2006. március 16., csütörtök

Bollobás Enikő

Irodalomtörténész, az ELTE Amerikanisztika tanszékének professzora. Az Osiris Tankönyvek sorozatban megjelent Az amerikai irodalom története írója, az amerikai nőirodalom történetének kiváló ismerője.
2006. március 16-án volt az Irodalmi Centrifuga vendége.

Kötetei:
Tradition and Innovation in American Free Verse: Withman and Duncan (Akadémiai, Budapest, 1986)

Charles Olson (Twayne Publishers, New York, 1992)

Az amerikai irodalom története (Osiris, Budapest, 2005)

The 1950s: Proceedings of the Biennial Conference of the Hungarian Association of American Studies (co-editor; ELTE, Budapets, 2005)

“Semmi egyéb a nemzet / mint költemények...” Válogatás Charles Olson verseiből (A Dunánál Könyv- és Lapkiadó, Budapest – Qui One Quint Könyvkiadó, Kolozsvár, 2003. - utószó)

Gordon Agáta írása Bollobás Enikő Az amerikai irodalom története című könyvéről a Könyvtár rovatban olvasható.

Bollobás Enikő: Az Amerikai Irodalom Története

"Az Amerikai Irodalom Története egy tanmese, és gyümölcsözően használhatjuk arra, hogy megnézzük a segítségével a mi saját kismagyar irodalmunk helyzetét. (...) A kultúra átmentése az óceánon túlra veszteségekkel is járt, de úgy tűnik, óriási nyereséggel is. Leolvadtak az új helyen és helyzetben felesleges cikornyák, és üres oldalak keletkeztek, amelyeket újra kellett írniuk.
Felszabadultak az őshaza irodalmi mintáinak tekintélye alól, és ki akarták elégíteni azokat a lelki-szellemi szükségleteket, amelyek az irodalom valamilyen formáját kitermelik a humán közösségekben." - Gordon Agáta a kötetről.

Nagy élményekkel gazdagított a kötet!

Jól érezhetően modellként tekinthetünk az amerikai irodalomra, amely kezdeteitől felvállalta az irodalmon kívüliség és az Európán kívüliség tényszerűségeit, amelyekre kénytelen volt fittyet hányni. Egyszerűen meg kellett szólaltatnia a saját tapasztalatait, akkor is, ha nők írták, akkor is, ha színesek, melegek, vagy bármilyen többes identitású multikulti hibridek.

Az Amerikai Irodalom Története egy tanmese, és gyümölcsözően használhatjuk arra, hogy megnézzük a segítségével a mi saját kismagyar irodalmunk helyzetét.

A későnjövők előnyeit szerezte meg az amerikai irodalom. A kultúra átmentése az óceánon túlra veszteségekkel is járt, de úgy tűnik, óriási nyereséggel is. Leolvadtak az új helyen és helyzetben felesleges cikornyák, és üres oldalak keletkeztek, amelyeket újra kellett írniuk.
Felszabadultak az őshaza irodalmi mintáinak tekintélye alól, és ki akarták elégíteni azokat a lelki-szellemi szükségleteket, amelyek az irodalom valamilyen formáját kitermelik a humán közösségekben.
A gyorsan gyarapodó népesség és a tágasság hívta és várta a szövegeket, a kismagyar szemnek grandiózus méretek ennek az irodalomnak az apró hajtásait is jól vizsgálhatóvá teszik.

Az etnikai és kulturális sokszínűség oldani kezdte a személyes és történelmi identitások határait, a létező – de nem tudomásul vehető – jelenségek felmutatásával formálta a társadalmi tudatot elfogadóvá.
Ez a sikeres alkalmazkodás rengeteg személyes szenvedés és küzdelem során látszott megvalósulni, és hamarosan elérte azt a kritikus tömeget, amely már követendő példává teszi a nyitott és elfogadó szemléletet.

Meséljük el!

Kezdetek: ősiség, nyelvemlékek, töredékek… = restaurált virtualitás.
A könnyen lebomló tartalmak (egy humán lény lelki szűrlete, történet-töredéke vagy érzelmi manőverei) nehezen visszaidézhetőek ezekből a maradványokból.

Női reneszánsz, XIX.

A XIX. század első felében kibontakozik az amerikai irodalom női reneszánsza, megszólalnak a korai feminista elméletek, és nők által írott regények özönlik el a szavakra éhes piacot.
Jeles műve ennek az időszaknak a Tamás bátya kunyhója, amelyet magunk is ismerhetünk, sőt könnyen összetéveszthetünk emlékeinkben Rémusz bácsival.

A két Harriet: Beecher Stowe és Tubman

Mai szemmel picit szentimentális, picit naiv, ám jóra serkentő és szórakoztató ifjúsági regényként még mindig olvasott mű. Világhírű már a saját korában, Tolsztoj a művészet legmagasabb formáját látta benne. A jéghegy csúcsa, valamiért ez a regény túlélte a századokat, miközben sok női szerző, sok-sok művelt, feminista nézeteket kialakító, középosztálybeli nő írt elsősorban nőknek, és figyelmeztetett a gyarmatosítás és rabszolgatartás nehéz férfimunkája közepette a humán, keresztény és női eszményekre.
Idealista volt, mint a nők általában és azt gondolta, hogy a regénye hatására igenis önként adják fel a rabszolgatartók ezt a csúnya szokásukat.
A jólnevelt középosztályszerű társadalomra jellemző, hogy elismeri és megkönnyezi a művet, elismeri az igazát. És lehet, hogy polgárháború sem lett volna e női regény nélkül!

Durván száz évvel előzi meg a szórványos kismagyar nőmozgalom szárba szökkenését.


Emily Dickinson: azaz 44 kötet szalaggal 1830-1886

Ez a női nevet viselő rejtélyes jelenség az én kedvenc költőm. Szigorúan érthetetlen élete és versei a fényűzést jelentik számomra, és ez az összefoglaló róla ebben az irodalomtörténetben nem egyszerűen válasz volt a kérdéseimre, hanem olyasféle heuréka, mintha azt tudtam volna meg, hogy mégis: van isten!
Illetve egy picit pontosabban: azt, hogy istennő van és pontosan tudja, hogy mit miért csinál!

Ezt az istennőt némileg sajnálatra méltó vénkisasszonyként képzelhettem el idáig, aki magányában egzaltált versikéket ír két hímzés vagy rózsametszés között, és egzaltált levelekkel zaklatja kevés ismerősét, mit sem tudva a realitásokról.
Azonban nem ilyen volt.

Bírta kora tudását és műveltségét, hasonlóan nagyon sok amerikai nőhöz! Sokáig élénk társadalmi életet élt. Tudatosan választotta a magányt és az írást, mert felismerte óriási alkotóerejét.
Ez az alkotóerő a szabadsággal egyenlővé tette számára az otthonába zárt női létet, amelyben megvalósíthatta titokzatos intellektusának nagy utazásait.
Negatív formái, azonosításai és sajátos látásmódja tanítva is keveseknek nyílik meg.
Jó példa erre: „Olyan tenger vagy kontinens nincs, mint a fájdalom”.
Vagy: „Otthon – ez Isten definíciója”.

Tóthfalusi: 764
Az Előérzet – hosszú Árnyék – a Gyepen
Jelzi – minden nap lemegyen –

Üzenet a riadt füvön –
A Sötétség - majd erre jön –

G. A.: 764
Sejtelmek - az elnyúlt Árnyak - a Füvön
Jelöl a Nap mielőtt leköszön

Borzongnak az alélt füvek deresen
Sötétség - tapos át a gyepen

Vagy:
Sejtelmek. Árnyék. Füvek. Húnyó napok.
Fű. Félsz. Üzenet. Húzó sötét.


1955: kritikai kiadás. Ma az Emily Dickinson kánon legfontosabb darabjai: 199, 214, 258, 280, 303, 341, 441, 461, 505, 601, 712, 754, 1129, 1677, 1705, 1732, 1748.


G.A: Rendet raktam künn és benn
ereszig ér a tüzifa házam oldalán
füstölög egy halom lehullt levél szagával bekeseredik
mint aranyával az alkonyi világ.
Mikor lényeg szerint külön mered a volt s a van
s a hús rövid tragédiája homokként elsuhan
merít lassú forgással e kacér alkony alá
kibontva szirmát a mai nap.


Női modern! Elveszett nemzedék(ek): (identitásvesztő nemzedékek)

(a kismagyar elveszett nemzedékek a határokon kívül rekedtek: a szomszéd országok magyar kisebbségei, holokauszt-túlélők nemzedékei, az emigráns diaszpóra... /Kristóf Ágota, Ladik Katalin, Dedinszky Erika/)

Gertrude Stein 1874-1946
Három élet - Melanchta
Trauma irodalom és queer irodalom, ami inkább latens transzszexualitás tematizálva.

Hilda Doolittle 1886-1961
Djuna Barnes 1892-1982
Willa Cather 1873-1942


A hetvenes évek feminista irodalomkritikája és gynokritikája gyűjtötte, értelmezte és strukturálta a nőírókat.

Katherine Anne Porter
Mourning Dove
Anais Nin
Margaret Mitchell


Harlemi reneszánsz

Kiket is tudnánk hozzájuk hasonlítani a magyar irodalomtörténetek lábjegyzeteiből?

Női kísérlet hagyomány
Identitásöltészet

Női és afroamerikai posztmodernek
Új feminizmus
Feminista utópiák, és sci-irodalom

Multikulturalizmus és új identitások
Azonosságok színházai

2006. március 15., szerda

Unomazi Unomazi Unomazi Rodalmat

avagy költők, feledjétek el a nyugágyakat! Ha a pornót nevezhetem szintetikus szexnek, a szintetikus lírát gondolhatom líraprostituálásnak.
Szintetikus lírapatronok helyett valódi életet, mert az Irodalom él!

Nyájas olvasó! Lapozz bele a Szép Versek 2005-be, és ezt találod: kinnfeledt nyugágyak és ragyavert vicinálisok a magyarugaros állomásokon.
Ilyennek tűnik a mai magyar líra, meggyőződésem szerint prózánk érzelemgazdagságának hű mutatója.


Költők, ébresztő!

Minden második versben van egy kinnfeledt kerti szék, zömükben egészen konkrétan.
Mit jelent ez? Jövőkép vagy nosztalgia?
Vagy csak nem vették észre a költők jól bélelt költői sziklavackukon, hogy ez a lemez picit unalmas..?
A nyugszékes költők egy része író.
Ez a fajta műszavász mindig kinn van feledve, minden sorában. Mindig olyan, mint a HŰLT HELY.
A NYUGSZÉKES MŰSZAVÁSZ ÉLETÉBŐL VALAKI HIÁNYZIK, AKI ÉLNE. Többnyire maga a szerző. Ezt persze elégikusan vetíti...

Unomazi... Unomazi... Unomazi...

KLÓNOZOTT KÖLTŐK!

Csak a sablont látom a lírában, az érzelmi közhelyeket igen-igen sablonos formákban, ahol már az is sablonos, ahogyan elmaszatoljuk a vérvalót, vérvalónak meg ugyancsak HŰLT HELYE.
A RANDOMIZÁLT KUTYULÁS, amit PNL csinál, lendített keveset a dolgon, mondjuk létrehozott egy fura katalógust a fentiekből.
Leleplezte a líra sablonjait, és a költőket, a nyugszékes műszavászokat, akik egyszerű futószalagmunkát végeznek: nagy elődeik példáján osztják az általuk ismert érzések nyelvi hordozóit, az érzéseket is ezekből, azaz csak közvetve ismerik.
Író-költő ül a monitor előtt, kezében végtelenített paletta a billentyűzet, és zsonglőrködik. Nyelvi Zsonglőr. Jó. Miért szeretjük a zsonglőröket? A virtuózokat? Hogyan viszonyulunk? Mit tanulunk? Vannak nagy találatok és felszínes nyegleségek, de mindegyikben szemfényvesztő a technika.

Csakhogy ez nem művészet. Petőfi ma a levegő, és az összes romantikus tananyag. Ez a nyelv A Nyelv. Ezen tanultunk meg mindent elgondolni, és így. Nem érthetjük, mi ebben a művészet, mert újdonsága száz éve átszivárgott a hétköznapiba. Bármikor tudnék ilyeneket írni, gondoltam már akkor, amikor belémtömték az Anyám tyúkját, ha nem örökké azokat kéne olvasnom, akik már megírták ugyanezeket. (Hogy bizonyítsak magamnak, írtam egy eposzt. Ugyanolyan unalmas volt eposzt írni, mint olvasni.) De vannak azért költők, akik nem hervadnak. Sappho vagy J.A.

József Attiláig egyedül Ady próbálta kicsit noszogatni a négyökrös magyar költészetet, ám azóta eltelt száz év!
A lírai patronok már szintetikusban is unalmasak.
Egy csúsztatott analógia: ha a pornót nevezhetem szintetikus szexnek, a szintetikus lírát gondolhatom líraprostituálásnak.

Felejtsük el a nyugágyakat!!!
Az irodalom él! Híves patakok rohannak...!