Tímár Magdi Cilin: Iszonyúan szép

Ma este ugyan német-spanyol döntő lesz, de azért török-drukkernek lenni sem rossz, ha nem csak a győzelem a tét - míg a török vendégmunkások az osztrákoktól rajtunk keresztül tartanak hazafelé végtelen sorokban, s mára Bécset inkább a spanyolok és németek lepték el, Tímár Magdi Cilin arról beszél, amiért érdemes.

Tímár Magdi Cilin: Iszonyúan szép

Orczy kert. Török-német meccs. Korán jöttem, kiválasztom az asztalt, a padokat hurcolom. Készülök. Tudom mi lesz. Leülök a padra, középre. Mindenki késni fog, az én dolgom foglalni most amit kell. Múlnak a percek, gyűl a nép. A focinézők népe. Megtelnek a sorok, a padok. Jönnek hozzám, vihetnék-e az üreset? Nem, mondom, még vagy hat nő érkezik perceken belül, és mind török drukker. Menekülnek. Német szurkolók tőlem jobbra. Kisebb sereg, hangosan, röhörészve, besörözve. Nem baj. Kezdődik. Ülök, iszom én is a sört, cigizek. Egyedül érzem magam, és úgy is van. Vagy mégsem? Vannak még rajtam kívül a török vér hívei? Vannak. Hallom a hangjukat, a tapsot, a bíztatást. Ideges vagyok, nehéz tartani az üres asztalt a padokkal, miért késnek? Úgy vagyok most magammal, hogy nem tudok kiegészülni.



És akkor ebben a tarthatatlan állapotban egyszercsak ott a gól. A mi gólunk. Felugrok. Egyedül a nagy asztaltól, kezem a magasban, tapsolok, iszonyúan ver a szivem. Nem hagytuk a végső percekre! Új taktika, új szív! Nagyon jó érzés. És látom, még felugráltak néhányan a sok száz néző közül. Nem vagyok csont egyedül. Lassan megérkeznek a többiek. Ági is, a barátaival. Ági német szakos volt, zsír német drukker, megértem. A barátai is német drukkerek. Kicsit most rossz. Robognak a németek, gólt rúgnak. Üvölt a nézősereg, üvöltenek a németek, csak én ülök dermedten. Meg még néhányan. Nem baj, gondolom, jól játszunk, harcosan, nem ez a vég. Megjöttek a többiek is. Taki velem van és a törökökkel. Szeretem Takit, szerettem mindig is, élni is vele, valahogy egyhúron pendültünk. Néha elmegy a kép, elmegy a hang. Mint a szerelemben. Mint most is. Nézünk a fejünkből kifelé, most mi van? A németek azonnal a mobiljukhoz kapnak, telefon Németországba... mi, földhözragadtak csak várunk. És akkor a német szurkolótábor felüvölt. Táncot járnak, nem értem mi történt. Csak nem gólt rúgtak? A vetítővásznon nincs mozgás, nincs semmi, csak csíkok. Ezek azért táncolnak? Gól? Gólt rúgtak? Mit tudnak, amit én nem? Jön a kép, jön a hang. És valóban - vezetnek a németek. Ági felsikolt, táncol, táncolnak a barátai. Nagyon fáj. Annyira jók vagyunk, annyira jól küzdünk, az nem lehet, hogy ne tudjunk egyenlíteni, ha ennyire akarjuk! Megint elmegy a kép, a hang. Valami rádiós közvetít, mint a hetvenes évek végén, iszonyú a feszültség, pattanásig vagyok, és akkor a semmiből a hang magához vesz. Gólt rúgtunk! Gólt rúgtunk, jaj istenem, micsoda öröm bennem! A német tábor elcsendesül, s nekem olyan erős a szívverésem, szinte az ájulás szélén... nem adtuk fel!

Aztán bekaptuk azt a harmadikat. Az utolsó percben. Elvesztettük. De szép volt. Iszonyúan szép. Ezért érdemes.