Szexuális forradalom a Mediawave-n

A homoszexuális tiszta szerelem elfogadtatása, az emberi méltósághoz való jog és a hazug polgári erkölcsöktől való megszabadulás nem utópia, hanem az akkori diáklázadások valós célkitűzése volt. Vajon azóta jobb társadalomban élünk? Nem a mi feladatunk megállapítani, mennyire sikerült a nagy forradalom, azt viszont érdekes kérdés lehet, hogy nők és férfiak mennyiben élik meg máshogyan ezt a folyamatot. - Czapáry Veronika beszámolója az idei győri Mediawave a szexuális forradalomhoz kapcsolódó programjairól.

Szexuális forradalom a Mediawave-n

A szexuális forradalom volt a speciális téma idén a Mediawave-en. 1969: Erotika és Forradalom című blokkokban vetítettek az utóbbi tíz év hátborzongató és akkoriban polgárpukkasztónak tűnő filmjeiből.

Szerepeltek a programban dokumentum-, tánc- és rövidfilmek is. 1969 Woodstock és a kapitalizmus elleni lázadás éve, ekkor kezdtek el küzdeni és értek el látványos eredményeket a másság, és a homoszexualitás/leszbikusság/biszexualitás elfogadtatásában az amerikai fiatalok, majd a forradalmi láz végigsöpört Európán is.

Bartha Anitával (www.kidma.hu) több fesztiválrésztvevőt megkérdeztünk, mennyire érzik a téma jelenlétét a fesztiválon, s női szemszögből hogyan jelenik meg mindez (videó riportfilmünket a Fényírók Fesztiváljáról nemsokára láthatjátok az Irodalmi Centrifugán). Többek szerint (mint például Bárándy Gergely filmesztéta) minden évben ez a téma a Mediawave-n - hiszen a szex örök téma. Boros Panna, a Kultúrpart munkatársa elmondta, a filmeken és az ErotikArt kiállításon kívül nem vette észre, hogy a téma különösebben jelen lett volna. Amikor megkérdeztük milyen riporternőként dolgozni, ezt mondta: "Jó, mert egy mosolygós női szempárnak sokkal szívesebben nyilatkoznak az emberek, könnyebb intimebb légkört teremteni az alany és a riporter között, mint ha két férfi beszélget. Az mindig olyan tudományos és túl szárazan hivatalos." Hartyándi Jenő fesztiváligazgató válaszát és sok más választ majd a video-összeállításunkban láthatjátok.

A homoszexuális tiszta szerelem elfogadtatása, az emberi méltósághoz való jog és a hazug polgári erkölcsöktől való megszabadulás nem utópia, hanem az akkori diáklázadások valós célkitűzése volt. Vajon azóta jobb társadalomban élünk? Nem a mi feladatunk megállapítani, mennyire sikerült a nagy forradalom, azt viszont érdekes kérdés, a nők és férfiak mennyiben élik meg máshogyan ezt a folyamatot.

A Mediawave utóbbi tíz évéből minden nap erotikus filmes válogatás volt a Győri Nemzeti Filmarchívumban. A női érzékenység, valamint a nő, mint szexuális tárgy voltak a fő témakörök. A film válogatói és a régebbi alkotók a nőt nem látták még annyira kiszolgáltatottnak, mint a mai filmesek. Sok rövidfilm a női test megkapó szépségeit, valamint a nő hatalmát mutatta be. Nincs brutalitás, sem polgárpukkasztás, inkább gyengédség. Az általam látott táncfilmben egy férfi és egy nő, majd két férfi szerelmi táncát mutatta a rendező, az erotika, a düh és az egyenlőség elképesztő dinamikájában. A sok közeli felvétel az arcról, a szemmozgás kamerás követése a színészektől és táncosoktól is átélést igényelt. De hogy ennyire mélyen és nem megjátszva kell mindent átélni, arra én ennek a filmnek a megnézése után döbbentem rá.

A The Gas Station nevű német filmben egy autós a lassú forgalomban iszonyatosan unja az autópályát és rákattan egy női vezetőre, aztán hoppon marad. A benzinkútnál megállnak, és kiderül, a nő mellett egy férfi fekszik, aki most felül. Amíg ők ketten szexjelenetet produkálnak, a kívülmaradt harmadik, a másik autós beül a kocsijukba. Kacagtató jelenetek. A női test szépségén időzve még egy terhes nőről készült táncfilmben is megcsodálhatjuk, milyen gyönyörű dolog lehet egy életet kihordani.

A Lépcsőházi történet-ben egy férfi az anyját hívja szex-telefonon, de egyikük sem ismeri fel a másikat. Végül ott is happy endben oldódik fel a történet.

Maradandó dokumentumfilmben nézhettük meg az iszlám kultúrában élő nők elkeserítő helyzetét, a körforgást és poklot, amiből nincs kiszállás. Miután férjhez mentek, a fejükön egy vaspántot viselnek, így jelölve meg magukat és tuljadon-voltukat örökre. Ebben a kultúrában több feleséget is tartanak a férfiak, a nőknek sem szavuk, sem joguk nincsen. Elképesztő megaláztatásokon kell végigmenniük, hiszen uruk bármire kényszerítheti őket. Van, aki öngyilkos akar lenni, nagyon sok közülük megbetegszik. Ha meghalnak, nőtársaikon kívül senki nem sír utánuk, mindegy, hogy eggyel több vagy kevesebb nő van-e azon a területen.

A nőket csak egymás iránti jóságuk és megértésük, valamint a gyermekeik iránti feltétlen szeretet tartja életben. Az egyik nő azt mondja, ő másmilyen férfit akar nevelni a fiából. Kérdés hogy sikerül-e neki, hiszen a kulturális nyomás túlságosan nagy. A dokumentumfilm elképesztő erejét ezen a fesztiválon fedeztem fel először. A valóság sokkal erősebb is lehet, mint egy kitalált történet. Jelen esetben a nők sírnak és a kamera figyelő tekintete egy pszichoterápiás rendelő nagy felismeréseire és az elmaradhatatlan katarzisra emlékeztet.

Erotika és Forradalom tematikában mutatkozott be idén először közös projektben a Roham Irodalmi és Művészeti Magazin. A Roham Magazin pár hónapja tett közzé egy olyan felhívást, amelyben pornográfia és az internet kapcsolatára kerestek választ, arra, hogyan terjed az internettel egyre jobban a szexualitás. A Pornó - a XXI. Század erotikája című szám minden várakozásunkkal ellentétben nem készült el a Mediawave-re. Kezembe vettem a legutóbbi számot és megkértem Korcsma Zsombort, a magazin főszerkesztőjét, mondja el, miért nincs egyetlen nő sem a szerzők között. Ezt épp most kívánnak változtatni a Mediawave és Roham magazin közös pályázatával, szerencsére a 10 kiválasztott írásból 6 női alkotóé. Több száz alkotás közül válogattak.

Örömmel vettem, és faggatni kezdtem, ez eddig hogyhogy nem így ment, mire azt a már sokszor hallott választ kaptam, hogy "Egészen biztosan csak véletlen lehet".
- Véletlen? Hogy micsoda véletlenek vannak. Teljesen spontán egy folyóiratban csak fiatal fiúk írnak.
- Így alakult. - mondja és kezd zavarba jönni, mi pedig örüljünk, hogy legalább egy szám erejéig és ki tudja még meddig, megtörik ez a jól bevált közép európai balkáni stílusú nőelnyomás.

Az ErotikArt kiállításról sincsenek jobb tapasztalataim. Már eleve a plakáttal kezdődnek a problémáim. A nő megint csak egy lyuk. Több mint negyven művész állított ki. A kiállításon főleg hímtagok vannak, vaginák csak annyiban, hogy az valamilyen nyílás, amibe be lehet hatolni. Micsoda érdekesség. Itt is a brutalitás az, ami vezető szerepet kap, úgy tűnik a mai képzőművészek is így képzelik el a szerelmet, a szexet. Beverem, kiverem, a fallosz valami éles hegyes tárgy, ami mindig átszakít, széttép, behatol. A nő test olyan, amibe be lehet hatolni, de amivel nem lehet igazán mit kezdeni.





Bánki Ákos képzőművész, a kiállítás szervezője szerint nem igaz, hogy főként a férfi fallosz jellemezné a válogatásban az erotikát. Szerintem a nemi szervek szimbolikájával dolgozott a többség.





Mondta, hogy ez nem igaz, ám amikor megkérdeztem, milyen más szimbolika jellemzi még a műveket, fáradtságra hivatkozva nem válaszolt, kiderült viszont, amire senki nem hívta fel a figyelmet, hogy az emeleten is folytatódik a kiállítás, ott épp az anyag fele látható. Nagyon szégyenkezni kezdtem, csak velem történhet ilyen, kihagyom a felét a kiállításnak, kíváncsian megkérdeztem a többieket, látták-e. Sokan ugyancsak ledöbbentek, hogy az emeleten is volt anyag.





A fesztivál idei szignója, mint Hartyándi Jenő kifejtette, egy ősi heteró sziklarajz. A madár, az állandó szignó is egy barlangkép. Altáj környékén találtak rengeteg pornográf sziklarajzot, egy időben az összes fent volt a fesztivál hivatalos honlapján, mondta Hartyándi, egy pályázati felhívással, hogy várják a kreatív filmes jelentkezőket, akik fel szeretnék használni a képeket filmjükhöz. Szomorú, de senki nem jelentkezett, a média szinte csak a szex és forradalom témára gerjed, mondja, míg a környezetvédelem, vagy Szomjas György filmjei alig érdekelnek valakit. Szemlesütve hallgattuk, hiszen mi is az erotikáról írunk most cikket, majd elkullogtunk inkább, hogy vidáman táncoljunk hajnalig.