Bibliai családregény - Bitó László új könyvének bemutatója

Ma délután öttől kerül sor a Petőfi Irodalmi Múzeumban Bitó László Áldott vagy, Káin című regényének bemutatójára. A szerző 2009. februárjában volt az irodalmi Centrifuga vendége. A regényről Gordon Agáta ajánló szavait és Heller Ágnes előszavát olvashatják, valamint két video-részletet is közreadunk a februári Páratlan Centrifugán a szerzővel készült beszélgetésből.

Gordon Agáta: BIBLIAI HÁROMSZÖG

Bitó László átirata a Biblia evolúciója,
NŐK ÉS FÉRFIAK ÚJ SZÖVETSÉGE.
Az ószövetségi történet Ádám és Éva családregénye.
Mondja Bitó László felnőtt és analitikus értelmezése,
kutatói intuíciója, alkotói kreativitása és igazságérzete.

Árva a paradicsomi pár és mostoha az úr.

Ez egy háromszög helyzet.
Ádám hasonló az Úrhoz, 2.
Éva különböző, 1.
És TŐLÜK ered a faj.
Olvasók generációi fogják áldani ezt a szellemet,
amely felszabadítja őket a keresztény árvaságból, egy gyógyító mesével.

Remek családregény, fontos és világos üzenet. ÉVA ÁRTATLAN.

Az Üzenet szeretet-teljes, felszabadító, biztonságos és derűs.
Reális alternatívája a paranoid-agresszív férfiképnek, és mártír-áldozat nőképnek.
Élhető mentális jövőkép nőknek és férfiaknak.

VEDD MAGADHOZ!

*********

Heller Ágnes - Az Édentől keletre: Nód népének „ellenmese” története
Utószó az Áldott vagy, Káin című regényhez

A Biblia kimeríthetetlen anyag a regényíró számára. A Szentírásban magában is vannak olyan szövegek, melyeket regényekként olvashatunk. Így Jákob és József történetei. A Thomas Mannál kevésbé zseniális írók meg sem kísérlik, hogy e szövegekkel versenyre keljenek. A nagyszámú Jézus- és Mózes-regény inkább hősüknek a Bibliában szóra nem méltatott éveinek viszontagságait beszélik el. Mi történt Mózessel, miután a fáraó lánya rátalált egészen addig, amíg meg nem ölte a rabszolgahajcsárt? Hogyan élt Jézus Egyiptomba való menekítése után, küldetése kezdetéig? Ahol hiányzik a szöveg, ott a fantázia szabadon szárnyalhat.
Manapság, többek között a feminizmus hatására, a történet többnyire a Biblia asszonyszereplői körül forog. Írtak könyvet Sára életéről Ábrahámmal való megismerkedése előtt és után, Liláról, Cipóráról, Dináról. A Dináról írt regényben a szerzőnő belefoglalja Jákob mind a négy feleségének történetét is. Megtapasztaljuk velük együtt első menstruációjukat, megismerkedünk szeretkezéseik történetével, s együtt örülünk és szenvedünk velük vajúdásukban. Ezek a női élmények a regények biztos pontjai, mert ős-régen, ahogy tegnap és ma is, hasonlóan történnek. Ami körülöttük kiépül, az a voltaképpeni történet.
Bitó László első bibliai könyveiben azon az úton járt, mint a Mózes- vagy Sámson-könyvek szerzői. Főhősének Izsákot választotta, azt az ősatyát, akiről igen szűkszavúan beszél a Biblia. Tudunk valamit születése csodás körülményeiről, arról, hogy apja fel akarta áldozni, továbbá, hogy feleségül vette Rebekát, Lábán nővérét. Mikor legközelebb találkozunk vele, már vak, öreg, haldoklik, és becsapják. Bitó két Izsák-regénye ezt az űrt tölti be.
De már ekkor sem törekszik arra, hogy elbeszélését a „valóság” rekonstruálásának fogjuk fel, ahogy a hasonló témájú regények teszik. Nem sejtteti, hogy így is történhetett, ahogy amazok szuggerálják, nem mellékel könyveihez térképet és családfát. Mi több, tudatosan és szándékosan korszerűtlen, mikor Izsák szájába a felvilágosodás korában fogant gondolatokat ad. A bibliai Izsák Bitó László, a felvilágosító maszkjává válik.
Az „Áldott vagy, Káin” részben ennek a hagyománynak a folytatása, másrészt azonban új utakon halad.
Lássuk a Bibliát: Ádám és Éva a kígyó tanácsára beleharapnak a tudás fájának gyümölcsébe, s ettől kezdve különbséget tesznek jó és rossz között. Büntetésképpen az Isten megátkozza a kígyót, hozzátéve, hogy örök ellenségeskedés lesz majdan közötte és az asszony között. Az asszonyt nem átkozza meg, csak közli vele, hogy félrelépése miatt nagyobb fájdalommal fogja szülni gyermekét, s a férfi úr lesz fölötte. Majd megátkozza a földet, hogy kórót teremjen, a férfi arca verejtékével eszi majd kenyerét, míg csak meg nem tér a földbe, melyből vétetett. Ezután Ádám az Éva (Hava), minden ember anyja nevet adta az asszonynak. Következik az édenből való kiűzetés. Ádám megismeri Évát. Éva megszüli Káint, majd Ábelt. Leánygyermek születéséről nincsen szó. Isten elfogadja Ábel áldozatát, de Káinét nem. Káin, a földműves, kicsalja öccsét, a pásztort a mezőre, ahol féltékenységtől hajtva megöli. Emiatt Isten száműzi őt szülei földjéről, de homlokára jelet tesz védelmében, hogy senki se bántalmazza. Káin eltűnik Isten színe elől, és Nód városában köt ki, az édentől keletre.
Isten a paradicsomkertben igen rövid pórázon tartotta az embert és asszonyát. Miután azonban azok ettek a tudás fájának gyümölcséből, magukra hagyta őket annyira, hogy még a gyilkosságot sem nevezte tabunak. Ha már az emberek képesek különbséget tenni a jó és rossz között, hát tessék, tegyenek! De az ember póráz nélkül, azaz parancsolatok nélkül a másik ember farkasa. Erőszak uralkodott el a Földön, gyermeket is ölnek. Eddig tart az első emberiség története, mely a vízözönnel ér véget. Ez a bibliai történet, melyet Bitó László variál.
Ám ő nem tartozik azoknak a bibliakritikusoknak sorába, akik a bibliai történetnek mint mítosznak a helyére az „igazi történetet” akarják állítani. Nem a történész vagy a tudós maszkjában vitatkozik a szöveggel, amit nem is tekint mítosznak – kivéve a szó eredeti görög értelmét –, azaz történetnek, mesének. Nem abban az értelemben felvilágosító, hogy igaz történetet akar egy hamis történettel szembeállítani. Ő inkább ellenmesével válaszol a mesére. Ha ezt az ellenmesét az eredeti mesénél igazabbnak tekinti, mert annak tekinti, akkor ezt nem arra alapozza, hogy az ő története a „valóságosabb”. Az igazabb itt nem jelent számára valóságosságot. A Bitó ábrázolta Nód a dolog lényegét tekintve nem valóságosabb a bibliai történetnél. Ami Bitó számára „igazabb” benne, az nem történelmi valósága, hanem történelmi üzenete.



Persze itt-ott nem kerülhető el a Biblia ellentmondásainak kiküszöbölése. Hogyan lehetett Ádám és Éva az első emberpár, ha egyszer fiúgyermeküket Isten egy az édentől keletre fekvő városba száműzi, ahol megnősül, és gyermekeket nemz. Ezt az ellentmondást Bitó ellenmeséje úgy oldja meg, hogy Istent kihagyja a játékból.
Tévedések elkerülése végett a szerző nem azt mondja, hogy miután Ádám és Éva őrzője, a Kert Ura nem isten, tehát nincs isten. Ettől ugyanis még létezhet Isten. Mégis, hogyan lehet, kérdezi, hogy van egy első emberpár, miközben a szomszédban, a városokban más emberek laknak?
Bitó meséje utánajár ennek a titoknak. Miután Káint a Kert Ura elűzi, vándorútra kelve eljut Nód városába (ezt mondja a Biblia is), és az ottani elbeszélők meséjéből megtudja, hogy egy Matúzs nevű bölcs ember elrabolt két csecsemőt, egy fiút és egy lánykát, és magával vitte őket egy szinte elérhetetlen szigetre. Ezek a gyerekek a világtól izolálva abban a hitben nőttek fel, hogy Matúzs teremtette őket s hogy ők az egyedüli emberek a Földön.
Miután Bitó ellenmeséje itt is a felvilágosodás szellemét fejezi ki, kétségtelenül meg kell szabadulnia az eredeti történet csodás elemeitől. Aki arra csábította őket, hogy egyenek a tudás fája gyümölcséből, nem lehetett állat, embernek kellett lennie, hiszen másként hogyan beszélhetett volna?
Ugyanakkor bele kellett helyezkednie annak a világnak a természetes közegébe, melyről a történet szól. Mit jelent a szülés egy asszonynak, akinek fogalma sincs arról, hogy mi is az voltaképpen? Akinek nem volt anyja, sem nagyanyja vagy asszonytársai, akik felvilágosíthatták volna?
A bibliai szöveg legfontosabb módosítása ugyanakkor Freud szellemét idézi.
Freud a bibliai Ádám és Éva története helyébe az emberi „őscsorda” meséjét állította. Kezdetben volt egy hím és egy nőstény s azoknak számos fia. (Érdekes, hogy Freud meséjében sincsenek lányok.) Az asszonyt egyedül az apa birtokolja. A fiúk meg akarnak osztozni az asszonyon, ezért megölik apjukat. Annyira megrettennek utólag tettüktől, hogy atyjuk szellemét istenként kezdik imádni.
Bitó László története ennél jóval emberibb. Éva az egyetlen nő. Káint néha magához engedi, de Ábelt nem. Ábel ennek okát apjában látja. Ezért akarja megölni Ádámot. Kezet emel rá, de Káin megakadályozza a gyilkosságot, ami csak öccse életének árán sikerül. Ne feledjük: ő még nem tudja, mi az hogy ölni. Továbbá, hogy ezt még senki nem tiltotta meg (a bibliai Isten is csak majd a második emberiségnek tiltja meg, a vízözön után).
A történet efféle megváltoztatásához valamit kellett mondani mind Ábelről, mind Káinról, akikről a Biblia igen szűkszavúan beszél. Bitó ezt az írói problémát nagyon jól oldja meg. Ábel, ugye, pásztor, Káin pedig földműves az Írás szerint. De milyen ember lehet az első pásztor? Biztosan nem békés, hiszen be kell törnie a vad állatokat, s ehhez kegyetlenségre és elszánt dühre van szüksége. S az első földműves? Bizonyára szelíd és türelmes, mint minden földműves. A föld feltörése nem fáj a földnek, így neki nincs szüksége sem dühre, sem kegyetlenségre.
Bitónak tehát nem az a kifogása a bibliai történet ellen, hogy mese, hiszen az ő története, az ellenmese is az. Egy szempontból, melyre még visszatérek, még sokkal inkább az.
Bitót emberként és valahai kutatóorvosként elsősorban az háborítja fel, hogy a halállal Isten az embert megátkozza. A magam részéről az erre vonatkozó passzusokat egészen másként értelmezem, de nem ez itt a döntő. A döntő a hagyományos értelmezés. A hagyomány, elsősorban a keresztény hagyomány a halált valóban Isten átkának tekinti, különben nem kellett volna Krisztusnak (Istennek) bennünket, az embereket a haláltól megváltani. Bitó osztozik felháborodásában a felvilágosítókkal, de nemcsak velük, hanem az egzisztencia filozófiájának számos 20. századi képviselőjével, így Heideggerrel is.
De kísérjük el Káint a szerzővel együtt Nód városába!
Bitó ellenmeséje stílusában és fantáziájában a francia felvilágosodás szellemében fogant. Ebben hasonlít Voltaire „vademberéhez” vagy ahhoz, ahogy Rousseau a „nemes vademberek” világát leírja vagy Diderot Bougainville tapasztalatát távoli szigetén.
Egy békés, boldog városba csöppenünk, barátságos természettel és éghajlattal és még barátságosabb, rendkívül toleráns emberekkel. Vannak szokások és szabályok, de azok is emberbarátiak és gyengédek. A paradicsom nem az édenkertben, hanem Nód városában honos. Íme az aranykor világa. Itt nem azok élnek az aranykorban, akik csak ketten vannak, egy nő, egy férfi: Ádám és Éva, akik még nem nyerték el a tudást és nem képesek különbséget tenni jó és rossz között.
Míg a Biblia szerzőinek nincsenek illúzióik az emberi természet felől, ha elvetemültnek nem is igen tartják az emberi nemet, Bitó ellenmeséje – Rousseau meséjéhez hasonlóan – azt hirdeti, hogy az ember eredendően jó és nemes, s csak a történelem tette elvetemültté. Elgondolkozhatunk persze azon, hogy amennyiben mindez igaz, miért és mitől volt akkor Bitó Ábel-figurája gonosz, miért vetemedett apagyilkosságra? De Bitónak van erre a kérdésre is válasza. Mi több, ez a válasz derít fényt a Nód városi utópia alapgondolatára.
Nód városában asszonyok uralkodnak. Azaz nem is uralkodnak, mert ahol asszonyok uralkodnak, ott nincs is többé szükség uralkodásra. Az asszonyok ugyanis jóságosak, szelídek, bölcsek, szépek, életadók.
Bitó meséjében minden baj a férfiuralommal kezdődik. A bibliai történetben akkor, amikor Isten megparancsolja Évának, hogy urának engedelmeskedjen. A kert ura ebben a történetben harcost akar Ádámból faragni, azért rabolja el Évával együtt csecsemőként a békés Nód városából.
A férfiuralomtól kezdve folytatódhat a bibliai történet. Jöhetnek a háborúk, a gyilkosságok, a pusztulás.
De ha egyszer a „Kert Ura” harcost akart faragni Ádámból és sarjaiból, miért nem sikerült ez neki? Hogyan lehetséges, hogy idegenből előbukkanó vad katonanépeknek végül sikerült elpusztítani Nód városát és ráadásul az éden lakóit is?
A felvilágosítóktól sem idegen az irónia, s így van ez Bitó ellenmeséjének esetében is. Bitó Évája kimagasló figura, merész, életerős, érzéki és életvidám, uralkodásra termett bölcs asszony. Bármit is gondol el olyan következetesen a „Kert Ura” (vagy ha akarjuk, Isten), Éva mindig erősebb lesz és marad Ádámnál, aki szegény csak egy tutyimutyi fickó nagyszabású asszonya mellett.
Bitó ellenmeséje, mint mondtam, szerkezetében és stílusában a felvilágosodás hagyományát követi. Gyakran tartalmában is. Mint „a régi rendben nincs sem tulajdon, sem hatalom. A férfiak vadásznak, de nem birtokolják a vadat”, bár van, ahol mégis az édenkert neveltje a normaadó: „elnéztem a mezítelenségét olyan természetesen viselő Évát, s el nem képzelhetem asszonyaink öltözékében”, de 21. századi az ellenmese, tehát a mai s nem csak a tegnapi eszméket kell hősei szájába adnia. Mint „nekünk magunkban kell hinnünk” a legfőbb mai eszme Bitó regényében nem érhető tetten egy-egy mondatban, alakban vagy gondolatmenetben, hanem áthatja az egész könyvet. Ez pedig egy férfi elgondolta és megfogalmazta feminizmus. A női nem felmagasztalása. Bár beszélgetéseiben Bitó hangsúlyozza, hogy ő nem a matriarchális életrend visszatéréséről álmodozik: egy még csak körvonalaiban kibontakozó posztpatriarchális társadalom kialakulásába veti egy jobb világ reményét.
Minden ellenmese a mese szerzőjének maszkja. Tanítani akar valamit, vallomást akar tenni valami mellett és valami ellen, de ezt közvetett formában, mesemondóként teszi. Nód városának intézményei és lakosai liberálisak, felvilágosultak, toleránsak, kisebbségbarátok. Éva és a nódiak egyesült erővel megszabadítják Ádámot az együgyű babonától, például attól, hogy az olykor jóságos, olykor türelmét vesztő Kert Urát teremtőjének tekintse.
De Bitó nem azért meséli ellenmeséjét, hogy megszabadítson bennünket a babonától. A bibliai történet nem babona, hanem ha akarjuk, nagyon is realista antropológiát sugárzó mese. Bitó a következő gondolatot adja egy bölcs asszony szájába: „a mese igazabb lehet a valóságnál…, a szavak színes szőttesén át a mesélő képzeletvilágába nyerünk bebocsátást, s azon keresztül nemcsak róla, hanem magunkról is többet tudhatunk meg.” Ez vonatkozik mind a mesére, mind az ellenmesére.
Az ellenmese azért ellenmese, mert nem élettapasztalatainkat, hanem eszményeinket és vágyainkat foglalja történetbe. Az ellenmese a mese kritikája. Nem a babona kritikája, hanem a kegyetlen valóság kritikája. A Biblia palettáján sokféle szín kap helyet. A zsidó Biblia senkit sem fest tiszta fehérre. Az ellenmese azt akarja megláttatni velünk, amilyenek esetleg lehetnék vagy inkább azt: milyenek lehettünk volna.

Lovas Nagy Anna: Éva-Remix

"ET legalább felmutathatott világító ujjával az égre, könyörögve a hazatérést, de Éva hiába könyörgött, az égben csak Ádám hasonmása lakott..." Bitó László újraírt asszonyteremtése az Irodalmi Centrifugában - Lovas Nagy Anna asszociatív beszámolója az estről.

Áldott vagy, Káin címmel új regénye jelenik meg Bitó Lászlónak és a beszélgetés alatt egy régi film képeit centrifugálja elém az emlékezet. Brooke Shields a Kék lagúnában nem ismeri az első vérzést és fogalma sincs mitől gömbölyödik a hasa, mint ahogy Hava-Évának sem volt ismerete. A nagyszakállú Jóisten átkai üres beszédnek tűntek, mert sosem egyeztetett fogalmakat Évával: mit jelenthet, a föld kenyerét verítékkel megszerezni, fájdalommal szülni és halandóvá válni.

A nagyszakállú Jóisten nem tudni kivel beszélt, talán Ádámmal, de vele se sokat, mert ha első teremtményével törődő kapcsolatuk született volna, akkor Ádám nem kerül a magánytól depresszív állapotba. Ezért megteremtette Évát, az összes különbözőségével, mellekkel, és a véletlennel együtt bekerült a teremtésbe a szabad akarat. Míg Ádám, hasonlóságában feltétlen engedelmességgel adózott az ő teremtőjének, Éva gondolkodni és beszélgetni kezdett, néhány angyal és egy kígyó volt segítségére, mert semmilyen minta nem állt a rendelkezésére.
Isten nem mutatta meg neki Anya-Istennő arcát és Évának nem maradt más választása csak a téboly, vagy megtanulni önmagát, felállni két lábára, legyőzni a félelmet és a tudatlanságot.
Elszigeteltebb volt ET-nél, mert ET legalább felmutathatott világító ujjával az égre, könyörögve a hazatérést, de Éva hiába könyörgött, az égben csak Ádám hasonmása lakott.

Éva magányosabb volt, minden addigi kreaturánál, megtanult cselekedni, megismerni és a megismerés megszülte a kíváncsiságot. Mindezt a kígyó számlájára írják. Később, mindezt a nők számlájára írják, az örökkévaló paktumot az ördöggel, holott csak szabad akarat, és ezt a szabadságot öli évezredek óta az Atya-Isten köntösében megmutatkozó teológia, a karakterükben lesoványított, szélre tolt bibliai nőfigurák, a megbélyegzett, tisztátalannak tartott nőiesség, vagy az állatias szintre kényszerített, kizárólag szülőcsatornaként, tárgyként, birtokként kezelt nő.

Bitó Lászlónál hússal és vérrel telítődnek az őstörténet szereplői, mint egy bibliai R.D. Laing történet, Ádám szereti Évát, Káin szereti Évát, és Ábel is Évát szereti – hát nem a tűzrakáson vesztek össze.

Ádámot a maga képére teremtette az Atya-Isten, ezért hasonlatosak voltak hozzá fiai is, Káin és Ábel...
De kire hasonlít Éva..?

Lovas Nagy Anna

Hangos képes beszámoló az estről

ajánló az estről

"Nekem fontos hinni a transzcendenciában"

Gordon Agáta és Bitó László a nemzeti analízis: a demokrácia lelkiismerete című esten Bitó László márciusban megjelenő Áldott vagy, Káin című regénye kapcsán a hitről, Jézusról, Spiegelmann Lauráról, az irodalomról, a szexualitásról és a jó halálról beszélgettek. Az est néhány részletét adjuk közre.

Spiegelmann Laura: "Először azt hittem, hogy csak a női nemet alázza meg, de aztán rájöttem, hogy a férfiakat ugyanúgy megalázza. Általában azt hiszem, hogy a nőtársadalomnak itt nagyon magas a toleranciája. Elfogad olyan dolgokat, amit az utóbbi hatvan évben már nem szabadna elfogadni. [...] Lehetséges, hogy egy frusztrált transveszvesztájt, akinek nem sikerült a szexcsendzs operációja. [...] Őrültség az egész, vagy iszik, vagy hány, vagy baszik."

Hormonkoktél: "A tesztoszteron aktivitásra kényszerít, de hogy az milyen aktivitás, az társadalmilag meghatározott."
Viagra: "Józsi bácsi?! meg van őrülve?!" "Nem..."

A teremtésről: Matuzs egy matriachális társadalomból szökteti meg Ádámot és Évát, és zárja őket az ígéret földjére egy olyan időszakban, amikor egyre kevesebb a föld és a matriarchális, békés társadalomnak nézete szerint el kell pusztulnia. A gyerekek nem ismerik a kinti világot. Hogyan függ össze Platón androgün mítosza a Matuzs által lopott gyerekek sorsával? Milyen is egy úrnő? Igazságos-e Isten Évával?

Eutélia: "Azzal lépek ki az életből, hogy szeretettel átadom a helyemet a nap alatt, mert most már tudjuk, hogy ez a legnagyobb ajándék, amit adhatunk a következő generációnak, mert ha nem halunk meg, akkor még nagyobb baj lesz, mint ami most van."

A Nemzeti Lelkiismeretről

„Attól tartok, hogy a gyűlölet kezd átlépni egy nagyon kritikus határt, és erről is kell beszélnünk az esten, válaszolni valahogy erre a cikkre, és mondani valami erről a kérdésről. Érdemes együtt látni ítélkezés és indulatok nélkül a jobb oldal érzéseit, véleményét, megoldási javaslatait, és a cigány írónők érzéseit, élethelyzetét, megoldásait. Két szélsőséges kisebbség.”

Ez itt a Magyar Hírlapban a
Bayer Zsolt publicisztika:

A cigány-magyar ütésváltásról beszél.
Ebben a gyűlölet átlépi a kritikus határt.
Van rá válaszunk.
Nemzeti lelkiismeretünk legsötétebb érzéseiről beszélünk.
A tízparancsolat, a beismerés és a jóvátétel reményében.

Kell tudni úgy olvasni mint egy jó pszichológus, szabadon lebegő figyelemmel,
a szerző pszichés manővereit tekinteni, szenvedéstartalmát látni, egy folyamat részeként érteni.

Érdemes együtt látni ítélkezés és indulatok nélkül a jobb oldal érzéseit, véleményét, megoldási javaslatait, és a cigány írónők érzéseit, élethelyzetét, megoldásait.
Két szélsőséges kisebbség. Jobbról Bayer Zsolt vagy Morvai Krisztina erélye és haragja nyilván sokakhoz szól. Balról Szécsi Magda vagy Tandari Éva lelkisége és együttérzése a kiszolgáltatottság mélységéből alig hallatszik, miközben ugyanannyi emberi sorsért szól.

Gyulladást jelez, begyulladást, lázat, pusztulást és veszteséget.
Nemzeti Testünk, magyar és cigány testünk és testvérségünk, testi és lelki krízisét.

Becsületes baloldali olvasóként, amilyenből félországnyi van, megfélemlítő írás, nehéz olvasni, ellenállást és indulatokat vált ki. Igazságérzetének, hitének megtámadását érzi az olvasó, a fenyegetőzés jogos hárítását, közben megalázottságot és tehetetlenséget. És jól érzi: verbálisan erőszakolja a szerző.

Tudom milyen érzésekkel olvasnám, ha cigány vagyok.
Látom, mire indítana gárdistaként, vagy bőrfejűként.

Jobbszándékú olvasóban, amilyenből félországnyi van, jól táplálja a gyűlöletfüggőséget, van benne sok fenyegetés és fenyegetettség, az egész nemzetet megbélyegző cigányozás, paranoid agresszió. És van benne sok valódi félelem, szenvedés, jogos háborgás, megoldáskeresés. Fájdalmában okoz fájdalmat, traumát ad tovább.

Nemzeti lelkiismeretünk legsötétebb érzéseiről beszélünk.
A tízparancsolat, a beismerés és a jóvátétel reményében.

Cigánybűnözés - a cigány férfiak gerillaháborúja a magyar férfiak ellen.
A magyar és cigány nők, férfiak és gyerekek az áldozatai.
A magyar és cigány férfiak nők elleni bűntetteit sokkal kisebb társadalmi együttérzés kíséri, pedig hetente egy halálos kimenetelű férfi-nő összecsapás történik az országban.
És egyre több a cigány-magyar összecsapás.
Lelkiismereti válság van. Vagy háború?

Vegyük fel a kesztyűt.
Ez vérkomoly kérdés itt és most.
Van magyar.
Van cigány.
Van bűnöző.

A bűnöző magyar férfi privatizál, politizál, nőket futtat, manipulál és terrorizál.
A bűnöző cigány férfi lányokat ad-vesz, uzsorál, zsarol, fenyeget és behajt.
A bűnöző cigány férfi védelmi pénzt követel a bűnöző magyar férfitól.
A bűnöző magyar férfi kikéri magának az ártatlan magyarok és cigányok megfélemlítését.
A bűnöző cigány férfi családján élősködik, a családfenntartó nők életét nyomorítja.
A bűnöző magyar férfi a nem bűnöző magyarokon élősködik, a családfenntartókon.
A bűnöző cigány férfi és a bűnöző magyar férfi egymás lelkiismerete, szellemi partnerei.

Mi zsaroltak, terrorizáltak, futtatottak és privatizáltak pedig félünk és egymást okoljuk.

Mi lenne, ha a bűnöző magyar és cigány férfi kezéből kivennénk a sorsunkat?
Mi lenne, ha az ellenünk elkövetett bűnöket jóvá kéne tenni?
Személyesen, tevékenyen és pénzzel.
A tartozást megadni. Az ígéretet betartani.
Mi lenne, ha osztoznánk egymás sorsában, nem bűnöző magyar és cigány nők, férfiak és gyerekek?
És milyen lenne a jövőképünk, ha lenne közös hitünk és reményünk?

Magyar Cigány Magyarország. Mária Országa.

Szemet szemért, fogat fogért.
Kényszert üldözésért, függőséget agresszióért.

SZERETETET SZERETETÉRT.

Páratlan Centrifuga Bitó Lászlóval

„Bitó László lelkiismerete mindannyiunké: egy férfiasan elfogulatlan és nőiesen érzékeny lelkiismeret. Abszolút értékben gondolkodik, gondolkodásában nemzedékeink teljes személyiségét és látható tetteit vizsgálja.” − Február 12-én Bitó Lászlóval kollektív lelkiismeretünk legfontosabb kérdéseiről a Páratlan Centrifugában Gordon Agáta beszélget a Centrál Kávéház emeletén. Cikkünkben a szerző regényének részletét is olvashatják.

2009. február 12. csütörtök este 7! Centrál Kávéház
Gordon Agáta

IRODALMI CENTRIFUGA____9. ÉVAD
SZŐKE ÉS INTELLIGENS
________________________________________
A demokrácia lelkiismerete:
BITÓ LÁSZLÓ

Bitó László magyar író, amerikai orvoskutató, humanista, thanatológus, evolucionista és feminista. Könyvei: Istenjárás, Az ötödik lovas, Izsák trilógia, Magunknak kell megváltanunk magunkat, Boldogabb élet, jó halál, Ahogy láttam…2004-2006, Az utolsó mérföld, Technopuccs dosszié, Káin nemzetsége.

A KOLLEKTÍV LELKIISMERET ÉGETŐ KÉRDÉSEIRŐL

A BIBLIA EVOLÚCIÓJA:
BÁRÁNYOK NŐK ROMÁK - ÚJ SZÖVETSÉGEK

NEMZETI LELKIISMERET: PÉNZ − HIT − KÜLDETÉS

Bitó László lelkiismerete mindannyiunké: egy férfiasan elfogulatlan és nőiesen érzékeny lelkiismeret. Abszolút értékben gondolkodik, gondolkodásában nemzedékeink teljes személyiségét és látható tetteit vizsgálja.

Időszerű figyelmeztetés a férfiaknak és a nőknek: ma egy teljes körű önvizsgálat nélkül nincs esélyünk, hogy közelebb léphessünk egymás és a jövő felé.

2009. február 12. este 7 Centrál Kávéház
IRODALMI CENTRIFUGA____9. ÉVAD___ZAVARJUK A VIZET

Bitó László: Káin nemzetsége
Első fejezet

Hosszú éveken át békesség uralta az Éden kapuja előtti erdőket-mezőket: Ádám Kintvilágát. Már akkor így nevezte a Gihon folyótól Ai mocsaráig terjedő, általuk védett végtelenséget, amikor még az Éden semmittevő unalomtól terhes kertjében – ahol felnevelkedett – arról ábrándozott, hogy valaha ura lesz ennek a gazdagon virágzó földnek. Egyetlen embertársa, Éva – akivel testvéreként nőtt fel, s akit asszonyának szánt a Kert Ura – Ádámnál is inkább sóvárogta a Kintvilág szabadságát, amely messze esett Uruk állandóan figyelő tekintetétől. Arra azonban nem is mertek gondolni, hogy megszöknek fogságuk szigetéről, hiszen a másik határfolyó, az Eufrátesz gázlóját is hatalmas hüllőrémek őrizték.
Nagy megkönnyebbülésükre szolgált tehát, hogy miután megszegték tilalmát, és ettek a fának gyümölcséből, amelyből enniük nem lett volna szabad, Uruk maga vezette ki őket kertjéből a Kintvilágba, amelynek urává tette Ádámot. Igaz, arra ítélte őt, hogy arcának verítékével egye kenyerét, de Ádám nem bánta az unaloműző, nehéz munkát.
Annál inkább bánta Éva, hogy engedetlenségéért a Kert Ura átkával megnövelte viselőssége és vajúdása fájdalmát. Hatalmasra duzzadó hasa őrjítő félelemmel töltötte el az anyátlan leányt, aki mit sem tudva az asszonyi sorsról vált anyává és el sem képzelhette, miként szakadhat ki testéből elsőszülött magzata.
Még inkább aggasztotta Uruk meggondolatlan átkának másik passzusa, amely férje hatalma alá rendelte őt, s ami sok viszályt, összeütközést okozott közöttük. Éva, aki együtt nőtt fel Ádámmal és magát vele mindenben egyenlőnek tartotta, azt el nem fogadhatta. Csak évekkel azután, hogy világra jött elsőszülöttjük, Káin, majd hosszas – lánygyermekre váró – várakozás után Ábel is, költözött békesség szüleik szívébe . Ádám annyira hitt Uruk mindenre kiterjedő tervének bölcsességében, hogy nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni a sokféleképpen megmutatkozó, növekvő feszültséget, miután felnőtt és megérett második fiúgyermekük is az egyetlen asszony világában.
Ádám olyannyira nem volt képes felismerni az ebből fakadó veszedelmet, hogy véletlen balesetnek tartotta, amikor egy indacsapda elkapta, és bokájánál fogva a levegőbe rántotta úgy, hogy kezével nem érhette el az ösvény földjét. Vérfagyasztó üvöltése elhallgattatta a tücskök, levelibékák és a madarak kórusát, amely éppúgy jelentette a Kintvilág békességét a fülnek, mint a virágzó mezők és fák látványa a szemnek. De aznap reggel megtört ez a békesség, amint Ádám torkaszakadtából ordított:
– Hol vagy, Ábel! Gyere már, mielőtt megtámad valami vad! Csapdád engem fogott meg egy kos helyett!
Óvatosan, meg-megállva lopkodott Ábel az apja felé, meggörnyedve, nehéz buzogányát vállmagasságban tartva. Emberinek alig nevezhető, majdhogynem felismerhetetlen hang tört elő torkából:
– A kos te vagy, apám. Neked állítottam a csapdát. Nem bitorlod tovább az egyetlen asszonyt, akit Urunk nekünk teremtett.

2.

Éva elhallgatott, de mivel válasz nem érkezett, egyre nagyobb keserűséggel szólt Urukhoz:
–Te, aki mindent tudsz, nem vetted észre, amit aggódva láttam, hogy Ábel rossz útra tért pásztorkodásában? Egyre kíméletlenebbül törte be juhait, de nem tettem semmit, mert hittem, hogy minden a Te terved szerint történik, Urunk. Jobban vigyáznánk minden lépésünkre, minden kiejtett szavunkra, ha nem vezérelne minket ez a balga hit.
– Ne vond kétségbe teremtőnk tanítását! – szólt ijedten Ádám, aki Uruk haragjától az Édenkert kapuja előtti Kintvilágban is félt. De asszonya szemrehányó panasza nem szűnt meg:
– Legyen Ábel halála mindörökre példa: nem számíthatunk Urunk oltalmazó gondviselésére. Valld be, Uram, nyilatkozd ki most és mindörökre, hogy te sosem fogod le a gyilkos kezet! Vagy talán azért kellett a fiamnak meghalnia, hogy ezt felejthetetlen fájdalomba foglalva tudtunkra adjad? Ha ezt akartad, mondd ki nyíltan, hogy nincsen hatalmad a gonoszság megfékezésére! Mert ha ezt nem tőled halljuk, félreérthetetlen szavakkal, akkor eljövendő nemzedékek a mostani tétlenséged ellenére is azzal áltathatják magukat, hogy számíthatnak védelmező gondviselésedre.
Embere megrettent tekintetét látva Éva könyörgésként folytatta szavait:
– Kérlek, Urunk, hallgasd meg az anyátlanul felnőtt anyát, aki nem tudhatja, hogy képes-e ilyen csapást túlélni egy anya. Meddig maradhat életben a test, ha halott az, aki belőle kiszakadt? – hallgatott el, válaszra várva, majd másként igyekezett szóra bírni a Kert Urát:
– Köszönöm, Uram, hogy védtelen gyermekségünkben gondunkat viselted. Megértjük, ha nem vállalod tovább ezt a szerepet, és felnőtt fejjel ezt el sem várjuk tőled. De ha valóban előre látsz mindent, ami megeshet, miért nem figyelmeztetsz az elkerülendő rosszra, még ha azt nem is akadályozhatod meg? És ha ez így van, ha valóban nincs hatalmadban a gonosz megfékezése, ne engedd, hogy ezt ivadékaim minden nemzedékének ilyen keservesen kelljen megtanulnia, mint most nekünk! Ne adj nekem leányokat, ha leányaink azért szülnek majd testvéreknek testvéreket, hogy azok egymás kezétől pusztuljanak el!
Imígyen szólt Éva a Jelzőhegy csúcsának ama nagy sziklájára emelve tekintetét, amely Uruk gondviselését jelképezte számukra. Ugyanis amikor kivezette őket kertjéből, így szólt neveltjeihez:
– Ha szükségetek van rám bármi okból, menjetek Kintvilágotok legmagasabb hegyének csúcsára, és annak magas szikláján rakjatok máglyát. Annak tüzében égessetek gyümölcsöző lombokat vagy állatok húsát, hogy égig érő füstjét láthassam kertem bármely sarkából. Ha így hívtok, ott leszek veletek.

* * *

Amint Éva hallotta saját szavait, újra átérezte azt a kétségbeesett félelmet, amely első gyermeke megszületése előtt vett erőt rajta és ami a testét már-már szétfeszítő fájdalomnál is elviselhetetlenebbül gyötörte: nem tudta, hogyan jöhet ki hasából oly hatalmasra növekedett, rugdalózó sarja.
Anyjáért sikoltozott. Majd’ megőrjítette Ádámot, amikor tőle követelte: hozzon neki egy anyát, aki bizonyságul szolgált volna, hogy egy asszonyember képes túlélni azt, ahogy belőle magzata kiszakad.
Ádám ekkor már maga is görcsökbe rándult a tehetetlenségében magára vállalt fájdalomtól, de aztán erőt vett magán, és hatalmas máglyát emelt a Jelzőhegyen, hogy annak fényét lássa Uruk és Éva is a szenvedésére szakadó éj sötétjében.
– Urunk hamarosan itt lesz, és segít majd rajtad – próbálta Ádám megnyugtatni asszonyát, amint a hegyről visszatért hozzá.
– Segíthetne, ha levenné rólam kegyetlen átkát – nyögte ki Éva egyre gyakrabban jelentkező görcsei között.
Nagy elkeseredése ellenére sem lepte meg Évát Uruk távolmaradása, hiszen már serdülése korából volt oka feltételezni: mit sem tud az Éden mindentudó Ura az asszonyi dolgokról, melyek többnyire undorral töltötték el.
Ádám vajúdó asszonya mellé roskadt: térden állva fogta le kezeit, mert félt, hogy szétszaggatja hasának falát húsába vájó ujjaival.
Eddig csak nagyritkán, homályosan derengő emléket idézett fel a vajúdó asszonyban Ádám érintése: egyre tisztábban látta a kicsinyke Évát anyja kebelén, és érezte, ahogy két gyengéd kéz lefogja az övét, amint türelmetlen éhségében puha mellébe fúrta öklét.
– Engem is anya szült – világosodott meg Éva előtt –, belőlem is kijön valahogy gyermekem. Hiába riasztottál el átkoddal, Uram! Vállalom majd újra és újra az életadást, akármilyen fájdalmat mérsz rám. Sokkal inkább félek, hogy gyermeke halála nagyobb fájdalom lehet egy anyának, mint megszülése!
...

-------------------
Bitó Lászlóról bővebben
Gordon Agáta Bitó László A technopuccs dosszié című könyvéről
Bitó László honlapja

Gordon Agáta: ICAinfo a háborúból

... avagy jelentés a 13. melegfelvonulás megerőszakolásáról. "Acsarkodó kutyusok és rebbenő csőrikék: ismét találkozott a szittyamagyar a vérbuzival. [...] Férfiak fizetnek férfiakat azért, hogy megvédjék magukat egymástól, és megfélemlítsenek minket.
Nem ilyen politikát akarunk." - ICAInfo helyszíni riportere, Gordon Agáta jelentkezik be elsőként a felvonulásról.

Acsarkodó kutyusok és rebbenő csőrikék: ismét találkozott a szittyamagyar a vérbuzival.
Aki a rajzfilmekből kinőtt de rákattant az üldözős szerepjátékokra, annak is ismerős volt ez a helyzet: páncélozott kommandósok és ravasz életellenesek kiszorításos-bekerítéses hadműveletei a sugárúton és a keresztutcákban.



ICA szerzői tudják, mit beszélnek. A háborús délutánon ott volt Lévai Katalin, Bitó László, Cilin, Pálfi, Györe, Gordon, s még páran...



Idejében elindultunk a felvonulásra, még akartam sétálni egyet az Andrássyn a menet előtt. A kétméteres kordon a az úttest két oldalán elszomorított, a beszűkített járdán elbizonytalanodott járókelőkkel gyanakodva nézegettük egymást: magyar vagy meleg siet épp dolgára el? Ki tudja? Hiszen ezek - a megszólalásig! - hasonlítanak egymásra. Vihar előtti feszültség a meleg, álmos szombat délutánban...
Engedelmesen gyülekezünk a kerítés mögött mint egy ketrecben, felvesszük kis jelvényeinket, színes kitűzőinket, sálainkat, ernyőinket, kokárdáinkat, készülődünk. Aletta Vid vonul velem, költő. Aha, mondja, ez a szorítás a gyomorszájban. Erről lehet írni. Ez a félelem?



Megállunk, elindulunk, fegyelem, riadt kis mosolyokkal intünk egymásnak a kordonon kívül és belül, figyelünk minden irányba, minden elröppenő galambot, minden bemozduló lombot.
Táncolni szoktunk végig, dobolni, kerepelni, fütyülni, örülni, ismerősöket keresni és integetni, hömpölyödni a Duna felé és egyre gyarapodni mosolygó ismerősökkel.
Most lassan haladunk, a kordonon kívülrekedt társaink aggódva figyelnek. Itt is, ott is fölrebben egy mosoly, pár integetés. Kívül maradó társaink a legbátrabbak: a mocskosbuzizók között állnak, de velünk éreznek. Látjuk őket. Jó látni őket.



Átkelünk tojásesőn, gyűlöletzáporon, indulatviharon. Engedelmesen megyünk végig, kivárunk, araszolunk, továbbmegyünk.
A távoli túloldalon szürke menet: a békés heteroszexuálisok mocskosbuziznak. A menet zömmel öklüket rázó egészséges férfiakból áll.
Engedelmesen beérkezünk városligeti ketrecünbe, amelytől derék kommandósok tartják távol a "magyarokat".

A megátalkodott gonoszság agresszív ostobaság és agylágyító gyűlöletfüggőség már csak az üldözéses amerikai rajzfilmekben látható ilyen tisztán és kis híján mulatságosan.



Átértünk, megcsináltuk, túléltük, nem futamodtunk meg, nem kergettek szét, nem tapostak be minket a "magyarok". Próbáltunk örülni a berepülő tárgyak között, festékes palack, csavar, könnygáz, apróságok.



Engedelmesen vártuk, hogy elmehessünk, hogy a sötétkék kommandósok lassan kiszorítsák a "magyarok"-at a hősök teréről, és lekísérjék a felvonulókat a földalattiba.
Csapatszállító autókkal, vízágyúval, daruskocsival, rohamkocsival és hangosanbeszélővel kísérnek.
Hölgyeim és uraim, hallom csodálkozva, tájékoztatom önöket, hogy az önök magatartása törvényellenes. Hagyják abba a magatartásukat..! Ismételgeti a hang a tér felett.



Miért minket terelnek ide - gondoltam alászállva a lépcsőkön. Miért nem a "magyarok"-at?
Kússzál, buzi, hazafelé! - hallom tisztán és látom magam az alagút falához tapadva araszolni egy biztonságos kijárat felé. Kellemes csalódás: vonat jön, beszállunk. Végre egy határozott hang: legközelebb a bajcsyn áll meg a szerelvény. Zsúfolt kocsi, mellettem a hír tv kamerája és riportere. Közvetítik az utazást, veszik a lassítás nélkül elhagyott megállókat. "Ne nyúlj a kamerához!", ordít egy bepánikolt médiamunkás, aki menekül a buzikkal, de fél is tőlünk, miközben épp elárul. Magyar vircsaft.

Köszönjük, mondjuk páran a kommandósoknak a végállomáson, a "magyarok" veszett dühe mégis összehozott minket egy kicsit. Megsajnáltuk honfitársainkat a sötétkék páncélozott liberókban, akik magukra vették a nekünk szánt ártalmak egy részét. A többit egyenesen nekik hozták. A hősök tere felszántva, kövek felszedve, üvegszilánkok, tojás- és paradicsom fröccsök, bedőlt kordonok. A buzik nem jártak a Hősök terén, a Hősök tere a "magyarok"-é.

A tér felett a szépművészetin óriás molinó: TEST ÉS LÉLEK.
A menet legszebb női most is a travik: bátran topognak tűsarkaikon.



Pajzsos-álarcos-egyenruhás egyforma férfiak védenek kendőálarcos-feketeruhás vagy egyenruha nélkül is egyforma férfiaktól.
Minden sarkon pár hasonmás férfi ordít eltorzult arccal. Arcát ismerem, a kis magyar alkoholista macsó bántalmazó ő, annyiunk apja, nagyapja, főnöke, fia. Mocskos buzik, ordítja ez a férfi, kiköp és megdob egy sörösüveggel, mellette még páran ebben az igazságosztó remegésben vicsorognak. Soha nem voltak tiszták.
Nekem ehhez nincs közöm.

Nőkkel vonulok. Fiatal lányokkal, kismamákkal, leszbikusokkal, humanistákkal, zöldekkel, huszonévesekkel.
Nem ilyen férfiakat akarnak.
Fegyveres férfiak védenek agresszív fegyveres férfiaktól.
Nem ilyen védelmet akarok.
Férfiak fizetnek férfiakat azért, hogy megvédjék magukat egymástól, és megfélemlítsenek minket.
Nem ilyen politikát akarunk.
Férfiakkal vonulok. Nem akarnak megfélemlíteni. A férfiakat sem akarják megfélemlíteni.
Nem ilyen férfiasságot akarnak.
A menetben fiatalok: sokan, huszonévesek, szimpatizánsok, előítéletmentesített fiúk és lányok, új nemzedék.
A "magyarok" fiai, lányai, testvérei.
Másmilyen magyarok.

Itthon hírek az eseményekről. A hír tv tájékoztat gúnyosan a homoszexuálisok felvonulásáról és az "ellentüntetők" hőstetteiről. Lévait megtámadták, a nadrágomon végigcsurgott egy tojás, a színe megy az ingemhez, Cilin békegalambos tábláját átütte egy keménytojás, a tv-ben sorolják az áldozatokat.
Hamarosan az index összefoglalója, gyors a net mint a villám.
"Erőszakba torkollt a melegfelvonulás".
Csakhogy nem ez történt!
Hanem MEGERŐSZAKOLTÁK.
Szándékosan, előre megfontoltan, arccal-névvel-fegyverrel, a "magyarok".
Megerőszakolták mint Zsanettet, megverték mint Kármán Irént, kicsinálták mint Malina Hedviget, bemocskolták mint Molnár Csillát. Ahogy nemecseket.
NEM ILYEN HAZÁT AKARUNK.

Vonulj a gyűlölet ellen!! - Bármelyik oldalon

"Vannak gyűlöletfüggővé vált személyek is. Ezen azt értem, hogy vannak emberek, akiket már csak a gyűlölet hoz izgalomba, indítja be szervezetük mozgósító (pl. adrenalin) és agyuk endorphin- és más hangulatemelő rendszereit. Ezek a hormonkoktélok a drogok kiváltotta eufóriához hasonló állapot forrásai lehetnek, és így függőséget okozhatnak.
Szinte semmit sem teszünk az egyre fokozódó, terjedő gyűlöletfüggőség ellen.
A gyűlöletbeszéd egyszerre százezreket érhet el, ezreket tehet áldozatává és százakat gyűlöletfüggővé. A gyűlölet és a verbális agresszió tettlegesség nélkül is okozhat mély, nagyon lassan vagy egyáltalán nem gyógyuló lelki sebeket.”
Bitó László “Homofóbia vagy gyűlöletfüggőség” című Népszabadságban megjelent cikkét adjuk közre ma Szécsi Magda írása mellett, ezzel is cizellálva a képet: miért nem “csak a buzik ügye” a felvonulás.

"Homofóbia" vagy gyűlöletfüggőség?
(Népszabadság, 2008. július 3. - A szerző a Columbia Egyetem nyugalmazott (emeritus) élettanprofesszora, író - A kiemelések tőlünk származnak)

A tavaly július 9-i "melegbüszkeség" felvonulás és a kurucinfo-Jobbik toborozta ellentüntetés provokatív kérdéseket vetett fel a homoszexualitásról. Ez így van rendjén, hiszen a zsidó-keresztény kultúra uralta "nyugati világ" legtöbb országában zajló gay pride felvonulások célja éppen az, hogy közbeszédet kezdeményezve megértessék, elfogadtassák a szexualitásnak és a kölcsönös szeretetnek ezt az évezredeken át - főleg vallási alapon - diszkriminált formáját.

A tavalyi ellentüntetés kétségtelenül növelte a figyelemkeltő hatást, de a rendőrség nem fékezte meg az atrocitásokig fajuló hangoskodást, és így elégtelen fellépése került a közbeszéd előterébe. Mégis lehet, hogy a homoszexuálisok bántalmazása okozta együttérzés hozzájárult egy nagy lépéshez alkotmányos jogaiknak az elismerésében: a bejegyzett élettársi kapcsolat törvényes elfogadásához. Ez jelenlegi formájában korlátozza ugyan az örökbefogadást, egyébként azonban a házassággal egyenlő jogokat ad az olyan pároknak (nemre való tekintet nélkül), amelyek az anyakönyvvezető előtt kijelentik, hogy ilyen kapcsolatban akarnak élni. Ez még akkor is igen nagy lépés, ha azóta a - magát keresztényinek tartó, de inkább farizeusi - KDNP bejelentette, hogy az Alkotmánybíróságnál indítványozza a törvény megsemmisítését.

Az, hogy a hasonló felvonulást idén a budapesti rendőr-főkapitányság hetekkel az esemény előtt elutasította, majd - a felháborodásra reagálva - mégis engedélyezte, alkalmat adhatott a rendőrségnek a felkészülésre, az esetleges ellentüntetések kordában tartására, az atrocitások meg-akadályozására. És ami fontosabb: e korai figyelemfelhívás módot nyújtott arra, hogy az e másság elfogadását elősegítő társadalmi eszmecsere a tavalyinál korábban elkezdődjön, és kiterjedjen a homoszexualitás ellen várhatóan fellépők, az ellentüntetők megértésére is. Mert azzal nem sokra megyünk, ha "lehomofóbozzuk" a köcsögözőket vagy akár azt, aki az orvosi kamara honlapján betegségnek nevezte a homoszexualitást.

Azért teszem idézőjelbe a gyakorta hallott "homofób"-ot, mert ilyen vonatkozásban helytelen e szó használata, és ez az - olykor tettlegességre vetemedők - ellenzők téves megítéléséhez is vezethet. E szóösszetétel valójában az azonos neműektől minket szexuálisan távol tartó - vagyis heteroszexuális identitásunkat védő-erősítő - érzés eltúlzott megnyilvánulására utal (homo ugyanis azonost, a fóbia pedig kóros félelmet jelent). Ahogyan acrofóbián azt az indulati reakciót értjük, ami a szakadék szélétől hőköltet vissza.

Sajnálatos módon általában "homofóbnak" nevezik (tévesen) a homoszexuálisok iránt fékezhetetlen ellenszenvvel viselkedőket - s itt a "homo" mintegy a homoszexuális rövidítése, a fóbia pedig úgy kerül ide, mintha a homoszexuálisok agresszív elutasítása bizonyítottan fóbia lenne. Pedig ennek ismert a cáfolata: egyazon csoporton mérték föl a homoszexuálisok iránti magatartást, a szexuális vonzalmat, félelmet és szorongást meg az egyéni hajlamot az undorra, utálatra. Kitűnt, hogy a fenti értelemben a "homofóbia" a fóbiánál sokkal összetettebb kényszerképzet, sokkal inkább a rasszizmusra üt.

E (kétszeresen hibás értelemben) tartották sokan a pesti "melegbüszkeség" felvonulás ellentüntetőit homofóboknak. Súlyos hiba azonban az ilyen gyűlölködőket és gyűlöletszítókat a fóbiások közé sorolni. A valóban fóbiáktól szenvedők ugyanis megértést és (orvosi) segítséget érdemelnek. Viszont a tettleges ellentüntetők veszélyes szociopatológiája szigorú elítélést érdemel. (A tavalyi ellentüntetők semmiképp sem voltak fóbiások; a fóbia a tőle szenvedőt távol tartja félelme, iszonyodása tárgyától, míg a tüntetők - különösen a "köcsögökkel" ölre menni vágyók - mindent megtettek, hogy közelükbe kerüljenek.)

Tőlünk nyugatra a szexualitás sokféleségének korábban is sokkal szélesebb elfogadottságával találkozhattunk. Pár évvel ezelőtt Kölnben voltam feleségemmel egy ilyen felvonulás idején. Karneváli légkör lengte be az eseményt: három-négysornyi néző övezte útjukat, s megtapsolták, lelkesen buzdították a feldíszített, gördülő dobogókon a biológiai nemiségükben bizony olykor nehezen meghatározható szereplőket. Egyetlen rossz szót sem hallottunk. (New Yorkban ez már évekkel korábban is így volt.) Mi a tolerancia terén ettől sajnos még távol állunk.

Meg kell vizsgálnunk tehát, hogy a homoszexuálisok milyen megítélése vezethetett a tavalyi felvonuláskor történtekhez, a botrányos áltudományos kijelentéshez és más gyűlöletbeszédhez.

Visszatérő kérdés, hogy a homoszexualitást természetesnek vagy természetellenesnek tarthatjuk-e? E felvetés emberjogilag irreleváns, hiszen a jognak minden polgárt védenie kell, függetlenül attól, hogy - törvényt nem sértő - habitusát mi határozza meg. Az pedig történelmi kérdés, hogy miként vélekedtek e jelenségről különböző korokban - például az ókori Júdeában avagy Athénban. Ezért nehéz megérteni, hogy miért vannak sokan még napjainkban is, akik egyházi - bibliai - tanításokra hivatkozva ítélik el az egyneműek közötti szexuális kapcsolatot, aktust. Pedig a bibliai történetek, a mózesi törvények, a Tóra számos olyan magatartást, viselkedést tartott épp annyira elítélendőnek, büntetendőnek, mint a homoszexualitást, amely a nyugati világban már rég nem esik ilyen megítélés alá. A bibliai korban például elfogadott volt, hogy az özvegyasszonyt elhunyt férjének fivére termékenyítette meg; Isten halállal sújtotta Júda másodszülöttjét, Onánt, mert ezt elmulasztotta. Önös érdekből "a földre vesztegeti vala el a magot, hogy bátyjának magot ne támasszon".

Az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot illetően csak feltételezhetjük, hogy a homo- és heteroszexuálisok által is gyakorolt aktusnak nevet adó Szodoma népét ezzel vádolta az Úr, amikor Ábrahámnak megvallotta: el akarja pusztítani őket, "mivelhogy az ő bűnök felettébb megnehezedett". Végül csak akkor pusztította el őket, amikor a nomád népeknél mindennél előbbre való vendégjogot sértették meg. Arra, hogy Lót feltételezte: Szodoma férfijai meg akarták erőszakolni a házába fogadott két férfit, leginkább abból következtethetünk, hogy helyettük két szűz lányát ajánlotta fel nekik. Csakhogy az ilyen történetek bennünket nemigen igazíthatnak el. Mások a szokásaink, erkölcsi normáink: lányainkat így ki nem szolgáltatnánk.

A soktucatnyi - megszegését többnyire halálra kövezéssel sújtó - mózesi tilalom között szerepel természetesen a sabbath megszegése, de például az is, hogy "kétféle szövetű ruha ne legyen rajtad". Az ilyen tilalmakat csak a leghithűbb ortodoxia hívei tartják manapság betartandó vagy betartható útmutatásnak, parancsnak - de ők sem hajtják végre a megkövezést.

A minden vallásnak egyenlő jogokat biztosító szekuláris demokráciánkban nem tekinthetjük mindünkre érvényesnek vagy kötelezőnek az egy-egy népet, népcsoportot Istenéhez, istenképéhez kötő törvényeket, szokásokat. Legyen az körülmetélés vagy keresztség, cölibátus vagy poligámia. Természetfeletti eredetűnek vélt kinyilatkoztatások, ősi, misztikus metaforák nem lehetnek mai mércéi az elfogadhatónak és az elítélendőnek.

Mai tudásunkkal tehát mindazt természetesnek tarthatjuk - és kell tartanunk -, ami biológiai, fiziológiai, hormonális, mentális természetünkből fakad. Persze e viselkedésmódok - akár géndetermináltak, akár (részben) tanultak - összhatásukban deviáns viselkedéshez is vezethetnek. Vagyis ami természetes, az lehet rossz is. Míg gyakran jónak, embervoltunk magasztos megnyilatkozásának tartjuk azt, ami teljesen természetellenes. Egy példa: ünnepeljük az atlétát, aki legyőzi testének természetes gátló mechanizmusait, a másokat megállító fájdalmat, és csak a célvonalon túl esik össze. És vannak, akik érdemnek tartják a legtermészetellenesebb állapotot, az életen át megőrzött szüzességet.

De vissza az egyik alapkérdéshez: vajon mit értenek homoszexualitáson az ellene - akár erőszakosan is - fellépők? Trágár megnevezéseik (köcsög, buzi) többnyire vagy talán kizárólag férfiak közötti nemi kapcsolatra utalnak. Pedig hiteles tanulmányok szerint a nők között sokkal gyakoribb - főként az alkalmi - homoszexuális kapcsolat.

A hatvanas-hetvenes években Észak-Amerikában különösen elterjedt kommunák és a gruppenszex tanulmányozói megfigyelték, hogy míg majdnem minden nő részt vesz a saját nemével folytatott szexuális aktusokban - vagy legalábbis erotikus "játékokban" -, a férfiak meg sem érintik egymást. Vagy éppen bocsánatot kérnek, ha véletlenül megérintenek egy másik férfit. Ez elég általános jelenség, olyanynyira, hogy a hármas szexben általában preferált a két nő, egy férfi kombináció: ilyen helyzetben a nők elhitethetik magukkal, hogy bármit tesznek is hármasban, nem kell magukat leszbikusoknak tartaniuk. A férfiúnak pedig - ilyen hármasban - nem kell ügyelnie, hogy meg ne szegje a sok nyugati kultúrában nagyon erős "férfit ne érints" tabut.

Aligha érthetjük meg a tavalyi "melegbüszkeség" napján történteket (vagy aligha készülhetünk fel az idén várhatóra) csupán szexuális hajlam és attitűd alapján, ugyanis az ellentüntetők csoportja aligha volt homogén: lehettek köztük például olyanok is, akik elsősorban politikai indíttatásból vettek részt. Azok között, akiket valóban a homoszexualitás iránti ellenérzéseik vezéreltek, lehettek olyanok is, akik a magukban fölfedezett vagy vélt homoszexualitás miatt gyűlölik magukat (internalized "homofóbok") és annyira rettegnek a lelepleződéstől, hogy álcázásul a legnyersebben támadnak ismert vagy gyanított homoszexuálisokra. Eközben irigyelhetik is azokat, akik képesek vállalni szexualitásukat. Azonban nem érthetjük meg az események elfajulásának az okát, ha azt csak ezekben a jól ismert jelenségekben keressük. És akkor sem, ha a kurucinfó és a Jobbik szerepéből kizárólag politikai célokra következtetünk.

Hát akkor?

A tavaly előtti és tavaly őszi atrocitásokhoz (tévészékház!) vezető politikai tüntetések sora - beleértve az ezekhez csatlakozott-toborzott csőcselék viselkedését - fenyegetően mutatta: vannak, akik szinte bármikor készek zsidózni, cigányozni, tojást vagy éppen utcakövet dobálni. Ezek között akadnak nemcsak balhét kereső "futballhuligánok", hanem ami sokkal veszélyesebb, vannak gyűlöletfüggővé vált személyek is. Ezen azt értem, hogy vannak szerencsétlen, frusztrált emberek, akiknek olyannyira inger- és eseményszegény az életük, érzelmileg annyira "alultápláltak", hogy már csak a gyűlölet hozza izgalomba őket, indítja be szervezetük mozgósító (pl. adrenalin) és agyuk endorphin- és más hangulatemelő rendszereit. Ezek a hormonkoktélok a drogok kiváltotta eufóriához hasonló mechanizmussal működő állapot forrásai lehetnek, és így függőséget okozhatnak. Miként, ha az "endorfin rush"-t szintén kiváltó habitussá vált hosszú távú futás, kocogás valamiért (pl. bokaficam) elmarad, gyötrők lehetnek az elvonási tünetek.

Sokféleképpen küzdünk a drogfüggőség ellen, de szinte semmit se teszünk a sokkal veszélyesebb s egyre fokozódó, terjedő gyűlöletfüggőség ellen. A kábítószerfüggés "csak" a kábítószer fogyasztóját és esetleg szoros környezetét teheti tönkre, s a drog továbbadásával viszonylag lassan terjed - a gyűlöletbeszéd viszont egyszerre százezreket érhet el, ezreket tehet áldozatává és százakat gyűlöletfüggővé. A gyűlölet és első fokú megnyilatkozása, a verbális agresszió ugyanis tettlegesség nélkül is okozhat mély, nagyon lassan vagy egyáltalán be nem gyógyuló lelki sebeket.

Ezért ajánlottam már 2003-ban (Magyar Hírlap, november 22.) Szólásszabadság: jog vagy privilégium? című írásomban "a nyolc napon túl gyógyuló lelki sérülés - a testi sértéssel legalább egyenrangúan szankcionált - büntetőjogi kategóriájának bevezetését". Ma már nagy irodalma van a poszttrauma szindrómának és diagnosztikájának: szakértői a lelki sérülésről is bizonyára megállapíthatják, hogy nyolc napon túl gyógyul- vagy gyógyult-e. Márpedig a testi és lelki jólét egyenértékű: védenünk kell mindkettőt már csak a pszichoszomatikus kölcsönhatások miatt is.

A lelki sérülés a testinél sokkal vészterhesebb lehet. Hosszantartó hatására egy példa: pár évvel ezelőtt egy mexikói származású fiút súlyosan bántalmaztak Texasban - egyebeken kívül horogkeresztet metszettek a mellkasára. "Bűne" az volt, hogy latino létére fehér lánnyal csókolózott. Több műtétet követően három hónap alatt testileg felépült, de lelki sebei nem gyógyultak be: egy év múltán öngyilkos lett. Ez az eset azért is nagy port vert fel, mert akkor zajlott Amerikában a szövetségi "hate crime", vagyis a gyűlöletbűnözést büntető törvény kiegészítése. (Ehhez a törvényhez hasonló a magyar Btk. 174/B. §-ában szabályozott "Nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak" szankcionálása.) Ilyen törvényeket - amelyek kiemelten szankcionálják a gyűlöletből fakadó bűntetteket - már több amerikai államban kiterjesztettek a szexuális orientáció szerinti kisebbségek elleni cselekményekre, uszításra is. Mert ezeknek kimondatlanul is mindig egy a célja: egy népcsoport megfélemlítése, majd - megfelelő össztársadalmi-bírósági védelem híján - az ellenük irányuló hazugságkampányok, zaklatások fokozásával alkotmányosan garantált emberi méltóságuk, végső fokon ember voltuk erodálása.

Mindezek ellenére felvetődhet a kérdés: miért épp a gyűlöletbűnözéssel kéne kiemelten foglalkoznunk, amikor szinte naponta hallunk anyagi érdekből elkövetett gyilkosságokról, gyermekek elleni (nemi) erőszakról, és családok tízezreit tartja nyomorban napról napra az uzsorazsarolás. Természetesen mindezek ellen, illetve megelőzésük érdekében is keményebben, határozottabban kéne fellépni, de - túl a függőség veszélyén - a gyűlölet káros össztársadalmi hatásához az is hozzájárul, hogy ezt tarthatjuk potenciálisan a messze legragályosabb bűnözésnek. Mondhatjuk úgy is, hogy a gyűlölet modern társadalmunk olyan pestise, amelyik az önvédelmi (immun)rendszerünket teszi tönkre. És a gyűlöltek is gyűlölőkké válhatnak.

ICA Köszöntők

A 3. születésnapon Bódis Kriszta és Gordon Agáta arra kérte ICA kedvelőit, hozzanak ICÁ-nak valami jelképes ajándékot: néhány sort arról, eddig hogy érezték magukat vele. Aki együtt akar bontogatni, most kezdheti.


Bitó László: Centrifuga*

Centrifuga

Az inkvizícóban még nem használt, egy tengely (irodalmi alkalmazásban két tengely) körül forgó szerkezet, amivel a gravitációs erő többszörösét lehet előállítani. Ez az erő a tengely forgási sebességétől és a tengelyhez kötő kar hosszúságától függ. Ezt gravitációs erőnek vagy g-forsznak nevezzük. (Ez csak áttétesen viszonyul a g-ponthoz, amely adott esetekben nagyságrendekkel nagyobb hatást képes kifejteni.) A centrifuga általában kisebb és nagyobb fajsúlyú anyagok (irodalmi alkalmazásban: írók) szétválasztására használatos. Vannak centrifugák, amelyekben asztronautákat szoktatnak hozzá a föld elhagyásához szükséges gyorsuláskor keletkező g-forszhoz. Ennek az irodalmi megfelelőjét nem ismerem, hacsak nem az, hogy az ilyen centrifugában a valósnál sokkal fajsúlyosabbnak érzi az ember a fejét. De tanúskodhatom: nem pozitív élmény a centrifugálás. Különösen nem a szemgolyó ki (eyeballs out) pozícióban, amikor úgy érezzük, hogy majd kiesik a szemünk és az agyunk is követi. (Az irodalomban olykor ellentétes probléma áll fenn, amikor az agy nem képes követni a szemet.) Talán manapság a legismertebb alkalmazása a centrifugának azt szolgálja, hogy mosás után az utolsó cseppet is kiszorítsa a dagadt ruhákból. Nem azt akarom mondani, hogy ilyesmi megesik a Centrál Kávéházban, még ha olykor a két tengely közé szorítva (lásd: régimódi mángorló) másfél óra után teljesen kifacsarva érezzük is magunkat. Egyes XXI. századi irodalomtörténészek szerint Centrál Kávéházban hetente tartott Irodalmi Centrifuga elnevezése a Centrál és a Fúga összevonásából keletkezett, ahol a fúga szót a zenei értelmében alkalmazták, amelyben a téma egymás után belépő szólamokon – más-más fekvésben – vonul végig.


Csapó Ida: ICA és Ida***
(ICA 3. szülinapjára soxerivel :-))

ICA cigizik. Hm... érdekes, nem zavar. Annyira.

Megbocsátom neki. Bár nem bánnám, ha abbahagyná – majd kinövi. Ha kinövi.

ICA élvez. Mármint támogatást. Támogatást – pasiktól. Mert a Centrál egy pasi hely – irodalmi pasi hely. Vagy már nem is annyira? ICA tesz róla.

Mert hogy ICA centrifugál -> centrifugálja a női irodalmat.

Mitöbb ICA zavarja a vizet. A magyar kortárs irodalom állóvízét.

ICA sokszínű – sokarcú, sokhangú, sokszájú, sokkarú, sokdalú, sokszavú.

ICA izeg-mozog – mozgalommá NŐ? ICA Szombathelyre, Szekszárdra, Egerbe és Nyíregyházára kihelyezett centrifuga „üléseket” tart. Tehát ICA hálósodik – behálózza netán hamarosan a vidéket is?

Ida, amikor csak tud, jön barátnőjéhez, ICÁ-hoz.

Ida szereti ICÁ-t, s szeretné hinni, hogy ICA is szereti Idát.

Mindenesetre Ida szeretné betenni a lábát ICÁ-ba – néhány menettel.

És akkor teljesülne Ida álma: ICA és Ida tényleg, és kölcsönösen szeretik egymást.

Budapest, 2008. március 27. - Copyright Csapó Ida ***


Cserepes Károly: De ma pont

Centrifuga, forog, forog, nők, nők, édesek, kavar, kavar, felkavar, imádom őket, a Centrifuga-nőket!
De ma pont nem tudok elmenni.


Falcsik Mari: Közös mosás
Az Irodalmi Centrifuga harmadik születésnapjára, szeretettel


a gazdagon mintás szép szerelmi dráma
Krisztának lett fontos: elragadta tőlem
s tuszkolta be máris a gépbe hogy lássa:
a nő és a férfi s a vízparti város
miképp reagálnak majd a facsarásra

Kriszta már csak ilyen: kedves kíméletlen
Agáta komolyan figyelte a gépet:
összegyűrődik-e minden menthetetlen
a nő és a férfi s a vízparti város...?
meghűltek az összes metaforák bennem

vártam hogy kivegyük – mit lehetett tenni?
nem is emlékszem már semmire csak arra
ahogy kezdtük együtt széjjelteregetni:
a nő és a férfi s a vízparti város
mondhatom még szebben látszott valamennyi

Mellékdal:
szóval hogy így együtt mostunk-teregettünk
valahogy már ettől jó barátok lettünk
száradt már a mintás szép szerelmi dráma
mi meg átballagtunk a szomszéd kocsmába


Fónyi Antónia: Veletek vagyok gondolatban

Veletek vagyok gondolatban ma este!
Magam élményéből a lényeget: a Centrifuga mindent nagylelkűen és oldottan befogadó légkörében, több mint negyven év után először beszéltem nyilvánosság előtt magyarul és egy egész estén át.
Üdv mindenkinek, de elsősorban a Centrifuga két létfenntartójának.


Esze Dóra: Műveljétek még sokáig

Drága Kriszta és Agáta,
jó volt és van veletek, ez a legfontosabb közlés, ha nem is eléggé bonyolult. A kérdéseitek mindig felkészültek, sokszor felkavaróak, olykor zavarbaejtőek, nem ritkán szembesítenek valamivel, ami épp a centrifugás estén aligha publikusan érdekes, ám ahogyan később továbbgyűrűzik, azért külön köszönet, és néha a falra lehet mászni tőlük, az is szívmelengető. Mindig önálló öröm Kriszta tematikus toalettje és Agáta frizura-fókuszált megcsinálatlansága. Hovatovább feledhetetlen módon teszitek a barátság szinonímájává az elérhető alázatot, ebben egészen egyedülállóak vagytok, szingli jelenség: láttam, hogyan hagyjátok tisztelettel mosolyogva békén a nagyon nagy remetenőt, láttam, hogyan döntötök úgy, inkább nem veszitek észre holmi Kossuth-díjas passzivitás vonakodó válaszait, láttam, hogyan hajoltok el megbocsátón a füstölgő primadonna nyilai elől. Márpedig ilyesmit nézegetni-hallgatni egy estén át, ne kerteljünk, biztató. Pedig ez csak töredék. Aki ott volt, érti, aki épp ezekre nem jött el, nézze meg a következőket. Mondanám direkt tapasztalatnak. A magam részéről sok ilyet kérek szépen magunknak. Ölellek benneteket, műveljétek még sokáig:
ED


Kármán Irén: Egy estém ICÁ-val?
Hali-leó!

Egy estém ICÁ-val?
Érdeklődő, csillogó szemű, értelmes emberek, inspiráló kérdések, termékeny vita korunk népbetegségeiről.
Szóval köszönöm szépen a meghívást, bár helyszínt nem jelöltél meg. Délelőtt még tárgyalásra megyek, mert a titkosítások feloldása miatt keletkezett jogvitában a TASZ-szal indítottunk októberben egy államigazgitási pert az ORFK ellen. De estém feltehetően szabad, úgyhogy kösz, kösz, kösz.
Üdv: Irén

********

Polcz Alaine halálára

Polcz Alaine Párka. Krisztofer*. Halálosztó.

Miért lett révész a holtak folyóján?

Azért, mert az anyja cseléd volt az apja házában. Ő meg a cseléd gyereke az apja valódi családja és gyerekei mellett. Mert Alaine-nek keresztelték, de Ibolyának hívták. Mert apja hozzáadta egy rideg, nemibeteg és mást szerető férfihoz, akibe Ibolya-Alaine szerelmes volt, de akinek ő nem kellett. A szenvedésteli betegség miatt, amivel megfertőzték. Mert írófeleség lett, egy cseléd szorgalmával és alázatával, megtűrten. És mert író lett.
Utolsó könyvében meggyónt. Bitónak meggyónta mindazt, amit tett.

Az elhunytak után még egy darabig vételezték a morfint. Megvitatták a végső stádiumú beteg, a család, a hozzátartozók állapotát. És amikor úgy látták, hogy alkalmas a pillanat, Alaine bólintott és elaltatták a kis beteget.

Ezért akarta tudni, hogy Bitó megtenné-e? Bitó vállalná-e érte ezt a felelősséget, amit ő annyiszor vállalt a haldoklók mellett?
Kétségtelenül, vállalta. Mindig látta a másik partot. De talán a végén mégis elbizonytalanodott abban, hogy jó úton jár-e. Ezért akarta tudni, hogy Bitó megtenné-e?

Bitó csak a titok szelét érezte, mikor Alaine elmondta neki az igazat. Éveken át sok élet szivárgott el a keze között megnyugvással: kísérte a haldoklót, az anyját, a családját, a testvéreit, a halálra rémült környezetet. Legjobb érzése szerint látta el hivatalát: az eloldó angyalét.

Mészöly Miklós halálát azonban senkinek sem kívánom. Pedig nagyjából ennyire vagyunk képesek magunk is, ha el kell engednünk, aki a miénk. Vagy ha mennünk kell. Persze, mindenki felelős a saját haláláért, az életével. A hóhért akasztják.

Ezért akarta tudni, hogy Bitó megtenné-e?
Bitó nem tenné meg.
Alaine azt mondta el mindenkinek, hogy ő viszont igen.
Merte tudni és tenni egyszerre.
Merte elmondani.

Alaine sokadszor is megkérdezte Bitót.
Vállalná-e ezt a spirituális feladatot, az ő átsegítését, aminek már se tétje, se büntetése nem lehet, mert megvan a felmentvénye. Alaine végső stádiumban élő rákos, Bitó orvos. Szakemberek és thanatológusok. Barátok. Ez nem terhelheti meg Bitó lelkiismeretét. Megadná-e?
Bitó nem adott felmentvényt. Alaine elment.

Eloldotta csónakját, elvágta fonalát, magához vette a halált.

Ki a Gazda? Hol a Bíró?

Alaine angyal volt, ember lett. Nyolcvanöt évig született.

Gordon Agáta

_____________

* Bitó László szava a haldoklók kísérőjére.

Bitó László: A technopuccs dosszié

Lelkiismereti puccs! - Bitó László könyve politikai krimi egy írótól, aki a saját hazájában nem lehet próféta: egy olyan Dél-amerikai puccsista történet, mely a hazai mentális valóságot mutatja meg.

A történet Partalóniában zajlik le, de "Bármi hasonlatosság élő személyekkel, mai (vagy várható) eseményekkel nem a véletlen műve. Abból ered, hogy minden korban, minden társadalomban vannak önfeláldozók és önzők, naivak és rafináltak, gyengédek és erőszakosak, befogadók és kirekesztők, megértők és intoleránsak, szeretetre és hatalomra vágyók, igazak és hamisak, jók és rosszak. És a jók csendesek, türelmesek és »meghunyászkodók«, míg a rosszak kiharcolják jogosnak hitt jussukat: elnyerik a hatalmat fölöttük". (A kisregény 3. oldali előhangjából)

"Valaki, akit eddig nem ismertem - legyen KD - bekéretett a székházba, és a bizottságról faggatott. Figyelmeztetett, hogy mi célból juttattak be. Semmitmondó válaszaimmal elégedetlen. A bizottság másik független tagjáról akar megtudni valamit. Talán, hogy befolyásolható-e. Aztán sikerült másra terelnem a szót: őrá. Ez mindig beválik! Öt percbe sem telt, s már dicsekszik: milyen elismerten sportos. A műfaja: a vízszintes maratón. Nagyot röhög saját viccén. Közben les. Szemérmesen lehajtom fejem, majd úgy nézek fel rá. Némelykor tényleg utálom magam." (Részlet Heléna Sanchez naplójából)

Bitó László, az író kollektív tudatunkból merít és manifesztál

Ahhoz, hogy jó értsük, hogyan alkalmazza a kollektív tudat és tudatalatti tartalmait, fontos, hogy ismerjük a kortárs szerzőt magát is: gondolatait, életútját, cselekedeteit. Bitó Lászlóé egy jól ismert magyar sors, mely ugyanakkor szokatlanul sikeressé vált. Két teljes élete van: a fiatal 56-os forradalmáré, aki későn elismert magyar íróként és gondolkodóként emigrált hazájából, s a sikeres, külföldön elismert amerikai tudósé és orvoskutatóé. Mindkettőről ismereteket nyerhetünk írásaiból, melyekből arra is fény derül, hogy Bitó László hiteles ember: egy példátlanul széles látókörű humanista és feminista.
Bitó László lelkiismerete mindannyiunké: egy férfiasan elfogulatlan és nőiesen érzékeny lelkiismeret. Abszolút értékben gondolkodik, gondolkodásában nemzedékeink teljes személyiségét és látható tetteit vizsgálja.

A 60-as nemzedékek

Bitó a 60-as nemzedék apjaként szól: olyan apaként, amilyen nekünk nem lehetett. A mi apáinknak itt, a keleti integrációban kellett élniük és megélniük, ők az ehhez mért túlélő erkölcsökkel, eszközökkel és ideológiával látták el fiaikat, miközben a leghalványabb tapasztalatot is nélkülözték a demokráciáról és annak működéséről, az autonómiáról és a személyes felelősségről.

Mentális látlelet

A vizsgálatot egy nő végzi el: egy szingli, apa nélkül felnőtt oknyomozó újságírónő. Számomra ismerős ez a nő. Ismerősek az érzései, a szexuális ügyeskedése, a morális kétségei és elhatárolódása – a személyisége nagyon is igazi.

Bitó hősnője politikusok szeretője – egy tárgyilagos nő, aki (szűk de reprezentatív minta alapján) felméri a hatalmon lévő férfiak domináns tulajdonságait: viszonyukat a pénzhez, a szüleikhez, feleségükhöz és gyerekeikhez, az általuk használt eszközöket, felelősségérzetüket, szexuális motivációikat és érzelmi intelligenciájukat.

Ez a nő Ilona Sanchez, azaz Szántó Ilona, Ica. Itthon aligha kerülte volna el a ma nyilvánosan és jogilag nőként is meghurcolt áldozatok, Zsanett, Malina Hedvig, Kármán Irén, Molnár Csilla vagy Simek Kitti sorsát. „Ott” csak gyomorfekélye volt és rákos lett − de előbb megismerte az igazi szerelmet a boldog Kubában.

Az eredmény mindannyiunk számára ismerősen kiábrándító. A húsz éve még fiatal forradalmárok egy túlélő Petőfi (vagy CheGuevara) sorsára jutottak: komor, mogorva férfiak, a helység kalapácsai és mindig halasztgató Pató Pálok. Ellenségeket keresnek barátok helyett, a sokszínűségben is megmutatkozó egyezések alapján létrehozott összetartozás-élmény megélése helyett kisebbségi komplexusaikat nyalogatják: bekerített, nomád ősapák paranoid és agresszív viselkedésmintáit használják az együttműködő és támogató anyai minták helyett.

Bele tudunk-e nézni e tükörbe?

Bitó László könyve politikai krimi egy írótól, aki a saját hazájában nem lehet próféta: egy olyan Dél-amerikai puccsista történet, mely a hazai mentális valóságot mutatja meg.

Fontos és időszerű figyelmeztetés a férfiaknak és a nőknek: ma egy teljes körű önvizsgálat nélkül nincs esélyünk, hogy közelebb léphessünk egymás és a jövő felé. Bitó látlelete elgondolkodtató: a regény hősnője meghal, mielőtt felismerhetné, hogy van esély, remény.

A remény azokban a nőkben van, akiknek lelkiismerete és kitartása nem inflálódott, és a fiatal nemzedékekben, akik már demokrácia-kísérletekben és európai integrációban tudatosodnak. A nővértanú újságírónő emlékére és Bitó László tiszteletére felveszem az Ica nevet.

Gordon Agáta Ica

A technopuccs dosszié a MEK-en

Gordon Agáta nekrológja Polcz Alaine-ről a MOSODA rovatban.

Bitó László honlapja

Bitó Lászlóról a SZALON-ban.

Bitó László

Író, orvoskutató, az eutélia képviselője, Polcz Alaine beszélgetőpartnere. Ilona Sanchez alakjának teremtője, névadónk, s a vakság megszüntetője.
"Lelkiismerete mindannyiunké: egy férfiasan elfogulatlan és nőiesen érzékeny lelkiismeret."

"Ha életed minden keresztútjánál tied a választás, halálodat is te választod, még ha születésedkor ezer különféle halál várt is rád." (In: Názáreti Izsák)
"Elveszett nap az, amelyen az emberfia nem hagy maga mögött valamit, amiben addig hitt, és nem bukkan rá valami újra, amiben hinni képes." (In: Názáreti Izsák)

Budapesten született, 1934. szeptember 7-én.
Az ötvenes években kitelepített, majd munkaszolgálatos a komlói bányában.
1956-ban vezető, elfogják, menekül: az Egyesült Államokban telepedik le, itt tanul és épít siekres orvoskutatói karriert.
A Columbia Egyetem nyugalmazott professzora.
A Xalatan kifejlesztésével a vakságot okozó glaukóma műtéti kezelését képes kiváltani. A zöld hályog elleni cseppek felfedezéséért, tudományos munkásságáért itthon is elismerték.
A kilencvenes évektől hazatelepült, regényeket ír: Istenjárás, Az ötödik lovas, Ábrahám és Izsák, Izsák tanítása, A Názáreti Izsák - néhány regénye.
A Technopuccs dosszié című kisregényét Goedon Agáta centrifugázta ki a könyvtárban.
Esszékötetei között jelent meg a Nekünk kell megváltanunk magunkat, a Boldogabb élet - jó halál és Az utolsó mérföld - Beszélgetések Polcz Alaine-nel.

"Ahhoz, hogy jó értsük, hogyan alkalmazza a kollektív tudat és tudatalatti tartalmait, fontos, hogy ismerjük a kortárs szerzőt magát is: gondolatait, életútját, cselekedeteit. Bitó Lászlóé egy jól ismert magyar sors, mely ugyanakkor szokatlanul sikeressé vált. Két teljes élete van: a fiatal 56-os forradalmáré, aki későn elismert magyar íróként és gondolkodóként emigrált hazájából, s a sikeres, külföldön elismert amerikai tudósé és orvoskutatóé. Mindkettőről ismereteket nyerhetünk írásaiból, melyekből arra is fény derül, hogy Bitó László hiteles ember: egy példátlanul széles látókörű humanista és feminista.
Bitó László lelkiismerete mindannyiunké: egy férfiasan elfogulatlan és nőiesen érzékeny lelkiismeret. Abszolút értékben gondolkodik, gondolkodásában nemzedékeink teljes személyiségét és látható tetteit vizsgálja."

Bitó László 2007. szeptember 27-én volt az Irodalmi Centrifuga vendége.

Gordon Agáta: Lelkiismereti puccs! - Bitó László: A Technopuccs-dosszié című írása a KÖNYVTÁR-ban olvasható.
Gordon Agáta nekrológja Polcz Alaine-ről a MOSODÁ-ban olvasható.
Bitó László honlapja

2007. szeptember 27. - Az utolsó mérföld

Az Irodalmi Centrifugában Bódis Kriszta és Gordon Agáta vendége Bitó László író, amerikai orvoskutató, humanista, tanatológus, evolucionista.

Könyvei: Istenjárás, Az ötödik lovas, Izsák3, Magunknak kell megváltanunk magunkat, Boldogabb élet, jó halál; Ahogy láttam… 2004-2006, és Az utolsó mérföld.

Az utolsó mérföld a szerző Polcz Alaine-nel folytatott beszélgetéseit fogja egybe. Polcz Alane író, tanatológus, a magyarországi hospice-mozgalom megalapítója, Mészöly Mikós író felesége.

Bitó László élettörténetének gócpontjai címszavakban: úrifiú – kitelepített – munkaszolgálatos – 56-os forradalmár – emigráns - sikeres orvoskutató - hazatért regényíró. Amerikában teljes életet él feleségével és gyerekeivel, kutatóorvos, professzor emeritus.

Művei között találunk egy, a második kötetig megírt ifjúsági, Trianonról szóló trilógiát (Istenjárás, Az ötödik lovast – utóbbi a kötelező olvasmányként ismert Tatai Sándor-regényre, a Puskák és galambokra hajaz), Izsák-trilógiája pedig a férfi és női hasadás fájdalmát a férfi oldaláról mutatja meg.

Polcz Alaine mellett számára is fontos kérdés a halálról való gondolkodás: az euthanázia, a hospice-mozgalom és az eutelia kérdései mentén mindkettejük gondolkodása értelmezhető. Életútjuk közös pontjai lehetnek a háborús viszonyok között szerzett szexuális tapasztalatok (Bitó László egyik önéletrajzi tapasztalatokból is táplálkozó kötetének anya-szereplőjét erőszakolták meg a szovjet katonák, Polcz Alaine saját ilyen tapasztalatait írja meg Asszony a fronton című kötetében). Közös pont lehet hitük is.

Polcz Alaine közeli halála kapcsán mindez szóba került Bitó Lászlóval az Irodalmi Centrifugában.