Gubicskó Ágnes: EURO 2008 Futballerina

Aki végignézi, hogyan vezeti ICA labdáját Gubicskó Ágnes, arra is választ kap közben, milyen a Happel Stadion mellől egy osztrák-német meccs s miért lehetséges, hogy javarészt ugyan férfiak fociznak, mégis a nők a játékosok. S közben azt is megérti, hogy a fociban a határ miért nem férfiak és nők között húzódik.

Ma este elmetrózom a Happel Stadionhoz, elmegyek nézelődni, képeket csinálni, fel is írom fekete füzetembe, hogy osztrák-német, el ne felejtsem.

A tömegre vagyok kíváncsi, azt hiszem, e két náció tömegére.

Még dél van, a belváros felé sétálok. A dóm körüli utcák végre érezhetően lüktetni kezdenek, egy erőteljes skandálásra besodródom a dómhoz. Német nemzetiszínű férfitábor hullámzik középen, valami törzsi tánc lehet, megforgatják kicsit a teret. Megint elbizonytalanodom, mosolyogjak-e. Egy fiatal férfi kipillant a kattintgató közönségre, és a következő néhány tánclépésben elveszíti a ritmust. Erre táskám mélyéből előveszem fényképezőgépem, fókuszálok, s kattintok én is: képet csinálok belőletek!

Vannak itt nők is, az egyik madárijesztőt csinál magából, úgy árulja a nemzetiszínű sálakat. Huszonkét fok napsütés, ledermesztem őt is a fényképezőgépemmel, nézzék.



Az a különbség, hogy a nő belenéz a gépbe.

Útban hazafelé megveszem az an.schläge nevű osztrák feminista folyóiratot, júniusi száma tematikus blokkot szentel a futballnak. A vezércikk a szexista reklámokkal nyitja a témát, a bőrlabdás félmeztelen nőkkel és férfiakkal, amikre az egyik cég úgy reagált, hogy a vicces és erotikus szlogenek csökkentik a szex-elvonási tüneteket az EB alatt. A foci prostituálódott, mondják egyesek, mások szerint jobb nem keverni a fogalmakat. Egy balos szórólap pedig arra figyelmeztet, hogy mindezt persze az adófizetők sínylik.

Én magam úgy két hónapja pillantottam meg először egy pékség kirakatában egy foci-cipót, és lenyűgözött. A mai foci nem romantikus, felfedi a kapcsolatok gazdasági jellegét, a csapatban is kiütköző egot. Persze az önző játékos egy művész, gyermeki, dacos, egyszerre tud ellenszenves és magával ragadó lenni, a passzoló játékos pedig szintén, csakhát ő rájött, jobban jársz, ha passzolsz.

Rendeztek itt Bécsben tavasszal egy konferenciát „Férfi teremt. Nő játszik” címmel, ahol néhány előadás oda vezetett, hogy a futballban kevésbé a nő kirekesztése jelent problémát, hiszen mára már igen sok női csapat létezik (az első 1894-ben alakult), arab országokban dinamikusan fejlődnek, mint inkább a férfi homoszexuálisok abszolút kizárása. Ami ellent mondani látszik az egymást csókoló, egymásra boruló, síró futballisták képével. Így felvetődött, hogy homoerotikus helyett mondjunk inkább homoszociálisat.

Tanja Walther egykori Bundesliga játékosnő, leszbikus aktivista, szerint nehéz jellemezni a mai helyzetet. Justin Fashanu 1998-ban felakasztotta magát, mert coming out-ja után minden klubból kizárták. De miközben a futball ma is diszkriminatívan működik, addig David Beckham meleg magazinnal hagyja magát fotóztatni, sőt bevallja, hogy néha a felesége bugyiját hordja. Közben a bécsi „ROSA LILA VILLA” (leszbikus, meleg, transzgender központ) kapuja fölött az a szöveg olvasható, hogy „Inkább futballozni az utcán, mint futballt nézni a nemzetért!” . Mindenesetre még ebben az évben EuroGames-t, meleg eubajnokságot rendeznek Barcelonában.

Este kimetrózom a stadionhoz, mintha a tömeg vinné a metrót. Hát itt volnék, tényleg jó a hangulat, csinálok pár képet. Az egyik osztrák üvölteni kezd „Di-sznó né-metek!”, majd összeölelkezik az egyikkel. Közben elromlik a gépem, leülök egy kőlabdára, amiből csak a labda lényege hiányzik, a mozgás, elunom magam, a tömeg beillan. Olyan, mintha egy szeméttelepen ülnék, csak a szaga más, részeg testvérek szaga, fenn egy helikopter köröz. Leül elém egy kínai srác, lassan elszív egy cigarettát, majd váratlanul valamiért nevetőgörcsöt kap. Nem tudom, hogyan gondolta.

De volt az arcában valami nőies.