A nyolcadik nap

"Lehet ilyenkor haragudni? Lehet ilyenkor azt érezni, hogy semmi sem sikerült, hogy nehéz, hogy nincs értelme, hogy miért pont velem történik meg....? Nem... Ilyenkor csak szeretni lehet..."
A down-os szülők között járja egy mondás, mely szerint Isten hat nap alatt megteremtette a világot, a hetedik nap megpihent, a nyolcadik napon pedig megteremtette a down-osokat, hogy szeretetet hozzanak a Földre. - Szalay Krisztina is megtapasztalta ezt a saját szívével, ezért ajánl fel nekünk is egy új látásmódot darabjában. - Irgalmas Zsófia beszámolóját olvashatják.

A nyolcadik nap

Ma este pedig egy olyan színházban voltam - írja az Országos Fogyatékosügyi Portálon levelében Németh László -, amelyik több szinten üzenetet hordoz, magával sodróan élményszerű, és hitelesen érzelemgazdag. A Kézenfogva Alapítvány inspirációjára készült darab egy anya és down szindrómás gyermekének környezetükkel való kapcsolatát és ennek alakulását mutatja be úgy, hogy a gyermeket valóban egy Down szindrómás fiú játsza. Az előadás minden pillanata hiteles. Szalay Kriszta (a darab írója és az anyát játszó szereplő) nem szerepet játszik, hanem megélt és megszenvedett, de nagyon letisztult élményeket idéz meg színpadi jelenlétével.

A színdarab őszinteségéről hasonlóan nyilatkoznak a kritikák is: "A darabnak talán az az alapüzenete, hogy nem mindegy, az ember az élettől kapott feladatot hogyan éli meg: áthághatatlan problémaként vagy megoldandó feladatként. Hiszen a súlyos gond is lehet nagy ajándék." (Budai Polgár) "Megható, őszinte, kötelező! - ezeket a szavakat, ezeket a jelzőket kellene kiírni a Szalay Kriszta színművét hirdető plakátokra, ha az Egyesült Államokban lennénk." (Népszava) "Színházi gyorstalpaló toleranciaiskola. Elfogadástan, nyitottságképző." ( Népszabadság)

De a számomra leghitelesebben megfogalmazott véleményt egy leendő szociális munkás blogján olvastam: "A darab egyik legmeghatóbb jelenete számomra, amikor az anya ordít tehetetlenségében, tele a hócipője az egész helyzettel, dühös, elkeseredett, a gyerekén tölti ki a haragját, amikor is Titi, a darab Down-szindrómás kisfiúja odamegy hozzá, átöleli, és azt mondja "a fenébe". Lehet ilyenkor haragudni? Lehet ilyenkor azt érezni, hogy semmi sem sikerült, hogy nehéz, hogy nincs értelme, hogy miért pont velem történik meg....? Nem... Ilyenkor csak szeretni lehet..."

Hasonló élményt élt át az a fiú is, aki már nem egy színházi székből, hanem Szalay Krisztina programjában élőben vigyázhatott, gondoskodhatott, foglalkozhatott társaival down szindrómával élő fiatalokkal. A Közgazdasági Politechnikumba járó Zsótér Dánielnek ugyanis egy erősen sérült, tolókocsis fiú volt a 'fogadott gyereke' két napig: "Amikor vége volt, a cimboráimmal elmentünk sörözni – emlékszik vissza. – Csendben voltunk, és csak mosolyogtunk. Az embernek van egy dobozkája, amelybe rendes körülmények közt mondjuk másfél köbméter szeretet fér bele. Mi pedig akkor kaptunk körülbelül kétmillió köbméternyit. A sérült gyerekek ilyenek: sokkal több szeretetet képesek adni, mint az egészségesek. Méghozzá feltétel nélküli szeretetet. Valahogy úgy éreztem magam tőle, mint egy síró Mária-szobor előtt állva. Olyan volt, mint valamiféle lelki drog. Mindenkinek meg kellene egyszer tapasztalnia, hogy milyen érzés. Nagyon jól esik, de hatalmas felelősséggel is jár. Nem csak annyira, mint ha van egy kutyád, és azt időnként leviszed sétálni, megeteted és annyi." (Nők Lapja)

Szalay Krisztina ugyanis nemcsak bevitte az élményt a színházba, hiszen a darabjában leírt élethelyzetek, konfliktusok jórészt a saját tapasztalataiból születtek, de ki is vitte onnan, hogy mások megtapasztalhassák, amit ő, s ne csak az utcán találkozzanak down szindrómával élő fiatalokkal.

"- A darabom megírásakor nem is gondoltam, hogy ilyen mértékű szorongásokat hordoznak magukban az emberek – egészségesek illetve fogyatékos gyermeket nevelők egyaránt. A hatást látva töprengtem el azon, hogyan tudnék tovább lépni, és a szemléletváltáshoz hozzájárulni valamiképpen, 'civilként' is - mondja a színésznő.

Kitalálta tehát a Kapcsolda programot, melynek lényege, hogy fogyatékos gyermekek töltsenek el egészséges gyermekekkel egy napot az egészségesek iskolájában, akik vendégül látják őket közös programokkal (kézművesség, tánc, sportversenyek, vetélkedők).

- Tudtam, hogy a felnőtteket kell megnyernem az ügynek. Tíz megkeresett iskolából három mondott igent. S azokban is a tanárok zöme félelemmel telve jött el, ha eljött egyáltalán. Akik igen, azokat – mint utólag a diákok elmondták - ilyen érzékenynek és kedvesnek mindaddig sosem látták a hétköznapokban. A diákok közelebb kerültek hozzájuk. Nemcsak a szemléletváltásban haladtunk tehát előre, de a tanár-diák viszony is fejlődhet a közös program révén." (Nők Lapja)



Szalay Krisztáról:

1988-ban végezte el a Színművészeti Főiskolát.
1989-ben megalakította első társulatát Komédi Franc ez? címmel. A főleg Goldoni darabokat játszó színészek az Óbudai Társkörben léptek fel 6 nyáron keresztül. 1995-ben létrehozta a PAB színházat, sörözőkben játszottak Hrabalt.
1996-ban két lélegeztetőkészülékre gyűjtött össze pénzt.
Ezt követően kazettája jelent meg Büdöskölkök címmel.
1998-ban színpadra alkalmazta Daniel Kayes: Az ötödik Sally című darabját a Thália Színházban.
Ezt követően forgatta a 6:3 című filmet Tímár Péterrel, majd az RTL Klub Várom a párom című műsorát vezette egy éven át.
2004-ben megírta az "És a nyolcadik napon" című darabot.

Szalay Krisztina programja www.mosolyorszag.com oldakon érhető el a neten.