Szabadító szomszédok avagy feminista bécsi szelet

"Az olívaszószt az iráni Shahi tudta csak elkészíteni – később kiderült, hogy korántsem ez a legérdekesebb dolog vele kapcsolatban. Nagy hatású workshopján elmesélte, hazájában halálraítélték, és 18 éves koráig számos meleg, leszbikus, és több vallási fundamentalizmus-ellenes barátját kivégezték. Ő szerencsére megmenekült, és most Frankfurtban küzd az emigránsok jogaiért." Hogyan találhatnak itthon otthonra a speciális helyzetű nők, s mit jelent az önfelvállalás szabadsága? – Reisch Éva beszámolója egy háromnapos bécsi anarchofeminista összejövetel hangulatába és annak felszabadító hatásaiba enged bepillantást.

Reisch Éva: Hogyan kaptam el az anarcho-feminizmust?

A labriszinfon járt körbe a felhívás a bécsi anarcho-feminista és leszbikus találkozóról, amire öten jelentkeztünk. Megszerveztük az utat, összedobtuk az útiköltséget, felpakoltuk motyónkat, megbeszéltük az ülésrendet és elindultunk Bécs felé. Útközben persze megálltunk még a határ előtt kétszer is, másodszor a mosonmagyaróvári csili-vili, EU-konform benzinkútnál. Volt itt bolt és kávézó 700 Ft-os sonkás szendviccsel, meg 100 Ft-os WC-vel a nyugati minta szerint, csak a WC-s néni nem volt EU-konform. Mikor jegyváltás után a női mosdó felé tartottam, utánam szólt: „Állj, az a női WC! Oda te nem mehetsz be!”. Szemrebbenés nélkül hátrafordultam és nyugodtam feleltem: „Én nő vagyok”. A hátamon éreztem a néni csodálkozó tekintetét, míg bejutottam. Századszorra ismétlődő eset. Kezdetben meglepő, később dühítő, mostanra már szánalmasan unalmas szituáció. Hát persze, a WC-s néni képzőben nem tanítanak gender-studiest... Nálunk a nem seggre simuló, laza farmer és a rövid, felzselézett haj még mindig a fiúk privilégiuma. És nem csak a WC-s nénik szerint – tuti, hogy a kellemes kis pihenőhely más látogatói fejében is megfordult a kérdés: ez fiú vagy lány? Nézz ki nőiesen, olvadj be a többségi társadalomba, ne lógj ki, ne gondolkozz, ne próbálj változtatni a normákon és ne lázongj, ha sehogy se sikerül.
E napi magyar rutin után nagyon, nagyon kellett már valami más: egy hely, ahol ezt nem kérdezik meg, ahol kicsit szabadabban, esetleg egyáltalán nem ítélkeznek. Ahol nem sütnek rám bélyeget, ha eltérek az átlagtól, nem mutogatnak, nem bámulnak meg, és nem súgdolóznak a hátam mögött, mint a kisiskolások.

Plakát vendéglátóinknál

Ahogy közeledtünk Bécs felé, ez a vágy egyre erősödött bennem. Autonóm feministák, anarchista nők, radikális leszbikusok, Európa minden tájáról, sőt azon túlról is. Ha itt nem találom meg azt, amit keresek, hol máshol?
Az első benyomások jók voltak. A következők is. Dorottya barátainál, egy osztrák leszbikus párnál szálltunk meg, innen indultunk a rendezvény helyszínére, a WUK kulturális központba.
Már több tucat résztvevő gyűlt össze, épphogy lekéstünk a vega-ebédről. Miután ottani segítőnk, Angela ismertette a napi programunkat, kicsit körülnéztem. A lányok nagyon változatosan öltözöttek, jelentősen különböztek a hazai leszbikus és feminista „átlagtól” (ha lehet egyáltalán átlagról beszélni egy ilyen kis létszámú szubkultúrában), de mindannyian mégis egységet alkottak, radikális-feminista szemléletük anti-konzervatív külsőségekben való megnyilvánulásaival. Volt, akin csak egy pár bakancs jelezte hovatartozását, mások extrém, felnyírt, félig raszta, vagy épp színes hajviselete, fül-száj-vagy orrpiercingjei, kitűzői, és kinyúlt trikói harsogták: nem érdekli őket az aktuális női trend, és leszarják, hogy „kell” kinézni. Volt itt lány szögesdrót-tetoválással, a punkokat idéző töltényhüvely oldallánccal és kék hajjal, de – nagy örömömre – szép számban visszaköszönt a WC-s nénik réme is, a laza, lógó hátsójú farmer. És mindez nem csak a fiatalokra volt jellemző: az ötvenes korosztály is sokkal lazább volt a hazainál, a kispolgáriság teljesen hiányzott öltözetükből és megnyilvánulásaikból, és a vasárnapi buliban is ott ugráltak a zenére a fiatalabbakkal.
Aznapra tervezett Filmbizottság-bemutatónk csúszás miatt elmaradt, így a magyar különítmény csak az esti országonkénti ismeretetőn mutatkozott be. A beszélgetés angol és német nyelven folyt, sok szó esett a Labriszról, amelynek képviseletében kint jártunk, a szélsőjobbos fenyegetettségről, a már-már hungarikummá nemesült savastojás-dobálós melegfelvonulásról, a melegházasságért folyó küzdelmünkről, valamint arról, hogy Magyaroszágon gyakorlatilag nincsenek anarcho-feministák, az anarcho-feminista leszbikus pedig a darwini törzsfejlődésben kikerült, vagy még el nem ért típus. Bár ez utóbbi nem volt teljesen igaz, mert már aznap este megmozdult bennünk valami… a rengeteg ötletes anarchofeminista plakát és matrica üzenete kezdett eljutni tudatunkig, és mindez az esti egy üveg Hubertus hatása alatt kikristályosodott, éjszaka leülepedett és másnap még erősebben tört elő. A többieket is elkapta, de engem, akit könnyű újdonságokkal megfertőzni és életemben először voltam ilyen jellegű rendezvényen, talán mindegyikünknél jobban. Előzőleg az első találkozásom leszbikus csoporttal volt rám ekkora hatással, ill. az első Ösztrosokk buli, amin részt vettem. Kezdtem magam teljesen otthon érezni itt. A nyelvi korlátok már nem számítottak. Ahogy a szombati elvállalt ebédfőzésre készültünk, azt vettem észre, hogy külsőségekben is kezdek mind jobban hozzájuk idomulni, a szakadt tornacsukától az újonnan beszerzett kitűzőkön át a melltartó nélkül felvett trikóig.

feminista kerekasztal :-)

A mintegy 3-400 emberre különböző országokból verbuvált alkalmi konyhásnénikkel végbevitt közös főzés nagyon jó hangulatban zajlott, a munkafolyamatokat szétválasztva láncot alkottunk, és ehetővé szelidítettük a legkülönfélébb zöldségeket. Az olívaszószt az iráni Shahi tudta csak elkészíteni – később kiderült, hogy korántsem ez a legérdekesebb dolog vele kapcsolatban. Nagy hatású workshopján elmesélte, hazájában halálraítélték, és 18 éves koráig számos meleg, leszbikus, és több vallási fundamentalizmus-ellenes barátját kivégezték. Ő szerencsére megmenekült, és most Frankfurtban küzd az emigránsok jogaiért.

Shahi és a Labrisz-különítmény tagjai a konyhában

A lengyel lányok, akikkel szintén összeismerkedtünk, a lengyel katolikus egyház anakronisztikus konzervatív és melegellenes megnyilvánulásait ecsetelték hosszan – ez az ő Magyar Gárdájuk és szélsőjobbjuk: nagy ellenfelük.
A törökök filmes workshopján a klitorisz szó jelentéséről készült riport-doku-rövidfilmen mosolyoghattunk és háboroghattunk. A megkérdezett török férfiak nagy részének fogalma sem volt arról, mit jelent ez a szó, s csak némelyek kapiskálták, hogy a nőkkel kapcsolatos. Attól tartok, egy magyarországi felmérés e témában hasonló eredményre vezetne...

Borgos Anna a Rosa Lila Villa belső udvarán

Ellátogattunk a Rosa Lila Villába is, ami a bécsi melegek és leszbikusok saját épülete egyesületi irodával, a melegeknek és leszbikusoknak kialakított lakásokkal és étteremmel. Egy rózsaszín homlokzatú kommuna, ami eligazítja az odatévedő melegeket, és iskolás csoportok rendszeres fogadásával segíti a fiatalok felvilágosítását. Olyan ez mint a Melegség és Megismerés program, azzal a nagy különbséggel, hogy itt a a hegy megy Mohamedhez. [E program keretében a Labrisz aktivistái járják a magyarországi iskolákat és meghívásra egy-egy osztályfőnöki óra keretében mesélnek a melegségről mint élettapasztalatról, ezzel segítve a kérdéskör jobb megismerését és helyesebb megítélését. – a szerk.]
Vasárnap a többiek egy antiklerikális és pornókiállítás-ellenes tüntetésen vettek részt, de amikorra mi odértünk, már csak a Kunsthalle előtti térre fújt feminista és női jelek feltakaritása zajlott.
Nem lankadó lelkesedéssel vártuk az esti bulit, és nem csalódtunk. Az addig felgyülemlett élménymennyiség az izgalommal és a jó hangulattal robbanásveszélyes elegyet alkotva az anarchista tűztől berobbant! A Justice We are your friends-ét egy emberként ordítva pogóztuk végig, a dj-k majd kiugrottak a pult mögül, sokan a felsőjüket is levették. Nem kettesével, meg kis blokkokban táncoltunk, hanem mindenki együtt, az egész csatakos, söráztatta internacionális mozgalmi erő egyszerre lélegezve. Egy honi Ösztrosokk vagy hajós buli vicces kis próbálkozásoknak tűntek innen tekintve, míg hajnalban ki nem jött a rendőrség, hogy véget vessen az eufóriának, mert azért még Bécsben sem szabad minden.

A szexizmusnak sok arca van!

Az arcunkra ragadt mosollyal közeledtünk hazafelé – sokkal többet kaptunk annál, amit vártunk. Én egy abszolút megerősítő, aktív, harcos, és lógó gatyás közösséget, és amikor hazaérkezve másnap egy kislány a bolt előtt megkérdezte tőlem egy kivire mutatva, hogy ez mi, már nem vágtam pofát a következő kérdésére: Te lány vagy? Az ott egy kivi. Én lány vagyok. És ez pedig a gyümölcsöző gender studies, öt éveseknek! Mert csak így működik. Magyarország ott tart, ahol ez az öt éves. De mire ő annyi lesz, mint a WC-s néni, máshol tarthat, s ez rajtunk múlik. Nem a politikusoktól, és nem pénztől függ. El kell mondani, meg kell mutatni magunkat, azt, hogy mik vagyunk, amikor csak lehet, és nem csak a melegfelvonuláson. Nem elnyomni magunkban és elbújni, beolvadni, hanem azzal lenni, akivel akarunk, ha azonos nemű, hát azonos neművel, ha szívesebben hordunk kockás gatyát, mint kiskosztümöt, akkor azt hordani, és megtenni mindent azért, hogy jól érezzünk magunkat ebben az országban is!

Reisch Éva