Reisch Éva, cikkünk írója a Labrisz aktivistájaként részese volt az idei, most először két naposra tervezett LIFT Fesztivál szervezői gárdájának. Arra kértük, mondja el, milyen volt az idei Leszbikus Identitások FeszTiválja – belülről. A válaszból végül élménybeszámoló kerekedett.Reisch Éva: Két nap a máternoszteren - Beszámoló a LIFT Fesztiválól (szeptember 12-13.)
A Labrisz Lift Üzemeltetési Kht. idén is beindította programgyártósorát, immár harmadszor. A közönség számára megrendezett nagyszabású bemutatóra 2008. szeptember 12.-13-án került sor, telephelyéül ismét a Merlin Színház szolgált. Az idén először kétnaposra tervezett rendezvény előkészületei már hónapokkal korábban megkezdődtek. Gyártósor-vezetőink, munkásaink és bedolgozóink nagy része kezdetben ugyan meglehetősen lazán vette a melót, a nagy esemény közeledtével egyre magasabb fokozatra kapcsoltak, az utolsó héten pedig már mindenki jó sztahanovistaként, 3 műszakban végezte fáradhatatlanul a rá kiszabott feladatokat, a filmfordítástól a szórólapozáson át a kiállítókkal való egyeztetésig és a honlap-készítésig. Elvtársnőimnél már 3 napja csattogott a margóvágó Gobbi Hilda életműve felett, mikor végre 12-én hajnali 5 óra tájban befejeztem a mozijegyek gyártását.
Néhány óra alvás után a helyszínen folytattuk, megegyezve abban, hogy a Hónap Dolgozója Díj kiosztása ez esetben teljességgel szükségtelen, hiszen úgyis megkaphatná mindenki közülünk. Csákányi Eszter megnyitóját követően átadtuk a LIFT-díjat, melyet a Labriszban végzett sokéves munkájáért az igencsak meglepett Kis Márti nyert el. Több hónapos félrevezető kampányunk eredményeként ugyanis végig azt hitte, valaki más lesz a díjazott, és ezzel voltak még így jó páran. Azonos nemű táncverseny és Piaf-Karády est is szerepelt az esti programban, de ezidőtájt épp az infopultban tartottam a frontot, így beszámolóm e téren hiányosságokat szenved. A nap zárásaként a színházteremben folyó PikkDáma partikból viszont kivettem a részem, már az elején konstatálva, hogy ez a világ legnehezebb kártyajátéka. De néhány menet után rájöttem, érdemes volt rászánni a megtanulására azt a 3 percet, mert jó, hogy ész kell hozzá és gyorsaság, nem csak szerencse. A játék közben, no meg azt megelőzően is gyakorta látogattam a büfét, hogy felmutatva kis rózsaszín rendezői jelvényemet (ami miatt még az utcán is leszólítottak egyszer, megérdeklődve, mit rendezek?), lazán és jólesően odalökhessem a pultosnak: Írd a többihez! A „többi” a Labrisz-számlára vonatkozott, aminek népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy másnapra meg kellett szüntetnünk, nehogy végzetes anyagi csődbe taszítsa a szervezetet.
Így szombaton sajnos már nem a Merlin szendvicse képezte legfontosabb táplálékomat, hanem csajomnál jól bereggelizve nem kis késéssel érkeztem a 2. workshopra. A téma a leszbikus reprezentáció volt, az egykori Dyke magazin újságírója tartotta. Szóba kerültek az újság megszűnésének okai, továbbfűzve a témát, vajon kell-e itthon, orientációtól függetlenül, igényes-elgondolkodtató újság, vagy a nagy átlag megelégszik a Story-Best jellegű sajtóorgánumokkal? Igen, megelégszik − vontuk le a konklúziót. Így szubkulturális újság megjelenése a továbbiakban sem várható, esetleg programajánló brosúra, ill. honlapok formájában élhet tovább. Beszéltünk a leszbikusok megjelenéséről a médiában, és arra jutottunk, szükség van rá, a lehető legszélesebb palettán, hogy végre legyen valami halvány fogalma a heteróknak rólunk, a kialakított, nagyrészt hibás sztereotípiákon túl. Kicsit körbejártuk a coming-out témakörét is, előkerült pár vicces történet, köztük a fodrászom reakciója becsajozásom hírére. A lány egy rossz szót nem szólt ugyan arra, hogy én a lányokkal, de még kis bejelentésem után 20 perccel is zavartan mosolygott, hogy bocs, nem tud figyelni arra, mit beszélünk azóta, mert enyhe sokkot kapott. Hát igen, az emberek nagy része bizony még a legnagyobb jóindulattal is igen nagy zavarba jön egy ilyen vallomástól, nincsenek hozzászokva. Javaslom, szoktassuk hozzá őket, leszbikus társnőim!
A beszélgetés után benéztem a csajkás darts versenyre, hogy kiszurkoljam két kedves barátomnak a továbbjutást, a csajok viszont ezzel egyáltalán nem elégedtek meg, Acélnyuszi és neje, Sleep lazán megnyerte az egész viadalt. Kis köreimet követően épphogy odaértem az ICA különkiadásában Agáta és Bódis Kriszta zárószavaihoz, de még így is többet láttam ICÁ-ból, mint a filmekből összesen. Több hasonló tapasztalatot összegezve felvetődött bennünk: nem volt szerencsés sem 4 programot párhuzamosan nyomatni, sem az, hogy a filmvetítések délután 6 órára végetértek.
Így viszont legalább Gobbi Hilda liftben hagyott dolgai nem kaptak konkurenciát, a színházterem kis híján megtelt, egykori pályatársak, Halász Judit, Koncz Gábor és Csurka László beszélgettek Györe Gabival, anekdotáztak a Kossuth-díjas színésznő, és egyben az egyik leghíresebb magyar leszbikus éltéről, egyéniségéről. A beszélgetést film-és színházi bejátszások tarkították a kivetítőn, a technika ördöge miatt néha el-eltünedezett a kép vagy a hang. Sőt, egyszer csak egy nagy vízi teknős jelent meg a vásznon, amiben rögtön felismertem laptopom háttérfotóját, és rájöttem, hoppá, az én gépemről vetítenek. Később meséltem a többieknek, hogy nem sokkal azelőtt változtattam meg a gépem hátérképét, a csajom képét a LIFT kedvéért egy teknősére cserélve, így nem sok hiányzott, hogy egy több méteres Cilin-fotó villanjon be a Gobbi Hildáról szóló beszélgetés közepébe...
Cilin persze élőben látható volt az esti sírkertes főzőműsorában, aztán koncertezett Noárék zenekara, majd egy Csajkás játék következett. Végül jött Németh Juci koncertje és az Ösztrosokk buli, labriszoséknál pedig a végelgyengülés fázisa. Az egyik fotelben bóbiskoló szervezőtársam látványa szervezői szemszögből mindennél többet árult el a 3. Lift-ről: Csajok, mi megcsináltuk, ti láttátok, és azt mondom, megérte benne lenni, mert ez a Lift senkinek sem okozott klausztrofóbiát.
Néhány óra alvás után a helyszínen folytattuk, megegyezve abban, hogy a Hónap Dolgozója Díj kiosztása ez esetben teljességgel szükségtelen, hiszen úgyis megkaphatná mindenki közülünk. Csákányi Eszter megnyitóját követően átadtuk a LIFT-díjat, melyet a Labriszban végzett sokéves munkájáért az igencsak meglepett Kis Márti nyert el. Több hónapos félrevezető kampányunk eredményeként ugyanis végig azt hitte, valaki más lesz a díjazott, és ezzel voltak még így jó páran. Azonos nemű táncverseny és Piaf-Karády est is szerepelt az esti programban, de ezidőtájt épp az infopultban tartottam a frontot, így beszámolóm e téren hiányosságokat szenved. A nap zárásaként a színházteremben folyó PikkDáma partikból viszont kivettem a részem, már az elején konstatálva, hogy ez a világ legnehezebb kártyajátéka. De néhány menet után rájöttem, érdemes volt rászánni a megtanulására azt a 3 percet, mert jó, hogy ész kell hozzá és gyorsaság, nem csak szerencse. A játék közben, no meg azt megelőzően is gyakorta látogattam a büfét, hogy felmutatva kis rózsaszín rendezői jelvényemet (ami miatt még az utcán is leszólítottak egyszer, megérdeklődve, mit rendezek?), lazán és jólesően odalökhessem a pultosnak: Írd a többihez! A „többi” a Labrisz-számlára vonatkozott, aminek népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy másnapra meg kellett szüntetnünk, nehogy végzetes anyagi csődbe taszítsa a szervezetet.
Így szombaton sajnos már nem a Merlin szendvicse képezte legfontosabb táplálékomat, hanem csajomnál jól bereggelizve nem kis késéssel érkeztem a 2. workshopra. A téma a leszbikus reprezentáció volt, az egykori Dyke magazin újságírója tartotta. Szóba kerültek az újság megszűnésének okai, továbbfűzve a témát, vajon kell-e itthon, orientációtól függetlenül, igényes-elgondolkodtató újság, vagy a nagy átlag megelégszik a Story-Best jellegű sajtóorgánumokkal? Igen, megelégszik − vontuk le a konklúziót. Így szubkulturális újság megjelenése a továbbiakban sem várható, esetleg programajánló brosúra, ill. honlapok formájában élhet tovább. Beszéltünk a leszbikusok megjelenéséről a médiában, és arra jutottunk, szükség van rá, a lehető legszélesebb palettán, hogy végre legyen valami halvány fogalma a heteróknak rólunk, a kialakított, nagyrészt hibás sztereotípiákon túl. Kicsit körbejártuk a coming-out témakörét is, előkerült pár vicces történet, köztük a fodrászom reakciója becsajozásom hírére. A lány egy rossz szót nem szólt ugyan arra, hogy én a lányokkal, de még kis bejelentésem után 20 perccel is zavartan mosolygott, hogy bocs, nem tud figyelni arra, mit beszélünk azóta, mert enyhe sokkot kapott. Hát igen, az emberek nagy része bizony még a legnagyobb jóindulattal is igen nagy zavarba jön egy ilyen vallomástól, nincsenek hozzászokva. Javaslom, szoktassuk hozzá őket, leszbikus társnőim!
A beszélgetés után benéztem a csajkás darts versenyre, hogy kiszurkoljam két kedves barátomnak a továbbjutást, a csajok viszont ezzel egyáltalán nem elégedtek meg, Acélnyuszi és neje, Sleep lazán megnyerte az egész viadalt. Kis köreimet követően épphogy odaértem az ICA különkiadásában Agáta és Bódis Kriszta zárószavaihoz, de még így is többet láttam ICÁ-ból, mint a filmekből összesen. Több hasonló tapasztalatot összegezve felvetődött bennünk: nem volt szerencsés sem 4 programot párhuzamosan nyomatni, sem az, hogy a filmvetítések délután 6 órára végetértek.
Így viszont legalább Gobbi Hilda liftben hagyott dolgai nem kaptak konkurenciát, a színházterem kis híján megtelt, egykori pályatársak, Halász Judit, Koncz Gábor és Csurka László beszélgettek Györe Gabival, anekdotáztak a Kossuth-díjas színésznő, és egyben az egyik leghíresebb magyar leszbikus éltéről, egyéniségéről. A beszélgetést film-és színházi bejátszások tarkították a kivetítőn, a technika ördöge miatt néha el-eltünedezett a kép vagy a hang. Sőt, egyszer csak egy nagy vízi teknős jelent meg a vásznon, amiben rögtön felismertem laptopom háttérfotóját, és rájöttem, hoppá, az én gépemről vetítenek. Később meséltem a többieknek, hogy nem sokkal azelőtt változtattam meg a gépem hátérképét, a csajom képét a LIFT kedvéért egy teknősére cserélve, így nem sok hiányzott, hogy egy több méteres Cilin-fotó villanjon be a Gobbi Hildáról szóló beszélgetés közepébe...
Cilin persze élőben látható volt az esti sírkertes főzőműsorában, aztán koncertezett Noárék zenekara, majd egy Csajkás játék következett. Végül jött Németh Juci koncertje és az Ösztrosokk buli, labriszoséknál pedig a végelgyengülés fázisa. Az egyik fotelben bóbiskoló szervezőtársam látványa szervezői szemszögből mindennél többet árult el a 3. Lift-ről: Csajok, mi megcsináltuk, ti láttátok, és azt mondom, megérte benne lenni, mert ez a Lift senkinek sem okozott klausztrofóbiát.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése