VILÁGÍTÓTORONY 2. PROJEKT

A „mezítelen, állapotos és büszke” nőszobor egy 8 hónapos terhes kismamát ábrázol. Az Alison és a Milánói Vénusz szobrokon látjuk, hogy elvesztették kezüket, mégsem mondjuk rájuk, hogy fogyatékos. A fogyatékos nőnek szíve joga, hogy családot alapítson, gyermekeket neveljen, akik „fenéken csúszva is képesek előrejutni”. – a Világítótorony 2. projekt zárókonferenciájáról Orbán Evelynnek, a FESZT (Fogyatékos Emberek Szövetségeinek Tanácsa) elnökségi tagjának beszámolóját olvashatják.

VILÁGÍTÓTORONY 2. PROJEKT
a fogyatékossággal élő nők egyenlő esélyű ellátásáért
ZÁRÓKONFERENCIA

„Ami nekünk nélkülözhetetlen, az mindenki másnak kényelmes”

2009. április 3-án, pénteken a MEOSZ székház nagytermében zárókonferencián vettem részt a FESZT (Fogyatékos Emberek Szövetségeinek Tanácsa) elnökségi tagjaként.

Szőllősiné Földesi Erzsébet, a MEOSZ Elnökségi tagja megnyitójában Az ENSZ Konvenció cikkelyei a fogyatékos nők jogainak védelme érdekében címmel rövid tájékoztatót tartott a Világítótorony projekt eredményéről. Érdekes bevezetőjében elhangzott, hogy a „mezítelen, állapotos és büszke” nőszobor egy 8 hónapos terhes kismamát ábrázol. Az Alison és a Milánói Vénusz szobrokon látjuk, hogy elvesztették kezüket, mégsem mondjuk rájuk, hogy fogyatékos. A fogyatékos nőnek szíve joga, hogy családot alapítson, gyermekeket neveljen, akik „fenéken csúszva is képesek előrejutni”. Legyen bárkiről is szó, ha két lábon jár, kerekes székben közlekedik, vezető kutyával sétál vagy jelnyelven kommunikál. Az esélyegyenlőség azt jelenti számukra, hogy más képességekkel is képesek eredményeket elérni az életben. Alison képviseli, hogy a fogyatékos nő is lehet állapotos.

Az ENSZ Konvenció:Az ENSZ emberjogi egyezményt 2008. május 3-ig a 20. állam is ratifikálta. Magyarország 2007. március 30-án aláírta, 2007. június 25-én ratifikálta, a 2007. évi XCII. Törvényben kihirdették, 2007. július 20-án az ENSZ-nél letétbe helyezték. Fakultatív jegyzőkönyvet készítenek, fenntartások nélkül, a fogyatékos személyek részvételével. Ebben már benne szerepel a fogyatékos emberekről szóló fejezet, ami korábban hiányzott. Eddig orvosi modellből kiindulva határozták meg a fogyatékos személy definícióját.
A paradigmaváltás korszakában nem a fogyatékkal élőknek kell megváltozniuk, hanem a többségi társadalomnak, amelynek szereplőinek figyelembe kell venniük a fogyatékos emberek igényeit és érdekeit. Általános alapelvekként fektetik le az esélyegyenlőséget és a hozzáférhetőséget.
Szőlőssiné speciális női példákra hivatkozva elmondta, hogy a fogyatékos nők többlethátránnyal indulnak az életben, hiszen nem mentesek a kizsákmányolástól, az erőszaktól, a visszaélésektől, egészségügyi ellátásuk nem megfelelően biztosított, nem érik el a megfelelő életszínvonalat és a szociális védelmet. Életbiztosításuk kötésekor rizikót látnak bennük. A monitorozás hiánya lehetővé teszi a jogaik bizonytalanságát. Ha javítani szeretnénk az élethelyzetükön, akkor megfelelő információknak, ismereteknek kell eljutniuk az egészségügyi szakemberekhez. Az egészségügyi ellátás céljai között szerepeljen a megelőzés (szűrés), az egészségügyi ellátás (gyógyítás), rehabilitáció (állapotjavítás, állapotstabilizáció, társadalmi és szociális szolgáltatások), hátránykompenzáció (segédeszközök ellátása). A nőgyógyászati osztályokon és a tüdőszűrő állomásokon a vizsgálóasztalok és a berendezések magassággá állíthatóak legyenek. Változtatni kell az egészségügyi személyzet hozzáállásán, valamint növelni kell a kapacitásukat, például a nőgyógyászati és a tüdőszűrésen, hogy ne egyedül végezzék el a vizsgálatokat, az orvos mellé segítő személy jelenléte szükséges.

Medgyaszai Melinda, az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkára Egészségügyi ellátások a fogyatékossággal élő emberek számára – Feladatok a fogyatékossággal élő emberek érdekében címmel előadásában ismertette az eddigi lépéseket. Elismerte, hogy ami Magyarországon történik, az nem sikertörténet, de mint fő stratégiát a Minisztérium elfogadta.
Svédországban szembesült azzal, hogy ott minden intézmény akadálymentesítve van, az épületek úgy vannak kiépítve, hogy mindenkinek jó legyen.
Az Új Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásának menete:
Első lépés:
1062/2007. (VIII.7.) kormányhatározatban elfogadták, hogy a 2007-2010. évekre vonatkozó középtávú intézkedéseket hozzanak létre:
• 2006. évi XCVIII. Törvényben új lehetőség bontakozott ki a gyógyászati segédeszközök Tb befogadására. A gyógyászati segédeszközök kölcsönzés kidolgozása folyamatban van, példa erre az otthoni ápolás: ápolási segédeszközök kölcsönzése, pl. lélegeztetőgép.
• Támogatás bővítése:
Aktív kerekes székek, speciális tartozékok (kerekes szék részeként felírhatóak)
Hallókészülékek 50%-ról 70%-ra való kedvezmény növelése, digitális hallókészülékek közgyógyellátásra kaphatók.
Beszélő vércukor
Egyéni lúdtalpbetétek
Térdprotézisek 70%-ról 85%-ra változik
• TÁMOP 6.1.2.:
Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramokra 2,4 Mrd Ft, 2009. májusában hirdetik ki.
• II./10.: Képzési programok
Fogyatékos személyek sportjában tevékenykedő szakemberek számára fogyatékos személyekkel kapcsolatos ismereteik bővítésére.
• TÁMOP 6.2.2.:
Képzési program
Egészségügyben foglalkoztatottak, hiányszakmák kompetenciafejlesztésére 2,8 Mrd Ft, 2009. májusában hirdetik ki.
(Ezek a nemzeti fejlesztési tervek honlapján megtekinthetők.)
• Beruházások 2007-ben:
III./2. 1998. évi XXVI. Törvény 4.§ szerint akadálymentesítésre.
IV./1. Életkorhoz kötött szűrővizsgálatokra
• TIOP 2.2.2.2.:
Sürgősségi ellátásokra, utazási költségtérítésekre a fogyatékossággal élők ellátása keretében, civil szervezetek támogatására, fogyatékossággal élők fogászati ellátására.
• 2008. EÜM szakmai irányelve:
IV./3. autizmus – komplex rehabilitációra.
IV./4. speciális ellátás szükségletű fogyatékos emberek számára modellprogramok, szakmai és minőségi projektekre
2007. „Közös Kincsük a Gyermek”.
2008. 0-18 éves gyermekek hallás- és látásszűrése.

Rita Barbuto, a DPI Európai Regionális Fejlesztési Iroda vezetője a „Nemiség és fogyatékosság etikai perspektíva alapján – Elméleti és törvényi előfeltételek” és „Bioetika –fogyatékosság – emberi jogok” címszavak (témák) alatt cáfolta az egészségügyi szakállamtitkár állítását, tehát Svédországban nincsenek fogyatékkal élők számára épített kórházak. Az olasz, mozgássérült előadó szenvedélyesen beszélt, szerinte az egész szemlélet mentalitás kérdése.
A fogyatékos nők hátránya a nőiségükből fakad. Gyakran szembesülnek az erőszak minden formájával, diszkriminációval, alacsony kulturális és oktatásban részesülnek, kisebb az esélyük a munkába járásra, az elszigeteltség nő a körükben, alacsony az önértékelésük, szexuális és családi életük nem megfelelő vagy nincs, nem tudják élvezni saját testüket. Az anyagi lehetőségeik szegényebbek a többségi társadalomban élőkhöz viszonyítva.
A fogyatékos nők között gyakori az öngyilkosság, az eutanázia, a sterilizáció. Az egészségügyben őket egyszerűen betegnek titulálják. Nem gondolnak arra, hogy a fogyatékosság nem betegség, hanem állapot, amit gyógyítani nem lehet. Életminőségük javítása nem mindig sikerül, ezért szükség van az egészségügyi és egyéb szolgáltatásra is.
A többségi társadalom szemében a fogyatékos nő teste hibás, nem szép. Kezelésük, gyógyításuk etikájából kell kiindulni, az etika központi kérdése a fogyatékos nő személye, nem a teste. Akik mentálisan hátránnyal élnek, azok általában sterilizáltak, terméketlenek, testük, egészségük nincs védve, sok esetben ezzel magyarázható, pl. a nemi erőszak esetén nem vesznek róluk tudomást. Ezek az esetek akkor is megtörténnek, ha nem beszélünk róluk. (Megjegyzem, hogy Magyarországon pár eset napvilágra jött, amikor saját hozzátartozója rendszeresen megerőszakolta a siket vagy értelmi fogyatékos hallássérült kislányt.)
A genetika és bioetika kérdéséről beszélve a kerekes székes példáját hozta fel, aki számára a lépcső helyett a rámpa lenne a megfelelő eszköz a továbbjutásra. Bárki életkortól, nemtől, társadalmi státusztól függetlenül, az élet bármely szakaszában ennek a társadalmi csoportnak tagjává válhat, amikor eltörik a lába. A genetikai tudományos kutatás célja a különbözőségek eltűnése. Individualista világban veszélyt jelent az egoetika. Az egyének sorsát a gének határozzák meg. Genetikailag kiszűrhető az a személy, az embrió is, hogy alkoholista vagy elhízott lesz az élete során. Magzatelhajtások általában a hibás génekkel rendelkező embrióknál, háborús sérülteknél fordulnak elő. Ennek olyan üzenete van, hogy lehet gyilkolni. A probléma nem a fogyatékos emberé. A bioetikában az életminőség javítása a fő cél. Van-e joga másnak ítélni, hogy én éljek, vagy meghaljak? Az orvos jogot formálhat-e? Azt hiszik, hogy a fogyatékos emberek betegek, akiket meg kell gyógyítani. Ők közben kiélik a szakmai életüket. A genetika tudománya szerint meg kell adni az embernek a döntési jogot, hogy elvetesse-e a hibás magzatot. Rita véleménye, hogy a fogyatékos nő szép és pozitív. A legszélesebb körű tájékoztatást kell adni a fogyatékosságról, hogy meghagyjuk a döntés jogát, a szülést vagy vetélést választja az anya. Három szinten fogalmazta meg az ajánlásait:
• Személyi szint: eljárások aktivizálása, megerősítése, saját jogaink és lehetőségeink megértése
• Társadalmi szint: nemzeti, országi, kormányi, önkormányzati szinten rendelkezésre álló anyagi források kiaknázása a fogyatékossággal élő nők számára.
• Szimbolikus szint: „magunkról alkossunk képet a társadalomnak”. El kell fogadtatnunk magunkat, meg kell jelennünk, közlekednünk, gondolkodnunk, előadnunk, beszélnünk kell, stb. Fontos alapelv, hogy a velünk kapcsolatos kérdésekben tőlünk kérdezzenek meg először.

Griniusz Ádám, a VÁTI Kht. Fejlesztési Programok Igazgatója beszámolt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatairól az Új Magyarország Fejlesztési Terv Operatív Programjaiban.
Futó ÚMFT ROP konstrukciókban az akadálymentesítésre az 5, 94 Mrd Ft megítélt támogatás megtörtént, egészségügyi infrastruktúrafejlesztésre 13, 8 Mrd Ft forrás állt rendelkezésre, de 33,4 Mrd Ft volt az igényelt támogatás. A fizikai és infokommunikációs akadálymentesítésre Nyugat-Magyarországon alacsony volt a pályázók köre. A saját forrás hiánya volt a leggyakoribb ok, ami a lehíváshoz szükséges. Az egészségügyi infrastruktúra területén a déli régiókban nem indultak fejlesztések.
A MEOSZ igazgatójának álláspontja szerint az EU olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől. Az Idősközpontnak és pszichátriai betegek számára azt javasolja, hogy az ember bőre alá chipet kell tenni, s akkor nem fog elkóborolni. A kórházi pályázatokkal kapcsolatban azt ajánlja, hogy egy pályázatot ne lehessen egy osztályra pályázni, hanem különböző osztályokra. A pályázatírást projektarányosan és egész épületre kell tervezni.

Emilia Napolitano, a DPI Itália elnöke „Mit jelent az emberi jog a fogyatékossággal élő nők számára a 'férj-központú' Itáliában? Mit tesz a DPI Itália a nők esélyegyenlőségéért?” témában felvázolta az olasz fogyatékos nők helyzetképét. Az olasz fogyatékossággal élő nők mozgástere, kommunikációja akadályozott, a hátsó padsorokba ültetik őket. Pszichés bezártságban élnek. Meg akarnak szabadulni tőlük. Üres halmaznak tekintik őket, nem tekintik nőnek, anyának. Elkülönített, szeparált közegbe küldik, nem integrálják be élethelyzetükbe.
2003-as statisztikai adatok alátámasztják, hogy Itáliában 2 millió 800. ezer fogyatékos él, ebből 960 ezer férfi, 1, 8 millió nő. A korábbi generációk között, a 45-64 éves életkorosztályban megfigyelhető a képzetlenség, az alacsonyabb szintű munkát végzők száma, akik különböző hátrányokkal indulnak. Vezető állású nő nincs közöttük. Ebben a generációban 2% nő, 7% férfi dolgozik. A legfiatalabb generációban kisebb előrelépés történik a szociálpolitikai intézkedéseknek köszönhetően. Őket már a tudatosságra nevelik, szilárdabb és biztosabb megélhetéséért munkát vállalnak, és nyugdíjjogosultságot szereznek az időskorukra, ez a céljuk. a társadalmi életük szempontjából az olasz fogyatékossággal élő nők különböző társas életet élnek, szociális életük aktívabb, mint a férfiaknak. Házasság területén a 15-44 évesek között a feleség státuszát viselik, ez pozitív változást jelent. A fogyatékkal élő nők nagyobb arányban élnek egyedül, mint a férfiak.
Hogyan látják saját egészségüket az olasz fogyatékos személyek? A nők nem panaszkodnak, a férfiak nem érzik jól magukat. Az információszerzés területén: a nők kevesebbet tájékozódnak, olvasnak, mint a férfiak. Sportban nincs különbség. Átfogó kép: a DPI évek óta végez biológiai nemmel kapcsolatos kutatást, a hátrányok ellen harcolnak a képviselők, félig képviselők és munkacsoportok útján, az erőszak áldozatairól (pszichikai, fizikai és szexuális) megemlékeznek. Elismerik, hogy nem tudják képviselni magukat, nem léteznek nőként, nőnek Itáliában.
Három országban (Olaszország, Spanyolország, Magyarország) a kutatások megállapították, hogy a személyi segítőket, akik a fogyatékossággal élők családtagjai, kíséréskor szintén fogyatékosoknak tekintik.
A sorstársi tanácsadás célja, hogy sorstársaink saját életüket vegyék kézbe, új életutat, lehetőséget válasszanak, a helyzet urai legyenek, ne legyenek átlátszóak. A saját élettörténet előadása példaértékű lehet.

Nász Margit, a MEOSZ szakértője, Szolnok, „Önmegvalósításhoz való jog az önfeláldozás helyett – a MEOSZ női tagozatának újraszervezése – közreműködés a hátrányos helyzetben élő fogyatékos nők társadalmi esélyegyenlőségének megteremtésében; közös fellépés a kirekesztés, a diszkrimináció és az emberi jogok megsértése ellen” témájával azzal kezdte, hogy világítótorony helyett 20-40 wattos kis lámpával küzd. Lévai Katalin, a korábbi esélyegyenlőségi miniszter szavaival élve hangsúlyozta, hogy „alapvető gond az esélyegyenlőségéért folytatott küzdelemben, hogyan hallathatják a hátrányos helyzetűek a hangjukat a médiában, miként képviselhetik közvetlenül érdekeiket a napi politikában, önkormányzatoknál, civil szervezetekben és az úgynevezett nagypolitika szintjén”.
Elmondta, hogy mit kellene tennünk, milyen eszközöket kellene bevetnünk a megelőzés és a jogsérelmekkel szemben:
• Nekünk, fogyatékos nőknek tenni kell azért, hogy odafigyeljenek ránk,
• Meg kell tanulnunk megelőzni a jogsérelmeket, meg kell tanulnunk magunkat megvédeni,
• Fontos az önbizalom,
• A helyes problématudat,
• Hallatni kell a hangunkat.
Lehetőséget kell kapjunk arra, hogy „megváltozni, és elindulni az álmaink után”.

Orbán Evelyn
A szöveget lektorálta: Gubicskó Ágnes

A tagadás filozófiája, avagy a nincsen-próféta

„A tudományos gondolkodás mindig kérdéseket tesz fel” – kezdi az antidepresszáns-függők Csernusa – „én, mint független gondolkodó megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy mást gondoljak ma, mint tegnap gondoltam. Egyszóval gyanakodva nézzek mindenre”. - Április 26-án délután háromtól Szendi Gábor Pánik – Tények és tévhitek című kötetét mutatták be a Könyvfesztiválon. A könyvbemutatón Murányi Zita járt.

Szendi Gábornak nincsenek rajongói, haragosai vannak. Az egész magyar pszichiátria. A Szabó Magda teremben összeverődött népes társaságból ítélve a SOTE Magatartástudományi Intézetének egykori munkatársáért, ha mások nem is, olvasói, volt vagy leendő páciensei mégis odavannak. A Jaffa Kiadó gondozásában most napvilágot látott könyv, immáron a harmadik, amit a szerzőtől jegyeznek, fő célja, hogy lerombolja azt az álságos mítoszt, amit a pánik köré a biológiai pszichiátria, a gyógyszeripar és a média évtizedek alatt felhúzott. A Jaffa sajtóreferensének, Horváth Zsuzsának az olvasatában, a 2005-ös Depresszióipar, valamint a 2008-as pszichológiai bestseller(?), A nő felemelkedése és tündöklése után ez a harmadik, ami azt fejtegeti, Szendi Gábor mivel nem ért egyet.
„Ezzel nem értek egyet” – vág vissza Szendi, frappánsabban nem is tehetné. „A tudományos gondolkodás mindig kérdéseket tesz fel” – kezdi az antidepresszáns-függők Csernusa – „én, mint független gondolkodó megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy mást gondoljak ma, mint tegnap gondoltam. Egyszóval gyanakodva nézzek mindenre”.
Félretéve a játékos kötözködést, ami tény, az tény. Szendi pszichológusként 15 éve kezel hatékonyan pszichoterápiával pánikzavarban szenvedőket, akik előtte mindenféle dilibogyókon éltek. Ő volt az, aki elsőként rájött, hogy a pánik nem egyszerű agyi szerotoninhiány, ahogy azt a grafikonjaikba süppedő pszichiáterek szeretnék hinni, egyféle viselkedési zavar, aminek az evolúciós pszichológia felől közelítve többféle altípusát is kimutathatjuk. Egyfelől ott a spontán pánikbetegség, mely nem társul félelemreakcióval, másfelől ott a szorongásos pánikbetegség, harmadjára a félelem nélküli pánik. Az elsőt, mely nagyon ritka jelenség, ezért is a skizofrénia egyik tünetének hitték sokáig, Ronald Klein diagnosztizálta 1958-ban. A professzor a gyógyszerekkel vaktában kísérletezgetett, úgy tűnt, az antidepresszáns, mint afféle modern csodaszer, beválik. De nem.
Ezt a fajta pánikot egyébként a menekülési kényszer váltja ki, a légzés elakad, hiperventilláció lép fel. Szorongásos pánik esetén az ilyesmi kizárt, ott pusztán a szorongástól érezzük úgy, egyszerre minden bajunk van. Menekülési vagy támadási reakció során mai világunkban, ahol szimbolikus veszélyekkel vagyunk lépten-nyomon körülvéve (például megérkezik egy több százezres csekk, amit korábban elfelejtettünk befizetni) a szervezet válasza és az ember viselkedése között disszonancia keletkezik. Bár futni vagy verekedni szeretnénk, agyunkban összehúzódnak az erek és a bénító szédülés konstatálásánál többet nem tehetünk. Szendi a pánik harmadik típusára is egyszerű, közérthető példát hoz, jelesül, ha XY azt hiszi, hogy szívbeteg és egy pánikroham esetén elintézi az ügyet egy szívgyógyszer lenyelésével, tulajdonképp maga orvosolja baját. „Ha mindezt töviről-hegyire elmagyaráznák az embereknek, nem lennének többé betegek!” – állítja a Pánik szerzője, aki huszonévesen maga is megjárta a poklok poklát.
Esténként úgy bújt ágyba erős szívdobogásaival, mint aki nem éri meg a másnapot. A doktornak, aki ma már nem ijed meg egy kis mellkasi szorítástól („talán ez lesz a vesztem” - céloz rá cinikusan), egész életét meg kellett változtatnia, hogy túljusson saját gondjain, „betegségén”. Nem vaktában beszél tehát. Mégsem állítja, hogy megtalálta a mindenkinek jó csodapirulát, vagy életmódszert és ettől még szimpatikusabb lesz. Igaz, felsorakoztat néhány alternatívát a helyes légzés elsajátításától a jógáig bezárólag, de színtiszta meggyőződése, hogy minden ember más, egy könyv nem adhat mindenkinek tanácsot. Már csak azért sem, mert minden ember szűrön keresztül olvas, ahogy hiedelem az is, hogy ismerem a saját hiedelmeim. Hagy tehát feladatot nekünk is bőven.
Például a félelem kioltásáét, amit újbóli s újbóli előidézésével mindnyájuknak maguknak kell véghez vinni. S bár Szendi színtiszta meggyőződésből vallja, hogy a pszichiátria a balul elsült gyógyszerkísérletek után sem hajlandó hatástalannak minősíteni a mindig legújabbnak kikiáltott bogyót, csupán a vizsgálatot nyilvánítja sikertelennek, nem akarja elvenni sem a pszichiáterek kenyerét, sem azon betegek hitét, akik úgy vélik, egy-egy antidepresszáns okozta gyógyulásukat. Egy szó, mint száz, a végére azt azért leszögezi, az orvoslás sem segíthet minden esetben, merjünk inkább autonómok lenni. Amit a doktor javasol, gondoljuk át kétszer, ahogy a víz- és csempeszerelő mögött is ott kell állni, az egészségügyben éppúgy nem bízhatunk meg csukott szemmel.
A pánik„betegségen” túl, találjuk szembe magunkat a rákkal, vagy bármilyen más, gyilkosnak feltételezett kórral, nem szabad feladni. A „küzdeni kell, hisz lehet, hogy a küzdés lesz a megoldás” madáchi próféciaként harsan az éterbe, ahol a magunkba, Istenbe vetett bizalmat, a „nem szabad feladni” előlegzi.

Murányi Zita

Hiszel-e? − Szendi Gábor: Isten az agyban

Pál apostol vajon hosszas mérlegelés után tért-e meg, vagy hirtelen agyi kataklizma áldozata lett? Pánikbeteg-e a temporális epilepsziás és mit is jelent a dejá vu? Hogyan működik a jobb és a bal agyféltekénk? Néhány kérdés, melyeket Szendi Gábor új könyve körüljár – Gyárfás Judit pedig a nyomába eredt.

Gyárfás Judit: Hiszel-e?

„A dolgok varázsa azonban nem tűnik el azzal, ha bepillantunk a csodás gépezet működésébe. Esetleg csak még tovább nő az ámulatunk, mi mindenre képes az emberi test és szellem.” – végződik Szendi új könyve: „Isten az agyban”. Szendi azon megközelítési módszerével, ahogyan a különböző jelenségeket (a szentek vagy próféták élményeit/tapasztalatait, az ufo-jelenségeket, a halálközeli élményeket, a távimát vagy a stigmákat) vizsgálja, lehet egyetérteni és lehet nem egyetérteni. A könyv bevezetője mindenesetre szimpatikus: „A hit mindenki beépített gyári tartozéka, mondhatni alapfelszereltség. (...) A hit sokféle lehet. Az emberi értékek felől nézve nem biztos, hogy jogos az a felosztás, miszerint vannak istenhitek és nem istenhitek.” Szendi a hit kapcsán fontosabbnak érzi azon kérdést, hogy mennyire öncélú vagy közösségi célú a hit; egyszerre emberközpontú és tudományos szemléletével azt vallja, hogy „minden igaz hit közvetlenül vagy istenen keresztül az Emberért van.” Szendi a hit igazi lényegévé − e recenzió írójával együtt − az értelem keresését teszi az élet folyamatában. A hit mozgatóereje a „tartozni valahová” érzés, és Szendi terápiás tapasztalatai is arról beszélnek, hogy az emberi szenvedés egyik forrása lehet, ha „valaki nem találja útját élete értelméhez, nem találja meg rejtett <>, vagyis nincs hite.”
A könyv stílusa közérthető, nem száraz. Látszik, hogy a szerző az élvezet kedvéért ír: „alig tudja letenni a tollat”. A téma valóban érdekes, és az is marad, akár elhisszük, amit állít − a szerző mindig kutatásokkal és beszámolókkal is alátámasztja érveit −, akár nem. Jómagam egyes részekkel kifejezetten szimpatizálok, más részeket inkább csak érdeklődve olvastam.
Szendi először Pál apostolt veszi közelebbről szemügyre, és világossá teszi, hogy sem az ő megtérése, sem a megtérés vagy a radikális fordulat általában nem belátás és megértés kérdése, hanem „drámai agyi esemény”. Szendi Pál apostolt temporális epilepsziásnak tartja, ami az epilepszia egyik fajtája. Az epilepszia lényege szerinte a neuronok kóros kisülése és ezeknek a kisüléshullámoknak a szétterjedése az agyban. (Nem mellékesen megemlíti, hogy sok temporális epilepsziás kapja manapság a pszichiátriákon a pánikbeteg diagnózist, s kezelik antidepresszánsokkal). Szendi szerint a temporális lebenyt érő epilepsziás roham egy olyan mechanizmust indít be, amelyek mély meggyőződéseket, hiteket alakíthatnak ki, de e hitek tartalma bizonyos értelemben esetleges. Így ha valaki hitetlen, akkor megtérhet, de ha hívő, akkor istentagadóvá is válhat. (Utóbbira is idéz szakirodalmat Szendi.) Így, ha „benne van a levegőben az ufókérdés, ufólényekkel is találkozhat, és ha van egy széles közönség, aki hisz az ufókban, akkor élményei befogadóra találnak.” Az tud meggyőződéssé válni, ami előzőleg is a tudatban volt, akár mint ellenzett, de mégiscsak megismert eszmerendszer. A szakirodalom Szendi szerint konverziónak nevezi a világfelfogás és gondolkodás hirtelen radikális megváltozását: egyfajta átalakulást tehát. A megtérés lényege szerint egy vallási hiedelemhez egyszercsak a bizonyosság élménye társul. Eme bizonyosság illusztrálására hozza fel a kényszerességet, ahol éppen a bizonyosságélmény hiányával szembesülünk (azért mosunk kezet hússzor, mert nem vagyunk biztosak benne, hogy tényleg tiszta-e, azért megyünk vissza megnézni a gázt, mert nem tud bennünk megszületni a bizonyosság, hogy elzártuk), ill. az üldözéses téveszmés állapotot, ahol meg éppen, hogy túl nagymértékű a bizonyosság. De az élmények színezetének önállósulására példa a jól ismert déja vu („már átéltem/láttam”) vagy jamais vu (idegenség, „soha nem láttam”) is: ezek is érzetek – agyunknak az a területe aktiválódott spontán módon, mely az ismerősségért felelős.
A pszichológia fogalmai sokszor csak azt nevezik meg, amit amúgy is tudunk, a közhelyeket − de ettől még hasznosak. Így a kognitív disszonancia elmélete az, amely szerint egy kudarcra mindig találunk valamiféle magyarázatot. A beteljesületlen próféciák gyakran vezetnek a hit erősödéséhez, vonja le a konzekvenciát Szendi. Míg azt mindenki tudja, hogy bal agyféltekénk verbális, intellektuális, racionális és elemző, valamint hogy a jobb agyféltekénk vizuális, emocionális, intuitív és egészben éli meg az élményeket, az már kevésbé tudható, hogy a jobb féltekének ősibb, misztikusabb és kreatívabb vonásai vannak. Egy-egy epilepsziás roham hatására a vallásosságon túl (Szendi elsősorban ezt az élményt elemzi könyvében) más élmények is válhatnak személyiségformáló erővé. És ahogyan két félteke van, úgy szerinte kétféle vallásosság is létezik: a „hirtelen megtérés” emocionális élménye inkább a jobb agyféltekében következik be, míg a lassú, fokozatos megtérés, amely döntően racionális jellegű és az istenfogalomra épít, teológiai-filozofikus: jellemzően a bal agyféltekében zajlik. Szendi szerint tehát a vallás az agyműködés természetes terméke.
Persinger vizsgálatai szerint a temporális epilepszia szélsőséges megnyilvánulása annak a folyamatnak, ami normálisan zajlik a temporális lebenyben. A déja vu-k, az istenélmények, az eksztatikus megvilágosodások, a hallucinációk és jelenlétérzések („van valaki a szobában”) nem alakítanak ki epilepsziás gócot, de különben epilepsziás mikrokisülések. Jelenlétérzéskor tulajdonképpen agyunk generálja azt az érzést, hogy „valaki ott van”, „gond” azonban abból származik, hogy ehhez az érzéshez nem társul észlelt személy. Ez pedig ellentmond a realitásérzékünknek, észlelésünknek, és innen származik a jelenlétérzés misztikus tartalma – hangzik az egyszerű magyarázat Szendi tollából. Déja vu-ben az ismerősség érzése aktiválódik kóbor neuronkisülések miatt: mindkét érzés illúzió, ami előrehuzalozott feltevések miatt jön létre.
Az eksztatikus vallási élmények, a megtérések, a kozmikus egységélmények (mint pl. a szülés), az isteni látomások és Isten jelenlétének érzése mind a jobb féltekéből származnak, állítja Szendi. A jobb félteke pedig − Persinger vizsgálatai szerint −érzékeny a mágneses tér változásaira. Így a földön elő-előforduló mágneses viharok hatnak az agyműködésre. A stigmák és a parapszichológia is érdekes témák, de számomra a legérdekesebbek Szendinek az ókori emberről írt fejtegetései voltak. A pszichológus szerint az ókori embernek ugyanis másként működött az agya is. Azok a hangok, amiket a mostani ember hall, mintha hozzá szólnának, pl. bátorításként, azokat az ókori ember isteneknek, angyaloknak vagy démonoknak nevezte. (Ha ma valaki ezekről beszél, akkor minimum őrültnek tartják.) Az olyan, Szendi által kettős tudatúnak nevezett civilizációkban, mint az ókori, döntési helyzetekben az emberek fejében „megszólalt egy isten” tanácsokat és parancsokat adott. Akkor e hangokkal társult a jelenlétérzés vagy látomás.
Szendi könyvébe mindenképpen érdemes belelapozni, érdekes és tartalmas információkat nyerhet vele az olvasó a hitről és az agyunk működéséről.

Gyárfás Judit

Szendi Gábor: Isten az agyban, Jaffa kiadó, 2008, 284 old, 2940 Ft

Szendi Gáborról korábban ICA-n:
Ketten egy témáról - Gyárfás Judit: Nők, Freud, Szendi
Ketten egy témáról - Gubicskó Ágnes: Szendi Gábor tündöklése ICÁ-n

Ketten egy témáról: Szendi Gábor tündöklése az ICÁban

"Nem az Úr Isten alkotá a nőt az férfi oldalbordájából, hanem a nő született először, a Szent Könyvet férfiak írták, nem kétség – Szendi Gábor népszerűsítő és népszerű könyve A nő felemelkedése és tündöklése egyszerűen és egyértelműen fedi fel az igazságot, hogyan képzeli ő a nőt és a férfit, kettőjük kapcsolatát, erőviszonyait, születését és fejlődését, szexualitását, szerelmét, barátságát, alapvető válaszokat fordít fel. A Depresszióipar c. kötete miatt a tudomány kizárta volna, ha lett volna miből kizárnia, a zsidó-keresztény egyház visszhangját nem hallottam." - Gubicskó Ágnes írása ICA estjéről.

Gubicskó Ágnes: Szendi Gábor tündöklése az ICÁban, október 23-án

Nem az Úr Isten alkotá a nőt az férfi oldalbordájából, hanem a nő született először, a Szent Könyvet férfiak írták, nem kétség – Szendi Gábor népszerűsítő és népszerű könyve A nő felemelkedése és tündöklése egyszerűen és egyértelműen fedi fel az igazságot, hogyan képzeli ő a nőt és a férfit, kettőjük kapcsolatát, erőviszonyait, születését és fejlődését, szexualitását, szerelmét, barátságát, alapvető válaszokat fordít fel. A Depresszióipar c. kötete miatt a tudomány kizárta volna, ha lett volna miből kizárnia, a zsidó-keresztény egyház visszhangját nem hallottam.



Az asztalom túloldalán egy gyűrött arcú férfi Y kromoszómákat rajzol egy papírra. ICA úgy döntött, legyen bár hímnemű, meghívja Szendit egy estre. Október 23-án kellemesen megtelik a Centrál Kávéház egy földszinti terme, számolok, úgy 80-an lehetünk, jórészt fiatal lányok és középkorú nők, egy-két lelkes fiú, s pár unott férfiarc. Bódis Kriszta és Gordon Agáta háziasszonyok, a centrifuga őrzői, maguk közé ültetik Szendit, ki fehéren és törékenyen a közönségre hint egy mosolyt, láthatóan biztonságban érzi magát így: bal oldalán Agáta, haját nemzetiszínű szilikon karkötő fogja össze, melyet a délutáni Gárda Ünnepségen vásárolt 500 forintért, jobb vállára Kriszta vöröslő haja csaknem ráhullik.

Freud talán ismét elérte a célját, megint róla esik a legtöbb szó. Szendi szerint Freud 40éves koráig mást se csinált, csak híres akart lenni, ezért feláldozta a tudomány eszményét, hazudott hamisított saját elméletéért, s így több kárt okozott például a nőknek, mint hasznot. Sok kérdés bennem maradt, s ez bánt egy picit engem – mondja Agáta műsor után. Sok volt a Freud, de vele kapcsolatban például, hogy Szendi nem úgy viszonyul-e Freudhoz, mint a férfi a nőhöz? Én pedig arra gondolok, hogy Freud zsidó volt, és őt is kizárták az egyetemről a nacionálszocializmus alatt, jó szemmel nézzük-e őt?



Freud kokainnal próbált meg kezelni egy morfinistát, Szendi hozzá hasonlítja a mai pszichiátriát. Kriszta elmondja, hogy olvasta Szendi analízisét Albert Györgyiről, s miután ő szerkesztette Györgyi második kötetét, nagyon pontosnak találja a leírást, javasolta is Györgyinek, itt ez a pszichológus, menj el hozzá – Györgyi ellenkezett. Szendi szerint Györgyit egyszerűen manipulálták, s megmondja őszintén, tíz ilyen év után, alkohol, gyógyszerek, négy válás, négy öngyilkossági kísérlet, nem valószínű, hogy elvállalta volna. A depresszió és drogok kapcsán Szendi újra kifejti: az antidepresszáns gyógyszerek hatástalanok, sőt károsak a szervezetre, a depresszió az az állapot az ember életében, amikor megoldásokat kell keresnie, javítania kell a közte és a külvilág közötti csatornát.



Julia Kristeva A fekete Nap. Depresszió és melankólia c. könyvében, amely ha jól tudom, még nincs magyarra lefordítva, pedig úgy gondolom, milyen jó lenne, találkoztam először egy hasonló elképzeléssel, amely szerint a depresszió nem betegség, hanem „természetes” állapot, s bár szenvedést okoz, de fokozza a kreativitást, s egy kevésbé laza, inkább a maga szép nyelvezetén történeti áttekintést is ad a különböző korok depresszióhoz való viszonyulásáról. Miközben Szendi szintén az erről való gondolkodás megváltoztatását hangsúlyozza, addig könyvében a halról is beszél, mint ami a halfogyasztó népeket megvédi a depressziótól. Erről a bevitelről az esten nem tesz említést.



Egy férfi a közönségből azon egyszerű kérdésekkel fordul Szendihez, hogy van-e élet a halál után, és mi az élet értelme. Szendi könnyeden válaszol, van élet a halál után, mert utódaink élnek – a közönségben halk nevető morajlás. Viszont a lélek az aggyal együtt megszűnik. Az élet értelme pedig nem a boldogság, hanem a szaporodás, a küzdés. Ezt érthetjük Madáchi értelemben is, a közönség jórészt, azt hiszem, így értette, előtte Szendi azonban egy olyan szaporodásról is beszél, ami nem biológiai, hanem eszmék, gondolatok szórását jelenti, nem a gének örökítését, hanem a mémekét. Marx 6 gyermeke közül 3 élte meg a felnőttkort, 2 öngyilkos lett, egy rákban halt meg, Hitlernek pedig nem volt gyermeke, mégis igen elterjedtek.



Az estzáró szót így Kriszta találja meg: Szaporodjatok!

A beszélgetés előtt és után Rutkai Bori énekelt dalaiból, egyedül állt ki, s picit fázósan, mégis érezhetően erőteljes benyomást gyakorolt a közönségre. A szövegek helyesek és élesek, Bori vicces és bájos, gondoltam, elkezdem a tapsot, de Cilin megelőz s vastaps születik. Bori szerint az élet értelme a gyökerek megtalálása, szerintem a kérdés kicsit becsapós. Nézzenek be a Specko Jedno zenekar honlapjára.

----
A fotókat Reisch Éva készítette.

Ketten egy témáról: Nők, Freud, Szendi

A pszichoterápia, e szintén huszadik századi „vívmány” sem más, mint a lelki működés − ha tetszik: lelki evolúció − megváltoztatására irányuló kísérlet. A görögöknél pl. természetes, sőt tisztelendő volt, ha valaki hangokat hallott: ezeket az istenek hangjának tartották, és ez az ember a közmegegyezésen alapuló feltételezés szerint közelebb állhatott az istenekhez, mint mások. - Gyárfás Judit beszámolója.

Gyárfás Judit: Nők, Freud, Szendi

„A férfinak történelmileg és evolúciósan mindig is célja és funkciója volt, hogy kontrollálja a nőt, mert minél szabadabban dönthet a nő arról, hogy például melyik férfit akarja, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a férfi alulmarad.” (Szekeres Dóra interjúja Szendi Gáborral /litera.hu/)

A feministák sok mindenben egyetérthetnek „A nő felemelkedése és tündöklése” című könyv kapcsán, ugyanakkor sok mindent fogadhatnak kétkedéssel. Az Irodalmi Centrifuga október 23-ai, ünnepi kiadásában sem lehetett ez másképp. A pszichológia „szent tehenét”, Freud-ot érő éles bírálatok (mind a könyvben, mind a helyszínen) a feministák sajátjai is lehetnek, míg pl. Szendi teljes pszichoanalízisellenessége megoszthatja ugyanezt a feminista közösséget.

Az esten természetesen szóba került az antipszichiátria is az Albert Györgyi – Szendi Gábor „ügy” kapcsán. (Mikor Albert Györgyi első könyve megjelent, Szendi Gábor írt neki egy levelet, melyben azt mondta, hogy Albert Györgyinek szerinte terápiába kellene járnia és letennie a gyógyszereket.)



Amilyen tekintélyelvű és manipulatív tudott lenni a sikerért a tudomány eszméjét eldobó Freud, úgy nincsen ezzel máshogy a gyógyszeriparra építő huszadik-huszonegyedik századi kreáció, a pszichiátria sem − mondta el a pszichológus, s erre egy példát is hozott: nemcsak a depresszióiparnak, hanem a híres Anna O. Freud esetének is utánajárt. Kutatási során kiderült, hogy a hölgy nem hisztériában, hanem agyvelőgyulladásban szenvedett, de esete kapóra jött Freudnak, aki rávette Breuer-t, hogy hamisítsák meg a diagnózist, és a kezelésről is úgy írjanak, mintha az a hisztéria kezelésének sikerességét igazolná. (Erre természetesen Freud rokonát nem volt nehéz rávenni.) Pszichológus-generációk sokasága nőtt fel abban a tudatban, hogy a kezelés viszont alkalmas a probléma megoldására.



Szendi szerint a pszichoanalízis sem alapul máson, mint a valóság megerőszakolásán; nem más, mint üres spekuláció. Freudnál sokszor előfordult, hogy a beteg tapasztalatát korrigálta a sikeres − vagy sikeresnek tűnő − „gyógyítás” érdekében: tehát nem az analízis volt alkalmas az adott probléma megoldására, hanem a problémát próbálta hozzáidomítani a szerinte alkalmas megoldáshoz. (Sokszor nem is következett be a pácienseinél gyógyulás, mondja Szendi, de Freud erről természetesen hallgatott.)



A klinikai szakpszichológus az est során arra is kitért, hogy Freud gondolatai valójában nem voltak újak: a tudománytörténeti fordulatok az adott kor gondolkodásának részei, így tulajdonképp nem Freud hozta el a pszichológiát, hanem a pszichológia Freudot.



Szó esett Szendi evolucionizmusáról is, ez azonban válasza szerint nem csak a biológiai evolúciót takarja. (Ennek kapcsán egy számomra meghökkentő dolog is elhangzott: Szendi és mások szerint – akikre könyvében sokszor megismételt kísérleteik kapcsán hivatkozik – a férfiak Y kromoszómáján a mintegy 1300 génből mára már csak kb. 50-60 darab maradt, és ezért a férfiak ki fognak halni). A biológiai evolúció véleménye szerint a történelem folyamán lelkivé, gondolativá alakult át, e működésekkel a biológiai evolúció befolyásolható − erről beszél könyvében is. A pszichoterápia, e szintén huszadik századi „vívmány” sem más, mint a lelki működés − ha tetszik: lelki evolúció − megváltoztatására irányuló kísérlet. A görögöknél pl. természetes, sőt tisztelendő volt, ha valaki hangokat hallott: ezeket az istenek hangjának tartották, és ez az ember a közmegegyezésen alapuló feltételezés szerint közelebb állhatott az istenekhez, mint mások. Ma az ilyen embert skizofrénnek bélyegzik, s ezt a tényt Szendi − Feldmár Andráshoz, a beszélgetőtársakhoz, e beszámoló készítőjéhez és sokunkhoz hasonlóan − ijesztőnek és elkeserítőnek tartja.

Feldmár Cseppek

Az antirasszista férfi (akinek rasszista szülei voltak) esete a négerekkel...
Felelős vagy azért amit teszel.
Hogy barátságosan kezet rázol a feketével, miközben apád koszosniggerezik a fejedben. És tudod, hogy kikapcsolhatatlan hangjára nem kell figyelned.
A magad útját járod. - Gordon Agáta Feldmár Andrásról, a 'Szabadság, szerelem' előadás kapcsán.

Ősz mestert hallgatni: jó és tölt.
Ma este is, mint a többin, előhozza és új sorozatban elmeséli életművét:
saját és terápiás tapasztalatait.
Történeteket mond, barátairól, barátai ismerőseiről, távoli emberekről, példaképeiről, szeretteiről, családjáról.
Hosszú, szelíd gondolatláncok a szeretetről.
Üzenetek. Sok szinten érvényes példázatok.

Abba leszel szerelmes, az iránt érzel vágyat, aki képes éppen úgy kínozni, ahogy anyád kínzott csecsemőkorodban.

Szerethet egy gazdag amerikai egyetemi tanár egy szegény thai férfiprostituáltat?

R.D. Laing: férfi vagy nő... nem mindegy..?

Meditációs ellentétpárok:
Férfi-Nő.
Ragadozó-Préda.
Hiéna-Ló.
Parazita-Szimbionta.

Beszél a vágyról. Ami titokzatos, és tünékeny.
Ez a gazdag férfi ezt a nőnek látszó fiúprostit látja izgalmasan szépnek.

Senki se szereti csinálni, miközben azt állítja, hogy akarja. Mi az?
A szex.
Hányan vagyunk, amikor kettesben?

Akik a szőrén ülik meg a lovat:
Hiv fertőzöttekkel szexelnek védelem nélkül.
Óvszer nélkül lelkileg kielégítőbb a szex.
A teherbe esés esélye.
Az aktus gyümölcse. Szex és halál.

Japánok: az abortált magzatok templomai.
Alvó nőt venni bármire. Halott nővel csinálni bármit...
A fenyegető vágy...

Hogyan találjuk meg a Jót?
Folytonos kereséssel:)
A LÓ is Jó. Az őserdő húszezer növényéből épp kettőnek a főzete, vagy a gyilkos varangyméreg-kivonat elfüstölve, vagy bármely lyuk, amely vonz és szív...
Hogyan találtunk rá a Jóra?

Az szeret igazán, aki mellett szabadabbnak érzed magad, mint egyedül.

Mire vágysz? Vágyad igazi?
Vagy félelem és kényszer/megszokás/belső hangok diktátuma.
Honnan tudod?
Teréz anya: hallgasd a szíved csendjét. Akár évekig. És megmondja majd.

Az antirasszista férfi (akinek rasszista szülei voltak) esete a négerekkel...
Felelős vagy azért amit teszel.
Hogy barátságosan kezet rázol a feketével, miközben apád koszosniggerezik a fejedben. És tudod, hogy kikapcsolhatatlan hangjára nem kell figyelned.
A magad útját járod.

Szerethet egy gazdag amerikai egyetemi tanár egy szegény thai férfiprostituáltat?
Igen. A szeretet áramolhat szív és szív közt.
Mindent megélhetsz.

Az ősz mester férfi.

Térkép a szabaduláshoz - Feldmár 7

Feldmár András a Feldmár Institute meghívására ismét Budapesten tartózkodik, s Szabadság, szerelem címmel az IBS színpadon ad három részből álló előadás-sorozatot október 11-től. Ugyanezen a napon délután háromtól mutatkozik be ugyanitt a Feldmár Intézet Nők iskolája programja is az idei év előadóival, s Nagy Kriszta Tereskova nyílt analízisével. A program kapcsán Csontos Erika Feldmár Andrással készült interjújának részleteit olvashatják, mely korábban a 2000 folyóirat 2008. júniusi számában jelent meg.

A Feldmár Iskolája Nőknek évnyitójának programja délután háromtól -

Meghökkentő Ablakok - Bemutakoznak a Nők Iskolája őszi kurzusait tartó tanárok:

Sterk Barbara "Nők és kütyük"

Mester Dóra "Fürge ujjak"

Feldmár András "Szabadság, szerelem!"

Gordon Agáta "Tévésorozat-terápia"

Dr. Lelkes Zoltán "Pénzről nőknek"

Hoppál Bori "Női Testtudat"

Hoppál Bori "Női Utak"

Singer Magdolna "Vállunkon hordani a halál madarát"

Sas István "Mert én megérdemlem"

Otthonszülés - Feldmár András köszönti Geréb Ágnest
Nyílt terápia Feldmár Andrással – páciens: Tereskova. E programhoz csatlakozik Nagy kriszta Tereskova „Sebes Képek” című kiállításának megnyitója.

Csontos Erika az idei év elején az A38 állóhajón tartott előadás-sorozata kapcsán kérdezte Feldmár Andrást „Come to me, my melancholy baby!” című interjújában, mely a 2000 2008 júliusi számában jelent meg. Ebből olvashatnak részleteket:

Csontos Erika: „Come to me, my melancholy baby” – beszélgetés Feldmár Andrással

„Mindannyian hipnózis alatt állunk, a tudatállapotok lehetőségei közül egy bizonyos kis sávba vagyunk behipnotizálva. Ezt a sávot nevezzük normálisnak, és akkor érezzük jól magunkat, ha ezen belül élünk. Hogy mi a normális tudatállapot, az történelmileg és földrajzilag is változik. Ha valaki kívül találja magát a normális sávon, akkor mindenki megijed. ” – olvashatjuk Feldmár András A Tudatállapotok Szivárványa című könyvében.
A Kanadában élő Feldmár 1940-ben született Budapesten. 1956-ban hagyta el az országot. Matematikusnak készült, és magánéleti válságai miatt kezdett pszichológiát tanulni. Az úgynevezett antipszichiátriai iskola jelentős alakja, R.D. Laing tanítványa, majd munkatársa és barátja lett. Feldmár a hagyományos pszichiátria beskatulyázó tünettani megközelítésével szemben az egyén egyedi élményvilágának megértésére koncentrál. Jelentős eredményeket ért el pszichotikus páciensek gyógyszeres kezelés nélküli pszichoterápiájával. Rendszeresen hazajár workshopokat és előadásokat tartani. Ezek némelyike könyv formában is megjelent.
A Feldmár képviselte szellemiséget a 2008-ban létrejött szellemi műhely, a Feldmár Intézet Közhasznú Alapítvány hivatott „terjeszteni” (www.feldmarinstitute.hu). Hamarosan beindul Budapesten a Lótusz Program, amely menedéket, lakhatási lehetőséget szeretne nyújtani olyan krízisben lévő emberek számára, akik egyébként a kórházak pszichiátriai osztályán kötnének ki. Az Intézet Nők Iskolája programja – amely bevételével a Lótusz Programot támogatja – januárban indította el rendhagyó előadássorozatait.

CSE: Szégyen és szeretet című legújabb könyvedben írod, hogy egy kanadai szociológusnő Sri Lankán pszichotikusnak mondott fiatalokat vizsgált abból a szempontból, hogy mi történik velük, ha Nyugaton végzett pszichiáterekhez, és mi, ha a helyi sámánhoz kerülnek.

FA: Meglepően egyértelmű a vizsgálat eredménye: akik pszichiáterhez kerültek, az elváráshoz hűen, elfogadták az elmebeteg címkét és hosszú távon betegek maradtak; akikhez a sámánt hívták, néhány hét múlva folytatták az életüket, mint normális emberek, mert hiszen ezt várta el a sámán és a vele kapcsolatos kultúra... Ez az úgynevezett transzferencia lényege is: mindenki azt akarja hinni, hogy a másik „tudja”, amit én nem tudok. Freud azt mondta, hogy a transzferencia vége az, amikor a páciens rájön arra, hogy ő is „tudja”. Lacan tovább ment. Szerinte Freud nem merte az igazat meglátni, a transzferenciának csak akkor van vége, amikor az ember rájön, hogy „senki se tudja”. És ez ijesztő. Azért csüngünk az orvosok ajkán, mert úgy akarunk hinni bennük, nekik, mint a gyerekek, akik azt képzelik, hogy a szüleik mindent tudnak. A felnőttek is hinni akarnak abban, hogy van egy szuperfelnőtt, aki „tudja”. Aki meg tudja őket menteni, és ezt az elvárást rávetítik az orvosra. S nagyon kevés olyan orvost ismerek, aki ennek ellenállna.

CSE: Egyszer egy kollégáddal működtettetek egy úgynevezett fájdalomklinikát. Olyan emberekkel foglalkoztatok, akiknek krónikus fájdalmai voltak.

FA: Ha fájdalmam van, akkor a fájdalmammal vagyok együtt, nem a többiekkel. A fájdalom izolál. Ennek a másik oldala is igaz: aki izolálva van, annak fájdalma lesz... Végeztek egy döbbenetes „kísérletet” olyan rákosokkal, akiknek csak napjaik voltak hátra. A kísérlet előtti időszakban maguk adagolhatták a morfiumukat. Ezeknek az embereknek – mivel tudható volt, hogy már csak napjaik vannak hátra – engedélyt adott az állam, hogy egy nagy adag LSD-t kapjanak. Az LSD hatása alatt van egy élmény, ami vagy megtörténik vagy nem, és nem tudható, mitől függ, hogy megtörténik-e vagy sem. Mondjuk húsz ember átéli, hogy meghal és újjászületik. Hogy tulajdonképpen nincs halál, mert a keresztre feszítés után van feltámadás, és ez a húsz ember az élmény hatására rájön, hogy mindnyájan egyek vagyunk... A következő naptól fogva azok, akikkel ez nem történt meg, ugyanannyi morfiumot vettek be. Akik viszont megélték ezt az élményt, halálukig nem vettek be többé fájdalomcsillapítót.

CSE: Miről értesít minket a hétköznapi fájdalom?

FA: Az általános pszichoszomatikai formula szerint, ha nem vagy képes az érzéseidet teljességgel megélni, és nem tudod a vágyaidat elfogadni, akkor ehelyett a testedet fogod érezni. Amit nem akarsz lelkileg elfogadni, az a testedben jelentkezik. A görögök úgy vélték, hogy születésünkkor egy géniuszt kapunk. A géniusz egy szellem, olyan, mint egy őrangyal. Nincsenek izmai, nincs teste, de ő a tiéd és te az övé vagy. A születésnap voltaképpen a géniusz ünneplése, hogy az ember emlékezzék arra, hogy ez a szellem „éli” őt. Egy kortárs olasz filozófus, Giorgio Agamben azt írja, hogy géniusz nélkül még pisilni sem tud az ember. Hiszen én nem tudom, hogyan dobogtassam a szívemet, én nem tudom, mit csináljak a vesémmel. A géniuszom pisil helyettem, vagyis ő tudja, hogyan kell. A géniusznak vannak vágyai. Hogyha az egóm valamilyen oknál fogva nem szolgálja a géniuszomat, akkor a géniuszom csak úgy tud az egómhoz szólni, hogy fájdalmat okoz. Tehát ha beteg vagyok, ha valami fáj, akkor biztos lehetek benne...

CSE: ... hogy a géniuszom üzen valamit az egómnak.

FA: Egy másik gondolatmenet: félünk attól, hogyha boldogok vagyunk, akkor irigyelni fognak bennünket. Vannak olyan családok, ahol nem szabad boldognak lenni. Hogyha a mama és a papa boldogtalan, de a gyerekek boldogok, akkor előbb-utóbb a gyerekek észreveszik, hogy a szüleik irigylik őket. És mindent meg fognak tenni, hogy ők se legyenek boldogok. Megtanuljuk, hogy a fájdalom és a betegség néha védekezés lehet az irigység ellen. Olyan arcot tudunk vágni, hogy első blikkre tudni fogja, aki rád néz, hogy szenvedsz, és attól fogva már nem fog irigyelni. Sok ilyesféle összefüggést fedeztünk fel, ahogy odafigyeltünk azokra, akiknek fájdalmai voltak. Segít, ha kieszeljük, hogyan tudjuk megvédeni magunkat az irigységtől, anélkül, hogy rosszul éreznénk magunkat. Én például úgy védtem meg magam, hogy akin éreztem, hogy irigyel, annak a szemébe néztem: „Mit csinálsz? Ha nem tudsz örülni annak, hogy jól érzem magam, akkor menj a francba!” Mielőtt jól éreztem volna magam, és sikereim lettek volna, addig volt mondjuk tíz barátom, miután elkezdtem nagyjából boldog lenni, addigra már csak öt barátom maradt.

CSE: Hogyan lett Laing a mestered?

FA: 1974-ben történt. Már terapeutaként dolgoztam, de éreztem, hogy nem egészen értem, mit is csinálok valójában. Ám abban is biztos voltam, hogy a vancouveri tanítóim nem segíthetnek, mert nem tudják azt, amire nekem szükségem van. Nagyon inspiráltak Laing és Fromm írásai. Abban az évben mind a ketten megjelentek Vancouverben. Elmentem, találkoztam Fromm-mal. Öt perc múlva tudtam, hogy ezzel az emberrel nem akarok sok időt tölteni. Nagyon elég az írásait olvasnom. Viszont a Lainggel való találkozáskor valami nagyon személyes történt. Belenéztünk egymás szemébe, és énekelni kezdett nekem egy slágert: Come to me, my melancholy baby! Azonnal észrevette, én is hajlok a melankóliára, ahogy persze ő is. Felismertük egymást. Elmondta, hogy szerinte az, aki normális abból a szempontból, hogy közeli kapcsolatban áll a valósággal, nem lehet más, mint szomorú. Hiszen minden eltűnik, minden pillanat az utolsó, állandóan meghalunk, mindannyian egyetlen irányba megyünk: a temetőbe. A melankólia csak szeretetteli elfogadása annak, hogy minden pillanatban mindent elveszítünk. Ha valaki nagyon vidám, az erről nem akar tudni. S ha már Laing elénekelte nekem, hogy Come to me, my melancholy baby! mi mást tehettem volna, mint, hogy pár hónap múlva kopogtattam a londoni ajtaján....

CSE: Akkor működött-e még a Kingsley Hall nevű lakóközösség, amelyben terapeuták költöztek össze olyan emberekkel, akik különben elmebetegnek nyilvánítva kórházak pszichiátriai osztályaira kerültek volna?

FA: A Kingsley Hallnak akkor már vége volt, de már hét különböző ház működött ennek a modellje alapján. Kettőben dolgoztam is, azok alapján szeretnénk működtetni Budapesten a Lótusz Házat, amely az elképzelések szerint a kezdetekben egy nagyméretű bérelt lakás lenne.

CSE: Miért lótusz? Bennem ez buddhista asszociációkat kelt.

FA: Igen, benne van ez is. A buddhizmus a legelfogadóbb filozófia. Nem vallás, hanem életmód, ahol nem kell alkalmazkodni egy ideálhoz. Szerintem minél kevesebb ideál van, annál jobban tudjuk szeretni azokat, akik mások, furcsák, mert nem olyanok, mint mi. Sok olyan ábrázolás van, ahol a kis Buddha egy lótuszon ül, a lótusz tartja őt. Mi tulajdonképpen ezt az egyet ígérjük azoknak, akik a Lótusz Házba költöznek, hogy igyekszünk őket nem elejteni.

CSE: Tehát, ha jól értem, maga az elfogadó miliő segíti a gyógyulást. Mikor az érintett már jobban van, akkor bevonjátok például a főzésbe, vásárlásba, hogy ne hospitalizálódjon.

FA: Ez a program az együttélésről szól. Soha nem tudtam megérteni, hogy a pszichiátria miért nem érdeklődik ez iránt: hogy mielőtt én valakit orvosságolok, szeretném tudni, hogy ha nem orvosságolnám, akkor mi történne? A Lótusz Házban ezt meg lehetne tudni. Nem azt állítom, hogy mindenki meggyógyul, de ha csak százból ötvenen meggyógyulnak, az gyönyörű lenne. Tehát ez nem pszichiátria ellenes kezdeményezés – hanem alternatíva. A Lótusz Ház belső szabályai mások, mint egy kórház szabályai. A maga személyiségközpontú, szeretetteli módján ez a szabályrendszer legalább olyan szigorú, mint a kórházi. Semmi nem megengedett, ami a magyar törvényeket bármilyen módon sérti. Tilos a szexuális kapcsolat a ház falain belül, és talán az egyik legfontosabb szabályunk, hogy nem szabad ártani a kísért személynek. Ez egy látszólag homályos megfogalmazás, de számos tudományosan megalapozott, hosszú évek tapasztalata alapján kiérlelt szakmai előírás van mögötte. Aki a Lótusz szabályait nem vállalja fel, vagy megsérti, azonnal távozni kényszerül a közösségből. Ez lehet, hogy kegyetlen eljárásnak tűnik. De aki már dolgozott ilyen házban, az tudja, hogy ebben a tekintetben semmiféle lazaság, tolerancia nem engedhető meg. Emberekkel dolgozunk, és az nem játék.

[...]

CSE: Mi alapján szerveződnek a csoportok?

FA: Dolgoztam csak férfiakkal és vegyes csoportokkal is. Általában nem szeretem a tematizálást. Nem ígérek semmit, hanem csak azt akarom, hogy jöjjünk össze. Ha 12 intelligens ember egy szobában van velem, akkor – általában a nem intelligensek nem jönnek csoportterápiába – elvárnám, hogy élvezzük egymás társaságát. Az az érdekes, hogy nem élvezzük! Hogy sokan szoronganak, félnek és mindenféle rossz dolog történik ilyenkor. Gyakran egyáltalán nem kellemes együtt ülnünk. Belemegyünk abba, hogy vajon miért nem tudjuk egymás társaságát élvezni, s mit tudnánk csinálni, hogy jól érezzük magunkat egymással. És ebből mindenféle... fölbuborékol. És amikor már igazán jól érezzük magunkat egymással, akkor remélhetőleg lehet gyakorolni a csoporton kívül is, amit megtanultunk. Laing, halála előtt azt a tanácsot adta mindenkinek: cultivate enjoyment! Ha bizonyos virágokat élvezni szeretnél a kertedben, akkor ápolgasd őket! Ő az élete majdnem minden napján zongorázott. Azt mondta, hogy ha élvezed, amit csinálsz, akkor nem lehetsz depressziós, nem fogsz szorongani. Amikor a legrosszabbul érezte magát, akkor is leült Bachot játszani. És lehet, hogy a szonáta közepén lecsúszott a zongora alá és zokogott, de aztán kimászott és játszott tovább.

CSE: Nem volt-e gát, hogy a terápiában nem az anyanyelveden dolgozol?

FA: George Steiner írta, hogy az olyanoknak például, mint Nabokov vagy Joseph Conrad, igen nagy előnyük van, mert csak úgy lehet a világot tisztán látni, ha az ember legalább két nyelvet beszél. Minden nyelv másképp szeleteli fel a világot. Ha fel tudom szeletelni a világot így is meg úgy is, akkor láthatom csak, hogy mennyire önkényes a felszeletelés. Ha csak egyetlen nyelvet tudok, akkor majdnem elhiszem, hogy kizárólag így lehet. Mint terapeuta – minthogy az angol nem az anyanyelvem –, meghallok olyan nüanszokat is, amiket az, aki abban nyelvben nőtt föl, már nem hall. Át tudok látni azon, amit más csak néz. A nyelvvel való játék is könnyebb a második nyelvben.

CSE: Rám nagy hatással volt Küszöbgyakorlatok című haikugyűjteményed. A haikukat angolul írtad, Büky Dorottya a mikrokozmoszban a makrokozmoszt megmutató virágfotóinak inspirálására.

FA: R. D. Laingnek van egy könyve: a Szonettek. 24 szonett. Soha nem gondolta, hogy szonettet akart írni. Először a ritmus jött, aztán a szavak, és ő csak leírta, mintha valaki diktálta volna. A huszonnegyedik után még akart írni, de több nem jött és kész. Valahogy én is így voltam a haikuval. Néztem Dorka fényképeit és egyszerre csak született egy csomó szó, és úgy nézett ki, mint egy haiku. Hát akkor leírtam, és jött több, jött több. Száz képből kiválasztottam huszonhármat és abból lett a könyv. Tandori Dezső fordította le őket magyarra.

CSE: Voltak-e a haikuknak előzményei? Volt-e irodalmi ambíciód?

FA: Budapesten, 14 éves koromban, a Miska bácsi levelesládája című rádióműsorba beküldtem a verseimet. Miska bácsi azt mondta, csak egyetlen üzenete van, „András, hagyd abba!” Nem hagytam abba, bosszúból. Így kezdődött a költői karrierem. 1970-ig sok verset írtam

CSE: Azokat is még magyarul?

FA: Nem, már angolul. Már akkor, amikor matematikus voltam, 23 éves koromban – akkor éppen a Johns Hopkins Egyetemre jártam Baltimore-ban. Torontóban, a rádióban fel is olvastam a verseimet. Voltam a hónap költője is. A New Hungarian Quarterly-nek lefordítottam sok magyar költeményt. Lefordítottam Gárdonyi A láthatatlan ember című kisregényét. De úgy 30 éves koromtól, amikor a fiam megszületett, egészen a haikukig nem írtam verseket. A fiam dobol, és verseket is ír. Mintha átadtam volna neki a stafétát...

CSE: Az előadásaidban kulcsszónak érzem a „felébredés” fogalmát. Azok számára, akik nem ismerik a könyveidet, talán eszmélkedésnek, nem vallásos értelemben vett megvilágosodásnak fordítanám ezt a metaforát. Az ember egyszer csak felébred, aztán újra és újra felébred. Lehet-e siettetni mások felébredését?

FA: Megint Lainget kell, hogy idézzem, mert az ő konklúziója az volt, hogy az egyik ember nem tud egy másik embert felébreszteni. Nem lehet siettetni. Viszont ha melletted vagyok, amikor te felébredsz, akkor fontos, hogy ne énekeljek neked altatódalokat, hogy megint elaltassalak. Sokat nevettem azon, hogy a gyerekek mindig fel akarják ébreszteni a szülőket, a szülők viszont mindig azt akarják, hogy a gyerekek aludjanak. És miért akarják a gyerekek felébreszteni a szülőket? Mert egyedül érzik magukat. Az a nehéz a felébredésben, hogy az ember fél, hogy amikor felébred, egyedül lesz. Mert ha körülöttem mindenki alszik, és nem tudom őket felébreszteni, akkor nagyon egyedül leszek, ha fölébredek. Laing – szerintem – nagyon éber ember volt, ő nagyon felébredt, és azért volt szomorú, mert egyedül volt. Azt mondta, egy kezén meg tudja számolni azokat, akik egész életében valaha is, valóban megértették. De ő még azért is hálás volt.

CSE: Fliegauf Benedek rólad készült portréfilmje végén is Lainget idézed, aki szerint az volt a legfontosabb döntése az életében, amikor úgy határozott, hogy meditálni fog. Te mikor kezdtél el meditálni és miért?

FA: 1974-ben kezdtem komolyan meditálni. Laing megtanított Buddha kedvenc meditációjára, ami a vipasszána, a Théraváda buddhizmus meditációja. A Théraváda, ”Az Öregek Útja”, a buddhizmus ma létező iskolái közül a legősibb. A vipasszánánál az ember becsukja a szemét, ott is lehet ülni és lehet sétálni, mint a zenben. De tulajdonképpen oda kell figyelni magunkra. Nem fölülni az elménk hullámvasútjára. A vipasszána csak odafigyelés arra, ami történik, akár az ember testében, akár az ember elméjében, akár a világban: hogy ez van. De nem kritikusan. Mert hogyha mondjuk van egy olyan kritikus hang bennem, hogy mi a francnak gondolom ezt vagy érzem azt, akkor még eggyel magasabbra kell menni, és figyelni kell ezt a kritikus hangot is, és nem kell komolyan venni. Addig kell menni, amíg az, aki figyel bennem, szeretettel telve figyel, és konstatálja, minden jó, nem kell semmit sem abbahagyni. Most van ez. Néha címkézni lehet az élményt a vipasszána közben, hogy viszket a combom (érzékelés), elszomorodom és könnyek csurognak le az arcomon (érzelem), vagy eszembe jut az anyám az arca (emlék). Tehát csak nem belemenni abba, ami történik bennem. Hanem úgy tenni, mintha felmennék az Olümposz tetejére és onnan nézném a világot. Az emberek meghalnak, vér folyik, és boldogok és szeretkeznek és akkor most ez van. Nem veszek részt benne, hanem nézem a hegytetőről. Mindegyikünkben van egy ilyen hegytető, amire föl lehet menni.

CSE: Belül?

FA: Belül. És így meleg szívvel, szeretettel kezeljük önmagunkat. Ez egy maternal meditation. Ha ezt a figyelő hangot fel tudjuk fedezni magunkban, az olyan lesz, mint egy jó anya. Aki a karjában fogja a csecsemőjét, akár sír, akár nevet, akár rugdalózik, mindegy, ő mindig mosolyog rá. Nem lesz rá mérges, nem teszi le. Mert így az ember megtanul a saját jóságos anyjának lenni. Mert mindannyiunknak túl kellett élni nehéz időszakokat. De mi, emberek, hamar megtanuljuk, hogy milyen szokásokat kell felvennünk, beidegződik, mit kell tennünk, hogy túléljünk bizonyos környezeti hatásokat. A baj az, hogy amikor felnövünk és kilépünk azokból a környezetekből, ahol ezek hasznosak voltak, már nem tudunk tőlük szabadulni, oda is magunkkal cipeljük őket, ahol már nem működnek.

CSE: A régi környezet szokásait visszük magunkkal?

FA: Igen. Ahol előbb-utóbb újraalkotjuk azt, ahonnan jöttünk, ahelyett, hogy felszabadulnánk. A vipasszána meditációban nem kell semmit sem elhinni. Például én megkérdezem, hogy kell innen a Bazilikához menni? És akkor te rajzolsz nekem egy kis térképet. Nekem nem kell elhinnem semmit, csak azt, hogy nem vagy rosszindulatú és hogy jó térképet adtál nekem. De csak úgy fogom megtudni, hogy igazat mondtál-e, hogy követem a térképedet, és ha odaérek, akkor hálás leszek neked. Ez a vipasszána meditáció: egy térkép, hogy hogyan lehet odakerülni, ahol megszabadulhatunk a beidegzett szokásaitól. És felszabadulhatunk. Szóval, ahelyett, hogy a világra reagálna, automatikusan – szépen lelassul az ember, és megvárja, hogyan tud nem-automatikusan reagálni. Szívből. Rájönni arra, hogy a szituáció mit kér. Már nem saját magamat védő reakcióim lesznek, hanem egy szeretetteli, nyitott várakozás lesz bennem, hogy semmit sem kell tennem, csak odaadom magam annak, ami a szituációban mozgat. Valamiféle egó nélküliség ez, hisz az egó csak egy csomó szokás.

CSE: Ezt te naponta gyakorlod?

FA: Igen, naponta, sőt terapeutaként is ezt gyakorlom. Azért szeretek terapeuta lenni, mert minden órán csak oda kell figyelni. Akár magamra, akár a másikra figyelek, mint egy szerető anya – voltaképp mindig vipasszánát gyakorlok.


Az interjú teljes terjedelmében a 2000 honlapján olvasható.