Pintér Béla a Centrifugában - ICA apró örömei a héten

Centrifuga Színkör a Démonnal: szívből ajánljuk a beszélgetést Pintér Bélával, a tíz éves Pintér színház múltjáról és jelenéről, különös tekintettel A démon gyermekei előadásra. Február 26-án csütörtökön este héttől a Centrálban.
Hogy hova lehet elmenni még a héten, arról bővebben szól e cikk.

2009. február 23. hétfő

Neue Frauen - Jönnek a nők
Collegium Hungaricum, Berlin

Bár messze van, de aki épp ott van, ne hagyja ki. a Berlini Collegium Hungaricumban elindult a korábban beígért női sorozat, most három alkotót látnak vendégül: Kiss Noémi, Jana Hensel és Tóth Krisztina beszélgetnek és olvasnak fel.



S ha már Kiss Noémi szóba került: új nőirodalmi sorozat van készülőben a Nyitott Műhelyben (Budapest, XII. Ráth György u. 4.), melynek egyik moderátora a most szerzőként fellépő írónő (vele hamarosan interjút is olvashatnak ICA-n).
A Rózsaszín szemüveg című sorozat estjei közül az elsőre március 24-én kedden kerül sor, ekkor a három szervező, Radics Viktória, menyhért Anna és Kiss Noémi Térey Jánossal beszélgetnek majd A férfias Nemes Nagy Ágnes címmel.
"Milyen irodalmi minták állnak a mai női alkotók előtt? Lila ködben tapogatózunk? Hol van a női szerzők helye az irodalmi kánonban? Hogyan olvassuk a régi vagy nem is olyan régi könyveiket? Van-e még (vagy már) felfedezni való? Mennyire határozza meg a női szerzők olvasását a hagyományos – férfi – szempont- és elvárás-rendszer? Tényleg giccses locsi-fecsi a női irodalom? Okoskodó nők és kékharisnyák írják? Lektűr? Lányregény? Konyhatündérek csapongó ömlengése? Leszbikusok félrebeszélése? Unatkozó, macsó szeretőre vágyakozó, házasságtörő feleségek csupán terápiás hasznot hajtó, magánjellegű irományai?
Sorozatunkban megpróbálunk utánajárni, milyen sajátos és szuverén beszédmódokat alakítottak ki a múlt század alkotónői. Szeretnénk új szemszögből közelíteni hozzájuk, megkeresni erényeiket és gyengéiket, vonzó és elrettentő mintákat találni, női irodalmi hagyományt építeni, támaszpontokat keresni saját magunk számára. Levesszük a rózsaszín szemüveget." - hangzik az ajánló.

2009. február 24. kedd

A világ nagy, és a megváltás a sarkon túl ólálkodik -
filmbemutató az Uránia Nemzeti Filmszínházban

2009. február 25. szerda

18.00
Műfordító portrék: Szenyán Erzsébet
Austeria Könyvesbolt (Bp, VII. Nagydiófa u. 30-32.)

Az AUSTERIA Könyvkiadó és Könyvesbolt (Krakkó - Budapest) Műfordító portrék sorozatában a vendég Szenyán Erzsébet műfordító lesz.
Bevezetőt mond WOJCIECH ORNAT, az Austeria Könyvkiadó és Könyvesbolt igazgatója, a beszélgetést Éles Márta vezeti.

18.00
Godot Performansz estek no. 2: Performansz vagy színház?
Gödör Klub (Budapest, V. Erzsébet tér)

A performansz és a színházi előadás különbségei. Performansz művészek ma. Kiket tekintenek elődjeiknek és milyen nemzetközi pályán mozognak? Az installáció és performansz átfedései. Videoművészet a performanszban.
Élő performansz akció: Buday Enikő, Koronczi Endre, OMKAMRA (Benkovits Balázs, Csató Máté, Kondász Ferenc, Tóth Eszter)
Utána beszélgetés. Moderátor: Czapáry Veronika és Györe Gabriella.
Az est létrejöttét a MASZRE, Godot Kortárs Intézet (www.godot.hu) és a Gödör Klub támogatta.
A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!

19.00
Budapest-előadássorozat
Balassi Intézet (Budapest, I. Somlói út 51.)
Richly Gábor - „A hazafiság gyúpontja” vagy „bűnös város”? Budapest megítélése a magyar eszmetörténetben.

Idén is folytatódik a Balassi Intézet nagysikerű Budapest - előadássorozata amelyen a hungarológia tagozat oktatói a főváros életéhez kapcsolódó művelődés- és kultúrtörténeti témákkal ismertetik meg az érdeklődő közönséget.
Napjainkban reneszánszukat élik a helytörténeti kutatások, a modern nagyvárosi környezet tanulmányozása pedig egy teljesen új diszciplínát is létrehozott, az Urban Studiest. A tavaly novemberben elindított sorozat oktatóit a tudományos korszerűségre törekvésen kívül az is motiválta, hogy diákjaikkal jobban megismertessék a várost, ahol tanulnak. A Balassi Intézet öt kontinensről fogad egyetemistákat, akik hungarológiai kurzusokat látogatnak. A kéthetente szerda este 7-kor kezdődő program ezért nagy hangsúlyt fektet mind a tudományosságra, mind a közérthetőségre. Az előadások jellemzően Budapest modern nagyvárossá válására koncentrálnak, ezt a folyamatot kísérik figyelemmel. Szó lesz a 19. század végi nemzeti önreprezentációról, a millenniumi ünnepségekhez kapcsolódó Hősök Teréről, a budapesti mozik térhódításáról, a modern színházi kultúra kiépüléséről, a Zeneakadémia épületéről, de arról is, hogy milyen volt a 20. század eleji bohémélet, hogyan illeszkedik a Fővárosi Állatkert a modern állatkertek történetébe, vagy hogy mennyiben forradalmasította a Gundel-család a budapesti vendéglátást.
További előadások:
Március 11.: Bárdos Csaba - A Hegyvidék története; Horváth Györgyi - Kószálók és követők. (Nagyvárosi térhasználat a század eleji Budapesten)
Március 25.: Mészáros Csaba - Szurkolói folklór Budapesten
Április 1.: Tóth Krisztina - Állatkert-történelem és a Fővárosi Állatkert
Április 15.: Kovács Kriszta - Utcaszínház – színház az utcán
Április 29.: Dánél Móna - „Idegenként otthon Budapesten”
Május 13.: Leichtmann Erna - A Zeneakadémia: egy épület, egy ötlet és egy megvalósítás története
Május 20.: Zsidi Vilmos - Budavári barangolások

2009. február 26. csütörtök

19.00
CENTRIFUGA SZÍNKÖR: 10 ÉVES A PINTÉR SZÍNHÁZ - NEMZETI CSOPORTTERÁPIA
BÓDIS KRISZTA ÉS GORDON AGÁTA PINTÉR BÉLÁVAL BESZÉLGETNEK
A Démon maga - Centrifuga Színkör Pintér Bélával

10 éves a Pintér színház - NEMZETI CSOPORTTERÁPIA

Ismét Centrifuga Színkör a Centrál Kávéházban 2009. február 26-án csütörtök este héttől.

Ha egy napon végignéznénk a 10 év darabjait, kis magyar családregényt látnánk, családi és szexuális traumákkal, világháborús kezdetekkel, paraszti túléléssel, ideológiai kényszerekkel és súlyos függelmekkel.

Nemzeti csoportterápia és családállítás. A szerző-rendező-színész Pintér Béla e minőségeiben egyúttal terapeuta, diagnoszta, hipnotizőr és analitikus.

A társulat alkotó és élet- közösség. Referenciacsoport: azt játsszák, amit a közönség. Megmutatják amit megélnek.

Magunkra ismerünk.

Részletek egy friss klasszikusból:
A Démon Gyermekei - Szocialista újgazdagék polgári multikulti gyermekeinek eljegyzési története. Fél évszázad összes érzelmi deficitjét megszellőzteti. A legnagyobb titkokról beszél, amiről nem illik vagy nem szokás, hogy honnan van a pénz, hogy mibe kerülnek mentálisan az ideológiai átöltözések...



("Kétezerkettő nyarán történt augusztus hó hetedik napján,
Tizennégy óra harminc perckor jelentették a rendőrségen,
Az első kerületi kapitányságon, hogy eltűnt egy asszony a Budai Várból.

Y. Kovácsné- Faragó Zsuzsa, a japán kultúra professzora,
Néprajzkutató és műfordító, a piacra indult hetedike reggel,
De sem a csarnokban, sem otthonában nem látták õt soha többé."

Szereplők: Friedenthal Zoltán, Pintér Béla, Quitt László, Roszik Hella, Szalontay Tünde, Szamosi Zsófia, Thuróczy Szabolcs.
Írta és rendezte: Pintér Béla. Díszlet: Tamás Gábor. Jelmez: Benedek Mari. Zene: Kéménczy Antal. Fény: Vida Zoltán. Hang: Rembeczki János. Asszisztensek: Matók Szilvia, Pass Andrea)

Az Irodalmi Centrifuga estje nyilvános és ingyenes.
2009. február 26. este7. Centrál Kávéház
CENTRIFUGA színkör____9. ÉVAD___ZAVARJUK a vizet


20.00
Kísértetek és kísérletek - TÁP Színház tárlatvezetés a Bajor Gizi Színészmúzeumban
Bajor Gizi Színészmúzeum (1124, Bp. Stromfeld Aurél utca 16.)

Múzeum és Színház találkozása a boncasztalon - Produkciós társulatok rendhagyó tárlatvezetései a Bajor Gizi Színészmúzeumban az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (Budapest, I. Krisztina krt. 57.) szervezésében.
Kortárs művészeti törekvésnek és történeti múzeumnak ritkán van bármi köze egymáshoz. Ha a múzeum történetesen a Bajor Gizi Színészmúzeum, a színház pedig valamely produkciós társulat még valószerűtlenebbnek tűnik a kapcsolat. A múlt színházi relikviái uralta térben elvétve sem őrződnek az élő színház nyomai. És ha mégis?
A Bajor Gizi Színészmúzeum februártól havi rendszerességgel megnyílik társulatoknak, hogy a színházi alkotók – nem kis kihívásként – pusztán létezzenek, színházként működjenek a múzeum tereiben, hogy a maguk módján eljátsszák múlt és jelen, múzeum és színház sokarcú, fordulatokban gazdag kapcsolatát.
A sorozatot a TÁP Színház tárlatvezetése nyitja.
Belépő: 800 Ft. Előzetes bejelentkezés szükséges! - Kulcsár Viktória: kulcsar.viktoria@ella.hu; Czékmány Anna: 375-1184/117; 06-30/3625854

2009. február 27. péntek

Joan Slonczewski: Elízium lánya - könyvbemutató
Mammut Libri (Bp, II. kerület, Mammut II., 2. emelet)

"Willy, my love. Come on. Things are not that hard."

Simona Semenič: Én, az áldozat című előadását mutatja be a szlovén vendégprogram keretében a Kortárs Drámafesztiválon november 28-án. Simona Semenič író, dramaturg, producer, előadóművész és perfomer, 1975-ben született, generációjának egyik legtehetségesebb tagja. Hazájában első munkája után rögtön a legígéretesebb pályakezdőnek kiáltották ki. Jelenleg a Glej Színház művészeti vezetője, s állandó alkotótársa Ivan Talijancič rendezőnek. She Said című darabjuk angol és amerikai fesztiválokon is részt vett. Dramaturgként Berlinben és New Yorkban is dolgozott. Egy darabjának, a Loving Willy-nek részletét is közöljük.

Az Én, az áldozat egy fiatal nő történetét meséli el, aki különféle betegségek szinte hihetetlen sorozatát élte át. Semenič előadása saját élményeiből táplálkozik, s a tabunak minősülő, stigmatizáló testi bajokról való őszinte beszéddel újraértelmezi az áldozat sztereotípiáját. Teszi mindezt úgy, hogy keserédes előadása egyszerre szórakoztat és elgondolkodtat.

Egy video a youtube-on:

Simona Semenic egy másik munkájában, a Loving Willy című darabban Ann, Joan és Willy a főszereplők, akik valamennyi jelenetben egy bár vécéjének zárt ajtaja előtt találkoznak. Willy az első jelenetben a vécébe zárkózva hallgata, a két lány könyörög neki, hogy jöjjön ki, mint lassan kiderül, Willy az étterem mindenese, a lányok szerepéről az életében cask később derül ki valami…

A 2005-ös darab egy részletét adjuk közre:

Ann: Szerelmem, el kéne mosni azokat az edényeket. Rengeteg edény. Tudom, hogy szomorú vagy meg minden, Édi, de a munkát el kell végezni. Édi? Ez mér egyáltalán nem vicces. Az emberek odakint halálra dolgozzák magukat a ti kis incidensetek miatt.
Joan: Állj máér le ezzel az Édi-baromkodással. Parancsolj rá!
Ann: Joan, drágám, tudod, hogy ebben az étteremben nem kommunikálunk ebben a stílusban. Rendben?
Joan: Ja. De talán kéne.
Ann: Tesség, Drágám?
Joan: Semmi.
Ann: Willy, iszonyú tömeg van ma.
Joan: A többiek nem fogják elvégezni helyetted a munkádat.
Ann: Willy, gondold el így - holnap ilyenkor már mindez mögötted lesz...
Joan: vagy nem.
Ann: Mit mondasz?
Joan: Az mondom, hogy lehet, hogy nem. Lehet, hogy holnapra minden rosszabb lesz.
Ann: Istenem. Te valóban boldogtalan ember vagy, Joan. Természetesen a dolgok javulni fognak. Mindig javulnak.
Joan: Nézőpont kérdése.
Ann: Átmegyünk filozofikusba?
Joan: Nem, csak...
Ann: A dolgok mindig javulnak, Drágám. Mindig.
Joan: Ja. Willy! gyere ki! Legalább adj valami hangot, hogy tudjam, még élsz.
Ann: Bébi... Kérlek. Tudom, hogy ez nehéz neked, de nekem is az. Gondoltál erre, Bébi? Az én helyzetem sem éppen egyszerű.
Joan: Hagyd már ezta szart, Ann.
Ann: Joan, én nem szoktam ebben a stílusban -
Joan: Willy,m hagyd már ezt a gyerekes viselkedést és gyere ki. Hallasz? Baromira unom a gyerekes játékaidat. Gyere már ki végre!

csend

Ann: Ez valószínűleg nem fog működni. A szituáció megoldható a te autoritatív vagy méginkább diktatorikus attitűdödön túl.
Joan: Oké, okoska, te mit tanácsolsz?
Ann: Talán csak egy kis pihenésre van szüksége. Hogy átgondolja a dolgokat. Tudod. Béke. Csend. Önmagával lenni. Ó, ez talán valami oylasmi, amit te nem is ismersz.
Joan: nem. én tényleg nem. Nyugalom. Béke. Csend. Próbáljuk meg.

csend

Joan: Én tényleg nem...
Ann: (egy grimaszt vág, hogy Joan abbahagyja a beszédet.)

csend

Joan: Willy nem...
Ann: (egy grimaszt vág, hogy Joan abbahagyja a beszédet.)

csend

Joan: ugyan, Ann, ez teljesen...
Ann: (egy grimaszt vág, hogy Joan abbahagyja a beszédet.)

hosszú csend

Joan: (Egy gesztussal kérdi, beszélhet-e)
Ann: (Ingatja a fejét)

csend

Joan: (Egy gesztussal jelzi, hogy nincs értelme ezt folytatni.)
Ann: (Egy gesztussal elcsndesítené Joant.)
Joan: (Ingatja a fejét)
Ann: (Lehúnyja a szemét és mélyeket lélegzik. Kinyitja a szemét. Joanra néz.)
Joan: (Mosolyog, s igyekszik nem kacagni.)
Ann: (Ingatja a fejét)
Joan: (Egy gesztussal jelzi, hogy elmélkedik.)
Ann: (Bólint.)
Joan: (Az órájára mutat.)
Ann: (Mindkét tenyerét Joan felé fordítja, hogy nyugalomra intse.)
Joan: (A fürdő ajtajára mutat.)
Ann: (Mindkét tenyerét Joan felé fordítja, hogy nyugalomra intse.)
Joan: (Kezét elhúzza a nyaka előtt.)
Ann: (Mosolyog, lehúnyja a szemeit és elkezd mélyen lélegezni.)

Csend.

Ann: (Kinyitja a szemét. Joanra néz. Rámutat az ajtóra. Csendben.) Willy.

Csend.

-----------------

A fordított részlet eredetije:

Ann: Love, there are some dishes to wash. Lots of dishes. I know you’re upset and everything, hon, but the job has to be done. Hon? This is not funny anymore. People out there are overworking because of this little incident of yours.
Joan: Stop with this “hon” shit. Give the order.
Ann: Joan, sweetie, you know that in this restaurant we don’t communicate this way. Right?
Joan: Yeah. But maybe we should.
Ann: What sweetie?
Joan: Nothing.
Ann: Willy, we’re crowded tonight.
Joan: Boys and girls are not supposed to do your job.
Ann: Willy, think of it this way – tomorrow this time everything is going to be behind you …
Joan: Or maybe not.
Ann: What are you saying?
Joan: I said maybe not. Maybe tomorrow things are going to get worse.
Ann: My God. You really are one unhappy person, Joan. Of course, things are going to get better. They always do.
Joan: Depends on a point of view.
Ann: Are we getting philosophical?
Joan: No, it’s just …
Ann: Things always get better, sweetie. Always.
Joan: Yeah. Willy! Come on. At least make a sound so that I know you’re alive in there.
Ann: Baby … Please. I know this is hard for you, but it’s hard for me, too. Have you thought of that? Huh, baby? My position is not that simple as well.
Joan: Cut the crap, Ann.
Ann: Joan, I am not used to this kind –
Joan: Willy, stop behaving like a child and come out. Do you hear me? I’m sick and tired of your infantile games. Come out at once!

Silence.

Ann: This is most certainly not going to help. This situation has got way beyond your authoritative or better - dictatorial – attitude.
Joan: Okay, wise guy, what would you suggest?
Ann: Perhaps he just needs a rest. To think things over. You know. Peace. Silence. To be with himself. Oh, it’s probably something you’re not familiar with.
Joan: No, I’m not. Rest. Peace. Silence. Let’s try then.

Silence.

Joan: I really don’t –
Ann: (Makes a gesture to stop her talking.)

Silence.

Joan: Willy is not –
Ann: (Makes a gesture to stop her talking.)

Silence.

Joan: Come on, Ann, this is totally –
Ann: (Makes a gesture to stop her talking.)


Long silence.

Joan: (Makes a gesture to ask if she’s allowed to speak.)
Ann: (Shakes her head.)

Silence.

Joan: (Makes a gesture to show that there’s no point of doing this.)
Ann: (Makes a gesture to calm Joan down.)
Joan: (Shakes her head.)
Ann: (Closes her eyes and breathes deeply. Opens her eyes. Looks at Joan.)
Joan: (Starts smiling, tries not to laugh.)
Ann: (Shakes her head.)
Joan: (Makes a gesture of contemplating.)
Ann: (Nods.)
Joan: (Points to the watch.)
Ann: (Points both palms towards Joan, saying “calm down”.)
Joan: (Points to the bathroom door.)
Ann: (Points both palms towards Joan, saying “calm down”.)
Joan: (Makes a gesture of cutting the head of.)
Ann: (Smiles, closes her eyes and starts to breath deeply.)

Silence.

Ann: (Opens her eyes. Looks at Joan. Points at the door. Silently.) Willy.

Silence.

Simona Semenic: Én, az áldozat (színház). November 28. 20:00 AKKU (VII. Kazinczy utca 21) (50 perc, szlovén nyelven, magyar tolmácsolással - tolmácsol Tóth Orsi)

Maja Delak: Expensive Darlings a Trafóban

Maja Delak szlovén előadó-koreográfus előadása a hetedik Kortárs Drámafesztivál programjai sorában látható november 26-án este nyolctól a Trafóban. A Kortárs Drámafesztivál 2008. november 21. és 30. között hat magyar előadással, a meghívott díszvendég Szlovénia előadásaival és számos kísérőrendezvénnyel várja a látogatókat - ezek közül kettőt ajánlunk olvasóink figyelmébe: ma Maja Delak előadását, holnap Simona Semenic Én, az áldozat című egyszemélyes showját, melyet Tóth Orsi, a többek között Mundruczó Kornél filmjeiből is ismerős tolmácsol majd.

A fesztivál az európai drámaírás és színház új, idehaza talán ismeretlen vagy sosem látott útjait villantja fel és progresszív alkotóműhelyeket mutat be. A 7. Kortárs Drámafesztivál díszvendége – az immár hagyományosnak mondható vendégország-program keretében – Szlovénia. Színházi előadás, performansz, táncszínház, felolvasószínház, koncert, szimpózium és filmvetítés-sorozat is segíti a kortárs szlovén színházi miliő megismerését.

Két előadással mutatkozik be az Európa-szerte ismert és elismert Via Negativa, amely csapat performanszaival már megalakulásakor, 2002-ben széles körben ismertté vált. A Would Would Not és az Out a szlovén műhely hét főbűnt körüljáró performansz-sorozatának része. Előbbi a bujaság, utóbbi a kevélység vétkének problematikáját dolgozza fel – formabontó módon. A Mladinsko Színház Fragile! (Törékeny!) című előadásának fiatal alkotói kortárs problémát feszegetnek: milyen esélyei vannak egy kelet-európai fiatalnak ma, a határok nélküli Európában, hogyha például Londonban próbál szerencsét (reményeink szerint e témát világítja majd meg Aletta Vid költőnő ICA-n a későbbiekben jelentkező sorozata is, melyben londoni kalandjairól, az úttalálás eseményeiről tájékoztat majd).

Maja Delak koreográfusként és táncosként ad kritikus helyzetjelentést a kortárs tánc megítéléséről. Az elmúlt évek egyik legpolitikusabb szlovén produkciójaként jellemzett előadás humorérzékkel és éleslátással tárja elénk a kortárs előadóművészek – ezen belül kiváltképp a női alkotók – viszontagságos helyzetét. Delak produkciója, az Expensive Darlings érdekes abból a szempontból is, hogy alkotója a műfaji határokat átlépő kifejezésmód felé nyit utat.

Simona Semenic előadásáról egy holnap cikkünkben olvashatnak bővebben: ő író, dramaturg, producer, előadóművész és perfomer; alig múlt harminc, de hazájában első munkája után rögtön a legígéretesebb pályakezdőnek kiáltották ki. A Kortárs Drámafesztivál programjában I, Victim (Én, az áldozat) című egyszemélyes show-jával szerepel, melyet a szlovén Kortárs Művészeti Fesztivál Nők városa szekciójában mutattak be 2007-ben.

Maja Delak előadása kapcsán a REARTIKULACIJA című lap 2008. nyári, negyedik számában jelent meg a rendező munkamódszeréről is szóló írása – ezt közöljük.

Expensive Dralings (Drága drágaságok) — ÁTTEKINTÉS (JEGYZETEK AZ ELŐADÁS ALKOTÓI FOLYAMATÁHOZ)

Jelen írás a Drage, drage című táncelőadás megalkotását dokumentálja, melyet 2007 októberében mutattunk be a ljubjanai City of Women Festival keretében. A cikk az előadás fő indítékait tárgyalja, valamint az alkotási folyamat során felhasznált anyagokat. Feltárja továbbá azokat a kérdéseket is, amelyeket a munka elején megvizsgáltunk, ezek indítékait, valamint az előadás egészében megjelenő új irányokat, amelyek az ötletek megalkotásakor és alkalmazásakor születtek meg.

A munkafolyamat egyrészt abból a vágyból született 2007-ben, hogy létrehozzunk egy csoportos projektet, másrészt Sabina Potocki felkérésére, aki annak idején a ljubjanai City of Women fesztivál progam- és projektigazgatója volt, hogy az előadást a fesztivál keretében mutassuk be. Az esemény javasolt témáköre a humor volt, ami számomra nagy kihívást jelentett, ugyanis én mindig is úgy gondoltam, hogy a munkáim humorosak. Ugyanakkor be kell vallanom, hogy gyakran én viccesebbnek találtam őket, mint mások. Abban az időben olvastam Eve Kosofsky Sedgwick könyvét, melynek címe Touching Feeling: Affect, Pedagogy, Performativity. A kötetben szerepel egy írás, melyben a szerző az amerikai pszichológus, Silvan S. Tomkins írásait elemzi, aki az életét az érzelmek kutatásának szentelte. Sedgwick értelmezése arra ösztönzött, hogy elolvassam Tomkins Affect, Imagery, Consciousness című könyvét, mely főleg a negatív érzelmekre helyezi a hangsúlyt. Tomkins példája, hogy a „száj, amely szopik, képtelen sírni” olyan előadásra inspirált, mely a kortárs tánc helyzetéről beszél a mai Szlovéniában. Eme döntésem összefügg a saját koreográfusi történetemmel is, amit a következőkben röviden össze fogok foglalni.

Az első önálló koreográfusi munkám 1995-re tehető. 2005-ig minden munkámat az EN-KNAP Company-n belül készítettem. Amellett, hogy a saját munkásságomat fejtettem ki, elindítottam, először egymagam, majd Mala Kline-vel közösen, a csoport oktatási és publikálási tevékenységét is. Miután 2005-ben változások álltak be az EN-KNAP Group programtervezetében, nem maradt elegendő hely, hogy egyszerre ennyi művész dolgozzon a társulaton belül. Ezért arra kényszerültem, hogy valamilyen megoldást találjak: átvettem a meglévő, bár nem működő Intézetet, átneveztem Emanat Intézetnek, és egy szerződés segítségével minden saját munkámat hivatalosan odavittem. Mivel az újonnan megalapított intézetet már évek óta nem támogatta Ljubjana városa, nem pályázhattunk pénzösszegekre (ezt a pályázati feltételt először tavaly léptették életbe, és több területet illetően is szerepel a Szlovén Kulturális Minisztérium tendereiben). Ez azt jelentette, hogy 10 éves pályafutásom ellenére irigylésre igazán nem méltó helyzetben találtam magam, ami az új munkáim elkészítését illette. Ugyanazokkal a problémákkal találkozom tehát, mint a legtöbb kortárs táncos Szlovéniában: a próbaterem állandó hiányával, a nemzeti kulturális tevezetből való kirekesztéssel, a rendelkezésünkre álló pénzösszegeket nem emelik, noha az előadók száma egyre növekszik. Ráadásul a művészet területén belül is úgy tekintenek a kortárs táncra, mint ami csekély értékkel bír. Ami még ennél is rosszabb, a kiválasztás kritériumai azok számára, akik támogatásra pályáznak, egyre kevesebb változást engednek meg. Az utóbbi néhány évben azt vetik a szemünkre, hogy a kortárs táncosok nyugati oktatási intézmények produktumai, és ezért nem képezik részét a kelet-európai tradíciónak. Ezek az ellenvetések figyelmen kívül hagyják a szakmai és az egyéni esztétikai és művészi álláspont közötti különbséget. Az utóbbiak vitathatatlanul a tradíció részét képezik. Ebből következően nemcsak a szlovén kortárs tánc folytonosságát lehetetlenítik el, de támadják a kortárs tánc tradícióját is egy olyan irreális vágyból fakadóan, hogy a nyugat-európai és amerikai tánctörténettel megegyezően konceptualizálják, tehát nem ismerik el azt az áttekintést, amit a kortárs tánc története a magáévá tett. Biztos vagyok benne, hogy a történeti tények és direkt források fényében kell létrejönnie egy következetes kortárs tánctörténetnek. A részrehajló, előre eldöntött megközelítéssel való historizálás, mely gyors következtetésekhez és összehasonlításokhoz vezethet, a táncművészet újbóli elnyomását hozhatja magával.

A Drage, Drage tehát akkor született, amikor a karrierem keresztezési pontján álltam, ahogyan ezt fentebb vázoltam, és a City of Women fesztivál felkérése nyomán, hogy készítsek egy új előadást, melynek témája a humor. Ezt a két réteget összevonva a következő következtetésekre jutottam:
1. Ezeket a témákat csak a humor segítségével lehet kifejezni,hiszen ez az egyetlen módja annak, hogy a jelenlegi szomorú helyzetről szóljak.
2. Magamra akarom ölteni a Császár új ruhájában megjelenő gyerekszereplő alakját, hogy kijelentsem: “A császár meztelen”.
3. Olyan művészekkel akarok együtt dolgozni, akiket érdekel ez a téma és foglalkozni akarnak vele.

Maja Delak, Expensive Darlings, 2007, production: Institute EMANAT, photo: Tone Stojko.

Ezen írásom további részében azokra a szövegekre szeretnék koncentrálni, amelyeket felhasználtam a Drage, Drage megalkotása során. Mielőtt megemlíteném őket, szeretném hangsúlyozni, hogy ezeknek különböző szerepük volt: egyesek a megszülető folyamatokhoz biztosították a fogalmakat, mások azáltal inspiráltak, hogy olyan gondolatokat fogalmaztak meg, valamint olyan kutatási területekre vonatkoztak, amelyek érdekeltek bennünket, de amelyek más mediumok részét képezték. Más szövegek a szerkezetet kialakulását segítették, a mű tartalmát és mondanivalóját illetően. A TERÜLET kifejezésen azt a szellemi teret értem, melyet a különböző szövegek és más indítékok határolnak körül, és amelyben egy mű létrehozása lehetővé válik. Tudatosan kerültük a szerzők megállapításaival való foglaltoskodást és azok túlértelmezését, mivel mi más nyelven—a színpad nyelvén—viszonyultunk hozzájuk. Először is megemlíteném Katja Praznik közreműködését a Sodobne scenske umetnosti (2006) kiadvány létrehozásában, melyben egy érdekes kijelentést tett, mely szerint a kortárs tánc szcéna Szlovéniában főleg női művészekből áll, és így a kortárs tánc helyzete hasonlatos a nőknek a patriarchális társadalomban elfoglalt helyéhez. Egy másik szöveg, mely nagy mértékben inspirált, Baudrillard The Ecliptic of Sex című műve volt, aminek pontos megállapításait olyan témákra vonatkoztattam, amelyek érdekeltek a kortárs tánccal kapcsolatosan. Baudrillard fogalmait felhasználva, mintha csak egy tudományos kísérletet végeznék, olyan meghatározásokhoz jutottam el, melyek a tánc művészeti területeire vonatkoznak, valamint arra az állapotra, amelyben jelenleg létezik, a mi országunkban. Két példa ezekre:

- A szlovén kortárs tánc csapdája (ahelyett, hogy “A szexuális forradalom csapdája” (Baudrillard, 1990:130) a nők számára. . . ) “az, hogy be van zárva ebbe az egyedüli struktúrába (és hozzáteszem: egy nem állami szervezetbe), ami negatív diszkriminációra kárhoztatja, amennyiben ez a struktúra erős, vagy épp egy nevetséges győzelemre, amennyiben gyenge ez a struktúra.” (Ibid.)

- Miért küzd a kortárs tánc (a “nők” helyett) a fallokratikus struktúrával való ellenállásakor? Függetlenségért, különbözőségért, a vágy és élvezet sajátlagosságáért, a test, a beszéd, az írás másféle használatáért – de soha nem a csábításért. [A kortárs tánc alkotói] szégyenkeznek a csábítást illetően, mivel ez a testük mesterséges színpadra vitelét jelenti, a leigázottságot és a prostitúciót” (Ibid.). Szintén érdekelt Baudrillard The Ecliptic of Sex című művében fellelhető terminológia: “Játék, kihívás, páros relációk, a megjelenés stratégiái” (Ibid.)

Felkértem Katja Praznik-ot, hogy dolgozzon velem dramaturgként és, a fenti feltételezések alapján, 2007 tavaszán elkezdtük felállítani azokat a főbb témaköröket, amelyekkel foglalkozni szerettünk volna. Ezek a következők: a tér (az előadás tulajdonképpeni terének a tematizálása—a ljubjanai Táncszínház előadó-és próbaterméről van szó--PTL), a történelem (az egyén saját területének tudatos történeti megalkotása), a kreativitás hierarchiái (egyéni előadások kreatív folyamatán belül, valamint a kortárs tánc egészén belül), a finanszírozás, a marketing, az előadás turnéztatása, a táncban/mozgásban lelt öröm kérdése (amely kapcsolódik Tomkins szégyen-öröm folytonosságához), a kortárs tánc teste (milyen legyen ez a test?), az oktatás és a tánc különböző formái. Ezek a felvetések vezettek arra, hogy csak olyan művészeket hívjak meg, akik Szlovéniában dolgoznak (Natasa Zivkovic, Urska Vohar, Barbara Kranjc, Jelena Rusjan, Vlasta Veselko). Szeretek olyan művészekkel dolgozni, akikkel már volt alkalmam együttműködni, mivel van közös tapasztalatunk, személyes történetünk, és azonos a kulturális térrel kapcsolatos élményünk. A munkát azzal kezdtem, hogy felvázoltam három síkot:

- a módszertani síkot, amelyet egy Josef és Anni Albers-től vett idézettel tudok pontosan meghatározni: „A művészet a HOGYANnal és nem a MIvel foglakozik, nem a szó szerinti tartalommal, hanem a tényleges tartalom előadásával. A művészet tartalma maga az a mód, ahogyan azt előadják” (Josef és Anni Albers).

- a tartalom síkja, ahol eredetileg Tomkins írására támaszkodtam a SZÉGYEN fogalmát illetően. Ő azt állítja, hogy a szégyen a sértegetés, a megalázás, bántalmazás, a megsemmisítés, a határátlépés, az erőszak, és az elidegenedés érzete, és hozzáfűzi, hogy a rettegés a halálról és az életről beszél és a szorongás könnyel áztatott völggyé változtatja a világot. A rettegést és a szorongást külső hatások okozzák, melyek aztán beépülnek a személy egójába. Ezért van az, hogy a szégyen nagyon mélyen hat az emberre, és ezért belső kínná, a lélek betegségévé válik. Függetlenül a megaláztatás módjától, a megalázott meztelennek, legyőzöttnek, elidegenítettnek érzi magát, valamint megérzi a méltóságának és az értékének a hiányát. Fizikai síkon ez úgy jelenik meg, hogy a személy lehajtja a fejét, lesüti a szemét, leengedi a felsőtestét, eltakarja a szemét és szégyelli a saját testét, amit ennek következtében elfed mások elől. Tomkins egy másik megállapítása is ide vonatkoztatható: a szégyen csak akkor működik, ha ismert az élvezet és az öröm, amikre gátlólag hat.

- a formai sík: a forma kérdése a munkafolyamat során alakult ki: az volt a feltételezés, hogy a mű szerkezete a szóló-n alapuljon. Mivel hét előadóról volt szó, Katja Praznikkal úgy döntöttünk, hogy egyszerre mutatjuk be a hét szólót, amelyek annyira kifejezőek lennének, hogy akár önmagukban is működhetnének. Tehát megpróbáltuk megtalálni annak a módját, hogy ez az egymásmelletiség lehetővé váljon. Ahogyan Eve Kosofsky Sedgwick megállapította: „A MELLETTISÉG nagyon érdekes probléma, mivel nem dualisztikus, több elem is állhat egymás mellett, noha nem végtelen sorozatban. . .A mellettiség magában foglalja a vágyakozás, az azonosulás, az ábrázolás, a taszítás, a párhuzamosság, a megkülönböztetés, az összehúzódás, az elhajlás, a csavarodás, a grimaszolás, a visszahúzódás, a vonzás, a belgörbülés és egyéb viszonyok széles választékát” (Sedgwick, 2003:8).

Maja Delak, Expensive Darlings, 2007, production: Institute EMANAT, photo: Tone Stojko.

Miután vagy három héten át kutattuk a tartalom színpadra állításának a módját, sok színészi és mozgásanyagot hoztunk létre. Új és érdekes módszereket fejlesztettünk ki, amik segítségével a kapott anyagokat jelenetekké, lenyomatokká/nyomatokká, visszacsatolásokká, taktikák keverésévé, a látottak manipulálásává szerkeszthettük. Ugyanakkor Katja, mint dramaturg, interjúkat készített az előadókkal a fennebb említett témakörökben. Mindegyik előadónak meg kellett határoznia a kortárs tánc történetével kapcsolatos ismereteit, az ezen a téren és ebben a médiumban elfoglalt helyét, a választásokat, melyeket saját munkája során tesz, és így megalkossa önmagát, mint egyént, aki a saját személyes és szociálisan elfogadott értékei és normái szerint működik. Ez a munkafolyamat sok olyan anyaggal szolgált, amelyek nem kötődtek közvetlenül a korábbi koreográfusi tevékenységemhez. Tudatosan kerültem minden olyan módszert, amiket korábban kidolgoztam és amikor nem tudtam, hogyan járjak el, soha nem fedtem el a kétségeimet kipróbált megoldások használatával, hanem megnyitottam magam ennek a másik valóságnak, amit tudatlanságnak nevezek. Ez nagyon fáradságos volt. Az egyetlen tudás, amit még használhattam, a csoportdinamika irányítása és koordinálása volt.
Miután további remek anyagot készítettünk a díszlettervező Marka Peljhannal, valamint Gippo Gurrado és Attila Faravelli zenészekkel, rájöttem, hogy ha elkezdeném párhuzamosan összerakni az anyagot, nagyon könnyen a megszokott koreográfusi módszereimhez nyúlnék vissza és útközben megállnék a „kortárs tánc hermetikus (zárt) természetét” illetően. A kérdés, ami kísértett, az volt, hogy hogyan artikuláljam érthetőbben a témákat, és hogyan vigyem bele a szövegeket, amelyek helyenként explicit és direkt módon kapcsolódtak a színpadi történésekhez és a mozgáshoz. Miután újból átgondoltam azt, hogy hogyan mutassam be a kortárs tánc és a női táncosok marginális helyzetét, rábukkantam egy megállapításra, amit Tatjana Grief tett a leszbikus előadóművészettel kapcsolatosan. Ő azt állítja, hogy a leszbikus művészet nézőpontja a társadalom széléről való nézőpont. Grief megemlít egy sor identitást, esztétikai és műfaji megjelölést, amelyek hasznosak voltak a számunkra az előadás további kidolgozásakor. A karakterek és műfajok, amelyeket az előadók használtak—Vampirella, femme fatale, drag king, menyasszony, kabaréénekesnő, tündér, Barbarella, torreádor... a munkafolyamat további részében kerültek kidolgozásra. Mindegyik kiválasztott karakter az egyes előadók döntése alapján lett átszűrve, mivel mindegyikük azt a karaktert választotta ki, amelyikkel a legkönnyebben tudott azonosulni. A következő fázisban a karakter megalkotásához felhasználtuk a saját meglévő anyagunkat, továbbá azokat a szövegeket, amelyeket az interjúk során kaptunk és amelyeket improvizációk segítségével hoztunk létre. Mindegyik karakter úgy fejlődött, hogy a létezése és a vágya hihető legyen, de persze lehetetlen is, amitől tragikomikussá vált. A hét külön szóló egymás mellé helyezése (a fordító, Katja Kosi szintén szerepel az előadásban) megerősítette azt az előzetes feltételezést, hogy a MELLETTISÉG axiómáit figyelembe véve olyan szerkezetet kaphatunk, amely lehetővé teszi ezek együttélését, mivel olyan mértékben következetesek és szilárdak, hogy önmagukban is megállják a helyüket. Végül tehát így adtuk elő magát a művet. Mind a hét előadó zenei kíséret nélkül szerepelt, a lehető legkevesebb jelmez és kellék felhasználásával. Az elkészített anyagok megtekintése majdnem hét órát vett igénybe (az előadás 55 perces) és mindegyik szereplő maga felelt az összes elemért (hossz, összepontosítás, az aktív és passzív részek megvalósítása). Peljhan azon ötlete, hogy megfigyelőkamera-rendszert szereljünk fel a játéktérben, adta az előadás terének a koncepcióját, mivel ez a tér pontos kifejezése a kortárs tánc lehetetlen helyzetének. A színpad színes élet otthona, melyet azonban körülvesznek a kamerák irgalmatlan tekintetei, amik a történések élettelen fekete-fehér képét közvetítik. Ebből kifolyólag nagyon erős metaforái annak a rendszernek, mely nem támogat, hanem csak felügyel bennünket.

Hivatkozások:
Josef Albers, “The Origin of Art,” in Réalités Nouvelles, Beaux Arts Magazine, Pariz 1952.
Jean Baudrillard, The Ecliptic of Sex , Pluto Press, London 1990, p. 130.
Tatjana Greif, “Queer kulturne delavke,” in Maska, no. 1-2 (60-61), Ljubljana 2000.
Eve Kosofsky Sedgwick, Touching Feeling: Affect, Pedagogy, Performativity, Duke University Press, Durham 2003, p. 8.
Katja Praznik, “Jaz sem v gibu s teboj. Slovenski sodobni ples med gibom in telesom,” in Sodobne Scenske umetnosti, edited by Bojana Kunst and Petra Pogorevc, Maska, Ljubljana 2006.
Silvan S. Tomkins, Affect, Imagery, Consciousness, Volume II, The Negative Affect, Springer Publishing Company, Inc, New York 1963.

Maja Delak Ljubjánában élő táncos-koreográfus. A Franciaországban lévő Angers-i CNCD L’Esquisse-ben tanult kortárs táncot, továbbá olyan táncszemináriumokon, amelyeket nemzetközileg elismert táncpedagógusok tartottak.

Szlovénból angolra fordította Jemej Mozik, angolról magyarra Hollósi Laura.

Emanat Institute (koreográfus: Maja Delak): Expensive Darlings (tánc/színház).
November 26. 20:00 TRAFÓ (IX. Liliom utca 41) (60 perc, szlovén nyelven, angol tolmácsolással, magyar felirattal).