"A foci iránti olthatatlan szerelmem akkor, ott, a Népstadionban kezdődött, annál a kapuralövésnél. Ahogy ott állt a kapuban, azon a két gyönyörű lábán, széttárva izmoktól duzzadó karját és nézett a két okos szemével. És kivédte." - Telkes Margit, az Irodalmi Centrifuga korábbi vendége látva ICAfoci passzait úgy gondolta, maga is beszáll a játékba. Erre biztatunk minden olvasót is: ha tetszik a játék, hozzászólásaival kommentálja a labdamenetet, értékelje a játékosokat.
A foci iránti olthatatlan szerelmem akkor, ott, a Népstadionban kezdődött, annál a kapuralövésnél. Ahogy ott állt a kapuban, azon a két gyönyörű lábán, széttárva, izmoktól duzzadó karját és nézett a két okos szemével. És kivédte.
Mert ez a lényeg, ez a csodálatos, a kivédés, a rossz elhárítása, ez a siker. Mert futni mindenki tud, akinek szíve, lába bírja, tud kapu felé lőni is, néha sajnos bele is, de kivédeni! azt kevesen, csak a kiválasztottak tudnak, akik jó psychológusok is egyben, akik szuggerálni is tudnak, megigézve a lövőt, félre-, fölérúgásra kényszerítve, vagy arra, hogy egyenesen a kapus okos kezébe irányítsák a labdát.
Én mindig a kapusnak drukkolok, hogy kivédje. Mindegy nekem, hogy melyik kapuban áll. És legfontosabbak, persze a tizenegyesek. Akkor folyik hátamon az ideges izzadás, fogom a pulzusom és megesküszöm, hogy nem nézem legközelebb a focit, nem akarok infarctust kapni. Csak most, még egyszer, utoljára. Akkor bűvölöm a kapust, tudom, hogy most kell igazán okosnak lenni szegénykémnek, most nagyon kell ismerni a lövőt, a személyiségét, hibáit, babonáit, aznapi egészségi állapotát, amikor csak ketten vannak a világon, minden más megszűnik, nincsenek háborúk, nincs éhezés, globalizáció, bolygó-felmelegedés, család, szerelem, semmi, csak ők ketten. Akkor kell ügyesen beállni a kapuba, szemmel verni a szemben állót és bűvölni azt a csodás bőrgolyót, hogy ne rezgesse meg a hálót és akkor én boldog vagyok és kiabálok is örömömben és visszaidézem azt a feledhetetlen pillanatot, amikor Ő ott állt a kapuban, azon a két gyönyörű lábán, széttárva izmoktól duzzadó karját és nézett avval a két okos szemével. És kivédte.
(Telkes Margittal 2008. június 5-én és június 12-én találkozhattak a Centrifugában.)
A foci iránti olthatatlan szerelmem akkor, ott, a Népstadionban kezdődött, annál a kapuralövésnél. Ahogy ott állt a kapuban, azon a két gyönyörű lábán, széttárva, izmoktól duzzadó karját és nézett a két okos szemével. És kivédte.
Mert ez a lényeg, ez a csodálatos, a kivédés, a rossz elhárítása, ez a siker. Mert futni mindenki tud, akinek szíve, lába bírja, tud kapu felé lőni is, néha sajnos bele is, de kivédeni! azt kevesen, csak a kiválasztottak tudnak, akik jó psychológusok is egyben, akik szuggerálni is tudnak, megigézve a lövőt, félre-, fölérúgásra kényszerítve, vagy arra, hogy egyenesen a kapus okos kezébe irányítsák a labdát.
Én mindig a kapusnak drukkolok, hogy kivédje. Mindegy nekem, hogy melyik kapuban áll. És legfontosabbak, persze a tizenegyesek. Akkor folyik hátamon az ideges izzadás, fogom a pulzusom és megesküszöm, hogy nem nézem legközelebb a focit, nem akarok infarctust kapni. Csak most, még egyszer, utoljára. Akkor bűvölöm a kapust, tudom, hogy most kell igazán okosnak lenni szegénykémnek, most nagyon kell ismerni a lövőt, a személyiségét, hibáit, babonáit, aznapi egészségi állapotát, amikor csak ketten vannak a világon, minden más megszűnik, nincsenek háborúk, nincs éhezés, globalizáció, bolygó-felmelegedés, család, szerelem, semmi, csak ők ketten. Akkor kell ügyesen beállni a kapuba, szemmel verni a szemben állót és bűvölni azt a csodás bőrgolyót, hogy ne rezgesse meg a hálót és akkor én boldog vagyok és kiabálok is örömömben és visszaidézem azt a feledhetetlen pillanatot, amikor Ő ott állt a kapuban, azon a két gyönyörű lábán, széttárva izmoktól duzzadó karját és nézett avval a két okos szemével. És kivédte.
(Telkes Margittal 2008. június 5-én és június 12-én találkozhattak a Centrifugában.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése