A Károly körúti Alexandra pódiumon szeptember 18-án este 7-kor beszélgető műsort indít Lévai Katalin EP képviselő, író, aki az Irodalmi Centrifugában is több alkalommal vendégeskedett. Arra kíváncsi, hogy ha megváltoztak a szerepek és a róluk kialakított ítéletek, ez miért nem tükröződik vissza mindennapjainkban is?Elsőként Molnár Gabriellát, a Nők Lapja főszerkesztőjét hívta meg – vele találkozhatnak ma este az Alexandrában. Lévai Katalin úgy nyilatkozott, írókat, szerkesztőket, művészeket, érdekes sorsú embereket kér majd fel a sorozat vendégeinek, akik magukról, megélt és meg nem élhetett nőiségükről, azokról a lehetőségekről és azokról a korlátokról mesélnek, amelyekkel éltek, vagy amelyeken fennakadtak életük során. A sorozatnak azonban nem csupán nők lesznek vendégei – a férfiak esetében a beszélgetőtárs szerepébe bújt író arra lesz kíváncsi, mit tartana a férfiak a nőkről.
A sorozattal minden hónap harmadik csütörtökjén találkozhat a közönség, „előbb-utóbb összeáll az aranycsapat azokból, akik megtisztelnek a bizalmukkal” – írja céljairól Lévai Katalin. „Tíz évvel ezelőtt indítottam egy pályázatot nők számára arról, hogyan élik meg a sikereiket, mit jelent számukra az elismerés. Több mint négyszázan válaszoltak, főleg értelmiségi és vidéki nők, akiknek személyes történeteiből összeállt egy megrendítően szép és sokat mondó gyűjtemény. E „tényirodalom” inkább szólt a nők magánéletéről, a családi, rokoni és párkapcsolatokról, a szeretet és a kreativitás utáni vágyról, mint a karrierről. Az írások jó része drámai elemekkel telített történet volt, amelyet nem lehetett meghatottság és együttérzés nélkül olvasni. Sokat árult el a nők kiszolgáltatott helyzetéről, a magány és az elhagyatottság nehezen elviselhető élményéről. A Nő szerint a világ című könyvemben, amely 2000-ben jelent meg, sokat írtam erről.”
Lévai Katalin gondolkodik azon, vajon nem érdemes-e megismételni a tíz évvel ezelőtti felhívást, hogy megtudhassuk, mi változott az elmúlt tíz évben, vannak-e új viselkedésformák, kialakult-e új értékrend, új női nézőpont, átalakult-e a női és a férfi identitás, s ha igen, miért hallgatunk róla?
„Hiszen felnőtt itthon egy generáció − mondja Lévai −, amelynek az élete sem szellemi, sem fizikai értelemben nincs úgy beszorítva egy korlátozott térbe, ahogyan elődeié. Járt és járatlan utakon egyaránt elindulhatnak, nem kell alávetniük magukat egyetlen kánonjog szabályozásának és ellenőrzésének sem. Jóval nagyobb szabadság birtokába jutottak, mint elődeik. Hogyan élnek hát vele?”
Lévai Katalin beszélgetőtársait ennek kapcsán is kifaggatja majd háromhetente egyszer az Alexandrában, a Károly körúton.
„A hétköznapi példák, a kis történetek igazsága jobban izgat, mint a „nagy narratíva”. Kedvenc példám a foltszőnyeg-varró asszony, aki minden fellelhető matériát és töredékes tudást összeilleszt annak reményében, hogy új minőséget hozzon létre, hogy a személyes történetek sokaságán keresztül megmutassa a valóság egy fontos szeletét. Szeretném, ha az itthoni közgondolkodásba bekerülne a kizárólagos férfi nézőpont helyébe egy sokkal általánosabb, a női és a férfi lét kérdéseire egyaránt reflektáló nézőpont is. Azt remélem, hogy a jövendő beszélgetések ehhez segítenek hozzá, hiszen nem titok, hogy idővel kötetté szeretném formálni őket.” – mondta el lapunknak a politikus és negyedik kötetén dolgozó írónő.
Regresszió és katarzis - Gordon Agáta írása Lévai Katalin könyveiről ICA-n
A sorozattal minden hónap harmadik csütörtökjén találkozhat a közönség, „előbb-utóbb összeáll az aranycsapat azokból, akik megtisztelnek a bizalmukkal” – írja céljairól Lévai Katalin. „Tíz évvel ezelőtt indítottam egy pályázatot nők számára arról, hogyan élik meg a sikereiket, mit jelent számukra az elismerés. Több mint négyszázan válaszoltak, főleg értelmiségi és vidéki nők, akiknek személyes történeteiből összeállt egy megrendítően szép és sokat mondó gyűjtemény. E „tényirodalom” inkább szólt a nők magánéletéről, a családi, rokoni és párkapcsolatokról, a szeretet és a kreativitás utáni vágyról, mint a karrierről. Az írások jó része drámai elemekkel telített történet volt, amelyet nem lehetett meghatottság és együttérzés nélkül olvasni. Sokat árult el a nők kiszolgáltatott helyzetéről, a magány és az elhagyatottság nehezen elviselhető élményéről. A Nő szerint a világ című könyvemben, amely 2000-ben jelent meg, sokat írtam erről.”
Lévai Katalin gondolkodik azon, vajon nem érdemes-e megismételni a tíz évvel ezelőtti felhívást, hogy megtudhassuk, mi változott az elmúlt tíz évben, vannak-e új viselkedésformák, kialakult-e új értékrend, új női nézőpont, átalakult-e a női és a férfi identitás, s ha igen, miért hallgatunk róla?
„Hiszen felnőtt itthon egy generáció − mondja Lévai −, amelynek az élete sem szellemi, sem fizikai értelemben nincs úgy beszorítva egy korlátozott térbe, ahogyan elődeié. Járt és járatlan utakon egyaránt elindulhatnak, nem kell alávetniük magukat egyetlen kánonjog szabályozásának és ellenőrzésének sem. Jóval nagyobb szabadság birtokába jutottak, mint elődeik. Hogyan élnek hát vele?”
Lévai Katalin beszélgetőtársait ennek kapcsán is kifaggatja majd háromhetente egyszer az Alexandrában, a Károly körúton.
„A hétköznapi példák, a kis történetek igazsága jobban izgat, mint a „nagy narratíva”. Kedvenc példám a foltszőnyeg-varró asszony, aki minden fellelhető matériát és töredékes tudást összeilleszt annak reményében, hogy új minőséget hozzon létre, hogy a személyes történetek sokaságán keresztül megmutassa a valóság egy fontos szeletét. Szeretném, ha az itthoni közgondolkodásba bekerülne a kizárólagos férfi nézőpont helyébe egy sokkal általánosabb, a női és a férfi lét kérdéseire egyaránt reflektáló nézőpont is. Azt remélem, hogy a jövendő beszélgetések ehhez segítenek hozzá, hiszen nem titok, hogy idővel kötetté szeretném formálni őket.” – mondta el lapunknak a politikus és negyedik kötetén dolgozó írónő.
Regresszió és katarzis - Gordon Agáta írása Lévai Katalin könyveiről ICA-n
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése