Szerzőnk sikere a Győri Filmműhely pályázatán

December elsején, a Győri Filmalap Győrött zajló rendezvényén hirdettek eredményt az első vidéki regionális filmalap által kiírt szinopszis, filmnovella- és forgatókönyv pályázaton. A pályázat nyertese Tímár Magdolna aka Tímár Magdi Cilin, lapunk egyik szerzője lett - ez úton is gratulálunk!

Tímár Magdi Cilin forgatókönyve nyert a Győri Filmalap pályázatán

December 1-én, hétfőn este – az I. VÁROS-FILM-EMLÉKEZET EST keretében – mutatkozott be a GYŐRI FILMALAP Győrött a Richter teremben, ami a '60-as évek elejétől mozgóképekkel várta közönségét, azóta azonban hangverseny teremmé alakult. A gálaest elejéig most ismét filmek forogtak itt, az egykori Rába moziban, majd a GYŐRI FILMALAP féléves tevékenységének bemutatása következett: Tóth Erzsébet, a Magyar Mozgókép Közalapítvány főtitkára és Dr. Ottófi Rudolf, Győr város alpolgármestere a Győri Filmalap létrehozásának célját és remélt hatásait ecsetelték: a jövőbeni filmforgatások munkahelyteremtő, gazdaságnövelő hatásával, folytatva a Széchenyi Egyetemen induló film és médiaszakok szakemberképző feladatával, valamint a városi és regionális filmarchívum létrehozásának országosan egyedi szerepével foglalkozott.

Durst György kétszeres Cannes-i Arany Pálma díjas producer, a MEDIAWAVE Alapítvány elnöke ismertette az első, a filmalap által kiírt szinopszis, filmnovella, forgatókönyv pályázat nyerteseinek névsorát. A pályázat a régió iránti filmes érdeklődés feltérképezését szolgálta. 81 filmterv érkezett Magyarországról és a határon túlról. 23 egész estés játékfilm forgatókönyvéről a zsűri január végén dönt, hogy így lehetőséget adjon a szakmailag megalapozott értékelésre. A zsűriben Durst György producer, Hartyándi Jenő fesztiváligazgató, Kovács Tamás tanár, Pálfalvy A. János tanár, Somodi Géza újságíró, főszerkesztőhelyettes, Villányi László költő, főszerkesztő kaptak helyet. A zsűri most a kisjáték, animációs és dokumentumfilmek terveit díjazta (pénzbeni juttatással is).

Néhány technikai adat a pályázatról: 31 alkotótól, illetve alkotóműhelytől összesen 58 pályamű érkezett kisjátékfilm, animációs és dokumentumfilm kategóriában. A 31 pályázó közül 12 alkotó küldte be munkáját a Nyugat-Magyarországi régióból, Győr városából összesen 9-en pályáztak, míg a fővárosból 10-en, addig a többi pályamű zömében a szomszédos Közép-Dunántúli és a Dél-Dunántúli régiókból érkeztek, és egyetlen filmtervet adtak be a Dél-Alföldi régióból.

Az animációs kategóriában a zsűri díjat nem osztott ki, de kiemelte a Buzás Mihály – Szeredi Csaba (Győr) alkotópáros szigetközi népmeséket feldolgozó sorozattervét.

A zsűri díjban részesítette a „VÍZ FÖLÖTT, VÍZ ALATT“ című dokumentarista-kisjátékfilmtervet, Tímár Magdolna (Budapest) pályamunkáját, azzal a megkötéssel, hogy a díjösszeg második felét csak a nagyon izgalmas filmterv részletes kidolgozása esetén kaphatja meg.

A nyertes pályázat egy a világtól elvonult, a víz mellett megélhetést találó családnak a társadalomból való kivonulással kapcsolatban szükségessé váló küzedelmeiről, túléléséről, az átértékelődő rendben az etikai elvek átértékelődséről szól érzékenyen, a család több évtizedes történetét követve végig. A későbbiekben lehetőség szerint nagyobb betekintést is engedünk a készülő filmforgatókönyvbe.

A kisjátékfilmes kategóriában a zsűri két díjat adott ki.
Elsőként Nagypál Orsolya "SAMPON" című kisjátékfilm forgatókönyvét emelte ki a zsűri, amelynek alkotója egyébként győri és jelenleg a London Film School végzős hallgatója.
A második díjazott Zabezsinszkij Éva (Budapest) „FILM“ című kisjátékfilm terve, amelynek szerzője a Filmművészeti Egyetem forgatókönyv és dramaturgszakos hallgatója.

A GYŐRI FILMALAP nemcsak a most felsorolt nyertesek, hanem a többi alkotó számára is felajánlja, hogy lehetőségeihez mérten, szakemberek bevonásával segíti a film elkészültét vagy a terv forgatókönyvvé érlelését. A Győri Filmalap stúdió műhelymunkát, konzultációt kínál a pályázók számára.

A est hátralévő részében a győri filmtörténet egyes szeleteit (az 1930-as évektől napjainkig) is megidézték a szervezők, a ‘30-as évek néma filmhíradófelvételeitől a hatvanas években induló amatőrfilmes mozgalom tagjainak, vezetőinek megismerésén át a nyolcvanas évek közepétől induló függetlenfilmes mozgalom politikai protest és nemzeti öntudatfilmjeiig, valamint tánc és dokumentumfilmjeiig, amelyek a győri filmtörténet legjelentékenyebb periódusát mutatták be az egybegyűlteknek, akik aztán Győr város ismeretlen 56-os filmdokumentumaiból, valamint az 1986-ban indult, de már megszűnt Győri Városi Televízió korai, nagy derültséget kiváltó felvételeiből is csemegézhettek.

A szakember-képzés fő irányaként a Széchenyi Egyetemen 2009 januárjában induló média szakot és az ősszel kezdődő audiovizuális szakképzést az egyetem képviseletében Dr. Rechnitzer János, az SZE rektorhelyettese ismertette. A folytatásban Horváth Szilárd: Csak férfi és nő című, frissen elkészült győri kisjátékfilm premierjét láthattak a nézők, majd a magyar filmszakma nevében Szomjas György filmrendező, a Magyar Filmművész Szövetség főtitkára köszöntötte az első magyar filmalap szervezőit. A gálaest utolsó mozgóképes felvonásaiként a szervezők levetítették Buzás Mihály győri filmrendező Kis utazásának egy részletét és Molnár György filmrendező Rafinált bűnösők című Győrben forgatott mozijának egy epizódját.

A bemutatkozó estre elkészült a Győri Filmalap weboldala is. Erről az oldalról közelíthető meg a a filmalap és a MEDIAWAVE közös regionális film és televízió archívuma is. Itt megtekinthető a MEDIAWAVE WebTV megújult első adása, amely a gálaesttel összehangolva nagyrészt a GYŐRI FILMALAP bemutatásával foglalkozik, rengeteg filmrészlettel, riporttal, kísérletet téve Győr város vizuális történetének feltérképezésére.


Tímár Magdi Cilin írásai ICA-n:
Tímár Magdi Cilin: Gladiátortánc
Tímár Magdi Cilin: Török vér
Tímár Magdi Clin: Török-magyar védőszentek
Tímár Magdi Cilin: Iszonyúan szép
Tímár Magdi Cilin: Pajzs

Tímár Magdi Cilin: Pajzs

„Nem szakadunk szerteszét, tartjuk frontvonalunkat, szépen megyünk. Büszke vagyok, magamra, a társaimra, a nőkre, akik mellettem vonulnak, és mindenkire, aki eljött velünk. Kellene egy dal. Egy dal, amit énekelhetünk, egy harcos induló nekünk, amit együtt tudunk énekelni − talán egyszer lesz.” − Tímár Magdi Cilin átjutott a szivárvány alatt.

Kijövök a boltból, nézelődöm szerteszét. Hopp, ott egy halom kartondoboz. Szép nagyok, hűtőgép-méretűek. Megdobban a szívem. Trappolok mellé, gyorsan, elő a bicskát, nyiszatolom.
Hogy örül az ember, ha van minek! Egy tucat jó minőségű, erős kartondoboz! Mintha Isteni ajándék volna. Húzom-vonom, szeletelem. Pajzsok lesznek. Pajzsok és jelképhordozók, nekünk, nőknek, hogy védjenek minket és erősítsenek összetartozásilag. Megvagyok. Van köztük olyan is, amely kitárható, akár egy szárnyas oltár. Védőszenteknek, ha akarjuk. Kuncogok magamban, boldogan rakosgatom szerzeményem. Megveszem a festékeket, ragasztószalagot, fénymásolok. Icus egy Jézus-képet szeretne vinni, minden obszcenitás nélkül, egyszerűen. Védelmezőként. Lapozgatom otthon a képtáram, mindenhol töviskoszorús, bánatos, égre tekintő arc. Ez így nem jó. Nyúlok Rubljovhoz. Ez már igen. Éreztem is, hogy ez lesz a nyerő, van ebben valami, ami annyira, de annyira tökéletes (imádom). De azért nem bírtam ki, hogy ne legyen kis nőcsapatunknak női védőszentje. Kivettem Máriát is. Az is Rubljov. Az is gyönyörű. Így lettek egy pajzson ők ketten. Anya, a szűz, és fia.
Az irodában lassan gyülekeznek a lányok. Izgatottan készülődünk, mindenki forgatja a maga pajzsát, nézzük, mit, hova, hogyan. Én sötétkék alapon festek egy Picasso békegalambot, szárnyalva a szivárvány felett, csőrében szivárványos olajággal. Macsek bólogat, szerinte ez nem is galamb, inkább lúd. Mondom, nem lúd, galamb. De csak mondja, akkor inkább liba. Mondom nem liba, galamb. Na és az avantgárd művészet?



Készül a többi tábla is, sürögnek-forognak a nők (mint egykor a konyhában a falvédők szerint), jó a hangulat, nevetünk, maszatoljuk a festéket, iszunk egy pohárka sört, elszívunk egy cigit, jó így a közösségben, együtt, egy célért. Azért egy kis félsz lappang. Pókászom is keni a festéket, igyekszik nagyon, a homofóbiaveszélyt jelző közlekedési tábla-motívummal, és ott a Pink Floyd lemezborítójáról kölcsönvett ötlet, a fénytörés, minden fehér fény azzá lesz, amivé egy prizma teszi. Szeretlek titeket, akik itt festenek velem, akik hajlandók hurcolni a táblákat, bátrak és legyőzik félelmüket.

Eljött a nap. Izgulunk, menni kell, vinni, hurcolni, testünk előtt tartani, magasba emelni. Mégis, nem félek. Érdekes, a többiek is, valahogy már megnyugodtunk. Mellettünk az utcán hihetetlen mennyiségű rendőrségi autó, teherautó, vízágyú vagy mi, (fel sem ismerem).

Elindulunk. Nem számit már semmi, csak maradjunk együtt, együtt vagyunk erősek és láthatóak. Egyvonalban, a szivárvány minden színében, hiába ezernyi tojás, hiába megannyi mocskolódás, mi harcosan is békét szerető lányok, csak felemeljük tábláinkat. Ez a mi pajzsunk. Kapunk rendesen szitokszót. Hirtelen rádöbbenek, Ica a jobbszélen a védőszentekkel, ő van a legjobban kitéve mindennek. Mintha Jézus nem lenne mindenkié, aki akarja őt. Mintha nem védhetne minket is, csak azért, mert melegek vagyunk. Nem szakadunk szerteszét, tartjuk frontvonalunkat, szépen megyünk. Büszke vagyok, magamra, a társaimra, a nőkre, akik mellettem vonulnak, és mindenkire, aki eljött velünk. Kellene egy dal. Egy dal, amit énekelhetünk, egy harcos induló nekünk, amit együtt tudunk énekelni − talán egyszer lesz.
Tojászápor. Átfutunk a tojáseső alatt, rendeződünk, akarjuk a nemfélést. Enélkül nem lehet.
Gyerünk, lányok, tovább, és újra tovább!
Iszonyúan jók a zsaruk. Mint százezernyi éles sasszem, védőszárny. Nélkülük halottak lennénk. Szétmarcangolna minket a homofób csorda, csontjaink se maradnának, de így, így hálás vagyok, bízom bennük, nekik sem könnyű. Pedig elrettentő ez a fekete sereg, mint megannyi rögbijátékos, de ez nem játék. Ha ők nincsenek... basszus, az anyám temethetne maholnap. Kövi viszi a magyar trikolór pajzsot, a barátnője orosz, ő az orosz trikolórt. Mellettem Macsek, zsidó csillagot visz szivárványos kerettel, néha belém karol, megcsókol, szeret engem. Jobbra tőlem egy doki, büszkén viszi a homofóbia-ellenes pajzsot, és ott a szép kockásliliom szivárvány levelekkel, Vid festette, most Kimi hordozza bátran, mellette Kriszta, azzal a szép fénytöréses prizmával, és Ica, a védőszentekkel. Végigmentünk. Néha meg-megállva, tábláinkat felemelve, és néha énekelve, a Kossuth nóta utolsó két mondatát, hogy éljen a magyar szabadság, éljen a haza! Akarom ezt a felvonulást, akarok büszke lenni magamra és a többiekre, akik itt vonulnak velem, melegek és nem melegek, együtt, a kibaszott nagy kirekesztés ellen.
Megérkeztünk. Bezsúfolva, elkerítve. Elrekesztve. NEM JÓ ÍGY. Csak nézek ki a fejemből, hol van a szabadság, hol van a világ, hol van az emberi méltóság? Miért kell itt állnom, félve vagy tanácstalanul, várva a megmentő kivonulást? Átkozott ez a világ az emberi butaságtól terhelve, sötéten, szégyenteljesen!
Egy pillanat volt csupán, de eleredt az eső. Szitált, csöpörgélt, a nap pedig sütött ott lenyugvón. És ebben a középkorban, ebben az iszonyú sötét világban, ott volt az égbolton a szivárvány! Egy darabka csupán, töredékesen, de feltűnt, és ragyogott ott, az elkerített tömeg felett. Valaki velünk van. Az esővel, a nappal, a fénnyel. Boldog vagyok, hogy átmentem a szivárvány alatt – jut eszembe Adamis Anna.
Ennyi.

(A felvonulókról készült kép forrása a Magyar Nemzet Online)

Tímár Magdi Cilin: Iszonyúan szép

Ma este ugyan német-spanyol döntő lesz, de azért török-drukkernek lenni sem rossz, ha nem csak a győzelem a tét - míg a török vendégmunkások az osztrákoktól rajtunk keresztül tartanak hazafelé végtelen sorokban, s mára Bécset inkább a spanyolok és németek lepték el, Tímár Magdi Cilin arról beszél, amiért érdemes.

Tímár Magdi Cilin: Iszonyúan szép

Orczy kert. Török-német meccs. Korán jöttem, kiválasztom az asztalt, a padokat hurcolom. Készülök. Tudom mi lesz. Leülök a padra, középre. Mindenki késni fog, az én dolgom foglalni most amit kell. Múlnak a percek, gyűl a nép. A focinézők népe. Megtelnek a sorok, a padok. Jönnek hozzám, vihetnék-e az üreset? Nem, mondom, még vagy hat nő érkezik perceken belül, és mind török drukker. Menekülnek. Német szurkolók tőlem jobbra. Kisebb sereg, hangosan, röhörészve, besörözve. Nem baj. Kezdődik. Ülök, iszom én is a sört, cigizek. Egyedül érzem magam, és úgy is van. Vagy mégsem? Vannak még rajtam kívül a török vér hívei? Vannak. Hallom a hangjukat, a tapsot, a bíztatást. Ideges vagyok, nehéz tartani az üres asztalt a padokkal, miért késnek? Úgy vagyok most magammal, hogy nem tudok kiegészülni.



És akkor ebben a tarthatatlan állapotban egyszercsak ott a gól. A mi gólunk. Felugrok. Egyedül a nagy asztaltól, kezem a magasban, tapsolok, iszonyúan ver a szivem. Nem hagytuk a végső percekre! Új taktika, új szív! Nagyon jó érzés. És látom, még felugráltak néhányan a sok száz néző közül. Nem vagyok csont egyedül. Lassan megérkeznek a többiek. Ági is, a barátaival. Ági német szakos volt, zsír német drukker, megértem. A barátai is német drukkerek. Kicsit most rossz. Robognak a németek, gólt rúgnak. Üvölt a nézősereg, üvöltenek a németek, csak én ülök dermedten. Meg még néhányan. Nem baj, gondolom, jól játszunk, harcosan, nem ez a vég. Megjöttek a többiek is. Taki velem van és a törökökkel. Szeretem Takit, szerettem mindig is, élni is vele, valahogy egyhúron pendültünk. Néha elmegy a kép, elmegy a hang. Mint a szerelemben. Mint most is. Nézünk a fejünkből kifelé, most mi van? A németek azonnal a mobiljukhoz kapnak, telefon Németországba... mi, földhözragadtak csak várunk. És akkor a német szurkolótábor felüvölt. Táncot járnak, nem értem mi történt. Csak nem gólt rúgtak? A vetítővásznon nincs mozgás, nincs semmi, csak csíkok. Ezek azért táncolnak? Gól? Gólt rúgtak? Mit tudnak, amit én nem? Jön a kép, jön a hang. És valóban - vezetnek a németek. Ági felsikolt, táncol, táncolnak a barátai. Nagyon fáj. Annyira jók vagyunk, annyira jól küzdünk, az nem lehet, hogy ne tudjunk egyenlíteni, ha ennyire akarjuk! Megint elmegy a kép, a hang. Valami rádiós közvetít, mint a hetvenes évek végén, iszonyú a feszültség, pattanásig vagyok, és akkor a semmiből a hang magához vesz. Gólt rúgtunk! Gólt rúgtunk, jaj istenem, micsoda öröm bennem! A német tábor elcsendesül, s nekem olyan erős a szívverésem, szinte az ájulás szélén... nem adtuk fel!

Aztán bekaptuk azt a harmadikat. Az utolsó percben. Elvesztettük. De szép volt. Iszonyúan szép. Ezért érdemes.

Tímár Magdi Cilin: Török-magyar védőszentek

"120. perc − gólt kapunk. Mintha gyomorszájon öklöztek volna, hirtelen kiszalad belőlem minden erő, minden remény, minden levegő. Bassza meg, hát ennyi volt. Nézem az ágynemű apróvirágos mintáit, a lábamnál alvó cicákat, a falon a képeket, csak a képernyőt nem bírom látni − aztán felkapom a fejem. Valami történt. Uramisten!" - harmadszor is Tímár Magdi Cilinnél ICA labdája.

Nem láttam az első félidőt, de rohantam haza, otthagyva a lelkes lánycsapatot, a megvitatást, hogyan, miként vonuljunk idén a magyar gárda híveitől kísérve és terrorizálva − élükön a focidrukkerek fekete símaszkos aktivistákkal, mellettük félőrült nagymamák kosárnyi tojással, pitbullok árpádsávos kendővel átkötve és gazdáik csinosnak vélt árpádsávos szoknyácskában.
Vettem két sört. Gyorsan, tv bekapcs. Még időben vagyok, gól még nuku, rohan, fut a két csapat, a horvátok a nyomulósabbak, mi törökök valahogy a sárgalapot gyűjtögetjük. Mindjárt jobb lesz. Mindjárt gólt rúgunk, és akkor...
Lehajtom a fejem, nem lesz ez így jó. Félek a símaszkos, molotovkoktélos faszoktól, félek az őrjöngő nagymamáktól, a fröcsögő, nyálukat köpködő primitív emberektől.
Jó estét nyár, jó estét foci, jó estét szerelem!
Eldöntetlen most ez a meccs. Nincs gól, csak akarás. Pisilnem kell. Gyorsan kiszaladok, szünet van, pisilek. Annyira szeretem ezt az életet! Annyira szeretem ezt a szubkultúrát, ezt az országot, a nyelvet, amit beszélek, a nőket, a barátaimat, a családomat, a munkámat, a cicáimat és még annyi de annyi mindent!
Hosszabbítás. Gyerünk fiúk, most mindent bele! És megy a török csapat, nagyon akarja megint, de valahogy semmi sem jön össze.
Nekem is lehet védőszentem. Ha felvonulok, vihetem magammal, hogy védjen, óvjon. Hogy ne találjon el a tojás, az égő koktél, a fröccsenő nyál.
Tördelik a védelmet a horvátok, futnak el szélsebesen a törökök a széleken, de hiába minden, hiába minden, pedig nem jó dolog az a tizenegyes-párbaj...
Kinyitom a második sört, a cicáim nyávintanak egyet, jelezve a vacsoraidőt. Mire az etetésből visszaérek, már lejárt az első fertályóra. Rossz érzésem van, szorul a gyomrom, nem lesz ennek jó vége, de hajtanak a fiúk, villannak a sárgalapok, ha tovább is jutunk, ki fog pályára lépni?
120. perc − gólt kapunk. Mintha gyomorszájon öklöztek volna, hirtelen kiszalad belőlem minden erő, minden remény, minden levegő. Bassza meg, hát ennyi volt. Nézem az ágynemű apróvirágos mintáit, a lábamnál alvó cicákat, a falon a képeket, csak a képernyőt nem bírom látni − aztán felkapom a fejem. Valami történt. Uramisten! Gólt rúgtunk! Gólt rúgtunk az utolsó utáni utáni percben! A levegő betódul a tüdőmbe és majdnem szétrepeszti, kiabálok, a cicák felugranak, csapdosom a virágmintás ágyneműt, sírok és kiabálok. Mindenkinek lehet védőszentje! Igen, igen, igen! Akarom, kell!

Tímár Magdi Cilin: Török vér

"Bár megállna az idő, bár szólhatnék ott a gyepen küzdőkre, hogy legyenek tekintettel rám, csak pár percet kérek, nem sokat, ennyi talán kérhető, mindjárt jövök, csak néhány pillanat, igen!. Átrohanok. Nézem a verset. Tiszta szenvedély. Bassza meg, miért kell kettészakadnom? Alfi üvölt. Újabb gól. Felpattanok, visszarohanok. A török vér!" - ICAfoci labdáját Tímár Magdi Cilin passzolja tovább.

Ülök a parkettán, egy vadidegen parkettán egy majdnem vadidegen pasi mellett. A földön tévé, megy a meccs. Ő a cseheknek, én a törököknek, ( talán azért, mert biztosan érzem, van bennem török vér, de szerbhorvát tutira és szaunázni is a Királyba járok, mert olyan szép tésztaszűrő belülről a kupolája). Szóval, nőm a másik szobában a gép mellett, verset ír, albérlőtársa itt a parkettán, amúgy fociedző....külön faj.
Ülünk., Alfi meredten nézi, közben jár keze-lába, néha kommentál, ellentétesen a hivatalos, tévéből áradó magyarázatnak, (de az a fickó amúgy is halál béna a focihoz, nem tudom mit dumál és minek, ha egyszer nem ért hozzá...) én Alfinak hiszek.
Vezetnek a csehek. Még nyolc perc a szünetig, mikor nőm belép. Most azonnal menjek át hozzá, és nézzem meg az új versét. Bénán körbetekintek. Most? Jaj ne már! Csak néhány perc a szünetig, és majd akkor... de nem, nincs kegyelem, nincs könyörület, fel kell állnom és át kell mennem, el kell olvasnom, gyorsan, szaladok, fénysebességgel veszem be az előszobai kanyart, be a gép elé, fut a vers, jó vers, most mondanom is kell valamit, indokolni, elemezni, jaj istenem,miközben minden pillanatban azon rettegek, hogy lemaradok... és valóban.
A szívem szakad, de érzem, nekünk törökvérűeknek, nincs lehetetlen. A szünetben kimegyek a hűtőhöz sörért. Kinyitom az ablakot, elszívok egy cigit, aztán vissza Alfi mellé. Éhes lettem. Kérsz virslit? Kér.
Nőmhöz is átrobogok. Kérsz virslit? Ő is kér. Gyorsan, hűtőből ki, gáztűzhely, fazék, víz, vissza a tévé elé, Alfi mellé. Támadnak a törökök. Hihetetlen az akarat, a hit, a nyomás. (Tuti, hogy van bennem török vér.)



Gólt rúgtunk. Alfi felhördül, a lábszárát vakargatja, a fejét csóválja, aztán bólogat. És én tudom, hogy még nincs vége! Tudom, hogy nem áll le a török csapat! Fussatok véreim, fussatok! Akarjátok!
Nőm újra az ajtóban. Elakadt az írásban, most azonnal menjek, de iziben.
Az élet ily kegyetlen, vagy csak nőm? Alfira nézek. Bár megállna az idő, bár szólhatnék ott a gyepen küzdőkre, hogy legyenek tekintettel rám, csak pár percet kérek, nem sokat, ennyi talán kérhető, mindjárt jövök, csak néhány pillanat, igen!. Átrohanok. Nézem a verset. Tiszta szenvedély. Bassza meg, miért kell kettészakadnom? Alfi üvölt. Újabb gól. Felpattanok, visszarohanok. A török vér!
Gyerünk fiúk, még van idő, még van néhány perc, akarjátok jobban, mint bármit a világon, és akkor sikerül, az én véreim vagytok, csináljátok!
Remeg kezem lábam, nőm biztosan sértetten dacol a szavakkal, de nekem most itt kell lennem, megértés is van a világban, s ha nincs, jaj nekem.. ezek tudnak harcolni, akarják, amit akarni kell, én is azt akarom, amit ők, így együtt jók vagyunk, és igen. A befejezés előtt kevéssel. Megcsináltuk. Nyertünk. A virsli szétfőtt. Sunnyogva átkuszatolok nőm szobájába. Átölelem. Verset írni holnap is lehet, - susogom bűnbánón. Igazad van - mondja, és megágyaz.

Tímár Magdi Cilin: Gladiátortánc

Az Foci EB minket sem hagy hidegen: mi is játszunk egy kicsit. Amolyan női focit, esetenként férfiakkal. A kezdőcsapat egy hétig terelgeti a szöveglabdát, néha cserével. Bódis Kriszta, Gordon Agáta, Györe Gabriella, Tímár Magdi Cilin és Pálfi Balázs írásait olvashatják a héten - s természetesen mindenkit vár június 12-én csütörtökön este héttől az Irodalmi Centrifuga a Centrálban Bódis Kriszta íróiskolájának tanítványaival.
A kezdőrúgást Tímár Magdi Cilin ejti meg.


Gladiátortánc

Fut a fiú, fut a szép piros mezében, futnak a kékek is, de egy sem éri utol.
Valaha én is ilyen szépen tudtam elfutni a szélen, de a helyzet az, hogy szép cseleket sosem tudtam. Csak szaladni gyorsan a labdával, aztán mielőtt beleütköznék az első védőbe, nagy ravaszul lepasszolni és immáron labdátlanul sebesen megkerülni a morc védőt, visszakapni a labdát és huss, máris kapura törni, ha kell, megint passzolni, megint megkerülni, labda vissza, és hoppá, máris ott a gól.
Az én nevem Gert Müller volt, a Kareszé Crojf (de hogy kell lebetűzni?) és Misi volt Euzébio. Ja, és persze Frigyes a szomszéd utcából, na ő volt Pelé. Néha beállt a hugi is, de felváltva, hol ebbe a kapuba, hol a másikba, Nevet sem választott soha, mert nem érdekelte ez a dolog annyira; csak a kedvünkért tette le néha a pislogó szemű, ronda babáját, amelyik még sírni is tudott, ha a hátára döntötték és vissza. '74-et írtunk, én akkor voltam 11 éves a hugi 9. Anyai-apai ágon beszívtuk a foci szeretetét, Fradista szívvel.



Választhattam volna a Csepel-drukkerséget is, mert a papám harcos csepeli, de a zöld sasok szálltak közel hozzám. Szerettem a focit. Minden barátnőmet elcipeltem legalább egyszer az oroszlánbarlangba, és nem szégyellem, de ha gólt rúgott a Fradi, potyogtak a könnyeim.
Ma már nem szeretem a magyar focit és nem szeretem a Fradit sem. De az olaszok, a brazilok, az angolok, a spanyolok...
Most is, robog ott középen a kék mezes, cselez, tör előre, megint cselez, passzol, elfut, visszafut, átvesz, körülnéz, látom a tekintetén, hogy akarja, nagyon akarja, nem csak úgy, tessék-lássék módon, hanem elszántan, ahogyan kell. Rúgja is a gólt, aztán nagy az öröm, szalad boldogan, szép izmos a lába, fut mellette még vagy négy kékmezes, utolérik, leteperik, ölelik, csókolják. Gladiátortánc.
Azt hiszem, szeretni is csak így érdemes. Ahogyan ezek fociznak. Soha többet nem megyek ki az Üllői úti pályára.