2009. március 21., szombat

Megkóstoltuk… ízlett

ICA Élőfolyóirat törzshelye, a Centrál Kávéház egy idő óta újdonságokkal lepett meg mindannyiunkat: Cseh János értelmezi át a magyar konyhát modern verziókat álmodva a klasszikus magyaros ételekből, Mihályi László desszertkülönlegességei pedig borsos árúak, de édesek, s minden morzsájuk megéri - Gasztroturné a Centrálban.


Az eddig szinte halott bal oldali, nemdohányzó részen (az ős-étteremben, a legpatinásabb részen, mint megtudom) most napi menüvel várják a vendégeket, akik jönnek is szép számmal: a menübentöbb előétel, főétel és desszert szerepel, amelyek közül két fogásért 1200, 3 fogásért 1400 Forintot kell fizetnie a betérőnek. Első tapasztalataink szerint ez az ebéd nem arról szól, hogy utána elégedett semmittevésben félig bénán üljünk a számítógép előtt, arcunkon a csecsemők boldog belenyugvásával válaszolgatva a kollégák állapotunkat firtató kérdéseire, melyre a „Jól belaktam” mondaton kívül már nemigen tudunk mást mondani, azonban e jóleső, gondolkodásképtelen pilledtség helyett az étkezés és a gasztronómia kreativitásának örömei pótolnak. Franciás a konyha abban az értelemben, hogy az adagok szinte észrevehetetlenül szerények, ám ez a csekély mennyiség olyan filigrán kifinomultsággal, gasztronómiai rafinériával párosul, ami minimum kárpótol a kiesett kalóriamennyiségért.



Egy pénteki menü a Könnyű ebéd sorozatban: előételként választható a Tésztaleves grillezett csirkével vagy Meleg ciabatta saláta ropogós baconnal és buggyantott tojással. Főételként Cukkínis sárgaborsó egészben sült malaccal vagy "Távol-keleti" vörössügér capsicumos babpürével vagy Penne báránylapockával és tejszínes kucsmagombával. A desszertek között a túró gombóc vagy a banánfagylalt. Ismerősünk a menüsor meghallgatása után „egy proli kiverné a balhét, kifizet egy vagyont és még enni se kap?!... Hiába, no, a felső középosztály másképp él és mást is eszik”, mi azonban, lefelsőközéposztályozott arcunkon az elégedettség mosolyával emlékezünk a pillanatra, mikor egy korábbi menüsor vörössügér-darabkája alatti hatféle zöldségből összeállított pár dekányi zöldségszalmát ízlelgettük – nyelvünk alatt összefut a nyál, pedig Mihályi László fémes csillogású porokkal szórt, sötéten aranyló, külön metállapokon tálalt süteményeiről még szót sem ejtettünk.

Legutóbb a Bahiát és a Messidort, valamint a Centrált ízleltük meg – nos, megérte. Leginkább a Messidor! Ez a kis csoda a leírás szerint a következőkből áll össze: basque tészta, csokoládé piskóta, málna puncs, málnás csokoládé 66%, creme anglaise, málna coulis. Aggodalomra semmi ok, a felét se értjük, de annál jobban érezzük – mi, rutintalan feltörekvő felsőközéposztály, csak málnapürének neveznék azt az izét ott a süti tetején, no de az valami isteni! Miután évek óta túrtuk ki óvatos gondossággal minden szebb lehetőségekre nyitott feketeerdő-tortából a meggyzselét, így nem is meglepő, hogy örömmel tölt el, ha nyíltan, rögtön a süti tetején hozzájutunk a vágyott pürészerű étekhez, de a basque tészta, a csokis piskóta és a créme anglaise együttese a málnás csokoládé alatt, mely a meglepetés-töltelék, már csak a várva vágyott ráadás.

A Bahiával pedig az a helyzet, hogy a csokoládékrémmel bevont (olyasmit képzeljünk el, mint a keserűcsokoládés profiterol) félgömbbe, mely jelentőségteljesen terpeszkedik a neki szentelt metálszínű alátéten, egy kis szeletke kókuszt helyeznek, így bontva meg a félgömb egységét, s vágva azt finom érzékkel keresztbe. A mandula morzsa alapon kókusz mousse és cointreau financier 66% csokoládé mousse-al körülölelve adja a karib-tengeri szigetek pálmafás hangulatát – messze jobb, mint a kókusztej vagy a Bounty, s ha hozzávesszük, hogy a napi- és hetilapok is olvasgathatóak, míg az utca forgalmát is megfigyeljük, s a kávéházról elnevezett süteménykülönlegesség lábán olyan finoman vékony rétegben áll a karamellizált cukor, hogy az már szinte éteri élvezet, nem csoda, ha szívesen kóstolgatjuk a desszerteket ICA előtt, után és más napokon is – ha futja rá.



Desszertkülönlegességek Mihályi Lászlótól
(mindegyik ára 790 Ft)


Csokoládé tart – kakaós linzer, ganache 70%, glasage, kakaóbab

Corrida – mandula narancs piskóta, narancsos sajtkrém, csokoládé mousse, friss narancs glasage, glasage
Centrál – kakaós dacquoise, csokoládé mousse, gránát alma coulis, kakaóbab ropogós
Barack virág – mogyorós piskóta, őszibarack coulis, mandulás fehér csokoládé krém
Bahia – cointreau financier, mandula morzsa, kókusz mousse, csokoládé mousse 66%
Ardéchoise – gesztenye piskóta, gesztenye supreme, gesztenye krém, meringue
Somlói – kakaós piskóta, diós piskóta, vaníliás piskóta, főzött vanília krém, csokoládé szósz
Pisztácia diplomata – pisztácia dacquoise, pisztácia diplomata, sablé breton, csokoládé krém
Opera – joconde piskóta, kávé vajkrém, ganache 80%
Mogyoró levél – mogyoró dacquoise, tejcsokoládé chantilly 40%, csokoládé cremeaux, praliné ropogós, étcsokoládé plakett
Messidor – basque tészta, csokoládé piskóta, málna puncs, málnás csokoládé 66%, creme anglaise, málna coulis
Griottin – kókusz dacquoise, meggy coulis, csokoládé mousse 70%, alkoholos meggy 40%
Eszterházy – diós piskóta liszt nélkül, aparell, főzött vanília-dió vajkrém
Dobos desszert – dobos piskóta, főzött tojáshabos csokoládé krém, „dob”

Nincsenek megjegyzések: