Czapáry Veronika: Nőnek lenni, itthon

Czapáry Veronika önmeghatározása szerint író, költő, esszéista, kritikus, iparművész (üveges). Korábban közzétettünk egy felhívást, mely nemzetközi felmérést sürgetett a női alkotók körében, magyar alkotókat is kérve rá, hogy elmondják, milyennek látják helyzetüket. Az itt közölt írást e felhívás ihlette.

Czapáry Veronika: Magyarországon nő vagyok

Magyarországon nő vagyok és ezt úgy élem meg,
hogy Magyarországon nehéz nőnek lenni. Ha kitárulkozol, lekurváznak, de előbb utóbb mindenképpen lekurváznak.
Én úgy élem meg, hogy egyedül vagyok, és egyedül vagyok (direkt a szóismétlés) nő ebben a világban. Az irodalom berkein belül a nők sem kegyesebbek hozzám, mint a férfiak, az alapszabály, a dzsungel törvénye, ölj, mert megölnek, üss, mert kiütnek a ringből. Itt ilyen nőnek lenni. Ez a Balkán és ezt sokszor átélem. Nem tudok különbséget tenni a nők és a férfiak hozzám való viszonya között, mondjuk talán egy dologban igen: hány szerkesztő, tanár és satöbbi akart megdugni és állt rajtam SZAKMAILAG kicsinyesen bosszút, mert nem sikerült. A nők nem akarnak megdugni, bár én biszex vagyok, de irigyek, féltékenyek, ahogyan én is az vagyok és ebben a kíméletlen világban, a nagy harcban nincsen segítségemre senki.
Magamra vagyok hagyatva.

Magyarországon olyan nőnek lenni, hogy ezáltal ki vagyok rekesztve valamiből, amiből a nagy ivócimborák, a férfiak, nem. Ezt a valamit nagyon hosszasan lehetne sorolni és részletezni, hogy mik is ezek a munkahelyektől kezdve a szólásszabadság korlátozásáig. (Parlamenti quota) Itt a nők tulajdonképpen nem szólhatnak bele olyan dolgokba, amelyben komoly játékok mennek a pénzzel és hatalommal. A 240 irodalmi folyóirat közül Mo.-on kb 10nek van női főszerkesztője. Siralmas. És sokszor a nők a legféltékenyebbek egymásra, ha sikereket érnek el. Bár vannak lépések ennek feloldására, de nagyon lassan megy. Nem jó Közép Európában élni, de nem akarok innen elmenni, mert ide születtem, itt kell beteljesítenem a sorsom. Nem tudom hány ezer éve vagyok szingli és hány ezer évig maradok, csak azért, mert férfiak őrült művésznőnek tartanak, és félnek tőlem, vagy túl erősnek gondolnak, mindenesetre megijednek. A furcsa csodabogár pozíciója nem egy házassági ajánlatba való. A nők pedig… nem is emlékszem már mikor volt lány barátnőm, hiszen ők ritkák, mint a fehér holló, rájuk külön vadászni kell, olyan klubokba járni, ehhez nincs kedvem, természetes úton akarom megtalálni a szerelmemet.

Magyarországon olyan nőnek lenni, hogy a mindennapi egzisztenciális helyzetemhez tartozik, hogy bármit is veszek fel, végigmérnek a férfiak szemérmetlenül az utcán és megvizsgálják, hogy a seggemtől kezdve a mellemig feszes-e a bőröm és a csontozatom is rendben van-e. Szóval elég alaposan. Egy pillantás, ahogyan egy nő itt sosem mér végig egy férfit. Visszanézel, mit bámul ez, még mindig szemérmetlenül bámulja a véletlenül kilátszódó melltartócsíkodat a válladon. Megnéznek az utcán, mert azt gondolják, miattuk öltözködtem szoknyába, ha biciklizek, kurjongatnak. Nekem pedig végig kell néznem, nap mint nap, azokat a reklámokat és posztereket, amelyeken a női testeket árulják. Tele van velük a város. Vegyék, vegyék, tessék, nem több mint egy étel. Magyarországon a zsilettpengétől kezdve a bevásárlókosáron át a zuhanyzófülkéig mindent a női testekkel reklámoznak. A töménytelen szexshop és szexbár hirdetésekről nem is beszélve. Csak egy ártatlan reklám, alanyi szinten is olyan hatalmas posztereket látunk az egész országban szerteszét, a Tescoba invitál vásárolni, hogyan?, hát az ételek mellett egy bikinis női test fekszik. Gyere, vegyél meg, egyél meg, kívánatosan ő van a tálca középpontjára helyezve, mellette gyümölcsök, húsok, mindenféle termék, leÁRazás van a Tescoban. Egy ilyen reklámért már régen beperelnék a hirdetőt külföldön, de nemhogy beperelnék, hanem eleve nem is engedélyeznék, mert mi ez, ha nem nyilvános prostitúció.

De amit már máshol betiltottak, az itt engedélyezve van.
Nem véletlenül a legalacsonyabb az átlagéletkor itt, egész Európában. Ki bírja ezt idegekkel?