2008. június 6., péntek

Beszámoló ICA 2007. évi tevékenységéről

Cikkünkben ICA 2007. évi alapítványi elszámolásának szöveges részét tesszük közzé. (ICA élőfolyóirat a Centrál Kávéházban legközelebb május 12-én, majd május 19-én jelentkezik.)

Közalapítványunk, az Interkulturális és Irodalmi Centrifuga Alapítvány, közkedvelt rövid nevén ICA 2006 decemberében alakult, 200Eft alapítványi vagyonnal, így első működési éve volt a tavalyi esztendő, 2007, mely felülmúlta várakozásainkat, részben a mérlegbeszámolóból kiolvasható számok és összegszerűségek szerint, részben pedig a számok mögötti tartalmat és munkát tekintve.

2007-ben 3 pályázaton nyert ICA.

A SZMM interkulturális mesekötet tervünket támogatta 750Eft erejéig, az NKA színházi kollégiuma Erdős Virág Mara halála című darabjára adott 850EFt-ot, a MASZRE pedig 2MFt-ot juttatott irodalmi rendezvények szervezésére. Az Alapítvány magánszemélyektől is kapott adományokat Bódis Kriszta hétesi programjához, összesen 70EFt értékben.

Az interkulturális mesékre kapott pályázati összeggel határidőre elszámoltunk, 25 mesét rendeltünk meghívott szerzőktől, a megszerkesztett anyagot a Csimota kiadóval partnerségben próbáljuk megjelentetni.

A két további pályázat gyümölcsei 2008 folyamán értek be, a könyvelés ezért nem tartalmazza még az elszámolásukat. (A jövő évi beszámoló előzeteseként ezekről is hírt adunk: Erdős Virág darabját a Kolibri pincében mutatták be Felhőfi-Kiss László rendezésében. Az előadáshoz ICA a pályázati összeget a darab szereplői, szerzője és rendezője számára kifizette.
Irodalmi rendezvényekre nyertünk 2Mft-ot. Az összeget 2008-ban használtuk fel. Ebből fő tevékenységünk, az Irodalmi Centrifuga estek szerkesztését és vezetését díjaztuk és finanszírozzuk ICA honlapjának megszületését.
A részletek a 2008-as elszámolásban tekinthetők majd meg.)

Fő tevékenységünk 2007-ben is az Irodalmi Centrifuga estek szervezése és rendezése volt a Centrál kávéházban. Az estek rendszeressé váltak, egy-két naptárilag indokolt csúsztatással megtartottuk a kétheti rendszeres jelentkezést. A Centrifugák látogatottsága kiegyenlített volt, témáink és meghívottaink köre bővült, gazdagodott. 2007-ben az volt az érzésünk, hogy lépéseket teszünk az Alapítvány céljai felé.

2007-es műsoraink részleteiről ma már élményszerűen lehet tájékozódni honlapunkról.

A honlapunk egyben élőfolyóirat és archívum is, amely valós időben együttműködik a programjainkkal, feldolgozza és dokumentálja eddigi aktivitásunkat (elofolyoirat.blogspot.com).

2008. május 26.

Nincsenek megjegyzések: