BICSA 2: A Biblia nőképe

A Bibliai minták sugallanak egyfajta képet a nő helyzetéről, melyből a következőt szűrhetjük le: A nő, ha véletlenül és ismeretlentől esik teherbe, szent. Szent, ha üldözött és kiszolgáltatott. Szent, ha magára marad üldözött és kiszolgáltatott gyermekével, akit nem tud se eltartani, se megvédeni. Szent tehát, ha olyan állapotban marad, melyből egyetlen kiútja, ha megvédi egy férfi.

A világ tele Szűzmáriákkal, üldözőkkel és kihasználókkal.

Mária talán meg sem ismerhette a szexuális üdvösséget! (A szexuális üdvösség Susan Sontag szóhasználata. Nekem tetszik.)

A történelemnek legalább olyan fontos része az, hogy a nők „tudat alatt”, meghasonlottságban éltek, hogy üdvösség nélkül léteztek, mint az, hogy a dárdáknak vashegyük volt vagy hogy ismerték az éket, a csigát, s előbb-utóbb a differenciál számítást.

Hiszen az emberiség a női érzésekből lett: a mindenkori új nemzedék érzelmi szövedéke, test-képe, lelkiismerete és önérzete legalább fele részben a női érzésekből alakult.

Minden tőke-megtakarítás alapja a NŐ emberteremtő képessége, amely az emberiség egy részét „tőkefelhalmozáshoz” juttatta. Ez a folyamat a gyarmatosítás: a nő gyarmatosítása. Gyarmatosítottságunk évezredek óta tart: e rendnek szolgál az állam és a pénz is. A focisták, a rendőrök. A hivatalnokok, a köztisztviselők, a bankárok és a börtönőrök.

Néhány analógia segítségével érzékelhetjük a most zajló folyamatok dinamikáját. Az emberiség eredeti gyarmatosításának analógiás párja például az állatok háziasítása. Gondoljuk végig, mi lett a gyarmatosított állatokkal?

Az alávetett társból társfüggő lesz, a kihasználóból távhasznosító. A nők zömmel férfi-interpretációt kapnak a férfiakról, hivatalosan és nyomás-agymosás jellegűen.

A férfi privátban a családé, de ott is a BAJTÁRSAK képviselője - ezt gyakran persze nem is tudja -. Ő nemcsak Gipsz Géza, hanem a nőgyarmatosító állami gépezet pici fogaskereke is. S ezt nem is tudja ; ahogy azt sem tudja, hogy nem kell feltétlenül ilyennek lennie.

Ebben segít, ha a történelmi gyarmatosításra gondolunk. A gyarmatosítás véres háborúk sorozata. Egy kegyetlen és népirtó folyamat, melyet komoly ideológiai háttérre támasztanak, s teljes meggyőződéssel követik ezt az ideológiát. Az eredmény..? Népek halála, a globalizáció, az ökoszisztémák megrendülése, az európai típusú mentális defektek kiárasztása a világ minden más részére is.

Mindez ragályos és halálos kórt manifesztál a világban: az egyenlőtlenséget. Azt az egyenlőtlenséget, amit a női alávetettség eredményez a nukleáris családi környezetben.

A Paradicsom: a nemek közötti sérthetetlen egyenlőség állapota. Az azóta van: csak a huzavona!

A nők zömmel férfi-interpretációt kapnak a férfiakról, hivatalosan és nyomás-agymosás jellegűen. De ha a családjukra gondolnak, mit éreznek? Rendben vannak a férfiak? Számukra, a nők számára is rendben vannak?!

2006. május 11. - Lovas Ildikó

„A trauma megértése a történelem újrafelfedezésével kezdődik!” Judith Herman
Lovas Ildikóval Kijárat az Adriára - James Bond Bácskában című regénye kapcsán beszélgetett Bódis Kriszta és Gordon Agáta a talpigférfi és az igazi nő(író) lenyűgözően tanulságos találkozásáról.

Lovas Ildikó az erős délszláv nőirodalom magyar ága. Másként határon túli irodalmunk erős női ága.

"A nemzeti érzést tanulni kell." - Lovas Ildikó regényében a XX. század nőgyűlölő totalitárius rendszereinek kisebbségi kritikáját adja.

"a kommunisták nem tudnak bánni a nőkkel. Vagy mi van?"
A hagyományos Balkán-koktél összetevői: kalózvirtus és fanatizmus.
Csakhogy minden -izmus tévelyizmus. Ez derül ki a történelem gondos tanulmányozásából.

„Lehetett volna idejében dönteni, elmenni. Valamivel, mondjuk úgy hatvan-hetven évvel a megszületésem előtt, én ugyanis alkalmatlan vagyok erre. De különösen azt viselem nehezen, ha bármi befolyásolja a döntésemet – a saját kedvemen kívül. És nekem nem volt kedvem elmenni, nem így terveztem. Igaz viszont, hogy az ország, ahol éltem, mindent elkövetett, hogy meghozza a kedvem. De a kedv az nem úgy jön. Vagy jön, vagy nem. Elmenni viszont szokott. El is ment a kedvem tőle, hogy ott éljek, ahol. De ez nem azt jelenti, hogy megjött volna ahhoz, hogy elmenjek. Így aztán nagyon kedvetlenül éltem, szégyenben, félelemben, így.
Mint sokan.”

„Nem látszik különbség aközött, hogy csetnik vagy partizán kezében van-e a fegyver.
Különbség aközött van, akiében van, és akiében nincs.”


Lovas Ildikóról
Kijárat az Adriára - részlet

Lovas Ildikó

"Hiú állat az asszony, hiába..."
1967. augusztus 18-án született Szabadkán. Az erős délszláv nőirodalom magyar ága. Határon túli irodalmunk erős női ága.


Az Újvidéki Egyetem Bölcsésztudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom szakán 1991-ben diplomázott magyar nyelv és irodalom szakos tanárként.
1987-ben elnyerte az Újvidéki Televízió ösztöndíját. 1991-től az Újvidéki Televízió szabadkai stúdiójának külmunkatársa, ahol 1993-tól állandó munkaviszonyban dolgozott. A Jelen-lét című kulturális magazin, a Napjaink közéleti magazin művelődési adásainak munkatársa, több ifjúsági műsor szerkesztője.
1995-től a Magyar Szó napilap művelődési rovatának állományban lévő újságírója, amely újság kulturális mellékletének, a Kilátónak 1993-tól állandó munkatársa.
1997/8-ban Bosa Milićević Közgazdasági Szakközépiskolában magyar nyelvet és irodalmat tanított.


Írásai 1987 óta jelennek meg hazai és magyarországi folyóiratokban (Új Symposion, Üzenet, Rukovet, Književna Reč, Matica Srpska, Ex Symposion, Jelenkor, Kalligram, győri Műhely, Új Forrás, Art Limes)
Több novellaantológiában szerepel: Varázsszobor (Forum, Újvidék, 1990), Felütés (Jászberény, 1990), Kapun kívül (Kriterion–Pelikán, Budapest, 1993), Budapesti aggadák (Múlt és Jövő, Budapest, 1999), Könyv-Jelző (Park Kiadó, Budapest, 2002), Huszonnyolc colour totál (Zetna, Zenta, 2003) valamint a Magyar Írószövetség gondozásában 2001-ben megjelent antológiában.


Kötetei:
Kalamáris - Forum, Újvidék, 1994
A másik történet (novellák) - Osvit, Szabadka, 1995
Meztelenül a történetben (regény) - Forum Újvidék, 2000
Via del Corso (novellák) - Orpheusz, Budapest, 2001
Kijárat az Adriára – James Bond Bácskában (regény) - Kalligram, Pozsony, 2005
Spanyol menyasszony (regény) - Kalligram, Pozsony, 2007

Lovas Ildikó: A spanyol menyasszony - Lány, regény (Kalligram, 2007) - részlet


Jobban esik ragaszkodnom a részletekhez, mint az apróságokhoz. A Mátyás király is jó, csak az nem női műfaj.

*

Néztem kint a muskátlit, a marokkói rózsaszínt meg a pirosat, erről kellene hosszabban, mint egy kertésznek, a muskátliról írni, az évek folyamán sokszor felmerül, egy régi naplóban is szerepel: a geránium 70 frank.
Régen a muskátli, ha hozzáértél a leveléhez, büdös volt. Minden gyerek kipróbálta. A muskátli azt jelenti, reggel anyád megöntözi, te meg álmosan kucorogsz és nézed. Otthon vagy, nyár van, muskátli, piros, anyád odahajol.
Aztán sokáig semmi.
Most meg az van, hogy nem lehet csak úgy. Otthon, nyár, muskátli, kucorgó gyerek. Át kell hozzá préselődni.
*
És láttam magam, ahogyan majd a Csodák Palotájában igyekszem, hogy a magasban kifeszített kötélen biciklizzek, mint egy cirkuszi majom.
*
A hatalmas, sötétkék anyagon a nemzet büszkeségeinek arcmása, és akkor majd megragadom a gyerek karját, akivel a Csodák Palotájába igyekszem, és azt mondom neki, szinte belemarkolok a karjába közben, hogy nézzen oda, nézze azokat az arcokat! Csak tőled függ, mi lesz belőled!
És látom magam, ahogyan a moszkvai olimpián másodpercek alatt fölmászok a kötélre.
Azt hiszem, vannak pillanatok, amikor feltolul bennünk a múlt egy olyan bizakodó, reményteli, naiv lendülettel, amitől aztán rettenetes dolgokba bonyolódunk. Ezért kerülhettem néhány óra múlva a kifeszített kötélre, lábam között szíjak, hogy megtartsanak, ha nem sikerül a fizikai tudományosság, ami kizárja, hogy a bicaj lebillenjen. A Csodák Palotája a tudományt játékosan közelíti a gyerekekhez, amitől a tériszonyos szülők szemében megjelenik a halálfélelem.
Beleg ömöszöltem magam a hevederekbe, fölmásztam a keskeny létrán, hogy belehajtsak a tátongó mélységbe – ugyanis azt mondta a gyerek, hogy szeretné bizonyítva látni, elérhető minden, mert csak tőle függ, ahogyan nyilván csak tőlem függ, ha én legyőzöm a szédülést, és nem hányok a tömegbe, akkor ő is utánam fogja csinálni.
Nagyszerű érzés volt. Ott ültem három méter magasan egy sodronyra erősített kerékpáron és izzadtam, folyt rólam a víz, úszni lehetett volna a verítékemben, ha nem szívja, öleli magába a pólóm a sok vizet. Lehunytam a szemem, hogy ne lássak semmit, leginkább azt ne, milyen mélység tátong alattam, vigyorgó apákkal, akiknek a fia persze alig várja, hogy fölülhessen erre a halál-masinára. Mert olyan ügyesek, bátrak, apafiai.
Nos, az enyém az anyafia. Nincs benne efféle bátorság, s nem is igen érti, miért kellene, hogy legyen. Ő is vigyorog, akár az apák, de benne kedvesség szunnyad, sajnálja ezt a szerencsétlen nőt, aki vagyok, itt a magasban.
Lehunytam a szemem és újra eszembe jutott a fehér nadrágba bújtatott gyönyörű feszességgel tartott láb, a könnyed mozdulat, amitől a lábujj hegye a stadion mennyezetét érinti, a dagadó nyakizmok, az atléta elején, gyomortájékon a három ránc, a mozdulatlanul előre meredő tekintet, a koncentrálástól párás szemek, hajrá, hajrá!
És már folytak a könnyeim, ő persze azt hitte, a félelemtől, hogy ott ülök, akár egy majom a köszörűkövön, azon a borzalmas kerékpáron, lábam hevederekbe erősítve, alattam megannyi apával. Rájuk köpök azonnal. És szurkolt, hogy indulj neki, anya, ne félj, a súrlódás meg a tehetetlenség meg Newton. Megmaradsz.
És akkor hátulról meglöktek, ott lebegtem, akár a vízben, gurultam a forró délutánban, hullámzott körülöttem minden, és a tüdőm megtelt büszkeséggel, fent voltam a magasban, mint a kötél legtetején!
Crazy Little Thing Called Love!

A Kijárat az Adriára - James Bond Bácskában című regénye kapcsán volt az Irodalmi Centrifuga vendége 2006. május 11-én.

Meghívó az estre
Kijárat az Adriára - részlet

Lovas Ildikó: Kijárat az Adriára (részletek)

„Nem látszik különbség aközött, hogy csetnik vagy partizán kezében van-e a fegyver.
Különbség aközött van, akiében van, és akiében nincs."


Hát finnyás vagyok.
Hogy is van ez?
Melyik országban is vagyunk éppen?
A kommunisták nem tudnak bánni a nőkkel.
Vagy mi van?

Hiú állat az asszony, hiába... (3)

A hatalom jobban erotizál, mint bármelyik nő.

Haza a magasban, bugyik és receptek útvesztőjében.
Melyik haza?
Minden olyan bonyolult volt akkoriban. Egyik hazában sem volt megfelelő az anyanyelvem.
Kurvaszar érzés, mondhatom.
És közben még: Tito, aki már halott, de mégis ott függ a képe minden falon…

A francba, gondolja az ember, vagyis gondoltam én, hát mia picsáért nem lehetett normálisan.
Vagy hogy.
Basszátok meg az egészet. Mert néha durván fogalmazok.
Akik meghaltak, azok már nem élnek.
(tengerparti szégyen)

Igyekszem megérteni, P. miként is maradt itt, amikor már lógott a háború mint az eső lába, amikor futhatott volna. És nem néznék ki az ablakon, nem lennék bizonnyal.
Na baszd meg!
És a fiam lenne?
Hát nagyon utálom a történelmet.

Több forradalomra pedig nincs időm.
Van ilyen.

Azt a legnehezebb megérteni, hogy van olyan állapot, amelyben nem számít, van-e igazság egyáltalán. Felejteni és élni kell, hogy ne bolonduljon meg, akinek a fia elesett, akinek a szerelmét főbe lőtték, akit megerőszakoltak, akinek a kisgyereke belehalt a vérhasba.
Ilyesmi az élet.
Csak mondom, hogy el ne felejtsem magam is.


Gyönge szar az ember. S ez benne a legszilárdabb.
Nincsenek emlékeim, csak az összefüggő, kocsonyás félelem.

Ami már elviselhetetlen, az biztos máshol fog megtörténni.
De legalábbis másokkal.
Ez még elviselhető.
Ez még elviselhető.
Nem kérdezünk, mondta az őr,a házimunkás háta mögött. Ha elcsomagolt, de frissen,ꈈkikopog, meg vagyunk értve?
Mikor van ez mondva?

Jugoszláviai magyarnak lenni, magyarnak lenni a délvidéken, vajdasági magyarnak lenni – nem könnyű feladat.
Országot vissza nem veszek. Bele is szakadnék, annyi volt belőle.
De mihez van közöm igazából?
Az az egy kicsi, mindennapi életünk van. Arról tudható valami.
Úgy jártunk ezzel az utolsó országgal is, mint az összes többivel. Csak nevekben, emlékekben marad fönn.

A nemzeti érzést tanulni kell.

Vicinális irodalom. A bácskai tenger-ügy.
Szarok az Adriára.

Nincsenek érzéseim.
Bosznián át kellett leautóznunk ide, szembesülni fölégetett, szétlőtt emlékekkel, gyerekkorunk hazugságaival. Ami az egyetlen valóság volt.
Mesélhetünk erről.
Minden emlékünk, gyerekkorunk minden pillanata valaki másszámára hazugság.
Még saját magunk számára is az.
Mesélhetünk erről.

A túlélők mindig a hallgatás hagyománya mellett döntenek, mert így folytathatják – elfojtva és elhallgatva - azok, akik nem túlélői, nem részesei voltak, nem vállalhatják a beszédet.

Ott maradni a határon homokba fúrt fejjel, mint Csáth Géza.
Vagy az a boldogság, hogy nincsenek érzéseim...”

Lovas Ildikó a Kijárat az Adriára - James Bond Bácskában című regénye kapcsán volt az Irodalmi Centrifuga vendége 2006. május 11-én.

Lovas Ildikóról bővebben a SZALON rovatban olvashatnak.

2006. április 27. - Trauma-centrifuga

A trauma-centrifuga vendégei Erdős Virág, Szécsi Magda, Bánki Éva, Kocsis Zita Saide, Balogh Rodrigó és Ágens.

Judith Herman: Trauma és gyógyulás - Az erőszak hatása a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig című könyve foglalkozik a nemek háborújának harctéri neurózisával is.

A traumatizált gyermek és nő jelenségét a pszichiátria fedezte fel a XIX. század végén, és mivel túlzottan széleskörű társadalmi tapasztalatnak tűnt, le is tagadta.
A közelmúltban Judith Herman tárta fel a térsadalom- és lélektudományok történetének ezt a traumáját, és helyezte új megvilágításba a jelenséget korszaknyitó munkájában.


"A Nő problémái - ahogy más kisebbségben levő csoportoké is - elhallgatottak és név nélküliek. Az ember szeretné mindörökre elfelejteni a háborút, és minden erőszakot, terrort, s azon belül saját tetteit vagy éppen áldozattá válását. Elkövetők és áldozatok szembekerülnek ebben a néma párbeszédben, bár mindneki - más-más okból - felejteni akar. Az áldozatok azért kívánják a trauma elfelejtését, mert kibeszélhetetlen, hiszen az áldozattá válás szégyen, többnyire a bántalmazottat hibáztatják, ami nem csoda egy olyan hierarchikus világban, ahol az erőszakot a felszínen elítélik - valójában azonban szolgálják. Mit tehet mást a művészet, minthogy megszólal. Kibezsél, feltár és szembesít. A szenvedés kultúrtörténetéből kifejlődött a trauma kultúrtörténete. Ha jól körülnézünk és meghalljuk végre, amit eddig nem, azt is megértjük, hogy a művészeti kánon miért nem számol ezzel a tapasztalattal. (Bódis Kriszta)

Az esten a művekből a szerzők és Balogh Rodrigó tolmácsolásában hangzanak el részletek. Szécsi Magda: Gyöngy; Erdős Virág: Nane, Bódis Kriszta: Kemény vaj, Bánki Éva: Horror vacui, Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka, Gertrude Stein: Melanchta, Gordon Agáta: Az otthonkínzottak forradalma, Bicsa; Slavenka Drakulic: A légynek sem ártanának.
Kivetítőn láthatóak Kocsis Zita Saide trauma-festészetének képei.

Judith Herman: Trauma és gyógyulás
Ágensről
Erdős Virágról
Szécsi Magdáról
Bódis Krisztáról
Mi az a Bicsa és miért nem működik?

A bibliai családmodell - Vizet prédikál, miközben mérgez

BICSA - A bibliai családmodell. követhető-e? Követendő-e?
"Nem volt senkije, túl fiatal is volt, mégis megesett. Férjhez adták és hűségesen szolgált de boldogtalanul, mert örökké zsarolta valami gyanú, egyszerre kinn és benn. Csak a fiában gyönyörködött, akit viszont megmérgezett anyja méltatlan helyzete. És amit mások takart viselkedéséből magára értett.
Nos, Jézus nyilván egészen másképp akart élni és másféle családot akart. Miközben pontosan megismétli..."

Ez egy passzív ismeret, amely mindannyiunkban ott munkál, noha az ellenkezőjéről vagyunk meggyőződve.
Nukleáris család: magára maradt anya, elszivárgó atya, elárult gyermek. Ahogyan nagy költőnk, Tandari Éva írja:
A ”család ” egyébként is már régen csak megfogalmazásban létezett. Mert csak a gyerekek voltak a ”család”, a kutya volt a ”család”, és én voltam a ”család ” ...
-- Bár a férjemnek is volt ”családja”, de az ő ”családja” a haverok, a presszó, és a szolgálati motor voltak. No és a részegen eszébe-ötlő katonasági emlékek ...
Hát így éldegéltünk ; ki-ki a maga ”családjával ”.
Nos, ez a BICSA, a Bibliai Családmodell.

A családról való LEGJOBB tudásom szerint megkísérelem megidézni.
Tudom, hogy keveset tudunk Jézus serdüléséről. Alighanem fura társaságba keveredett. A szüleitől eltávolodott. Azaz inkább úgy érezte, hogy azok elárulták őt. Szőrt növesztett és elcsavargott. Valószínűleg máshol sem érezte sokkal jobban magát
És ez a leányanyaság. Attól félek, ez iszonyúan durva. Látok ugyan a falvédőkön egy hímzett ácsot. Aki aztán el is tűnik valahogy a képből. A családból is elszivárog. De ez a leányanyaság akkor is... Mária pedig szűz volt, metaforikusan azért, mert a jóságba vetett hitét nem tudta áttörni a világ gonoszsága.

Nem volt senkije, túl fiatal is volt, mégis megesett. Férjhez adták és hűségesen szolgált de boldogtalanul, mert örökké zsarolta valami gyanú, egyszerre kinn és benn. Csak a fiában gyönyörködött, akit viszont megmérgezett anyja méltatlan helyzete. És amit mások takart viselkedéséből magára értett.
Nos, Jézus nyilván egészen másképp akart élni és másféle családot akart. Miközben pontosan megismétli...
De ki tehet róla, hogy Magdolna úgy hajózhat el, hogy a szíve alatt hord egy világ kegyelmére szoruló, apátlan, azaz törvénytelen magzatot...

Ez Jézus skízise, és persze követőié, a hitre telepedett primitív gazdasági terjesztőegységé amely kiadta a parancsot: Holtomiglan-holtodiglan! A Család Szent! Az ellene elkövetett bűnök bocsánatosak. Ez a családtípust a bibliai tanításokból ismerjük ilyen jól.
A nukleáris családmodell őskövület a humán érzelmi dinamikában, ősibb, mint gondolnánk: talán már az atya és a szentlélek is jól ismerte. Ha a BICSA nem volna elég meggyőző, akkor gondoljunk a kalandos Odüsszeuszra.

G.A. Földönkívüli
Első hittanórája után

Meghívó a Trauma-centrifugára
Judith Herman: Trauma és gyógyulás

Judith Herman: Trauma és Gyógyulás (részletek)

Részletek Judith Lewis Herman: Trauma és gyógyulás – Az erőszak hatása a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig (ford.: Kuszing Gábor, Kiadó: Háttér Kiadó – Kávé Kiadó – NANE Egyesület, 2003) című könyvéből, mely 2006. április 27-én volt az Irodalmi Centrifuga témája.

„A trauma lelki törés, egy erőszakos esemény, katasztrófa, baleset vagy kényszerítés hatására. A lelki törés az egyén és a közösség, a nyilvános és a magánszféra, a férfiak és nők közötti kötődések törését jelenti. A trauma olyan esemény, amely meghaladja az ember megszokott alkalmazkodási képességét, és összetöri.

A trauma pillanatában az ember tehetetlen az őt elsöprő erővel szemben. Ha természeti erő okozza, katasztrófáról beszélünk. Ha emberek okozzák egymásnak, erőszakról beszélünk vagy háborúról. A trauma megsemmisíti a gondoskodás megszokott sémáit, amelyek az irányítás, az összetartozás és az értelem érzését nyújtják.

A traumatikus események megkérdőjelezik a legalapvetőbb emberi kapcsolatokat. Megtörik a családi, a baráti, a szerelmi és a közösségi kötődéseket.
A világban való lét biztonságának érzését az első gondozónkkal kialakított kapcsolatban tanuljuk meg. Ez a bizalom az élettel együtt keletkezik és teljes életciklusa alatt táplálja és életben tartja az embert. Ez a bizalom, hívhatjuk reménynek és hitnek is, az emberi környezettel kialakított biztos kötődésekben jelenik meg. Ha ez a kötődés megrendül, a traumatizált ember elveszíti alapvető énérzetét.

A Trauma és gyógyulás az egyén és a közösség, a nyilvános és magánszféra, a férfiak és nők közötti kötődések helyreállításáról szól.
Az igazság kimondása a társadalmi rend helyreállításának és az áldozatok gyógyulásának egyaránt alapfeltétele!

Azonban túlságosan is gyakran győz az eltitkolás, a tagadás és az elfojtás az egyes ember és a közösség szintjén is.
Az erőszakra az emberek általában úgy reagálnak, hogy kitiltják a tudatukból. Szeretnék elfelejteni a traumatizáló eseményt az áldozatok és a tanúk is. Miközben ugyanannyira szeretnék kimondani amit átéltek, megosztani másokkal. Ez a trauma dialektikája, amely pszichés és testi tünetekben jelentkezik, ha kimondhatatlan marad!


A háborús és politikai terror férfi túlélői ugyanazokat a tüneteket mutatják, mint az otthoni, családi terror gyerek és női áldozatai.

Minden ember lelke összetörhető, a háborúkban gazdag múlt század harctéri neurózis kutatásai szerint mit sem számítanak a személyiségjegyek és a jellem. 2-3száz bevetés a háborús hősök lelkét is örökre megtöri.

A gyerekek és a nők gyakran hosszantartó, több éves, évtizedes terrorban élnek. A súlyos személyiségzavarokat főként a nők lelki betegségének tartott hisztéria gyűjtőnéven kezdte tanulmányozni a tudomány Freud idején. Azonban figyelmen kívül hagyta az áldozattá válás hatásait, a hosszantartó, titkolt terror személyiségrombolását.

Ijesztő volt a felismerés, hogy a gyerekek által elszenvedett szexuális és lelki kényszerítés járványméretű titkos jelenség a proletariátus családi köreiben ugyanúgy, mint a tiszteletre méltó polgári miliőben. Ezt a tényt sokkal könnyebb figyelmen kívül hagyni, mint bármit is kezdeni vele.

(A társadalmi egyenlőtlenségek baloldali interperetációi sem jutottak el a nemi alapú kizsákmányolás észrevételéig. Marxék megmaradtak az osztályharcelmélet nyilvánosan kimondható téziseinél. Miközben nyilvánvalóan ott volt a családok megannyi kis lágerében a terror, amellyel az erősebb családtag gyarmatosítja a gyengébbeket.)

A trauma tanulmányozása gyakran a kimondhatatlan birodalmába vezet: az ember sérülékenységével és gonoszságra való képességével szembesít.
Három szerep van: az elkövető, az áldozat, a tanú.
Az elkövető csak annyit kér a kívülállótól, hogy hunyjon szemet és ne tegye szóvá a rosszat, hanem felejtse el. Eszközei az eltitkolás, a hallgatás, tagadás vagy racionalizáció, az áldozat hibáztatása és szavahihetőségének kétségbe vonása.
Az áldozat cselekvést, elköteleződést és emlékezést követel, arra kéri a kívülállót, hogy ossza meg vele fájdalma terhét. Miközben gyakran kimondhatatlan számára az őt ért trauma, a fenyegető környezet vagy a szégyen miatt.

Küzdeni kell a bevett gyakorlat ellen, amely az áldozatot hiteltelenné teszi és láthatatlanságra kárhoztatja!
Küzdeni kell azért, hogy a tanúk és az áldozatok kimondhassák az igazságot és együttérzést kapjanak, kötődéseik törései meggyógyuljanak.

A művészek gyakran és természetesen felvállalják az áldozatok melletti tanúságtételt. Gyakorlott emlékezők, bátor nyelvhasználók, akik a kimondásban, a felmutatásban
és a közösségvállalásban hisznek. ...”

Judith Herman kötete az Irodalmi Centrifuga első félévétől jelentős szerepet játszik beszélgetéseinkben, de külön kiemelt jelentősége volt 2006. április 27-én a Trauma-centrifugában, amikor Erdős Virág, Szécsi Magda, Bánki Éva, Balogh Rodrigó és Ágens ültek az asztalunk körül, Kocsis Zita Saide pedig képeivel volt jelen.

Az est résztvevőiről a SZALON rovatban olvashatnak.
Gordon Agáta írásai a Bibliai családmodellről a MOSODA rovatban olvashatók.

Bollobás Enikő

Irodalomtörténész, az ELTE Amerikanisztika tanszékének professzora. Az Osiris Tankönyvek sorozatban megjelent Az amerikai irodalom története írója, az amerikai nőirodalom történetének kiváló ismerője.
2006. március 16-án volt az Irodalmi Centrifuga vendége.

Kötetei:
Tradition and Innovation in American Free Verse: Withman and Duncan (Akadémiai, Budapest, 1986)

Charles Olson (Twayne Publishers, New York, 1992)

Az amerikai irodalom története (Osiris, Budapest, 2005)

The 1950s: Proceedings of the Biennial Conference of the Hungarian Association of American Studies (co-editor; ELTE, Budapets, 2005)

“Semmi egyéb a nemzet / mint költemények...” Válogatás Charles Olson verseiből (A Dunánál Könyv- és Lapkiadó, Budapest – Qui One Quint Könyvkiadó, Kolozsvár, 2003. - utószó)

Gordon Agáta írása Bollobás Enikő Az amerikai irodalom története című könyvéről a Könyvtár rovatban olvasható.

Bollobás Enikő: Az Amerikai Irodalom Története

"Az Amerikai Irodalom Története egy tanmese, és gyümölcsözően használhatjuk arra, hogy megnézzük a segítségével a mi saját kismagyar irodalmunk helyzetét. (...) A kultúra átmentése az óceánon túlra veszteségekkel is járt, de úgy tűnik, óriási nyereséggel is. Leolvadtak az új helyen és helyzetben felesleges cikornyák, és üres oldalak keletkeztek, amelyeket újra kellett írniuk.
Felszabadultak az őshaza irodalmi mintáinak tekintélye alól, és ki akarták elégíteni azokat a lelki-szellemi szükségleteket, amelyek az irodalom valamilyen formáját kitermelik a humán közösségekben." - Gordon Agáta a kötetről.

Nagy élményekkel gazdagított a kötet!

Jól érezhetően modellként tekinthetünk az amerikai irodalomra, amely kezdeteitől felvállalta az irodalmon kívüliség és az Európán kívüliség tényszerűségeit, amelyekre kénytelen volt fittyet hányni. Egyszerűen meg kellett szólaltatnia a saját tapasztalatait, akkor is, ha nők írták, akkor is, ha színesek, melegek, vagy bármilyen többes identitású multikulti hibridek.

Az Amerikai Irodalom Története egy tanmese, és gyümölcsözően használhatjuk arra, hogy megnézzük a segítségével a mi saját kismagyar irodalmunk helyzetét.

A későnjövők előnyeit szerezte meg az amerikai irodalom. A kultúra átmentése az óceánon túlra veszteségekkel is járt, de úgy tűnik, óriási nyereséggel is. Leolvadtak az új helyen és helyzetben felesleges cikornyák, és üres oldalak keletkeztek, amelyeket újra kellett írniuk.
Felszabadultak az őshaza irodalmi mintáinak tekintélye alól, és ki akarták elégíteni azokat a lelki-szellemi szükségleteket, amelyek az irodalom valamilyen formáját kitermelik a humán közösségekben.
A gyorsan gyarapodó népesség és a tágasság hívta és várta a szövegeket, a kismagyar szemnek grandiózus méretek ennek az irodalomnak az apró hajtásait is jól vizsgálhatóvá teszik.

Az etnikai és kulturális sokszínűség oldani kezdte a személyes és történelmi identitások határait, a létező – de nem tudomásul vehető – jelenségek felmutatásával formálta a társadalmi tudatot elfogadóvá.
Ez a sikeres alkalmazkodás rengeteg személyes szenvedés és küzdelem során látszott megvalósulni, és hamarosan elérte azt a kritikus tömeget, amely már követendő példává teszi a nyitott és elfogadó szemléletet.

Meséljük el!

Kezdetek: ősiség, nyelvemlékek, töredékek… = restaurált virtualitás.
A könnyen lebomló tartalmak (egy humán lény lelki szűrlete, történet-töredéke vagy érzelmi manőverei) nehezen visszaidézhetőek ezekből a maradványokból.

Női reneszánsz, XIX.

A XIX. század első felében kibontakozik az amerikai irodalom női reneszánsza, megszólalnak a korai feminista elméletek, és nők által írott regények özönlik el a szavakra éhes piacot.
Jeles műve ennek az időszaknak a Tamás bátya kunyhója, amelyet magunk is ismerhetünk, sőt könnyen összetéveszthetünk emlékeinkben Rémusz bácsival.

A két Harriet: Beecher Stowe és Tubman

Mai szemmel picit szentimentális, picit naiv, ám jóra serkentő és szórakoztató ifjúsági regényként még mindig olvasott mű. Világhírű már a saját korában, Tolsztoj a művészet legmagasabb formáját látta benne. A jéghegy csúcsa, valamiért ez a regény túlélte a századokat, miközben sok női szerző, sok-sok művelt, feminista nézeteket kialakító, középosztálybeli nő írt elsősorban nőknek, és figyelmeztetett a gyarmatosítás és rabszolgatartás nehéz férfimunkája közepette a humán, keresztény és női eszményekre.
Idealista volt, mint a nők általában és azt gondolta, hogy a regénye hatására igenis önként adják fel a rabszolgatartók ezt a csúnya szokásukat.
A jólnevelt középosztályszerű társadalomra jellemző, hogy elismeri és megkönnyezi a művet, elismeri az igazát. És lehet, hogy polgárháború sem lett volna e női regény nélkül!

Durván száz évvel előzi meg a szórványos kismagyar nőmozgalom szárba szökkenését.


Emily Dickinson: azaz 44 kötet szalaggal 1830-1886

Ez a női nevet viselő rejtélyes jelenség az én kedvenc költőm. Szigorúan érthetetlen élete és versei a fényűzést jelentik számomra, és ez az összefoglaló róla ebben az irodalomtörténetben nem egyszerűen válasz volt a kérdéseimre, hanem olyasféle heuréka, mintha azt tudtam volna meg, hogy mégis: van isten!
Illetve egy picit pontosabban: azt, hogy istennő van és pontosan tudja, hogy mit miért csinál!

Ezt az istennőt némileg sajnálatra méltó vénkisasszonyként képzelhettem el idáig, aki magányában egzaltált versikéket ír két hímzés vagy rózsametszés között, és egzaltált levelekkel zaklatja kevés ismerősét, mit sem tudva a realitásokról.
Azonban nem ilyen volt.

Bírta kora tudását és műveltségét, hasonlóan nagyon sok amerikai nőhöz! Sokáig élénk társadalmi életet élt. Tudatosan választotta a magányt és az írást, mert felismerte óriási alkotóerejét.
Ez az alkotóerő a szabadsággal egyenlővé tette számára az otthonába zárt női létet, amelyben megvalósíthatta titokzatos intellektusának nagy utazásait.
Negatív formái, azonosításai és sajátos látásmódja tanítva is keveseknek nyílik meg.
Jó példa erre: „Olyan tenger vagy kontinens nincs, mint a fájdalom”.
Vagy: „Otthon – ez Isten definíciója”.

Tóthfalusi: 764
Az Előérzet – hosszú Árnyék – a Gyepen
Jelzi – minden nap lemegyen –

Üzenet a riadt füvön –
A Sötétség - majd erre jön –

G. A.: 764
Sejtelmek - az elnyúlt Árnyak - a Füvön
Jelöl a Nap mielőtt leköszön

Borzongnak az alélt füvek deresen
Sötétség - tapos át a gyepen

Vagy:
Sejtelmek. Árnyék. Füvek. Húnyó napok.
Fű. Félsz. Üzenet. Húzó sötét.


1955: kritikai kiadás. Ma az Emily Dickinson kánon legfontosabb darabjai: 199, 214, 258, 280, 303, 341, 441, 461, 505, 601, 712, 754, 1129, 1677, 1705, 1732, 1748.


G.A: Rendet raktam künn és benn
ereszig ér a tüzifa házam oldalán
füstölög egy halom lehullt levél szagával bekeseredik
mint aranyával az alkonyi világ.
Mikor lényeg szerint külön mered a volt s a van
s a hús rövid tragédiája homokként elsuhan
merít lassú forgással e kacér alkony alá
kibontva szirmát a mai nap.


Női modern! Elveszett nemzedék(ek): (identitásvesztő nemzedékek)

(a kismagyar elveszett nemzedékek a határokon kívül rekedtek: a szomszéd országok magyar kisebbségei, holokauszt-túlélők nemzedékei, az emigráns diaszpóra... /Kristóf Ágota, Ladik Katalin, Dedinszky Erika/)

Gertrude Stein 1874-1946
Három élet - Melanchta
Trauma irodalom és queer irodalom, ami inkább latens transzszexualitás tematizálva.

Hilda Doolittle 1886-1961
Djuna Barnes 1892-1982
Willa Cather 1873-1942

A hetvenes évek feminista irodalomkritikája és gynokritikája gyűjtötte, értelmezte és strukturálta a nőírókat.

Katherine Anne Porter
Mourning Dove
Anais Nin
Margaret Mitchell

Harlemi reneszánsz

Kiket is tudnánk hozzájuk hasonlítani a magyar irodalomtörténetek lábjegyzeteiből?

Női kísérlet hagyomány
Identitásöltészet

Női és afroamerikai posztmodernek
Új feminizmus
Feminista utópiák, és sci-irodalom

Multikulturalizmus és új identitások
Azonosságok színházai

Unomazi Unomazi Unomazi Rodalmat

avagy költők, feledjétek el a nyugágyakat! Ha a pornót nevezhetem szintetikus szexnek, a szintetikus lírát gondolhatom líraprostituálásnak.
Szintetikus lírapatronok helyett valódi életet, mert az Irodalom él!

Nyájas olvasó! Lapozz bele a Szép Versek 2005-be, és ezt találod: kinnfeledt nyugágyak és ragyavert vicinálisok a magyarugaros állomásokon.
Ilyennek tűnik a mai magyar líra, meggyőződésem szerint prózánk érzelemgazdagságának hű mutatója.


Költők, ébresztő!

Minden második versben van egy kinnfeledt kerti szék, zömükben egészen konkrétan.
Mit jelent ez? Jövőkép vagy nosztalgia?
Vagy csak nem vették észre a költők jól bélelt költői sziklavackukon, hogy ez a lemez picit unalmas..?
A nyugszékes költők egy része író.
Ez a fajta műszavász mindig kinn van feledve, minden sorában. Mindig olyan, mint a HŰLT HELY.
A NYUGSZÉKES MŰSZAVÁSZ ÉLETÉBŐL VALAKI HIÁNYZIK, AKI ÉLNE. Többnyire maga a szerző. Ezt persze elégikusan vetíti...

Unomazi... Unomazi... Unomazi...

KLÓNOZOTT KÖLTŐK!

Csak a sablont látom a lírában, az érzelmi közhelyeket igen-igen sablonos formákban, ahol már az is sablonos, ahogyan elmaszatoljuk a vérvalót, vérvalónak meg ugyancsak HŰLT HELYE.
A RANDOMIZÁLT KUTYULÁS, amit PNL csinál, lendített keveset a dolgon, mondjuk létrehozott egy fura katalógust a fentiekből.
Leleplezte a líra sablonjait, és a költőket, a nyugszékes műszavászokat, akik egyszerű futószalagmunkát végeznek: nagy elődeik példáján osztják az általuk ismert érzések nyelvi hordozóit, az érzéseket is ezekből, azaz csak közvetve ismerik.
Író-költő ül a monitor előtt, kezében végtelenített paletta a billentyűzet, és zsonglőrködik. Nyelvi Zsonglőr. Jó. Miért szeretjük a zsonglőröket? A virtuózokat? Hogyan viszonyulunk? Mit tanulunk? Vannak nagy találatok és felszínes nyegleségek, de mindegyikben szemfényvesztő a technika.

Csakhogy ez nem művészet. Petőfi ma a levegő, és az összes romantikus tananyag. Ez a nyelv A Nyelv. Ezen tanultunk meg mindent elgondolni, és így. Nem érthetjük, mi ebben a művészet, mert újdonsága száz éve átszivárgott a hétköznapiba. Bármikor tudnék ilyeneket írni, gondoltam már akkor, amikor belémtömték az Anyám tyúkját, ha nem örökké azokat kéne olvasnom, akik már megírták ugyanezeket. (Hogy bizonyítsak magamnak, írtam egy eposzt. Ugyanolyan unalmas volt eposzt írni, mint olvasni.) De vannak azért költők, akik nem hervadnak. Sappho vagy J.A.

József Attiláig egyedül Ady próbálta kicsit noszogatni a négyökrös magyar költészetet, ám azóta eltelt száz év!
A lírai patronok már szintetikusban is unalmasak.
Egy csúsztatott analógia: ha a pornót nevezhetem szintetikus szexnek, a szintetikus lírát gondolhatom líraprostituálásnak.

Felejtsük el a nyugágyakat!!!
Az irodalom él! Híves patakok rohannak...!

Anonyma

Anonyma: egy névtelen nő a második világháborús Németországból. Egy nő Berlinben címmel megjelent naplóját Nádori Lídia fordította magyarra.

Az Anonyma-napló 2005-ben jelent meg a Magvető Kiadónál, a 2003-as német kiadás után: az eredetit 1945 április 20-tól június 22-ig jegyezte le névtelenséget kérő szerzője. "Az Anonyma-napló "hétköznapi" önéletírás valakinek a tollából, akinek neve nem egyszerűen ismeretlen a nagyközönség előtt: az elő- és utószó szinte szó szerint egyező intelme szerint nem kell, sőt nem is tanácsos (fel-)ismernünk őt. A két kommentár a szerzőnő sorsának általános érvényével, személyének sebezhetőségével és elsősorban a szerzői kívánsággal indokolja a név tilalmát. Ezekben a szövegekben egyébként nem is tilalomról, inkább ajánlatról beszélhetünk, ám a 2003-as német kiadás fülszövege leplezetlenül megálljt parancsol a szerzőséget firtatóknak: >>A szerzőnő kívánsága volt, hogy ne nevezzük meg. Már csak ezért is kerülendő mindennemű találgatás kilétével kapcsolatban.<< " - írja Nádori Lídia, a kötet fordítója.

Nádori Lídia az Anonyma-naplóról (ÉS, 2005 november 4., 49. évf. 44. sz.)

Lásd még: Miről beszél Anonyma? - Decentrifuga

Gordon Agáta: Szécsi Magda könyveiről

Cigányságról gondolkodik. A saját cigányságáról, az identitásról, a népről. E témának nagyformátumú, szenvedélyes gondolkodója és művésze: megszülte a cigány mitológiát, történelmet és sorskönyvet. Új regényében, az Időtépő-ben pedig nem kevesebbet alkotott meg, mint a magyar mágikus realizmust.

Kis nép vagyunk a nagyon kevert népességű Közép-Kelet-európai zónában, akinek balcsillagzatú történelemkönyvét aligha lehet sírás nélkül végigolvasni. Ez a kis nép olvadt és olvasztott, szomszédai, társai és testvérei vannak: kis szórvány-népek, akikkel osztoznia kell.
A magyarok egy része cigány.
És fordítva?
Ha egy cigány nem mondhatja fura és meghasonlott érzések nélkül azt, hogy ő magyar és ez az ország a hazája, akkor nincs hazája.
E hazában együtt élünk egy szórványnéppel és nem tudjuk jó szívvel nekik adni a részüket.
A cigányság: nem akart gyerek, mostohatestvér, gyarmat. A mi Száhel övezetünk, saját külön fekete Afrikánk: ő a mi szexturizmusunk és olcsó munkaerőnk.
Ez baj. Közös tudatunk skízise.

Szécsi Magda műveiben a cigány sors, illetve az e sorsban manifesztálódó világkép három stációját jeleníti meg.

1, Mitológia: Pogány tűz - eredetmonda
Cigány mese, eredettörténet és elátkozottság-tan. A fékezhetetlenül szenvedélyes cigányok kihívják maguk ellen a sorsot és hazátlan bolyongást aratnak.

2, Történelem: Időtépő – a mágikus-realista cigány regény
A cigányok ellenséges környezetben, ellenséges történelemben találják magukat, ahonnan nincs hová menniük és ahol ők maguk nem számítanak. Mintha nem, vagy csak bajnak lennének.

3. Sorskönyv:
Identitásfenyegetés és társadalmi integráció. A Szia Frici
mégiscsak jövőkép. Egy szélesebb közeg fogadja be a cigányokat: ez a szegénység. A Sorskönyv, Szécsi Magda cigány-képének tapasztalata szerint a magyar szegénység előbb befogadja a cigányokat, mint a szűkkeblű magyarság.

Szécsi Magda 2006. január 19-én volt az Irodalmi Centrifuga vendége.

Szécsi Magdáról bővebben a SZALON rovatban olvashatnak.

"Na ezek a fontos dolgok, nem a baszás!" - Szécsi Magda sms-üzenetei a KÖNYVTÁR rovatban.

Szécsi Magda

Író, képzőművész, mitológiateremtő.
Egy nő, aki cigányságáról gondolkodva újraszülte a cigány mitológiát, megírta tizenhatodik könyvét, de képzőművészként és illusztrátorként is dolgozik. Egy nő, akinek a 'szellemi szabad' nem foglalkozás, hanem életforma.

Szécsi Magda 1958. május 9-én született Komádiban, közel a román határhoz. Négy éves korától tizennyolc éves koráig intézetben nevelkedett. Az általános iskolát Zircen, Balatonkenesén és Sopronban végezete el. Egy évig tanult a győri Dísznövénykertész Szakmunkásképzőben, mivel más lehetősége nem volt. Később munka mellett járt Budapestre, Egészségügyi Szakközépiskolába. Az Egészségügyi Főiskolát az akkori lengyel-magyar oktatási csereprogram keretében Varsóban végezte el dr. Török János támogatásával. Az egészségügyben két évig dolgozott, majd két évig Forancsics Lilla keramikus mellett fazekasságot tanult.

1988 óta szellemi szabadfoglalkozású. 2000-ben Ferenczi Noémi díjat kapott. Meséket ír, könyveket illusztrál. 2006-ban jelent meg tizenötödik kötete, az Időtépő.


Néhány megjelent könyve:
Az aranyhalas lószem tükre (Sport Hungária)
A fekete bálvány birodalma (Omnis Fabula)
Madarak aranyhegedűn (Omnis Fabula)
Oroszlán Szlán királysága (Ab Ovo)
Tavasztündér mosolya (Ab Ovo)
Az álmos pék (Magister)
Homoktorta szüret (Ab Ovo)
Pogány tűz (Ab Ovo)
Csak vitt a szél (Magister)
Töredék-lét (Ab Ovo)
Szia Frici! -Gyöngy- (Ab Ovo)
Időtépő (Széphalom Könyvműhely)
Cigánymandala (Széphalom Könyvműhely)

Néhány általa illusztrált könyv:
Maria Pawlikowska Jasnerzewska: Csókok, 1989;
Tamási Orosz János:Várnék még, 1990;
Tamási Orosz János: Sírgödrök évada, 1992;
Szájról–szájra magyar népmesék, 1997;
Baudelaire: Éjszakai varázs, 1997;
Tagore: Lámpa az útra, 1998;
Énekek éneke, 1999;
Tőzsei Attila: Uram! 1999;
Két karod párna címmel Nagy László fordításában a bolgár népköltészet gyöngyszemei 2000 karácsonyán jelent meg.



Kiállításai Budapesten többek között az Art Galériában, a Derkovits Galériában, az Almássy téren, a Pataky Művelődési Házban, a Néprajzi Múzeumban (közös kiállítás roma festőkkel), a Roma Parlamentben (cigány festők állandó kiállítása), a Gyöngy galériában, a Fővárosi Művelődési Házban, a Vörösmarty téren, és a Kossuth Klubban vltak láthatóak.
Kiállított Tatán, Tatabányán, Kapolcson, Pécsett, Szegeden, s számos más vidéki helyszínen.

Meghívó az estre
"Na ezek a fontos dolgok, nem a baszás!" - Szécsi Magda: sms-ek
Szécsi Magda könyveiről

Szécsi Magda: sms-ek

„Na ezek a fontos dolgok nem a baszás!” – sms- és identitásváltások: Szécsi Magda levelei Gordon Agátához.

Megyek Agáta mert látni akarlak, meg beszélgetni veled, vagy hallgatni. A fene tudja milyen kedvünk lesz. A foto oké de remélem a lány tudja hogy én csúnya vagyok. Puszi-M

Szia Agáta most végeztem a könyveddel. Tudott újat adni. Átgondoltam úgy is, ahogy Kriszta beszélt róla. Hát igen. Úgy is +áll mind a két anyag. Kriszta fantasztikus, ezzel a máshogy látásával. Nagy öröm h ennyire mások vagyunk mi hárman. Én mindig kapok tőletek valami jót amin el tudok gondolkodni. A két írásod Agáta jól zavarba fogja hozni az olvasóidat. És annyi mindent fognak belemagyarázni, ahány félék ők maguk. Ez jó ám. A Nevelési most is +rendített. Végtelenül jól írsz! Azt hiszem, a novemberben írt élve eltemetéses szövegem egy részét a te nevelési kisregényed ihlette. Hangulatában mindenképpen. Majd ha elolvasod meglátod, mit adtál nekem. Bennem volt persze. De kihoztad. Na ezek a fontos dolgok nem a baszás!

Kár h tegnap nem tudtunk hárman beszélgetni, nagyon rám fértetek volna. Túl sok volt az ember a zaj és az a szőke kimondottan fájt. Tudom nem tehet róla. Nem tudja h nem szeretem ha +érintenek ha dicsérnek. Na mindegy.

Kriszta könyve állati! Elkell olvasnom még 1szerés okvetlenül beszélnem kell majd vele! Jó könyv. Vannak mondatok amiket nem értek. Tök öregnek érzem magam ettől. Egyszerűen nem értek meg szavakat nem tudom mit fednek. Soha nem hallott általam nem használt kifejezések vannak benne, viszont a humor a tragédia nagyon megtalált. Kriszta megint valami újat csinált és tökéletesen beletalált a nagy társadalmi kaki közepébe. Hát eszméletlenül jól vagyok magunktól!! Csókollak-M

Most jutott eszembe h te és Kriszta Pécsre utaztok, csókolom őt is, az ő telszáma nincs meg nekem. Pusz-M

Hogi vagi naccsád ott bőribe magának? Tán haraguszik mert szerelmetes és irodalmi barát lófaszocska 1kumiszos bötüre?! Aj na! Maga Agáta írjon mán egy adjistönt!-M

Agáta agárka májusi bikácska Ha abból indulsz ki h engem hogy érint az anyag akkor fel lehet így bontani lánykásra vagy fiúcskásra, amúgy ez hülyeség! Nincs neme az anyagodnak. Az olvasónak van választott neme míg téged olvas, és ez kurvára nem mindegy mert egy fasszopó buziverő is beforrósodhat az ezüstboxertől ezért van h nyugodtan azt mondhatom h nem csak teremtesz de változtatni is képes vagy. Nagyszerű az anyagod! Mind a kettő. A nevelési több nálad. Fel sem tudod mérni mit tettél. Mert tevésközben erre Amúgy is baszik az író még ha az agyával ír is. Vitatkozz nyugodtan! Én így gondolom, mert így éllek meg.
Amúgy te Pécsről utazó a teljesség nem azon múlik h az összpontosítás mennyi részletet hord egybe, hanem azon hogy milyen mélységig jut el. Te a lélek és a picsa legmélyéig jutottál. Húzd ki magad!
Amúgy meg csak tudd, sörivó, h ennél is több van benned. Már alig várom, hogy szétszakítsd magad nekem nekünk akik olvasunk. Na ezt gondolom. Az eredeti kérdésre már nem emlékszem de nem baj, válsz ez is ha egyszer belőled indult.

Hugom Krisztának szintén csók szép arcára és gratulálok a díjhoz neki. 3 adón hallottam ma h az Erdélyben levetített dokfilm vmi díjat nyert amit az Urániában adnak át. Valami ilyesmit zengett több rádió. A film címe vmi Krisz de bocsánat cigányul én nem beszélni fingocskányit sem viszont jó volt hallani mennyire dicsérték tündértársunk érzékeny látásmódját. Ez van, nem semmi és nagyon örültem neked nektek-

Tegnap nem hülyültem ám + csak eső előtt kb 6 órával mindig felfokozott vagyok ezt jól mutatták az smsek kurvára játékos kedvemben voltam. Legyetek jól-M

Szécsi Magdáról a SZALON rovatban olvashatnak.
Gordon Agáta írása Szécsi Magda könyveiről a KÖNYVTÁR rovatban olvasható.

2006. január 19. - Szécsi Magda

"Jól van, majd apám megtudja, mi van a csend mögött, ha utolér odaát engem."
Szécsi Magda 2006-ban megjelent Időtépő című regénye kapcsán volt az Irodalmi Centrifugában Bódis Kriszta és Gordon Agáta vendége; az esten a szerző képzőművészként is bemutatkozott: képeiből mozgótárlat nyílt, melyet Jakab Diana és Soós Attila Gergely vezetett a Centrálban.

"Minden bajom azzal a fasszal kezdődött, amit gyerekkoromban a kezembe adtak. Ne hidd, hogy emlékszem a szerv gazdájára... annyira szégyelltem magam, hogy míg mentséget nem találtam a hároméves kislány számára, évekig nem mertem az emberek szemébe nézni. Mert akkor még nem tudtam, hogy az emberek nem figyelnek rám. Az emberek általában senkire sem figyelnek. Ahogy anyám sem figyelt rám, aki isten tudja, hol jár, és miért bízott arra az emberre, aki nem vette észre, ne nevess!, hogy gyerek vagyok, és a kezembe adta a farkát, mint valami koszlott fehér rongyot, hogy babázzak. És én babáztam. Bepólyáltam, simogattam, és vártam, hogy elaludjon. De ez a baba nem akart aludni... Mára a férfi helyett szégyellem magam, és gyakran álmodom, hogy kicsi vagyok, de okos és erős, hogy meg tudom magam védeni..." (Szécsi Magda: Szia Frici -Gyöngy-. 2001, Ab Ovo)

"Azt hittem, engem már soha többé nem hoz ki más emberek baja a sodromból! Tizenkét éve ezt gondolom folyamatosan... de még nem volt nap, hogy ne dühöngtem volna... vagy rajtam, vagy máson csattan az ostor, mindegy. Az ostor vége mindig ember kezében van." (Szécsi Magda: Töredéklét. Ab Ovo, 2002)

"A nővérke szerint apám elitta az agyát és teljesen reménytelen. Én is reménytelen vagyok és teljesen hülye, hogy itt írok, csak írok...Hát ki a faszt érdekel az én életem? Még engem sem! Jól van, majd apám megtudja, mi van a csend mögött, ha utolér odaát engem. De ott sem fog végighallgatni soha, majd én hallgatom megint, hogyan szívják egymás vérét az anyámmal... (Időtépő. Széphalom, 2006)

Szécsi Magda 1958. május 9-én született Komádiban. 1988 óta szellemi szabadfoglalkozású. Tizenöt kötete jelent meg, legutóbb, 2006-ban az Időtépő a Széphalom Könyvműhelynél.

Szécsi Magda képeiből a Centrifuga Mozgótárlatát Jakab Diana és Soós Attila Gergely vezették, ők olvastak fel műveiből is.

Szécsi Magdáról
"Na ezek a fontos dolgok, nem a baszás!" - Szécsi Magda: sms-ek
Szécsi Magda könyveiről

2006. január 18. - Avantgárd és regresszió: Joóry Judit és Bárdos Deák Ágnes

"Az írás izgató és fájdalmas. Minden szó, midnen kifejezés szorongást okoz és fájdalmas érzést kelt. S még fájdalmasabb, amikor nem lehet semmit csinálni. S így marad a nő két kisírt szeme." Joóry Judit: Vetkőztetik a menyasszonyt

A dzsentroid nőirodalom búvópatakja újraéled: Vetkőztetik a menyasszonyt -- Egy művészfilm forgatókönyve. Joóry Judit áldozati felajánlása az egyetemes nőirodalomnak.

„VOTÍV TÁRGYAK, OFFEREK
Cipőjének sarka (fekete lakk) nagyon magas volt és szögletes. Cipősarka körülbelül tíz centiméter volt. Különleges volt a sarok, nem tűsarok, nem ívelt, hanem ötszögletű.
Kihívó, organikus cipő – fekete lakk – keskenyített kerek orral, vastagabb talppal. A talp rétegelt volt, mint egy egymásra csúsztatott lépcső, vagy egy díszes síremlék talpazata – bokapántja is vo掗t.
A nő karcsú volt, fiatal és szenvedélyes. Legszívesebben
azt szerette volna, hogy amikor az ágyon nyújtózkodva fekszik, nézzék (ez ritkán történt). Amúgy gyakran embrionális pózban kuporgott az ágyában, összegömbölyödve, maga köré fonódva, izzadtan. Kétségbeesetten.
És sötét lakkal, sötét színű lakkal vonta be körmeit.
A lábbeli maga volt a megtestesült szexualitás”

Underground és diktatúra pórázán
Lázadás és megtérés: Egy díva önKontrollja
Bárdos Deák Ági lírája és prózája

ÁGIRETRÓ
„Ami most történt azt előre éreztem én
Eltűnt a vágy és a szenvedély
Hogy ma éjjel engem is elkapjon
Amire vágyom én csak én vagyok
Nekem önveszélyes a mámor neked közveszélyes a kéj
És nem kell rám gondolnod
Ne, ne, ne, ne gyere hozzám ilyen közel
Nincs az a ha-ha-ha-ha-hatalom amelyik átláthatna
Mért így, mért így akar engem szeretni az édes
Ó Istenem ilyen az élet
Kibaszott katonák, elbaszott hadsereg
Á, dejavue, á-á-á dejavue
Valami ide húz”

Bárdos Deák Ági sírverse:
A vidámbarakk bálványa volt,
Fölényes őrült és remek!
Lázadása vesszőfutás,
egyenlőség és látlelet.
Majd megtért és elszörnyedett,
hogy mit vétett ezért az életért.

Joóry Judit könyvéről a Könyvtárban

Joóry Judit: Vetkőztetik a menyasszonyt

Álruhás királylány rendszerváltás után.
Létalapját, ideológiáját, legitimitását veszített szülőpár gyermeke.
Családi ambíció a hozott értékek őrzése, visszaszerzése.
A traumatizált nő társadalmi identitásvesztése: többszörösen áldozat. Áldozat.

Sok sajátélmény sajátosan jellemző amnéziával: a kelet-európai kényszerintegráció évtizedeinek könnyű feledése, a megelőző korszak emlékeinek felerősödése. Ez a generációs ugrás visszafelé ma gyakori az emlékező szövegekben, a múlt rendszer vasfüggönye a történelmi önazonosságainkat is eltakarta. Most mondhatjuk el, hogy szüleink milyen hozott és szerzett családi ideákkal próbáltak egy szocializmus-túlélő nemzedéket kinevelni. Most mondhatjuk el a múlt rendszer alatt közös tudattalanunkba szorított családi titkainkat.

Votív tárgyak, offerek - A szöveg jellegzetességei és formai előzményei
Sárga tapéta – feminista alapmű: tapéta fedőminta, mögötte szenvedő bujkáló alak, aki sehogyan sem tud áttörni a MINTA rácsozatán.

Párnakönyv – japán udvarhölgy naplója, fedőmintázata nem lineáris, hanem organikus: a legyezőkről, a teaszertartásokról, stb: felsorolás és személyes asszociációk. Bármilyen szál mentén felgombolyítható az élet! Pszichológiai gondolkodás: minden szálon magunkról tudunk meg valamit.

Szolzsenyicin – Gulágja például egy gyűjtemény, felsorolás, monoton megemlékezés rengeteg emberi sorsra, amelynek az a szenvedés jutott. Az áldozatok története.

E dolgok kombinációja a szöveg: a minta kényszerítését tárgyi mintázatok leírásával teremti meg és a tárgyak vonzáskörébe jutó történet- és szereplőmorzsák asszociációin jut tovább, ismétlődik, elkanyarodik, visszatér, újraindul, a szabálytalan és a szabályos határán, mint az élet.

Díszítőművészet. Traumadekoráció. Átszexszualizált díszletek.

Félelem, kisebbségi életérzés, identitáshiányok, identitásfenyegetés.

Osztálytudata, társadalmi fesztávja: álruhás királylány rendszerváltás után.
Album, napló, cédulák, rajzok, fotók, családi portrék, útiképek, számlák, ruhák, bútorok, épületek: nem annyira olvasni, mint inkább nézelődni való.

Forgatókönyv: látok egy művészfilmet, Jancsó? nyolcvanas évek, lassú, unalmas, kevés szereplő, töredezett sztori, sok díszlet, regresszív cselekmény, tudattalan szálak.

Osztálytudat nélküli apa, vesztes, alkoholista, szexuálisan frusztrált, beteg feleséggel.
Osztálytudat nélküli anya: vesztes, tüdőbajos, hospitalizált, traumatizált.
Magányos kislány, transznemzedéki traumák, elhanyagoló szülők, fenyegető környezet.

Díszletek: art deco és barokk retró, drámai tárgyak előbukkanása a nyomorból és az áldozati nőlétből. Jegykendők, bonyolult bőrszíjakkal záródó lovaglónadrágok, aranydobozkák féltett kincse, bőrtáskák és szolvens férfiak.

Joóry Judit 2006. január 18-án volt az Irodalmi Centrifuga vendége.

Závada Pál: Milota

Duplafenék, avagy a Milota mint az apátlanság nagy könyve. Mitől büszke Veres Péter, megmarad-e a pálinka a nadrágszárban, piszkos-e Erka és jól látja-e a nő, amit lát? Gordon Agáta írása Závada Pál regényéről.


REGÉNYBEN ÉLNI
A Milotát azzal a várakozással vettem a kezembe, hogy akkor olvasok egy jót: lassan, zavartalanul bóklászom azokban a terekben, amelyeket kinyit előttem ez a komótos, nagy regény. Ahogy próbálgattam belesimulni az ismerős életekbe, már az első száz oldal idején baljós irritációk zavarták a műélvezetet. Miért kell nekem - értetlenkedtem olvasás közben -, a világ méhészettörténetéről kiselőadásokat adagolni, nem is túl szervesen bedolgozva a mesélő mesélendőjébe, aki e részekben alighanem éppen bebeszél: mikrofont próbál. Mit kezdjek a magnókazettákról hangzó beszéd élő voltának modoros érzékeltetésével, vagy azzal, amikor a beszélő szinte elfúló hangon meghatódik saját szavaitól és önmagától?
Nem járok sokkal jobban a női főhős feljegyzéseivel sem. Ő persze éppen az öreg kópé, Milota kazettáit hallgatja hasonlóan szenvedélyes megrendültséggel, és az elhangzottakra reagál számítógépbe írt naplójegyzeteivel, múltjával, jelenével. Helyesbít néhol, kiigazít, kérdéseket vet föl, amelyekre türelmetlenül várja a válaszokat a végtelenített szalagokról.


ZÁVADA PÁL VERES PÉTER NYOMDOKÁN
Számlálatlanul hozhatnék irodalmi példát arra, ahogy egy férfi mesél, elmondja, mit deríthetett föl az ő legsajátabb helyzetében a lét törvényszerűségeiből, fizikájából, mechanikájából, lélektanából és ökológiájából, milyen tudást szívhatott magába és mire jutott vele. Nem tudom, az egyszerűség kedvéért, és hogy jól értsük egymást, miért ne nevezhetném ezt a fajta irodalmat férfi-irodalomnak?
Mit sem számít itt a történeti idő: ha egy kupica, amelyben pálinka volt, eltörik, a szétfolyó pálinka pálinka marad a szőnyegben, a parkettában, az íróasztal papírhalmazában és az író nadrágszárának szövetében is.
Spirit marad, vagyis a spirituális férfi marad a művekben, a jó és tiszta, a nagy társadalmi tudású, széles látókörű és furfangos bajtárs.
A nők az irodalomból a spirituális férfit ismerhetik meg alakosan, intim kapcsolatban azonban nem ritkán csak esendő, romlékony és gyakori szükségletektől szenvedő fizikai testéhez lesz közük.
Vitán felül létezik ugyanez a hasadás az irodalmi nőfigurák és a valódi nők esetében is, azonban – és itt nyernek a későnövők – a nőírók a férfiírókkal szembeni hátrányukat még csak most kezdik egyáltalán száma venni. És most veszik észre, hogy nincsenek is jelen a művek valóságában, már képtelenek azonosulni a számukra írott szerepekkel, miközben száz éve az is forradalmi volt, ha ugyanúgy gondolkodtak magukról, ahogyan írtak róluk.

Nos, szerintem Závada egy férfi-író – férfimesélésének eredménye a Milota. Hangütése, mondandója, a mondatainak lélegzése pedig rendkívül emlékeztet Veres Péter: Pályamunkások című regényének hangjára. Veres Péter és Závada művéből a magyar irodalom idős alföldi parasztemberének komótosan tudálékos, magabízó és az önirónia sallangjaitól mentes hangja egyformán szól, ráérősen múlatva az asszonyi prézsmitálástól meg nem zavart időt.


A TEREMTÉS SZÓSZÁTYÁR KORONÁI
Veres Péter valódi népi írónk, aki az ötvenes években a kultuszminiszterségig jutott. Van igazán jó és időtálló írása, meg afféle mintaparaszt habitusú átnevelő regénye is. A Pályamunkások nagyjából a kettő közé esik. Főhőse, hangja, történetmesélője ki más volna, mint Balogh János, nőknek és pelyhesebb bajszúaknak bácsi.

„Még fiatal házasok voltunk akkor, azon a télen nősültünk Kis Gábor komával együtt, és tavasz felé nagyon szorított a kapca. [Vegyük észre, kivel is nősült Balogh János: hát Kis Gábor komával! Nem meglepő, hogy az öreg Milotának is volt ilyen lelki társa az anyagbeszerzők között...] Amikor a lakodalom volt, azt ígérték mind a két háznál, édesapámék is, apósomék is, hogy ne féljetek fiam, majd éltek közöttünk újig, akkor meg majd kerestek magatoknak.”

Balog János kubikos, csapatának nagy öregje, sokat tapasztalt megbecsült munkása, a vacsora utáni fáradt tábortűz mesélője, aki estéről estére parányit kéreti magát. A tudásra szomjazó legények kérik és illendőn hallgatják a lassú történeteket, Balog János fiatalkori – és egy rendszerváltás előtti – élményeit a bonyolult, nagy hatékonyságú és hierarchikus intézményről, a vasútról.
(A vasút világtörténetéről kevesebbet tudunk meg tőle, mint Závadától a méhészetéről, de a mű áttanulmányozása után beosztott pályamunkásként még kékharisnyában is megállnánk helyünket.)

Závada Pál, aki szintén megjárta a szociológia tanösvényeit, bravúrosan folytatja ugyanott, ahol Veres Péter abbahagyta. Milota György is délalföldi parasztember, talán épp egy emberöltővel fiatalabb Balog Jánosnál. Kicsivel szenvedélyesebb mesélő, hallgatóságra sincs szüksége, amit magával diskurál, magnóra veszi. Persze közben a maga morbid módján messzebbre sandít, méghozzá önnön jó hangulatú, mélyen meghatott temetésére, amelyen már a formaságok után, fia János, felesége Mariska, jó barátai, ismerősei és persze az ő Erkája, (aki csak János fia mamlaszságának köszönhetően nem lett a menye) bólogatva, könnyes szemmel hallgatják a tragikus hirtelenséggel elhunyt, pótolhatatlan Milota Gyuri ezeregyéjszakányi „meghitt számadását”.


AZ APÁTLANSÁG NAGY KÖNYVE
Míg Milota György a bajusza alatt somolyogva szánombánomozott, (azaz kifejezi, hogy szörnyen érezte magát amíg csalta a feleségét, szemét gazembernek, de nem tudta megvonni magától az izgalmakat és a közösen megtermelt háztáji jövedelem jelentős részét (visszatérve egy pillanatra a női költségvetéshez: bizony könnyebb a máséból játszani a báró Csekonitsot) mégiscsak kikerekedett az elbeszéltekből néhány szenvedéstörténet, amelyek közül akkor az apátlanságról szólók tűntek a szemembe leginkább.
Noha Milota a Miloták (nemzetségük és élőhelyeik) történetének letéteményeseként elfogódottan mesél felmenőiről, szülei házasságánál kicsit szűkszavú lesz - szinte kedvetlen. Egy boldogtalan, különélésbe fordult házasság árnyéka vonul át a gyermek Milota életén, aki olyan házasság gyümölcse, amelyből az apa korán kivonult, elszivárgott, és nem adott fiának túl sok támogatást vagy lehetőségeket, az anya pedig magára maradt.
Milota öntudatlanul követi a családi mintázatot. Mariskáját, akinél jobb feleséget és fiának jobb anyát nem is kaphatott volna, a mézes hónapok elteltével magára hagyja, hadd élje a családi rabszolgák szokványos életét, maga pedig az asszony által működtetett háztáji gazdaság lefölözésével foglalatoskodott, majd társadalmi életet élt és anyagbeszerzői karrierjét építgette.
Soha, egyetlen gondolattal sem fordult el övéitől, sűrűn hangoztatta, hogy szerető férj és apa, míg a család mindennapjaiból már régen átevickélt a méhészetébe, a téeszébe és más asszonyokéba, ahol egy fiú- és egy leánygyermeknek is életet adott.

Itt álljunk meg egy pillanatra. Képzeljük magunkat Mariska helyzetébe! A megcsalt, becsapott háztartási robotéba, aki örök hűséget esküdött, gyereket nevelt és teljes testi felelősséget vállalt a családja szükségleteiért. Minden nap, reggeltől reggelig. Aki valószínűleg a méhészkedés jelentős részét is végzi, otthonkában van meg kötényben, nem beszél sokat, de akkor keserű. Legkeserűbb magával Milotával. Szünet nélkül érezteti vele összes sérelmét és azt, hogy megvan a véleménye a jellemtelen, lusta, szószátyár, mitomán szoknyavadászról, akit közös gyerekükkel együtt neki kell eltartania és gondoznia. Ehhez képzeljünk el vidékiesebb alkoholfogyasztási szokásokat, és otthoniasságot, s máris magunk előtt látjuk szegény Mariska néni urát, a részeges Milota bácsit, aki fogdossa a betévedő nőket a kocsmában, azok pedig menekülnek előle, már egy kávéért se hajlandóak újra meg újra végigszagolni végtelenül lapos és összefüggéstelen történeteit legénykori hőstetteiről. Azt meg el sem tudják képzelni, hogy Mariska hogyan tudja ezt elviselni naponta, ráadásul az igénytelenebb, otthoni változatban. Milota üveges szemmel, rossz koordinációval, neheztelőn, egyszersmind arrogánsan, fokozott szagkoncentrációval, realitásvesztett szexuális ajánlatokkal, mindeközben negédesen, ám fokozott önérzettel bizony nem lehetett igazán jó társ egy életen keresztül.

És akkor még bele sem gondoltunk az apátlan lány helyzetébe, akit az író sajnos nem juttat el odáig, hogy hálát adjon inkább, amiért nem ismerte az apját.

Milota leánya, aki végestelen végig eredetét és azonosságát keresi, teljes apátlanságban nőtt fel. Anyja a lányanyaság hátrányait viselte, egyetlen szót sem árult el az alig ismert apáról, és egyetlen férfi sem fordult elő többé az életében.
Ismerek ilyen nőket; akiknek ennyire nem volt apjuk. Könnyen elveszítik az egyensúlyukat, ettől fogékonyabbak a függőségekre, szenvedélyekre: a „rossz házasságra”. Persze, az ilyen fiúk is, csak ők tevőlegesen a társadalmilag jobban tolerált férfioldalon élik ezt meg, nem kevesebb szenvedéssel: ők vadásszák a bizonytalan, függelem-kereső nőket, nekik kell az állandó támasz.
Milota ismeretlen fia az anya hűtlenségének kis bizonyítéka volt, ezért nagyanyja nevelte fel, ez a gyermek nem kereste émelyítő gyökereit, tudni sem akart róluk. Nyeglén smúzoló kis törtető lett, a vidéki amatőrszínjátszás intrikus Don Juanja.

De Jánoska sem járt sokkal jobban, akivel a legjobb asszony, Mariska ajándékozta meg a tékozló Milotát. Jánoska mufurc lett, anyjához húzott, nevét létező apjától kapta ugyan, de árnyékot is rá, mert az anyagbeszerzők bizony banánhéjon csúszkáltak akkoriban.
Talán egyetlen jelenet van a regényben, ahol érzékeljük Milotának, ennek a gyormorforgató sármőrnek a végtelen közönségességét: amikor fiával annak felvételijére vonatozva az utastársnőket szórakoztatja a kupéban. A fiú szégyelli az apját, aki folyton beégeti őt. Keress…!

A hatszáz, de hatezernek tűnő oldalon bizony alig látjuk ezzel a leleplező pillantással Milotát, pedig többnyire női szemmel látjuk, a lányáéval ráadásul. És Závada nem tételezi fel erről a nőről, hogy meglátja Milotának ezt a sötét, a falvédőmintáknál mákszemnyivel árnyaltabb képét is. Milota kétely nélkül képzeli magát „a jó Milota bácsi”-nak, és abban is hisz, hogy dacára rémtetteinek mások is ilyennek képzelik őt. Az ártalmatlan és mértékletes bácsika, akivé a magában beszélés idejére változott, férfikori botlásainak mindenkitől megértő tiszteletet és megbocsátást követel.
A nemzedéki traumákat Milota csak a falutörténeti pletykarovatban veszi észre - sajátjai nem szúrják a szemét.


ZÁVADA KEZET FOG MADÁCH-CSAL, MAJD A NŐI IRODALMAT GAZDAGÍTJA
Závada előző regényének férfihőse arról híresült el, hogy szívósan, kitartóan szenved a nőért, saját feleségéért, de mindhiába. Szexuálisan frusztrált, érzelmileg függő, egzisztenciálisan megrendült impotens és inkompetens alkoholista figura válik belőle, nem pedig boldog férj. A férfibánatok, kísértések és szenvedések okozója a nő, nem ritkán a férfi saját, szeretett és megbecsült, ám nem mindig méltó felesége, sűrűbben pedig az összes többi...
A Milotában a férfidrámának ez a Madáchra és a Jadviga főhősére, Ondriskora jellemző, ritkábbnak tűnő, passzív-agresszív dinamikája jórészt átíródik: érzéketlennek álcázott, vagy kellemesen szórakozó férfiak is főszerepelnek, a szenvedő hagyományt csak Jánoska folytatja egy ideig, azután ő is feladja több-kevesebb sikerrel.
A szenvedés oda kerül, ahová való: a női oldalra.

Eltűnődöm Závada névválasztásain. A Milota többször is megmagyarázódik a műben, hogy micsoda szlávul, mennyire kedves, mondogatva is milyen jóhangzású, (milota-palota-milij-milenka) büszkén viselhető név, szinte címnek való. A Roszkos magyarázatára ezzel szemben nem emlékszem, csak az Erkáéra, amely az Erzsébet helyett lett használatos. A Roszkos negatív asszociációkat keltő név, szegény kis Erkát úgy csúfolhatták, hogy roszkos-piszkos, koszos, rossz...

