Részletek Judith Lewis Herman: Trauma és gyógyulás – Az erőszak hatása a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig (ford.: Kuszing Gábor, Kiadó: Háttér Kiadó – Kávé Kiadó – NANE Egyesület, 2003) című könyvéből, mely 2006. április 27-én volt az Irodalmi Centrifuga témája.
„A trauma lelki törés, egy erőszakos esemény, katasztrófa, baleset vagy kényszerítés hatására. A lelki törés az egyén és a közösség, a nyilvános és a magánszféra, a férfiak és nők közötti kötődések törését jelenti. A trauma olyan esemény, amely meghaladja az ember megszokott alkalmazkodási képességét, és összetöri.
A trauma pillanatában az ember tehetetlen az őt elsöprő erővel szemben. Ha természeti erő okozza, katasztrófáról beszélünk. Ha emberek okozzák egymásnak, erőszakról beszélünk vagy háborúról. A trauma megsemmisíti a gondoskodás megszokott sémáit, amelyek az irányítás, az összetartozás és az értelem érzését nyújtják.
A traumatikus események megkérdőjelezik a legalapvetőbb emberi kapcsolatokat. Megtörik a családi, a baráti, a szerelmi és a közösségi kötődéseket.
A világban való lét biztonságának érzését az első gondozónkkal kialakított kapcsolatban tanuljuk meg. Ez a bizalom az élettel együtt keletkezik és teljes életciklusa alatt táplálja és életben tartja az embert. Ez a bizalom, hívhatjuk reménynek és hitnek is, az emberi környezettel kialakított biztos kötődésekben jelenik meg. Ha ez a kötődés megrendül, a traumatizált ember elveszíti alapvető énérzetét.
A Trauma és gyógyulás az egyén és a közösség, a nyilvános és magánszféra, a férfiak és nők közötti kötődések helyreállításáról szól.
Az igazság kimondása a társadalmi rend helyreállításának és az áldozatok gyógyulásának egyaránt alapfeltétele!
Azonban túlságosan is gyakran győz az eltitkolás, a tagadás és az elfojtás az egyes ember és a közösség szintjén is.
Az erőszakra az emberek általában úgy reagálnak, hogy kitiltják a tudatukból. Szeretnék elfelejteni a traumatizáló eseményt az áldozatok és a tanúk is. Miközben ugyanannyira szeretnék kimondani amit átéltek, megosztani másokkal. Ez a trauma dialektikája, amely pszichés és testi tünetekben jelentkezik, ha kimondhatatlan marad!
A háborús és politikai terror férfi túlélői ugyanazokat a tüneteket mutatják, mint az otthoni, családi terror gyerek és női áldozatai.
Minden ember lelke összetörhető, a háborúkban gazdag múlt század harctéri neurózis kutatásai szerint mit sem számítanak a személyiségjegyek és a jellem. 2-3száz bevetés a háborús hősök lelkét is örökre megtöri.
A gyerekek és a nők gyakran hosszantartó, több éves, évtizedes terrorban élnek. A súlyos személyiségzavarokat főként a nők lelki betegségének tartott hisztéria gyűjtőnéven kezdte tanulmányozni a tudomány Freud idején. Azonban figyelmen kívül hagyta az áldozattá válás hatásait, a hosszantartó, titkolt terror személyiségrombolását.
Ijesztő volt a felismerés, hogy a gyerekek által elszenvedett szexuális és lelki kényszerítés járványméretű titkos jelenség a proletariátus családi köreiben ugyanúgy, mint a tiszteletre méltó polgári miliőben. Ezt a tényt sokkal könnyebb figyelmen kívül hagyni, mint bármit is kezdeni vele.
(A társadalmi egyenlőtlenségek baloldali interperetációi sem jutottak el a nemi alapú kizsákmányolás észrevételéig. Marxék megmaradtak az osztályharcelmélet nyilvánosan kimondható téziseinél. Miközben nyilvánvalóan ott volt a családok megannyi kis lágerében a terror, amellyel az erősebb családtag gyarmatosítja a gyengébbeket.)
A trauma tanulmányozása gyakran a kimondhatatlan birodalmába vezet: az ember sérülékenységével és gonoszságra való képességével szembesít.
Három szerep van: az elkövető, az áldozat, a tanú.
Az elkövető csak annyit kér a kívülállótól, hogy hunyjon szemet és ne tegye szóvá a rosszat, hanem felejtse el. Eszközei az eltitkolás, a hallgatás, tagadás vagy racionalizáció, az áldozat hibáztatása és szavahihetőségének kétségbe vonása.
Az áldozat cselekvést, elköteleződést és emlékezést követel, arra kéri a kívülállót, hogy ossza meg vele fájdalma terhét. Miközben gyakran kimondhatatlan számára az őt ért trauma, a fenyegető környezet vagy a szégyen miatt.
Küzdeni kell a bevett gyakorlat ellen, amely az áldozatot hiteltelenné teszi és láthatatlanságra kárhoztatja!
Küzdeni kell azért, hogy a tanúk és az áldozatok kimondhassák az igazságot és együttérzést kapjanak, kötődéseik törései meggyógyuljanak.
A művészek gyakran és természetesen felvállalják az áldozatok melletti tanúságtételt. Gyakorlott emlékezők, bátor nyelvhasználók, akik a kimondásban, a felmutatásban
és a közösségvállalásban hisznek. ...”
Judith Herman kötete az Irodalmi Centrifuga első félévétől jelentős szerepet játszik beszélgetéseinkben, de külön kiemelt jelentősége volt 2006. április 27-én a Trauma-centrifugában, amikor Erdős Virág, Szécsi Magda, Bánki Éva, Balogh Rodrigó és Ágens ültek az asztalunk körül, Kocsis Zita Saide pedig képeivel volt jelen.
Az est résztvevőiről a SZALON rovatban olvashatnak.
Gordon Agáta írásai a Bibliai családmodellről a MOSODA rovatban olvashatók.
„A trauma lelki törés, egy erőszakos esemény, katasztrófa, baleset vagy kényszerítés hatására. A lelki törés az egyén és a közösség, a nyilvános és a magánszféra, a férfiak és nők közötti kötődések törését jelenti. A trauma olyan esemény, amely meghaladja az ember megszokott alkalmazkodási képességét, és összetöri.
A trauma pillanatában az ember tehetetlen az őt elsöprő erővel szemben. Ha természeti erő okozza, katasztrófáról beszélünk. Ha emberek okozzák egymásnak, erőszakról beszélünk vagy háborúról. A trauma megsemmisíti a gondoskodás megszokott sémáit, amelyek az irányítás, az összetartozás és az értelem érzését nyújtják.
A traumatikus események megkérdőjelezik a legalapvetőbb emberi kapcsolatokat. Megtörik a családi, a baráti, a szerelmi és a közösségi kötődéseket.
A világban való lét biztonságának érzését az első gondozónkkal kialakított kapcsolatban tanuljuk meg. Ez a bizalom az élettel együtt keletkezik és teljes életciklusa alatt táplálja és életben tartja az embert. Ez a bizalom, hívhatjuk reménynek és hitnek is, az emberi környezettel kialakított biztos kötődésekben jelenik meg. Ha ez a kötődés megrendül, a traumatizált ember elveszíti alapvető énérzetét.
A Trauma és gyógyulás az egyén és a közösség, a nyilvános és magánszféra, a férfiak és nők közötti kötődések helyreállításáról szól.
Az igazság kimondása a társadalmi rend helyreállításának és az áldozatok gyógyulásának egyaránt alapfeltétele!
Azonban túlságosan is gyakran győz az eltitkolás, a tagadás és az elfojtás az egyes ember és a közösség szintjén is.
Az erőszakra az emberek általában úgy reagálnak, hogy kitiltják a tudatukból. Szeretnék elfelejteni a traumatizáló eseményt az áldozatok és a tanúk is. Miközben ugyanannyira szeretnék kimondani amit átéltek, megosztani másokkal. Ez a trauma dialektikája, amely pszichés és testi tünetekben jelentkezik, ha kimondhatatlan marad!
A háborús és politikai terror férfi túlélői ugyanazokat a tüneteket mutatják, mint az otthoni, családi terror gyerek és női áldozatai.
Minden ember lelke összetörhető, a háborúkban gazdag múlt század harctéri neurózis kutatásai szerint mit sem számítanak a személyiségjegyek és a jellem. 2-3száz bevetés a háborús hősök lelkét is örökre megtöri.
A gyerekek és a nők gyakran hosszantartó, több éves, évtizedes terrorban élnek. A súlyos személyiségzavarokat főként a nők lelki betegségének tartott hisztéria gyűjtőnéven kezdte tanulmányozni a tudomány Freud idején. Azonban figyelmen kívül hagyta az áldozattá válás hatásait, a hosszantartó, titkolt terror személyiségrombolását.
Ijesztő volt a felismerés, hogy a gyerekek által elszenvedett szexuális és lelki kényszerítés járványméretű titkos jelenség a proletariátus családi köreiben ugyanúgy, mint a tiszteletre méltó polgári miliőben. Ezt a tényt sokkal könnyebb figyelmen kívül hagyni, mint bármit is kezdeni vele.
(A társadalmi egyenlőtlenségek baloldali interperetációi sem jutottak el a nemi alapú kizsákmányolás észrevételéig. Marxék megmaradtak az osztályharcelmélet nyilvánosan kimondható téziseinél. Miközben nyilvánvalóan ott volt a családok megannyi kis lágerében a terror, amellyel az erősebb családtag gyarmatosítja a gyengébbeket.)
A trauma tanulmányozása gyakran a kimondhatatlan birodalmába vezet: az ember sérülékenységével és gonoszságra való képességével szembesít.
Három szerep van: az elkövető, az áldozat, a tanú.
Az elkövető csak annyit kér a kívülállótól, hogy hunyjon szemet és ne tegye szóvá a rosszat, hanem felejtse el. Eszközei az eltitkolás, a hallgatás, tagadás vagy racionalizáció, az áldozat hibáztatása és szavahihetőségének kétségbe vonása.
Az áldozat cselekvést, elköteleződést és emlékezést követel, arra kéri a kívülállót, hogy ossza meg vele fájdalma terhét. Miközben gyakran kimondhatatlan számára az őt ért trauma, a fenyegető környezet vagy a szégyen miatt.
Küzdeni kell a bevett gyakorlat ellen, amely az áldozatot hiteltelenné teszi és láthatatlanságra kárhoztatja!
Küzdeni kell azért, hogy a tanúk és az áldozatok kimondhassák az igazságot és együttérzést kapjanak, kötődéseik törései meggyógyuljanak.
A művészek gyakran és természetesen felvállalják az áldozatok melletti tanúságtételt. Gyakorlott emlékezők, bátor nyelvhasználók, akik a kimondásban, a felmutatásban
és a közösségvállalásban hisznek. ...”
Judith Herman kötete az Irodalmi Centrifuga első félévétől jelentős szerepet játszik beszélgetéseinkben, de külön kiemelt jelentősége volt 2006. április 27-én a Trauma-centrifugában, amikor Erdős Virág, Szécsi Magda, Bánki Éva, Balogh Rodrigó és Ágens ültek az asztalunk körül, Kocsis Zita Saide pedig képeivel volt jelen.
Az est résztvevőiről a SZALON rovatban olvashatnak.
Gordon Agáta írásai a Bibliai családmodellről a MOSODA rovatban olvashatók.
Bejegyzések
