A témájukban egymáshoz illeszkedő könyvek, melyek az Ulpius-ház kiadásában szinte sorozatot alkotnak, a külföldi piacon más országban, időben és környezetben jelentek meg. Magyarországon borítójuk és címük is hasonló lett. Közös bennük, hogy a hazai piacról szinte hiányzó női önvallomás-irodalmat hivatottak pótolni, gazdagítani. - az Irodalmi Centrifuga estjén és a második könyv bemutatóján készült videofilmeket láthatják.Jane Juska: Szex és nyugdíj, Ulpius-ház Könyvkiadó, 2008 – „Mielőtt hatvanhét éves leszek, szeretnék sokat szexelni.”
Laura D: Szex és tandíj, Ulpius-ház Könyvkiadó, 2008 – „Egy diákprostituált igaz története.”
Laura D: Szex és tandíj, Ulpius-ház Könyvkiadó, 2008 – „Egy diákprostituált igaz története.”
A témájukban egymáshoz illeszkedő könyvek, melyek az Ulpius-ház kiadásában szinte sorozatot alkotnak, a külföldi piacon más országban, időben és környezetben jelentek meg. Magyarországon borítójuk és címük is hasonló lett. Közös bennük, hogy a hazai piacról szinte hiányzó női önvallomás-irodalmat hivatottak pótolni, gazdagítani. A szerzők nem fikciót írnak, hanem saját életükből merítenek, női szemszögből, a testtel és identitással kapcsolatos kérdésekben mélyülnek el. Külföldön már nem, de itthon mindig felvetik a bestseller kontra magas irodalom, referenciális regény kontra fikció problematikáját.
A Szex és nyugdíj című könyvről az Irodalmi Centrifuga estjén Gordon Agáta és Bódis Kriszta Lángh Júliát kérdezték. Az estről készült beszámolót korábban olvashatták ICA honlapján.
A két könyv teljesen más szemszögből közelíti meg a nemiség és a szexualitás kérdéseit. A Szex és nyugdíj című kötetben egy 66 éves nő gyönyörre vágyik, szeretné magát kipróbálni, ezért hirdetést ad fel a New York Review of Booksban: „Mielőtt hatvanhét esztendős leszek, jövő márciusban, szeretnék sokat szexelni egy férfival, aki tetszik nekem.” Előtte öt évig járt analízisbe, enélkül ezt nem tudta volna megtenni, vallja magáról. Már nem akar megfelelni a társadalom elvárásainak, nem érdekli, hogy ilyen korban nem illik már ismerkedni; egy gyerek felnevelése és sok év magány után eddig új, számára és mások számára is ismeretlen kapukat nyitogat ki. Mire kellett ennyi ideig várnia? − kérdezi a beszélgetésben Gordon Agáta. A lehetséges válaszok is elhangzanak: amíg egy nő a gyerekneveléssel és háztartással van elfoglalva fiatalon egy monogám házasságban, addig általában nem nyílik meg előtte a szexuális gyönyör százezer útja. Aztán rájön, hogy nem mások zárják el előle az utat, hanem ő zárta be saját magát. A könyv egy memoárregény a vágyról, a megfeleléskényszerről, a szorongásról, a felszabadulásról, a szenvedésről, melyben mi, olvasók is saját szexuális kibontakozásunkkal kapcsolatos élményeinkre reflektálhatunk, hiszen a szerző mindegyik fejezetben visszatekint az egész életére. Szabadon és szégyen nélkül ír a szexről. A beszélgetés ezeket a témákat járta körül: mennyire van joga egy 68 éves nőnek dacolni a korral és idővel? Hiszen, ahogy Lángh Julia megjegyezte, a léleknek nincsenek ősz hajszálai.
Az is lehetne a regény címe, hogy: A nő, aki megtalálja a testét. Ám korántsem könnyed, hanem kacskaringós úton vezet el minket a nem happy end felé. Inkább valami megnyugvással fűszerezett közegbe, ahol minden hiba, gyengeség, öröm és félelem vállalható és ezáltal feloldható.
A Szex és nyugdíj című könyvről az Irodalmi Centrifuga estjén Gordon Agáta és Bódis Kriszta Lángh Júliát kérdezték. Az estről készült beszámolót korábban olvashatták ICA honlapján.
A két könyv teljesen más szemszögből közelíti meg a nemiség és a szexualitás kérdéseit. A Szex és nyugdíj című kötetben egy 66 éves nő gyönyörre vágyik, szeretné magát kipróbálni, ezért hirdetést ad fel a New York Review of Booksban: „Mielőtt hatvanhét esztendős leszek, jövő márciusban, szeretnék sokat szexelni egy férfival, aki tetszik nekem.” Előtte öt évig járt analízisbe, enélkül ezt nem tudta volna megtenni, vallja magáról. Már nem akar megfelelni a társadalom elvárásainak, nem érdekli, hogy ilyen korban nem illik már ismerkedni; egy gyerek felnevelése és sok év magány után eddig új, számára és mások számára is ismeretlen kapukat nyitogat ki. Mire kellett ennyi ideig várnia? − kérdezi a beszélgetésben Gordon Agáta. A lehetséges válaszok is elhangzanak: amíg egy nő a gyerekneveléssel és háztartással van elfoglalva fiatalon egy monogám házasságban, addig általában nem nyílik meg előtte a szexuális gyönyör százezer útja. Aztán rájön, hogy nem mások zárják el előle az utat, hanem ő zárta be saját magát. A könyv egy memoárregény a vágyról, a megfeleléskényszerről, a szorongásról, a felszabadulásról, a szenvedésről, melyben mi, olvasók is saját szexuális kibontakozásunkkal kapcsolatos élményeinkre reflektálhatunk, hiszen a szerző mindegyik fejezetben visszatekint az egész életére. Szabadon és szégyen nélkül ír a szexről. A beszélgetés ezeket a témákat járta körül: mennyire van joga egy 68 éves nőnek dacolni a korral és idővel? Hiszen, ahogy Lángh Julia megjegyezte, a léleknek nincsenek ősz hajszálai.
Az is lehetne a regény címe, hogy: A nő, aki megtalálja a testét. Ám korántsem könnyed, hanem kacskaringós úton vezet el minket a nem happy end felé. Inkább valami megnyugvással fűszerezett közegbe, ahol minden hiba, gyengeség, öröm és félelem vállalható és ezáltal feloldható.
***
A Szex és tandíj című Ulpius-ház könyvbemutatón másnap délelőtt a kiadó részéről Vándor Ágnes mutatta be a könyvet, majd Szilágyi Szilvia Sisso és Bódis Kriszta beszélgettek arról, mennyire aktuális probléma a prostituálódás Magyarországon.
A Szex és tandíj viszont nem az „élet habos oldala”, hanem a test kiszolgáltatottsága és a nőiség szomorú megélése. A könyv botránykönyv volt Franciaországban, mert kíméletlenül kimondja az igazságot, Laura D. tizenkilenc éves és prostituált lett, hogy tanulhasson. Nem egyedül van ezzel így, számos sorstársa ezt teszi. Mielőtt elolvastam a könyvet, be kell vallanom, hogy megvoltak az előítéleteim ezzel kapcsolatban, nem tudtam sem megérteni sem elfogadni olyan helyzetet, amikor egy nő erre kényszerül. A könyv viszont zseniálisan visz végig minket azon az útvonalon, ahogyan a főhőse, egy diáklány belebonyolódik a hálózatba − egy olyan hálózatba, ahonnan nincsen kiút. Ahol a patriarchális társadalom normarendszerének nevében és lehetőségkeretei között adják-veszik a nőket, mint az állatokat. A „rabszolgavásár” csak a nőkre vonatkozik. A férfiakat nem adják-veszik így a nők. A könyv bemutatja azokat a mérföldköveket, ahonnan nem tud kiszabadulni Laura D., hiszen a hálózat, a hotelek, taxik és a rendőrök mind-mind mélyebbre süllyesztik, ahelyett, hogy segítenének: tudják, hogy mi történik és szemet hunynak. Nagyon sok mindenki asszisztál ahhoz, hogy ez megtörténhessen. Laura azon kevesek közé tartozik, akinek sikerül megmenekülnie, és le tudja írni, hogy mi is megérthessük ezt a helyzetet. Azért, hogy másokon segíthessen. A nőt azonban nemcsak a szexbárok keretein belül tekintik szexuális tárgynak a férfiak, hanem a mindennapokban is, így nem nehéz beleképzelnünk magunkat, min megy keresztül Laura D. A könyv végén egy tanulmány is helyet kapott Diákprostitúció az internet korában címen, ami segít helyére tenni a dolgokat. Csak kattintás kell és máris könnyen „kurva” lehet bárki egy darabig képzeletben, ez még nem az, gondolja Laura is − de azzá válhat, válik. Bódis Kriszta kielemzi, hogyan jut el eddig a helyzetig. Csak egy kattintással kezdődött.
