2009. május 3., vasárnap

Médiawave fesztivál 2009. Győr - Animációs filmek

A nőket a bemutatott filmekben fizikailag bántalmazzák, rángatják, a nő az, akit meg lehet sérteni és aki kiszolgáltatott a durva brutalitás egészen éles határáig. Fiatal rendezőink és a Mediawave válogatói ilyennek látják a 21. századot, és nem véletlen, egyre sérülékenyebbek vagyunk mi emberek. A filmekben a belső női érzékenységnek is tanúi lehetünk, az első három filmnek egy belső szoba, lakás a helyszíne, mely szimbolikusan a belső tudattalant is megjeleníti, a negyediknek egy gyár, csak az utolsónak egy nyilvános szórakozóhely (külső tér), ahonnan végül ismét belső térbe, lakásba kerülnek a szereplők. - Czapáry Veronika tudósítása a Médiawave fesztivál 2009 animációs filmek szekciójáról.


Médiawave fesztivál 2009. Győr
Animációs filmek (2. blokk)
Czapáry Veronika tudósítása




Az idei Mediawave fesztivál témái idén az Erotika és forradalom (1969), Természetvédelem, (“Egy földön élünk” – Klimaébresztő filmfesztivál alkotások és környezetvédelem), valamint a nemzetköziség, a nagyvilág filmjeire való kitekintés jegyében folyik. Ez utóbbi programnak vendége Románia (Astra Film Festival és az UNATC Bukaresti Képzőművészeti Egyetem). Válogatást láthatunk még a legendás Balázs Béla Stúdió filmjeinek első évtizede anyagából, valamint Szomjas György filmeji előtt fejet hajtva, az ő alkotásaiból.

Az erotika tematika amúgy is átszövi a filmipart, hiszen életünk egy tetemes részét lefedi az ezen való akciózás, rágódás, megoldás. Az animációs 2.-es blokknál - amelyen jártam - sem kellett csalódnunk ebben, majdnem mindegyik filmnek a témája a szex és a szerelem. A blokk öt filmbjéből csak az első volt hosszú (44 perces) a többi rövidfilm volt. A 6 alkotóból, (az első alkotópáros) a fele volt nő (nem azért tematizálom ezt, mert az Irodalmi Centrifugára írok, ezt irodalmi folyóiratoktól kezdve mindenhol meg szoktam nézni, az arányokat). A nő volt a téma viszont minden filmnél, egy kivételével, hogy milyen nőként létezni a világban, hétköznapokban, házasságban, kapcsolatban, vagy egyedül a szobában, ez valami egészen más tapasztalat, mint férfinek lenni, a női sérülékenységről, büszkeségről és veszélyességről is szó volt a filmekben.

A nőket viszont a filmekben fizikailag bántalmazzák, rángatják, a nő az, akit meg lehet sérteni és aki kiszolgáltatott a durva brutalitás egészen éles határáig. Fiatal rendezőink és a Mediawave válogatói ilyennek látják a 21. századot, és nem véletlen, egyre sérülékenyebbek vagyunk mi emberek. (A föld lassan pusztul, nincs messze az űrkatasztrófa és legdurvább sci-fi rémálmok, lényeges a globális felmelegedés is és ezen belül, hogy mit csinálunk mi egymással emberek.) Az utolsó filmben, a férfi rendező viszont egy férfi sérülékenységét és félelmeit mutatja be a nőktől. Az agresszor a nő és az elszenvedő a férfi benne, hiszen az agresszió áldozata mindegy, hogy nő vagy férfi, de egy azért lényeges, úgy arányaiban többször nők a sérelmezettek. Fizikai gyengeségük és lelki érzékenységük miatt?

A filmekben a belső női érzékenységnek is tanúi lehetünk, az első három filmnek egy belső szoba, lakás a helyszíne, mely szimbolikusan a belső tudattalant is megjeleníti, a negyediknek egy gyár, ahol a főnök és tulajdonos természetesen férfi, csak az utolsónak egy nyilvános szórakozóhely (külső tér), ahonnan végül ismét belső térbe, lakásba kerülnek a szereplők.

Az első Elu ilma Gabriella Ferrita / Life without Gabriella Ferri / Gabriella Ferri nélkül az élet, rendező: Priit PäRN & Olga PäRN - (Észtország, 44 min. 2008, 35mm, színes, szöveg nélkül). Egy férfi, egy nő és egy gyerek kapcsolatát mutatja be, a klasszikus hármasságot. Egy tolvaj, elveszett lap-top, virtuális prostituáltak, sportoló futó férfi, öngyilkos hídról leugrandi akaró öreg úr, bankrablók és egy gólya még a „szereplők”, mindegyik története, külön szálon fut, aztán néha találkoznak - például a rabló kinyomja a leskelődő szemét, aki legvágja annak 3 ujját, úgy hogy egy céltáblát kiszúr vele. A rendező alapvetően kinti és benti tér közötti ellentmondásra, és a határszegésekre, zárt ajtókra és illetéktelen területekre való behatolásra helyezi a hangsúlyt.

Már az elején megdöbbentő az a brutalitás, ahogyan egy férfi halat vág fel késsel, miközben simogat egy nőt, az éles kés hatására a nő felizgul, ő is a halat kezdi el vágni, végül a férfi a nőbe hatol. A behatolás átszakító akciója - ha belegondolunk, a coitus a gyönyörélvezeten túl egy erőszakos aktus, valaki behatol valakibe és áthasít valamit - egy határt mindenképpen. A halat többféleképpen fel lehet vágni, vagy a nő vagy a férfi hatol bele a halba, váltogatva egymás között a kést, de aztán mégiscsak a férfi a nőbe. A nő részéről ugye fizikailag lehetetlen az ügy. Így a nő lesz megint kiszolgáltatott, de ez a nő ezt élvezi, tippeket ad a férfinak, mutatja, hogyan tegye bele azt és milyen módokon vagdossa a halat.

Aki megzavarja őket, a saját gyerekük, aki nem bírja nézni az apja behatolását nézni az anyjába (népszerű freudi tematika), zajokat csap, vagy a fejét veri a falba. Ezzel mindig megakadályozza az akciót, nekik mindig meg kell azt szakítani és valamit csinálni a gyerekkel. Ez a kis rövid video video be is mutatja ezt.

A gyereknek a kezét begipszelik, a száját meg beragasztják. A kéz tematika - az hogy mit lehet egy kézzel csinálni - amúgy nagy szerepet kap a filmben, a tolvajnak például mágneses pókhoz hasonlatos fekete keze van. A film végig fekete-fehér, kivéve, amikor valami területsértés következik be, pl. amikor egy gólya nekirepül a futó sportolónak, a vörös vér kifröccsen, a gólya amúgy túléli és továbbrepül, a sportolóban viszont egy lyuk keletkezik, miközben az öngyilkost akarja megmenteni és ő hal meg, az öngyilkos öregúr pedig lemászik a hídról. Amikor a gyerek száját beragasztják, az például lila, a kezének a kötései mentén a vér vörös. A színek a rendező értelmézésében tehát a sértések, a sérülések.

A gyereket szobába zárják be, zárt ajtó mögé, csak a kulcslyukon lát ki. Az apa és anya a másik szobában vannak szintén zárt ajtók mögött, de azért tudni, mi történik. A tolvaj is folyamatosan területeket sért fel és határokat hág át, ahogyan behatol ide-oda. A virtuális prostituáltak, akiket a gyerek néz egy elveszett laptopon, egymás tárgyait lopkodják el.

Száradó ruhákat vág le a nő, kirepül egy melltartó, a férfi utánarohan, de előtte lekötözi a nőt meztelenül egy ágyra, a fejét letakarja. Itt találja meg a tolvaj. A nő - akit Luce Irigaray szerint is adnak-vesznek az élet nagy játékterében, a nagy patriarchális reprezentációs színpadon és cserélgetik maguk között a férfiak - végül a tolvajhoz kerül. Gazdát cserél, mintha teljesen mindegy lenne neki, nincs is beleszólása ebbe. A gyerek pedig széttöri kezén a gipszet végül, de nincsen feloldozás, katarzis, megoldás a film végén, inkább csak egy életszagú lehetőség az elgondolkozásra.

A következő rövid film, az About Socks and Love / Zokniról és szerelemről, (Rendező: Michaela COPIKOVA, Szlovákia, 7 min. 2008 35mm, színes, szöveg nélkül) című is a női szerepeket állítja előtérbe. A rövid leírásban is csak annyi van róla: „Rövidfilm egy szokásos férfi-nő kapcsolatról”.

Nos ez a szokásos férfi nő kapcsolat annyi, hogy a férfi és a nő összeházasodnak, a férfi mindennap elmegy dolgozni egy Hard Work feliratú táskával. Nem hord mást, csak zoknit, a nőnek viszont hoz egy nagy zsák zoknit, hogy azzal foglalatoskodjon, míg ő elmegy dolgozni. A napi munka ezeket kimosni. A nő meg is próbálkozik ezzel a megtisztelő feladattal, hogy neki a zoknik kimosása a feladata, ám a zoknik életre kelnek, szemük lesz, ijesztő szörnyekké változnak, először a rózsaszín hitvesi ágyat, majd a nőt akarják megenni. Szerepet kap a tükör, a nő abban nézi magát először reggel, kitépkedi az illetéktelen szőrszálakat az arcáról. A teljes film megnézhető itt (7 perc).

A férfi, amikor hazajön, elalszik a fal felé fordulva és a nő nem tudja elmondani, mi történt vele aznap a zoknikkal vívott harcban, ahogyan nőket évszázadokon át arra kárhoztatták a férfiak, hogy porcicákkal, ágyneműkkel, a háztartás és gyermekek tárgyi karbantartásával töltsék ki boldog hétköznapjaikat, míg ők kemény munkával megkeresték a kenyeret és eltartották a családot (hiszen azért férfiak). Azonban mit csinál a nő, amikor egyedül marad a zoknikkal és a belső sárkányokkal, erről szól a film.

Tematikában ehhez a válogatáshoz illett a tehetséges francia rendezőnő Sandra DESMAZIERES: Le Thé de l'Oubli / The Tea of Forgetfullness / A feledékenység teája (Franciaország, 14 min. 2007 35mm, színes, szöveg nélkül) című animációs filmje, ami ugyancsak egy nő vándorlásait mutatja be különféle lélektani területeken.

A filmanimáció főszereplőnője otthon teát iszik, majd lemegy sétálni az utcára. Ott egyre különösebb alakokkal és helyzetekkel találkozik. Mielőtt elindul, a tükörbe néz, s amikor visszajön, szintén a tükörbe néz.

Őt is erőszak éri, elrabolják, találkozik sárkányokkal, erdei manókkal, égig érő fával, démonokkal, állatarcú emberekkel, a mitologikus kollektív tudattalan megannyi szereplőjével. Talán saját labirintusába tesz kitérőt, az álom és az ébrenlét határterületein. Egy város, piactér, erdő, végül egy kastély. A barátját elpusztítja egy gonosz lény, ám amikor visszajön, a macskájában látja viszont szinte egy az egyben ugyanazt az arcot.

Tükörbe néz, megdörzsöli a szemét, ez most valóság volt?

Gyönyörű színek és elképesztően hangulatos animáció, álomittas táj, érdemes megnézni ezt a rövid videóösszefoglalót a filmről itt.

Egy gyártuladonosról szól a Monsieur COK / Mister COK / COK úr, Rendező: Franck DION (Franciaország, 10 min. 2008 35mm, színes, szöveg nélkül) című film. A filmben amúgy mindenki férfi, a kapitalista rendszer alattvalói hűen önmagukhoz megölik a gyengéket és a kicsiket. A számos díjat nyert film rendezője kiváló érzékkel mutatja be ennek az életérzésnek a brutalitását, a mindennapjainkat megkeserítő fogyasztói rendszer alapvető kegyetlenségét.

Az alkotó itt külön blogot is indított Cok Úrnak: Cok úr kiszortíroz mindenkit, aki nem a gyárába való, az embereket egyszerűen kidobja egy megsemisítőbe, és helyükbe gépeket tesz be, vagy éppen az embereket alakítja át gépekké gépek segítségével. A gyárban minden Cok szignóval van ellátva.

Ő a védjegy és ha lázadás is tör ki, Cok Úr gépeinek erejével, a túlerővel és hatalmával azon nyomban leveri. Újságok is írnak Cokról, ez a figura, mint az életben is, ki van tömve pénzzel és médiával. Cok Úr popcornt eszik és gépekkel alszik, a legvégén azonban, amikor egy munkásnak sikerül megsemmisítenie, kiderül Cok agya helyett is gép van, nem megsemmisíthető, reprodukálható. Az igazi iszonyat a sok kis Cok tojás, amiből mindig előállítható egy Cok, pótolható a hatalom ezen reprezentációja, amely birtokolja vagyont. Az embert használati tárgyként konfigurálja a Cok Úr, az ember ősi félelmét mutatja be a gépektől. A gyár, a kapitalista rendszer és annak szignója Cok élet és emberellenes, csak a teljesítmény számít neki, amit gépek jobban el tudnak végezni.

Cok Úrat, ha szeretnénk egy jót kacagni és de közben kicsit szomorkodni is, nézzük meg itt vagy itt.

Az utolsó animációs film a Jazzed, Rendező: Anton SETOLA, (Belgium, Hollandia, 7 min. 2008 35mm, színes, szöveg nélkül) volt. Ismét a férfi nő viszonyt mutatta be, erős színekkel és megkapó atmoszférával egy férfi rendező szemszögéből.

Mennyire ijesztő és csábító egy csapodár nő, akit egy férfit tönkre tud tenni. Sosem tudhatjuk mire számíthatunk az ilyen nőnél, amennyire szép, annyira élesek a körmei is. Egy bár, hangulat, zene és fény, sok ital, cigarettázó piros ruhás nő, aki végül egy súlyos fehér hattyúvá változik, aki nem kaparja ki, csak majdnem a férfi szemét. Részlet a filmből.

2009. április 18., szombat

Szabadító szomszédok avagy feminista bécsi szelet

"Az olívaszószt az iráni Shahi tudta csak elkészíteni – később kiderült, hogy korántsem ez a legérdekesebb dolog vele kapcsolatban. Nagy hatású workshopján elmesélte, hazájában halálraítélték, és 18 éves koráig számos meleg, leszbikus, és több vallási fundamentalizmus-ellenes barátját kivégezték. Ő szerencsére megmenekült, és most Frankfurtban küzd az emigránsok jogaiért." Hogyan találhatnak itthon otthonra a speciális helyzetű nők, s mit jelent az önfelvállalás szabadsága? – Reisch Éva beszámolója egy háromnapos bécsi anarchofeminista összejövetel hangulatába és annak felszabadító hatásaiba enged bepillantást.


Reisch Éva: Hogyan kaptam el az anarcho-feminizmust?


A labriszinfon járt körbe a felhívás a bécsi anarcho-feminista és leszbikus találkozóról, amire öten jelentkeztünk. Megszerveztük az utat, összedobtuk az útiköltséget, felpakoltuk motyónkat, megbeszéltük az ülésrendet és elindultunk Bécs felé. Útközben persze megálltunk még a határ előtt kétszer is, másodszor a mosonmagyaróvári csili-vili, EU-konform benzinkútnál. Volt itt bolt és kávézó 700 Ft-os sonkás szendviccsel, meg 100 Ft-os WC-vel a nyugati minta szerint, csak a WC-s néni nem volt EU-konform. Mikor jegyváltás után a női mosdó felé tartottam, utánam szólt: „Állj, az a női WC! Oda te nem mehetsz be!”. Szemrebbenés nélkül hátrafordultam és nyugodtam feleltem: „Én nő vagyok”. A hátamon éreztem a néni csodálkozó tekintetét, míg bejutottam. Századszorra ismétlődő eset. Kezdetben meglepő, később dühítő, mostanra már szánalmasan unalmas szituáció. Hát persze, a WC-s néni képzőben nem tanítanak gender-studiest... Nálunk a nem seggre simuló, laza farmer és a rövid, felzselézett haj még mindig a fiúk privilégiuma. És nem csak a WC-s nénik szerint – tuti, hogy a kellemes kis pihenőhely más látogatói fejében is megfordult a kérdés: ez fiú vagy lány? Nézz ki nőiesen, olvadj be a többségi társadalomba, ne lógj ki, ne gondolkozz, ne próbálj változtatni a normákon és ne lázongj, ha sehogy se sikerül.
E napi magyar rutin után nagyon, nagyon kellett már valami más: egy hely, ahol ezt nem kérdezik meg, ahol kicsit szabadabban, esetleg egyáltalán nem ítélkeznek. Ahol nem sütnek rám bélyeget, ha eltérek az átlagtól, nem mutogatnak, nem bámulnak meg, és nem súgdolóznak a hátam mögött, mint a kisiskolások.



Plakát vendéglátóinknál



Ahogy közeledtünk Bécs felé, ez a vágy egyre erősödött bennem. Autonóm feministák, anarchista nők, radikális leszbikusok, Európa minden tájáról, sőt azon túlról is. Ha itt nem találom meg azt, amit keresek, hol máshol?
Az első benyomások jók voltak. A következők is. Dorottya barátainál, egy osztrák leszbikus párnál szálltunk meg, innen indultunk a rendezvény helyszínére, a WUK kulturális központba.
Már több tucat résztvevő gyűlt össze, épphogy lekéstünk a vega-ebédről. Miután ottani segítőnk, Angela ismertette a napi programunkat, kicsit körülnéztem. A lányok nagyon változatosan öltözöttek, jelentősen különböztek a hazai leszbikus és feminista „átlagtól” (ha lehet egyáltalán átlagról beszélni egy ilyen kis létszámú szubkultúrában), de mindannyian mégis egységet alkottak, radikális-feminista szemléletük anti-konzervatív külsőségekben való megnyilvánulásaival. Volt, akin csak egy pár bakancs jelezte hovatartozását, mások extrém, felnyírt, félig raszta, vagy épp színes hajviselete, fül-száj-vagy orrpiercingjei, kitűzői, és kinyúlt trikói harsogták: nem érdekli őket az aktuális női trend, és leszarják, hogy „kell” kinézni. Volt itt lány szögesdrót-tetoválással, a punkokat idéző töltényhüvely oldallánccal és kék hajjal, de – nagy örömömre – szép számban visszaköszönt a WC-s nénik réme is, a laza, lógó hátsójú farmer. És mindez nem csak a fiatalokra volt jellemző: az ötvenes korosztály is sokkal lazább volt a hazainál, a kispolgáriság teljesen hiányzott öltözetükből és megnyilvánulásaikból, és a vasárnapi buliban is ott ugráltak a zenére a fiatalabbakkal.
Aznapra tervezett Filmbizottság-bemutatónk csúszás miatt elmaradt, így a magyar különítmény csak az esti országonkénti ismeretetőn mutatkozott be. A beszélgetés angol és német nyelven folyt, sok szó esett a Labriszról, amelynek képviseletében kint jártunk, a szélsőjobbos fenyegetettségről, a már-már hungarikummá nemesült savastojás-dobálós melegfelvonulásról, a melegházasságért folyó küzdelmünkről, valamint arról, hogy Magyaroszágon gyakorlatilag nincsenek anarcho-feministák, az anarcho-feminista leszbikus pedig a darwini törzsfejlődésben kikerült, vagy még el nem ért típus. Bár ez utóbbi nem volt teljesen igaz, mert már aznap este megmozdult bennünk valami… a rengeteg ötletes anarchofeminista plakát és matrica üzenete kezdett eljutni tudatunkig, és mindez az esti egy üveg Hubertus hatása alatt kikristályosodott, éjszaka leülepedett és másnap még erősebben tört elő. A többieket is elkapta, de engem, akit könnyű újdonságokkal megfertőzni és életemben először voltam ilyen jellegű rendezvényen, talán mindegyikünknél jobban. Előzőleg az első találkozásom leszbikus csoporttal volt rám ekkora hatással, ill. az első Ösztrosokk buli, amin részt vettem. Kezdtem magam teljesen otthon érezni itt. A nyelvi korlátok már nem számítottak. Ahogy a szombati elvállalt ebédfőzésre készültünk, azt vettem észre, hogy külsőségekben is kezdek mind jobban hozzájuk idomulni, a szakadt tornacsukától az újonnan beszerzett kitűzőkön át a melltartó nélkül felvett trikóig.



feminista kerekasztal :-)


A mintegy 3-400 emberre különböző országokból verbuvált alkalmi konyhásnénikkel végbevitt közös főzés nagyon jó hangulatban zajlott, a munkafolyamatokat szétválasztva láncot alkottunk, és ehetővé szelidítettük a legkülönfélébb zöldségeket. Az olívaszószt az iráni Shahi tudta csak elkészíteni – később kiderült, hogy korántsem ez a legérdekesebb dolog vele kapcsolatban. Nagy hatású workshopján elmesélte, hazájában halálraítélték, és 18 éves koráig számos meleg, leszbikus, és több vallási fundamentalizmus-ellenes barátját kivégezték. Ő szerencsére megmenekült, és most Frankfurtban küzd az emigránsok jogaiért.



Shahi és a Labrisz-különítmény tagjai a konyhában


A lengyel lányok, akikkel szintén összeismerkedtünk, a lengyel katolikus egyház anakronisztikus konzervatív és melegellenes megnyilvánulásait ecsetelték hosszan – ez az ő Magyar Gárdájuk és szélsőjobbjuk: nagy ellenfelük.
A törökök filmes workshopján a klitorisz szó jelentéséről készült riport-doku-rövidfilmen mosolyoghattunk és háboroghattunk. A megkérdezett török férfiak nagy részének fogalma sem volt arról, mit jelent ez a szó, s csak némelyek kapiskálták, hogy a nőkkel kapcsolatos. Attól tartok, egy magyarországi felmérés e témában hasonló eredményre vezetne...



Borgos Anna a Rosa Lila Villa belső udvarán


Ellátogattunk a Rosa Lila Villába is, ami a bécsi melegek és leszbikusok saját épülete egyesületi irodával, a melegeknek és leszbikusoknak kialakított lakásokkal és étteremmel. Egy rózsaszín homlokzatú kommuna, ami eligazítja az odatévedő melegeket, és iskolás csoportok rendszeres fogadásával segíti a fiatalok felvilágosítását. Olyan ez mint a Melegség és Megismerés program, azzal a nagy különbséggel, hogy itt a a hegy megy Mohamedhez. [E program keretében a Labrisz aktivistái járják a magyarországi iskolákat és meghívásra egy-egy osztályfőnöki óra keretében mesélnek a melegségről mint élettapasztalatról, ezzel segítve a kérdéskör jobb megismerését és helyesebb megítélését. – a szerk.]
Vasárnap a többiek egy antiklerikális és pornókiállítás-ellenes tüntetésen vettek részt, de amikorra mi odértünk, már csak a Kunsthalle előtti térre fújt feminista és női jelek feltakaritása zajlott.
Nem lankadó lelkesedéssel vártuk az esti bulit, és nem csalódtunk. Az addig felgyülemlett élménymennyiség az izgalommal és a jó hangulattal robbanásveszélyes elegyet alkotva az anarchista tűztől berobbant! A Justice We are your friends-ét egy emberként ordítva pogóztuk végig, a dj-k majd kiugrottak a pult mögül, sokan a felsőjüket is levették. Nem kettesével, meg kis blokkokban táncoltunk, hanem mindenki együtt, az egész csatakos, söráztatta internacionális mozgalmi erő egyszerre lélegezve. Egy honi Ösztrosokk vagy hajós buli vicces kis próbálkozásoknak tűntek innen tekintve, míg hajnalban ki nem jött a rendőrség, hogy véget vessen az eufóriának, mert azért még Bécsben sem szabad minden.



A szexizmusnak sok arca van!


Az arcunkra ragadt mosollyal közeledtünk hazafelé – sokkal többet kaptunk annál, amit vártunk. Én egy abszolút megerősítő, aktív, harcos, és lógó gatyás közösséget, és amikor hazaérkezve másnap egy kislány a bolt előtt megkérdezte tőlem egy kivire mutatva, hogy ez mi, már nem vágtam pofát a következő kérdésére: Te lány vagy? Az ott egy kivi. Én lány vagyok. És ez pedig a gyümölcsöző gender studies, öt éveseknek! Mert csak így működik. Magyarország ott tart, ahol ez az öt éves. De mire ő annyi lesz, mint a WC-s néni, máshol tarthat, s ez rajtunk múlik. Nem a politikusoktól, és nem pénztől függ. El kell mondani, meg kell mutatni magunkat, azt, hogy mik vagyunk, amikor csak lehet, és nem csak a melegfelvonuláson. Nem elnyomni magunkban és elbújni, beolvadni, hanem azzal lenni, akivel akarunk, ha azonos nemű, hát azonos neművel, ha szívesebben hordunk kockás gatyát, mint kiskosztümöt, akkor azt hordani, és megtenni mindent azért, hogy jól érezzünk magunkat ebben az országban is!

Reisch Éva

2009. február 23., hétfő

Pintér Béla a Centrifugában - ICA apró örömei a héten

Centrifuga Színkör a Démonnal: szívből ajánljuk a beszélgetést Pintér Bélával, a tíz éves Pintér színház múltjáról és jelenéről, különös tekintettel A démon gyermekei előadásra. Február 26-án csütörtökön este héttől a Centrálban.
Hogy hova lehet elmenni még a héten, arról bővebben szól e cikk.


2009. február 23. hétfő


Neue Frauen - Jönnek a nők
Collegium Hungaricum, Berlin


Bár messze van, de aki épp ott van, ne hagyja ki. a Berlini Collegium Hungaricumban elindult a korábban beígért női sorozat, most három alkotót látnak vendégül: Kiss Noémi, Jana Hensel és Tóth Krisztina beszélgetnek és olvasnak fel.



S ha már Kiss Noémi szóba került: új nőirodalmi sorozat van készülőben a Nyitott Műhelyben (Budapest, XII. Ráth György u. 4.), melynek egyik moderátora a most szerzőként fellépő írónő (vele hamarosan interjút is olvashatnak ICA-n).
A Rózsaszín szemüveg című sorozat estjei közül az elsőre március 24-én kedden kerül sor, ekkor a három szervező, Radics Viktória, menyhért Anna és Kiss Noémi Térey Jánossal beszélgetnek majd A férfias Nemes Nagy Ágnes címmel.
"Milyen irodalmi minták állnak a mai női alkotók előtt? Lila ködben tapogatózunk? Hol van a női szerzők helye az irodalmi kánonban? Hogyan olvassuk a régi vagy nem is olyan régi könyveiket? Van-e még (vagy már) felfedezni való? Mennyire határozza meg a női szerzők olvasását a hagyományos – férfi – szempont- és elvárás-rendszer? Tényleg giccses locsi-fecsi a női irodalom? Okoskodó nők és kékharisnyák írják? Lektűr? Lányregény? Konyhatündérek csapongó ömlengése? Leszbikusok félrebeszélése? Unatkozó, macsó szeretőre vágyakozó, házasságtörő feleségek csupán terápiás hasznot hajtó, magánjellegű irományai?
Sorozatunkban megpróbálunk utánajárni, milyen sajátos és szuverén beszédmódokat alakítottak ki a múlt század alkotónői. Szeretnénk új szemszögből közelíteni hozzájuk, megkeresni erényeiket és gyengéiket, vonzó és elrettentő mintákat találni, női irodalmi hagyományt építeni, támaszpontokat keresni saját magunk számára. Levesszük a rózsaszín szemüveget." - hangzik az ajánló.


2009. február 24. kedd


A világ nagy, és a megváltás a sarkon túl ólálkodik -
filmbemutató az Uránia Nemzeti Filmszínházban




2009. február 25. szerda


18.00
Műfordító portrék: Szenyán Erzsébet
Austeria Könyvesbolt (Bp, VII. Nagydiófa u. 30-32.)


Az AUSTERIA Könyvkiadó és Könyvesbolt (Krakkó - Budapest) Műfordító portrék sorozatában a vendég Szenyán Erzsébet műfordító lesz.
Bevezetőt mond WOJCIECH ORNAT, az Austeria Könyvkiadó és Könyvesbolt igazgatója, a beszélgetést Éles Márta vezeti.

18.00
Godot Performansz estek no. 2: Performansz vagy színház?
Gödör Klub (Budapest, V. Erzsébet tér)


A performansz és a színházi előadás különbségei. Performansz művészek ma. Kiket tekintenek elődjeiknek és milyen nemzetközi pályán mozognak? Az installáció és performansz átfedései. Videoművészet a performanszban.
Élő performansz akció: Buday Enikő, Koronczi Endre, OMKAMRA (Benkovits Balázs, Csató Máté, Kondász Ferenc, Tóth Eszter)
Utána beszélgetés. Moderátor: Czapáry Veronika és Györe Gabriella.
Az est létrejöttét a MASZRE, Godot Kortárs Intézet (www.godot.hu) és a Gödör Klub támogatta.
A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!

19.00
Budapest-előadássorozat
Balassi Intézet (Budapest, I. Somlói út 51.)
Richly Gábor - „A hazafiság gyúpontja” vagy „bűnös város”? Budapest megítélése a magyar eszmetörténetben.


Idén is folytatódik a Balassi Intézet nagysikerű Budapest - előadássorozata amelyen a hungarológia tagozat oktatói a főváros életéhez kapcsolódó művelődés- és kultúrtörténeti témákkal ismertetik meg az érdeklődő közönséget.
Napjainkban reneszánszukat élik a helytörténeti kutatások, a modern nagyvárosi környezet tanulmányozása pedig egy teljesen új diszciplínát is létrehozott, az Urban Studiest. A tavaly novemberben elindított sorozat oktatóit a tudományos korszerűségre törekvésen kívül az is motiválta, hogy diákjaikkal jobban megismertessék a várost, ahol tanulnak. A Balassi Intézet öt kontinensről fogad egyetemistákat, akik hungarológiai kurzusokat látogatnak. A kéthetente szerda este 7-kor kezdődő program ezért nagy hangsúlyt fektet mind a tudományosságra, mind a közérthetőségre. Az előadások jellemzően Budapest modern nagyvárossá válására koncentrálnak, ezt a folyamatot kísérik figyelemmel. Szó lesz a 19. század végi nemzeti önreprezentációról, a millenniumi ünnepségekhez kapcsolódó Hősök Teréről, a budapesti mozik térhódításáról, a modern színházi kultúra kiépüléséről, a Zeneakadémia épületéről, de arról is, hogy milyen volt a 20. század eleji bohémélet, hogyan illeszkedik a Fővárosi Állatkert a modern állatkertek történetébe, vagy hogy mennyiben forradalmasította a Gundel-család a budapesti vendéglátást.
További előadások:
Március 11.: Bárdos Csaba - A Hegyvidék története; Horváth Györgyi - Kószálók és követők. (Nagyvárosi térhasználat a század eleji Budapesten)
Március 25.: Mészáros Csaba - Szurkolói folklór Budapesten
Április 1.: Tóth Krisztina - Állatkert-történelem és a Fővárosi Állatkert
Április 15.: Kovács Kriszta - Utcaszínház – színház az utcán
Április 29.: Dánél Móna - „Idegenként otthon Budapesten”
Május 13.: Leichtmann Erna - A Zeneakadémia: egy épület, egy ötlet és egy megvalósítás története
Május 20.: Zsidi Vilmos - Budavári barangolások


2009. február 26. csütörtök


19.00
CENTRIFUGA SZÍNKÖR: 10 ÉVES A PINTÉR SZÍNHÁZ - NEMZETI CSOPORTTERÁPIA
BÓDIS KRISZTA ÉS GORDON AGÁTA PINTÉR BÉLÁVAL BESZÉLGETNEK
A Démon maga - Centrifuga Színkör Pintér Bélával


10 éves a Pintér színház - NEMZETI CSOPORTTERÁPIA

Ismét Centrifuga Színkör a Centrál Kávéházban 2009. február 26-án csütörtök este héttől.

Ha egy napon végignéznénk a 10 év darabjait, kis magyar családregényt látnánk, családi és szexuális traumákkal, világháborús kezdetekkel, paraszti túléléssel, ideológiai kényszerekkel és súlyos függelmekkel.

Nemzeti csoportterápia és családállítás. A szerző-rendező-színész Pintér Béla e minőségeiben egyúttal terapeuta, diagnoszta, hipnotizőr és analitikus.

A társulat alkotó és élet- közösség. Referenciacsoport: azt játsszák, amit a közönség. Megmutatják amit megélnek.

Magunkra ismerünk.

Részletek egy friss klasszikusból:
A Démon Gyermekei - Szocialista újgazdagék polgári multikulti gyermekeinek eljegyzési története. Fél évszázad összes érzelmi deficitjét megszellőzteti. A legnagyobb titkokról beszél, amiről nem illik vagy nem szokás, hogy honnan van a pénz, hogy mibe kerülnek mentálisan az ideológiai átöltözések...



("Kétezerkettő nyarán történt augusztus hó hetedik napján,
Tizennégy óra harminc perckor jelentették a rendőrségen,
Az első kerületi kapitányságon, hogy eltűnt egy asszony a Budai Várból.

Y. Kovácsné- Faragó Zsuzsa, a japán kultúra professzora,
Néprajzkutató és műfordító, a piacra indult hetedike reggel,
De sem a csarnokban, sem otthonában nem látták õt soha többé."

Szereplők: Friedenthal Zoltán, Pintér Béla, Quitt László, Roszik Hella, Szalontay Tünde, Szamosi Zsófia, Thuróczy Szabolcs.
Írta és rendezte: Pintér Béla. Díszlet: Tamás Gábor. Jelmez: Benedek Mari. Zene: Kéménczy Antal. Fény: Vida Zoltán. Hang: Rembeczki János. Asszisztensek: Matók Szilvia, Pass Andrea)

Az Irodalmi Centrifuga estje nyilvános és ingyenes.
2009. február 26. este7. Centrál Kávéház
CENTRIFUGA színkör____9. ÉVAD___ZAVARJUK a vizet


20.00
Kísértetek és kísérletek - TÁP Színház tárlatvezetés a Bajor Gizi Színészmúzeumban
Bajor Gizi Színészmúzeum (1124, Bp. Stromfeld Aurél utca 16.)


Múzeum és Színház találkozása a boncasztalon - Produkciós társulatok rendhagyó tárlatvezetései a Bajor Gizi Színészmúzeumban az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (Budapest, I. Krisztina krt. 57.) szervezésében.
Kortárs művészeti törekvésnek és történeti múzeumnak ritkán van bármi köze egymáshoz. Ha a múzeum történetesen a Bajor Gizi Színészmúzeum, a színház pedig valamely produkciós társulat még valószerűtlenebbnek tűnik a kapcsolat. A múlt színházi relikviái uralta térben elvétve sem őrződnek az élő színház nyomai. És ha mégis?
A Bajor Gizi Színészmúzeum februártól havi rendszerességgel megnyílik társulatoknak, hogy a színházi alkotók – nem kis kihívásként – pusztán létezzenek, színházként működjenek a múzeum tereiben, hogy a maguk módján eljátsszák múlt és jelen, múzeum és színház sokarcú, fordulatokban gazdag kapcsolatát.
A sorozatot a TÁP Színház tárlatvezetése nyitja.
Belépő: 800 Ft. Előzetes bejelentkezés szükséges! - Kulcsár Viktória: kulcsar.viktoria@ella.hu; Czékmány Anna: 375-1184/117; 06-30/3625854


2009. február 27. péntek


Joan Slonczewski: Elízium lánya - könyvbemutató
Mammut Libri (Bp, II. kerület, Mammut II., 2. emelet)




2009. január 28., szerda

Határtalan viszonyok - gender-konferencia csütörtöktől

AZ MTA Kisebbségkutató intézete Határtalan viszonyok: nők és férfiak – A társadalmi nem kutatásának legújabb eredményei Magyarországon címmel rendez kétnapos konferenciát január 29-én és 30-án az MTA Társadalomkutató Központjának Jakobinus-termében (Budapest, I. Országház u. 30.), melyre szeretettel invitálják az érdeklődőket. A programról cikkünkben olvashatnak.


Január 29. csütörtök

9.00 – 9.10 Megnyitó (Szarka László)

A gender studies kutatási irányzatai (elméletek, elemzések, nézőpontok) – Szekcióvezető: Szalai Júlia

9.10 – 9.30 Acsády Judit: Gondolatok/kérdések az emancipációról
9.30 – 9.50 Görög-Karády Veronika: A nemek reprezentációja a mesékben
9.50 – 10.10 Séllei Nóra: Az intellektuális nő határai
10.10 – 10.30 Kende Anna: Feminista pszichológia Magyarországon
10.30 – 11.00 Vita

11.00 – 11.15 Kávészünet

Szociológiai és kulturális antropológiai kutatások a gender studies szempontjából 1. – Szekcióvezető: Neményi Mária

11.15 – 11.35 Takács Judit: Férfiak és nők otthoni munkamegosztása európai összehasonlításban
11.35 – 11.55 Kovács Nóra: Férfiszerepek a budapesti argentin tangó világában
11.55 – 12.15 Papp Richárd: Egy „lingár” zsidó Munkácsról
12.15 – 12.35 Kóczé Angéla: Etnicitás és gender metszetei: Roma nők politikai performansza
12.35 – 13.00 Vita



13.00 – 14.00 Büféebéd

Történeti kutatások a gender studies szempontjából 1. – Szekcióvezető: Tóth Eszter Zsófia

14.00 – 14.20 Kovács Éva: Fekete test – fehér test
14.20 – 14.40 Apor Péter – James Mark: 68, a macsó. Gender Roles in 1968 Activism
14.40 – 15.00 Borgos Anna: Tudomány és ideológia találkozásai egy korai pszichoanalitikus életútjának tükrében: Hajdu Lilly története
15.00 – 15.20 Mátay Mónika: Hamis Vénuszok. Nődandyk a polgárok között
15.20 – 15. 50 Vita

15.50 – 16.00 Kávészünet


Szociológiai és kulturális antropológiai kutatások a gender studies szempontjából 2. – Szekcióvezető: Benedek Katalin

16.00 – 16. 20 Hajnal Virág: Egy bácskai kertész élete „meséinek” tükrében
16.20 – 16. 40 Bakó Boglárka: A „mocsok” – A mágia és a rend egy cigány közösség női világában
16.40 – 17.00 Ilyés Zoltán: Erzsi néni; közvetítés, átjárás, konfliktus egy idős cigányasszony életében
17.00 – 17.20 Vita



Január 30. péntek

Történeti kutatások a gender studies szempontjából 2. – Szekcióvezető: Szarka László


10.00 – 10.20 Pető Andrea: A népbírósági eljárások társadalmi nemek szerinti elemzése
10.20 – 10.40 Horváth Sándor: A lány és a csavargó. Normaszegés az állambiztonság hálójában
10.40 – 11.00 Kövér György: A vádbeli eszlári áldozat, mint nő
11.00 – 11.20 Vita

11.20 – 11.35 Kávészünet

Szociológiai és kulturális antropológiai kutatások a gender studies szempontjából 3. – Szekcióvezető: Kovalcsik Katalin

11.35 – 11.55 Tóth Herta: Diszkriminál-e a börtön? Roma nők élményei Kalocsán (előzetes kutatási beszámoló)
11.55 – 12.15 Pálos Dóra: Női választások egy cigány közösségben, Erdélyben
12.15 – 12.35 Feischmidt Margit: Asszonyok határhelyzetben – Társadalmi mobilitás és asszimilációs törekvések cigány származású nők életében
12.35 – 13.00 Vita

13.00 – 14.00 Szünet

Szociológiai és kulturális antropológiai kutatások a gender studies szempontjából 4. – Szekcióvezető: Bakó Boglárka

14.00 – 14.20 Bisztrai Márton: Jamal, a tapasztalt szűz
14.20 – 14.40 Yusra Rita: A kendő antropológiája: magyar muszlim nők, vallás és viselet
14.40 – 14.50 Vita

Történeti kutatások a gender studies szempontjából 3. – Szekcióvezető: Balázs Eszter

14.50 – 15.10 Tóth Eszter Zsófia: A munka világa a szocialista időszakban – nők férfifoglalkozásokban
15.10 – 15.30 Lénárt András: A „feleség beleszól” – bécsi magyar emigráns házaspárok
15.30 – 15.50 Majtényi György: Néhány füstölgő puskacső. Vadászó férfiak az MSZMP KB Politikai Bizottságából
15.50 – 16.15 Juhász Borbála: Nők a magyar szociális munkában a két világháború között
16.15 – 16.45 Vita

2008. november 5., szerda

Nők a rádióban - hat héten át egy-egy óra nőirodalom

November 16-tól három héten át, vasárnaponként, este kilenctől a Szomjas oázis antológia szerzőinek írásait, majd újabb három héten át ugyanebben az időben az Éjszakai állatkertben megjelent írásokat hallhatják az MR1 Kossuth Rádió adásában.



ÍRÓNŐK A RÁDIÓBAN
hat héten át egy-egy óra irodalom
az MR1 Kossuth Rádión


A Szomjas oázis Rádiószínház három vasárnap estén át háromszor egy órában jelentkezik, 2008 november 16-án, 23-án és 30-án, este 9-kor.

1.rész: November 16. 21.00 MR1-Kossuth rádió

A szerzők és közreműködők az elhangzás sorrendjében:
Orsós Viola: Habfürdő - Murányi Tünde
Szécsi Magda: Mandalák - Pálos Zsuzsa,
Forgács Zsuzsa Bruria: Az angyalkák a mélyben dohognak – Börcsök Enikő,
Tóth Krisztina: A lélek megatest - Fehér Anna,

2. rész : November 23-án 21.02-kor – MR1 - Kossuth rádió

A szerzők és közreműködők az elhangzás sorrendjében:
Drozdik Orsolya: Katerina vallomásai - Bertalan Ági,
Babarczi Eszter: Mellblog - Igó Éva,
Polcz Alaine: A női testről - Bodnár Erika,
Kiss Noémi: Törökméz - Vasvári Emese

3. rész: November 30-án 21.00-kor – MR1 – Kossuth rádió



A szerzők és közreműködők az elhangzás sorrendjében:
Kari Györgyi: A színésznő teste - Kari Györgyi,
Mohás Lívia: Ave corpus - Egri Márta,
Radics Viktória: Mása motorra száll - Molnár Piroska,
Szabó Ildikó: Szülni, vagy nem szülni - Básti Juli

A Szomjas oázis antológia anyaszerkesztője: Forgács Zsuzsa Bruria. A hangfelvételt Tánczos Tamás készítette.
Zenéjét szerkesztette: Kakó Gyula. Dramaturg: Solténszky Tibor. Rádióra alkalmazta és rendezte: Hegyi Árpád Jutocsa.

2008. november 4., kedd

Dr. Palásti Zsuzsanna: A szerelmi függőség a társadalomban és az irodalomban

"Ma – egyes civilizációk és vallási megkötöttségek kivételével –, a férj többé nem parancsoló, nem hatalmi szerepet tölt be, hanem egyenrangúvá válik a másik nem képviselőjével.
De mi történik, ha külső behatásra ez az egyensúly ismét felborul?" - Dr. Palásti Zsuzsanna a két nem viszonyának történeti hátterébe nyújt rövid áttekintő bevezetést.


A társadalom és annak tükörképe, az irodalom ragyogóan bemutatják a két sex (nem) közötti függőségi viszonyt. Lássuk ezt a függőséget először is az irodalomban!
Az európai irodalmat átszövi a szerelmi háromszög erősebb vagy kevésbé erős, tragikus vagy komikus jelenléte. Ez a regényekben általában tragikusabb, mint a színdarabokban, főleg a 20. század eleji «boulevard» darabokban, ahol inkább komikus formában jelenik meg.
Ha ezzel ellentétben az amerikai irodalmat tanulmányozzuk, ez a háromszög vagy legalábbis a háromszögnek ez a formája kevésbé, sőt nem igazán jellemző. E probléma miértje a két társadalom férfi és nő kapcsolatának különbségében rejlik, amely a múltban erősebb volt, mint ma.
Az európai társadalom és ennek következtében az európai irodalom sokkal távolabbi múltra tekinthet vissza, mint az ugyan főleg európai emberek által alkotott, de sokkal fiatalabbnak tekinthető mai amerikai társadalom.
Európát az erősen patriarchális társadalmi forma jellemzi, ahol évszázadokon keresztül a férfiak, mint felsőbbrendűeknek tartott lények uralkodtak és a nőknél többnek képzelték, sőt ma is sokszor és sok helyen többnek képzelik magukat. Már az ógörögöknél és a rómaiaknál, sőt az őskorban is a férfiak játszották a főszerepet az élet színpadán. Főleg a férfiak fizikai ereje volt az a tény, amely e szerepüket meghatározta, valamint az, hogy a nő szerepe főleg a reprodukcióban, kisgyermekeik, főleg leányaik nevelésében, valamint a háztartási munkák elvégzésében nyilvánult meg, amelyek érdemben a férfiak szerepköre mögött maradtak.
A nők engedelmességgel tartoztak uruknak és mindenben, így a szexualitásban is, azok szolgálatára kellett állniuk.
A nőket, ha kihasználták hódító erejüket (George Sand) akkor azért, ha hűséges feleségek voltak, de megpróbáltak verseket írni (Christine de Pisan), akkor azért vetették meg; az intellektuális nőket ebben a férfiúi társadalomban sokáig kékharisnyáknak csúfolták. Ha az európai társadalomban, nem úgy, mint egyes népeknél, nem is létezik az, hogy klinikai beavatkozással még az esetleges élvezetektől is megfosszák őket, fő szerepük abban rejlik, hogy a férfiak nemi vágyait kielégítsék és gyerekeket, főként fiúkat hozzanak a világra (ami, mint később a tudományoknak köszönhetően kiderült, nem is a nőktől, hanem a férfiaktól függ). Ez az erőviszony még ma is megmutatkozik a brutális erőszak alkalmazásában mind az európai, mind az amerikai társadalomban.
A 20.század második feléig a nőket két csoportba osztotta a társadalom. Ez a tendencia az irodalomban is megmutatkozik. Az első csoportba tartoznak a “rendes” nők, a családanyák, a másikba a kitartott nők, a szeretők, akik között nagy számban voltak a színésznők.
Baudelaire verseiben is megtalálhatjuk ezt a megkülönböztetést. Az, hogy ezek a nők valóban megfeleltek-e ennek a társadalmi kritériumnak, vagy csak a költő lelkivilágának felelt meg ez az osztályozás, hogy a pozitív és a költőnek “erkölcsös” Madame Sabatier valóban az volt-e, hogy a “démoni” Jeanne Duval vagy a kettőjük között található Marie Daubrun valóban azok voltak-e, akiknek a költő megjelenítette őket, az már más lapra tartozik.
A “morális” nők testileg és lelkileg férjüknek alárendeltek és elfogadják férjeiknek a másik csoportba tartozó nőkkel fenntartott kapcsolatait. Ezzel a hivatalosan jóváhagyott teóriával szemben viszont kialakul az a főleg az európai irodalomban található tendencia, hogy a nőnek férje mellett legyen egy titkos szeretője, de nem olyan, akinek a nő alárendeltje, tehát nem olyan férfi, aki egy második férj szerepét töltené be.
Ebben a párkapcsolatban a férfi a nőért olyan formában esedezik, hogy a nő szerelmét ki kell érdemelni.
Ez főleg a “fine amore”-ban mutatkozik meg, például Chrétien de Troyes-nál, („Lancelot”-ban „Yvain”-ben) (Ezek a hősök később Walter Scott regényeiben is megjelennek), a lovagi irodalomban, Trisztán és Izolda történetében).
A lovagok az imádott hölgy alárendeltjei, míg a feleség a férj alárendeltje.
Tudjuk, hogy a házasságkötésnél a szerelem évszázadokon keresztül nem játszott fontos szerepet. A szülő, főleg az apa volt az, aki a házasságot a családi érdekek szerint nyélbe ütötte. Főleg a föld, a pénz, vagy egyéb érdek játszott szerepet a házasságkötésnél. Így történt ez a királyi házasságkötéseknél is, ahol a hatalom megszerzése, megtartása, megerősítése, vagy a háborúk elkerülése volt a fő cél. Ki ne ismerné a Habsburg Ház szlogenjét; Harcolj Európa, te, boldog Ausztria csak házasodj! A királyi házasságoknál a nő szerepe a trónörökös világra hozásában vált jelentőssé.
A királynak jóformán kellettek a szeretők, de a királyné számára ez nem volt megengedett, csak ha hatalommal is bírtak, tehát ez is hatalomtól függő aktus volt és talán még ma is gyakran az. (De ez már egy másik értekezés tárgya). Ha tehát egy királynét szexuális ballépéseivel vádoltak, akkor azt kockáztatta, hogy általános megvetés tárgyává válik.
Ebből a helyzetből menekült egy sóvárgó szerelem felsőbbrendű tagjai közé a magas társadalmi presztízsbe született nő a lovag szemében a középkori lovagi társadalomban, a “fine amore”-ban.
Az amerikai társadalomban, amely sokkal későbbi eredetű, nem ugyanazok a problémák, mint az európaiban. A házasságkötésnél az Egyesült Államokban sokkal kevésbé fontos a család közbenjárása, itt ugyanis a királyság nem volt államforma és az arisztokrata szokásrend sem játszott akkora szerepet. A házastárs megtalálásában a nő szerepe nem kisebb, mint a férfié. A legtöbb esetben szabadon választják egymást, nincs szükség arra, hogy egy kívülálló beléptével szerelmi háromszög álljon elő. Ez csak olyan arányban történik meg, mint a mai európai társadalomban és ezt vagy a házastársak közötti szerelmi kapcsolat kihűlése, vagy egyszerű kalandvágy és egyéb külső hatás vagy belső indíttatás okozhatja. Így a nők kapcsolatainak száma elérik a férfiakéit.
Ma – egyes civilizációk és vallási megkötöttségek kivételével –, a férj többé nem parancsoló, nem hatalmi szerepet tölt be, hanem egyenrangúvá válik a másik nem képviselőjével.
De mi történik, ha külső behatásra ez az egyensúly ismét felborul?

Feltehetjük azt a kérdést is, hogy az egyenjogúság valóban létezik-e. A szex és fajkapcsolatok nem függenek-e egy hatalmi kapcsolattól? Itt mutatkozik meg a” mindennapi” embernek a sztároktól, a politikailag vagy kereskedelmileg “magas lovon ülő” személyektől függő helyzete. Az emberek saját maguk is okai függő helyzetüknek. Ez a függőség ma már több esetben fordított beállítású – ám ettől még függőség.

-----
A szerző előző cikke az Irodalmi Centrifuga honlapján

2008. október 24., péntek

Gender-tudat képekben: Privátfotó a Szépírók őszi fesztiválján

Holnap kezdődik a Szépírók őszi fesztiválja a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A programokat, melyről már részletesen beszámoltunk, a privátfotót is művelő fényképészek és képzőművészek munkáiból válogatott anyag vetítése kíséri. Cikkünkben őket mutatjuk be, illetve egy Radics Viktóriával készült interjút ajánlunk figyelmükbe.


"Azokra az intim, személyes hangú, az alkotó magánszféráját feldolgozó fotónaplókra reflektálok, amelyek elsősorban a privátfotó közvetlen fotográfiai formanyelvét alkalmazzák. Azokra az intim, érzéki, személyes művekre, amelyek elmossák a határt a magánügy és a közbeszéd tárgya között. Amelyek önmagukba kódolják ugyan a konceptuális művészet tapasztalatait, mégis más utat kínálnak a befogadásra. Amelyek érzéki, intellektuális kalandra csábítanak az önmagunkra való reflexiónkban.
Elsősorban és direkt módon hatnak az érzékeinkre, az érzelmeinkre, a közös tapasztalatainkra. Teszik ezt leplezetlen egyszerűséggel és őszinteséggel. De mivel ezt nem egy intim térben teszik, hanem egy nyilvános, ebben az esetben, egy művészeti térben, túl a személyes vallomáson, nem tehetünk mást, mint hogy műalkotásokként tekintünk rájuk." - írta Csoszó Gabriella a Veled is megtörténhet. A személyes narratíva a kortárs fotográfiában címen megjelent cikkében a Lettre 64. számában (2007. tavasz). Az írás eredetileg egy konferencián hangzott el, ahol a 2007. január 24-én tartott előadás közben vetített képek Puklus Péter, Wolfgang Tillmans, Nobuyoshi Araki, Elek Judit Katalin, Richard Billingham, Hangay Enikő munkái voltakA TÁJKÉPZELET című konferencián 2007. január 24-én tartott előadás közben vetített képek Puklus Péter, Wolfgang Tillmans, Nobuyoshi Araki, Elek Judit Katalin, Richard Billingham, Hangay Enikő munkái voltak.

A privátfotográfiát, vagy azt is művelő fényképészek és képzőművészek képei egészítik ki az október 25-én és 26-án a Petőfi irodalmi Múzeumban rendezett Nők a férfi (b)irodalomban rendezvényt - most őket, a fotósokat mutatjuk be életrajzuk és egy-két munkájuk segítségével.

Csoszó Gabriella

„Munkáim fotósorozatok, melyek a létélmény, identitás és a személyesség fogalmaival jellemezhető portrék, valamint újabban az emberi jelenlét tereit és tájait feldolgozó szériák, installációk, gyakran szövegek, szövegtöredékek felhasználásával, ütköztetésével. A konceptuális kötődés, a minimalista, mégis érzelemgazdag fogalmazásmód váltakozik a dokumentációs jelleggel és a képek, helyzetek megrendezettségével.”



Legutóbbi munkái „Part” Úgy marad - Karton Galéria, Budapest; „Revisiting memory/ Múltfutam” 2B Galéria, Budapest; Literaturfest Berlin; „Tekintet nélkül a családommal” Emberek közt; Centrum Artystycznego Fabryka Trzciny, Varsó; „hiányzó képek” Magyar Fotográfusok Háza, Budapest (egyéni); „Lehunyt szemek…”; Photonic moment, Graz, Sarajevo



Fotókönyvei „Revisiting memory” Drei Raben Sonderedition (német nyelven) 2007.; „Teljes hasonulás”: (Podmaniczky Szilárd írásaival) (angol, német nyelven) 2002.
Kontakt csoszog@gamil.com


Elek Judit Katalin



„A kilencvenes években, annak második felében Magyarországon is felnőtt egy olyan nemzedék, amelynek néhány fiatal fotóművésze a leplezetlen, őszinte, friss és a fotódokumentáció gyökereiből, a festészeti hagyományokból, valamint a médiaképek özönéből táplálkozva mégis más, a konceptualizmustól távolodó hangon szólalt meg, mint például Elek Judit Katalin. Az ő identitáskeresésük és az önmagukra rákérdezés viszonyítási pontjai, egy kialakulóban lévő, de alapjaiban nyugati, globalizálódó fogyasztói társadalom kérdései. Arra kérdeznek rá, hogy ehhez képest mit jelenthetnek az életünk mindennapjai, banalitásai, tragédiái, szerelmei, vágyai.” Csoszó Gabriella



Legutóbbi munkái „Ups and Downs”, Mai Manó Ház; „Elek, Fabricius, Kudász”, Vintage Galéria; „1 day1photo, Na, mi van?” Műcsarnok, 2008. Több kiállítás kurátora, munkáit külföldön is többször bemutatta.
Kontakt Juditkelek@gmail.com


Eperjesi Ágnes

„Munkáimban a kamera nélküli fényképezés lehetőségeinek kitágítására törekszem. Olyan otthonos képi világ teremtésére, amelynek konceptuális síkja a hétköznapi, készen kapott klisék személyes átírásával párosul.”



Legutóbbi munkái Private Protest, Buenos Aires és Budapest;
Az ifjú E.Á. újrajátszott keservei, Rio de Janeiro és Budapest
Könyvei: Családi album, 2004; Szorgos kezek, 2004; Waterbook, 1992-2006; Előjelek, 1995.
Eperjesi Ágnes ICA tiszteletbeli munkatára is. Private Protest című könyvéről itt olvashattak, róla magáról a Szalon rovatunkban írtunk.
Kontakt eper@c3.hu




Szilágyi Lenke

„De azon kívül, hogy nő vagy, női-e a művészeted?
SzL: Szerintem nem. Sokszor mondják rólam, hogy az, mivel a témaválasztás a belső, egyéni, személyes momentumokra koncentrál. Szóval haditudósító, az tényleg nem vagyok, és abból kevés is a nő, mármint fotósból. De ezek is csak sztereotípiák. Persze vannak híres nők, akik gyerek-család képeikről ismertek, mint például Sally Man, de vannak pasik is, akik a kegyetlenségig személyes és belső témákat dolgoznak föl. Nálam is, nem annyira a család, de a barátok, ismerősök portréi tényleg jelentős szerepet visznek. [...] A portré, a csoportkép, a tárgy- és természetábrázolás - ez egyébként a fotózás három archetípusa, úgyhogy nem csak az én sajátosságom.” Magyar Narancs, 2004. 05. 24.
2007-ben megkapta a Magyar Fotográfia Nagydíját. Legutóbbi kiállítása Viszonylag új képek, Nessim Galéria. Sing Lens c. fotokönyve nemrég jelent meg, 150 fotográfiájával
Kontakt szlenke@eternet.hu



Szabó Benke Róbert

„A Cunyi Yashi sorozathoz nem fűznék komolyabb leírást. Annyit lehet tudni róla, hogy a 60-as, 70-es években készült szexuális-oktató fotográfia inspirálta. Vizualitását a japán butó színházból merítettem, minthogy gyermekkorom óta igen erős, ugyanakkor megmagyarázhatatlan szálak fűznek a japán kultúrához.”
Legutóbbi kiállításai Liget Galéria, Budapest, „No Future”; Liget Galéria, Budapest, „Hajadonok”; Lumen Galéria, Budapest, „Koreni ’70”; Paraíso Imaginário, Centro Cultural Parque das Ruínas, Rio de Janeiro, Brazília „Cunyi Yashi”; Kurátorok, Budapest Galéria, Budapest, „Hangmester lejátssza Konyi Kanako kedvenc retró lemezét”; Paraíso Imaginário, Impex, Budapest, „Cunyi Yashi”
Kontakt szabo.benke@gmail.com



Csoszó Gabriella: Veled is megtörténhet. A személyes narratíva a kortárs fotográfiában

Kiss Noémi: A lefényképezhetetlen - Csoszó Gabriella képeihez (Lettre,64. szám 2007. tavasz)


A két napon át tartó fesztivál főszerkesztőjével, Radics Viktóriával készült litera-interjúból idézünk:

A címből az következik, hogy van egyfajta férfikánon, egy irodalmi birodalom, melyben a nők azért mégis jelen vannak. Te hogyan értelmezed e fogalmakat, e címet? A nők új (b)irodalmat építenek, vagy a régibe csatlakoznak? Egészében egyesülhet férfi-irodalmi és női-irodalmi kánon? Hogyan ragadnád meg, mely dimenziókban, ennek a megkülönböztetésnek a valós értelmét?

Radics Viktória: Én személy szerint "egyetemes" irodalomban gondolkodom (azaz az irodalomról való gondolkodásomat nem határozza meg a nemi kettősség), de véleményem szerint a nőkkel, a nők alkotóképességével szemben táplált előítéletek és a macho meg a szexista beidegződések olyan gyanakvás-teret alakítottak ki, amit meg kellene törni, hogy a női szerzők bátrabban szólaljanak meg a maguk hangján és módján − a kritikai szelekció aztán természetesen ugyanúgy érint minden szerzőt, legyen férfi vagy nő. Az esélyegyenlőségért szállok síkra, azért, hogy a nők elhallgattatása vagy férfias beszédmódra való kondicionálása (a női témák és hangok kigúnyolása, ama bántó kacaj) megszűnjön. A női érzékenység, szenvedély, beszédmód, következésképp írásmód különbözősége az, amit a férfi szerzőknek nyitottabban és kíváncsibban, előítéletmentesen kellene fogadniuk, és tártabb ajtókon beengedniük az irodalomba, ahol szerintem már nincs két kánon, hiszen az esztétikai érték nem ismer nemi különbözőséget, viszont a kritikai ítéletnek úgy kellene alakulnia, hogy ebbe az értékbe a női jelleg is beleférjen. Az irodalomban nem a férfi/női megkülönböztetés a cél, hanem a különbség, a másság elfogadtatása, illetve a fokozott figyelem eme másság iránt. Hogy a női szempontú irodalom ne legyen eleve "B" osztály! Tehát a kánon, az elvárási horizont, az irodalmi ízlés átalakulása vagy árnyalása lenne fontos, hogy ezeket ne csak a férfiak formálják. Az irodalomtörténet férfi irodalomtörténet; a jelenkori irodalomban változások estek, és a "női irodalom" erőteljes fellépése további változásokat követel meg. Erre kell reagálniuk irodalomszervezőknek, szerkesztőknek, kritikusoknak, kollégáknak, alkotótársaknak.

A teljes interjú ide kattintva olvasható el.

2008. október 21., kedd

Nők a férfi (b)irodalomban - részletes program és ízelítő

Nők a férfi (b)irodalomban címmel rendezi meg V. Őszi irodalmi fesztiválját a Szépírók Társasága a Petőfi Irodalmi Múzeumban (Bp. V., Károlyi Mihály u. 16.). A fesztivál idén a női írással, a „női” és a „férfi” irodalom viszonyával foglalkozik: fókuszba állítja a férfi–nő kapcsolatokat és tükröződéseket, az egymásra utaltságot és a szerelmet – számos, az irodalmi Centrifugában már megismert szerzővel és ICA honlapjának bemutatkozásával.


A választott téma a (B)irodalom átrendeződése, az ezzel járó összetűzések és kiengesztelődések. Hogyan reagálnak a kihívásra és csábításra a férfi kollégák, és mit kapnak viszontválaszul a női szerzőktől? A határok széttöredeznek, az alkotás és a befogadás kétoldalú – a fesztiválon férfi és női szerzők randevúznak egymással.


A FESZTIVÁL PROGRAMJA SZOMBATON


11 és 14 óra között Bódis Kriszta szubjektív filmválogatása férfiról, nőről – Józsa Márta, Zomborácz Virág, Sivó Júlia, Groó Diana, Kocsis Ágnes, Fliegauf Benedek, Takács Mária, Bódis Kriszta filmjei, másnap ugyanebben az időben is.
A szombatra választott filmek:
11.00–12.35 Groó Diana: Csoda Krakkóban, játékfilm
12.45–13.00 Fliegauf Benedek: Hypnos, rövidfilm
13.15–14.00 Bódis Kriszta: Bárisej, dokumentumfilm
14.00–14.20 Sebő Ferenc: Alterego, rövidfilm


15 órakor. ÁGENSJazz. Közreműködik: PHILIPP GYÖRGY ének, zene. Ágenssel fellépése kapcsán szombaton olvashatnak interjút ICA-n.

15. 30 órakor. Feleség az írógépnél. Beszélgetés Borgos Annával Portrék a Másikról és Menyhért Annával Elmondani az elmondhatatlant című könyvei alapján az írófeleségekről és helyzetükről. Moderátor: Györe Gabriella. Szerkesztő: Borgos Anna.
A beszélgetést korfestő képi és zenei betétek egészítik ki, valamint részletek hangzanak el Török Sophie, Harmos Ilona, Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra, Szántó Judit és Vágó Márta írásaiból, naplóiból.

16. 30 órakor. Ica-víziók irodalomról és nőtudatról. Az Irodalmi Centrifuga élőfolyóirat és kollektív tudatfolyamról Bódis Kriszta, valamint a szerkesztők, Györe Gabi és Gordon Agáta beszélgetnek és vetítenek az oldal anyagaiból.

17. 30 órakor: Férfi szoprán, női tenor
Férfiírók női, nőírók férfiszerepben. Fellépnek: Forgách András, Závada Pál, Pályi András, valamint Forgács Zsuzsa Bruria és Rapai Ágnes. Moderátor: Békés Pál. Szerkesztette: Forgács Zsuzsa Bruria.

18.30 órakor: Babák és bakák
Felolvasás és beszélgetés az Éjszakai Állatkert, a Szomjas Oázis, valamint az Ismeretlen Katona című antológiák szerzőivel és szerkesztőivel. Fellépnek: Kukorelly Endre, Ferdinandy György, Szerbhorváth György, valamint Forgács Zsuzsa Bruria, Drozdik Orsolya, Bárdos Deák Ágnes, Fiáth Titanilla. Közreműködik Hód Adrienn és tánccsapata, Ferencz Karolina és Li Yang operaénekesek. Szerkesztő - moderátor: Forgács Zsuzsa Bruria.

20.00 órakor: Erósz a mennyben, Psziché a pokolban – szerelmesvers-est

Költők és költőnők olvassák fel legkedvesebb saját és választott szerelmes versüket. Fellépnek: Erdős Virág, Kapecz Zsuzsa, Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes, Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina, Rapai Ágnes, valamint Borbély Szilárd, Fenyvesi Ottó, Kántor Péter, Kemény István, Nádasdy Ádám, Térey János, Varró Dániel. Közreműködnek: Ferencz Karolina és Li Yang operaénekesek. Szerkesztő - rendező: Forgács Zsuzsa Bruria.

Varró Dani választott verse:
Ismeretlen olasz költő (XV–XVI. század): Rabod vagyok...

Rabod vagyok, szerelmem, s csupa sóhaj.
Ahányszor látlak, csak magam emésztem,
eszem nem áll munkára künn a réten,
s mint a bolond, kiáltom egyre: ó, jaj;
lótok-futok, bajlódom a tinóval,
eszembe jutsz, s munkám sehogyse végzem.
Mint az arany, ragyogsz, gyönyörűségem,
a mustnál édesebb és zamatosb vagy.
Ablakodon egy percre kandikálj ki,
s én majd viszek, ígérem, malacodnak
friss makkot – lesz, meglásd egy jó kosárnyi,
viszek, ne félj, borjudnak és juhodnak
friss szénát – lesz, meglásd egy jó rakásnyi.
S neked, hogy végre tanusíts belátást,
viszek, leánykám, egy szép fej salátát.
(Jékely Zoltán fordítása)



Szemethy Orsi rajza


Forgács Zsuzsa Bruria választott verse:
Petri György: K. M. szerelmes éneke

Miért nem szeretnek engem a nők?
Gyuri, mondd meg nekem, miért nem szeret egyik
lepedékes nyelvű, pállott picsájú
lankadt kurva sem?
Imáimba foglalnám a nevüket,
lihegnék, mint egy trubadur,
kacagnék, mint egy bajazzó,
elvenném feleségül (le van szarva!),
miért nem szeretnek engem a nők,
ezek a tetves kis pinamancik,
én áhítattal ejtem ki a retkes nevüket
minden fogmosás előtt,
és most otthagyott ez a Margit is,
miért? mer' mondtam neki,
mikor a múltkor bőgni kezdett,
hogy fújja már ki (a szemét)
vagy hagyja abba,
én nem bírom a tocsogós csajokat
(az anyja halt meg neki vagy kije),
há' most mi rosszat mondtam neki,
hogy mennyen a kurvaannyába,
mert én most dolgozom és utálom,
ahogy a szőrök recsegnek az orrában,
amikor levegőt vesz,
és ettől nem hallom a konczsuzsát
gépelés közben.
Erre elment.
Ezek a szar kurvák, öregem,
mindentől felhúzzák az orrukat.
Ez az Enikő meg - - -
hát nem igaz!
Én szeretem
a nőket, meg nem vagyok prűd meg minden...
de háromszor láttam,
és nem le akart smárolni egy kapualjban?
Így ahogy mondom:
nyelvespuszit akart
adni. Belelógatta azt a ronda nagy
piros nyelvét a számba.
A meztelen számba. És nem hord nyelvtartót sem.
Hát megmondtam neki,
hogy álljon meg a menet,
előbb lakás és egzisztencia,
aztán akarjon puszizkodni. De akkor se velem,
mert engem nem így neveltek.
(Pedig szerettem volna,
ha megkéri a kezem, nagyon snájdig lány volt),
de hiába, nálam első az elv:
mindent a szemnek,
semmit annak a ronda folyós kezének
- le akart tapizni! hát ezt neki!
Mért nincs egy rendes nő? Aki nincs.
Ezek mind vannak: szelelnek, párolognak,
szaguk van. Akkor is nő a hajuk,
amikor gépelek. Pedig csak azt kérem, hogy ne.
Ez a legkevesebb.
Én tökéletesen tudok alkalmazkodni,
mosok lábat, tisztán tartom a teflont,
perfekt agglegény vagyok, valószínűleg
az a baj, hogy túlságosan tisztelem
ezt a sok riherongyot.



Szilágyi Lenke fotója


A fesztivált diavetítés kíséri Csoszó Gabriella, Elek Judit Katalin, Eperjesi Ágnes, Molnár Zoltán, Szabó Benke Róbert, Szabó Tamás, Szilágyi Lenke fotóival és Drozdik Orsolya, Szemethy Orsolya képzőművészeti alkotásaival. Közreműködő színészek: Vasvári Emese, Havas Judit és Balogh Rodrigó.



A FESZTIVÁL PROGRAMJA VASÁRNAP



11 és 14 óra között filmvetítés
Bódis Kriszta szubjektív filmválogatása férfiról, nőről – Józsa Márta, Zomborácz Virág, Sivó Júlia, Groó Diana, Kocsis Ágnes, Fliegauf Benedek, Takács Mária, Bódis Kriszta filmjei.
A vasárnapra választott filmek:
11.00–11.13 Zomborácz Virág: A macska szerepe a francia irodalomban, vizsgafilm
11.25–12.15 Takács Mária: A fásli a zokni és a szőr, dokumentumfilm
12.30–13.15 Sivó Júlia és Surányi Z. András: Júlia, tévéfilm
13.20–14.15 Litauszky János: Cérnaszálon, dokumentumfilm


15 órakor: Sós Kávé
Fellépnek a Sós Kávé (Elmeséletlen női történetek) című zsidó női antológia szerzői, Tamás Zsuzsa, Rácz Éva, Surányi Vera, és a szerkesztő, Pécsi Katalin. Közreműködik: Váradi Eszter és Budai Miklós (jiddis énekek)

16 órakor: Piroska és a farkas
Férfi irodalom, nő irodalom, egyetemesség és a ridikül-vita. Honnan indultunk, hol tartunk most a néhány éve föllobbanó és máig tartó, sőt meglehetősen intenzívvé váló beszélgetésben? Árnyalódtak és közeledtek-e az álláspontok? A vitaműsor résztvevői: Bán Zsófia, Selyem Zsuzsa, Gács Anna, valamint Margócsy István, Károlyi Csaba és Valuska László. Vitavezető: Bódis Kriszta.

17 órakor: Alkotópárosok
Acsai Roland és Acsai Varga Vera: Két ég satujában. A költővel és a képzőművésszel Pallag Zoltán beszélget.
Ladik Katalin és Szkárosi Endre: DIP-TI-CHON. Test-hang-szó fúrások (közös performansz).

18 órakor: Selyempina és Aranyvessző
Fecsegő csecsebecsék? Tudnak beszélni a nemi szervek? Létezik a második nem? Az irodalom másodlagos nemi jellegéről és a nemek egymás iránti elköteleződéséről fognak beszélgetni a Susánka és Selyempina, az Édeskevés, a Férfiak és a Transz című szexista könyvek szerzői. Fellépők: Bán Zoltán András, Garaczi Lászó (és Spiegelmann Laura), Gerevich András, valamint a műsorvezető: Kiss Noémi

19 órakor: Nárcisz a tények tükrében
Marno János költői estje, beszélgetés a költővel líráról, nárcizmusról. Beszélgetőtársak: Nemes Z. Márió és Radics Viktória. Közreműködik: Li Yang

20 órakor: Szerelmes párhuzamosok
Nádas Péter órája. Párhuzamos kérdések - szerelemről és érzékiségről beszélget az író, a filozófus és a kritikusok. Résztvevők: Nádas Péter, Darabos Enikő, Szilágyi Zsófia, Radics Viktória és Vajda Mihály, Károlyi Csaba

21.30-kor Női asztal
A fesztivál zárásaképp körülülik a megrakott asztalt a szerkesztőnők, szerzők és az érdeklődők, hogy „díszvendégül" lássák egy kötetlen beszélgetésre Drozdik Orsolyát, az első tudatos magyarországi nő-szempontú művészt, életművének video-albumát lapozgatva. Drozdik Orsolya az Irodalmi Centrifugának 2007. április 26-án volt vendége.
Írásai ICA-n:
Drozdik Orshi ICA honlapján
Drozdik Orsolya az ikertornyok katasztrófájáról (részlet ICA-n)
Drozdik Orsolyáról bővebben saját honlapján

Drozdik Orshi: The Transparent Body /Az átlátszó test/
1991. Galerie AIR, Amszterdam

Röntgen

MEZTELENÜL ÁLLOK A SÖTÉTBEN. Nem látok a sötétségben. A testem belsejébe nézel és én nem látom az arcodat. A csontomig vagyok alázva. Meztelenül állok a sötétben. A mûszered mögött állsz. Nem látlak. Utasításokat adsz. LÉLEGEZZ! Hiszen már lélegzem. MÉLYEN! Milyen mélyen? Dermedve állok a sötétben. TARTSD VISSZA A LÉLEGZETED! Nem tudom kinyitni a szám, mert visszatartom a lélegzetem. Elfordítod a mûszeredet és én nem tudom, hová kell állnom. Te pontosan tudod, hol a helyem. Nem tudom, mit kell tennem. FORDULJ. Nem tudom merre. JOBBRA! Honnan nézve jobbra? A te jobbod felé vagy az enyém felé? AZ ÉN JOBBOM FELÉ! Lélegzetet veszek. Nem hallok semmi mást. A mellkasomat érintô fém hideg. NE MOZDULJ! Bénultan állok. Egyáltalán nem bírok megmozdulni. Hideg fém elôttem és a hátam mögött. Körbe vagyok véve. Hol vagy te ? Nem látlak. Nem hallak. MEHETSZ! Hová mehetek? VEDD FEL A RUHÁIDAT ÉS VÁRJ ODAKINT! MAJD SZÓLÍTANAK. Felveszem a ruháimat és odakint várok. Nem látok. Vakít a fény. Az ajtód elôtt várok. Már nem vagyok meztelen. Várok. Valaki szólít. A vezetéknevemen. Az apám nevén. Én vagyok,-felelem. A fehér köpenyes felém jön. Kezében sötét és átlátszó képet tart. Ez én vagyok? A TE NEVED VAN RAJTA. Nem ismerem fel rajta magam. Kíváncsi vagyok. Haza vihetem? NEM! A VIZSGÁLAT UTÁN VISSZA KELL HOZNOD! Nem tudok azonosulni a képpel. Idôre van szükségem. Elveszett vagyok ebben az orvosi intézményben. Még mindig átlátszó vagyok az intézményesített pillantás számára. Nincs módom elutasítani a professzionális tekintélyt. Egyetlen egy kívánságom marad; hogy kijussak innét.

2008. október 10., péntek

Múlt - jövő időben

2008. szeptember 26-27-én Múlt - jövő időben, örökségünk és jövőnk a kultúra címmel az Essencelle Kulturális Alapítvány rendezett nemzetközi írónő konferenciát. Kilenc ország képviseletében a következő alkotók olvasták fel műveiket: Katharina Tiwald (Ausztria), Markéta Hejkalová (Csehország), Sibila Petlevski, Ljiljana Filipović (Horvátország) Menyhért Anna, Bán Zsófia (Magyarország), Luminiţa Cioabǎ, Simona-Grazia Dima (Románia) Marija Knežević (Szerbia), Etela Farkašová, Mária Bátorová (Szlovákia), Ifigenija Simonović, Mojca Kumerdej (Szlovénia), Iryna Starovoyt, Maryana Savka (Ukrajna).


A felolvasások angolul, illetve anyanyelven, angol fordítással zajlottak. Mindkét nap délutánján egy-egy kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg az írónők a konferencia három témáját, amelyek arra kerestek választ, milyen a múlt, jelen, és a kívánatos jövő az írónő szemével saját hazájában? Létezik-e ún. "európai gondolat", ha igen, akkor milyen az egyes nemzetek szellemi sajátosságainak viszonya ehhez a gondolathoz? Szükséges-e egy női intellektuális platform létrehozása - női szemszögből Európában? Ezekbe vitákba moderátorként Séllei Nóra (Magyarország), és Ján Bajánek (Szlovákia) is bekapcsolódott.

A konferencia először került megrendezésre Komáromban és Komárnoban, amit ma már csak "virtuális" határ választ ketté. A konferencián kialakult inspiratív légkörben zajló termékeny viták után zárónyilatkozatot fogalmaztak meg, amelyhez az elkövetkezendő hetekben az írónők és a moderátorként résztvevők is hozzáfűzhetik gondolataikat. A konferencia anyagából egy kötet kiadását tervezik 2009 tavaszán.



Az esemény lezárásakor az alkotók jelezték, hogy szükségesnek tartanának az Essencelle Kulturális Alapítvány mediálásával egy intellektuális platformot, és időről-időre hasonló konferenciák szervezését. A programról, és a jövőben tervezett eseményekről az Alapítvány honlapján olvashatnak rászleteket - mondta el Gecső Judit, az Essencelle Kulturális Alapítvány programigazgatója.



Az Essencelle Kulturális Alapítvánnyal közös célok eléréséért az Irodalmi Centrifuga és az Alapítvány kölcsönös együttműködési szándékukat fejezték ki - a Alapítvány programjairól a jövőben ICA honlapján is olvashatnak, a konferencia után fogalmazott nyilatkozatot hamarosan közzétesszük.