Meg is sajnálom Roszkos Erkát, aki a regény érzékeny férfiésszel fölért nőiségének koloncait hordozza, olyan sokoldalúan megnyomorított példánya nemünknek. Állandó neurotikus keresésben és várakozásban él, örökös szexuális zaklatásban vagy kiéhezettségben van, drogfüggő, alkoholista és promiszkuis, érzelmileg kiegyensúlyozatlan, menstruációs ciklusának kiszolgáltatott szerencsétlen, aki ráadásul még apakeresésének is áldozata.

Ismerjük Ödipusz komplex útjait és a sors könyörtelenségét, amely ebben a történetben Erkát választotta arra, hogy szembesüljön a vérfertőzés ártatlanságával. (A regénynek ezeket a gubancos szálait talán maga Závada tudná jól összefoglalni…!)
Mégis nehéz nem feltennünk a végső kérdést: Ha tudta volna a jómagvú Milota, hogy ő teszi anyává Roszkos Erka édesanyját, meg Kohut Mihályét, akkor is tette volna? És ha tudta volna, hogy apátlan lánya mindkét apátlan fiának szerelme és szeretője lesz, még akkor is? És ha tudhatták volna a gyerekek, hogy a vén kópé Milota az ő apjuk, akkor jobban szerethették volna egymást?
Ám a végső kérdés mégis az, amely azért pár nemzedék óta föltehető volna már a férfi-írók körében is: milyen sorsa van annak, akinek nem jut apa-kép, („akinek nem jut kapanyél”) legföljebb a falvédőről meg az irodalomból desztillálhat magának?

Erka erotomán fantáziája megszégyeníti a férfiakét, ezzel a szerző ismét irodalmunk egy izgalmas vonulatát követi, éspedig azt, amelyet többek között Weöres: Psyché és Esterházy: 17 Hattyúk című könyvei jeleznek.
Ezekben jeles íróink sikeresen duplafenekű kísérletet tettek fájdalmasan hiányzó női irodalmunk megteremtésére.
Hozzájuk zárkózott fel Závada, aki művével bebizonyítja, hogy ő is van olyan nő, mint az említettek. De lehet, hogy még olyanabb is!

Závada Pál 2005. december elsején volt az Irodalmi Centrifuga vendége. A meghívót a Folyóirat rovatban olvashatják, Závada Pálról bővebben a SZALON rovatban olvashatnak, Gordon Agáta írásai A Jadviga párnájáról és A Fényképész utókoráról a KÖNYVTÁR rovatban olvashatók.

Závada Pál: A fényképész utókora

Mitől szembenézés és újrakonstruálás Závada regényeinek harmadik darabja, s miért nevezhető a szerző a férfi-nő skízis írójának?


Závada regényeiben, csakúgy, mint körülöttünk és az életünkben, a gyarmatosított vidék tölti fel a meghasonlott városiasságot és hihetetlenül fontos ez a folyamatosság, e nélkül bizony a nem öröktől városi ember múltja elvész, felmenőinek élettanulsága és tapasztalata terméketlenül hull a múltak kútjába.

A férfiszenvedés (majdnem azt mondtam, hogy nyomor) nagy leleplezője! Hőseinek kevesebb öröm jut az életben, mint a Sorstalanságban Köves Gyurinak! A függő típusú, passzív-agresszív férfi hiteles természetrajza tárul fel mindhárom regényben.

A 3 szenvedélyregény fejlődéstörténete (avagy az író pszichés manőverei):
Jadviga: az önpusztító szenvedély megélése, bűnbakkeresés
Milota: meghasonlottság és mellébeszélő mentegetőzés
Fényképész: szembenézés és újrakonstruálás


Závada az igazságot keresi. E keresés impozáns (szenvedélyes és nagyszabású), sok mindent kimond és észrevesz, miközben például Milota grafomániába vagy mítomániába merülve nem a tudást, hanem a szavakat gyarapítja.
A keresése tiszteletreméltó, mert legalább keres: nem pedig egyszerűen feltételezi, hogy igaza van, mint férfinak.
Pontosan azt a jelentékeny kiterjedésű vakfoltot írja tele, amely a hivatalos férfikép és a tapasztalati férfikép között terjengő senkiföldje. A „hivatalos férfikép” alatt zömmel a férfiak önreprezentációját értem, például az irodalomból megismerhető férfit. A tapasztalati férfikép pedig kinek-kinek az otthoni, a családban megismerhető, gyerekként elfogadott férfi.
A kettő között gyakran jelentős különbség van, a háziasított férfiben, családtagban gyakran szinte felismerhetetlen az „eszmei” férfi vagy a társadalmi funkciókat betöltő férfi.

A nők zömmel férfi-interpretációt kapnak a férfiakról! Hivatalosan és nyomás-agymosás jellegűen.
De ha a családjukra gondolnak, mit éreznek? Rendben vannak a férfiak? Számukra, a nők számára is rendben...?!

Závada: A férfi-nő skízis írója.
Férfi-nő skízis alatt azt a tökéletes elkülönültséget értem, amelyben a hagyományos világkép szerint rendezkedett be egymás mellett a két nem, de úgy, hogy tökéletesen külön teret és időt foglalnak el, teljesen más etikát, szokásokat és kötelezettségeket vállalva.

A Závada regényeiben úgy tűnik, hogy a rendes nő katona: a kötelességteljesítés és a férfihazugságok áldozata. A férfi pedig hazárdőr, aki játszmáiban összekeveri az üzletet, a politikát és szexualitást, kockára teszi magát és a családja egzisztenciáját is. A nők nem játszhatnak ilyen merészen (Závadánál, máshol is ritkán, nem is megy nekik ez túl jól) viszont átlátják és megvetik a felelőtlen és hazug férfimanővereket. Mit tehet a leleplezett – beégett férfi? Üldögélhet a méhesben vagy a tanyán, ihat, mint a kefekötő és/vagy megpróbálhatja megérteni, mi is történt vele.

NŐI megvetés által megnyomorított férfiak Závada regényeiben: Ondris, akit a felesége vesz semmibe, (és alighanem édesanyja is, aki az apját is a Jadvigában) és Milota, akit a felesége és a fia; valamint Milota fia, akit a szeretője és a felesége is. Ez a Závada regények transznemzedéki traumája. Závada A FÉRFIAK DISZKOMFORT-ÉRZÉSÉről, a megvetés férfias hárításáról, a nők férfivilágból kizárásáról beszél, a megvetés (túl)kompenzálásáról és a férfiaknak a nők világából való kizáratottságáról beszél.

Závada Pál 2005. december elsején volt az Irodalmi Centrifuga vendége. A meghívót a Folyóirat rovatban olvashatják, Závada Pálról bővebben a SZALON rovatban olvashatnak, Gordon Agáta írásai A Jadviga párnájáról és a Milotáról a KÖNYVTÁR rovatban olvashatók.

Závada Pál: Jadviga párnája

Závada hőse kezet fog Madách-csal és a férfidráma passzív-agresszív feltérképezésével a női irodalmat gazdagítja. A férfiszenvedés nagy leleplezőjéről.

Závada regényeiben, csakúgy, mint körülöttünk és az életünkben, a gyarmatosított vidék tölti fel a meghasonlott városiasságot és hihetetlenül fontos ez a folyamatosság, e nélkül bizony a nem öröktől városi ember múltja elvész, felmenőinek élettanulsága és tapasztalata terméketlenül hull a múltak kútjába.

A férfiszenvedés (majdnem azt mondtam, hogy nyomor) nagy leleplezője! Hőseinek kevesebb öröm jut az életben, mint a Sorstalanságban Köves Gyurinak! A függő típusú, passzív-agresszív férfi hiteles természetrajza tárul fel mindhárom regényben.

A 3 szenvedélyregény fejlődéstörténete (avagy az író pszichés manőverei):

Jadviga párnája: az önpusztító szenvedély megélése, bűnbakkeresés
Milota: meghasonlottság és mellébeszélő mentegetőzés
A fényképész utókora: szembenézés és újrakonstruálás

Závada Jadviga párnája című első regényének férfihőse arról híresült el, hogy szívósan, kitartóan szenved a nőért, saját feleségéért, de mindhiába. Szexuálisan frusztrált, érzelmileg függő, egzisztenciálisan megrendült impotens és inkompetens alkoholista figura válik belőle, nem pedig boldog férj. A férfibánatok, kísértések és szenvedések okozója a nő, nem ritkán a férfi saját, szeretett és megbecsült, ám nem mindig méltó felesége, sűrűbben pedig az összes többi…
(Azt hiszem, ez Madách Tragédiájának és Akadémiai Székfoglalójának is sarkköve: a méltatlan Éva. Madáchék házasságának dinamikáját elképzelhetjük írásaiból, ha körbetekintünk ismerőseink körében, és a házaspárok között ráismerünk egy elég szokványosra, amelyben a férj súlyosan függő személyiség, ezt jól kifejezi anyakomplexusával, káros szenvedélyeivel, azonban a feleségét gyűlöli, mert tőle még szexuálisan is függ, továbbá a társadalmi kényszerek összes nyűgével, míg az asszony meg - Madách vagy a mindenkori férfi számára - ezektől szabadnak látszik).
Ezzel együtt maga Madách szokatlanul sokat szenvedett függőségétől és példátlan pszichés manőverezésbe fogott ellentmondásos érzései megértése érdekében. Művei pszichés manőverként mindenesetre érdekesebbek mint filozófiaként, történetfilozófiaként, vagy pláne irodalomként, igazán sajnálatos, hogy efféle minőségében okítják és vétetik komolyan fiatal elmékkel…! (Szeretném, ha éreznénk valami összecsengést Závada regényeinek érzelmi dinamikájával…)
Férfi-íróink között is vannak természetesen nőgyűlölők és latens nőgyűlölők, ám talán mégis kevesebben, mint az alkotóerőtől is némileg megfosztott ítészek körében. (Mellékesen jut eszembe egyik irodalmi netlapunk falusi kocsmák vizeldeszagát idéző fóruma, ahol végre névtelen szerző és interaktív olvasó egyaránt letolhatja az intellektus páncélgatyáját, versben vagy prózában világgá kürtölheti a tudatküszöbén épp csak felbukott szexuális fantáziáit, irigységét, legszebb (kár)örömeit, kategorikus minősítéseit és az utolsó cseppeket is vicsorogva ráfreccsentheti az olajlábra.)

A Milotában a férfidrámának ez a ritkábbnak tűnő, passzív-agresszív dinamikája jórészt átíródik: érzéketlennek álcázott, vagy kellemesen szórakozó férfiak is főszerepelnek, a szenvedő hagyományt csak Jánoska folytatja egy ideig, azután ő is feladja több-kevesebb sikerrel.
A szenvedés oda kerül, ahová való: a női oldalra.


Závada Pál 2005. december elsején volt az Irodalmi Centrifuga vendége. A meghívót a Folyóirat rovatban olvashatják, Závada Pálról bővebben a SZALON rovatban olvashatnak, Gordon Agáta írásai A fényképész utókoráról és a Milotáról a KÖNYVTÁR rovatban olvashatók.