Gordon Agáta: Jelenségek a gettóból 2.

"Hol a hétvégék családi rémunalma, amelyet az alkohol pattint fel lassan telítődve az agyakban? A bulis kamaszok, a melós családapák, a mulatós romák, vasárnap délután a likőrözgető lányok, a szombat éjjeli hányások nyoma a járdákon?
Szokatlan béke, valami felnőtt belátás, a sors biztos eltűrése. Szinte már hit ez a tudatállapot itt, a gettó belsejében." - második séta a fifikció erdejében. Holnap Szécsi Magda titkos tollaiból szivárog a tinta - egy újabb írás a Szerelemküszöb novelláskötetből - csak nálunk! Ma Godon Agáta: Jelenségek a gettóból - 2.

Gordon Agáta: Jelenségek a gettóból 2.

Vasárnap. Utolsó kánikulai nap, durván fülledt, forró szél aszal az aszfalton, a fák sugároznak és zörögnek, a betonalatti életből kipumpálják az utolsó csepp vizeket, a házak közötti járdamély forrón kavarog, szemét és száraz levéltörmelék kergetőzik, emberhalak úszkálnak a teleki tér körül.
Üldögélnek egy nonstop ábécé lábazatán vagy hatan, nyűtt férfiak, nők, szagolok rajtuk egy faluszéli élőhelyet, a nő nőietlen, nagymamaszerű, ölében mosolygós kisbaba, kétéves körül, fickándozó maszat.

Hol a hétvégék családi rémunalma, amelyet az alkohol pattint fel lassan telítődve az agyakban? A bulis kamaszok, a melós családapák, a mulatós romák, vasárnap délután a likőrözgető lányok, a szombat éjjeli hányások nyoma a járdákon?
Szokatlan béke, valami felnőtt belátás, a sors biztos eltűrése. Szinte már hit ez a tudatállapot itt, a gettó belsejében.

Háznagy Elzát vasárnap délután látogatta meg újra Szása és fiatalabb Ikre. Már ismerősként sétáltak végig a Telekinél, nézegették a kirakatokat és latolgattak.

Megkérdezte maga, milyen lakást vesz? Kérdezte a közös képviselő Háznagy Elzát a héten, és egy perccel később értesült Szása is, hogy a födémmel gondok vannak, egy oszlopot köteles a ház a harmadikon az ő lakásába beépíteni, hogy a nyakába ne essen a plafon. A födém az, ami a te lakásodban fenn van, a felsőszomszédod meg azon kopog, zörög, lépked és nyikorog. Említi Ikernek Szása, a műszavak pontos értelmezése nem csak férfidolog.

Na mi van ezzel a plafonnal? Léptek be a rácson és az ajtón, a szomszédok kinn éltek a gangon, ácsorogtak pucér kislányok és lesült fiúk. Náluk szakad, pillantott Elza rájuk, amíg behúzta az ajtót.
Ez a rasszizmus, intette Szása Elzát, Ikre lassított: ti nem ölelitek meg egymást, amikor találkoztok? De Elzáék ezen már túl vannak egy évtizede, és zavartalanul folytatják. Persze hogy a cigánynak jut a hasadt falú, az omló plafonos, ahová oszlop se fér, annyi a lakos.

Háznagy Elza gondterheltnek tűnik, amint kihúzott ágyán hever, tekintete a tévé felé, szeme szokatlanul kék így délután, és halálosan nyugodt. Komolyan veszi a társadalmi felelősségvállalást. Hogy most ő a példa és információs csatorna, hogy aki dolgozik az boldogul, lakik, fogyaszt és törleszt. Háznagy Elza felnőtt, és most kivár, mielőtt bevonódna a szomszéd életekbe és a nyócker megrágja, elnyeli vagy kiköpi végleg.

Megmondtam nekik, ezen nem is volt semmi meglepő, Elza identitása szilárdan elkülönülő. Tudatában van, hogy ő nem cigány, neki könnyebb volt és biztonságban van itt vasárnap délután. Megmondta nekik, hogy a kölcsönhöz dolgozni kell, három hónap egy jövedelemigazolás, ez a legkevesebb. Mihez értetek? Kérdezte a fiatal párt, akik mellett szülők és kisbabák fértek még el 26 négyzetméteren. Semmihez, írtunk levelet demszkinek, a mosolyuk szép, ezt itt Elza jegyzi meg, írni azt tudnak, az írásban hisznek...

Teknőc írt valamit? - kérdezte Szása. Teknőctől várta volna, hogy beszámol az életéről, de azt üzente, írni nehéz. Leír egy mondatot és ragyog. Ez történt. Teknőc ezt nem szokta meg. Leírt egyet és ijedten megállt. Mi lehetett… – tűnődött Szása.
Teknőc nem küldönc, ezt jelezte, és bemutatta Borcsát Józsikámnak. Nála olcsóbb a cucc, közelebb van és szépen énekel...
A mondatot nem mutatta, felelt Elza.

A kislányok is ilyet játszanak, a lépcsőn ülnek, papírjuk akad és leveleznek, apának írnak. Azt mondta anya, írjanak neki odabe, de Elza látta a nagybetűket, úgy kezdődött, Kedves babám! A babájának is írhat valaki levelet.
Ez rasszizmus? – kérdezte Szása Ikrét, aki jártasabb a tolerancia útvesztőiben. Neeem, engedi meg elhúzva kicsit a szót, nem rasszisták vagytok, hanem itt végre kis polgárok. Ahogy a Dunán túl meg ti voltatok a félhajléktalan félcigányok – nevet Iker a társadalmi fesztávon.

És veled mi van, kérdezte Elza, mint egy gyereket, és Iker úgy is adott rá feleletet. Jól vagyok, köszönöm, egészségesen élek, reggel tornázom, aztán fürdök, este újra, közben jól vagyok, munkát keresek. Barátaimmal találkozom, ők is keresnek, jól vagyok. Iker viccelt, de Elza ráfűződött.

Bori otthagyta a vendéglőt, keveset keresett, most nem tudja, menjen vagy maradjon. Vissza Kanadába, ahol nem cigányoznak a konyhán a feketék vagy Fülöp-szigetiek és hamar megtanulják helyesen magyarul, hogy lófasz a seggedbe. „Nagyon nagy itt a gyűlölet. Ehhez én nem vagyok szokva” – mondja, mint aki hazatért. Magyar vagyok? Ott nem volt kérdés...