2008. szeptember 26., péntek

Falcsik Mari: Kettős portré

Falcsik Mari a Milyen ma Magyarországon nőnek lenni? témánkhoz szólt hozzá - egy összehasonlító, érdekes adatokból válogatott összegzéssel rajzolja meg a nő és a férfi életterét, túlélési esélyeit itt, e Kárpátoktól ölelt kis országban. Hogy egy költő számára a statisztikai adatok és a térkép is mást jelentenek, erről már Radnóti meggyőzhetett bennünket; s hogy más nézőpontból a költő is csak egy kartoték-adat a sok közül, arról József Attila írt. Hogy a Kárpátokon túl miben, mennyiben más adatokból válogathatna valaki, erre a szorító ölelésben még nem kapunk választ; az ölelésen belüli szituációról viszont álljanak itt a Falcsik Mari-válogatta adatok.


Falcsik Mari: Kettős portré - adatokból szemezgetve


Magyarországon nő
az,
– aki átlag 15%-kal keres kevesebbet, mint a férfi
– aki mindössze 10%-ban vesz részt a politikai vezetésben, az országos döntéshozatalban
– aki az egész EU-ban a legtöbb időt tölti házimunkával
– aki még mindig csupán 15%-ban vesz részt a bűnözésben, bár az arány szépen növekszik
– akiből ma már több az érettségizett, mint férfiból, s a diplomások aránya is csak 1%-kal kevesebb (14%), mint a férfiaknál látható arány (15%)
– akiből csak feleannyi lesz felső- és középszintű vezető vagy közép- és nagyvállalkozó, mint férfiból
– akivel a gyerekek a tanintézményekben legtöbbször találkoznak, egészen az érettségiig
– aki magasabb végzettségűként jobban élvezi a szexet, mint az alacsonyabban iskolázott
– aki 80%-ban állítja magáról, hogy soha nem maszturbál
– aki 91%-os arányban úgy döntene, hogy elpusztítja a testében fejlődő magzatot, ha megtudná, hogy a magzata x-kromoszómájában hordozza a homoszexualitásra hajlamosító génváltozatot


Magyarországon férfi
az,
– akiből csecsemőként kevesebb marad életben, mint nőből
– aki nyolc évvel kevesebbet él, mint a nő
– akiből több mint félmillióval kevesebb él itt, mint nőből
– akinek a korai halála valószínűségét az elmúlt öt évtizedben a háromszorosára emelte az állásféltés, munkahelyi bizonytalanság, rivalizálás, alacsony jövedelem
– aki az ötven évvel ezelőtti arányhoz képest ma több mint 50%-kal nagyobb arányban hal meg daganatos, szív- és érrendszeri, agyi keringési megbetegedésben vagy erőszakos okból (baleset, öngyilkosság, gyilkosság, ebben a sorrendben), míg a női halálozási arány ugyanebben az időben csökkent (mintegy 4%-kal)
– aki 50 éves kora felett a legérintettebb populáció a daganatos megbetegedésekben, például a nemére jellemző, szinte mindig halálos kimenetelű tüdőrákban
– aki egészségügyi panaszaival, főleg családi és társadalmi pozíciója féltése okán, lényegesen ritkábban fordul orvoshoz, mint a nő, és ha fordul, akkor is sokszor már végzetesen későn
– aki a súlyos depresszió okán ötször magasabb halálozási arányt produkál, mint a nő
– aki háromnegyed részét teszi ki az öngyilkosságot elkövetőknek (a módozatok közül az önakasztást preferálva), így a nőnek csak a maradék negyed jut
– akinél a magány, a társ nélküli élet megduplázza a korán bekövetkező halál veszélyét

*****
*****

3 megjegyzés:

Dragon írta...

Drága Mari,
a válogatásod sokatmondó,
női statisztikai vízió
nemzeti analízis
ébresztő
:)

bokor írta...

korrekt!

TükörNŐ - önTükör írta...

Hát nagyon megrázó,
pontos, jól összeszedetett,
percíz és
TÉNY - szerű.
Ezek a tények, ezekkel kell szembenéznünk. Köszönjük!