Bibliai családregény - Bitó László új könyvének bemutatója

Ma délután öttől kerül sor a Petőfi Irodalmi Múzeumban Bitó László Áldott vagy, Káin című regényének bemutatójára. A szerző 2009. februárjában volt az irodalmi Centrifuga vendége. A regényről Gordon Agáta ajánló szavait és Heller Ágnes előszavát olvashatják, valamint két video-részletet is közreadunk a februári Páratlan Centrifugán a szerzővel készült beszélgetésből.

Gordon Agáta: BIBLIAI HÁROMSZÖG

Bitó László átirata a Biblia evolúciója,
NŐK ÉS FÉRFIAK ÚJ SZÖVETSÉGE.
Az ószövetségi történet Ádám és Éva családregénye.
Mondja Bitó László felnőtt és analitikus értelmezése,
kutatói intuíciója, alkotói kreativitása és igazságérzete.

Árva a paradicsomi pár és mostoha az úr.

Ez egy háromszög helyzet.
Ádám hasonló az Úrhoz, 2.
Éva különböző, 1.
És TŐLÜK ered a faj.
Olvasók generációi fogják áldani ezt a szellemet,
amely felszabadítja őket a keresztény árvaságból, egy gyógyító mesével.

Remek családregény, fontos és világos üzenet. ÉVA ÁRTATLAN.

Az Üzenet szeretet-teljes, felszabadító, biztonságos és derűs.
Reális alternatívája a paranoid-agresszív férfiképnek, és mártír-áldozat nőképnek.
Élhető mentális jövőkép nőknek és férfiaknak.

VEDD MAGADHOZ!

*********

Heller Ágnes - Az Édentől keletre: Nód népének „ellenmese” története
Utószó az Áldott vagy, Káin című regényhez

A Biblia kimeríthetetlen anyag a regényíró számára. A Szentírásban magában is vannak olyan szövegek, melyeket regényekként olvashatunk. Így Jákob és József történetei. A Thomas Mannál kevésbé zseniális írók meg sem kísérlik, hogy e szövegekkel versenyre keljenek. A nagyszámú Jézus- és Mózes-regény inkább hősüknek a Bibliában szóra nem méltatott éveinek viszontagságait beszélik el. Mi történt Mózessel, miután a fáraó lánya rátalált egészen addig, amíg meg nem ölte a rabszolgahajcsárt? Hogyan élt Jézus Egyiptomba való menekítése után, küldetése kezdetéig? Ahol hiányzik a szöveg, ott a fantázia szabadon szárnyalhat.
Manapság, többek között a feminizmus hatására, a történet többnyire a Biblia asszonyszereplői körül forog. Írtak könyvet Sára életéről Ábrahámmal való megismerkedése előtt és után, Liláról, Cipóráról, Dináról. A Dináról írt regényben a szerzőnő belefoglalja Jákob mind a négy feleségének történetét is. Megtapasztaljuk velük együtt első menstruációjukat, megismerkedünk szeretkezéseik történetével, s együtt örülünk és szenvedünk velük vajúdásukban. Ezek a női élmények a regények biztos pontjai, mert ős-régen, ahogy tegnap és ma is, hasonlóan történnek. Ami körülöttük kiépül, az a voltaképpeni történet.
Bitó László első bibliai könyveiben azon az úton járt, mint a Mózes- vagy Sámson-könyvek szerzői. Főhősének Izsákot választotta, azt az ősatyát, akiről igen szűkszavúan beszél a Biblia. Tudunk valamit születése csodás körülményeiről, arról, hogy apja fel akarta áldozni, továbbá, hogy feleségül vette Rebekát, Lábán nővérét. Mikor legközelebb találkozunk vele, már vak, öreg, haldoklik, és becsapják. Bitó két Izsák-regénye ezt az űrt tölti be.
De már ekkor sem törekszik arra, hogy elbeszélését a „valóság” rekonstruálásának fogjuk fel, ahogy a hasonló témájú regények teszik. Nem sejtteti, hogy így is történhetett, ahogy amazok szuggerálják, nem mellékel könyveihez térképet és családfát. Mi több, tudatosan és szándékosan korszerűtlen, mikor Izsák szájába a felvilágosodás korában fogant gondolatokat ad. A bibliai Izsák Bitó László, a felvilágosító maszkjává válik.
Az „Áldott vagy, Káin” részben ennek a hagyománynak a folytatása, másrészt azonban új utakon halad.
Lássuk a Bibliát: Ádám és Éva a kígyó tanácsára beleharapnak a tudás fájának gyümölcsébe, s ettől kezdve különbséget tesznek jó és rossz között. Büntetésképpen az Isten megátkozza a kígyót, hozzátéve, hogy örök ellenségeskedés lesz majdan közötte és az asszony között. Az asszonyt nem átkozza meg, csak közli vele, hogy félrelépése miatt nagyobb fájdalommal fogja szülni gyermekét, s a férfi úr lesz fölötte. Majd megátkozza a földet, hogy kórót teremjen, a férfi arca verejtékével eszi majd kenyerét, míg csak meg nem tér a földbe, melyből vétetett. Ezután Ádám az Éva (Hava), minden ember anyja nevet adta az asszonynak. Következik az édenből való kiűzetés. Ádám megismeri Évát. Éva megszüli Káint, majd Ábelt. Leánygyermek születéséről nincsen szó. Isten elfogadja Ábel áldozatát, de Káinét nem. Káin, a földműves, kicsalja öccsét, a pásztort a mezőre, ahol féltékenységtől hajtva megöli. Emiatt Isten száműzi őt szülei földjéről, de homlokára jelet tesz védelmében, hogy senki se bántalmazza. Káin eltűnik Isten színe elől, és Nód városában köt ki, az édentől keletre.
Isten a paradicsomkertben igen rövid pórázon tartotta az embert és asszonyát. Miután azonban azok ettek a tudás fájának gyümölcséből, magukra hagyta őket annyira, hogy még a gyilkosságot sem nevezte tabunak. Ha már az emberek képesek különbséget tenni a jó és rossz között, hát tessék, tegyenek! De az ember póráz nélkül, azaz parancsolatok nélkül a másik ember farkasa. Erőszak uralkodott el a Földön, gyermeket is ölnek. Eddig tart az első emberiség története, mely a vízözönnel ér véget. Ez a bibliai történet, melyet Bitó László variál.
Ám ő nem tartozik azoknak a bibliakritikusoknak sorába, akik a bibliai történetnek mint mítosznak a helyére az „igazi történetet” akarják állítani. Nem a történész vagy a tudós maszkjában vitatkozik a szöveggel, amit nem is tekint mítosznak – kivéve a szó eredeti görög értelmét –, azaz történetnek, mesének. Nem abban az értelemben felvilágosító, hogy igaz történetet akar egy hamis történettel szembeállítani. Ő inkább ellenmesével válaszol a mesére. Ha ezt az ellenmesét az eredeti mesénél igazabbnak tekinti, mert annak tekinti, akkor ezt nem arra alapozza, hogy az ő története a „valóságosabb”. Az igazabb itt nem jelent számára valóságosságot. A Bitó ábrázolta Nód a dolog lényegét tekintve nem valóságosabb a bibliai történetnél. Ami Bitó számára „igazabb” benne, az nem történelmi valósága, hanem történelmi üzenete.



Persze itt-ott nem kerülhető el a Biblia ellentmondásainak kiküszöbölése. Hogyan lehetett Ádám és Éva az első emberpár, ha egyszer fiúgyermeküket Isten egy az édentől keletre fekvő városba száműzi, ahol megnősül, és gyermekeket nemz. Ezt az ellentmondást Bitó ellenmeséje úgy oldja meg, hogy Istent kihagyja a játékból.
Tévedések elkerülése végett a szerző nem azt mondja, hogy miután Ádám és Éva őrzője, a Kert Ura nem isten, tehát nincs isten. Ettől ugyanis még létezhet Isten. Mégis, hogyan lehet, kérdezi, hogy van egy első emberpár, miközben a szomszédban, a városokban más emberek laknak?
Bitó meséje utánajár ennek a titoknak. Miután Káint a Kert Ura elűzi, vándorútra kelve eljut Nód városába (ezt mondja a Biblia is), és az ottani elbeszélők meséjéből megtudja, hogy egy Matúzs nevű bölcs ember elrabolt két csecsemőt, egy fiút és egy lánykát, és magával vitte őket egy szinte elérhetetlen szigetre. Ezek a gyerekek a világtól izolálva abban a hitben nőttek fel, hogy Matúzs teremtette őket s hogy ők az egyedüli emberek a Földön.
Miután Bitó ellenmeséje itt is a felvilágosodás szellemét fejezi ki, kétségtelenül meg kell szabadulnia az eredeti történet csodás elemeitől. Aki arra csábította őket, hogy egyenek a tudás fája gyümölcséből, nem lehetett állat, embernek kellett lennie, hiszen másként hogyan beszélhetett volna?
Ugyanakkor bele kellett helyezkednie annak a világnak a természetes közegébe, melyről a történet szól. Mit jelent a szülés egy asszonynak, akinek fogalma sincs arról, hogy mi is az voltaképpen? Akinek nem volt anyja, sem nagyanyja vagy asszonytársai, akik felvilágosíthatták volna?
A bibliai szöveg legfontosabb módosítása ugyanakkor Freud szellemét idézi.
Freud a bibliai Ádám és Éva története helyébe az emberi „őscsorda” meséjét állította. Kezdetben volt egy hím és egy nőstény s azoknak számos fia. (Érdekes, hogy Freud meséjében sincsenek lányok.) Az asszonyt egyedül az apa birtokolja. A fiúk meg akarnak osztozni az asszonyon, ezért megölik apjukat. Annyira megrettennek utólag tettüktől, hogy atyjuk szellemét istenként kezdik imádni.
Bitó László története ennél jóval emberibb. Éva az egyetlen nő. Káint néha magához engedi, de Ábelt nem. Ábel ennek okát apjában látja. Ezért akarja megölni Ádámot. Kezet emel rá, de Káin megakadályozza a gyilkosságot, ami csak öccse életének árán sikerül. Ne feledjük: ő még nem tudja, mi az hogy ölni. Továbbá, hogy ezt még senki nem tiltotta meg (a bibliai Isten is csak majd a második emberiségnek tiltja meg, a vízözön után).
A történet efféle megváltoztatásához valamit kellett mondani mind Ábelről, mind Káinról, akikről a Biblia igen szűkszavúan beszél. Bitó ezt az írói problémát nagyon jól oldja meg. Ábel, ugye, pásztor, Káin pedig földműves az Írás szerint. De milyen ember lehet az első pásztor? Biztosan nem békés, hiszen be kell törnie a vad állatokat, s ehhez kegyetlenségre és elszánt dühre van szüksége. S az első földműves? Bizonyára szelíd és türelmes, mint minden földműves. A föld feltörése nem fáj a földnek, így neki nincs szüksége sem dühre, sem kegyetlenségre.
Bitónak tehát nem az a kifogása a bibliai történet ellen, hogy mese, hiszen az ő története, az ellenmese is az. Egy szempontból, melyre még visszatérek, még sokkal inkább az.
Bitót emberként és valahai kutatóorvosként elsősorban az háborítja fel, hogy a halállal Isten az embert megátkozza. A magam részéről az erre vonatkozó passzusokat egészen másként értelmezem, de nem ez itt a döntő. A döntő a hagyományos értelmezés. A hagyomány, elsősorban a keresztény hagyomány a halált valóban Isten átkának tekinti, különben nem kellett volna Krisztusnak (Istennek) bennünket, az embereket a haláltól megváltani. Bitó osztozik felháborodásában a felvilágosítókkal, de nemcsak velük, hanem az egzisztencia filozófiájának számos 20. századi képviselőjével, így Heideggerrel is.
De kísérjük el Káint a szerzővel együtt Nód városába!
Bitó ellenmeséje stílusában és fantáziájában a francia felvilágosodás szellemében fogant. Ebben hasonlít Voltaire „vademberéhez” vagy ahhoz, ahogy Rousseau a „nemes vademberek” világát leírja vagy Diderot Bougainville tapasztalatát távoli szigetén.
Egy békés, boldog városba csöppenünk, barátságos természettel és éghajlattal és még barátságosabb, rendkívül toleráns emberekkel. Vannak szokások és szabályok, de azok is emberbarátiak és gyengédek. A paradicsom nem az édenkertben, hanem Nód városában honos. Íme az aranykor világa. Itt nem azok élnek az aranykorban, akik csak ketten vannak, egy nő, egy férfi: Ádám és Éva, akik még nem nyerték el a tudást és nem képesek különbséget tenni jó és rossz között.
Míg a Biblia szerzőinek nincsenek illúzióik az emberi természet felől, ha elvetemültnek nem is igen tartják az emberi nemet, Bitó ellenmeséje – Rousseau meséjéhez hasonlóan – azt hirdeti, hogy az ember eredendően jó és nemes, s csak a történelem tette elvetemültté. Elgondolkozhatunk persze azon, hogy amennyiben mindez igaz, miért és mitől volt akkor Bitó Ábel-figurája gonosz, miért vetemedett apagyilkosságra? De Bitónak van erre a kérdésre is válasza. Mi több, ez a válasz derít fényt a Nód városi utópia alapgondolatára.
Nód városában asszonyok uralkodnak. Azaz nem is uralkodnak, mert ahol asszonyok uralkodnak, ott nincs is többé szükség uralkodásra. Az asszonyok ugyanis jóságosak, szelídek, bölcsek, szépek, életadók.
Bitó meséjében minden baj a férfiuralommal kezdődik. A bibliai történetben akkor, amikor Isten megparancsolja Évának, hogy urának engedelmeskedjen. A kert ura ebben a történetben harcost akar Ádámból faragni, azért rabolja el Évával együtt csecsemőként a békés Nód városából.
A férfiuralomtól kezdve folytatódhat a bibliai történet. Jöhetnek a háborúk, a gyilkosságok, a pusztulás.
De ha egyszer a „Kert Ura” harcost akart faragni Ádámból és sarjaiból, miért nem sikerült ez neki? Hogyan lehetséges, hogy idegenből előbukkanó vad katonanépeknek végül sikerült elpusztítani Nód városát és ráadásul az éden lakóit is?
A felvilágosítóktól sem idegen az irónia, s így van ez Bitó ellenmeséjének esetében is. Bitó Évája kimagasló figura, merész, életerős, érzéki és életvidám, uralkodásra termett bölcs asszony. Bármit is gondol el olyan következetesen a „Kert Ura” (vagy ha akarjuk, Isten), Éva mindig erősebb lesz és marad Ádámnál, aki szegény csak egy tutyimutyi fickó nagyszabású asszonya mellett.
Bitó ellenmeséje, mint mondtam, szerkezetében és stílusában a felvilágosodás hagyományát követi. Gyakran tartalmában is. Mint „a régi rendben nincs sem tulajdon, sem hatalom. A férfiak vadásznak, de nem birtokolják a vadat”, bár van, ahol mégis az édenkert neveltje a normaadó: „elnéztem a mezítelenségét olyan természetesen viselő Évát, s el nem képzelhetem asszonyaink öltözékében”, de 21. századi az ellenmese, tehát a mai s nem csak a tegnapi eszméket kell hősei szájába adnia. Mint „nekünk magunkban kell hinnünk” a legfőbb mai eszme Bitó regényében nem érhető tetten egy-egy mondatban, alakban vagy gondolatmenetben, hanem áthatja az egész könyvet. Ez pedig egy férfi elgondolta és megfogalmazta feminizmus. A női nem felmagasztalása. Bár beszélgetéseiben Bitó hangsúlyozza, hogy ő nem a matriarchális életrend visszatéréséről álmodozik: egy még csak körvonalaiban kibontakozó posztpatriarchális társadalom kialakulásába veti egy jobb világ reményét.
Minden ellenmese a mese szerzőjének maszkja. Tanítani akar valamit, vallomást akar tenni valami mellett és valami ellen, de ezt közvetett formában, mesemondóként teszi. Nód városának intézményei és lakosai liberálisak, felvilágosultak, toleránsak, kisebbségbarátok. Éva és a nódiak egyesült erővel megszabadítják Ádámot az együgyű babonától, például attól, hogy az olykor jóságos, olykor türelmét vesztő Kert Urát teremtőjének tekintse.
De Bitó nem azért meséli ellenmeséjét, hogy megszabadítson bennünket a babonától. A bibliai történet nem babona, hanem ha akarjuk, nagyon is realista antropológiát sugárzó mese. Bitó a következő gondolatot adja egy bölcs asszony szájába: „a mese igazabb lehet a valóságnál…, a szavak színes szőttesén át a mesélő képzeletvilágába nyerünk bebocsátást, s azon keresztül nemcsak róla, hanem magunkról is többet tudhatunk meg.” Ez vonatkozik mind a mesére, mind az ellenmesére.
Az ellenmese azért ellenmese, mert nem élettapasztalatainkat, hanem eszményeinket és vágyainkat foglalja történetbe. Az ellenmese a mese kritikája. Nem a babona kritikája, hanem a kegyetlen valóság kritikája. A Biblia palettáján sokféle szín kap helyet. A zsidó Biblia senkit sem fest tiszta fehérre. Az ellenmese azt akarja megláttatni velünk, amilyenek esetleg lehetnék vagy inkább azt: milyenek lehettünk volna.