"Ennek a cikknek a megírására [...] az a közjáték adta az indítékot, melyben egy nálam egy generációval fiatalabb barátnőm mulatságos, ám mégis véresen komoly kéréssel hívott fel a mobilján: azonnal beszéljek a mellette ülő barátjával az orgazmusról, mert ő már nem bírja idegekkel. Beszéltem." - Forgács Zsuzsa Bruria kiáltáványának második részét közöljük.
Forgács Zsuzsa: A Nap, a Hold és a Klitorisz (Kiáltvány a női orgazmusról) - 2. rész
[Az első rész ide kattintva olvasható.]
Azok a férfiak, akik még ma is agresszíven számon kérik a kizárólag vaginális izgatás által kiváltott orgazmust a nőn (gondolok itt a "ha igazán szeretnél, vaginálisan is hajlandó lennél elélvezni" kezdetű szövegekre), persze nem biztos, hogy ugyanabból indulnak ki, mint az eredeti elmélet megalkotói. De a freudista ideológia még hígított, vulgár-népszerűsített formájában is kapóra jön nekik "igazukban". Számukra egyszerűen csak kényelmes a tudat, hogy a nőnek márpedig így is, úgy is ott kell (müssen) orgazmálnia, ahová ő a farkát teszi. Így tehát neki (a férfinak) nincs semmilyen külön házi feladata. És ha a nő mégsem elégül ki ott, ahová ő épp tenni kívánja isteni phalloszát, akkor magára vessen: nőjön már fel, legyen nagykislány, és - helyezze át...
Jól látható, hogy miközben hidegháborús boszorkányüldözésnek, tiltásnak, illetve hanyagolásnak van kitéve a klitorisz az egyik oldalon (kitűnő bűnbak-anyag, melyből tetszés szerint faragható imperialista vagy kommunista ügynök), a péniszben való vallásos, feltétlen hit teszi teljessé a képet a másikon. Hasonlóképpen ahhoz a hithez, amelyet például fanatikus szabadpiachívők gyakorolnak, akik hisznek a piac folyamatainak és e folyamatok végeredményeinek feltétlen és eredendő jóságában. Már persze akkor, ha nincs semmiféle külön, manuális beavatkozás semmilyen kormányzat vagy bármely más adminisztratív szerv részéről. A történelem azonban azt mutatja, hogy sohasem létezett piac teljesen mentesen a különböző nem piaci jellegű szervek belenyúlkálásaitól, a modern piacot meg végképp nem hagyhatjuk kontroll nélkül, ha nem akarjuk, hogy minden a feje tetejére álljon. Ugyanígy nem működik az a hit sem, hogy csak szépen bízzuk magunkat feltételek nélkül a phalloszra és annak szabad, ösztönös megnyilvánulásaira, mert az így biztosan mindenkinek a legjobbat hozza majd ki a helyzetből. Igen, mindenki részesedik majd az erogén mannából, amiképpen a szakács machinációiból A 22-es csapdájában.
Ez az "élvezz el ott, ahová én épp rakom neked" attitűd különben olyannyira igaz, hogy még azt is elvárnák a nőtől, hogy orális szex esetén is tegyen úgy, mintha képes volna elélvezni a szájával - legalábbis a standard pornófilmekben ez így lett beadagolva nekünk. És bár minden férfinak is van anusza - mely pontosan ugyanolyan szerkezetű és ugyanúgy funkcionál, mint a nőké -, ők ezt a szervüket az esetek többségében nem szívesen kínálnák fel használatra (illetve hát rongálásra, hisz jól tudják, nem csak fájdalommal tud járni az anális aktus, idős korukban meglehetős szükségük lesz még záróizmaikra), valamiért mégis úgy gondolják, hogy mivel nekik van mit oda behelyezni, ezért a nőnek az a dolga - akár tetszik neki, akár nem -, hogy ott is legyen szíves elélvezni tudni. Vagy legalábbis tegyen úgy. Nem csoda hát, hogy a megfelelni akarás irtóztató görcsében - ahogy egy másik kedves barátnőm fogalmazott - "egész Kelet-Európa műsikolyoktól hangos".
Ennek a cikknek a megírására azonban nem a fent említett, csömörben megboldogult műsikolyok, hanem az a közjáték adta az indítékot, melyben egy nálam egy generációval fiatalabb barátnőm mulatságos, ám mégis véresen komoly kéréssel hívott fel a mobilján: azonnal beszéljek a mellette ülő barátjával az orgazmusról, mert ő már nem bírja idegekkel. Beszéltem. Eléggé elképesztett, hogy a fiatalember érvelése egy az egyben követte annak a két - magát rendkívül felvilágosultnak tartó -, szintén kelet-európai férfiúnak az érvrendszerét, akikkel több mind két évtizede (már jóval a szexuális forradalmon túl) próbáltam meg erről a témáról eszmét cserélni. Akkor hamar feladtam. Térben és időben egymástól függetlenül mindketten visszakézből lefrigideztek - épp azt próbáltam elmesélni nekik, hogyan segíthetnének hozzá az orgazmushoz -, és persze mindketten az előző nőjükre hivatkoztak. Jellemző módon az elképedésen túl még mindig elsősorban az ő egójuk védelmével voltam elfoglalva, ezért nem hívtam fel egyikük figyelmét arra, hogy pár másodpercen túl amúgy sem igen szokta tudni tartani erekcióját, a másikét meg arra, hogy mérete semmiképpen sem tenné lehetővé, hogy stimulálja vele a hüvelyemben nyüzsgő G, X, U és egyéb, még fel sem térképezett, így tehát el sem nevezett erogén pontok tömegét. Arra meg már végképp nem volt bátorságom, hogy rámutassak: kész szerencse, hogy nem feltétlenül szükséges mindent kizárólag a férfi felkent farkával elintézni, az ember ember mivoltában már rég feltalálta a kézzel való besegítés aktusát is. A kéznek több überelhetetlen előnye is van: mozgásában fürgébb és irányíthatóbb, nincsenek sem erekciós, sem méretbeli gondjai, nem fog lekókadni se idő előtt, se a döntő pillanatban, és biztosítást is olcsóbb kötni rá, mint a farokra.
Az előző nőre való hivatkozás persze kicsit olyan, mint valamely nagy hatalmú tekintély felemlegetése. Emlékeztet arra, ahogyan egyetemi dolgozatainkat írtuk. Ha kaptunk egy témát, magától értetődően nem az adott valóságból indultunk ki, mely csak összekutyulta volna azt az előirányzott tökélyt, mely felé szemellenzősen menetelnünk kellett, és megrendíthette volna a müssen-valóság hitelét. Ehelyett rohantunk a klasszikusokhoz. Összeollóztuk Marxtól, Engelstől, Lenintől a kihozandó mondanivaló megfelelő alkatrészeit, majd mindezt leöntöttük egy kis dialmat-törtmat szósszal. És mit érdemel az a férfi, aki önző, narcisztikus módon csak saját szükségleteivel van elfoglalva, és nem eléggé nyitott aktuális nőjének elképzeléseire saját magáról és arról, hogy mi is jó neki az ágyban?
Hazugságot.
Kár, hogy ez a másiknak is oly kínos, kényelmetlen és káros.
De hát ki ez az előző nő, akibe épp hogy belehelyezik csodás phalloszukat a férfiak, és ő azonnal, minden teketória nélkül eljut a csúcsra, mégpedig kizárólag va-gi-ná-li-san? Lehetséges ez? Igen. Bár mondjuk az ilyen nőbe bele se kell helyezni semmit, akkor is el fog élvezni. Hogy ezt mindennap tudná-e produkálni, kétlem, de mindannyiunknak (beleértve a férfiakat is) vannak olyan felfokozott kemikális, mentális, érzelmi állapotaink, amikor spontán orgazmusnak eshetünk üdvözült áldozatul. Ez gyakorlatilag bármilyen élethelyzetben előfordulhat, a tömegközlekedés közepén, az adóhivatalban vagy akár éjjel, álmunkban is, miközben kezünk esetleg belelóg a gyerek bilijébe. Nem akarok senkit lehorgasztani, de megfelelő konstellációk esetén tisztán mentális izgatás révén is el lehet menni, ezenkívül vannak légzéstechnikák is, melyek elsajátítása esetén még gondolnunk sem kell közben semmire. Épp a minap találták meg azt a pontot a gerincen, melynek elektromos stimulálása egy másodperc töredéke alatt lövi ki a szerencsés pácienst az orgazmikus kozmoszba.
De mi most nem ezekről az esetekről akarunk beszélni, hanem arról az átlagos esetről, amikor keresztülverekedtük magunkat egy átlag munkanapon, a tömegközlekedésen, az önadminisztráció poklának legalább hét körén, és aztán ágyba bújunk és összetesszük szerettünkkel mindazt, amink van. És az oly nagyon jól tud esni nekünk, hogy csak annyit motyogunk értetlenül, üveges szemekkel, hogy "miért is nem tettük ezt meg korábban????" És tényleg nem értjük, hogy mit kerestünk, mit hajszoltunk odakint a nagyvilágban, egész nap, fogcsikorgatva. Ezekben az intim pillanatokban minden egyéb emberi céltevékenység tökéletesen értelmetlennek tűnik. Szóval, ezeken az átlagos hétköznapokon ott fog a rendelkezésünkre állni a régi, hű, az orgazmus tekintetében rendkívül megbízható, jól bevált klitorisz, melyre masszív tömegek számíthattak a történelem folyamán szinte minden körülmények között, és amely, ígérem, még a férfiak hímtagjánál is kiszámíthatóbban működik. Freudisták ide, vaginaorgazmus-hívők oda, a nők döntő többsége, ha egyáltalán eljut az orgazmusig, azt klitoriálisan teszi (azaz innen kiindulva), a klitorisz stimulálásával, legfeljebb nem beszél róla, nehogy még ezért is külön megbélyegezzék, és inadekvátnak meg diszfunkcionálisnak kelljen éreznie magát.
Ezt az állításomat egyáltalán nem cáfolja az a tény, hogy tudok olyan nőről, aki kizárólag csak mellének orális izgatása révén képes orgazmushoz jutni. A valahol a vagina rejtelmes mélységeiben elérhető misztikus, magasabb rendű, mindent elsöprő orgazmusra, mely fényes üstökösként ragyogja be galaktikánk egét, elsősorban a férfiak erotikus fantáziájának és egójának van szüksége. A gondok akkor kezdődnek, amikor ezt a fantáziájukban lakozó rejtélyes női orgazmust nevezik ki az IGAZINAK ("Pedig azt mondják, az az igazi" - mondta nekem még ezen újság szerkesztője is a telefonba), melyért nem igazán kell extra - a nők által kívánatosnak tartott - erőfeszítéseket tenni. Ezzel a mesterséges szembeállítással a klitoriális orgazmus automatikusan leértékelődik, azaz "nem igazivá" és persze rögtön hanyagolhatóvá is válik. Így teszik még a magukat felvilágosultnak tartó férfiak is a nőt az úgynevezett "feminin misztika" áldozatává. De misztikusnak lenni nem a nő eredeti igénye - semmi szexuális haszna nincs belőle, legfeljebb álerkölcsi - ráadásul, míg fel nem lázad a ráoktrojált misztikum ellen, műorgazmusok frusztráló tömeggyártásában kell segédkezet nyújtania.
Míg a férfiak inkább orgazmus-központúak, valamint fanatikus numeraszámlálók, és ebben a tekintetben célratörőbbek, a nők számára - akiknek szintén szükségük van az orgazmus nyújtotta csúcsélményre és az azt követő megkönnyebbülésre - az érzelmi kötődés és érzéki szövegkörnyezet legalább ugyanannyi súllyal esik a latba. De az ember köztudottan szorongásoldásra is használja a szeretkezést, tehát kőkeményen számít az orgazmus vonatán érkező boldogságérzetet okozó endorfin-szállítmányokra. Mégis úgy tűnik, a nő sokkal több mindennek tud örülni a szexben, mint a férfi, sokkal több dolog mellett szeret elidőzni. Az ölelkezés, csókolózás, simogatás - a gyöngédség és törődés "tradicionális" megnyilvánulásai - mellett persze a hüvelyi örömöknek is szeret áldozni. Igen, most, hogy talán sikerült némileg rehabilitálnunk a klitoriszt, és visszaajándékozni a nőknek mint orgazmusuknak legitim szervét, szeretném eloszlatni a hüvellyel kapcsolatos és e rehabilitás során keletkezett esetleges tévképzeteket is. Azt hiszem, alig van olyan, magát heteroszexuálisnak tartó nő, akinek ne okozna hiányérzetet, ha huzamosabb időn át férfival való közösülés nélkül kell élnie. De míg a nő számára a szeretkezéshez alapvetően tartozik hozzá az egymásban levés biztonságérzetet és megnyugvást nyújtó élménye, addig magához az orgazmushoz nincs elengedhetetlenül szüksége a férfi phalloszára - bár az kétségkívül íz- és élményfokozó. Képzeljük el, hogy egy világkatasztrófa után egyetlen férfi és nő marad a földön, és mázlijukra még vonzódnak is egymáshoz. Ám a férfi szexuális kérdésekben visszamaradt tuskó, és választás elé állítja a nőt: "Anyukám, vagy a klitoriszoddal foglalkozol, vagy én boldoggá teszem a vaginádat, de a kettő együtt nem megy." Nos, ebben az esetben a nő, aki nagy gyakorlattal rendelkezik a megadásban, elnézésben és a férfiak korlátoltságainak türelmes tolerálásában, nyilvánvalóan a vaginális örömöket választja - a klitoriszát legfeljebb majd elintézi maga, titokban.
A hüvely persze nemcsak érzéki örömöket okozó helyszín, hanem, mint fentebb céloztam rá, az alapvető érzelmi kötődések, az összetartozás megerősítésének helyszíne, és fontos szellemi élmények közvetítője is: az oly mélyen áhított egyesülésé a másik - naponta, sőt olykor pillanatonként elvesztett - felünkkel. Ha a nő orgazmusának pillanataiban ujjunkat klitoriszán tartjuk, érezni fogjuk annak lüktetését, és ugyancsak érezni fogjuk hüvelyfalának "barátságos" összehúzódásait, amennyiben épp odabenn tartózkodunk. Bár az orgazmus ilyenkor a klitoriszból indul ki, hulláma mégis átsöpör a gát összes izmán - a szexológusok által erekciós szöveteknek nevezett részeken, melyek mintegy összefüggő "holdsarlót" képeznek; és persze az egész testen, az agy- és gerincvelőn. Bár kevés férfinak akkora a farokmérete, hogy megtehesse, mégis megfelelő pózok és konstellációk esetén a férfi vesszeje - sok egyéb erogén pont mellett - érinteni fogja a méhnyakat, sőt esetleg még a mögötte lévő kis odúba is sikerül "benyúlnia". Ez az érintés valóban rendkívül erős kéjérzetet tud okozni a nőkben, és szerencsés esetben, az előző orgazmusfolyamatra építve - mely vérrel telítette az egész régiót -, további kéjhullámokat indíthat el. Hogy az ily módon generált kéjhullámokat a klitoriszból kiinduló orgazmusnál erősebbnek, tompábbnak vagy egyszerűen csak másmilyennek fogja értékelni a nő, az teljesen szubjektív. A lényeg az, hogy az érzet valóban felvillanyozóan kéjes, különös és örömteli (bár embere válogatja, és így nem biztos, hogy mindenkinek kéjesebb annál, mintha egyszerűen belenyalnának a fülébe), és nagyjából az a mondat tudná összegezni, amit egy punk újságírónőtől hallottam: "Szeretem, ha felnyomják a méhemet az agyamba." Ám ezzel nem akarok senkit túlzott vadulásra buzdítani: ne felejtsük el, amit a mentőorvosok szoktak magyarázni már kissé elkésve a mentőkocsiban: a méhnyak törékeny és sebezhető, a farok viszont bizonyos esetekben fegyvernek minősülő tárgy. Úgyhogy csak óvatosan, ahogy a nagyanyám mondaná, ha még élne: a szexuális játékban mindennel szabad kísérletezni, ami jólesik és kíváncsivá teszi a feleket, és ami nem okoz fájdalmat és maradandó károsodást.
Bár az örökkévaló lélek szempontjából eléggé esetlegesnek tűnik, hogy ki milyen alkalmi szervvel van épp felszerelkezve emberi életútjainak adott pillanataiban, mégis csak abból indulhatunk ki, amink van. (Hozott anyagból kell dolgoznunk, nem pedig abból, amit Móricka szeretne magának.) Ehhez viszont le kell vetkőznünk azt a torz látásmódot - és az ebből fakadó elvárásrendszerünket -, amit társadalmi helyzetünk különbözősége hívott életre. Ha hihetünk a kutatóknak, az ember szexuális képességei révén két lábon járó egészséggyár. A gyakori szeretkezés rendben tartja a kardiovaszkuláris rendszerünket, és olyan anyagokat termel, melyek megőrzik fiatalságunkat és elősegítik szellemi-lelki kiegyensúlyozottságunkat. De a nőnek nagyon sok türelemre, támogatásra és belátásra van szüksége a férfi részéről ahhoz, hogy megengedje magának szükségletei kinyilvánítását, illetve azt, hogy magából induljon ki, hogy egyáltalán nyíltan szembe merjen nézni saját örömszerző képességeivel és ezen örömök generálásának helyszíneivel, hogy kihámozza őket a gyermekkori és felnőttkori tiltások és elvárások vastag rétegei alól, abból a zavaros, törmelékes ideológiai csomagolásból, a valóság hím-konstrukciójából, amely az utolsó pár ezer évben pakolódott rájuk.
Forgács Zsuzsa: A Nap, a Hold és a Klitorisz (Kiáltvány a női orgazmusról) - 2. rész
[Az első rész ide kattintva olvasható.]
Azok a férfiak, akik még ma is agresszíven számon kérik a kizárólag vaginális izgatás által kiváltott orgazmust a nőn (gondolok itt a "ha igazán szeretnél, vaginálisan is hajlandó lennél elélvezni" kezdetű szövegekre), persze nem biztos, hogy ugyanabból indulnak ki, mint az eredeti elmélet megalkotói. De a freudista ideológia még hígított, vulgár-népszerűsített formájában is kapóra jön nekik "igazukban". Számukra egyszerűen csak kényelmes a tudat, hogy a nőnek márpedig így is, úgy is ott kell (müssen) orgazmálnia, ahová ő a farkát teszi. Így tehát neki (a férfinak) nincs semmilyen külön házi feladata. És ha a nő mégsem elégül ki ott, ahová ő épp tenni kívánja isteni phalloszát, akkor magára vessen: nőjön már fel, legyen nagykislány, és - helyezze át...
Jól látható, hogy miközben hidegháborús boszorkányüldözésnek, tiltásnak, illetve hanyagolásnak van kitéve a klitorisz az egyik oldalon (kitűnő bűnbak-anyag, melyből tetszés szerint faragható imperialista vagy kommunista ügynök), a péniszben való vallásos, feltétlen hit teszi teljessé a képet a másikon. Hasonlóképpen ahhoz a hithez, amelyet például fanatikus szabadpiachívők gyakorolnak, akik hisznek a piac folyamatainak és e folyamatok végeredményeinek feltétlen és eredendő jóságában. Már persze akkor, ha nincs semmiféle külön, manuális beavatkozás semmilyen kormányzat vagy bármely más adminisztratív szerv részéről. A történelem azonban azt mutatja, hogy sohasem létezett piac teljesen mentesen a különböző nem piaci jellegű szervek belenyúlkálásaitól, a modern piacot meg végképp nem hagyhatjuk kontroll nélkül, ha nem akarjuk, hogy minden a feje tetejére álljon. Ugyanígy nem működik az a hit sem, hogy csak szépen bízzuk magunkat feltételek nélkül a phalloszra és annak szabad, ösztönös megnyilvánulásaira, mert az így biztosan mindenkinek a legjobbat hozza majd ki a helyzetből. Igen, mindenki részesedik majd az erogén mannából, amiképpen a szakács machinációiból A 22-es csapdájában.
Ez az "élvezz el ott, ahová én épp rakom neked" attitűd különben olyannyira igaz, hogy még azt is elvárnák a nőtől, hogy orális szex esetén is tegyen úgy, mintha képes volna elélvezni a szájával - legalábbis a standard pornófilmekben ez így lett beadagolva nekünk. És bár minden férfinak is van anusza - mely pontosan ugyanolyan szerkezetű és ugyanúgy funkcionál, mint a nőké -, ők ezt a szervüket az esetek többségében nem szívesen kínálnák fel használatra (illetve hát rongálásra, hisz jól tudják, nem csak fájdalommal tud járni az anális aktus, idős korukban meglehetős szükségük lesz még záróizmaikra), valamiért mégis úgy gondolják, hogy mivel nekik van mit oda behelyezni, ezért a nőnek az a dolga - akár tetszik neki, akár nem -, hogy ott is legyen szíves elélvezni tudni. Vagy legalábbis tegyen úgy. Nem csoda hát, hogy a megfelelni akarás irtóztató görcsében - ahogy egy másik kedves barátnőm fogalmazott - "egész Kelet-Európa műsikolyoktól hangos".
Ennek a cikknek a megírására azonban nem a fent említett, csömörben megboldogult műsikolyok, hanem az a közjáték adta az indítékot, melyben egy nálam egy generációval fiatalabb barátnőm mulatságos, ám mégis véresen komoly kéréssel hívott fel a mobilján: azonnal beszéljek a mellette ülő barátjával az orgazmusról, mert ő már nem bírja idegekkel. Beszéltem. Eléggé elképesztett, hogy a fiatalember érvelése egy az egyben követte annak a két - magát rendkívül felvilágosultnak tartó -, szintén kelet-európai férfiúnak az érvrendszerét, akikkel több mind két évtizede (már jóval a szexuális forradalmon túl) próbáltam meg erről a témáról eszmét cserélni. Akkor hamar feladtam. Térben és időben egymástól függetlenül mindketten visszakézből lefrigideztek - épp azt próbáltam elmesélni nekik, hogyan segíthetnének hozzá az orgazmushoz -, és persze mindketten az előző nőjükre hivatkoztak. Jellemző módon az elképedésen túl még mindig elsősorban az ő egójuk védelmével voltam elfoglalva, ezért nem hívtam fel egyikük figyelmét arra, hogy pár másodpercen túl amúgy sem igen szokta tudni tartani erekcióját, a másikét meg arra, hogy mérete semmiképpen sem tenné lehetővé, hogy stimulálja vele a hüvelyemben nyüzsgő G, X, U és egyéb, még fel sem térképezett, így tehát el sem nevezett erogén pontok tömegét. Arra meg már végképp nem volt bátorságom, hogy rámutassak: kész szerencse, hogy nem feltétlenül szükséges mindent kizárólag a férfi felkent farkával elintézni, az ember ember mivoltában már rég feltalálta a kézzel való besegítés aktusát is. A kéznek több überelhetetlen előnye is van: mozgásában fürgébb és irányíthatóbb, nincsenek sem erekciós, sem méretbeli gondjai, nem fog lekókadni se idő előtt, se a döntő pillanatban, és biztosítást is olcsóbb kötni rá, mint a farokra.
Az előző nőre való hivatkozás persze kicsit olyan, mint valamely nagy hatalmú tekintély felemlegetése. Emlékeztet arra, ahogyan egyetemi dolgozatainkat írtuk. Ha kaptunk egy témát, magától értetődően nem az adott valóságból indultunk ki, mely csak összekutyulta volna azt az előirányzott tökélyt, mely felé szemellenzősen menetelnünk kellett, és megrendíthette volna a müssen-valóság hitelét. Ehelyett rohantunk a klasszikusokhoz. Összeollóztuk Marxtól, Engelstől, Lenintől a kihozandó mondanivaló megfelelő alkatrészeit, majd mindezt leöntöttük egy kis dialmat-törtmat szósszal. És mit érdemel az a férfi, aki önző, narcisztikus módon csak saját szükségleteivel van elfoglalva, és nem eléggé nyitott aktuális nőjének elképzeléseire saját magáról és arról, hogy mi is jó neki az ágyban?
Hazugságot.
Kár, hogy ez a másiknak is oly kínos, kényelmetlen és káros.
De hát ki ez az előző nő, akibe épp hogy belehelyezik csodás phalloszukat a férfiak, és ő azonnal, minden teketória nélkül eljut a csúcsra, mégpedig kizárólag va-gi-ná-li-san? Lehetséges ez? Igen. Bár mondjuk az ilyen nőbe bele se kell helyezni semmit, akkor is el fog élvezni. Hogy ezt mindennap tudná-e produkálni, kétlem, de mindannyiunknak (beleértve a férfiakat is) vannak olyan felfokozott kemikális, mentális, érzelmi állapotaink, amikor spontán orgazmusnak eshetünk üdvözült áldozatul. Ez gyakorlatilag bármilyen élethelyzetben előfordulhat, a tömegközlekedés közepén, az adóhivatalban vagy akár éjjel, álmunkban is, miközben kezünk esetleg belelóg a gyerek bilijébe. Nem akarok senkit lehorgasztani, de megfelelő konstellációk esetén tisztán mentális izgatás révén is el lehet menni, ezenkívül vannak légzéstechnikák is, melyek elsajátítása esetén még gondolnunk sem kell közben semmire. Épp a minap találták meg azt a pontot a gerincen, melynek elektromos stimulálása egy másodperc töredéke alatt lövi ki a szerencsés pácienst az orgazmikus kozmoszba.
De mi most nem ezekről az esetekről akarunk beszélni, hanem arról az átlagos esetről, amikor keresztülverekedtük magunkat egy átlag munkanapon, a tömegközlekedésen, az önadminisztráció poklának legalább hét körén, és aztán ágyba bújunk és összetesszük szerettünkkel mindazt, amink van. És az oly nagyon jól tud esni nekünk, hogy csak annyit motyogunk értetlenül, üveges szemekkel, hogy "miért is nem tettük ezt meg korábban????" És tényleg nem értjük, hogy mit kerestünk, mit hajszoltunk odakint a nagyvilágban, egész nap, fogcsikorgatva. Ezekben az intim pillanatokban minden egyéb emberi céltevékenység tökéletesen értelmetlennek tűnik. Szóval, ezeken az átlagos hétköznapokon ott fog a rendelkezésünkre állni a régi, hű, az orgazmus tekintetében rendkívül megbízható, jól bevált klitorisz, melyre masszív tömegek számíthattak a történelem folyamán szinte minden körülmények között, és amely, ígérem, még a férfiak hímtagjánál is kiszámíthatóbban működik. Freudisták ide, vaginaorgazmus-hívők oda, a nők döntő többsége, ha egyáltalán eljut az orgazmusig, azt klitoriálisan teszi (azaz innen kiindulva), a klitorisz stimulálásával, legfeljebb nem beszél róla, nehogy még ezért is külön megbélyegezzék, és inadekvátnak meg diszfunkcionálisnak kelljen éreznie magát.
Ezt az állításomat egyáltalán nem cáfolja az a tény, hogy tudok olyan nőről, aki kizárólag csak mellének orális izgatása révén képes orgazmushoz jutni. A valahol a vagina rejtelmes mélységeiben elérhető misztikus, magasabb rendű, mindent elsöprő orgazmusra, mely fényes üstökösként ragyogja be galaktikánk egét, elsősorban a férfiak erotikus fantáziájának és egójának van szüksége. A gondok akkor kezdődnek, amikor ezt a fantáziájukban lakozó rejtélyes női orgazmust nevezik ki az IGAZINAK ("Pedig azt mondják, az az igazi" - mondta nekem még ezen újság szerkesztője is a telefonba), melyért nem igazán kell extra - a nők által kívánatosnak tartott - erőfeszítéseket tenni. Ezzel a mesterséges szembeállítással a klitoriális orgazmus automatikusan leértékelődik, azaz "nem igazivá" és persze rögtön hanyagolhatóvá is válik. Így teszik még a magukat felvilágosultnak tartó férfiak is a nőt az úgynevezett "feminin misztika" áldozatává. De misztikusnak lenni nem a nő eredeti igénye - semmi szexuális haszna nincs belőle, legfeljebb álerkölcsi - ráadásul, míg fel nem lázad a ráoktrojált misztikum ellen, műorgazmusok frusztráló tömeggyártásában kell segédkezet nyújtania.
Míg a férfiak inkább orgazmus-központúak, valamint fanatikus numeraszámlálók, és ebben a tekintetben célratörőbbek, a nők számára - akiknek szintén szükségük van az orgazmus nyújtotta csúcsélményre és az azt követő megkönnyebbülésre - az érzelmi kötődés és érzéki szövegkörnyezet legalább ugyanannyi súllyal esik a latba. De az ember köztudottan szorongásoldásra is használja a szeretkezést, tehát kőkeményen számít az orgazmus vonatán érkező boldogságérzetet okozó endorfin-szállítmányokra. Mégis úgy tűnik, a nő sokkal több mindennek tud örülni a szexben, mint a férfi, sokkal több dolog mellett szeret elidőzni. Az ölelkezés, csókolózás, simogatás - a gyöngédség és törődés "tradicionális" megnyilvánulásai - mellett persze a hüvelyi örömöknek is szeret áldozni. Igen, most, hogy talán sikerült némileg rehabilitálnunk a klitoriszt, és visszaajándékozni a nőknek mint orgazmusuknak legitim szervét, szeretném eloszlatni a hüvellyel kapcsolatos és e rehabilitás során keletkezett esetleges tévképzeteket is. Azt hiszem, alig van olyan, magát heteroszexuálisnak tartó nő, akinek ne okozna hiányérzetet, ha huzamosabb időn át férfival való közösülés nélkül kell élnie. De míg a nő számára a szeretkezéshez alapvetően tartozik hozzá az egymásban levés biztonságérzetet és megnyugvást nyújtó élménye, addig magához az orgazmushoz nincs elengedhetetlenül szüksége a férfi phalloszára - bár az kétségkívül íz- és élményfokozó. Képzeljük el, hogy egy világkatasztrófa után egyetlen férfi és nő marad a földön, és mázlijukra még vonzódnak is egymáshoz. Ám a férfi szexuális kérdésekben visszamaradt tuskó, és választás elé állítja a nőt: "Anyukám, vagy a klitoriszoddal foglalkozol, vagy én boldoggá teszem a vaginádat, de a kettő együtt nem megy." Nos, ebben az esetben a nő, aki nagy gyakorlattal rendelkezik a megadásban, elnézésben és a férfiak korlátoltságainak türelmes tolerálásában, nyilvánvalóan a vaginális örömöket választja - a klitoriszát legfeljebb majd elintézi maga, titokban.
A hüvely persze nemcsak érzéki örömöket okozó helyszín, hanem, mint fentebb céloztam rá, az alapvető érzelmi kötődések, az összetartozás megerősítésének helyszíne, és fontos szellemi élmények közvetítője is: az oly mélyen áhított egyesülésé a másik - naponta, sőt olykor pillanatonként elvesztett - felünkkel. Ha a nő orgazmusának pillanataiban ujjunkat klitoriszán tartjuk, érezni fogjuk annak lüktetését, és ugyancsak érezni fogjuk hüvelyfalának "barátságos" összehúzódásait, amennyiben épp odabenn tartózkodunk. Bár az orgazmus ilyenkor a klitoriszból indul ki, hulláma mégis átsöpör a gát összes izmán - a szexológusok által erekciós szöveteknek nevezett részeken, melyek mintegy összefüggő "holdsarlót" képeznek; és persze az egész testen, az agy- és gerincvelőn. Bár kevés férfinak akkora a farokmérete, hogy megtehesse, mégis megfelelő pózok és konstellációk esetén a férfi vesszeje - sok egyéb erogén pont mellett - érinteni fogja a méhnyakat, sőt esetleg még a mögötte lévő kis odúba is sikerül "benyúlnia". Ez az érintés valóban rendkívül erős kéjérzetet tud okozni a nőkben, és szerencsés esetben, az előző orgazmusfolyamatra építve - mely vérrel telítette az egész régiót -, további kéjhullámokat indíthat el. Hogy az ily módon generált kéjhullámokat a klitoriszból kiinduló orgazmusnál erősebbnek, tompábbnak vagy egyszerűen csak másmilyennek fogja értékelni a nő, az teljesen szubjektív. A lényeg az, hogy az érzet valóban felvillanyozóan kéjes, különös és örömteli (bár embere válogatja, és így nem biztos, hogy mindenkinek kéjesebb annál, mintha egyszerűen belenyalnának a fülébe), és nagyjából az a mondat tudná összegezni, amit egy punk újságírónőtől hallottam: "Szeretem, ha felnyomják a méhemet az agyamba." Ám ezzel nem akarok senkit túlzott vadulásra buzdítani: ne felejtsük el, amit a mentőorvosok szoktak magyarázni már kissé elkésve a mentőkocsiban: a méhnyak törékeny és sebezhető, a farok viszont bizonyos esetekben fegyvernek minősülő tárgy. Úgyhogy csak óvatosan, ahogy a nagyanyám mondaná, ha még élne: a szexuális játékban mindennel szabad kísérletezni, ami jólesik és kíváncsivá teszi a feleket, és ami nem okoz fájdalmat és maradandó károsodást.
Bár az örökkévaló lélek szempontjából eléggé esetlegesnek tűnik, hogy ki milyen alkalmi szervvel van épp felszerelkezve emberi életútjainak adott pillanataiban, mégis csak abból indulhatunk ki, amink van. (Hozott anyagból kell dolgoznunk, nem pedig abból, amit Móricka szeretne magának.) Ehhez viszont le kell vetkőznünk azt a torz látásmódot - és az ebből fakadó elvárásrendszerünket -, amit társadalmi helyzetünk különbözősége hívott életre. Ha hihetünk a kutatóknak, az ember szexuális képességei révén két lábon járó egészséggyár. A gyakori szeretkezés rendben tartja a kardiovaszkuláris rendszerünket, és olyan anyagokat termel, melyek megőrzik fiatalságunkat és elősegítik szellemi-lelki kiegyensúlyozottságunkat. De a nőnek nagyon sok türelemre, támogatásra és belátásra van szüksége a férfi részéről ahhoz, hogy megengedje magának szükségletei kinyilvánítását, illetve azt, hogy magából induljon ki, hogy egyáltalán nyíltan szembe merjen nézni saját örömszerző képességeivel és ezen örömök generálásának helyszíneivel, hogy kihámozza őket a gyermekkori és felnőttkori tiltások és elvárások vastag rétegei alól, abból a zavaros, törmelékes ideológiai csomagolásból, a valóság hím-konstrukciójából, amely az utolsó pár ezer évben pakolódott rájuk.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése