">
„Csak extra csemegének írom ide, hogy biológusok legfrissebb kutatásai szerint a nőké az eredeti, standard méretű klitorisz a (prototípus), és a férfiaké egy későbbi fejlődés eredményeként nőtte túl magát, és lett belőle pénisz. Magyarán, ezen biológusok szemüvegén át tekintve a világegyetemet, a klitorisz valójában eredetileg is női jellegű szerv, nem pedig csökevényes hímtag, így orgazmikus "juttatásai" magától értetődően, mintegy történelmi jogon "járnak" a nőknek.” - Forgács Zsuzsa Bruria 2001-ben a Magyar Narancsban megjelent kiáltványa akkor nagy feltűnést keltett. Vajon változott-e azóta e téma megítélése?
Forgács Zsuzsa: A Nap, a Hold és a Klitorisz (Kiáltvány a női orgazmusról) - 1. rész
Ha az isten villás farkat adományozott volna a férfiaknak, nyilván nem lett volna szükség arra, hogy a freudista pszichoanalitikusok és követőik kerek egy évszázadon át gyártsák elméleteiket arról, hogy a klitorisz milyen módon melegágya minden női devianciának, abnormalitásnak, neurózisnak, hisztinek, immoralitásnak és igen, kapaszkodjunk meg: magának a FRIGIDITÁSNAK is. Persze nem is olyan nyilván. Mert lehet ugyan, hogy a villás farok (kompatibilis méret esetén) minden különösebb odafigyelés nélkül tudott volna örömöt okozni a klitorisz gazdájának - és isten feltételezett céltudatos rendeléseként ez persze automatikusan legitim és felszentelt aktusa is lehetett volna a faroknak -, de ez még nem küszöbölte volna ki azon elméletek szükségességét, melyek segítségével a villás farok birtokosai a nőket passzivitásra, feltétlen megadásra és engedelmességre tudják kényszeríteni. És persze arra, hogy ne csak a világot, saját magukat is elsősorban a férfiak szükségletein, érdekein, elvárásain és interpretációin keresztül szemléljék. Ahogy egy csatározásban és megadásban edzett barátnőm fogalmazta sanyarúan: "Egész életemben arra lettem trenírozva, hogy szembehelyezkedjek magammal. Egy nő nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy kiindulópontja lehessen saját magának cselekedeteiben." Mert a búbánatos gyakorlat mind a mai napig azt mutatja, hogy a nők nemcsak társadalmi tevékenységeik során nem indulhatnak ki - magától értetődően - saját szükségleteikből, vágyaikból és képességeikből, hanem még az ágyban sem. Igen, még a legintimebb pillanatokban is kénytelenek a másik nem által konstruált és rájuk lőcsölt "realitás" követelményei szerint cselekedni, és túlélési stratégiájuk a legtöbb esetben kimerül ezen konstruált realitáshoz való igazodásban, illetve belsővé tételében.
Nem kell járatosnak lenni a freudista irodalomban, hogy éljünk eszközeivel, mikor meg kívánjuk regulázni tévelygő nőinket, akiknek esetleg sajátos elképzeléseik vannak arról, hogy mi módon is esik jól nekik a szeretkezés, és milyen módon evidens számukra az orgazmus. Sajnálatos módon ugyanis a freudista analitikusok alaptézisei népszerűsített formában meglehetős széles körben támadták meg, árasztották el és itatták át a nagy fehér ember köz-tudatát a huszadik században. Márpedig az eszmék makacs dolgok, különösen akkor, mikor maga a valóság kívánja számon kérni magát rajtuk. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a freudi eszmék nagy virulenciával élnek tovább és hatnak ma is a közgondolkodásban. Ez nyilván azért történt így, mert a freudi gondolatok kitűnően indokolták a nemek között fennálló hatalmi, illetve alárendelődési viszonyok létrejöttét a patriarchális társadalmakban, és igazolták azok jogosságát. Így lett a nők biológiai meghatározottsága egyúttal társadalmi végzetük is.
De lássuk csak, ki mindenki frigid a freudista történetben.
Szinte minden nő, akivel egyáltalában találkozhatunk az életben. Az is frigid, aki túl felajzott, az is, aki szexuálisan agresszív - magyarul: szeret kezdeményezni -, az is, aki klitoriálisan élvez, és persze olyanok is, akik a vaginális örömök helyett egyéb aktusokat preferálnak, vagy pedig egyáltalában véve semmilyet se. Legfeljebb az nincs frigidnek bélyegezve, aki a vele szemben támasztott férfiúi elvárásokhoz való igazodás közben vagy mélyen hallgat arról, amit tényleg gondol és akar, vagy olyan ügyesen hazudik, hogy még ő maga is elhiszi.
Itt ülünk a nagy fehér Európában, übermensch-tudattól szétfeszülő büszke kebelekkel, és kitűnően tudunk hörögni azon, hogy milyen barbár az afrikai nővé avatási rítus, melyben gyakorlatilag kasztrálják őket, illetve hát, JUJ! kasztrálják MAGUKAT, miközben Európában mind a mai napig hasonló módon dominál a nők szellemi-szexuális kasztrációja, és persze az eme aktust jóváíró önkasztráció. Tény, hogy az afrikai kasztráció szó szerint véresebb, amennyiben eredménye visszafordíthatatlan, és a primitív körülmények között elvégzett "műtét" egy életre megnyomorítja a "pácienseket". De miért is van szükségük erre? A nőt ilyenkor tulajdonképpen hímnős jellegétől kívánják megfosztani, azért, hogy tisztán és egyértelműen lehessen nő a reá testált női szerepekben (vagy hogy még azon az egycentis kis phalloszán át se részesüljön - akár csak szimbolikus értelemben - semmilyen férfiakat illető előjogból, például az orgazmusból). Persze az is logikus gondolatnak tűnhet a férfitől, hogy ha az ő farkának a női hüvely a tökéletesen illeszkedő helye, és neki a nemzéshez általában orgazmusra van szüksége, akkor nyilván hasonlóképpen a nőnek is orgazmusa van ugyanott, ugyanakkor.
Csakhogy az evolúció keresztbe tesz a logikának - mármint maga az ok-okozati folyamat a céltételező szemléletnek.
Ha mindkét félnek egyszerre és ugyanott kellene elélveznie a szaporodáshoz, akkor már rég kihalásnak indultunk volna, mint a pandák. Ennek a feltételnek ugyanis százalékosan rendkívül ritkán tudott volna eleget tenni a természet, még akkor is, ha a klitoriszt a vagina belsejébe süllyesztette volna, hogy ott kényelmesen lehessen ajzani a pénisszel. Egyszerűen el kell tudnunk fogadni, hogy a való életben a női orgazmus fakultatív és teljesen független a nemzéstől. Mind a nőknek, mind a férfiaknak szembe kell nézni azzal a sajátos evolúciós történettel, amelynek átmeneti végpontján épp most állunk, egy sajátságos, akár abszurdnak is tekinthető fizikai felépítéssel, melybe rengeteg esetleges, azaz véletlenszerű fordulat eredménye is beépült. Már az is nagy szó, hogy az evolúció egyáltalán meghagyta a nőnek ezt az orgazmikus szervet. De ha már így van, miért helyezte el ilyen távol a hüvely bejáratától? Így közösülés közben szinte alig tudja érinteni a pénisz. Nem baj, az ember már réges-rég többről szól puszta szaporodásánál. Ha az evolúció kibabrált velünk, az ember játékos természete - mely amúgy is imádja a kihívásokat - majd feltalálja magát, és kitalálja, hogyan is hasznosítsa ezt az "extra" szervet. Illetve hát bocsánat, a nők már rég ki is találták. Ha viszont mégis muszáj azon spekulálnunk, hogy van-e valamilyen elengedhetetlen funkciója a csiklónak, ott és úgy, ahogy található, tekintsünk rá, mint egy liftgombra, amely megfelelő stimuláció esetén kitárja a liftajtót, hogy együtt - tehát konszenzussal - léphessünk be a kilövősilóba, és bíborban, bársonyban, gyöngyös koszorúban elrepülhessünk.
Csak extra csemegének írom ide, hogy biológusok legfrissebb kutatásai szerint a nőké az eredeti, standard méretű klitorisz a (prototípus), és a férfiaké egy későbbi fejlődés eredményeként nőtte túl magát, és lett belőle pénisz. Magyarán, ezen biológusok szemüvegén át tekintve a világegyetemet, a klitorisz valójában eredetileg is női jellegű szerv, nem pedig csökevényes hímtag, így orgazmikus "juttatásai" magától értetődően, mintegy történelmi jogon "járnak" a nőknek.
Csakhogy a freudizmus katekizmusa szerint - mely nők generációinak életét nyomorította meg - a normális felnőtt nőnek nem egyszerűen kötelességtudóan le kell mondania gyermekkori klitoriális elfoglaltságairól, hanem mintegy ki kell iktatnia e szerv létezését mindennapjaiból. Majd ezek után orgazmusát áhítatos meggyőződéssel és elhivatottságtudattal egy az egyben át kell helyeznie a vaginájába, mert csak így juthat hozzá ahhoz a mentális egyensúlyhoz, mely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy kiteljesedjen a neki megfellebbezhetetlenül kiosztott feminin sorsban: hogy jó anya és jó feleség lehessen. Az áthelyezés után pedig semmit sem kell tennie az ég egy adta világon, csak passzívan és megadóan várnia a hercegi pénisz megérkezésére, amely majd felébreszti csipkerózsikai szunnyadozásából vagináját, hogy igazi, felnőtt orgazmussal ajándékozhassa meg.
Mivel itt merőben spekulatív elméletről van szó, a freudistákat nyilvánvalóan nem érdekelte, hogy a vagina mélységei számára kötelezően előírt orgazmus egyáltalában megvalósítható-e a gyakorlatban. Az elmélet virágkorában ugyanis erről még egyáltalában nem folytattak tudományos, biológiai kutatásokat, az érintettek, azaz a nők véleménye pedig nem számított. És persze az sem számított, hogy a klitorisz a fentiekhez képest nem egyszerűen kézenfekvő (kézreálló), hanem emberemlékezet óta a leginkább bevált és működő orgazmikus szerv. De ami létező és nyilvánvaló, az nem több zavaró körülménynél, hiszen a cél a fenti szempontnál sokkal szentebb és magasabb rendű: segítsük hozzá a nőt, hogy életét biológiailag ráosztott feladatára és e feladat helyszínére összpontosítsa, hiszen nem más ő, mint kihordó edénye a jövő nemzedékeinek.
De képzeljük el, ha az emberi evolúciós fejlődés kezdetén a történések szeszélye folytán a nőstény kapja a nagyobb fizikai erőt és termetet, és ez az erőfölénye később lefordítódik a magasabb társadalmi pozíciók betöltésének és az aktív princípium birtoklásának privilégiumára. És a nők kitalálják, hogy úgy tudják legjobban kordában tartani a férfiakat, valamint totális kontrollt gyakorolni az emberiség szaporodása felett, ha beadagolják nekik: csak az a felnőtt és normális férfi, aki szépen békén hagyja a farkát, és orgazmusát kötelességtudóan áthelyezi a tojásaira, amit a nők szívesen nyalogatnak majd nekik, ha épp úgy szottyan kedvük. Elég hamar kiderülne, hogy ezzel a valóságra terített ideologikus "hálóval" a nők újra meg újra meg tudják majd erősíteni kizárólagos hatalmukat. Persze ők maguk is hinnének ebben a tojás-ügyletben, mert érdekeik így kívánnák. Ez nem lehetetlen feladat, hisz például én is úgy láttam úttörő koromban, hogy a proletariátus van hatalmon. Egyértelmű volt számomra, hogy ami alul van, az van tulajdonképpen felül, hogy aki lent izzad, és keveset keres, meg megmondják neki, hogy hol, merre, meddig, az jár végső soron jobban, mert minden kizárólagosan az ő érdekében történik. Meg tényleg hittem, hogy a nők egyenlők a férfiakkal, mert ez volt deklarálva, és hiába kerestek kevesebbet, meg volt kevesebb beleszólásuk, meg voltak leintegetve meg leinzultálva naponta, meg dolgoztak kétszer annyit, mint a férfiak, egyszóval hiába lógott bele meg köhögött, prüszkölt pofánkba a valóság pillanatonként, vagy amikor csak tehette, a rendszer által felszentelt ideológia erősebb volt nála. Nem csoda, hisz a túlélésünk függött tőle. A mi egyenlőségünknek az volt a legfőbb bizonyítéka, hogy piszkosul és látványosan le voltunk nyomva. Az emberi elme rettenetes képessége, hogy állandóan képes igazítani a valóságfelfogásán az uralkodó ideológiák széljárásának megfelelően.
Fikciónkban a férfiak egy része azonnal igazodna a tojás-történethez, hiszen ezt szorgalmazná túlélési ösztöne, úgyhogy kötelességtudóan hanyagolná péniszét. Az elmélet kőkeményen átrendezné a valóságot számukra, és bár a tojásuk által közvetített orgazmus csak halovány mása lenne a farkinak, vagy egyáltalán semmilyen se, mégis elfogadnák a helyzetet, mint a társadalmi rendbe való beilleszkedés, tehát a fennmaradás megvétózhatatlan feltételét. A férfiak egy másik része titokban persze rengeteget maszturbálna, bár hangosan és nyilvánosan egyetértene a valóságnak a hatalom oldaláról megfogalmazott és megkívánt értelmezésével. A lázadók pedig, akik nyíltan a farkuk mellett foglalnának állást, és megtámadnák a tojás-orgazmust, mely szerintük vagy elérhetetlen, vagy pedig rendkívül halovány és körülményes a farokéhoz képest, nos, ők egyedül maradnának és kiközösíttetnének, mint elhajlók, akikről persze rögtön kiderülne, hogy hisztérikusak, amorálisak, sőt egyenesen perverzek.
De térjünk vissza jelenünkbe, ahol minden pont másképpen van fordítva.
[A cikket, mely eredetileg 2001-ben jelent meg a Magyar Narancsban, két részletben közöljük. A következő részt szeptember 9-én olvashatják.]
„Csak extra csemegének írom ide, hogy biológusok legfrissebb kutatásai szerint a nőké az eredeti, standard méretű klitorisz a (prototípus), és a férfiaké egy későbbi fejlődés eredményeként nőtte túl magát, és lett belőle pénisz. Magyarán, ezen biológusok szemüvegén át tekintve a világegyetemet, a klitorisz valójában eredetileg is női jellegű szerv, nem pedig csökevényes hímtag, így orgazmikus "juttatásai" magától értetődően, mintegy történelmi jogon "járnak" a nőknek.” - Forgács Zsuzsa Bruria 2001-ben a Magyar Narancsban megjelent kiáltványa akkor nagy feltűnést keltett. Vajon változott-e azóta e téma megítélése?Forgács Zsuzsa: A Nap, a Hold és a Klitorisz (Kiáltvány a női orgazmusról) - 1. rész
Ha az isten villás farkat adományozott volna a férfiaknak, nyilván nem lett volna szükség arra, hogy a freudista pszichoanalitikusok és követőik kerek egy évszázadon át gyártsák elméleteiket arról, hogy a klitorisz milyen módon melegágya minden női devianciának, abnormalitásnak, neurózisnak, hisztinek, immoralitásnak és igen, kapaszkodjunk meg: magának a FRIGIDITÁSNAK is. Persze nem is olyan nyilván. Mert lehet ugyan, hogy a villás farok (kompatibilis méret esetén) minden különösebb odafigyelés nélkül tudott volna örömöt okozni a klitorisz gazdájának - és isten feltételezett céltudatos rendeléseként ez persze automatikusan legitim és felszentelt aktusa is lehetett volna a faroknak -, de ez még nem küszöbölte volna ki azon elméletek szükségességét, melyek segítségével a villás farok birtokosai a nőket passzivitásra, feltétlen megadásra és engedelmességre tudják kényszeríteni. És persze arra, hogy ne csak a világot, saját magukat is elsősorban a férfiak szükségletein, érdekein, elvárásain és interpretációin keresztül szemléljék. Ahogy egy csatározásban és megadásban edzett barátnőm fogalmazta sanyarúan: "Egész életemben arra lettem trenírozva, hogy szembehelyezkedjek magammal. Egy nő nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy kiindulópontja lehessen saját magának cselekedeteiben." Mert a búbánatos gyakorlat mind a mai napig azt mutatja, hogy a nők nemcsak társadalmi tevékenységeik során nem indulhatnak ki - magától értetődően - saját szükségleteikből, vágyaikból és képességeikből, hanem még az ágyban sem. Igen, még a legintimebb pillanatokban is kénytelenek a másik nem által konstruált és rájuk lőcsölt "realitás" követelményei szerint cselekedni, és túlélési stratégiájuk a legtöbb esetben kimerül ezen konstruált realitáshoz való igazodásban, illetve belsővé tételében.
Nem kell járatosnak lenni a freudista irodalomban, hogy éljünk eszközeivel, mikor meg kívánjuk regulázni tévelygő nőinket, akiknek esetleg sajátos elképzeléseik vannak arról, hogy mi módon is esik jól nekik a szeretkezés, és milyen módon evidens számukra az orgazmus. Sajnálatos módon ugyanis a freudista analitikusok alaptézisei népszerűsített formában meglehetős széles körben támadták meg, árasztották el és itatták át a nagy fehér ember köz-tudatát a huszadik században. Márpedig az eszmék makacs dolgok, különösen akkor, mikor maga a valóság kívánja számon kérni magát rajtuk. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a freudi eszmék nagy virulenciával élnek tovább és hatnak ma is a közgondolkodásban. Ez nyilván azért történt így, mert a freudi gondolatok kitűnően indokolták a nemek között fennálló hatalmi, illetve alárendelődési viszonyok létrejöttét a patriarchális társadalmakban, és igazolták azok jogosságát. Így lett a nők biológiai meghatározottsága egyúttal társadalmi végzetük is.
De lássuk csak, ki mindenki frigid a freudista történetben.
Szinte minden nő, akivel egyáltalában találkozhatunk az életben. Az is frigid, aki túl felajzott, az is, aki szexuálisan agresszív - magyarul: szeret kezdeményezni -, az is, aki klitoriálisan élvez, és persze olyanok is, akik a vaginális örömök helyett egyéb aktusokat preferálnak, vagy pedig egyáltalában véve semmilyet se. Legfeljebb az nincs frigidnek bélyegezve, aki a vele szemben támasztott férfiúi elvárásokhoz való igazodás közben vagy mélyen hallgat arról, amit tényleg gondol és akar, vagy olyan ügyesen hazudik, hogy még ő maga is elhiszi.
Itt ülünk a nagy fehér Európában, übermensch-tudattól szétfeszülő büszke kebelekkel, és kitűnően tudunk hörögni azon, hogy milyen barbár az afrikai nővé avatási rítus, melyben gyakorlatilag kasztrálják őket, illetve hát, JUJ! kasztrálják MAGUKAT, miközben Európában mind a mai napig hasonló módon dominál a nők szellemi-szexuális kasztrációja, és persze az eme aktust jóváíró önkasztráció. Tény, hogy az afrikai kasztráció szó szerint véresebb, amennyiben eredménye visszafordíthatatlan, és a primitív körülmények között elvégzett "műtét" egy életre megnyomorítja a "pácienseket". De miért is van szükségük erre? A nőt ilyenkor tulajdonképpen hímnős jellegétől kívánják megfosztani, azért, hogy tisztán és egyértelműen lehessen nő a reá testált női szerepekben (vagy hogy még azon az egycentis kis phalloszán át se részesüljön - akár csak szimbolikus értelemben - semmilyen férfiakat illető előjogból, például az orgazmusból). Persze az is logikus gondolatnak tűnhet a férfitől, hogy ha az ő farkának a női hüvely a tökéletesen illeszkedő helye, és neki a nemzéshez általában orgazmusra van szüksége, akkor nyilván hasonlóképpen a nőnek is orgazmusa van ugyanott, ugyanakkor.
Csakhogy az evolúció keresztbe tesz a logikának - mármint maga az ok-okozati folyamat a céltételező szemléletnek.
Ha mindkét félnek egyszerre és ugyanott kellene elélveznie a szaporodáshoz, akkor már rég kihalásnak indultunk volna, mint a pandák. Ennek a feltételnek ugyanis százalékosan rendkívül ritkán tudott volna eleget tenni a természet, még akkor is, ha a klitoriszt a vagina belsejébe süllyesztette volna, hogy ott kényelmesen lehessen ajzani a pénisszel. Egyszerűen el kell tudnunk fogadni, hogy a való életben a női orgazmus fakultatív és teljesen független a nemzéstől. Mind a nőknek, mind a férfiaknak szembe kell nézni azzal a sajátos evolúciós történettel, amelynek átmeneti végpontján épp most állunk, egy sajátságos, akár abszurdnak is tekinthető fizikai felépítéssel, melybe rengeteg esetleges, azaz véletlenszerű fordulat eredménye is beépült. Már az is nagy szó, hogy az evolúció egyáltalán meghagyta a nőnek ezt az orgazmikus szervet. De ha már így van, miért helyezte el ilyen távol a hüvely bejáratától? Így közösülés közben szinte alig tudja érinteni a pénisz. Nem baj, az ember már réges-rég többről szól puszta szaporodásánál. Ha az evolúció kibabrált velünk, az ember játékos természete - mely amúgy is imádja a kihívásokat - majd feltalálja magát, és kitalálja, hogyan is hasznosítsa ezt az "extra" szervet. Illetve hát bocsánat, a nők már rég ki is találták. Ha viszont mégis muszáj azon spekulálnunk, hogy van-e valamilyen elengedhetetlen funkciója a csiklónak, ott és úgy, ahogy található, tekintsünk rá, mint egy liftgombra, amely megfelelő stimuláció esetén kitárja a liftajtót, hogy együtt - tehát konszenzussal - léphessünk be a kilövősilóba, és bíborban, bársonyban, gyöngyös koszorúban elrepülhessünk.
Csak extra csemegének írom ide, hogy biológusok legfrissebb kutatásai szerint a nőké az eredeti, standard méretű klitorisz a (prototípus), és a férfiaké egy későbbi fejlődés eredményeként nőtte túl magát, és lett belőle pénisz. Magyarán, ezen biológusok szemüvegén át tekintve a világegyetemet, a klitorisz valójában eredetileg is női jellegű szerv, nem pedig csökevényes hímtag, így orgazmikus "juttatásai" magától értetődően, mintegy történelmi jogon "járnak" a nőknek.
Csakhogy a freudizmus katekizmusa szerint - mely nők generációinak életét nyomorította meg - a normális felnőtt nőnek nem egyszerűen kötelességtudóan le kell mondania gyermekkori klitoriális elfoglaltságairól, hanem mintegy ki kell iktatnia e szerv létezését mindennapjaiból. Majd ezek után orgazmusát áhítatos meggyőződéssel és elhivatottságtudattal egy az egyben át kell helyeznie a vaginájába, mert csak így juthat hozzá ahhoz a mentális egyensúlyhoz, mely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy kiteljesedjen a neki megfellebbezhetetlenül kiosztott feminin sorsban: hogy jó anya és jó feleség lehessen. Az áthelyezés után pedig semmit sem kell tennie az ég egy adta világon, csak passzívan és megadóan várnia a hercegi pénisz megérkezésére, amely majd felébreszti csipkerózsikai szunnyadozásából vagináját, hogy igazi, felnőtt orgazmussal ajándékozhassa meg.
Mivel itt merőben spekulatív elméletről van szó, a freudistákat nyilvánvalóan nem érdekelte, hogy a vagina mélységei számára kötelezően előírt orgazmus egyáltalában megvalósítható-e a gyakorlatban. Az elmélet virágkorában ugyanis erről még egyáltalában nem folytattak tudományos, biológiai kutatásokat, az érintettek, azaz a nők véleménye pedig nem számított. És persze az sem számított, hogy a klitorisz a fentiekhez képest nem egyszerűen kézenfekvő (kézreálló), hanem emberemlékezet óta a leginkább bevált és működő orgazmikus szerv. De ami létező és nyilvánvaló, az nem több zavaró körülménynél, hiszen a cél a fenti szempontnál sokkal szentebb és magasabb rendű: segítsük hozzá a nőt, hogy életét biológiailag ráosztott feladatára és e feladat helyszínére összpontosítsa, hiszen nem más ő, mint kihordó edénye a jövő nemzedékeinek.
De képzeljük el, ha az emberi evolúciós fejlődés kezdetén a történések szeszélye folytán a nőstény kapja a nagyobb fizikai erőt és termetet, és ez az erőfölénye később lefordítódik a magasabb társadalmi pozíciók betöltésének és az aktív princípium birtoklásának privilégiumára. És a nők kitalálják, hogy úgy tudják legjobban kordában tartani a férfiakat, valamint totális kontrollt gyakorolni az emberiség szaporodása felett, ha beadagolják nekik: csak az a felnőtt és normális férfi, aki szépen békén hagyja a farkát, és orgazmusát kötelességtudóan áthelyezi a tojásaira, amit a nők szívesen nyalogatnak majd nekik, ha épp úgy szottyan kedvük. Elég hamar kiderülne, hogy ezzel a valóságra terített ideologikus "hálóval" a nők újra meg újra meg tudják majd erősíteni kizárólagos hatalmukat. Persze ők maguk is hinnének ebben a tojás-ügyletben, mert érdekeik így kívánnák. Ez nem lehetetlen feladat, hisz például én is úgy láttam úttörő koromban, hogy a proletariátus van hatalmon. Egyértelmű volt számomra, hogy ami alul van, az van tulajdonképpen felül, hogy aki lent izzad, és keveset keres, meg megmondják neki, hogy hol, merre, meddig, az jár végső soron jobban, mert minden kizárólagosan az ő érdekében történik. Meg tényleg hittem, hogy a nők egyenlők a férfiakkal, mert ez volt deklarálva, és hiába kerestek kevesebbet, meg volt kevesebb beleszólásuk, meg voltak leintegetve meg leinzultálva naponta, meg dolgoztak kétszer annyit, mint a férfiak, egyszóval hiába lógott bele meg köhögött, prüszkölt pofánkba a valóság pillanatonként, vagy amikor csak tehette, a rendszer által felszentelt ideológia erősebb volt nála. Nem csoda, hisz a túlélésünk függött tőle. A mi egyenlőségünknek az volt a legfőbb bizonyítéka, hogy piszkosul és látványosan le voltunk nyomva. Az emberi elme rettenetes képessége, hogy állandóan képes igazítani a valóságfelfogásán az uralkodó ideológiák széljárásának megfelelően.
Fikciónkban a férfiak egy része azonnal igazodna a tojás-történethez, hiszen ezt szorgalmazná túlélési ösztöne, úgyhogy kötelességtudóan hanyagolná péniszét. Az elmélet kőkeményen átrendezné a valóságot számukra, és bár a tojásuk által közvetített orgazmus csak halovány mása lenne a farkinak, vagy egyáltalán semmilyen se, mégis elfogadnák a helyzetet, mint a társadalmi rendbe való beilleszkedés, tehát a fennmaradás megvétózhatatlan feltételét. A férfiak egy másik része titokban persze rengeteget maszturbálna, bár hangosan és nyilvánosan egyetértene a valóságnak a hatalom oldaláról megfogalmazott és megkívánt értelmezésével. A lázadók pedig, akik nyíltan a farkuk mellett foglalnának állást, és megtámadnák a tojás-orgazmust, mely szerintük vagy elérhetetlen, vagy pedig rendkívül halovány és körülményes a farokéhoz képest, nos, ők egyedül maradnának és kiközösíttetnének, mint elhajlók, akikről persze rögtön kiderülne, hogy hisztérikusak, amorálisak, sőt egyenesen perverzek.
De térjünk vissza jelenünkbe, ahol minden pont másképpen van fordítva.
[A cikket, mely eredetileg 2001-ben jelent meg a Magyar Narancsban, két részletben közöljük. A következő részt szeptember 9-én olvashatják.]
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése