Programajánló májusra - 1.

Bácskai Júlia Pszichoszínháza az Artus stúdióban, május 5-én egy esélyegyenlőségi konferencia, május 6-án egy művészeti ülés, május 16-tól 21-ig pedig az egyetemi színpadok találkozója várja az érdeklődőket. Az Irodalmi Centrifugával májusban több helyen és időpontban is találkozhatnak: ott leszünk a Budapesti Esélyek Háza által szervezett Egyenlítő programsorozaton május 16-án, de a Centrálban is május 7-én az istennő-esten. További programajánlatok a cikkben.

Május 1. péteken 15.30
Feminsita piknik a Városligetben

Május 2. szombaton 19.00
Ravasz László Könyvtár (Leányfalu, Móricz Zsigmond út 124.)
A Patak Könyvek bemutatója

Minden dolgok miértje; Különös küldemény; A semmi; A magányos ember; A kokainkirálynő; A bukott angyalok; A Jarama; A patkányok.
A Spanyol Elbeszélők sorozat köteteiről Gaján Éva, a Szentendrei Könyvklub szerkesztője beszélget Bezeczky Gáborral, az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársával és Pávai Patak Mártával, a regények fordítójával és kiadójával.

Május 2. szombat 20.00
Urbitális Majális nyitóbuli: Specko Jedno és Láma Dalai
A38 állóhajó (Petőfi híd budai hídfő)

A Specko Jedno együttes a megszólalásig hasonlít egy bárzenekarra, az énekesnőt pedig úton útfélen le-sanzonosítják. A helyzet ennél bonyolultabb: morális-rocky, szakrális-induló, death-románc, bigott-tangó, deklarált-funky, bukott-sláger, metál-mulatós, mese-punk, delírium-disykó, metafizikus-gyerekdal, fitness-ballada stb. alkotja a repertoárt. Az énekesnő bevallottan egy igazi énekesnő-imitátor. Munkásságával folyamatos és reménytelen harcot vív a szerelmes dalok sztereotípiái ellen.
A zenekar tagjai - Rutkai Bori: ének. Darvas Kristóf: zongora. Bujdosó János: gitár. Dudás Zsombor: dob. Szerető Dani: basszusgitár.

A Láma Dalai zenekar tagjai több más formációban is játszottak már előzőleg együtt. 2000-ben lettek "A Láma Dalai". A stílusuk sokrétű - sok műfaj, előadó hatott rájuk - a fő irányvonal mégis reggae és ska alapokon nyugszik, amelyet némi rock-kal, jazz-zel és egyéb stílusokkal fűszereznek meg

Az ország minden pontján jártak már klubkoncertek vagy fesztiválok keretén belül. Koncertjeiken saját számokat és feldolgozásokat egyaránt játszanak. A feldolgozásokat szándékosan nem neves ska-zenekaroktól adják elő, hanem a „világslágerek fanyarul” elvet követve mindenki által ismert dalokat gyúrnak át a saját stílusunkba, némi humorral átszőve.

Május 3. vasárnap 19:00
Művészetek Háza Gödöllő, József Attila Stúdiószínpad
Club Színház Társulat: Impro est

Hat ember, két (egy piros meg egy fekete) csapat, egy szavazópálca, egy játékvezető.
Egy téma, egy műfaj, egy mondat, egy lehetőség egy perc alatt. Tehát van két csapatunk (ellenfelek ha úgy tetszik) akiknek kihúzunk egy témát vagy műfajt, vagy egy mondatot melynek el kell hangzania, vagy kettőt, vagy bármit a kalapból (vagy a játékvezető zsebéből). Tehát van egy megoldandó feladat. Például: jelenet Csehov stílusában, a téma a fogyasztóvédelem, és a következő mondatnak el kell hangzania: Az elefántok szénát esznek. Mindkét csapat 1 percet kap, majd bemutat a közönségnek egy 3 percnél nem hosszabb jelenetet. És ami az egészben a legjobb: lehet szavazni emelt díjas SMS nélkül. Na ki tetszik jobban?Piros vagy fekete piros vagy fekete piros vagy fekete feketepirosigennem?????

Szereplők: Antal Ádám; Bodó Balázs; Dankó Fruzsina; Kósa Eszter; Szarka Dorka; Tamás Dorka. Játékvezető: Halász Tibor.

Jegyek elővételben a Művészetek Háza jegypénztárában kaphatóak 800 Ft-os áron.
További információ a honlapon.

Május 5. kedden 9-től 15.30-ig
Mozgáskorlátozottak Országos Szövetsége (MEOSZ - 1032 Budapest, San Marco utca 76.)
Konferencia a társadalmi integrálódás esélyeiről

A fogyatékossággal élő fiatal felnőttek társadalmi integrálódásának esélyei és lehetőségei a mai Magyarországon kutatás keretében megvalósuló konferencia programja:
9.00-9.30 Regisztráció
9.30-10.00 A konferenciát Dr. Tibori Tímea az MTA Szociológiai Kutatóintézetének tudományos igazgató helyettese, a kutatás szakmai tanácsadója nyitja meg.
10.00-11.30 Kutatási beszámoló: eddigi eredmények, érdekességek - Laki Ildikó és Ságvári Bence
11.30-12.00 Hozzászólások, kérdések a kutatással összefüggésben
12.00-12.30 Kávé és ebédszünet
12.30-13.00 Térségi Együttműködések a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének keretében (VGYKM). Előadó: Fodor Ágnes a VGYKM elnöke
13.00-13.30 Hátrányos helyzetűek oktatásának sajátosságai - Előadó: Mayer József az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet munkatársa
13.30-14.00 Akadálymentesítés - Előadó: Dr. Kele Mária Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének jogásza
14.00-14.30 Könyvtárak a továbbtanulás szolgálatában (különös tekintettel a jelnyelv használatára) - Előadó: Kovács Györgyi Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár mb. régióvezetője
14.30-15.00 Honlapok a fogyatékossággal élőkről, élőkért, élőknek - Előadó: Kis Adrienn végzős főiskolai hallgató
15.00-15.30 Kérdések, hozzászólások, konferenciazárás

A konferencia szervezője: Laki Ildikó (az MTA SZKI munkatársa, a kutatás vezetője) és Sulyok Tamás (a kutatás koordinátora)
A konferencián való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, melyet a fogyat77@socio.mta.hu e-mail címen tehetnek meg.
A kutatás az NKTH INNOTÁRS támogatásával valósul meg.

Május 5. kedden 19.00
Köztes idő kiállításmegnyitó
Dorottya Galéria (1051 Budapest, Dorottya utca 8.)

Májusban újranyílik a tavaly nyáron bezárt Dorottya Galéria, jóllehet, nem az eredeti elképzelések szerint. Az egész épületre kiterjedő korszerűsítési munkálatok, amelyek a galéria átalakítását, felújítását is jelentették volna, az épület jogi státuszában bekövetkezett változás következtében sajnálatos módon elmaradtak. Az épület vagyonkezelői joga átkerült a kerületi önkormányzathoz. A kiállítótérben az év végéig a Műcsarnok az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettel együttműködve rendezi meg a Köztes idő címet viselő kiállítássorozatot, az épület és a galéria jövője azonban egyelőre bizonytalan.

Minden érdeklődőt várak 2009. május 5-én, kedden 18 órára a Dorottya Galériába a Köztes idő sorozat első kiállításának megnyitóját megelőző sajtó tárlatvezetésre Angel Judit kurátor, valamint Menesi Attila, Nemes Csaba és Katarina Šević részvételével.

Megnyitja: Angel Judit és Várnagy Tibor
Kurátor: Angel Judit.

Május 6. szerdán 9-től 12.30-ig és 14-órától 17-ig
MTA Nagyterem (1051 Budapest Roosevelt tér 9. II. e.)
Csoport és egyén a 20. század magyar művészetében (irodalom, képzőművészet, zene, film)

A SZÉCHENYI IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI AKADÉMIA az MTA 2009. évi, májusi közgyűlésének keretében Csoport és egyén a 20. század magyar művészetében (irodalom, képzőművészet, zene, film) címmel rendez ülést.

A rövid előadásokat terjedelmesebb, kommentált műbemutatások egészítik ki, és szívesen fogadják a résztvevők észrevételeit, hozzászólásait.

Elnököl: Dobszay László zenetörténész és Ferencz Győző költő, irodalomtörténész a Széchenyi Akadémia elnöke és ügyvezető elnöke.

Előadók:
9.00 Irodalom - Bevezeti: Ferencz Győző
Résztvevők:
Takács Zsuzsa Kossuth-díjas költő, a Széchenyi Akadémia rendes tagja
Závada Pál Kossuth-díjas író, a Széchenyi Akadémia rendes tagja
Várady Szabolcs Kossuth-díjas író–költő, a Széchenyi Akadémia rendes tagja

10.15 Képzőművészet
Beke László Széchenyi-díjas művészettörténész, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének igazgatója
Maurer Dóra Kossuth-díjas festőművész, egyetemi tanár, a Széchenyi Akadémia rendes tagja

12.30 Ebédszünet

14.00 Zeneművészet
Dolinszky Miklós Nemes Nagy Ágnes-díjas zenetörténész, esszéista
Sári József Kossuth-díjas zeneszerző, egyetemi tanár, a Széchenyi Akadémia rendes tagja

15.15 Filmművészet
Bikácsy Gergely Balázs Béla-díjas kritikus, író – Janisch Attila Balázs Béla-díjas filmrendező
(Mészáros Mártának lengyelországi útja miatt le kellett mondani a részvételt.)

Az ülésre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Május 7. csütörtökön 16.00 és 22.00 között
a Budapesti Esélyek Háza által szervezett
Szín-Tér-Kép című kiállítás sorozat

Zenés vándor-megnyitó, amely egyben az „Egyenlítő” – esélyegyenlőségi kampány nyitó eseménye is.
A kampányt megnyitja: Rauh Edit (SZMM) - esélyegyenlőségi szakállamtitkár.
A Szín-Tér-Kép kiállítássorozatot megnyitja: Kalla Éva teológus és Somogyi Zsófia művészettörténész.
Kiállító művészek: Balogh Tibor, Bari Janó, Deák Izabella, Ferkovics József, Lakatos Erika, Vári Zsolt.

A megnyitó helyszínei és a fellépő zenészek:
16.00 Szín-Tér-Kép - Közös kiállítás – Kampány megnyitó
Austeria Könyvesbolt ( VII. Nagydiófa u. 30-32)

17.00 Bari Janó – Stílusok, váltások, új útkeresések,
Deák Izabella – Mélységek, magasságok
Bar Ladino (VII. Dob u. 53)
Orgon Alberrt kvartett

18.00 Lakatos Erika – Roma ikonok
Godot Kávézó (VII. Madách út 8)
Szakcsi Jr Jazz Duó

19.00 Vári Zsolt - Arcok
Sirály (VII. Király u. 50)

20.00 Balogh Tibor - Feloldás
Kőleves Vendéglő (VII. Dob u. 26)
Szilvási Gipsy Folk Band

21.00 Ferkovics József
Castro Bisztró (VII. Madách tér 3)
Bohemika Orkestra

Május 7. csütörtökön 20.00
Café Bábel: TEKINTÉLY
Sirály (Budapest, Király u. 50.)

A lapot Vári György mutatja be, s ezután kerül sor a Hogyan buktassunk királyt? - Shakespeare tekintélyfogalma című kerekasztal-beszélgetésre Almási Tóth András színházi rendező, Nádasdy Ádám költő, műfordító és Németh Marcell esztéta részvételével. Közben: vetítés, felolvasás és rombolás.
Amire lehet még számítani: pezsgő, aprósütemény, hanyag elegancia.

Május 7. csütörtökön 17-24 h
12. MűgyŰjtŐk éjszakája
Budapest, V. kerület Falk Miksa, Balaton, Markó, Stollár és Balassi utca

Plakátgaléria megnyitója, két aukciós tárlat, Reigl Judit kiállítása, Karl Bielik londoni festőművész alkotásai és koncertje, belsőépítészeti kiállítás, nemzetközi szőnyeg-szakértő előadása, absztrakt és erotika tárlat, nyílt nap az antikkereskedés raktárában, Papp Oszkár munkái, jótékonysági akció, Grencso Bio Kollektív koncert, Haas Daléria, fotókiállítás a művész, Szebeni András tárlatvezetésével és egyéb programok – dióhéjban így lehet összefoglalni a május 7-én, csütörtökön megrendezendő 12. műgyűjtők éjszakájának kínálatát.

Május 8. pénteken
EUNIC Open Night / Európai Kulturális Intézetek Éjszakája

A brüsszeli központú EUNIC EUROPE (European National Institutes of Culture) nemzetközi hálózat. Célja, hogy erősítse a tagállamok kulturális intézeteinek uniós jelenlétét. A magyarországi EUNIC tagjai az Osztrák Kulturális Fórum, a British Council, a Bolgár Kulturális Intézet, a Camôes Intézet, a Dán Kulturális Intézet, az Észt Intézet, a Finnagora, a Francia Intézet, az Olasz Kulturális Intézet, a Lengyel Intézet, a Román Kulturális Intézet, a Szlovák Intézet és a Goethe Intézet. A EUNIC HUNGARY a legnagyobb európai EUNIC-szövetség. Elnöki tisztjét 2009-ben a budapesti Goethe Intézet tölti be. Május 8-án a kulturális sokszínűség jegyében az “Európai Kulturális Intézetek Éjszakája” kínál válogatást a nemzetközi szervezetek aktuális programjaiból.
További információ a Goethe Intézet honlapján.

Május 9. szombaton 11.30
Eperjesi Ágnes: Rövid ima
Szent István Király Múzeum (Székesfehérvár, Fő u. 6.)

 

Eperjesi Ágnes kiállításának megnyitója 2009. május 9-én, szombaton délelőtt 11.30-kor.
Megnyitja: Bán Zsófia író, kritikus.

A kiállítás harmadik része egy kiállítás-sorozatnak, amelynek megrendezésére három intézmény, a budapesti Mai Manó Ház és a Nessim Galéria, valamint a Szent István Király Múzeum együttesen vállalkozott.

Május 9.
Budapest, Erzsébet tér
Európa – határtalan szabadság: EU Utcafesztivál

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodája immár negyedik alkalommal szervez utcafesztivált az Európa-nap alkalmából. Az Európai Unió 2009-ben ünnepli a Vasfüggöny leomlásának 20. évfordulóját, valamint a 2004-es EU-bővítés 5. évfordulóját, június 7-én pedig európai parlamenti választás lesz - mindez megjelenítésre kerül a fesztivál programjaiban is.
A május 9-én az Erzsébet téren megrendezésre kerülő utcafesztiválon a Kaláka Együttes, a Karaván Familia, Lorán Barnabás humorista, az Open Stage/Székelylend társulat, a Zuboly, majd este a Pál Utcai Fiúk zenekar fellépése követi egymást. Az ünnepélyes megnyitó keretében Kovács László, az Európai Bizottság tagja mond beszédet. Emellett EU vetélkedőkkel, számos interaktív játékkal és játszóházakkal várjuk az érdeklődőket.

Május 10. vasárnap 20.00
Artus Stúdió (Bp, XI. Sztregova utca 7., a Budai Fonó mögött, a Fehérvári útról)
Bácskai Júlia Pszichoszínháza: Veszekedünk, harcolunk. Csaták a párkapcsolatban.

Hegyi Barbara, Bálint András, Bóna János improvizál.
"...a Juli olyan jól kérdez, hogy észre sem veszed, és már mesélsz. Közben sebek gyógyulnak, meg nagy röhögések támadnak, meg néha hallgatások. Mert azok is kellenek. Aztán ebben a soha véget nem érő nagy beszélgetésben egyszer csak azt kezded el számolni, hogy hány éve is annak, hogy a Juli mindig mindenütt VAN. Hogy jelen van. Nem mintha jelentősége lenne a számoknak, de az idő makacs dolog. Az embert mindig arra kényszaríti, hogy számot vessen. Egyedül a Julin nem változtat." - Részlet az Exit magazin cikkéből.

Május 16 - május 21
SZÍNVÁLTÁSOK - EGYETEMI SZÍNPADOK SEREGSZEMLÉJE

Május 16-tól május 21-ig rendezik meg az idén az Egyetemi színpadok seregszemléjét, melyen naponta három-öt előadást nézhetnek meg az érdeklődők a fesztiválnak helyet adó terekben: ilyen a Tűzraktér, a Sirály és a PRIZMA Színház (Raktár u. 1.). A fesztivál saját honlappal rendelkezik, az előadásokról a honlap nyújt részletes tájékoztatást.
Néhány előadás kedvcsinálóként: Guy Foissy-nak két előadását is láthatja a közönség: a Szerető szív és a Családi háromszög más-más társulatok előadásában a Sirályban és a Tűzraktérben láthatók. Alessandro Baricco népszerű regényből készült monodrámája, a Novecento május 17-én este héttől látható a Sirályban. Az kortárs ifjúsági darabok között kiemelt jelentőségű Kövek a zsebben ugyanezen a napon öttől látható a Tűzraktérben. Május 16-át, az első napot követően valamennyi napon délután kettőtől a Tűzraktér udvarán lesz beszélgetés az előző napi előadásokról.
A fesztivált a Radikális Szabadidő Színház szervezi. A fesztivál eseményeiről a terveink szerint a későbbiekben is beszámolunk.

Május 27. szerdán 20.00
Artus Stúdió (Bp, XI. Sztregova utca 7., a Budai Fonó mögött, a Fehérvári útról)Bácskai Júlia Pszichoszínháza: „Ha nem hiszed el, hogy az életed ajándék, nézd meg jobban, hogy élnek anyádék!”

Györgyi Anna, Fesztbaum Béla, Bóna János improvizálnak.

ICA apró örömei: Heti programbörze

Heti programbörze:
séta - Füvészkert
tüntetés - Tarka Magyar
előadások - társadalmi bizonytalanság; négyszáz női memoár; test és pszichoanalízis
a zene világnapja - Zenemobil
filmbemutató - Letűnt Világ
kiállítás - TTT: Kores

2008. szeptember 30. kedd

A társadalmi biztonság elvesztése

A Pallas Páholyban (Bp. V. kerület, Alkotmány u. 15.) délután öttől rendezik meg a „A társadalmi biztonság elvesztése" című vitaestet, melynek bevezető, vitaindító előadásait Vásárhelyi Mária, szociológus; Gábor György, filozófus; Dr. Kende Péter, jogász, újságíró tartja.
A program az Engelmann Pál Közéleti Klub estje. Az Engelmann Pál Közéleti Klubot a Zöld TETT baloldali közösség hívta életre, azzal a szándékkal, hogy a baloldal többszereplős irányzataival együtt közösen gondolkodva, párbeszédben jussanak eredményre egyes társadalom- és gazdaságpolitikai kérdésekben.

2008. október 1. szerda

A Zene Világnapja

Október 1. a Zene Világnapja. A Világnap megalapítását Yehudi Menuhin hegedűművész kezdeményezte 1975-ben ezzel az üzenettel: „Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói.”

Neves zenészek is vállalták, hogy ingyenes koncerteket adnak Budapest utcáin. Palya Bea és Ferenczi György egy mozgó „zene-mobilról” zenéltetik, énekeltetik meg a járókelőket. Az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar Mozart koncertműsorát játssza a Nyugati tér aluljárójában, ugyanitt lép fel a Zuglói Filharmónia Fúvószenekara is.

A Kálvin téri aluljáróban kiváló dzsessz muzsikát hallhatunk a Fekete Kovács Kornél által vezetett big-band, a Modern Art Orchestra előadásában. A magyar popzene egyik legújabb csillaga az Anna and the Barbies is a Nyugatinál játszik, az Accord Vonósnégyes a Ferenciek terén, a Batthány téren pedig népzenészek csapnak a húrok közé.

A 21. századi cigányzenekarként működő Új Generáció Zenekar a Blaha Lujza téren ad majd rövid koncertet. A Világnap műsorát egy különleges előadás zárja az MTA Roosevelt téri dísztermében este 7 órakor, ahol Bejamin Britten: A kis kéményseprő című gyerekoperája hangzik el többek közt Bogányi Gergely és Szilasi Alex közreműködésével.

A szervezők értékes nyereményeket ajánlanak fel azoknak, akik bármilyen nyilvános zenei produkciót visznek véghez a Világnapon, és ezt dokumentálják is. A nyereménylistán többek közt egy iPod (XMS), három effekt pedál (Oroszlánbarlang), próbatermi idő (Artist Factory), fesztiváljegyek és bérletek (Budapesti Őszi Fesztivál, Hegyalja Fesztivál), kották és CD-k (Rózsavölgyi Zeneműbolt) és hangszerutalvány (Mezzoforte) is található. A Világnap részletes programja, jelentkezés, feltételek és nyeremények a www.azenevilagnapja.org weboldalon.


Letűnt világ – díszbemutató a Művész mozi Chaplin termében

A nyomozó előtt, este nyolctól a Művész moziban a nézők kísérőfilmként láthatják Nemes Gyula Karlovy Varyban díjazott Letűnt világ című húsz perces dokumentumfilmjét.

A Kopaszi gát lebontása és átépítése 1998-tól 2007-ig tartott; Nemes Gyula új dokumentumfilmje tíz éven át követi azt a folyamatot, amely végül egy félsziget teljes kilakoltatását eredményezte. Az alkotás bemutatja az úszóházakon és faházakban élő emberek küzdelmét az árvízzel, a téllel és az őket kilakoltató befektetőkkel. A Letűnt világ – akárcsak első része, A múlandóság gátja – korábban Karlovy Vary-i filmfesztiválon is szerepelt, ahol elnyerte a dokumentumfilmek fődíját. (Budapest Film)

2008. október 2. csütörtök

Louise O. Vasvári: Női Holokauszt élettörténet-írások

Este hattól Louise O. Vasvári: Női Holokauszt élettörténet-írások című előadását hallhatják az MTA Politikai Tudományok Intézet Tanácstermében (Bp, I. kerület, Országház utca 30.).

Az MTA PTI Etnoregionális és Antropológiai Kutatóközpont Kortárs és Történeti Zsidó Kutatócsoportjának szervezésében kerül sor A megértés határai című vitasorozatban Louise O. Vasvári, a New York-i Stony Brook University Összehasonlító Irodalomtudomány és Nyelvészeti Tanszék egyetemi tanára és a Cambridge University Tiszteletbeli tanára Női Holokauszt élettörténet-írások című előadására.

"Körülbelül négyszáz, nők által írt, a Holokausztról szóló élettörténet-írás alapján, azt mutatjuk be, hogy a nők legalább annyit – az elmúlt néhány évtizedben pedig jóval többet – írtak a vészkorszakról, mint a férfiak. Habár a szerzők túlnyomó része Kelet- és Közép- Európából származó zsidó, de mások tollából is származnak olyan jelentős visszaemlékezések, amelyek nem csupán a táborokról, de a Holocaust más vetületeiről is tanúskodnak. A nemiség tanulmányok területéről kölcsönzött élettörténet-írás (angolul life writing) elnevezés viszonylag pontosan jelöli a vizsgált szövegeket, mivel elmossa a műfaji határokat történelem és fikció, dokumentáció és szépirodalom között. Egyúttal ez az elnevezés olyan kérdéseket is felvet, amelyek manapság a Holocausttal kapcsolatos kutatások gyújtópontjában vannak, úgymint a “szerző” és a “narrátor” viszonya, a tanú szerepe, a történelem, az emlékezés, az értelmezés, a kultúra és az identitás kérdései vagy a kánon és az irodalom társadalmi megközelítésének a viszonya.

Végül, az élettörténet-írás elnevezés értelmetlenné teszi azokat a vitákat is, amelyek ezen – úgymond egyszerű emberek által írt – művek irodalmi értékét vagy jelentőségét firtatják, gyakran értékítéletek mentén, ingatag alapokon."

2008. október 3. péntek

TTT: Kores

A Várfok Galéria kistestvérében, a Madách téren (Bp, VII. kerület, Madách Imre u. 3.) található Spiritusz Galériában ma rendezik meg 18.15-től a TTT – Tábla Tologató Tárlat újabb darabját, melyen Kores (Korcsmár Eszter) grafikus állítja ki képeit.
A Design7 „PORTFOLIO” című társrendezvény keretében rendezett tárlaton Korest a táblatologatáson Madácsy István képzőművész felelteti. A Tárlat 2008. Október 11-én, szombaton délután ötkor zár.

Később a TTT-re minden hónap első hétfőjén kerül majd sor.
Kores grafikus művész alkotásai

Kores: „Jerry, my lover”
szitanyomat, 72x102 cm

Kores (Korcsmár Eszter) 2008-ban, a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán diplomázott. Munkáin olyan sokszorosítható grafikai eljárásokat alkalmaz, mint a szitanyomat vagy linóleummetszet. Kutatásai során mindig újabb és újabb technikai megoldásokat fedez fel, amelyek közelebb viszik elképzelései tökéletes megvalósításához, ezért több olyan munkája is akad, ahol az anyaghasználat miatt, egy egészen egyedi, egyszeri és megismételhetetlen munka születik. Az egészen rendhagyó újítások mellett, amelynek jó példája a plexi és vászon alapra készített rétegekből felépített diplomamunka, a vászon és az akvarell is fontos szerepet játszik. Tökéletes kerek pontokból felépített textilszerű felületei egyszercsak körvonalazódnak és rácsodálkozhatunk az előttünk álló figurára, ami szellem módjára kúszik elénk a képből. Kores a különböző technikák segítségével kívánja a valóságba transzformálni emlékeink furcsa foszlányait, melyből az irónia sem hiányozhat. A TTT megnyitóján a művész feleltetője, mestere Madácsy Imre képzőművész lesz.

Nyitva: hétfőtől péntekig 11-19 óráig, szombaton 12-től 17-ig (csak Design7 ideje alatt)


Sophie Calle – avagy a test és a pszichoanalízis

A Művészet és pszichoanalízis sorozatban a Petőfi Irodalmi Múzeumban (Bp, V. kerület, Károlyi Mihály u. 16.) este hattól a Sophie Calle – avagy a test és a pszichoanalízis című előadást hallhatják. Az előadó Oriold Károly mozgás- és táncterapeuta (Budapest).

Sophie Calle, 'Letter B from ''B, C, W'' ' [part] (1998)
Collection of the National Museum of Modern Art, Tokyo.

Közreműködik: Pálfy Margit előadóművész (Budapest). A program a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozatának része.

2008. október 4. szombat

Tarka magyar!

15.30-tól gyülekeznek a civilek a Tarka magyar! felvonulásra az Erzsébet téri Gödör előtt.
Több tucat civil szervezet összefogásával a 18 éves demokráciánk legnagyobb pártfüggetlen tömegdemonstrációja szerveződik TARKA MAGYAR címmel, az erőszak és a kirekesztés ellen. Várunk október 4-én, szombaton délután 15.30-kor az Erzsébet téren, a Gödör Klubnál.

Az Erőszakmentesség Világnapja alkalmából demonstrációt tartunk az egyre jobban elhatalmasodó erőszak és diszkrimináció megállításáért. A gyülekezés után a Hősök terére vonulunk, aholaz alábbi nyilatkozat alapján hitet teszünk a demokratikus értékek mellett, valamint amellett, hogy békés, az emberi jogokat tisztelő országban szeretnénk élni!
(A rendezvényen nem lesznek beszédek, és mindenkit csak magánemberként vagy politikától független civil szervezet tagjaként várunk!)

A Hősök terén a demonstráció részeként fotózást szervezünk a magasból, ezért kérjük, hogy mindenki hozzon magával valamilyen színes ruhadarabot, vagy egyéb színes rongyot, amelyet majd a feje fölé tud emelni! Kezdeményezésünkről a következő e-mailen lehet információkat kérni, és itt lehet csatlakozni is: tarkamagyar@gmail.com, illetve osszefogas.org

2008. október 5. vasárnap

Füvészkert! :)

Czapáry Veronika: A nő és a teste

A Nő és testiség címen megrendezett 5. Gender Konferencia Szegeden várta a hallgatókat és előadókat. A konferenciáról Czapáry Veronika számol be az ICA olvasóinak.

Czapáry Veronika: A nő és a teste

A Nő és testiség címen megrendezett 5. Gender Konferencia Szegeden izgalmas előadásokkal kecsegtette az odalátogatókat. Hogyan lehet a nőiséget megélni egy olyan társadalomban, mely alapvetően patriarchális kódokat rendel hozzá a nőnek önmagával kapcsolatos képéhez is? Milyen új megközelítéseket tudnak adni a nők egymás testképével kapcsolatban? A konferencia ezekre is kereste a választ. Ha a feminizmus szót kiejtem, hallom másokban visszhangzó súlyos konnotációit is: 'Akkor ti most ott férfiakat ettetek?' − Nem, sőt. Voltak a feminizmusnak elkötelezett férfi előadóink is. Összességében egy kellemes hangulatú, sok nevetéssel is fűszerezett konferencián vettem részt.



Összesen 28 előadás hangzott el, s mivel párhuzamos szekciókban zajlottak, ennek a felén lehettünk ott. Az előadások anyagai letölthetők a konferencia honlapjáról. S a tizennégy meghallgatott konferencia-előadásból is szelektálnom kellett. Az első napról beszámoló olvasható a literán − így én nem tudományos, hanem szubjektív élménybeszámolót igyekszem adni.



Az első nap végén bemutatkozott ICA, az Irodalmi Centrifuga estsorozat és blog is, melyet most Gordon Agáta és Györe Gabriella képviseletek. Az ICA-blog történetéről is szó esett, mindkettőjüktől hallhattuk, hogyan talált egymásra szerkesztő és élőfolyóirat. Gordon Agáta és Bódis Kriszta a Centrál Kávéházban kéthetente jelentkező beszélgetéssorozatainak fő témája a gender, a női hang és beszédmód felmutatása (immár három éve) és ugyanezt hivatott megmutatni a pár hónapja beinduló blog is. Önreflexíven tettek fel egymásnak kérdéseket a nyilvánosság előtt.
− Agáta, akkor most megkérdezem, mert erre akkor nem jöttem rá a felkérésből sem: Mi is az a nőtudat? − kérdezte Györe Gabriella.
Gordon Agáta kifejtette, olyasmi, amit pont rejtőzködése miatt nehéz megfogni, hiszen a patriarchális kultúra elnyomja; a női hang mindig a vadon kategóriájába esik, míg a férfiak mindennapi tapasztalatai a mítosz részei − mindez Elaine Showalter: Feminista irodalomtudomány a vadonban című esszéjére emlékeztetett, amiről bővebben a tűsarok.org-on lehet olvasni.
„Próbálunk az ICA-n teret adni olyan szerzőknek is, akik máshol nem, vagy nehezen tudnak megszólalni. Megmutatni, hogy létezik a női erőtér. Nagyon örülünk, hogy oldalunk nézettsége növekszik.” – mondta Gordon Agáta − szerzőként csak azt írhatom, legyen ez így továbbra is.

A blog bemutatása után Gordon Agáta performansza következett: a Hétsoros hazakáromlás című versét és a hozzá írt értelmezését adta elő. Eszerint a vers egy a magyar irodalomban végigvezethető fejlődési út eredménye melyek állomásai Petőfi Sándor Nemzeti dala, s egy a régi magyar irodalomban népszerű nőgúnyoló versike, a Szupra aggnő lehettek. A szabadon kelj fel asszony, ha hazajön az urad, hogy belédvághassa a...(nem részletezzük mit). – értelemben fordítható nőgnyoló versike hathatott Petőfire is − Feminizmus tekintetében sajnos mi még a Balkán vagyunk, kultúránkban túl régen gyökerezik a patriarhális szemléletmód, a feleségek sorsa, akiknek egyetlen esélyük volt a jó életre, ha hozzámentek egy gazdag földesúrhoz, aki nem verte őket. Magyarországnak nem volt Virginia Woolf-ja, az irodalomtörténeti tankönyvekben csak férfiakról tanulunk, élükön Petőfi Sándorral, mint sztárszerzővel. A Hétsoros hazakáromlás a sorba illeszkedve és kifordítva azt játszik el ezzel a hagyománnyal. A vers az ICA-n is olvasható.

A pénteki nap zárlataként éjfélig táncoltunk, főként a 80’as évek slágereit hallgatva, sok Abba-t, s aki akarta, az Anna fürdő jótékony gyógyvizében áztathatta ki magából az utazás fáradalmait.



Szombat reggel az első két előadásról lemaradtam. De P. Balogh Andrea: A Másság ereje és csapdái a Szomjas oázis című kötetben című előadásából annyit el tudtam csípni, hogy a női antológia egyes novellái kódrendszerükben sokszor kiszolgálják a férfi metaforákat, toposzokat és vágyakat, tehát az ellenkezőjét érik el, mint amit szeretnének. Szubjektív vélemény: megjelenésekor nem értettem, miért ezt a címet adják neki és miért egy meztelen női testtel szeretnének magasabb példányszámot elérni. Látunk-e férfi antológiákat meztelen férfitesttel vagy akár felsőtesttel reklámozni? Főként olyan komoly témakörben, mint az írás, irodalom? A Szomjas oázis cím mit jelképez? Várjuk, hogy megöntözzenek minket vízzel, spermával?
Ugyanígy az Éjszakai állatkert esetében sem értettem a címet − a könyvborítót, a meztelenül az erdőben könyvet olvasó nőt.



A következő előadó Darabos Enikő volt, aki Kiss Judit Ágnes: Irgalmasvérnő című könyvét elemezte abból a szempontból, hogy a szűz, kurva, apáca és a szentség milyen viszonyban merülnek fel a testiséggel kapcsolatban: mit mer bevállalni a szerzőnő. Darabos szerint mindent, hiszen kötete miatt kirúgták állásából (erre máshol is vannak példák: Luce Irigaray francia pszichoanalitikust is kizárták a Francia Pszichoanalitikus Egyesületből, amikor megkérdőjelezte Freud péniszirigységről szóló tanait). A hozzászólók közül valaki megjegyezte, csak annyiban mondd újat Kiss Judit Ágnes, hogy ugyanazokat a toposzokat, amiket eddig a férfiak használtak a szexualitásra, most nőként teszi. Darabos szerint ennél többet nem is tehet, hiszen a legnagyobb dolog ezt bevállalni.



A nap második csoportelőadásában, az „A” szekcióban, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetnek egy csoportja vett részt, mely Tatai Erzsébet: Együk meg aput?, című előadásával kezdett ez a szekció, mely Louise Bourgeois: The Destruction of te Father című szobrát/installációját elemezte:



A mű a fenyegetettséget és szorongást jelképezi, apu belső tereiben bármi megtörténhet, a művésznőnek sajátosan szigorú édesapja volt, apu megeheti, és őt is meg lehet enni, az erőszak tereiben nem lekövethetőek a testi kivetülések, hiszen az Apa neve a szimbolikus rend része, őt támasztja alá az egész kultúra, ezért a hatalmas belső tér, ahova, ha betéved az ember (ha férfi, ha nő), a férfiak által irányított társadalomban meglévő kiszolgáltatottságát élheti át. Beszélt arról, hogy a művésznő nyilatkozataiban mindig hangsúlyozta, hogy a kreativitás által megszabadult az őt ért traumáktól.

Átevickéltem a „B” szekcióba, sajnálattal hagyva ott a többi művészettörténészt, de ott Séllei Nóra előadását hallhattam a Fegyelmező gyakorlatok és fogyasztói kultúra a Bridget Jones naplójában címmel. Séllei értelmezte a szingli naplót, (amit itthon az Állítsátok meg Terézanyut képviselt). Arra hívta fel a figyelmünket, hogy Bridget Jones mindig felülírja, amit eltervezett − ebben a kultúrában nem lehet megfelelni a reklámoknak, a nőideálnak, a fogyásnak, a mínuszkilóknak − a nagyvárosi nő szorongató helyzete abból fakad, hogy elviselhetetlen elvárásokat támaszt felé a társadalom. Bridget dekonstruálja önmagát. Amit felépít, rögtön le is rombolja, az elvárások nem belülről, hanem kívülről jönnek.



Ezután Bollobás Enikő és Cristian Réka: Testi stilizálások és közélet című előadása következett: ők politikusnőink női reprezentációit vizsgálták. Szerepelt ebben Dávid Ibolya kalapgyűjteménye és Lévai Katalin ruházata, könyvborítói. Politikusnőink szereptévesztésben vannak − állították, s ezzel az állítással komoly vitákat váltottak ki ott helyben és később is.

Eklicas Kata: Nő a gésa testben címmel a japán gésa-életről szóló előadásában egy kérdésre reagálva odáig is elment, hogy a gésaság valójában talán nem is prostitúció, mivel a sztárgésák „csak” az úgynevezett donorral fekszenek le, bár a gésa nem maga választja ki a szponzorát, hanem mintegy a férfi szponzor tulajdona. A japán kultúrában mindezt másképpen értelmezik, mondta az előadó − magas szellemi színvonalon képezik ki a gésákat, hogy társadalkodónők és szórakoztatópartnerek legyenek. Régen a szegény családok adták el a kislányaikat gésának, ma már választható. Kérdés, hogy egy kislány mennyire tudja eldönteni, tényleg gésa szeretne-e lenni, amikor felcsillantják előtte ezt az „izgalmasnak és csodákkal telinek” beállított lehetőséget, de ha egyszer már bekerült, többé nem léphet ki.



A következő szekcióban Kegyesné Szekeres Erika: Megerőszakolt testek és lelkek. Nemi erőszakjelenetek az irodalomban férfi írók tollából, férfi és női fordítók perspektívájából című prezentációjában azt elemezte, hogy az erőszakjeleneteket hogyan fordítják át selymes valósággá a fordítók, míg az eredetiben egyértelmű, miről van szó. Hozzászólásként megjegyeztem, ledöbbentett, amikor a Jak táborban Farkas Tibor: Pangás című új kötetbemutatója kapcsán a fiatalember egy olyan jelenetet olvasott fel újdonsült könyvéből, amiben megerőszakol egy nőt, szétfeszíti a lábát és behatol. Nagy vitát váltott ki a könyv, egyedül Dunajcsik Mátyás tiltakozott, aki megjegyezte, ha már ilyen erőszakos jelenetről van szó, művészibben is meg lehetne fogalmazni − akkor legalább azt értékelnénk, hogy ez irodalom. Ez azonban az erőszak, amit nem erőszaknak állítanak be, mert a nő kellette magát témakörhöz vezethetne el minket.

Zerkovitz Judit: Közvetett és közvetlen jellemábrázolás és a test című előadásában szemelvényeket hallhattunk Charles Dickens Az örökösök című regényéből, melyekben a nőt úgy adták vették, mintha ló lenne. A komoly téma ellenére, az előadó szórakoztató stílusa miatt végignevettük az egészet.

Végül a szekció és a konferencia záró előadása, Huszár Ágnes „Ápol s eltakar” – a női test mint nemzetmetafora finn, francia, magyar, orosz összehasonlításban című előadása méltó záróakkordja volt az eseménynek. Bemutatta, hogy bizonyos nemzetek hogyan fetisizálják a nőt, az anyát, hogy ez milyen képi megnyilvánulásokban jelenik meg, és a nemzettudat szempontjából mi a jelentősége. A hangulat oldott volt, roppant élvezetes, képekkel illusztrált előadást hallhattunk itt is.



Az előadók többsége az egyetemek Angol-Amerikai Tanszékén tanít, nem véletlenül. Ők nincsenek úgy elzárva a nyelvi hozzáférhetőség miatt az egész Nyugat-Európát és Amerikát átható feminizmus és gender immár sokadik hullámától. Reméljük, egyszer nálunk is intézményesül és nemcsak a CEU-n, hanem egy külön tanszéken is tanulhatjuk a nemünkre oly létfontosságú reflexióknak e tudatosulását. Az önmagát genger szempontból is meghatározó író és kutató kénytelen az önreflexióra: megkérdezni és meghatározni helyét a kultúrában, nemcsak a neme miatt, hanem jelen esetben a testiség, mint ősrégi téma kategóriájában is. Jövőre a konferencia anyagából tanulmánykötet is megjelenik (ahogy az eddigi évek konferenciáiból is volt). Végül a jövő év témáját vitattuk meg a záró workshop-on, ami valószínűleg a Szexualitások terei címet kapja majd. Azért a többes szám, hogy lássuk, milyen sokszínű a kultúránk, hányféle szexualitásról is beszélhetünk a család, a házasság szerepmintáin át a meleg és a queer-elméletek szexualitás-értelmezéseiig.

Antiszemitizmus és nemzeti kultúrakoncepció

"Első lépésben Magyarországon a kultúrát kellene újradefiniálni. Mert ha az érvényben lévő kultúrafelfogás maga zárt, affirmatív, akkor az erre a kultúrameghatározásra felépített stratégiák és operatív eszközök által a mindenkori kultúrpolitika reprodukálni és automatizálni fogja a kirekesztést. A nyílt, vagyis antropológai kultúrafelfogás és az erre a kultúrafelfogásra felépített stratégiák és operatív eszközök segítségével ellenben a mindenkori kultúrpolitika reprodukálni és automatizálni fogja a társadalom nyitását és demokratizálását." − Marsovszky Magda Antiszemitizmus és nemzeti kultúrakoncepció címmel 2007 december 4-én az MTA Szociológiai Intézetében tartott előadást. Ennek szerkesztett és rövidített változatát olvashatják cikkünkben.

Bevezetés

Az antiszemitizmus jelenségének megértéséhez manapság egyre inkább közelítenek a kutatások a kultúratudományok felől, amely, mint interdiszciplináris tudományág, magába foglalja az antiszemitizmuskutatást, a történelemkutatást, a szociálpszichológiát, a szociológát, a politikai kultúrát, a kulturpolitikát stb. A kutatások célja, hogy a társadalomban található elsősorban antiszemita kirekesztési tendenciákat felfedjék és olyan megoldási javaslatokat keressenek, amelyek a demokratikus strukturákat erősítik. A németországi kutatások és tapasztalatok nagymértékben hozzájárulhatnak a magyarországi helyzet megítéléséhez, ugyanis a német és magyar, mint két közép-európai kultúrkör a releváns időszakban, a nemzettudat fejlődésétől a II. Világháborúig közel állt egymáshoz(1). Miért ne lehetne vitára bocsátani az ottani, II. Világháború utáni megoldási javaslatokat, melyek révén az ország az un. múltfeldolgozás és a társadalmi demokratizálás területén irigylésre méltóan nagy utat tett meg, s megvizsgálni, mit lehetne ezekből átvenni, adaptálni?

A németországi antiszemitizmuskutatás évtizedek óta foglalkozik az antiszemitizmus struktúráinak kidolgozásával, melyek egy bizonyos régióban hasonlóak.

Melyek az antiszemitizmus megjelenési formái általában és Magyarországon?

Ezek a legújabb kutatások(2) nyomán a következők:

A tettes-áldozat reláció megfordítása az antiszemita logika tipikus jelensége. E szerint a nemzet protagonistái, az un. „hős patrióták“ végső soron a „zsidó tettesek“ áldozatai, ezért az „áldozatok“ önvédelme jogos és szükséges. Ebben az érvelési mintában egyenesen a többségi társadalom (a nép meghatározása itt szabadon behelyettesíthető) tölti be az áldozat szerepét, s szinte mindenki más a tettesét. A többségi társadalom volt kénytelen elszenvedni a Versailles-i, vagy a trianoni szerződések következményeit, majd szenvedett a II. Világháborúban is (Magyarországon és a többi posztkommunista államban még gyakori a szovjet megszállás és a későbbi diktatúrára hivatkozás érve), ennek ellenére „némely körök“ ma is kollektív bűnösként próbálják beállítani. Itt nem a társadalom Trianon vagy a II. Világháború által okozott szenvedésének megkérdőjelezéséről van szó, hanem arról az esetről, amikor a szenvedés emlegetését arra használják, hogy párhuzamot vonjanak pl. a Gulag es a Holokauszt között, mert ezzel a Holokauszt egyediségét relitivizálják.

Ezek a relativizáló próbálkozások meghamisítják a történelmet és obligát fordulatuk, hogy a többségi társadalom nem kiáltható ki bűnösnek, de ha mégis az lett volna, akkor az már régen elévült, hiszen a mai generációk nem is éltek abban az időben. Még szélsőségesebb fogalmazásokban már maguk a „zsidók“ is tehetnek arról, ami megtörtént. Majd e folyamat végén figyelhető meg rendszerint az a követelés, hogy szűnjön meg végre ez az „örökös emlékezősdi“.

Az antiszemitizmus minden Auschwitzra történő emlékezést a zsidók által szorgalmazott presszióként értelmez, mert úgymond a „zsidók“ a szegény többségi társadalmat igyekeznek jóvátételre kötelezni, sőt egyenesen zsarolni. Olykor már az is megjelenik, hogy a „zsidók“ a németeket (magyarokat) mindig is utálták, s most ráadásul ezt az „Auschwitz-agyrémet“ is kitalálják. De ismertek azok az érvelések is, melyek szerint a „zsidók“ bizonyos „álmerényletek“ célpontjaiként, áldozataiként beállítva magukat, csupán a figyelmet terelnék el önmagukról, hogy az esetleges aggresszív „ellenlépéseik“ jogosságát igazolják. Ilyenkor általában elhangzik a felhívás, hogy „elég volt, a népnek meg kell végre védenie magát“.

Ez a gondolat rögtön elvezet a következő kérdéshez: kik is azok a „zsidó tettesek“, ki az az ellenség, akivel szemben a „népnek“ (ill. valamely „hős patriótáknak“) meg kellene magát védenie?

Itt mindenekelőtt tisztázni kell, hogy amikor az antiszemtizmussal kapcsolatban „zsidók“-ról beszélünk, akkor ők sosem azonosak azokkal, akiknek zsidó az identitásuk. Az antiszemitizmus „zsidója“ az antiszemiták fejében keletkezett ellenségkép, vagyis kulturális konstrukció. Mind a pszichoanalízisből, mind az antiszemitizmuskutatásból tudjuk, hogy az „idegenek” illetve az „idegenség” elleni gyűlölet mindig kivetített öngyűlölet, melyet szorongások és félelmek mobilizálnak. Az ember azt gyűlöli, amit magában nem szeret. Amit a szorongó ember magában elnyom, azt kivetíti valakire vagy valakikre, akik ellen harcol. Az antiszemitizmus „zsidói“ tehát még egyszer: konstrukciók és fantomok.

Ennek megfelelően az antiszemita ellenségkép a leggyakrabban absztrakt ellenségkép, pl. a „multikulti”, a „globalizáció”, de nem ritkán az USA, vagy az Európai Únió, sőt maga a „demokratikus intézményrendszer“ is.

Thomas Haury nyomán az ilyen ellenségkép felvázolását ‚strukturális antiszemitizmusnak’ is nevezhetjük(3), ami azt jelenti, hogy antiszemita gondolkodási struktúrákról van szó, melyeknek nem az a lényege, hogy milyen konkrét csoportokat tekint a többségi társadalom az ellenségének. Ugyanezek a struktúrák alkalmazhatóak más ‘rendszeren’ vagy ‘normán’ kívülinek tekintett csoportokkal (pl. a romákkal vagy homoszexuálisokkal [„Buzikat a Dunába, zsidókat meg utána”]) szemben is, ugyanakkor országokra, régiókra, de egyszerűen valamely absztrakt tulajdonságokra is vonatkoztathatóak.

Az absztrakt tulajdonságokra két gyakran használt példa a „bolsevik“ és a „liberális“ jelző. Az antiszemiták a közép európai kultúrkörben az 1920-as évektől kezdve mindmáig egyetértenek abban, hogy az Európára nézve legnagyobb veszélyt egyfelől a bolsevizmus, másfelől a liberalizmus jelenti, melyet a „zsidók“ találtak volna ki. Goebbels és Hitler is ezt a receptet követték, amikor a zsidók ellen mozgósítottak. „A zsidók találták ki a marxizmust, zsidók azok, akik évtizedek óta a világot forradalmasítani akarják“, mondta Goebbels 1941-ben(4). „A baloldali ideológia gondolatait a zsidóság termette meg. /.../ A baloldali internacionális ideológia a szétszórt zsidóság természetes, organikus nacionalizmusa irtózatos imperializmusának legfőbb szellemi eszköze...“, mondta egy fiatal színész 2007. okt. 22-én a Hegedüs féle Hazatérés-templom előtt Szabó Dezsőt idézve 1935-ből(5).

Azt, hogy a mai liberális támogatottságú szocialista kormány végülis nem más, mint kommunista utódpárt, mely bolsevista módszerekkel irányítja az országot, az un. „nemzeti oldal“ rendszeresen sugallja Magyarországon. Ez a sugallat a kutatások szerint tehát a ‚strukutrális antiszemitizmus’ kategóriájába tartozik.

A ‚liberális’ jelző az egyik legrégebbi antiszemita kód, s ennek megfelelően a magyarországi antiszemitizmus leggyakrabban a liberális párt, az SZDSZ ellen irányul, ami szintén bizonyítja, hogy az antiszemitizmus célpontja nem mindig egy konkrét személy, hanem lehet egy egész párt is, melyet egyszerűen ‚zsidó párt’-ként emlegetnek. Morvai Krisztinának az a kijelentése, hogy a „szemkilövető törpepárt rákényszeríti az akaratát a magyar népre“(6) egyértelműen antiszemita kijelentés. De az olyan ártatlannak vélt mondatok is, miszerint a „kisebbségi farok csóválja a többségi kutyát“ is antiszemita konnotációjú.

További ellenségképek az „idegenszívű“, a „kozmopolita“, stb., de pl. a „posztmodern“ is lehet a „cionizmus“ fedőneve. Ezek megint nem konkrét személyek, hanem absztrakt fogalmak, melyeket mint “idegeneket“ ill. „idegen“ tulajdonságokat „zsidóknak“ tulajdonítanak. Az antiszemitizmus ideológiájában tehát nem az a mérvadó, hogy a gyűlölet célpontja maga zsidó identitású-e, vagy sem. A társadalom antiszemita része nevezi meg azokat a köröket, tulajdonságokat, kormányokat, pártokat stb., akiket, vagy amelyeket zsidónak tart.

Abban, hogy kiket tart annak, van egy belső logika, amit, ha felfedünk, hatékonyabban tudunk ellene tenni is. Eszerint a mai magyarországi kormány mindkét pártja (a kisebbségi és a támogató) zsidó, élén Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, aki ma az „ügyeletes zsidó“ szerepét tölti be, függetlenül attól, hogy neki magának milyen az identitása (erre utal, amikor Gyurcsány szélsőjobb honlapokon zsidóként jelenik meg, mint azt az alábbi két, szélsőjobb honlapokról vett példa mutatja).





Az antiszemitizmus további jellegzetességeként megfigyelhetjük a mobilizálást, a felhívást, mely szerint a „nemzetellenes vezetőknek bűnhődniük kell“, s legújabban előfordul a fegyverbe-szólítás is. A „nemzetellenesség“ az egyik leggyakrabban előforduló antiszemita sztereotípia: a „nemzetellenes“ tehát „zsidó“.

Összefoglalva: az antiszemitizmus olyan ideológia, mely nem azonos az erőszakkal ill. a konkrét diszkriminációval, hanem elsősorban világnézetként értelmezendő és nem gyakorlatként. Az emberek ugyan általában a zsidók ellen vallásuk miatt elkövetett diszkrimációt értik alatta, ez azonban így nem fedi a valóságot. Az antiszemita ideológia ellenben elengedhetetlen bázisát képezi a konkrét diszkriminációnak, és az említett felhívások nélkül is benne foglaltatik az erőszak lehetősége, mert olyan jogosnak vélt önvédelemről szól, amelyben a (vélt) veszélyek a csakis a (vélt) ellenség kiiktatásával szüntethetőek meg.

Az antiszemitizmus struktúrái

Az antiszemitizmus európaszerte a 19. században keletkezett ideológiai reakcióként a kapitalizálódásra és az ezzel együttjáró társadalmi változásokra, s − Thomas Haury szerint – a modern társadalmat veti el(7).

Többek között a „zsidók“ tehetnek a modern társadalomban jelentkező olyan folyamatokról, mint a tradicionális modellek és normák felbomlása, a családi- ill. szexuális kapcsolatok változásai, de felelősek a modern, absztrakt művészetért, a kozmopolita tömegkultúráért, a nők emancipációjáért, az urbanizálódásért, stb. is.

Fontos strukturális jellemzője a megszemélyesítés, mely a társadalmi kapcsolatokat és folyamatokat mint a gonosz emberek tudatos machinációit állítja be. Az efféle megszemélyesítések mögött összeesküvéselméletek húzódnak.

Jellemző rá továbbá a manicheizmus, mely a világ történelmét a két alapelv, a Jó és a Gonosz, a Fény/Világosság versus Sötétség, Rend versus Rendetlenség/Káosz, a Becsületesség/Moralitás versus Hazugság, Felemelkedés versus Lesüllyedés antagonisztikus ellentéteként magyarázza. E minta szerint az egyik oldalon áll az „idegen és veszélyes elem“, melytől minden rossz ered. A másik oldalon értelemszerűen és automatikusan az ellenkép, mint a Jó jelenik meg, s ez a saját, tehát a magyar, a német stb. nép. A Nép meghatározása, mint kesőbb még remélhetőleg kiderül, az antiszemitizmuskutatás szempontjából rendkívül fontos.
A manicheizmus továbbá azt is jelenti, hogy ez az idegennek és veszélyesnek vélt elem egzisztenciálisan a Fenyegető és lényegileg a Gonosz konstrukciójaként démonizálódik. Ennek megfelelően az „áldozat”-nak nemcsak morális jogai vannak, hanem egyenesen kötelessége is, hogy a Gonosz elleni önvédelemben aktív legyen.
A manicheizmusban implicite magában foglaltatik az eszkatológiai perspektíva: a megváltás, mely szerint, ha a Gonosz elűzetik a világból, akkor minden jóra fordul és megoldódnak a problémák. Az antiszemita többségi társadalom tehát a saját maga által alkalmazandó erőszakot is szent kötelességnek érezheti. Az antiszemitizmus erőszakba történő átfordulása, vagy pl. a fegyverbeszólítás arra hivatott, hogy a „nemzettestet“ megszabadítsa a „kártevőktől“.

Ezen a ponton rendszerint megjelenik egyrészt a nemzetfogalom biologizálása, amely az „organikus nemzet“ konstrukciójára vezethető vissza(8). Ebből, tehát az „organikus nemzet“ koncepciójából fejlődött ki idővel a nemzet és az emberi test közötti párhuzamvonás (pl. ha azt mondják, „csonka Magyarország olyan, mint egy emberi test, melynek levágták kezét, lábát“). A nemzetfogalom biologizálásának következménye egyrészt a „nemzet“ fajként való értelmezése, másrészt a „dehumanizálás“ jelensége is, mely szintén jellemző az antiszemitizmusra, s melyben egy embert, vagy egy embertípust féregként, kártevőként, élősködőként emlegetnek (ilyen, pl. a „csótány-Gyurcsány” kifejezés, valamint a kormány kártevőként való ábrázolása).



A pogrom, a megsemmisítés, és a gyilkolás, mint „féregirtás“ ebben az ideológiában implicit cselekvési lehetőségként van jelen.

Jellemző az antiszemitizmusra továbbá, hogy a féltett, népnemzeti közösség (német, magyar, stb.), mint a „zsidó“ ellentétpárja jelenik meg, melyben a „Mi-csoport“ a nemzet népének etnikai közösségként értelmezett konstrukcióját jelenti. Ennek lecsapódása elsősorban a „harmonikus“ és „fennkölt néplélek“ megtestesüléseként felfogott „nemzeti kultúra“ konstrukciójában észlelhető, melyet (nemzeti ünnepeken, zászlóavatásokon, stb.) politikusok és kultúrpolitikusok gyakran használnak arra, hogy a „nemzeti mítoszokat“ segítségül hívva szinte ráolvasással igyekezzenek megteremteni a „nemzeti egységet“. Ez a közösségi gondolkodási forma, ez a harmónia-elképzelés a „nép“ kifejezésben kezdettől fogva fellelhető. A nép, mint homogén etnikai nemzet, vagyis a népnemzetközösség-elképzelés, a modern társadalom antimodern, reakciós ellenfogalma, a zárt társadalom kifejezője, mely azonban a nyílt társadalom automatizmusában esélytelen maradna. Mint az újabb nacionalizmuskutatások egyértelműen igazolják, a népnemzet konstrukciója automatikusan generálja az ellenségképet, tehát ellenségkép megalkotására van utalva ahhoz, hogy önmagát létrehozza.

Az antiszemitizmus ellenségképe is összetett. Vannak normálisnak számító ellenségek és van egy ideális ellenség. A „normálisnak számító“ ellenségek a többi nép, nemzetek (pl. nemzeti kisebbségek), melyeket ugyan ki kellene űzni, de általában nem vitatják el azok egzisztenciális jogát. Ugyanez nem vonatkozik a „zsidókra“, ők ugyanis nem normálisnak számító ellenség, ők az ideális ellenség. Ők nem egyszerűen egy ellenséges, egy másik nemzet, vagy kisebbség, amelyet el kell űzni, hanem egyenesen a „nem-nemzet“, vagyis a nemzet „nemzetietlen“, antagonisztikus ellenségei, amelyeket a világ megváltásához meg kell semmisíteni. Ez nem véletlen, megvan a belső logikája, hiszen a „zsidók“ a modern társadalom azon megtestesitői, akik a népnemzeti-közösségek keletkezését úgymond meggátolják, bomlasztják, vagy atomizálják. Az ő megsemmisítésük a modern társadalom megsemmisítésével azonos és azt ígéri, hogy helyreáll a megzavart népnemzeti közösség.

A nemzetté válás folyamatának jellemzője a német és magyar kultúrkörben az is, hogy a nemzetet egyfajta vallásosság veszi körül, amit nevezhetünk szekularizált vallásnak vagy nemzetvallásnak is. Ebben lényeges, hogy az absztrakt univerzalismussal és a pénz (a „mammon“) hatalmával, ill. törvényével (amelyek az antiszemitizmusban zsidó ismérvek) szemben megjelenjen egy konkrét, „isteni reinkarnáció“. Például egy „Führer“ személyében, vagy „más nagyra hivatottakban“, akik nemcsak hogy képesek, hanem akiknek kötelességük is áldozatot hozni a „nemzetközösségért“. A „nemzetközösségért“ hozott áldozatvállalás kérdése azért különösen fontos, mivel egy idő után csak ez a projekció képes egységet teremteni. A metafizikai ellenséggé felmagasztosított „zsidó“ ugyanis lehetővé teszi, hogy egymással konkuráló, ellentétes politikai beállítottságú körök, gazdagok, szegények stb. összefogjanak. Az antiszemitizmus olyan identitásképző ideológia, amely országokon belül, de nemcsak ott, hanem azokon kívül, sőt egész régiókon átívelve is képes különböző erők összefogására, s az egység megteremtésére (pl. ezért épülhetnek ki manapság egyre intenzívebben a kapcsolatok az európai antiszemiták és a számukra tulajdonképpen alacsonyabb rendű iszlám országok antiszemitái között(9)).

Ez a nemzetvallásos felhang volt jellemző pl. a 2007-es Magyar Sziget Fesztiválon Wittner Mária beszédére, aki az 56-os lyukas zászlót Krisztus sebéhez hasonlította: „A magyar nemzet sebe, Krisztus sebe és az elesett hősöknek a sebe áll szemben a Sátánnal! És ezt a harcot meg kell vínunk!“ – mondta, amivel egyben mobilizálta is a sok ezres közönséget. Különösen veszélyessé teszi ezt az ideológiát ez a keresztényi tradícióból eredő vallásos konnotáció, mert az általa vizionált helyzetértékelés alapján előfordulhat, hogy néhányan szent kötelességüknek érezzék, hogy „vérüket“ áldozzák a „nemzetért“ az „identitásnélküli idegenek“, a „bolsevista kommunisták“, a „liberálisok“, a „multikulti“, a „globalizáció“ stb. ellen.

Az antiszemitizmus „kollektív zsidó“ ellenségképe olyan sztereotípiákban jelenik meg, mint pl. a liberalizmus, a bolsevik kommunizmus, a kapitalizmus, az univerzalizmus, a szociáldemokrácia, a liberálbolsevik média, az urbánus életvitel, vagy a bűnös, dekadens, liberális nagyváros, a hedonista Nyugat-Európa, a kizsákmányoló bankrendszer, stb. Olyan személyek vagy intézmények, akik vagy amelyek ezen (és még sokkal több) sztereotípiáknak megfelelnek, a mai magyar társadalom projekciós célpontjai és konkrét támadásoknak vannak kitéve. Ezért különösen veszélyeztetett a liberális intellektuális réteg, a szociálliberális politikusok, balliberális újságírók és balliberális médiák.



Összefoglalva tehát: az antiszemitizmus a krízis szemantikája, a modernizációtól, a társadalmi és kulturális átalakulásoktól való félelem kifejezője, az etnikai alapú, homogenitásra törekvő nemzetkoncepció és az erre, mint alapra felépített nemzeti kultúra, vagyis a zárt társadalom és a zárt kultúra kísérő jelensége. Az etnikai alapú nemzetkoncepció − Ralf Dahrendorf szavaival − a nyílt társadalom legnagyobb ellensége(10). A megoldás tehát abban a kérdésben rejlik − s Nyugat-Németországban is erre keresték a választ a 60-as években −, hogyan is lehetne megteremteni a nyílt társadalmat. Ez az útkeresés a 70-es évek elején az un. „Új kultúrpolitikában“ csapódott le, ami nagymértékben hozzásegítette a németországi társadalmat ahhoz a folyamathoz, amit ma „múltfeldolgozásnak“ szoktak nevezni.

Mik az etnikai alapú nemzetkoncepció és a völkisch-népnemzeti gondolkodásmód veszélyei?

Az etnikai értelemben vett nemzetet és az ebben való gondolkodást magyarul „népi“, vagy „népnemzeti“-nek, németül „völkisch“-nek nevezik. A német és a magyar kultúrkör egymásrahatása miatt én „völkisch-népnemzeti“-nek nevezem.

Hogy mit is takar a „nép“ kifejezés, erre Hanák Pétertől tömör választ kapunk: „régiónkban /.../ a tudatformálásban nem a francia mintát, hanem a német romantika nyelvi-etnikai nemzetkoncepcióját vették át. Ebben a felfogásban a „nép” nem a nemesség és a polgárság alatti dolgozó rétegeket, hanem egy idealizált archaikus közösségre visszanyúló etnikai identitást jelentett, utóbb, a századvégen a „népi” a fajival azonosítható értelmet nyert. Ebből a népies nemzeteszméből és szervezési gyakorlatból alakult ki a szociáldarvinizmus, a konzervatív szociálreform és az agresszív nacionalizmus hatására a rasszizmus, amelynek diszkriminatív joggyakorlata, antiszemitizmusa századunk második negyedében olyan rettenetes eszmerombolást és fajirtást eredményezett Németországban, Ausztriában, Magyarországon, Romániában − és voltaképpen az egész régióban.“(11)

A völkisch-népnemzeti gondolkodásra Samuel Salzborn szerint(12) jellemző a nemzet „önetnizálása“, mely a nemzet tagjai alatt származási és vérségi rokonsági köteléket feltételez. Míg egy család esetében van is ennek reális alapja, addig egy egész nemzet esetében ez lehetetlen, így ez fiktív, tehát elképzelt közösség, „imagined community“(13) marad, mely azonban ebben a gondolkodásban mint objektív adottság szerepel. A nemzet etnikai közösségként, „ethnos“ (Ethno-Nation) történő felfogása (pl. magyarság, németség), antagonisztikus ellentétben áll a demokráciával, mely a nemzetet „demos“-ként definiálja. Ez az államon belüli „polgárok egyenlőségét“ jelenti.

Veszélyes mivoltát három pontban lehet összefoglalni.

1.) Autoriter karaktere van (paternalista), ezért alázatot követel és politikai vezéreket termel ki magából. Alázatunk azonban a politikai vezéren kívül irányulhat egy intézményre is (pl. az egyházra), egy közösségre, vagy magára az etnikai nemzetre.
2.) Egyenlő benne a nép(iség, németül: Volkstum) a nemzettel, amiből szükségszerűen az következik, hogy a népnemzet határai nem azonosak az ország, vagy államnemzet határaival, hanem integrálni akarja a határon kívül élő „saját“ kissebségeit. E miatt viszont ez a gondolkodásmód a Nagy-Birodalom mítoszhoz és a revansizmushoz mint lehetséges megoldáshoz vezet.
3.) Mivel a népiséget (Volkstum) autentikus és homogén közösségnek tekinti és benne állandóan a „valódit“, az „igazat“ és a „tisztaságot“ keresi (pl. a szlogen: „Szentkorona rádió: a tiszta magyar hang“), azért minden idegennek érzett befolyást „szennyezettségként“, „tisztátlanság“-ként él meg. Ez a gondolkodás ellenségképeket gyárt, melyek az antiszemitizmus mintájára „készülnek“.

Klaus Holz kutatásai szerint(14) a modern antiszemitizmus olyan ideológia, mely az etnonacionalizmus nélkül nem is érthető meg igazán. Ott, ahol az etnonacionalizmus bizonyos szociális csoportoknak, amelyek – joggal vagy alaptalanul – bizonytalanságot éreznek, belső tartást biztosít, pszeudo-vallásos funkciót tölt be és az erős és homogén nemzet eszméje biztonságot és előrehaladást ígér, kedvező táptalajra talál az antiszemitizmus, és olyan formában jelenik meg, mintha a vélt ‚nemzeti egység’-et veszélyeztetnék annak antagonistái. A ‚nemzet’ tehát kvázi ‚áldozatként’ védekező pozicióba kerül, s a saját legitim önvédelmét hangsúlyozza.

Olyan államokban, melyek társadalmi átalakulásokon ill. krízisen mennek keresztül, általában megindul egy etnizálási folyamat, ami azt hangoztatja, hogy a nemzet összetartozása származásán, vér szerinti kötődésén alapul. Ennek automatizmusához tartozik, hogy a ‚nemzeti identitás’ egyre ‚magasabb szintet’ ér el, tehát az ‚etnikai nemzet’ lassanként felmagasztosítja és felsőbbrendűnek ítéli meg magát (kulturális felsőbbrendűség). Az etnizálás azért is veszélyes, mert idővel faji elképzeléshez vezet. Az etnikai alapú konstrukciók a faji alapú konstrukciók részeként foghatók fel.

A völkisch-népnemzeti gondolkodásra jellemző a politikailag is veszélyes un. kultúrpesszimizmus(15), melyhez hozzájárul az a psziché által determinált érzés is, miszerint Magyarország helyzete periferikus(16), s mindez a „nemzethaláltól való félelem“-ben csapódik le. Ez ma Magyaroszágon elsősorban az egészségügyi reformmal kapcsolatban tapasztalható olyan kifejezésekben jelenik meg, mint „a nemzet megsemmisítése“, a „magyar nép rombadöntése“ vagy a „magyarság genocídiuma“.

A völkisch-népnemzeti gondolkodásban a kultúra nem individuális identitásfolyamatot, hanem kritikátlan kulturális örökséget jelent (pl. kulturális, vallási szokások, tradíciók, himnuszok, emlékművek, kultikus cselekedetek vagy tiszteletet adó ceremóniák ápolását), tehát statikus szisztémarendszert, melyben az egyes népnemzeti csoportok cselekedetei, aktivitásai és azok „organikusan“ kifejlődött „szellemi öröksége“ nyilvánul meg. Azt feltételezi, hogy a különböző kultúrák egymás mellett mint zárt, körülhatárolható, etnikailag homogén szigetek helyezkednek el. Ragaszkodik a nemzeti különbségekhez és a saját kultúrája alatt a saját népnemzeti sajátosságait érti. A folklorizmusban pótkultúrát gyárt, mert a paraszti világ folklorizmusában véli felfedezni az „autenticitást“, a „természetességet“, az „eredetit“ és a „tisztaságot“.

A saját népnemzete sajátosságainak kihangsúlyozása azonban mindig együtt jár a másoktól való elhatárolódással, ezért a völkisch-népnemzeti gondolkodás a szegregációt segíti elő, s megosztja a társadalmat. A saját kultúráját mindig magasabbrendűnek itéli meg (kulturális felsőbbrendűség), ezért a többi kultúrát mint „idegenszerű beszivárgást“ utasítja el. Ahhoz, hogy a saját nép-nemzetének vélten „tiszta“ és „egységesen körülhatárolható“ (zárt) kultúráját megtarthassa, minden érdekellentétet elhárít magától. Ezért állnak a kisebbségek, vagy a vélten „mások“ állandó homogenizálási nyomás alatt.

Érdekellentétek azonban mindig vannak egy társadalomban, ezért vélik úgy a völkisch-népnemzeti gondolkodók, hogy védekezniük kell, s ezért jön létre ennyi védegylet, önvédelmi egyesület, vagy önvédő sereg, melyek óriási erőket összpontosítanak a civil munkájukra. E „nemzetmentő“ (magyarságmentő) gondolkodásmód automatizmusához tartozik, hogy egy idő után átfordul erőszakba, s a saját, belső logikájának a végpontját az etnikai tisztogatás jelenti, melyben a vélten homogén kultúrát akarja megtisztítani a vélten idegen elemektől. A mai magyarországi nemzetvédők a morális értékvákuum, a posztmodern tetszőlegesség ellen és egy nemzeti újászületésért küzdenek, cselekedeteiket morális forradalomként fogják fel.

A völkisch-népnemzeti gondolkodás a szociális és kulturális folyamatokat biologizálja. Az eredetileg kulturális barát-ellenség dichotómia biologizálása az ellenség dehumanizálásához vezet, s így következhet be, hogy az ellenséget kiirtandó kártevőnek ábrázolja.

Mint láttuk, a ‚nemzeti egység’ protagonistái a ‚zsidók’-at a társadalmilag veszélyes tulajdonságok olyan tömegével ruházzák fel, aminek nincsenek, nem is lehetnek reális, materiális megfelelői, ezek tehát antiszemita konstrukciók, s mint ilyen: kulturális konstrukciók. A másik oldalon az ‚egységes, homogén nemzet’ is elképzelt, tehát kulturális konstrukció, ‚imagined community’. Mind a ‚homogén nép-nemzet’ mind az antiszemita értelemben vett ‚zsidó’ esetében tehát kulturális konstrukcióval állunk szemben. A zsidó-konstrukció a nemzeti önkép konstrukciójának antagonisztikus ellentéte, amely a társadalom konkurens és idegen érdekeit szolgálja és a ‚nemzeti identitás’ ellensége.

Az etnonacionalista, vagyis a völkisch-népnemzeti ideológia és nemzetkoncepció nem demokratikus, hanem totalitarista logikájú, mert létét az határozza meg, hogy az egyéni identitás alapjának a csoport-identitást tekinti. E koncepció a nép alatt olyan közösséget feltételez, amely közös származáson alapul és melyet a többi, természetesnek vélt közösségtől kulturális és szellemi, leggyakrabban nyelvi sajátságok, valamint egy megfelelő közösségi tudat különböztet meg, s melynek kohéziós ereje morális tradíciókon nyugszik. Ez a modell antagonisztikus ellentéte a ‚társadalom’-felfogásnak. A nép mint ‚társadalom’ demokratikus koncepciója ezzel szemben az egyenrangú individuumok egymásmelletiségét hangsúlyozza, amelyet a szociális érintkezések hálózata kapcsol össze.

Itt tehát két különböző antagonisztikus szociális modell-elképzelésről van szó.
Összefoglalva: a völkisch-népnemzeti gondolkodás (más szóval az etnonacionalizmus) és az antiszemitizmus ugyanannak az éremnek a két oldala. Az a program tehát, amely az antiszemitizmus legfőbb mozgatórugói közé tartozik, az etnonacionalizmus, vagyis a völkisch-népnemzeti gondolkodás, mely az ‚ethnos’ görög szóra vezethető vissza és amely etnikai népfelfogást jelent. Ez az a tényező, ami táplálja, mobilizálja, élteti a kirekesztést.

Magyarországi nemzetkoncepció és kultúrpolitika a rendszerváltás után

Magyarországon a rendszerváltás után a globalizáció következtében szociokulturális ‚védekező mechanizmus’-ként megerősödött az etnonacionalista, vagyis völkisch-népnemzeti nemzetkoncepció, s a magyarországi kultúrpolitika alapját az 1989/90-es rendszerváltozás óta egy − a mindenkori kormányok beállítottsága szerint különböző intenzitású – völkisch-népnemzeti felfogás képezi, mintha az 1920-ban a Trianoni Szerződés következményeként a szomszédos országok javára leválasztott területeken élő magyar kisebbség kulturálisan mint homogén, etnikailag egységes ‚magyarság’ még mindig Magyarországhoz tartozna. A mostani, szocialista-liberális kormány programja is kihangoztatja a „határon túli közös magyarság nemzeti politikáját”. Hiller István „A kulturális modernizáció irányai”(17) című írása ugyan kiemeli azt a fontos megállapítást, hogy a kultúrpolitika mindenekelőtt társadalompolitika, s hogy kulcsszerepe van a kultúrának a társadalmi igazságosság megteremtésében, megemlíti a „zárt kultúra – nyitott kultúra” közötti fontos különbséget, azonban ezeket a kifejezéseket nem magyarázza meg, s nem definiálja a kultúrát. Ugyan sejteti, hogy széles értelemben vett kultúrára gondol, mégsem határolódik el a „magyarság” kultúrájának etnikai értelemben vett – zárt − értelmezésétől.

Hogy egy ‚zárt kultúrafelfogás’ mennyire gátolja a ‚nyílt társadalom’ létrejöttét, erről Németországban az 1968-as kulturális forradalom hatására kialakult társadalmi viták következtében jött létre konszenzus. Azóta általánosan elismert, hogy a kultúrának társadalompolitikai funkciója is van, s ez a funkció (a kultúra behatárolt lehetőségeit mindenkor figyelembe véve) a társadalom nyitása, illetve demokratizálása. A 70-es évek elejétől bevezetett úgynevezett ‚Új kultúrpolitiká’-nak reflexív hatása a nyugat-németországi társadalom demokratizálásában óriási szerepet játszott, s a kultúra nyitottsága a társadalmi toleranciaszint emelkedésének fontos bázisát képezte.

Míg a nyílt, tehát antropológiai kultúrafogalom Magyarországon is a társadalom demokratizálásához járulna hozzá, a zárt, tehát affirmatív (völkisch-népnemzeti, etnikai) kultúrafogalomra felépített stratégiák és operációs eszközök továbbviszik, újratermelik és automatizálják a kirekesztést és ezzel együtt a demokráciadeficitet.

Hiába próbál tehát szakítani egy kultúrpolitikai stratégia a „kultúrfölény klebelsbergi eszméjével“, ez addig nem fog túllépni a szándék szintjén, amíg a stratégia alapjául szolgáló affirmatív, tehát zárt kultúrafelfogást fel nem váltja az antropológiai, tehát nyitott kultúrafelfogás, hiszen a völkisch-népnemzeti, vagyis etnikai kultúrafelfogás automatizmusához tartozik a ‚saját kultúra felértékelése’ (amely mindig a ‚másik kultúra leértékelésével’ jár együtt).

A kultúrpolitika a mindenkori kultúra definíciója alapján kidolgozott és arra felépített stratégia. Ennek a mindennapokra ‚lefordítása’, pragmatizálása és a gyakorlatba átültetése jelenti a kultúra keretfeltételeinek biztosítását. Első lépésben Magyarországon a kultúrát kellene újradefiniálni. Mert ha az érvényben lévő kultúrafelfogás maga zárt, affirmatív, akkor az erre a kultúrameghatározásra felépített stratégiák és operatív eszközök által a mindenkori kultúrpolitika reprodukálni és automatizálni fogja a kirekesztést. A nyílt, vagyis antropológai kultúrafelfogás és az erre a kultúrafelfogásra felépített stratégiák és operatív eszközök segítségével ellenben a mindenkori kultúrpolitika reprodukálni és automatizálni fogja a társadalom nyitását és demokratizálását.

A leírtakat összefoglalva: remélhetőleg sikerült bebizonyítani, hogy a tradícionális és Magyarországon is érvényben lévő kultúrakoncepció nem felel meg az országon belüli kulturális differenciáltságnak, mert az etnikai alapú völkisch-népnemzeti kultúrameghatározás nagymértékben imaginális és fiktív. Mivel a modern kultúrákat a legkülönbözőbb életformák és életstílusok jellemezik, a tradicionális kultúrafogalom képtelen a modern kultúrák belső differenciáltságának és komplexitásának megfelelni. A kultúra tisztaságának megőrzése iránti igyekezet konfliktusok és háborúk számára készíti elő a talajt, és ténylegesen észrevehető, hogy a kulturális identitásra hivatkozás szeparatizmushoz és erőszakhoz vezet. Ma, a 21. században Magyarországon is az a fő kérdés, hogyan határozható meg a kultúra anélkül, hogy kihangsúlyoznánk a ‚saját’ és az ‚idegen’ kultúra közötti különbséget, vagyis hogyan határozható meg az a tolerancia alapját képező demokratikus kultúrafogalom, mely azt fejezi ki, hogy kulturálisan mindannyian mislingek vagyunk.

______________________________
JEGYZETEK:
1. Vö. Pl. TAMÁS, Gáspár Miklós (1999), Törzsi fogalmak I., Atlantisz, Budapest, vagy:
HROCH, Miroslav (2002), Ethnonationalismus – eine ostmitteleuropäische Erfindung? Oskar-Halecki-Vorlesung 2002, Leipzig.
2. Vö. HAURY, Thomas (2006), Der moderne Antisemitismus, in: In antisemitischer Gesellschaft. Ein Reader zweier Veranstaltungsreiehen 2005-2006 in Darmstadt, Erlangen und Frankfurt am Main, szerk.: Initiative gegen Antisemitisimus und Rassismus in Europa (Jugare), Erlangen/ Nürnberg and Gruppe zur Bekämpfung des Antisemitismus heute, Frankfurt am Main. 22-29.
3. HAURY, Thomas (2002), Antisemitismus von links. Kommunistische Ideologie, Nationalismus und Antizionismus in der früher DDR, Hamburger Edition, Hamburg, 158.
4. Idézi: BENZ, Wolfgang (2004), Zum Verhältnis von Ideologie und Gewalt, in: Salzborn, Samuel (szerk) (2004), Antisemitismus. Geschichte und Gegenwart, Netzwerk für politische Bildung, Kultur und Kommunikation e.V., Giessen, 46 (az idézeteket magam fordítom magyarra).
5. video
6. Morvai Krisztina levele Demszky Gábor föpolgármesternek, in: Magyar Nemzet, 2007 augusztus 22.
7. Mint a 2. lábjegyzetben.
8. Vö.: HERDER, Johann Gottfried (1772), Abhandlung über den Ursprung der Sprache, in: Sturm und Drang. Kritische Schriften (1972), válogatta Erich Loewenthal, Verlag Lambert Schneider, Heidelberg, 399-506, vagy FICHTE, Johann Gottlieb, Reden an die deutsche Nation. Hafis-Lesebücherei. Fikentscher Verlag. Leipzig, évszám nélk.
9. HOLZ, Klaus (2006), Aus trüber Quelle. Rechtsradikale Ideologen und islamistische Antisemiten planen in Teheran eine gemeinsame Konferenz. Das wundert nicht. Ihr Judenhass hat einen gemeinsamen Ursprung. In: Die Zeit.
10. DAHRENDORF, Ralf (1993), Die Umwälzungen von 1989 und die postkommunistischen Länder, in: Wohin steuert Europa? Ein Streitgespräch. Szerk. Ralf Dahrendorf, François Furet, and Bronislaw Geremek. Frankfurt, Campus, 2. kötet, 42-70.
11. HANÁK Péter (1993), Alkotóerő és pluralitás Közép-Európa kultúrájában, in: Glatz Ferenc (szerk.) (1993), Európa vonzásában. Emlékkönyv Kosáry Domokos 80. születésnapjára, Budapest, 219ff., itt 227.
12. SALZBORN, Samuel (2005), Ethnisierung der Politik. Theorie und Geschichte des Volksgruppenrechts in Europa, Campus, Frankfurt/ M.
13. ANDERSON, Benedict 1996), Die Erfindung der Nation. Zur Karriere eines erfolgreichen Konzepts. Campus, Frankfurt a.M./New York.
14. HOLZ, Klaus (2001), Nationaler Antisemitismus. Wissenssoziologie einer Weltanschauung, Hamburg.
15. STERN, Fritz (1986), Kulturpessimismus als politische Gefahr. Eine Analyse nationaler Ideologie in Deutschland. München: dtv. (eredetileg: The Politics of Cultural Despair, University of California Press, Berkeley, 1961).
16. Vö. az „In-between Peripherality” fogalmával, melyet TÖTÖSY alkotott, in: TÖTÖSY de Zepetnek Steven, „Comparative Cultural Studies and the Study of Central European Culture.“ In: Comparative Central European Culture. Ed. Steven Tötösy de Zepetnek. West Lafayette: Purdue UP., 2002, 1-32, itt 8.
17. HILLER, István (2006), Kulturális modernizáció irányai – 2006. december 13, in: Szín Közösségi Művelődés, A Magyar Művelődési Intézet Folyóirata, 2007. június. 12/2-3, 15-26.

___________________________
Az előadáshoz használt illusztrációk forrásai: az első két kép a kurucinfo honlapjáról származik. A harmadik a Magyar Mérce című lap 2007. májusi poszter-mellékleteként jelent meg, a negyedik a Magyar Demokrata online honlapjáról származik, 2006 őszén szerepelt rajta, azóta eltávolították.

A tanulmány teljes terjedelmében ide kattintva olvasható.

Az előadást követő beszélgetés leírt verziója ide kattintva olvasható.

Az MTV Záróra című műsorában A múltfeldolgozás jövőjéről beszélt Marsovszky Magdolna 2007. december 12-én. A bezsélgetés ide kattintva letölthető.