2008. november 4., kedd

Dr. Palásti Zsuzsanna: A szerelmi függőség a társadalomban és az irodalomban

"Ma – egyes civilizációk és vallási megkötöttségek kivételével –, a férj többé nem parancsoló, nem hatalmi szerepet tölt be, hanem egyenrangúvá válik a másik nem képviselőjével.
De mi történik, ha külső behatásra ez az egyensúly ismét felborul?" - Dr. Palásti Zsuzsanna a két nem viszonyának történeti hátterébe nyújt rövid áttekintő bevezetést.


A társadalom és annak tükörképe, az irodalom ragyogóan bemutatják a két sex (nem) közötti függőségi viszonyt. Lássuk ezt a függőséget először is az irodalomban!
Az európai irodalmat átszövi a szerelmi háromszög erősebb vagy kevésbé erős, tragikus vagy komikus jelenléte. Ez a regényekben általában tragikusabb, mint a színdarabokban, főleg a 20. század eleji «boulevard» darabokban, ahol inkább komikus formában jelenik meg.
Ha ezzel ellentétben az amerikai irodalmat tanulmányozzuk, ez a háromszög vagy legalábbis a háromszögnek ez a formája kevésbé, sőt nem igazán jellemző. E probléma miértje a két társadalom férfi és nő kapcsolatának különbségében rejlik, amely a múltban erősebb volt, mint ma.
Az európai társadalom és ennek következtében az európai irodalom sokkal távolabbi múltra tekinthet vissza, mint az ugyan főleg európai emberek által alkotott, de sokkal fiatalabbnak tekinthető mai amerikai társadalom.
Európát az erősen patriarchális társadalmi forma jellemzi, ahol évszázadokon keresztül a férfiak, mint felsőbbrendűeknek tartott lények uralkodtak és a nőknél többnek képzelték, sőt ma is sokszor és sok helyen többnek képzelik magukat. Már az ógörögöknél és a rómaiaknál, sőt az őskorban is a férfiak játszották a főszerepet az élet színpadán. Főleg a férfiak fizikai ereje volt az a tény, amely e szerepüket meghatározta, valamint az, hogy a nő szerepe főleg a reprodukcióban, kisgyermekeik, főleg leányaik nevelésében, valamint a háztartási munkák elvégzésében nyilvánult meg, amelyek érdemben a férfiak szerepköre mögött maradtak.
A nők engedelmességgel tartoztak uruknak és mindenben, így a szexualitásban is, azok szolgálatára kellett állniuk.
A nőket, ha kihasználták hódító erejüket (George Sand) akkor azért, ha hűséges feleségek voltak, de megpróbáltak verseket írni (Christine de Pisan), akkor azért vetették meg; az intellektuális nőket ebben a férfiúi társadalomban sokáig kékharisnyáknak csúfolták. Ha az európai társadalomban, nem úgy, mint egyes népeknél, nem is létezik az, hogy klinikai beavatkozással még az esetleges élvezetektől is megfosszák őket, fő szerepük abban rejlik, hogy a férfiak nemi vágyait kielégítsék és gyerekeket, főként fiúkat hozzanak a világra (ami, mint később a tudományoknak köszönhetően kiderült, nem is a nőktől, hanem a férfiaktól függ). Ez az erőviszony még ma is megmutatkozik a brutális erőszak alkalmazásában mind az európai, mind az amerikai társadalomban.
A 20.század második feléig a nőket két csoportba osztotta a társadalom. Ez a tendencia az irodalomban is megmutatkozik. Az első csoportba tartoznak a “rendes” nők, a családanyák, a másikba a kitartott nők, a szeretők, akik között nagy számban voltak a színésznők.
Baudelaire verseiben is megtalálhatjuk ezt a megkülönböztetést. Az, hogy ezek a nők valóban megfeleltek-e ennek a társadalmi kritériumnak, vagy csak a költő lelkivilágának felelt meg ez az osztályozás, hogy a pozitív és a költőnek “erkölcsös” Madame Sabatier valóban az volt-e, hogy a “démoni” Jeanne Duval vagy a kettőjük között található Marie Daubrun valóban azok voltak-e, akiknek a költő megjelenítette őket, az már más lapra tartozik.
A “morális” nők testileg és lelkileg férjüknek alárendeltek és elfogadják férjeiknek a másik csoportba tartozó nőkkel fenntartott kapcsolatait. Ezzel a hivatalosan jóváhagyott teóriával szemben viszont kialakul az a főleg az európai irodalomban található tendencia, hogy a nőnek férje mellett legyen egy titkos szeretője, de nem olyan, akinek a nő alárendeltje, tehát nem olyan férfi, aki egy második férj szerepét töltené be.
Ebben a párkapcsolatban a férfi a nőért olyan formában esedezik, hogy a nő szerelmét ki kell érdemelni.
Ez főleg a “fine amore”-ban mutatkozik meg, például Chrétien de Troyes-nál, („Lancelot”-ban „Yvain”-ben) (Ezek a hősök később Walter Scott regényeiben is megjelennek), a lovagi irodalomban, Trisztán és Izolda történetében).
A lovagok az imádott hölgy alárendeltjei, míg a feleség a férj alárendeltje.
Tudjuk, hogy a házasságkötésnél a szerelem évszázadokon keresztül nem játszott fontos szerepet. A szülő, főleg az apa volt az, aki a házasságot a családi érdekek szerint nyélbe ütötte. Főleg a föld, a pénz, vagy egyéb érdek játszott szerepet a házasságkötésnél. Így történt ez a királyi házasságkötéseknél is, ahol a hatalom megszerzése, megtartása, megerősítése, vagy a háborúk elkerülése volt a fő cél. Ki ne ismerné a Habsburg Ház szlogenjét; Harcolj Európa, te, boldog Ausztria csak házasodj! A királyi házasságoknál a nő szerepe a trónörökös világra hozásában vált jelentőssé.
A királynak jóformán kellettek a szeretők, de a királyné számára ez nem volt megengedett, csak ha hatalommal is bírtak, tehát ez is hatalomtól függő aktus volt és talán még ma is gyakran az. (De ez már egy másik értekezés tárgya). Ha tehát egy királynét szexuális ballépéseivel vádoltak, akkor azt kockáztatta, hogy általános megvetés tárgyává válik.
Ebből a helyzetből menekült egy sóvárgó szerelem felsőbbrendű tagjai közé a magas társadalmi presztízsbe született nő a lovag szemében a középkori lovagi társadalomban, a “fine amore”-ban.
Az amerikai társadalomban, amely sokkal későbbi eredetű, nem ugyanazok a problémák, mint az európaiban. A házasságkötésnél az Egyesült Államokban sokkal kevésbé fontos a család közbenjárása, itt ugyanis a királyság nem volt államforma és az arisztokrata szokásrend sem játszott akkora szerepet. A házastárs megtalálásában a nő szerepe nem kisebb, mint a férfié. A legtöbb esetben szabadon választják egymást, nincs szükség arra, hogy egy kívülálló beléptével szerelmi háromszög álljon elő. Ez csak olyan arányban történik meg, mint a mai európai társadalomban és ezt vagy a házastársak közötti szerelmi kapcsolat kihűlése, vagy egyszerű kalandvágy és egyéb külső hatás vagy belső indíttatás okozhatja. Így a nők kapcsolatainak száma elérik a férfiakéit.
Ma – egyes civilizációk és vallási megkötöttségek kivételével –, a férj többé nem parancsoló, nem hatalmi szerepet tölt be, hanem egyenrangúvá válik a másik nem képviselőjével.
De mi történik, ha külső behatásra ez az egyensúly ismét felborul?

Feltehetjük azt a kérdést is, hogy az egyenjogúság valóban létezik-e. A szex és fajkapcsolatok nem függenek-e egy hatalmi kapcsolattól? Itt mutatkozik meg a” mindennapi” embernek a sztároktól, a politikailag vagy kereskedelmileg “magas lovon ülő” személyektől függő helyzete. Az emberek saját maguk is okai függő helyzetüknek. Ez a függőség ma már több esetben fordított beállítású – ám ettől még függőség.

-----
A szerző előző cikke az Irodalmi Centrifuga honlapján

1 megjegyzés:

marcsella írta...

Ki a bánat ez a doktor Akárki Nő? és miért kéne észrevegyük a "mindentidenekem" könyvét? Hiányolom a kritikai válogató szellemet a blogból!