A diáklány vagyok és….. című hirdetés az idős korú és jómódú férfiakat különösen vonzza, hiszen azonkívül, hogy majdnem hasonló társadalmi rétegből kerülnek ki, a Lolita effektusban a perverzióik minden fajtáját kiélhetik, bezárhatják, megerőszakolják a nőket. Sisso már egyetemista korában hallott erről a jelenségről, sosem kérdőjelezte meg, hogy van ilyen. A diáklányoknak még nincsen stricijük és nem keresi őket senki, ha eltűnnek, hiszen diáktársaik, tanáraik és családjuk előtt legtöbbször titkolják ezt, az interneten pedig álnéven ismerkednek. A szégyen, valamint az, hogy környezetük immunis és érdektelen a problémájukra, lefegyverzi és megbénítja őket. Bódis figyelmeztet, ezek a nők nem tudják megvédeni magukat, 90%-uk rossz családi körülmények között nőtt fel és a férfi, az apa-tükör szemében ők értéktelenek, ezért felnőtt korukban ők is értéktelennek tartják önmagukat.
Az utcai prostituáltakat viszont már gyerekkorukban egyszerűen eladják anélkül, hogy maguk tudnának róla, vagy elrabolják, megerőszakolják, betörésük és engedelmességre kényszerítésük része, hogy több mint 10 férfi megy végig rajtuk minden nap, hetekig bezárják őket egy sötét szobába, nem mehetnek ki onnan. Verik őket, s ha nem engedelmeskednek, beléjük szúrják a kést. Ezek a nők egy idő után megtörnek, és nem akarnak több verést kapni, ezért kiszolgáltatják a testüket az értük fizető férfiaknak. Bódis Kriszta Rabszolgavásár című dokumentumfilmjében a saját anyja adta el sorozatosan lánygyerekeit a striciknek, akiknek a gyerekeire ugyanez a sors vár. Kereskedelmi tárgy lesznek, nem védi meg őket senki, a rendőrség sokszor összejátszik a maffiával és pénzt kap értük, vagy egyszerűen a lány úgy tudja kiváltani a büntetését, ha a rendőr is megerőszakolhatja. Nincsen hova menniük. Ha a családjukhoz mennek vissza, rögtön megtalálja őket a strici, akinek olyan a kapcsolati hálózata és olyan háttéremberei vannak szerte az országban, hogy mindenki tudja, ha akarják, megtalálják. A rendőrség Magyarországon nem tesz semmit, a kormány legálisnak nyilvánítja árulni a női testet, a nőket pedig egyszerűen csak megölik, eltűntnek nyilvánítják, ha nem engedelmeskednek. Olyan bolygón élünk, ahol mindez megengedett. Valójában mindenkinek látnia kéne ezt a dokumentumfilmet − reméljük nemsokára letölthető lesz a netről.
Laura D. minél mélyebbre csúszik a prostituálódásban, annál kevésbé tud kiszakadni, hiszen olyan mocskosnak érzi a testét, hogy a normális élet illúzió marad számára. Ott ragadhatna a hálózatban, ha egy csoda folytán nem lenne éppen annyi akaratereje, hogy kilépjen és leírja. Őt a rémálomtól az írás szabadítja meg. Rajta nem tizenkét férfi ment végig egy nap, hanem egy év alatt körülbelül tíz, de „hiába mossa, nem jön le”. A férfiak által keltett vágyak játékszerévé és beteljesítőjévé válik, ő az, akinek mindent meg kell csinálnia, amit kérnek. Ez nem magánügy: mindenki felelősséggel tartozik azért, ami a másikkal történik. Svédországban büntetik azt is, aki fizet a szexuális szolgáltatásért, nemcsak azt, aki áruba bocsátja a testét − már maga nonszensz, hogy a prostituáltakat viszik be a rendőrségre és nem a stricijeiket −.
Nincs annál rosszabb, mint kiszolgáltatott és védtelen testekkel kereskedni. De ezt a nagykörúton lévő szexhirdetések, szexboltok és bárok tulajdonosai biztosan nem így gondolják.
Idézet a könyvből: „Fogoly vagyok. Kényére-kedvére kiszolgáltatva. Visszajön, egy papír zsebkendőt töm a számba, Majd körbetekeri valamivel a fejemet. Két perc alatt megbénított és megnémított. „Még kiabálni se tudok, ha bánt.”
A diáklány vagyok és….. című hirdetés az idős korú és jómódú férfiakat különösen vonzza, hiszen azonkívül, hogy majdnem hasonló társadalmi rétegből kerülnek ki, a Lolita effektusban a perverzióik minden fajtáját kiélhetik, bezárhatják, megerőszakolják a nőket. Sisso már egyetemista korában hallott erről a jelenségről, sosem kérdőjelezte meg, hogy van ilyen. A diáklányoknak még nincsen stricijük és nem keresi őket senki, ha eltűnnek, hiszen diáktársaik, tanáraik és családjuk előtt legtöbbször titkolják ezt, az interneten pedig álnéven ismerkednek. A szégyen, valamint az, hogy környezetük immunis és érdektelen a problémájukra, lefegyverzi és megbénítja őket. Bódis figyelmeztet, ezek a nők nem tudják megvédeni magukat, 90%-uk rossz családi körülmények között nőtt fel és a férfi, az apa-tükör szemében ők értéktelenek, ezért felnőtt korukban ők is értéktelennek tartják önmagukat.
Az utcai prostituáltakat viszont már gyerekkorukban egyszerűen eladják anélkül, hogy maguk tudnának róla, vagy elrabolják, megerőszakolják, betörésük és engedelmességre kényszerítésük része, hogy több mint 10 férfi megy végig rajtuk minden nap, hetekig bezárják őket egy sötét szobába, nem mehetnek ki onnan. Verik őket, s ha nem engedelmeskednek, beléjük szúrják a kést. Ezek a nők egy idő után megtörnek, és nem akarnak több verést kapni, ezért kiszolgáltatják a testüket az értük fizető férfiaknak. Bódis Kriszta Rabszolgavásár című dokumentumfilmjében a saját anyja adta el sorozatosan lánygyerekeit a striciknek, akiknek a gyerekeire ugyanez a sors vár. Kereskedelmi tárgy lesznek, nem védi meg őket senki, a rendőrség sokszor összejátszik a maffiával és pénzt kap értük, vagy egyszerűen a lány úgy tudja kiváltani a büntetését, ha a rendőr is megerőszakolhatja. Nincsen hova menniük. Ha a családjukhoz mennek vissza, rögtön megtalálja őket a strici, akinek olyan a kapcsolati hálózata és olyan háttéremberei vannak szerte az országban, hogy mindenki tudja, ha akarják, megtalálják. A rendőrség Magyarországon nem tesz semmit, a kormány legálisnak nyilvánítja árulni a női testet, a nőket pedig egyszerűen csak megölik, eltűntnek nyilvánítják, ha nem engedelmeskednek. Olyan bolygón élünk, ahol mindez megengedett. Valójában mindenkinek látnia kéne ezt a dokumentumfilmet − reméljük nemsokára letölthető lesz a netről.
Laura D. minél mélyebbre csúszik a prostituálódásban, annál kevésbé tud kiszakadni, hiszen olyan mocskosnak érzi a testét, hogy a normális élet illúzió marad számára. Ott ragadhatna a hálózatban, ha egy csoda folytán nem lenne éppen annyi akaratereje, hogy kilépjen és leírja. Őt a rémálomtól az írás szabadítja meg. Rajta nem tizenkét férfi ment végig egy nap, hanem egy év alatt körülbelül tíz, de „hiába mossa, nem jön le”. A férfiak által keltett vágyak játékszerévé és beteljesítőjévé válik, ő az, akinek mindent meg kell csinálnia, amit kérnek. Ez nem magánügy: mindenki felelősséggel tartozik azért, ami a másikkal történik. Svédországban büntetik azt is, aki fizet a szexuális szolgáltatásért, nemcsak azt, aki áruba bocsátja a testét − már maga nonszensz, hogy a prostituáltakat viszik be a rendőrségre és nem a stricijeiket −.
Nincs annál rosszabb, mint kiszolgáltatott és védtelen testekkel kereskedni. De ezt a nagykörúton lévő szexhirdetések, szexboltok és bárok tulajdonosai biztosan nem így gondolják.
Idézet a könyvből: „Fogoly vagyok. Kényére-kedvére kiszolgáltatva. Visszajön, egy papír zsebkendőt töm a számba, Majd körbetekeri valamivel a fejemet. Két perc alatt megbénított és megnémított. „Még kiabálni se tudok, ha bánt.”
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése