2008. június 17., kedd

Gordon Agáta: Foci-drog

A kollektív tudat kollektív drogokkal szinkronizálódik. Domináns kollektív drogok például az alkohol, a pénz, az ideológiák, a szex, és még sokan. Ha a domináns drogok jól együttműködnek, akkor a kollektíva csodákra képes, piramist épít, önszerveződik, túlél és gyarapodik, megnyeri a meccset. Ha rosszul, akkor gyanakszik, menekül, önpusztít, népírt, agresszívan és kényszeresen élősködik.
A foci üdítően szexmentes drogtársulás, médiajelenléttel.

Foci-drog

Szabályozott együttműködés, csapatszellem, közös cél, küzdés: ennyi az értelmes élet receptje, már csak az kell hozzá, hogy mindezt tiszta erőből, szívvel-lélekkel és együtt-egymásért.

A foci például egész jó mintája a szabályozott együttműködésnek, amire nagyobb szükség van, mint gondolnánk. Irodalomban pláne.
Végre mondjuk csak ki, mit gondolunk egymásról, magunkról, a csalásainkról, az istenünkről, a tízparancsolatunkról, az apánkról és az anyánkról, a pénzről és a becsületről.

Ez jó koncepció, engedi a partjelző. De mire a koncepció megszületik, amíg nyugodtan passzolgatunk, a labda már rég máshol jár: azt gondoljuk, az ellenségnél.
Képzelgések, hárítások, előítéletek és hazugságok, drogok és függelmek, semmibe hulló próbálkozások, új helyzetek, régi megoldások.

De bármit gondolj, az ellenség csak belül lehet.
Az ellenség az a valami, ami nem engedi, hogy fuss és örülj.
Az ellenség hallgat belül, komplexusa van, kishite, az ellenség lógásra, lazsálásra biztat, vesztést programoz, a belső ellenség külső ellenséget gyanít, parázik és okoskodik − az öncenzor megmondta előre.

Nincs ellenség! − magyarázzák az edzők hosszú ideje − csak partnerek vannak. A gól, essen bármely kapuba, a miénk. A jutalomért, a gázsiért gólokat kell lőni, a pénzért dolgozni kell, a szeretetért szórakoztatni.
Jó, de akkor most melyik kapuba? − kérdezi valaki odabent.

Önzőzni buta dolog, csapatjáték-szerűtlen. Nehéz fogyasztói szemlélettel megérteni, hogy mi a francért nem adnak mindenkinek egy labdát. Meg egy kaput.
Nehéz fogyasztónak megmagyarázni a közösségit. Hogy elég egy gömb, a többi a személyiség, az elegancia, a koncepció, a telepátia és a közös célra szinkronizált kollektív tudat, adrenalinnal feldúsítva.

A kollektív tudat kollektív drogokkal szinkronizálódik. Domináns kollektív drogok például az alkohol, a pénz, az ideológiák, a szex, és még sokan. Ha a domináns drogok jól együttműködnek, akkor a kollektíva csodákra képes, piramist épít, önszerveződik, túlél és gyarapodik, megnyeri a meccset. Ha rosszul, akkor gyanakszik, menekül, önpusztít, népírt, agresszívan és kényszeresen élősködik.
A foci üdítően szexmentes drogtársulás, médiajelenléttel.
Kicsit olyasmi, úgy ott a hírek vége felé, a futballrovat, mint a bűnügyi. És tényleg, mindkettő férfitöbbségű szakterület.
Ha egy népirtást meg egy labdajátékot produkál egy civilizáció, akkor az egy átlagos férfiteljesítmény.
Maga a civilizáció, néhány száz generáció egy faj egy populációjából: nos, ez női teljesítmény.
A faj folyamatos szülése, születése, túlélése és utódgondozása szempontjából a foci nem tűnik annyira jelentős teljesítménynek, mint amilyen jól szervezett hálózatot mozgat és manipulál. Igaz, ezt elmondhatnánk még néhány jól felépített hálózatról.

Az erőterek megváltoztak. Nem az ellenféllel játszanak, hanem a közönségnek.
Fehérek a színesekkel, kelet a nyugattal, Európa Amerikával, nőies a férfiassal, üzletszerűség a nemzetivel, bulvár a sportszerűséggel működik együtt. Inspiráció és kényszer, szenvedély és rutin küzdenek a személyes megoldásokkal és az abszolút értékekkel. Ilyen a foci: nagyszerű projekciós felület, amiből akkor is tanulhatunk magunkról, ha csak messziről vetünk rá néha egy pillantást.

Azután lehet tovább gondolkodni a kapuról.

2 megjegyzés:

hobbihilda írta...

Az antianyagon kívül, legjobban az agyban, természetes úton termelődő drogok érdekelnek. Van ilyen, pl az anandamid (szankszkriül belső boldogságot jelent), szerintem Buddha nagyban állította elő. Nem csinált egyebet, ette a csokit, elmélkedett és megtalálta azt a receptort, amit merőben gondolati úton kell birizgálni, hogy nyomja magából endokannabinoid cuccot.
Azon meg erősen mosolygok belül, mégse lehet véletlen, Buddha se fel nem találta, se nem játszotta a focit.

Madame Chauchat írta...

A drog hasít. Ti és énre. Ti, akik csak nézitek amit én teszek vele. Ez a személyes drog drámája. Már ellenséget lát minden "másban" és azt gondolja, a másban lévő "belül-ben" van az a gát, ami az "Ő" megértését akadályozza.

Ha nincs ellenség, miért gondoljuk azt, hogy mégis van, csak belül? Hiszen az is csak "partner" az úton.