Anton Corbijn Munka című retrospektív kiállításához (2009. április 28 – július 5.) kapcsolódóan videoklip-pályázatot hirdet a Ludwig Múzeum. A kiállítás a holland fotográfus több mint harminc éves munkásságába enged betekintést, a korai videoklipektől a legújabb portrékig – a videoklip-pályázatra tehetséges fiatalok jelentkezését várják, a legjobb műveket a kiállítás utolsó két hetében a kiállítótérben is bemutatják, a legjobbat bemtatja a Music Television.A kiállításról
Corbijn a modern vizuális kultúra több területén kísérletezett, így a kiállításon rövidfilmek, videoklipek, koncertek díszlettervei, könyv- és lemezborító-tervek láthatók, alapvető kifejezési médiuma azonban a fotográfia volt és maradt. 1955-ben született Hollandiában, Strijen szigetén. A kortárs rockzene a fotográfia irányába terelte. A koncerteken jelenléte legitimációjára és szégyenlősségének ellensúlyozására apja fényképezőgépét használta, így közel tudott férkőzni a zenészekhez. Fényképezőgépe kommunikációs protézisként szolgált ahhoz, hogy levetkőzze kapcsolatteremtési gátlásait, illetve magabiztosságot merítsen a számára idegen közegben.
Protestáns lelkészcsaládban született, a protestantizmus és a kontemplatív, szemlélődő stílus jellemzi élményeinek rögzítési módját. Szembe megy a nagyon színes, természetellenesen tiszta és éles, mesterségesen megvilágított, szinte fényesre polírozott ’70-es évekbeli koncertfotók stílusával – számára a fekete-fehér képek referenciálisak. Szemcsés előhívás, elmosódott, homályos kontúrok, árnyékba süllyedő vonások, eltakart vagy elfordított tekintet, a kéz kiemelt szerepe, valamint a meghökkentő, szokatlan kompozíció jellemzik felvételeit.
Egyértelművé szeretné tenni, hogy nem ideálokkal, hanem idolokkal állunk szemben, akik saját árnyékuknak tűnnek. Híres modelljeit a misztifikálás és az anonimitás határára helyezi, amelynek következtében a saját magukat hordozó mítoszok léte kérdésessé, instabillá válik.
Munkásságán keresztül a sztárhoz kötődő társadalmi és pszichológiai jelenségeket is vizsgálja. A korai fekete-fehér, valamint az úgynevezett Star Trak sorozatban a sztárságot mint életformát, vagy mint pszichológiai állapotot kérdőjelezi meg. Képein a spontán, mélyen emberi kitárulkozásuk és a számunkra ismeretlen valódi személyiségük föltárása zavaró, sőt majdhogynem hazugságnak tűnik.
Az a.somebody című sorozatban utalva néhány zenész iránti fiatalkori rajongására, valamint a keresztény értékek iránt elkötelezett szülők túlvilági életben való hitére, elhunyt zenészek bőrébe bújik. A 33 Still Lives sorozat a bulvársajtó által generált, a celebek magánéletéből lopott képek iránti tömegéhség finom kritikája a gépiesen termelt képek uralmával veszi föl a harcot. FAMOUZ című sorozatának látásmódjában visszaköszön Eugène Smith, Robert Frank vagy Dorothea Lange vizuális öröksége, ugyanakkor az a. somebody „önarcképes” sorozat alkotói megközelítése megkérdőjelezhetetlenül párhuzamba hozható Cindy Sherman munkásságával is.
A számos együttes (U2, Nirvana, Coldplay) közül, amellyel Anton Corbijn együtt dolgozott, önálló termet szentelünk a Depeche Mode tagjairól készült portréknak. A művész pályáján mérföldkőnek számít a Joy Division frontemberéről, Ian Curtisről 2007-ben készült Control című nagyjátékfilm. A mozifilmet a kiállítás időtartama alatt az előadóteremben több alkalommal vetítik.
Protestáns lelkészcsaládban született, a protestantizmus és a kontemplatív, szemlélődő stílus jellemzi élményeinek rögzítési módját. Szembe megy a nagyon színes, természetellenesen tiszta és éles, mesterségesen megvilágított, szinte fényesre polírozott ’70-es évekbeli koncertfotók stílusával – számára a fekete-fehér képek referenciálisak. Szemcsés előhívás, elmosódott, homályos kontúrok, árnyékba süllyedő vonások, eltakart vagy elfordított tekintet, a kéz kiemelt szerepe, valamint a meghökkentő, szokatlan kompozíció jellemzik felvételeit.
Egyértelművé szeretné tenni, hogy nem ideálokkal, hanem idolokkal állunk szemben, akik saját árnyékuknak tűnnek. Híres modelljeit a misztifikálás és az anonimitás határára helyezi, amelynek következtében a saját magukat hordozó mítoszok léte kérdésessé, instabillá válik.
Munkásságán keresztül a sztárhoz kötődő társadalmi és pszichológiai jelenségeket is vizsgálja. A korai fekete-fehér, valamint az úgynevezett Star Trak sorozatban a sztárságot mint életformát, vagy mint pszichológiai állapotot kérdőjelezi meg. Képein a spontán, mélyen emberi kitárulkozásuk és a számunkra ismeretlen valódi személyiségük föltárása zavaró, sőt majdhogynem hazugságnak tűnik.
Az a.somebody című sorozatban utalva néhány zenész iránti fiatalkori rajongására, valamint a keresztény értékek iránt elkötelezett szülők túlvilági életben való hitére, elhunyt zenészek bőrébe bújik. A 33 Still Lives sorozat a bulvársajtó által generált, a celebek magánéletéből lopott képek iránti tömegéhség finom kritikája a gépiesen termelt képek uralmával veszi föl a harcot. FAMOUZ című sorozatának látásmódjában visszaköszön Eugène Smith, Robert Frank vagy Dorothea Lange vizuális öröksége, ugyanakkor az a. somebody „önarcképes” sorozat alkotói megközelítése megkérdőjelezhetetlenül párhuzamba hozható Cindy Sherman munkásságával is.
A számos együttes (U2, Nirvana, Coldplay) közül, amellyel Anton Corbijn együtt dolgozott, önálló termet szentelünk a Depeche Mode tagjairól készült portréknak. A művész pályáján mérföldkőnek számít a Joy Division frontemberéről, Ian Curtisről 2007-ben készült Control című nagyjátékfilm. A mozifilmet a kiállítás időtartama alatt az előadóteremben több alkalommal vetítik.
A pályázatról
Anton Corbijn mindig nyitott volt a kísérletezésre, az új vagy szokatlan technológiákat bevonva az alkotásba, s akár saját munkáit is újraértelmezte. Legjobb példa erre a 2009-ben újraforgatott Depeche Mode Enjoy the Silence című videoklip, amelynek az alapötletét átdolgozta a Coldplay Viva La Vida klipje számára Chris Martin főszereplésével, teljesen egyszerű digitális eszközt használva hozzá.
Erre az eljárásra épül a pályázat lényege. Olyan fiatalokat célozunk meg, akiknek a legszemélyesebb tárgyuk a mobiltelefonjuk és a digitális kamerájuk, amivel naponta megörökítik az őket körülvevő világot, az őket érintő élethelyzeteket.
A Ludwig Múzeum Anton Corbijnnel közös ötlet alapján, a T-Mobile és az EMI Magyarország támogatásával hirdetett pályázatára olyan videofilmeket várnak, amelyek követve Corbijn módszerét, személyes környezetben, saját ötletek és egyéni látásmód alapján, mindenfajta formai megkötés nélkül újragondolják az Enjoy the silence című klip képi világát: saját klipet várnak tehát a Depeche Mode zenéjére, Corbin képi világának újragondolásával.
A Ludwig Múzeum fontosnak tartja a fiatal generációk vizuális kifejezési formáinak megismertetését, ehhez kiváló alkalomnak ígérkezik Anton Corbijn magyarországi bemutatója. Olyan lehetőséget biztosítanak „Corbijn követőinek”, amely egyszerre modellezi az elért siker útját, és amely múzeumi környezetben teszi láthatóvá a popkultúra és a művészet találkozásának példáit.
A Ludwig Múzeum fontosnak tartja a fiatal generációk vizuális kifejezési formáinak megismertetését, ehhez kiváló alkalomnak ígérkezik Anton Corbijn magyarországi bemutatója. Olyan lehetőséget biztosítanak „Corbijn követőinek”, amely egyszerre modellezi az elért siker útját, és amely múzeumi környezetben teszi láthatóvá a popkultúra és a művészet találkozásának példáit.
Technikai háttér
Az elkészült kisfilmeket a T-Mobile által erre a célra létrehozott videomegosztó portálra lehet feltölteni április 29-től, ahol egyszerű rendszerben szavazni lehet a legjobb videóra június 14-e éjfélig. A kiállítás végére szakmailag elismert zsűri (film- és videoklip rendezők, fotográfusok) kiválasztja a legjobb 10 videót, amelyekből mini kiállítást rendezünk a zárás elötti két hétben a Múzeum előcsarnokában. A legtöbb közönségszavazatot kapott videót pedig a Music Television is bemutatja majd. A honlap itt érhető el.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése