Anyaöl

Magyarországon második éve magyarcigány pogrom van, magyarcigány bér-gyilkosságok sorozata zajlik, amelyeket politikai hangulatkeltésre használnak. A terror-sorozatban, ártatlan magyarok és cigányok feláldozásában mindkét oldali politika felbújtó és tettestárs szerepben vesz részt.

„Tegnap hajnalban halálra söréteztek egy anyát
egy negyvenöt éves asszonyt
mint egy bekerített szarvastehenet meg a borját,
az ágyában lőtték agyon őt meg a lányát.

Ez egy jóslat, egy kártya a pakliból
ezt húztuk, ezt kaptuk,
ezt nyomták az arcunkba
akiknek minél rosszabb annál jobb.

Mit jelent egy anyagyilkosság?
Mit jelent az elkövetőnek?
Mit jelent az örvendőnek?
Mit jelent a gyászoló családnak?

Éjjel háborgott a Magdolna negyed
Éjjel alig aludtak,
Éjjel ordítottak fájdalmukban,
A Néma Nővérek éjjel virrasztottak.

Azt jelenti hogy gyilkosok vagyunk.
Azt jelenti hogy érzéstelenek.
Azt jelenti hogy leöltük a békét.
Azt jelenti hogy nincs kegyelem."

Gordon Agáta

Újabb halálos merényletet követtek el romák ellen, Szabolcsban. Hétfőre virradóra Kislétán ismeretlen támadók az otthonában lőttek agyon egy 45 éves alvó asszonyt, 13 éves lányát pedig súlyosan megsebesítették. A rendőrség megítélése szerint a hétfői bűncselekmény beleillik abba a romák elleni támadássorozatba, amelyek ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat eljárást.

A 45 éves asszony meghalt, míg 13 éves lányát súlyos sérüléssel szállították a nyíregyházi kórházba. Egy gégészekből és traumatológusokból álló orvosi team kezdte meg a gyermek operációját, a műtét jelenleg is tart. Felföldi Pál sebész-főorvos stabilnak és kielégítőnek, egyben "természetszerűleg súlyosnak" is nevezte a kislány állapotát. Az MTI információja szerint két vadászfegyverből tüzeltek a kislétai családra, így legalább két elkövetője volt a hétfő hajnali támadásnak.

Kisléta polgármestere szerint nem voltak haragosai a meggyilkolt asszonynak. Pénzes Sándor elmondta, hogy a gyilkosság a Bocskai utca negyedik házában történt éjfél környékén. A tettesek berúgták a bejárati ajtót, majd rálőttek a szobában alvó 45 éves nőre és annak 13 éves lányára.

A polgármester közölte: az anyát körülbelül hajnali négy óra tájban hívták fel testvérei, mert együtt mentek volna napszámba dohány törni. A testvérek háromnegyed öt tájban érkeztek a házhoz, dudáltak, de mivel nem jött ki senki, bementek az épületbe. A rokonok a véres kislányt a szoba előterében találták, édesanyja holtan feküdt a szobában — mondta Pénzes Sándor. Hozzátette: a kert felől nyomok vezetnek a ház felé.

A polgármester közölte, hogy a megtámadott roma család köztiszteletben állt, az édesanya öt lányt és öt fiút nevelt, férje korábban, egy fiúgyermeke pedig három hónapja halt meg. Hozzátette: a család rendszeresen dolgozik, és segélyt is kap. Pénzes Sándor szerint sem a meggyilkolt nőnek, sem családjának nem voltak haragosai.

„Az egész falu meg van döbbenve ezen a véres kivégzésen, nem tudjuk, mi motiválhatta a gyilkosokat” — mondta a polgármester. Az MTI tudósítójának helyszíni tapasztalata szerint nagy a tanácstalanság a faluban, az emberek az út szélén állva találgatják, mi lehet a tragédia oka. A gyilkosság helyszínét a rendőrség teljesen lezárta, senkit sem engednek a ház közelébe.

Ebben az évben már a második

Szabolcsban ez a második, romák ellen elkövetett fegyveres támadás, amely halállal végződött. Április 22-én egy tiszalöki 54 éves férfit lőttek le a háza udvarán, amikor éjszakai műszakba indult dolgozni.

Újságírókra támadtak a romák?

A Magyar Televízió hétfő esti Híradója arról számolt be, hogy "elüldözték a faluból" az ott forgató tévéstábokat, ezért az élő műsorba a település határából jelentkeztek be. A riporter közlése szerint a romák az MTV Roma Magazinjának szerkesztőjét is bántalmazták. Joka Daróczi János, a Roma Magazin szerkesztője az MTI megkeresésére megerősítette, hogy inzultálták, de mint fogalmazott, megérti az indulatokat, és nem a romákra, a szituációra haragszik.

"Megértem, hogy mi zajlik a családban és a település lakosságában" - fogalmazott a televíziós újságíró, és az atrocitásért a médiát hibáztatja, mert véleménye szerint "mindenkit egy kalap alá véve" kezelte az ügyet. Közlése szerint a korábban még "békésnek" mondható emberek között akkor csaptak fel az indulatok, és elégelték meg az újságírók jelenlétét, amikor a HírTV riportere élő bejelentkezésében azt mondta, valószínűleg szerelemféltés állhat a tragédia hátterében.

A Szabolcs megyei Kislétán hétfő hajnalban támadtak rá fegyverrel ismeretlenek saját otthonukban anyára és lányára. A bűncselekmény áldozatát az Országos Cigány Önkormányzat saját halottjának tekinti. A Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) az újabb támadással együtt már nyolc bűncselekmény ügyében nyomoz. Az országos rendőrfőkapitány hétfőn 100 millió forintra emelte a nyomravezetői díjat a romák elleni támadások ügyében. A 100 millió forintos díj a legmagasabb a hazai kriminalisztika történetében.

Az országos rendőrfőkapitány hangsúlyozta: a 100 millió forintot annak fizetik ki, aki segít valamennyi támadás ügyében kézre keríteni az elkövetőt. A kislétai bűncselekmény - amelynek nyomozását átvette a Nemzeti Nyomozó Iroda - tettesének kézre kerítésére 10 millió forint nyomravezetői díjat tűzött ki.

forrás: Metropol

Búcsúzunk Albert Györgyitől

2008. október 3-án délután élő adásba tartva egy taxiban lett rosszul, s szívroham végzett az újságíró-műsorvezető, televíziós-rádiós személyiséggel. Depresszióról szóló könyvét az Irodalmi Centrifuga is bemutatta Az öngyilkos szépségkirálynők országa című estjén 2006. szeptember 28-án.

Albert Györgyi

Fekete-fehét ruhákat gyűjt. Élete e két szín rendkívüli gazdagsága, árnyalata, tónusa és szélsősége között mozog. Jó arc a képernyőn, szép angolság, alternatív nyitottság, multikulturális tájékozottság. Riportjaiban megláthatjuk az indiai gyerekkor színeit. Irigyelt médiaszemélyiség, aki a magyar nők legalább ötödét sújtó tünetegyüttes hordozója.
A depresszió szorításában is keresi a nő helyét. Második küldetése az írás. Elmondani az életét, összekötni a szálakat, megérteni a tapasztalatokat.
Ez az ő felajánlása a női tudatosságnak. - írja róla a Nők Magyarországon című kötet, melynek képeit Fábián Évi készítette.

Az öngyilkos szépségkirálynő országa című est kapcsán az Irodalmi Centrifuga is írt róla.



Rest is peace!

Szécsi Magda: Húsevővirág

„A helyén volt bennem... és varázslatosan tudott csókolni. Nem megette, hanem MEGITTA a húsomat. Soha a büdös életben nem éreztem még ehhez fogható gyönyörűséget. A pasik rágnak, a férfiak isznak, mintha folyékony anyaggá válnál általuk. Nagy különbség. Ha még nem élted át, fogalmad sem lehet arról, hogy most miről beszélek.” – Szécsi Magda narrátora alapos kapcsolatelemzést ad gazdateste életéről és a szerelem misztikumát is magába olvasztja.

Szécsi Magda: Húsevővirág

Ha minden puncira elektromos pásztor vigyázna, kevesebb lenne a bánattól idegbeteg, frigid nő, de akkor szánni kellene a világot a drasztikus szaporodási násztánc miatt, nem mintha nem lenne szánalmas már most is az aktusok egyre romló minősége. Nem kell röhögnöd az elektromos pásztoron! Ha a lóvét kerítések, ajtók, zárak és riasztók védhetik, akkor engem, A VILÁG KÖZEPÉT, miért ne védhetne egy elektromos pásztor?! A pásztorhoz ne képzelj farkat. Értsd szó szerint. Én nem szoktam félrebeszélni. Ami a csiklómon, az a nagyajkaimon!



Én egy ilyen 3,14csa vagyok, itt, két valaha vaskos comb között, amit már régen nem feszítenek szét vágytól reszkető férfi vagy női kezek, amitől tök siralomvölgy vagyok, de ez nem hatja meg az egyre soványabb, lottyadó húsú gazdatestet, aki kurvára nem akar tudomást venni a létezésemről, pedig nagyon is vagyok és nem öregszem olyan tempóban, mint ő teszi. Néha kedvem lenne kiszólni neki a bugyiból, azaz „beszólni”, hogy „Virág, baszd meg, ne légy már ilyen lélektelen, hülye kurva! Képzettársítsd már hozzám az élvezet fogalmát, a víz és a szappan után!” Ugyanis a gazdatestet Virágnak hívják. Szepesi Virágnak. 35 éves, elvált és rajzot tanít egy külvárosi iskolában, ha éppen nem depressziós. Most az. Már egy hónapja magába zuhant. Fel sem kel az ágyból, nem hogy megfürödjön. Egyszóval szar minden és éppúgy bűzlünk! Nem csoda, ha kezd elegem lenni! Ráadásul nyár van. A belémvalók ideje, mint régen. Ó, régen buli volt az élet, de az az utolsó farok nagyon betett Virágnak, pedig én, mint tapasztalt 3,14csa megmondhatom, hogy nem volt egy nagy szám semmilyen értelemben.



Befogadni se nagyon akartam azt a bunkó faszt, de, hát legyőzött a kíváncsiság, meg a gazdatest, a Húsevővirág jó vagy rossz híre?! No, ezt ne firtassuk, mert minden viszonylagos, és minél anyaszült-meztelenebb egy férfi, annál viszonylagosabb. De az tény, hogy a tantestület hímtagjai makacsul Húsevővirágként emlegették gazdatestemet, miközben kéjesen vigyorogtak és úgy néztek ki, mint akik bármelyik percben helyet cserélhetnének szellemi fogyatékos tanítványaikkal. Mondjuk, a tanítványok jobban járnának, de ezt most úgysem hinné el nekem senki, legfeljebb dugás közben. Mert aközben minden hihető, vehető, eladható, és érthető. Ebből is látszik, hogy mekkora az én hatalmam.



Igaz, aktus után rohamosan csökken, de nem bánom, mert tudom, hogy jönnek ők még az én „utcámba”. Virágnak volt egy krapekja, hapsija, pasija, szeretője, stb. kb. 2 évvel ezelőtt. Majdnem őt szerettem a legjobban, mert értett hozzám, nem szaggatott össze-vissza, tudott úszni az árral... jó kis belémvaló volt! Ráadásul mindig mesélt. Végtelenül élveztem, és a gazdatest is. De a gazdatest többnyire süket volt a vágytól, nem hallotta miről suttog itt bent nekem a sokat látott „öreg motoros”, nehogy korán elmenjen. Azzal fegyelmezte magát, hogy kiselőadást tartott arról, hogy az egyiptomiak bebalzsamozták az elhunyt pasik falloszát, miután levágták. Így érthető, hogy a látogatása bennem, mindannyiunk örömére, szépen elhúzódott. Tódornak hívták a kiválóra vizsgázott fasz gazdáját. Kár, hogy a motorján nem fegyelmezte magát és úgy felcsavarodott egy nyárfára, ahogy a gazdatestem be, amikor megkapta a halálhírét.



Persze őutána is voltak bennem tocsogó, feszülő, kedves, haragos, dacos, ilyen-olyan, kicsi-nagy vándorfaszocskák, akik összességében szóra sem érdemesek, nem úgy, mint Gábriel, akivel a csiklóm még politikai vitába is keveredett. Mit csodálkozol ezen? Nem hallottál még külön tudattal rendelkező 3,14csáról? Akkor te semmit nem tudsz a szép húsos fodrocskákról a nők lábai között. Az ott egy nemi szerv? Ennyit mindenki tud! De Gábriel ennél sokkal többet tudott. Ő volt a legek legje minden értelemben, szellemileg és szexuálisan is, akire (egy orgazmusban fogadnék) sosem mondták a puncik, hogy faszkalap! És, ha már kalapozás, akkor kezdjük az eszével. De ne! Mégse! Inkább a farkával, amitől még most is dicsőséges nedvek szivárognak, arányos formaszerkezetű felépítésemben, elég csak rágondolnom, és a legbunkóbb pasi is megspórolhatja az előjáték vonaltávlatilag sem helyesen művelt egyszerű mozzanatát, mert a legtöbb férfi nőitest-analfabéta, ott kapirgálnak előjáték címén, ahol a krematóriumi hullaégető tapizza az élettelent, amibe még a hullák is kétszer halnak bele, nemhogy egy élő női test!



Sajnos a baszás nem tantervi követelmény, így hiányos a hímek alapvető tér- és formaszemléletén túl az erogén zónák ismerete is. Előbb jutnak el Varsóból a pesti Tavaszmező utcába térkép nélkül, mint hogy felismernék az érintés és az élvezet közötti legalapvetőbb összefüggéseket. Legalábbis a gazdatestem főleg ilyen kanokkal üzekedett, nem is csoda, hogy ezek a tapasztaltok mániás térmélységbe taszították, és térden állva elégített ki boldog-boldogtalant, ha őt már nem tudták, így bizonyítva önmagának, hogy nő, aki viszonzás nélkül is adni tud, mert ezt az adakozást kurvára nőiesnek tartják és el is várják a férfiak. Szánalmasak!



Gábriel viszont tökéletes volt. Úgy tudta viselni a férfiasságát, a férfi mivoltát, mint a legjobb nők a sorscsapásokat: büszkén, újra felállva, nem adva meg magukat a fájdalomnak, és a természetellenes belenyugvásnak. Ebből is láthatod, hogy az igazán férfias férfiban van egy nagy adag nőiesség is. Most nem a buziverők, fürdőskurvák hisztériájára gondoltam a férfinőiesség alatt, hanem arra, hogy amilyen szép, erős egy férfi lelke, olyan szép és erős a farka is. Gábriel erre jó bizonyíték. Most eltekintve színeinek és testének tökéletes összhangjától: barna bőrétől, szavak nélkül is hét életet elmesélő koromfekete szemeitől, csodálatosan izgalmas szőrös mellkasától, fényes barna mellbimbóitól, szép kezeitől, amivel egy érintésre kívánatos asszonyt varázsolt a csúnya nőkből is, a fekete szakállától, a szépívű szájától, erős combjaitól... jaj, már most kész vagyok!, szóval eltekintve mindezektől is a legértékesebb ember volt, azok közül, akik valaha is bennem jártak, mert sosem hazudott! Se a szájával, se a farkával, és ez nem kis dolog, hiszen a pasik gyakran kerülnek intim kapcsolatba a hazugsággal, aminek mindig a szexuális „termelőmunka” látja kárát, mert a fallosz nagy majom, leutánozza a gazdatest lelkét, agyát és mindent, ami a szájon át kijöhet. A férfilélek sivatagi állapotát semmi sem árulja el jobban, mint a nemi szerve, amit persze, mindig a nők szívnak meg. Azok a nők, akiknek szellemi fogyatékos a nunikájuk, és nem tudják szétválasztani a célt a követelménytől, és a követelményben pedig nem látják meg az ésszerűséget, ami maga a cél.



De van, hogy nem a nunika a szellemi fogyatékos, hanem a gazdatest. És üvölthet a punci görcsöt kapva, lyukat zárva, sok hülye nő nem ért a saját 3,14csája nyelvén, amin jó sok villa épült már fel a Rózsadombon ilyen-olyan elmeorvosi tulajdonban, mert a tolmácsolás nem kis pénzbe, de sok faszba került. Gábriel faszocskája gyönyörű volt! Kicsi, barna, hősies katonácska, akit tökéletesen belém terveztek a teremtő energiák egy bizonyára fergeteges szeretkezés után, és ehhez még tanmenetalkotó bizottságot sem kellett létre hozni, elég volt hozzá a szerelem, és az, hogy két ember tudta, mi és hogyan jó nekik. Ebbe a jóba belefért Gábriel is, hála istennek! Az én gazdatestem anyja nem élvezett Virág teremtése alatt, ezt gyakran felvázolta az emlékezet famentes rajzlapjára, amitől tök síkidomnak látszott az egész világ baszásostól-férjestől, és csak azért nem sikongtam, hogy fogja be a száját, mert be volt gyulladva a méhnyakam, ami az én egyéni életemben több, mint egyszerű torokfájás.



A gazdatestem gyűlölte az anyját, ez tény, ahogy én gyűlöltem a retkes faszú pasikat, akiknek nyálkás, büdös volt a fitymaráncaiba rohadó túrós mocsok, mégis megbaszhattak, mert Virág éppolyan hülye volt, mint az anyja, ha nem hülyébb! Sosem nézte meg a pöcsöket, mint jó háziasszony az árut a piacon, pedig ez a minimum, amit egy punci elvár a gazdatesttől. Na, jó! Vérbajt nem kaptunk el egyiktől sem, de ilyen-olyan gennyes folyások tettek már menekülő részeg matrózzá, csakhogy én a büdös életben sem tudnám elhagyni a hajót, ez az, amit Virág képtelen felfogni, hiába szúrok, hasogatok, görcsölök neki, és válok pállott, büdös szőrcsomóvá a lába között, ahová nemhogy ember nem vágyik, de a kutya se, sőt még én sem, csakhogy nekem nincs választási lehetőségem (lásd részeg matróz...), tűrnöm kell, hogy folyton folyvást (foly... fújjj!) kibasszon velem az igénytelensége miatt. Néha elgondolkodom azon, hogy hány nőnek rohad a picsája, miközben rúzs csillog a száján, és ugyan belerakná-e, egy férfi is ezekbe a nőkbe, ha fényes nappal látnák, mibe rakhatnák bele, meg kik után... mert a retkes farkak látványa is okádék! Nem vagyok ám egy kényes 3,14csa, de mindennek van határa! Virág a motoros Tódor után valahogy lenyugodott, és kezdte megválogatni a rám vágyókat, aztán rászokott rendszeres ápolásomra is, amit úgy háláltam meg neki, hogy még a szoknyáján keresztül is kiragyogtam, mintha egy neoncsővel járkálna, mélyen belém dugva. Gábrielt is ez miatt ismerte meg, akire úgy hatott fény, mint a drogosra a hasis. Úgy látszik a szerelem fénnyel jár, és fordítva. (Azt mondod, ez itt sántít? Nem baj! Gondolj arra, hogy a fÉNyben benne van az én, a szerelemben pedig részt vesz a has is...)



Virág és Gábriel olyan korlátokat nem ismerő, őszinte szerelembe estek hétezer pillanat alatt, hogy egyik orgazmusból a másikba estem volna, ha valamelyikük besegít, csak egy kicsit, legalább az ujjacskájával. De egyik sem segített be. Hetekig nem. Mert, volt nálam fontosabb dolguk. Ennek a „dolognak” a végcélja így is, úgy is én voltam, de azért sürgettem volna az időt, bár beláttam, hogy amíg a lélek nem kapja meg, amit akar, addig jobb, ha várok türelmesen. És vártam. Gábriel nem sietett. Mindent tudni akart a gazdatestemről. Kielemezte, csodálta, hódolt előtte, mintha egy felbecsülhetetlen értékű, páratlan műalkotásra bukkant volna. Virág sokat sírt, mert még senki nem bánt így vele, és sírt azért is, mert félt, hogy Gábriel olyasmit lát bele, ami nincs is benne. A férfi szépsége is kétségbe ejtette, a maga köznapisága mellett. Úgy nézegette magát gyilkos szemekkel a tükörben, mint egy elmebeteg mazochista. Őrületében egyik mellét nagynak látta, a másikat kicsinek. (A fenekét hordónyinak, és ezt jól is látta, ami jól bizonyítja, hogy a bolondoknak is vannak józan pillanataik...), szemeit kékre cserélte volna barna helyett, és amikor rászóltam, hogy inkább a betétet cserélje ki rajtam, mert már csupa vér, azt mondta: baszd meg! Mondtam, hogy bassza meg ő, ne engem szívasson, mert nem skandináv tulipántermesztőnek született, amikor én rendeltetésszerűen működök, ami róla nem mondható el. Persze bőgött, és beült a kádba. Amikor a keze cirógatni kezdett, azért sem, juszt sem engedelmeskedtem neki, az előbbi durvasága miatt! Ne élvezzen az, aki nem tisztel engem, gondoltam, de azért örültem, hogy ezt gyorsan belátja, és nem gyötör agyon, mint más nők teszik a puncijukkal, akik bármit magukba gyömöszölnek, kólás üvegtől kezdve a lecsókolbászig, hogy aztán szégyenkezve kerüljék az emberek tekintetét, mert azt hiszik, mindenki látja rajtuk a szexuális nyomorúságot. Virág nem dugott ilyesmiket belém, de minden önkielégítés után keservesen sírni kezdett, mert sosem érezte magányosabbnak magát, mint utána. Ez jellemző rá! Én mindig vele vagyok, de ez sosem jut eszébe. Nehéz egy 3,14csa élete, ezt nálam senki sem tudja jobban, de oké, nem panaszkodom, van akinek rosszabb gazdatest jutott, mondjuk annak, akit 20 éve nem dugott meg senki, vagy akit naponta húszan dugnak, de az az afrikai nunika sem irigylésre méltó, akinek, mint felesleges cicomát, lenyisszantották a csiklóját,



vagy ott van az az indiai lány, akinek úgy összevarrták a punciját 4 évesen, mint egy kötözött sonkát, aztán 16 éves korára meg kellett műteni, mert szó szerint összenőtt a húsa. Úgyhogy több állat él a földön, ahány punci ünnepli a létezését, ami elég nagy szégyen, mert mi szüljük a csatornánkon keresztül a legnagyobb állatokat, úgy, hogy a szülőcsatorna nem ritkán szennycsatorna is, de erről nem a punci tehet, a mocsoknak is meg kell születnie valahogy. A világ piszkának a seggen keresztül kellene a világra jönnie, nem a nunin keresztül. Ez tiszta ügy lenne! Ha mocsok, akkor szarba fojtandó! Ha természetes úton evickél kifelé egy lélek, akkor allelúja, nem lesz belőle asszonynyomorító.



Csak azt nem tudom, hogyan élne tovább az a szerencsétlen nőnemű, akinek a segge háromszor repedne hatfelé egy-egy ilyen szülés, vagy inkább szarás után. Ez legyen az apák gondja, akiknek nagytotálból kellene végig nézniük a szülést. Rögtön támadna egy jó ötletük, hiszen a pasik mindig meg akarnak oldani valamit (még akkor is, ha nincs mit), a meztelen nőn is a zipzárat és a gombot keresik, és ha nem találják, tökéletes passzivitásba merevednek, azon gondolkodva, hogy most mi a fasz van?!, mit rontottak el már megint, hogy üvölt velük a nőstény, mint a disznó. A teljességnek ez a passzív buzgalma jól rokonítja törekvéseiket: a nő befogadná a férfit, a férfi be is bújna, ha rájönne melyik a nő eleje vagy hátulja, de a nők olyan szemetek, hogy képesek hátul is elől lenni, ami sokkolja a férfit, ami semmi ahhoz képest, ahogy a nők ebbe bele is halnak... na mindegy! Innen alulnézetből nem nagyon értem a hím és nőnemű idegen gazdatesteket, de az biztos, hogy számtalan furcsa, nekem átélhetetlen réteg hordozói, főleg a férfiak, akik messze nem tűnnek valódi valóságnak, pedig nagyon belehúznak, hogy elhitessék magukról! Gábriel volt az egyetlen férfi, aki valódi valóság volt, és mint ilyen, lehetetlen is volt jól értelmezni, de a létezése jó volt, pedig a végére tele lett szabad idegvégződésekkel, és majdnem belefojtotta Virágot a kád vízbe, ahol rajtakapta egy sültparaszttal. Hát igen. Vannak pasik, akik nem jól viselik, ha félrekúr a szerelmük. Ezt korán megtanultam, mert a gazdatestem pánikszerűen menekült a jótól a rosszba.



Valahogy természetesebb állapot volt számára a szenvedés, az, hogy megalázzák, pofán verik. De ez még odébb van, Virág fél évig bírta Gábriel imádatát, aztán úgy döntött, hogy ő nem szerethető. Így nem. És bekeményített magának ócska faszokat, én meg KISZÁRADVA az utálattól, hagytam szenvedni a mocskokat. Virágból valóban húsevővirág lett újra. Hát, szar ügy! Gábriel olyan jó szerető volt! Komolyan mondom, egyszer kiszakad a petevezetékem a bánattól, annyira hiányzik! A helyén volt bennem... és varázslatosan tudott csókolni. Nem megette, hanem MEGITTA a húsomat. Soha a büdös életben nem éreztem még ehhez fogható gyönyörűséget. A pasik rágnak, a férfiak isznak, mintha folyékony anyaggá válnál általuk. Nagy különbség. Ha még nem élted át, fogalmad sem lehet arról, hogy most miről beszélek.



És ő nem csak a szájával tudott csókolni, hanem a faszával is. Emlékszem soha nem akartam, hogy kihúzza magát belőlem. Olyan erősen magamba szívtam, hogy komoly erőfeszítéssel tudott csak kicuppani belőlem. Nem is lyuk voltam, hanem egy éhes, húsvér porszívó. Ha nem sikerült megszabadulnia tőlem, olyankor mesélt. Mindenről. Az életéről, a munkájáról, a gondolatairól. Ilyenkor úgy éreztem, hogy ép vagyok. Kerek egész, és a világtól kapott összes sérelmemet elfelejtettem. Gábriel arra is képes volt, hogy órákig nézzen. Csak nézett. Nem érintett meg.



Széttárta Virág combjait, és kizárólag engem nézett. Időnkét olyan sötét parazsak villantak fel a szemeiben, hogy könyörögve emelkedtem fel hozzá, de ő azt súgta „Még nem, majd ha sírni tudsz a csókomért.” És tudtam sírni érte. Jaj, mást sem tudtam!Hiszen még ma is... és látod ezt nem értem!, hogy én még mindig szerelmes vagyok belé, de a gazdatest képes másokkal betöltetni. Itt van ez az igen bunkó, Halytányos Bandi. Egy született anyagyilkos, önző szerető, egy trutyibánya, akiért most depresszióba esett, és ráncosra aszalódik a bánattól. Ez a pasi egy okádék! Leszarta, lehúgyozta, partiba vágta a haverjaival, betörte az orrát, elvette a pénzét, rászoktatta a piára, a drogra, miatta kirúgták az elit iskolából, és mégis halálozik érte. Pedig egyszer sem élvezett a bunkóval, és egy jó szót sem kapott tőle, csak trippert meg kék-zöld foltokat. Te érted ezt? Ez a szerelem? Ezt még én sem hiszem el, pedig „csak” egy rés vagyok a testén, igaz, talán a legfontosabb rés, aki előtt nem lehetnek titkai. Tök ki vagyok borulva, ezért is örülök, hogy felugrottál hozzánk a gazdatesteddel, hátha Marina lelket ver belé, és agyat, mert én is teljesen leépültem, mióta a Halytányossal kavar. Most jogosan mondhatná bárki, hogy hülye picsa vagyok, mert az vagyok, ha egyszer ilyen hülye a gazdatestem. És tudod mit mondok? Inkább Marinával játssza az éhes makkosat, mint a Halytányossal! Marina gyengéd hozzám, és perpillanat másra sem vágyom, a sok erőszak után.



Na, jól van! Ez is valami, hogy legalább elindult a fürdőszoba felé. A te gazdatested mindig is tudott bánni az én gazdatestemmel, de ez fordítva is igaz. Marinát a válása után csak Virág tudta életre könyörögni. Emlékszel mekkora hancúrt csaptak? Nem emlékszel? Akkor mi a fenének dumálok itt neked? Hát persze! Megint beugrottam a hallgatásodnak. Ez a szédült 3,14csa már megint a segge után szappanoz be engem! Hát körbe vagyok véve agyatlanokkal, és még 30-40 évet ki kell bírnom... a büdös életbe!!!

Kiss Judit Ágnes: Én, kép, zavar

„Először én hagytam el, később is többször szakítottunk, akkor már nemegyszer az ő hibájából. Hogy azóta is együtt élünk, annak elsősorban anyagi okai vannak, maradtunk gazdasági társulás...” ICA az Olimpia alatt én- és testképekkel foglalkozó írásokat közöl, s közben persze figyeli az eseményeket, hogy innen is gratulálhasson pl. Cseh Lacinak az ezüsthöz. Most Kiss Judit Ágnes: Én, kép, zavar című írását olvashatják, mely eredetileg a Szomjas oázis antológiában jelent meg.

A testemet, istenem, hogy szerettem! Csak már nem vagyunk beszélő viszonyban. Először én hagytam el, később is többször szakítottunk, akkor már nemegyszer az ő hibájából. Hogy azóta is együtt élünk, annak elsősorban anyagi okai vannak, maradtunk gazdasági társulás, igyekszünk nem zavarni egymás köreit, valamiféle megnemtámadási szerződést kötöttünk, nem költözik el se ő, se én, nehéz manapság olcsón jó albérletet találni.
– Nincs rád szükségem! – ordítottam neki az első veszekedésünkkor, amikor számon kérte, hogy néhány napig nem tartózkodtam otthon. – Te akartál velem élni, de csak a terhemre vagy!
Akkor szóhoz sem jutott a felháborodástól, nekiállt összepakolni, hogy itthagyjon, alig tudtam meggyőzni róla, hogy nem úgy gondoltam, forró fürdőt készítettem neki, a karomban vittem a kádba, órákig duruzsoltam gyengéd butaságokat a fülébe, mire elaludt. Megbékélt velem, de még hosszú időn át szenvedett némán és szemrehányón.
Később aztán megjött a hangja, és minden vádaskodás nélkül mondhatom, hogy éveken át előre megfontolt szándékkal, minden adandó alkalommal módszeresen állt bosszút rajtam. Kifejezetten élvezte, ha társaságban kínos helyzetbe hozhat: elegáns fogadásokon zúdította rám a hascsikarást, mígnem könyörögnöm kellett a megváltó szellentésért, ellenállhatatlan, folyékony hasmenéssel lehetetlenítette el a legfontosabb találkozóimat, és vérrel öntött el az ígéretes randevúk napján. Büdös nedveket fakasztott, és váratlan lázrohamokba fojtotta kedvenc szórakozásaimat. Mégis, minden kisszerű aljassága ellenére képtelen voltam haragudni rá. A legapróbb macerálásoktól a legvadabb őrjöngésig minden újabb húzása mögött ott éreztem a féltékeny szerelmet, a kétségbeesett szándékot, hogy még több figyelmet és törődést kényszerítsen ki belőlem.
Lassan kiismertem piszkálódásainak természetét is, már nem láttam veszedelmesnek, csak szánalmasnak. Ekkor kezdett fenyegetőzni, betegségről és halálról beszélni, idétlen és fájdalmas baleseteket szenvedni: futtában átesett egy kutyán, széttörte és felsebezte a térdét a kavicson, még hónapok múlva is szedegették az apró szemű sódert a gyógyulni nem akaró sebből, fokhagyma-szeleteléskor kevés híján lemetélte az ujját, nem aludt éjszakánként, és reggelre csomókba gyűltek a hajszálai a párnán.
Nem, tényleg nem tettem meg érte mindent, tényleg elhanyagoltam, tényleg csak akkor kezdtem komolyan venni a sirámait, ha a műtő felé tolták. Olyankor éreztem meg egy-egy pillanatra, hogy nem bírnám ki nélküle. Nem, nem volt jó kapcsolat köztünk, nem illettünk össze, ezt már az elején észre kellett volna vennem, az én koromban lehettem volna elég bölcs, hogy lássam, végül is nem ő volt az első az életemben, talán nem kellett volna összekötnöm vele a sorsomat. De meghatott a naivitása, a tudat, hogy számára én vagyok és leszek az első és az utolsó. Noha most már egyre világosabban látom, amit ellenem tett, és amit én tettem ellene, azt azért elmondhatom, hogy töltöttünk együtt kellemes pillanatokat, átéltük, ha csak rövid időre is, a teljes harmóniát. Imádtunk elalvás előtt olvasni, vasárnap délelőttönként az ágyon elnyúlva orgonamuzsikát hallgatni, együtt táncolni vagy utazni, olyankor még panaszkodni is elfelejtett; azt hiszem, végső soron felnézett rám. Ha elmélyülten dolgoztam, csendben maradt, éjfél után kávét hozott, hogy fenn tudjak maradni, és büszke volt a munkámra.
Én – bevallom –sokszor szégyelltem őt. Nem tartottam vele kedvenc szórakozásaiban: nem mentem vele vacsorázni, hiába tudtam, mennyire odavan a lazacos tésztáért, türelmetlen voltam, ha sokáig piperézkedett, és kissé kínosnak találtam csillapíthatatlan szexuális étvágyát. Persze sok minden tetszett benne: a selymes haj, az áttetszően fehér bőr, a formás láb; szerettem élénk színű ruháit és lágy mozdulatait, kedveltem alkalmazkodóképességét, rendszeretetét, de talán valóban lenéztem egyszerű igényeit és felületes ismereteit.

Egy darabig úgy tűnt, nem veszi észre, hogy néha megmosolygom magamban, a reggeli beszélgetések a tükör előtt látszólag kielégítették, kiegyensúlyozottnak és egészségesnek mutatkozott, sokáig azt hittem, minden rendben van köztünk. Felhagyott a piszkálódással, társaságban csöndesen és udvariasan viselkedett, itthon sem sírt, nem nyaggatott, hagyott dolgozni. Így utólag nem is értem, miért nem ismertem fel a közelgő vihar előszelét.
Az utolsó veszekedésünk egy kora tavaszi délutánon tört ki. Félálomban voltam, hallottam, hogy mond valamit, hogy zörög a szobában, de nem gondoltam, hogy mozdulnom vagy válaszolnom kéne. Csak akkor fogtam fel a veszélyt, mikor már lecsapott rám. Addig ismeretlen erővel esett nekem, kilökött az ágyból. Szinte nem volt magánál az indulattól.
– Hát nem veszed észre, hogy minden balhét én viszek el helyetted? – fröcsögte az arcomba. – Cisztákat növesztek, lyukasra maratom a gyomorfalamat és leszedálom magam a rohadt gyógyszereiddel, hogy zavartalanul írogathasd a hülyeségeidet! Arra jó vagyok, hogy megcsináljak helyetted minden piszkos munkát, de én nem kérhetek tőled semmit, egy pohár vizet sem! Egy kóbor kutyával nem bánnak így! Önző szemétláda, úgy fogok megrohadni, hogy még azt sem engedted, hogy gyerekem legyen!
Rám csapta az ajtót, beviharzott a hálószobába, hallottam, hogy fordul a zárban a kulcs. Vártam az unalomig ismert hangos zokogást, de csend volt, zavarba ejtő csend.
Napokig kerülgettük egymást a lakásban, és mikor újra megszólított, már nem ismertem rá a hangjára, nem volt benne semmi indulat. A tekintete is üres volt, mint a játékbabáké, és mintha éveket öregedett volna. A mosolya az ép fogsor ellenére foghíjasan feketének tűnt. Szárazon és ellentmondást nem tűrőn sorolta fel elsősorban anyagi igényeit, másra – mondta – nincs szüksége tőlem. A válaszomat már nem hallgatta meg, kiment a fürdőszobába, hallottam a vízcsobogást, éreztem a füstölő illatát is, mindig megteremtette a kellő hangulatot, ha magát akarta szeretni, és most már azt is tudtam, hogy ezentúl jól meglesz az önkielégítéssel.
Azóta is minden reggel megfőzi a kávét, hogy fel tudjak ébredni, este is behozza a számítógéphez, hogy fenn tudjak maradni. Csak már nem szól hozzám, zajtalanul jár-kel, mint a kísértetek. Nem tudom, mire vár. A bocsánatkérésemre biztos nem. Talán arra, hogy egyszer megértsem. Előbb-utóbb valószínűleg feladja, és tényleg elköltözik. Akkor én sem maradhatok, mennem kell, hiába szoktam meg itt, és – bár manapság nem könnyű – meg kell próbálnom olcsó albérletet találni.



[Az írás mellett közölt képek Robert Mapplethorpe alkotásai - Kiss Judit Ágnes már korábban is vendégeskedett a Centifugában.]

Albert Györgyi

Kicsoda Albert Györgyi? Irigyelt médiaszemélyiség vagy kikezdhető, sebezhető, sokat élt ember? Blogger vagy író? Miért pont ő és mire hivatott?

Albert Györgyi azért ír, hogy megértse életét, s saját tapasztalatain keresztül másokat is megértéshez segítse. Miért pont én? - A depresszió szorításában című könyve után megírta a Miért pont ők? - A férfiak fogságában című könyvét is. "Ez az ő felajánlása a női tudatosságnak" - írja róla a Nők Magyarországon.

Boldog kisgyerekkor, diplomata édesapához és családhoz kötöttség, tehát nigériai katolikus lányiskolai kamaszkor a nyolcvanas évek elején, melyből természetszerűleg fejlődött ki lassan a kamaszkori depresszió - Albert Györgyi életútja tizenéves korának végéig. Nincs még húsz éves, mikor negyvenes férfival köti meg első házasságát: a mérleg eredménye egy sikertelen menekülés és öt együtt töltött év.
Tévés személyiség, celebhatározók biztos pontja, könyveivel a siekrlisták ostromlója, vonzalmaival és cselekedeteivel bulvárhír és beszédtéma. Irigylik vagy szeretik? Megtalálta-e, amit keresett?

Albert Györgyi 2006. szeptember 28-án volt az Irodalmi Centrifuga vendége Ujj Zsuzsival.

2006. szeptember 28. – Albert Györgyi és Ujj Zsuzsi

Albert Györgyi és Ujj Zsuzsi vendégeskedtek az irodalmi Centrifugában Bódis Krisztánál és Gordon Agátánál, akik első szépségkirálynőnk elvesztéséről emlékeztek meg 2006. szeptember 28-án.

„Az öngyilkos szépségkirálynő országa már húsz éve a Mi Országunk!” 20. Évfordulója alkalmából megemlékeztek I. Szépségkirálynőnk, Molnár Andrea elvesztéséről is.

A vendégek ezen az estén Albert Györgyi és Ujj Zsuzsi voltak, zongorán Kaori kísért.

„Kanárisárga a vérem, holnapra, vörösre cserélem.
Magamból kifordulok, mindig a tied vagyok!
Törékeny testem, vászonra festem,
Te rád vágyva, fekszem az ágyba.
Véres torokkal, levágott fejjel,
döglehelettel, ha neked ez kell!
Én itt vagyok!” Csókolom: Ujj Zsuzsi

„A női szépség természeti kincs, egyben létfeltételünk. Ellenőrzéséért bolygószintű küzdelem folyik” Gong Odaátra

Albert Györgyi televíziós személyiség és író: két kötetében saját depressziójával és kapcsolatfüggőségével néz szembe, s buzdít erre példájával másokat is.

„A depressziónak – paradox módon – inkább az életigenléshez van köze, nem a tagadáshoz. Mi, depressziósok, ha éppen nem vagyunk betegek, akkor tobzódunk – akár a szélsőségekig – az élvezetekben. Imádunk élni! Ha viszont szenvedünk, ha „lent” vagyunk: elhatalmasodik rajtunk az elmúlás gondolata, a halálvágy. Mindegy, hogy hova, csak el innen. Innen el. Akár a pokolra… Örökre.” – írja Miért pont én? című könyvének előszavában.

„Könyvemet azért írtam, hogy segítsek a sorstársaimnak: ha elolvassák, reményeim szerint sokkal rövidebb ideig tartó és kevésbé éles fájdalmat éreznek majd, amikor meghallják a lesújtó ítéletet: depresszió.”

„Ez az új könyv a párkapcsolataim története, de nem Albert Györgyi szennyesének kiteregetése. Sokkal inkább egy 43 éves nő élete s életének tapasztalatai a férfiakhoz fűződő, a férfiakkal egykor folytatott kapcsolatain keresztül. A szereplők neve egytől egyig megváltoztatott, fiktív. Noha mindaz megtörtént, amiről ebben a könyv­ben írok, és létező személyek állnak a kitalált nevek mögött, még az sem biztos, hogy a férfiak egyike-másika magára ismer. Nem is ez a lényeg.
A lényeg az, hogy rajtam kívül számtalan nő ilyen és ehhez hasonló életet kapott a sorstól. Hogy milyet? Hát éppen erről szól ez a könyv, amely talán vigasz lehet: nincsenek – nem vagytok – egyedül.” Írja Albert Györgyi a Miért pont ők?-ről.

Ujj Zsuzsi a Csókolom zenekar énekesnője, e minőségében Budapest alternatív éjszakai életének kiváló ismerője és ismertje is: amolyan köztünk járó, vidám legenda.