, kétségtelenül meg kell szabadulnia az eredeti történet csodás elemeitől. Aki arra csábította őket, hogy egyenek a tudás fája gyümölcséből, nem lehetett állat, embernek kellett lennie, hiszen másként hogyan beszélhetett volna?
Ugyanakkor bele kellett helyezkednie annak a világnak a természetes közegébe, melyről a történet szól. Mit jelent a szülés egy asszonynak, akinek fogalma sincs arról, hogy mi is az voltaképpen? Akinek nem volt anyja, sem nagyanyja vagy asszonytársai, akik felvilágosíthatták volna?
A bibliai szöveg legfontosabb módosítása ugyanakkor Freud szellemét idézi.
Freud a bibliai Ádám és Éva története helyébe az emberi „őscsorda” meséjét állította. Kezdetben volt egy hím és egy nőstény s azoknak számos fia. (Érdekes, hogy Freud meséjében sincsenek lányok.) Az asszonyt egyedül az apa birtokolja. A fiúk meg akarnak osztozni az asszonyon, ezért megölik apjukat. Annyira megrettennek utólag tettüktől, hogy atyjuk szellemét istenként kezdik imádni.
Bitó László története ennél jóval emberibb. Éva az egyetlen nő. Káint néha magához engedi, de Ábelt nem. Ábel ennek okát apjában látja. Ezért akarja megölni Ádámot. Kezet emel rá, de Káin megakadályozza a gyilkosságot, ami csak öccse életének árán sikerül. Ne feledjük: ő még nem tudja, mi az hogy ölni. Továbbá, hogy ezt még senki nem tiltotta meg (a bibliai Isten is csak majd a második emberiségnek tiltja meg, a vízözön után).
A történet efféle megváltoztatásához valamit kellett mondani mind Ábelről, mind Káinról, akikről a Biblia igen szűkszavúan beszél. Bitó ezt az írói problémát nagyon jól oldja meg. Ábel, ugye, pásztor, Káin pedig földműves az Írás szerint. De milyen ember lehet az első pásztor? Biztosan nem békés, hiszen be kell törnie a vad állatokat, s ehhez kegyetlenségre és elszánt dühre van szüksége. S az első földműves? Bizonyára szelíd és türelmes, mint minden földműves. A föld feltörése nem fáj a földnek, így neki nincs szüksége sem dühre, sem kegyetlenségre.
Bitónak tehát nem az a kifogása a bibliai történet ellen, hogy mese, hiszen az ő története, az ellenmese is az. Egy szempontból, melyre még visszatérek, még sokkal inkább az.
Bitót emberként és valahai kutatóorvosként elsősorban az háborítja fel, hogy a halállal Isten az embert megátkozza. A magam részéről az erre vonatkozó passzusokat egészen másként értelmezem, de nem ez itt a döntő. A döntő a hagyományos értelmezés. A hagyomány, elsősorban a keresztény hagyomány a halált valóban Isten átkának tekinti, különben nem kellett volna Krisztusnak (Istennek) bennünket, az embereket a haláltól megváltani. Bitó osztozik felháborodásában a felvilágosítókkal, de nemcsak velük, hanem az egzisztencia filozófiájának számos 20. századi képviselőjével, így Heideggerrel is.
De kísérjük el Káint a szerzővel együtt Nód városába!
Bitó ellenmeséje stílusában és fantáziájában a francia felvilágosodás szellemében fogant. Ebben hasonlít Voltaire „vademberéhez” vagy ahhoz, ahogy Rousseau a „nemes vademberek” világát leírja vagy Diderot Bougainville tapasztalatát távoli szigetén.
Egy békés, boldog városba csöppenünk, barátságos természettel és éghajlattal és még barátságosabb, rendkívül toleráns emberekkel. Vannak szokások és szabályok, de azok is emberbarátiak és gyengédek. A paradicsom nem az édenkertben, hanem Nód városában honos. Íme az aranykor világa. Itt nem azok élnek az aranykorban, akik csak ketten vannak, egy nő, egy férfi: Ádám és Éva, akik még nem nyerték el a tudást és nem képesek különbséget tenni jó és rossz között.
Míg a Biblia szerzőinek nincsenek illúzióik az emberi természet felől, ha elvetemültnek nem is igen tartják az emberi nemet, Bitó ellenmeséje – Rousseau meséjéhez hasonlóan – azt hirdeti, hogy az ember eredendően jó és nemes, s csak a történelem tette elvetemültté. Elgondolkozhatunk persze azon, hogy amennyiben mindez igaz, miért és mitől volt akkor Bitó Ábel-figurája gonosz, miért vetemedett apagyilkosságra? De Bitónak van erre a kérdésre is válasza. Mi több, ez a válasz derít fényt a Nód városi utópia alapgondolatára.
Nód városában asszonyok uralkodnak. Azaz nem is uralkodnak, mert ahol asszonyok uralkodnak, ott nincs is többé szükség uralkodásra. Az asszonyok ugyanis jóságosak, szelídek, bölcsek, szépek, életadók.
Bitó meséjében minden baj a férfiuralommal kezdődik. A bibliai történetben akkor, amikor Isten megparancsolja Évának, hogy urának engedelmeskedjen. A kert ura ebben a történetben harcost akar Ádámból faragni, azért rabolja el Évával együtt csecsemőként a békés Nód városából.
A férfiuralomtól kezdve folytatódhat a bibliai történet. Jöhetnek a háborúk, a gyilkosságok, a pusztulás.
De ha egyszer a „Kert Ura” harcost akart faragni Ádámból és sarjaiból, miért nem sikerült ez neki? Hogyan lehetséges, hogy idegenből előbukkanó vad katonanépeknek végül sikerült elpusztítani Nód városát és ráadásul az éden lakóit is?
A felvilágosítóktól sem idegen az irónia, s így van ez Bitó ellenmeséjének esetében is. Bitó Évája kimagasló figura, merész, életerős, érzéki és életvidám, uralkodásra termett bölcs asszony. Bármit is gondol el olyan következetesen a „Kert Ura” (vagy ha akarjuk, Isten), Éva mindig erősebb lesz és marad Ádámnál, aki szegény csak egy tutyimutyi fickó nagyszabású asszonya mellett.
Bitó ellenmeséje, mint mondtam, szerkezetében és stílusában a felvilágosodás hagyományát követi. Gyakran tartalmában is. Mint „a régi rendben nincs sem tulajdon, sem hatalom. A férfiak vadásznak, de nem birtokolják a vadat”, bár van, ahol mégis az édenkert neveltje a normaadó: „elnéztem a mezítelenségét olyan természetesen viselő Évát, s el nem képzelhetem asszonyaink öltözékében”, de 21. századi az ellenmese, tehát a mai s nem csak a tegnapi eszméket kell hősei szájába adnia. Mint „nekünk magunkban kell hinnünk” a legfőbb mai eszme Bitó regényében nem érhető tetten egy-egy mondatban, alakban vagy gondolatmenetben, hanem áthatja az egész könyvet. Ez pedig egy férfi elgondolta és megfogalmazta feminizmus. A női nem felmagasztalása. Bár beszélgetéseiben Bitó hangsúlyozza, hogy ő nem a matriarchális életrend visszatéréséről álmodozik: egy még csak körvonalaiban kibontakozó posztpatriarchális társadalom kialakulásába veti egy jobb világ reményét.
Minden ellenmese a mese szerzőjének maszkja. Tanítani akar valamit, vallomást akar tenni valami mellett és valami ellen, de ezt közvetett formában, mesemondóként teszi. Nód városának intézményei és lakosai liberálisak, felvilágosultak, toleránsak, kisebbségbarátok. Éva és a nódiak egyesült erővel megszabadítják Ádámot az együgyű babonától, például attól, hogy az olykor jóságos, olykor türelmét vesztő Kert Urát teremtőjének tekintse.
De Bitó nem azért meséli ellenmeséjét, hogy megszabadítson bennünket a babonától. A bibliai történet nem babona, hanem ha akarjuk, nagyon is realista antropológiát sugárzó mese. Bitó a következő gondolatot adja egy bölcs asszony szájába: „a mese igazabb lehet a valóságnál…, a szavak színes szőttesén át a mesélő képzeletvilágába nyerünk bebocsátást, s azon keresztül nemcsak róla, hanem magunkról is többet tudhatunk meg.” Ez vonatkozik mind a mesére, mind az ellenmesére.
Az ellenmese azért ellenmese, mert nem élettapasztalatainkat, hanem eszményeinket és vágyainkat foglalja történetbe. Az ellenmese a mese kritikája. Nem a babona kritikája, hanem a kegyetlen valóság kritikája. A Biblia palettáján sokféle szín kap helyet. A zsidó Biblia senkit sem fest tiszta fehérre. Az ellenmese azt akarja megláttatni velünk, amilyenek esetleg lehetnék vagy inkább azt: milyenek lehettünk volna.

2009. március 30., hétfő

Fülinap, fülinap!

Fülinap, fülinap! - nyipáltuk. Az édes megnyerából. És engedelmesen gyülekezünk a kerítés mögött. Feltettük kis jelvényeinket. Aztán a hátunkba kaptuk a Szigony utcai pléhkrisztust, s a generációk árnyéka lebegett fölöttünk. De végül jöttek a törökök. A török vér! Mire mindnyájan jól elkárhoztunk. - Hát így ünnepeltünk mi, négy évesen. Mert négy évesek lettünk. - Nyersbakó Irén tudósítása az Irodalmi Centrifuga negyedik születésnapi zsúrjáról anyaintézetünkből, a Centrál Kávéházból.


ICA 4.

Születésnapi Est
Március 26-án
a Centrál Kávéházban,
ahol



Gordon Agáta bábaszerkesztő,
Györe Gabi anyaszerkesztő
és Bódis Kriszta testvérszerkesztő
válogatott egy év blogterméséből.


Négy évesek lettünk. Négy éves lett az Irodalmi Centrifuga, ami jó alkalmat adott arra, hogy ismét találkozzunk egymással, s egy estényi múltbatekintés erejéig újra olvassunk, újra hallgassunk és újra értelmezzünk néhány szemelvényt azokból az írásokból, melyek az estek során hangzottak el, ill. az irodalmi centrifuga blogján kerültek bemutatásra. A válogatást Gordon Agáta bábaszerkesztő, Györe Gabi anyaszerkesztő és Bódis Kriszta testvérszerkesztő állították össze. Következzék most néhány rövid részlet a szülinapi zsúrunkon újra bemutatott szövegekből. Azaz:


Best of ICA



Madame Chauchat:
Nagykorú születésnap

(részlet)

Nagykorú születésnap
Szültem egy fiút.
Fiút szültem fiútól.
CSAK fiút akartam szülni. Nem akartam lányt. Azt sem, és őt sem.
Traumatizáltan, traumatizált fiútól szültem egy fiút.
Féltem. A tudás nyomásával féltem.

A közös regresszió lassan oszlott. A halból kétlábú gerinces lett.
Megjelent a szabad akarat. Zavaróan.
Neki szabad volt, de nekem nem, annyira vigyáztam.
Annyira, hogy csak azt az egy félét tudtam elképzelni.
Ha már ennyi energiát fektetek bele!

A generációk árnyéka lebeg azóta is fölöttünk.
Előtte is, de nem láttuk. Csak tudtuk.
Most kihelyezett lett. Tükör.
Rémülten látom meg néha az arcomat benne.
Meg felszabadult boldogsággal.




Gordon Agáta: Meleg büszkeségnapi felvonulás (részlet)

Engedelmesen gyülekezünk a kerítés mögött mint egy ketrecben, felvesszük kis jelvényeinket, színes kitűzőinket, sálainkat, ernyőinket, kokárdáinkat, készülődünk. Aletta Vid vonul velem, költő. Aha, mondja, ez a szorítás a gyomorszájban. Erről lehet írni. Ez a félelem?
Átkelünk tojásesőn, gyűlöletzáporon, indulatviharon. Engedelmesen megyünk végig, kivárunk, araszolunk, továbbmegyünk.
A távoli túloldalon szürke menet: a békés heteroszexuálisok mocskosbuziznak. A menet zömmel öklüket rázó egészséges férfiakból áll.
Engedelmesen beérkezünk városligeti ketrecünbe, amelytől sötétkék páncélozott liberókban kommandós honfitársaink tartják távol a "magyarokat".
Hamarosan az index összefoglalója, gyors a net mint a villám.
"Erőszakba torkollt a melegfelvonulás".
Csakhogy nem ez történt!
Hanem MEGERŐSZAKOLTÁK.
Szándékosan, előre megfontoltan, arccal-névvel-fegyverrel, a "magyarok".




Lovas Nagy Anna:
Nyócker - utcanév vers

(részlet)

Nem térkép e táj, részegen csuklik az utca és a nagy Tömő
Magdolnát az utcaszélre dobta és a kicsi piszkos Lujza
a Stáció futáson nem tudott sok pénzt kicsórni, hátába
kapta a Szigony utcai pléhkrisztust, hogy megfeketedve
alulról szagolja a Jázmin utcai gázvezeték szagát

Illés, Ernő és a Pál hegyesedett nadrágban hetykén jár
és József nője a csupa izom táncol végig a kurva soron
hol van az esti lé – pénzért az egész országot leszopom
csak a fakereszt a vaker és a Kőfaragó tisztességes meg
anyám az ősz hajú asszony a térdeplő Lőrinc pap téren

menjetek fiúk az éjfél kitört…




Czapáry Veronika: Nőnek lenni Magyarországon (részlet)

Magyarországon nő vagyok és ezt úgy élem meg,
hogy Magyarországon nehéz nőnek lenni. Ha kitárulkozol, lekurváznak, de előbb utóbb mindenképpen lekurváznak.
Én úgy élem meg, hogy egyedül vagyok, és egyedül vagyok (direkt a szóismétlés) nő ebben a világban. Az irodalom berkein belül a nők sem kegyesebbek hozzám, mint a férfiak, az alapszabály, a dzsungel törvénye, ölj, mert megölnek, üss, mert kiütnek a ringből. Itt ilyen nőnek lenni. Ez a Balkán és ezt sokszor átélem…
Magyarországon olyan nőnek lenni, hogy a mindennapi egzisztenciális helyzetemhez tartozik, hogy bármit is veszek fel, végigmérnek a férfiak szemérmetlenül az utcán és megvizsgálják, hogy a seggemtől kezdve a mellemig feszes-e a bőröm és a csontozatom is rendben van-e. Szóval elég alaposan. Egy pillantás, ahogyan egy nő itt sosem mér végig egy férfit.



Büky Anna: A világok legjobbika

Ma éjjel a hazám vakító fényben jelent meg előttem…

…Ma, tisztán és világosan, mintha egy éles fénysugár hasította volna át az agyamat, kétségek nélkül érzem, hogy Magyarország az országok legjobbika. És egyetlen helyem van a világban, nem máshol, csakis a hazámban.
Hosszú utat tettem meg azért, hogy teljes önvalómból ki tudjam mondani ezt a mondatot: hogy a hazám úgy jó, ahogyan van. És hogy a hazám, az egyetlen terület, ahol valóban kiteljesedhetem. Mert itt van a feladatom. És mindez nem véletlen.

Úgysem hallunk mást már soha, csak hogy jön, jön, jön... a baj... a megfoghatatlan, a színtelen, a szagtalan, a közeledő, fenyegető veszély! A katasztrófa.
Hogy országunk az országok legjobbika... elsüllyed. Akkor pedig vegyél nagy levegőt!

Ha valami nem sikerül, bizony mondom, akkor valamit nem jól csinálunk. Se én, se te, se ő, se mi. Itt és most.
Bizony mondom, hogy tisztán érzem a felelősséget a saját életemért.
Bizony mondom, hogy tisztán érzem minden ember felelősségét a saját közösségéért.
Bizony mondom, hogy tisztán érzem minden egyes ember feladatát a saját környezetéért.
Nem igaz, hogy más a hibás.
Nem igaz, hogy máshol könnyebb.
Az ország ahol élünk, az országok legjobbika!

A hazám ma éjjel az álmomban
vakító csillogó fényben jelent meg előttem….



Bitó László: Áldott vagy, Káin (részlet)

– Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy te és porrá lészesz – sziszegte az Úr, és sarkon fordult. De Éva eléje lépett, és határozottan így szólt hozzá:
– Nincs ez így rendjén, Uram. Nem értem, mihez képest növeled meg viselősségem fájdalmait, hiszen láttam: az állatok is fájdalommal szülik meg kölykeiket. És amikor serdülő testem gyötrelmeivel fordultam hozzád, bevallottad, hogy mit sem tudsz asszonyi dolgokról, és vigaszt-gyógyírt azokra nem adtál. Elfogadom, hogy epekedjek férjem után, mint ahogy Ádám eddig is epekedett értem, csak nem tudom, mire megyek vele, ha nem tanítod meg emberemet, hogy mit kezdjen vágyával…
Meg az enyémmel.
- Már megint ezzel állsz elő? Megmondtam százszor… – kertelt az Úr.
– Mondtad, mondtad, igaz – vágott szavába türelmetlenül a lány – , de sosem kérdezted, mit érzek...!



Bódis Kriszta: Hétes (részlet)

Gyakorlatilag nem térek magamhoz, mióta ez a pogrom elkezdődött. Mióta Budai Barna (ózdi, roma aktivista, keresztgyerekeim apja) háza leégett, már a bőrömön érzem, a húsomba, ezt az egész borzalmat, amit sokan még mindig biztonságos távolból figyelhetnek a tévé híradásain keresztül.

Ebből a távolságból az egész nem is tűnik valóságosnak. Hátborzongató, az biztos, csakúgy, mint a többi katasztrófa. Miközben az országban cigány polgártársaink, embertársaink, honfitársaink félnek.

Nem, nem a vagyonukat féltik mert az többnyire nincs nekik. Nem attól félnek, hogy elkerülik őket az utcán, hogy nem szolgálják ki őket tisztességgel a boltokban vagy a rendelőben, vagy, hogy nem kapnak munkát, albérletet, amiért cigányok, mert azt már megszokták. Félnek. Féltik a puszta életüket.



Tímár Magdi Cilin: Török-magyar védőszentek (részlet)

Támadnak a törökök. Hihetetlen az akarat, a hit, a nyomás. (Tuti, hogy van bennem török vér.)
Gólt rúgtunk. Alfi felhördül, a lábszárát vakargatja, a fejét csóválja, aztán bólogat. És én tudom, hogy még nincs vége! Tudom, hogy nem áll le a török csapat! Fussatok véreim, fussatok! Akarjátok!
Nőm újra az ajtóban. Elakadt az írásban, most azonnal menjek, de iziben.
Az élet ily kegyetlen, vagy csak nőm? Alfira nézek. Bár megállna az idő, bár szólhatnék ott a gyepen küzdőkre, hogy legyenek tekintettel rám, csak pár percet kérek, nem sokat, ennyi talán kérhető, mindjárt jövök, csak néhány pillanat, igen! Átrohanok. Nézem a verset. Tiszta szenvedély. Bassza meg, miért kell kettészakadnom? Alfi üvölt. Újabb gól. Felpattanok, visszarohanok.
A török vér!
Gyerünk fiúk, még van idő, még van néhány perc, akarjátok jobban, mint bármit a világon, és akkor sikerül, az én véreim vagytok, csináljátok!
Remeg kezem-lábam, nőm biztosan sértetten dacol a szavakkal, de nekem most itt kell lennem, megértés is van a világban, s ha nincs, jaj nekem..!
Ezek tudnak harcolni, akarják, amit akarni kell, én is azt akarom, amit ők, így együtt jók vagyunk, és igen. A befejezés előtt kevéssel… Megcsináltuk… Nyertünk…!!!




Weininger-Völgyi Edina:
Kinyipál

(részlet)

Ki kelet a madárágyból?
Az édes megnyerából?
Küne a hó száll
itten meg nyipál

Ki nyipál? Ki nyipál a trüngülém előtt?
Ki az ki elvidálja utam célom előtt?
Mikor aludnék, mikor bungalnék
Mikor álom s halál összeér...



Györe Gabriella:
Amikor Siegmund Ludwignál teázott

(részlet)

„Tudja, néha csak fekszem itt,
franciakertemben,
formára nyírott sövényem alatt,
s érzem, ahogy átfolynak rajtam
jövőbe spriccelő szökőkutak.”




Urbányi Eszter: Harlemtől a Nobel-díjig: Afro-amerikai nőírók (részlet)

Na de afro-amerikai? Nő? Irodalom? Mit kezdjen ezzel a gyanús szókapcsolattal a gyanútlan közép-kelet-európai olvasó? A válasz nem bonyolult: adjon egy esélyt, és lapozzon bele néhány fekete írónő művébe, mert remek versekre, elgondolkodtató regényekre és nagyszerű drámákra találhat közöttük. Ha másért nem, az olvasás puszta öröméért is érdemes kézbe venni e műveket. […] Kiválóságuk elsősorban őszinteségükből fakad, leplezetlenül tárják elénk a fekete bőrszín és a női lét együttes, egymást átható és keresztező alárendeltségét és az elnyomottság megélésének tapasztalatát. Olyan témákat feszegetnek, melyekről sokáig nem olvashattunk, és olyan hangon szólnak, amit sokáig nem hallhattunk. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem léteztek, hiszen éltek és alkottak afro-amerikai nőírók már a 18. században (pl. Phillis Wheatley) és a 19-ikben is (pl. Harriet Jacobs vagy Pauline Hopkins), de nagyon sokáig inkább csak ritka kivételnek (urambocsá, fehér hollónak) számítottak, akik nem váltak sem ismertté, sem az irodalmi kánon részévé. Mondhatni szántszándékkal el lettek felejtve.

A némaság ideje mára azonban lejárt.


KÉPGALÉRIA






























Embernélküli tájba fojtva

"Holnapra kelve mi vigasztal? / Lábkörmömet bekenni lakkal" - Március 24-én este a Nyitott Műhelyben Kiss Noémi, Menyhért Anna és Radics Viktória Térey János segítségével a most induló Rózsaszín szemüveg sorozat első estjén Nemes Nagy Ágnes költészetét vizsgálta abból a szemszögből, számukra mennyire vállalható hagyomány a tárgyias költészet és a babitsi eszmény továbbfejlesztése.


Rózsaszín szemüveg: Beszélgetés Nemes Nagy Ágnesről, 2009 március 24. Nyitott Műhely


A három írónő (Kiss Noémi, Menyhért Anna, Radics Viktória) által indított beszélgetés-sorozat a női írás hagyományait keresi, mindig egy-egy férfiszerző meginvitálásával. Nemes Nagy Ágnesről Térey János segítségével beszélgettek. A sorozatban a nőírók előtt lehetőségként adott hagyományokat, a saját nembéli alkotók által bejárt utakat szemlézik, hogy mintákat, elődöket, az irodalomtörténet szövetébe már befűzött, de még tovább fűzhető szálakat keressenek maguknak és mutassanak másoknak. S nőként hagyományt keresni nem olyan könnyű feladat, mint férfiként. Az irodalomtörténetbe fogadott írónők jórészt követték az adott hagyományokat, s kevésbé próbáltak saját élményeket, a cseppfolyósnak, rózsaszínnek, túlérzékenynek, túlbeszéltnek, túl traumatikusnak vagy épp túl könnyűnek talált női tapasztalatokat felmutatni és integrálni, egy bal agyféltekés férfilogikára épülő rendbe törni. Költőként a hagyományokat a régi magyar költők tára sok száz oldalas köteteinek egy-egy lapján, vagy Weöres Sándor antológiájában találhatunk – s közben ott az intés, hogy még Weöresnek, az erre legnyitottabbnak mutatkozó alkotónak is ki kellett találnia a női elődöt, akinek egész különálló könyvet szentelhetett. Szép kísérlet, hagyományt adni a nőknek – próbálkoztak vele ilyen-olyan formában mások is, s mindig meglepetésként érte az irodalmi közéletet, ha olyan ismeretlen nő könyve jelent meg, aki ’feltűnően jól’ írt: jöhetett a találgatás, melyik férfiszerző rejlik az álnév mögött.

A 24-i, sorozatnyitó est választottja, Nemes Nagy Ágnes ragyogó szellem, de a jelenlévők számára nem olyan hagyomány, amelyet választhatnának: minden tiszteletük és szeretetük ellenére a tárgyias líra, az embert nélkülöző, a filozófia fogalomrendszerének tisztaságával operáló költészet, a tiszta tárgyiasság nem az, amit azonnal integrálni tudnának törekvéseikbe. Nemes Nagy Ágnes lírája Térey János számára reformátusként fontos, de steril költészet, bár a reformáció nem steril vallás. Ő az emberi pozíciót találta izgalmasnak. A rejtekező, sok elfojtással alkotó nő (erre a rejtekezésre, mint a közvetlen és folytatott hagyományként választás lehetséges akadályára Kiss Noémi is utalt korábban) kimunkált, patetikus és vállalt lírájának az olvasóban felvetülő kérdéseire a választ a sebezhetőbb és sértettebb második részből, a korábban meg nem jelet versekből ismerjük meg. Az összegyűjtött versek két részre bomló anyagában jól látszik, a költő maga kettéosztotta életművét: a megjelent versek tiszta tárgyiassága mellett a szenvedélyesebb, a személyes sorsra és szellemi kérdéseire közvetlenebbül reflektáló versek fiókban maradtak, s nem a politikai elit által rákényszerített csend, hanem az önmaga által személyesebb, nőibb magára mért penitenciaként. S hogy nem azért nem adta ki kezéből e verseket életében, mert nem jók, ebben a négy beszélgetőtárs mindegyike egyetértett.

A beszélgetők számos példával, a Nemes Nagy Ágnesről szóló írásokban és kritikákban, emlékezésekben a maszkulin jellegre utaló megjegyzések felsorolásával bizonyították, hogy volt benne egyfajta félelem a szerepként értelmezett nőiségtől. Térey János szerint elegáns és udvarias életmű az övé a maga 160 oldalával (prózai művekkel együtt is csak 320), mint Füst Milán, Pilinszky vagy Berzsenyi életműve, de a hagyományos női szerep hiányzik. Radics Viktória utal arra, hogy Szabó Magdával egymást katonáknak, gascone-i legényeknek szólították (akik együtt harcolnak az irodalom csataterén), s a Ferencz Győző által a Holmiban mostanában közreadott, a szerelem és a nemiség kérdéseit is boncolgató golsszáiban ugyan megjelenik e kérdéskör, de Kiss Noémi értelmezése szerint mintha vissza is riadna hirtelen. Menyhért Anna ezt az állapotot a nemiségtől való erős szorongásként definiálja.

Ő – a beszélgetés vezetését is magára vállaló beszélgetőtárs – az, aki Nemes Nagy Ágnes a babitsi költészeteszményhez fűződő viszonyának ellentmondásosságát az életmű történetiségéből magyarázza. Míg Nemes Nagy a meg nem jelent 1957-es Babits Mihályhoz írt levélben pontosan fogalmazza meg saját apa-teremtését, keresését, olyanokat ír le, mint „Sohasem láttam impotensebben nagy költőt, mint Maga! Kérem, bocsásson meg!”. Amikből aztán A hegyi költő, Babitsról szóló kötete idejére már csak az elragadtatott és megkérdőjelezhetetlen elismerés marad, Menyhért Anna szerint azért, mert el akart volna fordulni ettől a költői hagyománytól, ez azonban nem történt meg, sőt, az ebbe az irányba haladása radikalizálódott, így nem volt más választása, mint a babitsi hagyomány kritikamentes felmagasztalása, hisz saját történeti előképéről beszélt. (Később a közönség hozzászólásainak sorában Vári György veszi védelmébe a kötetet ragyogó verselemzéseit említve erényeként.)

Abban valamennyien egyetértenek, hogy elismerik nagyságát, de viszonyuk a költőhöz (aki kikérte magának, ha leköltőnőzték) ambivalens. Radics Viktória a beton szót használja: a formaeszmény, a hagyományok és a tekintély tisztelete betonként kövült rá arra a fantasztikus szellemi kapacitást megmutató életműre, mely e betonba kövülése folytán nem válhat a mai, szótárkereső, a női léttapasztalatot megmutatni igyekvő irodalmi törekvések mintaképévé – tisztelt, távoli hegycsúcs, mely inkább áll a racionalitás és férfi-hagyomány térképfelén, s csúcs mivoltában szép, de lakhatatlanul hideg.

Hogy a Rózsaszín szemüveg-sorozat beszélgetői Erdős Renée vagy Galgóczi Erzsébet munkáiban találnak-e majd lakható tájat, hasznosítható hagyományt a maguk számára, áprilisban és májusban kiderül – hogy a keresés közös, azt a közönség aktivitása és hozzászólásai már ezen az estén is bizonyították.


Györe Gabriella
(Az írás eredetileg a litera.hu oldalon jelent meg.)

2009. március 29., vasárnap

Méltóságot mindenkinek!

Mindannyian felelősek vagyunk abban, ami ma Magyarországon történik. Felelősek a társadalmi tagságuktól, emberi és állampolgári méltóságuktól megfosztott cigányság sorsának alakulásában. A fizikai tettlegesség és szellemi elnyomás elfogadott lett megbélyegzett honfitársainkkal szemben, sőt, immár követendő normának számít. - 2009. március 14-én szombaton a Kossuth Klubban körülbelül kétszáz résztvevővel megalakult a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom. A mozgalom eltökélt szándéka, hogy mindent megtegyen azért, hogy Magyarországon mindenkit megillessen az emberi méltóság.


A MÉLTÓSÁGOT MINDENKINEK MOZGALOM
sajtóközleménye


2009. március 14-én szombaton 15:00-kor a Kossuth Klubban körülbelül kétszáz résztvevővel megalakult a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom. A mozgalom eltökélt szándéka, hogy mindent megtegyen azért, hogy Magyarországon mindenkit megillessen az emberi méltóság.
Mindannyian felelősek vagyunk abban, ami ma Magyarországon történik. Felelősek a társadalmi tagságuktól, emberi és állampolgári méltóságuktól megfosztott cigányság sorsának alakulásában. A fizikai tettlegesség és szellemi elnyomás elfogadott lett megbélyegzett honfitársainkkal szemben, sőt, immár követendő normának számít. Bocsánat minden gúnyért és bántásért, ami ebben a hazában érte roma társainkat.

Hogyan juthattunk idáig, hogy közösségeink gyengévé lettek vagy széthullottak, mi magunk pedig szótlanná váltunk, s erőszakos és gátlástalan emberek veszélyeztetik a társadalom békéjét, ártatlanok életét?! Fonjuk újra a társadalom törvényes és összetartozó szövedékeit! Semmit sem kívánunk ennél jobban. Tegyünk meg mindent azért, hogy törvényeinkben, sajtónkban, iskoláinkban, munkahelyeinken és szomszédságainkban legyen végre egyenlő bánásmód és nyíljanak egyenlő esélyek mindenki számára.

Hiszünk abban, hogy a cigányok és nem cigányok közös országa talpra állítható. Ha most szembenézünk a súlyos helyzettel, lefolytatjuk az elmaradt, elhallgatott vitákat és kölcsönösen megfogalmazzuk a közös feladatokat, amelyhez széles társadalmi összefogást teremtünk, akkor végre felemelt fővel nézhetünk egymás, gyermekeink és unokáink szemébe. A legfőbb ideje tehát, hogy mi, különböző származású, társadalmi helyzetű és világnézetű emberek, erkölcsi, anyagi és politikai felelősségünk teljes tudatában megmutassuk: összetartozunk.

A mozgalom honlapja a www.meltosag.net, a mozgalomhoz csatlakozni e-mailben, az info@meltosag.net címen lehet.





Kóczé Angéla felszólalása


Kedves Barátaim!

Azért jöttünk ma össze (liberálisok, szocialisták, konzervatívok, katolikusok és protestánsok, középosztálybeliek és szegények, romák, és nem romák), hogy hangot adjunk annak, hogy mi egyek vagyunk: egy nemzethez. egy országhoz tartozunk. Eljött az ideje annak, hogy a politikai, társadalmi és gazdasági megosztás helyett az együttműködést keressünk. Nem engedhetjük meg azt, hogy az egymástól való félelem uralkodjon felettünk. Mi a félelem helyett a reménységet választjuk, a megosztás helyett összefogást. Az ma az üzenetünk, hogy cigánynak és nem cigánynak (gádzsónak) össze kell fogni. Egymás nélkül nem megy!

A közéleti diskurzusban emlegetett „cigánykérdés” önmagában nem, kizárólag a magyar társadalom kérdéseként értelmezhető. A gazdasági, politikai, és társadalmi válság keretében lehet csak megfogalmazni azt, ami ma a romákkal történik.

A Méltóságot Mindenkinek Mozgalom nem eszmék és ideológiák ellen hadakozik, hanem a társadalomban megjelenő verbális és testi erőszak ellen akar fellépni. A mozgalom a napi jó gyakorlatok elterjesztésével szeretné leküzdeni a helyi közösségekben megjelenő erőszakot és uszítást. S tudjuk, hogy vannak ilyen pozitív együttélési minták, amelyek sajnos nem kerülnek be a médiába és társadalmi közbeszédbe.

A többnyire etnikai kategóriákban értelmezett konfliktusok kétségtelenül összefüggésben állnak az államba és általában a politikai elitbe vetett bizalom megrendülésével. Sőt, tovább megyek, még mélyebben összefügg az ország társadalmi válságával. Václav Havel a romákat lakmuszpapírnak nevezte, hiszen ők érzékelik a legjobban a társadalmi rendszer működésében fellépő anomáliákat, ők azok, akik a legvédtelenebbek és kiszolgáltatottabbak a strukturális válságokkal szemben.

Magyarországon a közbeszédben a legkülönbözőbb eredetű konfliktusok gyűjtőfogalmává fogalmává lett a „cigánykérdés”. Mi úgy látjuk viszont, hogy amivel szembesülünk, az nem „cigány-ügy” és még csak nem is kizárólag „cigány-magyar” etnikai konfliktus. A felszínen ugyan hibásan „cigánykérdésként” definiálódik, azonban a mélyebb rétegeket is elemezve sokrétűbb jelenség: egymással kölcsönhatásban lévő, kibeszélt és kibeszéletlen problémák egymásra rakódása.

A problémák jelentős része abból fakad, hogy a gazdasági és politikai átmenetet követően Magyarországon elmaradt a társadalmi konszolidálódás, mely megteremthette volna a marginalizálódott csoportok (köztük a cigányság) fokozatos társadalmi integrálódását és elfogadását a többség részéről. Ma számos gazdasági és társadalmi problémával küzd az ország (a jelenlegi válságon túlmenően is), amelyek táptalaját adják leszakadt rétegek megbélyegzésének és bűnbakká tételének. Szociológusok és egyéb szakemberek már régóta beszélnek a gettósodó térségek, a kirekesztő és a jóval az európai átlag alatt teljesítő iskolarendszer, a nem hatékony egészségügy, vagy a társadalmi egyenlőtlenség újratermelődésének problémájáról. Ebben a kontextusban történik meg a konfliktusok etnicizálása – a közbeszéd szereplői különböző meggyőződésből és megközelítésből kizárólag etnikaivá (cigánnyá) tesznek sokkal komplexebb problémákat, mert így azok könnyebben eltávolíthatók, a másik/ cigány, itt jelesül a cigányság ügyévé tehetők.

A problémák okának tekintett másik/cigány körül pedig egy mindinkább faji kategóriákkal operáló, és ezzel a faji kategóriákból következő társadalmi szakadékokat megteremtő diskurzus jön létre, amelybe felszabadultan folynak bele a korábban elhallgatott etnikai feszültségek, és azokon túlmenően a legkülönbözőbb eredetű társadalmi félelmek, frusztrációk is. Ez a felszabadult „cigányozás” került szembe össztársadalmi szinten egy nagyon gyenge társadalmi támogatottsággal bíró – és belülről is megosztott, sok ellentmondással és bizonytalansággal küzdő – egyenlőségi, integrációs és a társadalmi elismerést célzó diskurzussal. Lokális szinteken pedig a helyi közösségek korábbi, sok tekintetben működő, más tekintetben viszont helyi félfeudális rendszerek megerősítésével, melyek konfliktusokat és szegregációs tendenciákat tartanak fenn, mi több, generálnak.

Meggyőződésünk, hogy a valódi törésvonal nem a romák és nem-romák között, hanem a demokrácia és a jogállamiság hívei és az azt negligálók között húzódik! Mi abban hiszünk, hogy helyre kell állítani a jogállam intézményeit, amely az állampolgárok bizalmára, épül.

Illusztrációt szeretnék szolgáltatni Önöknek/ Nektek, hogy miért fontos a mozgalom elindítása. Gondolom, sokan olvastátok a következő lánclevelet, amit a napokban lehetett olvasni az interneten:

„Ezért dolgozik Magyarország munkaképes lakossága...

2008..
A roma családnak van 6 gyereke. Beadták intézetbe őket.
Majd jelentkezett a család rokonsága és egy pár nap múlva kihozták őket, mint nevelőszülők.(!!!!) Az állam megszabadul a gyerekektől és fizet. Nem is keveset.
Gyerekenként 80.000 (!!!), azaz összesen 480.000 forintot havonta.
Az apa és az anya nem válnak el, de külön lakcímre jelentkeznek be, így mindkettőjük megkapja a szociális segélyt az önkormányzattól, 39.100 forintot fejenként.
Így további 78.200 forinthoz jutnak. Lakásfenntartási támogatásként további 9.800 forintot kap a család. Erre jön még a családi pótlék, 12.600 gyerekenként, további 75.600 forint.

Természetesen ingyen tankönyvek és ingyenes iskolai étkeztetés is jár... Ezen kívül minden hónapban átmeneti segélyért is sorban állnak, ami havi 30.000 Forint az önkormányzattól. (Ha nem kapnak, akkor ott hagyják a gyerekeket a jegyzőnél, ezzel "zsarolva" a hatóságot.) Így a család havonta cirka 673.600 Forint bevételhez jut!!!
Telik máris plazma TV-re, meg lízinges Suzukira is a papának.
Ha dolgozni menne és keresne 100.000 Forintot havonta, akkor a bevétel lecsökkenne 175.600 Forintra. És ők beszélnek arról, hogy "elnyomják" őket a büdös rasszista magyarok... és még tüntetni is van pofájuk (szept.20-án). "Ne bántsd a magyart, hisz az adójából élsz..." Azt hiszem ez most nagyon aktuális. Küldd tovább, mindenki tudja meg, hogy ez nem mehet így tovább!"

Ezek azok a valóságot torzító uszítások a romák ellen, amiknek azonnal megálljt kell parancsolnunk. Mozgalmunk hamarosan egy kommunikációs hadjáratot fog indítani az ehhez hasonló hamis információk ellen.

Nyilván mindannyian felelősek vagyunk azért, amilyen formát bontott ma Magyarországon az erőszak. Hogyan juthattunk idáig, hogy közösségeink gyengévé lettek vagy széthullottak, mi magunk pedig szótlanná váltunk, s erőszakos és gátlástalan emberek veszélyeztetik a társadalom békéjét, ártatlanok életét?! A szótlanság és némaság tovább erősíti az erőszakos cselekmények legitimációját.

A Méltóságot Mindenkinek Mozgalom arra kér Benneteket, hogy fonjuk újra a társadalom törvényes és összetartozó szövedékeit! Gondoljuk újra, hogy milyen struktúrákat és milyen közbeszédet alakítottunk ki, amely hozzájárul a leszakadó roma honfitársaink végleges kirekesztéséhez. Tegyünk meg mindent azért, hogy törvényeinkben, sajtónkban, iskoláinkban, munkahelyeinken és szomszédságainkban legyen végre egyenlő bánásmód és nyíljanak egyenlő esélyek mindenki számára.

Ha most szembenézünk a súlyos helyzettel, lefolytatjuk az elmaradt, elhallgatott vitákat, önkritikát gyakorolunk és kölcsönösen megfogalmazzuk a közös feladatokat, amelyhez széles társadalmi összefogást teremtünk, akkor végre felemelt fővel nézhetünk egymás, gyermekeink és unokáink szemébe. A legfőbb ideje tehát, hogy mi, különböző származású, társadalmi helyzetű és világnézetű emberek, erkölcsi, anyagi és politikai felelősségünk teljes tudatában megmutassuk: összetartozunk. Méltóságot hát mindenkinek!

A leszakadó társadalom peremére, konfliktusok célpontjává vált romák iránti kötelezettségvállalás és szolidaritás egyértelműen mindannyiunk számára morális kérdés. Nem lehet, tovább szótlannak lenni, cselekedni kell, ezért vagyunk ma itt. Olyan Magyarországot akarunk, ahol tudjuk, hogy gyermekeink boldogulása közös érdekünk.

Ahol felismerjük, hogy haza csak egy van, ahol a nemzet összetartó ereje erősebb mindennél.



Zolnay János felszólalása


Kedves Barátaink!

Ennek a találkozónak a szervezése során Angélára és rám esett a választás, hogy mondjuk el, miért kezdtünk bele ennek a mozgalomnak a létrehozásába, és hogy határozzuk meg saját pozíciónkat, céljainkat. Erre teszek kísérletet.

Egy nyíregyházi nagyvállalkozó megvásárolta az egyik monoki kastélyt, szállodát alakított ki benne, később megszerezte a polgármesteri széket is. Bevezette a „segélyért munkát” modellt, majd népszavazást kezdeményezett azért, hogy bárki aránytalan eszközökkel is meg védhesse tulajdonát, akár megölve a betolakodót. Ma ő a legtöbbet szereplő polgármester, napi vendége a tévé stúdióknak, alig múlik el hét, hogy ne szerepeljen valamelyik nagy példányszámú újságban. Március 9-én megjelent interjújában úgy fogalmaz, hogy

„Mi fogyunk, a cigányság szaporodik. Ez az ország az én őseim országa, ezt az országot megörököltem a dédapámtól, és az a feladatom, hogy továbbörökítsem az unokámnak, de félek tőle, hogy hasonló népességi mutatók mellett nem tudom megtenni. Borzasztó belegondolni, hogy egy több ezer éves kultúrával és tudással rendelkező nemzet azért fog megszűnni, vagy háttérbe szorulni a saját országában, mert van egy olyan kisebbség, amelyet olyan helyzetbe hozunk, hogy a szaporodásával túltegyen rajtunk. (…)Ki kell végre mondani: ezek az emberek azért vállalnak gyermeket, mert a gyerek a család megélhetésének alapja.(…)Ha a jelenlegi tendenciák maradnak, húsz év múlva a Magyarországon élő magyar és cigány lakosság aránya egyforma lesz, esetleg a romák aránya meg is haladja a magyarokét. És nézzük meg, mi történt Szerbiában, Koszovóval: az albánok egyszerűen kiszorították a szerbeket a saját országukból, ősi földjükről. Az országunk egy második Trianonba szaladhat bele, mert könnyen megeshet, hogy a cigányság lecsatol egy részt az országból, megalakít egy saját önálló államot, amihez majd az unió tapsol, hogy ez a demokrácia csodája, ismét egy új állam született”

A monoki polgármester álláspontját osztják a szerencsi kistérségbeli kollégái, akik tavalyi nyilatkozatukban úgy fogalmaztak, hogy

„Húsz év múlva komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent majd az ingyenélők egyre magasabb száma és addig kell cselekedni, amíg mi vagyunk többségben.”

Ellenzéki és kormánypárti politikusok éppúgy rokonszenveztek a polgármesterekkel, mint a szakminiszter, valamint a tekintélyes neoliberális honlap egyik vezető publicistája, aki nemrég „a családtámogatási rendszer által ösztönzött nyomor-demográfiai spirálról írt,” és arról, hogy a „premodern szokásjog” továbbélésének bizonyítéka, hogy „a roma közösségek még ma is vajdákat választanak”. Ugyanő az egyik országos napilap antiszemita cikkeiről is elhíresült vezérpublicistájának írásával tökéletesen egybevágó gondolatmenetet fogalmaz meg: ennek lényege, hogy az orosz, kínai vagy szicíliai maffiákról azért lehet nyíltan beszélni, mert az érintett népek kulturális teljesítménye sokkalta jelentősebb, mint maffia-bűnözői teljesítménye, ezzel szemben a cigányok által felmutatható kulturális teljesítmény elenyésző. Utóbbi publicista állandó jelzős szerkezetei: cigánybűnözők, cigány horda, cigány hordatag, cigány falka, cigány állatok, nem emberek, veszedelmes vadállatok, börtönben zabáltatott állatok. A miskolci rendőrkapitány szerint „az a baj, hogy a sok kis aranyos cigánygyerekből gyakran kegyetlen bűnözők lesznek”. A rendőrkapitány védelmében együtt tüntetett az összes parlamenti párt és a jelenleg parlamenten kívüli szélsőjobboldal. Az egyik kormánypárti képviselő szerint vannak olyan jelek, hogy az integrált oktatás nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ellenzéki politikustársa; az egyik korábbi államtitkár örült, hogy a kormánypárti képviselő végre belátta ezt.

Ezek a vélemények, állítások nem szélsőséges honlapokon vagy újságokban jelentek meg, hanem a főáramba tartoznak. Minden bizonnyal át kell gondolnunk a szélsőség értelmezését, és saját pozíciónkat: lehet, hogy kisebbségben leszünk, lehet, hogy mi sodródunk a szélre. Ha így lesz, méltósággal tudomásul kell vennünk. De mi az, amiben ma a társadalom túlnyomó többsége egyetért?

Most már elég!

Ezekkel nem lehet, ezeket nem lehet!

Túl sok pénzt költöttünk már eddig is a romák felzárkóztatására, méghozzá minden mérhető és látható eredmény nélkül. Mélyen megütötte a hírfogyasztókat a hírforgalomba került 120 Mrd forint összegű romákra fordított támogatás. Valljuk be, egy átlagos, az államháztartás részleteiben járatlan ember számára ez irdatlan, beláthatatlanul nagy összeg. Nem tudhatja, hogy tíz évre elosztva ez az összeg már nem is olyan nagy, még kevésbé, hogy egész egyszerűen ez az összeg nem létezik. A néhány éve megszűntetett Cigányügyi Tárcaközi Bizottság évről évre összegezte a tárcák által jelentett összegeket; a minisztériumok pedig fejezeti kiadásaik közül önkényesen megjelölték azokat a tételeket, amelyeknek részben vagy egészében cigányok is kedvezményezettjei lehettek.

Cigánybűnözés igenis létezik, elég volt a mellébeszélésből

Fel kell tennünk a kérdést, hogy mi készül itt.

Az elmúlt két évtizedben senki sem volt képes arra, hogy érdemben növelje az alacsony foglalkoztatottságot, különösen az alacsony iskolázottságú rétegek kirívóan alacsony foglalkoztatottságát, még tisztes gazdasági fellendülés időszakában sem. Gazdasági recesszió idején pedig végképpen nem ismeri senki a foglalkoztatás bővítésének módszerét. Senki nem tudja, hogy miként lehet kezelni a kistérségi gettósodás problémáját, hogyan lehetne akárcsak fékezni a folyamatot. A hatályos jogszabályi feltételek mellett senki nem képest javítani a magyarországi közoktatási esélyegyenlőséget. Egyetlen megoldás kínálkozik, a társadalompolitikai problémát etnicizálása, cigányüggyé stilizálása, bár sem a szegénység, sem az alacsony foglalkoztatottság nem cigány-probléma, de még a tartós mélyszegénységben élőknek is legfeljebb csak a fele lehet roma. Az iskolai szegregáció is jórészt csak tünet; annak a tünete, hogy a magyarországi közoktatás a fejlett országok egyik leginkább egyenlőtlen közoktatási rendszerévé vált az elmúlt huszonöt évben. Ha összeolvassuk azokat a szövegeket, amelyek találkoznak a közvélemény túlnyomó többségének egyetértésével, akkor koherens politikai program bontakozik ki a szemünk előtt:

A transzferjövedelmek csökkentése, illetve radikális átrendezése; a legszegényebbeket célzó segélyek csökkentése, illetve esetükben büntető jellegű munkateszt alkalmazása, a jóléti függőség és a stratégiai gyerekvállalás veszélyének elkerülésére. Ennek döntő elemeit már ez a kormány beépítette a jogszabályokba az Út a Munkához Program keretében.

A zéró tolerancia elvének alkalmazása a büntetőjogban és a büntető igazságszolgáltatásban. Ennek lényege, hogy a legkisebb bűncselekmény, vagy szabálysértés sem maradhat megtorlatlanul; a vagyon elleni bűncselekmények értékelése esetén el kell tekinteni az értékhatártól; háttérbe kell szorítani az arányosság elvét; 12 éves korra kell csökkenteni a büntethetőség határát.

Deklarált szakítás az integrációs, szegregáció-ellenes oktatáspolitikával; rendpárti tekintélyelvű oktatáspolitika meghonosítása, hivatkozva mindenekelőtt arra, hogy az integrációs oktatáspolitika eredménytelen, ráadásul ez a legfőbb oka annak, hogy elszabadult az iskolai erőszak. Annak kimondása, hogy a szabad iskolaválasztás, az úgynevezett „white-flight” alapvető szerzett szabadságjog, ugyanakkor az elkülönítés sok esetben a halmozottan hátrányos helyzetű, a sajátos nevelési igényű illetve a roma diákoknak is kedvezőbb. Végül annak az elvnek a nyílt felvállalása, hogy a tehetség-gondozás fontosabb cél, mint a hátrányos helyzetű tanulói csoportok felzárkóztatása.

Ennek a politikai fordulatnak a lényege pedig egyetlen mondatban összefoglalható: a mértékadó többség meg van győződve arról, hogy a romák kirekesztése, vagy éppen csak lehagyása mellett is boldogulhat. A legtöbb ember nem akarja bántani a cigányokat, nem akar nekik rosszat, csak le akarja őket hagyni; ott akarja őket hagyni abban a helyzetben, abban a társadalmi pozícióban, azokban az iskolákban és intézményekben, azokban a leszakadt falvakban és kistérségekben, ahová az elmúlt évtizedekben szorultak. A magyar társadalom úgy gondolja, hogy így is boldogulhat. Ez ellen kell fellépnünk.

Ki kell mondanunk, nagy nagyon nagy baj van!

Az én személyes indokom pedig az, hogy hónapok óta nem tudok mit válaszolni roma diákjaimnak, akik azt kérdezik tőlem, hogy mi lesz itt, mi lesz velük, mi lesz a gyerekeikkel, mi lesz a családjukkal, és vajon csomagoljanak-e. Csak azt tudom nekik mondani, hogy nyugalom, higgadtság, nem szabad pánikba esni, végezzük tovább a dolgunkat – de közben érzem, hogy szavaim hamisan csengenek. Fullasztóan tehetetlennek érzem magam.

Végül fontosnak tartom megemlíteni, hogy a Méltóságot mindenkinek szlogen Solt Ottiliára is utal. A cikkeit, tanulmányait összegző kétkötetes válogatás, amely halála után jelent meg, ezt a címet viseli; a címadó pedig Havas Gábor.

Köszönöm a figyelmüket!