Könyv az Élőkönyvtárból

Vári Zsolt állami gondozottak útját egyengeti, rajziskolát nyit a VII. kerületben és ha csak teheti, önbecsülésre nevel. Három hónaposan került állami gondozásba, húszéves koráig hat intézetben élt. A Szín-tér-kép kiállításon a Sirályban festményei és fotói láthatóak. Állami gondozottként kölcsönözhették ki az Élő könyvtárból az Egyenlítő esélyegyenlőségi programsorozaton. Györe Gabi elolvasta.

"Az ember elkezd valamit tizenévesen csinálni, aztán majd kisül belőle valami… van, akiből lesz valami, van, akiből nem – én maradtam a rajznál és a festészetnél. Fotózom is, van néhány szép képem. A központi témáim emberek. A fotókon leginkább intézeti gyerekeket lehet látni, rendezvényeken vagy táborozásokon fotózom a cigányokat, rendszerint nem műtermiek a képek, de van olyan is.
Itt öt fotóm volt, az egyiket már megfújták – egy nagyon szép cigány kislány volt rajta, többször meg is festettem ezt a képet, s mindigis sikeresen el is tudtam adni, nemhiába lopták el! A festményeket sajnálnám… mostanában gyerekeket festettem. Közel negyven festményem van. Sorsokat, érzelmeket szeretnék megfesteni. Volt olyan kép, amit többször is megcsináltam, mert megvették és hiányzott a kollekciómból. Egy alkalommal Zwack is vásárolt tőlem. Van, aki a tévében, van, aki a honlapon lát meg.
Ózdon a cigánytelepen is fotóztam, az ottani képek alapján is készítek néhány festményt – ezeken még dolgozom, nincsenek készen, de a munkafolyamtot akartam érzékeltetni – ezek láthatók a Gréta című kép mellett. A Gréta amolyan védjegyem. Csak a szemébe kell nézni és ott a sorsa.



Most kiültem a Városligetbe és a tó mellett festem a várat, ott is megállnak nézegetni. Nyaranta napraforgókat festek, mert ez a kedvencem.
Gyerekként, amíg az intézetben nevelkedtem, sokat jártam a könyvtárba, hogy lessem Michelangelo könyveit, munkáit, néha kitéptem a könyvből a lapot, hogy elvihessem magammal, s próbáltam lerajzolni, amit ő csinált. Szeretem az impresszionistákat is, Monet-t, Manet-t… meg Ferenczy Bénit, Ferenczy Károlyt, Lotz Károlyt, vagy Zichy Mihály rajzait is nagyon. Nem Van Gogh miatt. Csak mert jó a napraforgót leszedni a nagy tábláról és vázába rakni, megfesteni… általában elajándékozom. Vagy meg is veszik.
Voltam vagy három hónapos, mikor intézetbe kerültem. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vagy négy intézetben voltam, Balkány, Berkesz, Tiszadob, Tiszaújváros, de voltam Bátonyterenyén is. Szerettem. Ha valaki beleszületik egy bizonyos közegbe, akkor elfogadja. Ha beleszületsz egy intézetbe, s tudod, hogy a mákos tészta ilyen, azt megeszed. De ha tudod, hogy anyukád milyen mákos tésztát csinál, akkor azt a mákostésztát meg sem eszed, hanem minden nap azon gondolkozol, hogyan lógnál meg az intézetből, mert anyukádnak jobb a mákostésztája.



Megkerestem őket huszonévesen, találkoztunk párszor, de ez egy másik világ, amiben nem érzem jól magam. A különbözőség nagyon jó – ha ugyanazt csinálnánk, az lenne a baj. Ha te mást csinálsz, van mi iránt érdeklődni. Ha valakik ugyanazt csinálják, akkor bepunnyad a dolog. Más esetben meg épp a túlzott idegenség választ el. Anyáméknál más az életvitel, más a hozzállás, más a rendszer, minden más… az az életembe nem fér bele. Nem tudom elképzelni.
Feltettem magam a Nők Lapja párkeresőbe, direkt nem is írtam mást, csak a honlapom meg egy mailcímet. Volt, aki megnézett, s azt írta, nem egymást keressük. Nem értem. Hogy a fenébe dönti el egy nő, hogy érdeklem-e vagy nem, ha még sosem beszélt velem?!
Maradtak barátaim. Egyiknek nemrég segítettem, hogy kijusson Németországba – folyamatosan segítek azoknak, akik megkeresnek, mert kijöttek, vagy olyannak, aki bent van. Húsz évet voltam bent. Mikor feljöttem Budapestre, az volt a legrosszabb élményem – nagyon egyedül voltam, senkit sem ismertem, egyedül egy lakásban, ahhoz képest, hogy egy szobában voltunk vagy négyen vagy huszan vagy heten… nagyon idegen volt. Szerencsére voltak nagyon szép zenéim, csillapította ezt. Utazgattam. Felszálltam az egyik buszra, sokat gondolkoztam, hogyan csináljam. Aztán dolgoztam egy rajzfilmstúdióban, festő voltam, rajzoló voltam. Ezeket is megjártam.
Volt olyan időszakom, amikor ezzel a cigányság-témával volt problémám. Állandóan olyan utakra próbáltak irányítani, amivel nem voltam tisztában – ez pedig a cigányság. Hogy én cigány vagyok és tudjam ezt magamról, s be kell látnom, hogy a cigányok tudnának segíteni nekem. Valahogy mindig az volt, hogy ha elmentem onnan, akkor mindig visszadobtak oda. Aztán gondolkoztam ezen is, hogy kicsit felmérjem a terepet a cigányságban. Mit tudjak én megcsinálni, mi az én feladatom, teendőm. Idegen volt, mert más közeg. Közben szerettek, nem voltak ellenem, nem vertek meg, nem loptak meg… bennem kultúrát látnak, akkoriban voltam a tévében, felismertek, láttam azt is, hogy tisztelnek, felnéznek rám. S akkor elkezdtem ezt a réteget is elemezni. Segíteni. Sok roma képzőművészt, zenészt ismertem meg. Kultúrában vagyok nagyon ott, de ismerek roma politikusokat is, azok kavarják a szart és a szarból lesz a pénz, s mi kicsit rájuk is vagyunk támaszkodva, ha művészeti ösztöndíjat vagy pályázatokat írnak ki vagy kiállításokat szerveznek.
Szeptemberben lesz iskola, már megvan a hely, a Keleti pályaudvarnál, a Verseny utcában, saját magunk alakíthatjuk ki a falat, vihetünk ezt-azt, az V. kerület támogat, a múlt évben is támogattak. Olyan rajziskolát nyitok meg, ami kezdőknek szól, akik szeretnének rajzolni, szeretnék megismerni az oljafesték technikáját, az emberábrázolást papírra, vászonra tenni, megismerni a színeket. Van magántanítványom is, egy fóti állami gondozott srác, ott kint festünk.
Mindent magamtól próbálok. Mindig magamra vagyok utalva, bármilyen téren – weboldalt is szerkesztek, videózok, fotózok, vágok… mihez nem értek? Nem tudok zongorázni, hegedűlni, balettozni…
Nem tudom, mi lesz öt év múlva. Remélem, megnyertem a lottót és más lesz a felállás. Festő is megmaradok, de mást is akarok csinálni. Segíteni másoknak, de munkával. Jó szakember vagy? Gyere és dolgozzál nekem! Van, aki fel van háborodva, hogy nem adok, mert ő adna. Hát én nem! Dolgozz!
Mikor ott voltam az intézetben, visszafogott voltam. Mindig a filmekből kerestem példát, kitörni. Ha sci-fi vagy akciófilmet láttam, s a szereplőkkel meg tudtam egyezni, mert hasonlóság volt közöttünk, akkor én is azt mondtam, ilyen akarok lenni, ilyen akarok lenni. Nem a rossz, hanem a jó. Ahhoz, hogy kicsit átéljem őket is, kell a ruházat. Feljöttem Pestre, még mindig visszafogott voltam. Meg kellett ismerni magam. Akkor tudunk csak előrejutni. Vannak kiállítások, vesznek képet, ha ezek összejönnek, van pénz, és tudom fejleszteni magam. Hogy valaki azt mondja, ha belépek, bejött a Vári, az a nagyképű?! Na és?! A magyarokban, némelyikben, van egyfajta irígység. Ha valaki tud, leszólják, próbálják lenyomni. Felül kell kerekedni. Nem a Te embered az, aki lenéz. Leszarom őket. Szard le Te is! Keresd meg azt az embert, aki elfogadja, ami Te vagy, és mész vele. Kell ehhez a ruha is. Nem kell extrém, de legyen feltűnő. Mindenki engem néz?! Igen?! Helyes, nézzenek. Aztán ha meghalok, ne nézzenek, ha már elrohadtam, meghaltam, büdös vagyok, satöbbi… de most itt vagyunk! Legyünk szépek, pozitívak. A virágok illatot árasztanak, a fák rügyeznek, gyümölcsöznek. Ha tudnának beszélni, ők is azt mondanák, hogy az én gyümölcsömből egyél!, az enyémek a finomak! De nem tudnak beszélni. Én tudok – engem vegyetek meg, én vagyok a jó! Mást is lehet, persze. Nézzétek meg a munkáimat, s ha valakinek tetszik, megveszi. Fontos a külső és fontos a belső – ennek a harmóniája legyen meg. Fontos, hogy milyen fáról eszünk."

Vári Zsolt honlapja

Györe Gabriella