Gordon Agáta: Foci-drog

A kollektív tudat kollektív drogokkal szinkronizálódik. Domináns kollektív drogok például az alkohol, a pénz, az ideológiák, a szex, és még sokan. Ha a domináns drogok jól együttműködnek, akkor a kollektíva csodákra képes, piramist épít, önszerveződik, túlél és gyarapodik, megnyeri a meccset. Ha rosszul, akkor gyanakszik, menekül, önpusztít, népírt, agresszívan és kényszeresen élősködik.
A foci üdítően szexmentes drogtársulás, médiajelenléttel.

Foci-drog

Szabályozott együttműködés, csapatszellem, közös cél, küzdés: ennyi az értelmes élet receptje, már csak az kell hozzá, hogy mindezt tiszta erőből, szívvel-lélekkel és együtt-egymásért.

A foci például egész jó mintája a szabályozott együttműködésnek, amire nagyobb szükség van, mint gondolnánk. Irodalomban pláne.
Végre mondjuk csak ki, mit gondolunk egymásról, magunkról, a csalásainkról, az istenünkről, a tízparancsolatunkról, az apánkról és az anyánkról, a pénzről és a becsületről.

Ez jó koncepció, engedi a partjelző. De mire a koncepció megszületik, amíg nyugodtan passzolgatunk, a labda már rég máshol jár: azt gondoljuk, az ellenségnél.
Képzelgések, hárítások, előítéletek és hazugságok, drogok és függelmek, semmibe hulló próbálkozások, új helyzetek, régi megoldások.

De bármit gondolj, az ellenség csak belül lehet.
Az ellenség az a valami, ami nem engedi, hogy fuss és örülj.
Az ellenség hallgat belül, komplexusa van, kishite, az ellenség lógásra, lazsálásra biztat, vesztést programoz, a belső ellenség külső ellenséget gyanít, parázik és okoskodik − az öncenzor megmondta előre.

Nincs ellenség! − magyarázzák az edzők hosszú ideje − csak partnerek vannak. A gól, essen bármely kapuba, a miénk. A jutalomért, a gázsiért gólokat kell lőni, a pénzért dolgozni kell, a szeretetért szórakoztatni.
Jó, de akkor most melyik kapuba? − kérdezi valaki odabent.

Önzőzni buta dolog, csapatjáték-szerűtlen. Nehéz fogyasztói szemlélettel megérteni, hogy mi a francért nem adnak mindenkinek egy labdát. Meg egy kaput.
Nehéz fogyasztónak megmagyarázni a közösségit. Hogy elég egy gömb, a többi a személyiség, az elegancia, a koncepció, a telepátia és a közös célra szinkronizált kollektív tudat, adrenalinnal feldúsítva.

A kollektív tudat kollektív drogokkal szinkronizálódik. Domináns kollektív drogok például az alkohol, a pénz, az ideológiák, a szex, és még sokan. Ha a domináns drogok jól együttműködnek, akkor a kollektíva csodákra képes, piramist épít, önszerveződik, túlél és gyarapodik, megnyeri a meccset. Ha rosszul, akkor gyanakszik, menekül, önpusztít, népírt, agresszívan és kényszeresen élősködik.
A foci üdítően szexmentes drogtársulás, médiajelenléttel.
Kicsit olyasmi, úgy ott a hírek vége felé, a futballrovat, mint a bűnügyi. És tényleg, mindkettő férfitöbbségű szakterület.
Ha egy népirtást meg egy labdajátékot produkál egy civilizáció, akkor az egy átlagos férfiteljesítmény.
Maga a civilizáció, néhány száz generáció egy faj egy populációjából: nos, ez női teljesítmény.
A faj folyamatos szülése, születése, túlélése és utódgondozása szempontjából a foci nem tűnik annyira jelentős teljesítménynek, mint amilyen jól szervezett hálózatot mozgat és manipulál. Igaz, ezt elmondhatnánk még néhány jól felépített hálózatról.

Az erőterek megváltoztak. Nem az ellenféllel játszanak, hanem a közönségnek.
Fehérek a színesekkel, kelet a nyugattal, Európa Amerikával, nőies a férfiassal, üzletszerűség a nemzetivel, bulvár a sportszerűséggel működik együtt. Inspiráció és kényszer, szenvedély és rutin küzdenek a személyes megoldásokkal és az abszolút értékekkel. Ilyen a foci: nagyszerű projekciós felület, amiből akkor is tanulhatunk magunkról, ha csak messziről vetünk rá néha egy pillantást.

Azután lehet tovább gondolkodni a kapuról.