Mit tudtunk meg a rendszerváltás óta eltelt 20 év alatt a szocialista Magyarországról? – a kérdést a 40 film a szocializmusról elnevezésű május 25-29. között megrendezésre került, ötnapos monstre vetítéssorozat mottója szegezte nekünk. A szervezők az OSA Archívum 40 kihagyhatatlan művét játszották újra az 1989 óta készült, a Rákosi-Kádár korszak történeteit felelevenítő több száz dokumentumfilmből. Az archív bejátszásokkal spékelt tekercsek a létező/ismeretlen Magyar Népköztársaság hétköznapjait elevenítették körénk, kronologikus sorrendben. Kisfaludy András 2007-es mozija a Moszkva téri galeri megrázó hétköznapjait tárta elénk 1956-tól kezdve egészen napjainkig.Mi az a Kalef?
„Kalefosok” – csak így nevezte magát az a gimnazistákból, főiskolásokból, egyetemistákból verbuválódott baráti társaság, mely az ötvenes évek végétől kezdett találkozgatni pontban 17.00-kor a Moszkva téri kettős telefonfülkénél. Nemcsak a rock&rollt és a bulikat szerették, utazni, jól öltözni, szabadon, szabadabban élni a mostoha Magyarországon, éppúgy vágyaik közé tartozott. Nem csoda, hogy a rendőrség állandóan ellenőrizte őket, hogy egy-egy korábbi bandavezér börtönbe kerülése után hirtelen ügynökként folytatta pályafutását... A hatvanas évek vége felé a társaságból sokan próbáltak szerencsét külföldön. Míg egyeseknek sikerült szebb jövőt építeniük idegenben, mások nem sokkal a disszidálás után hazatértek. Kiből neves művész lett, kiből idősek otthonában tengődő idült alkoholista. Nemcsak Lengyelországot és a varsói Rolling Stones koncertet, a legtöbben közülük a poklok-poklát is megjárták, mire felcseperedtek. Szívük mélyén, ha nem is boldog, mindenesetre mégis felejthetetlen pillanatokat őriznek-dédelgetnek, amikre örömmel emlékeznek vissza Kisfaludy András filmjében is.
1956
A történet stílszerűen a forradalommal nyit, a kezdő jelenetek gócpontjában Rákosi és a Moszkva téri harcok állnak. Az archív felvétel a Hősök terén egymás sarkát taposó tömegre fókuszál, mely áhítattal csüng a nagy vezér szavain, hogy aztán a kamera az Andrássy úti, elhagyott Rákosi villára svenkeljen, ahová a tizenegyedik életévüket taposó bandatagok úgy jártak be aszparáguszt lopni, mintha csak hazajárnának. A nagyobbak (14 évesek) már nem érték be hervadozó cserepes virágokkal, fegyvereket is zsákmányoltak. A Moszkva téren állomásozó vagon előtt halott oroszok és magyarok feküdtek, nem volt nehéz dolguk. Nyakukban a géppuskával, tényleg nagyfiúnak érezhették maguk. És bizonyos értelemben se perc alatt azzá is értek, azzá kellett érniük. Ha nincs az az oroszul folyékonyan beszélő anya, aki esdekelve kéri az arra grasszáló oroszt, kegyelmezzen nekik, hisz csak játszanak, valószínűleg mindnyájan ott végzik a téren. A Moszkván, ahol akkor még metrónak híre- hamva sem volt, csupán villamosvonalak tucatjai hálózták be a környéket.
A Kalef rendeltetése
Újlaki Dénes szerint azért gyűltek össze minden délután, hogy egyeztessék a házibulik időpontját. Rendszerint lakásra jártak, ahol aztán a kellő mennyiségű, belső fűtőanyag elfogyasztása után (rozspálinka, fél literje 23 forintért) fiú-lány megszabadult a ruháitól és a lélekpezsdítő zene ütemeire ringatta magát, ha rá nem nyitott Szikra atya, vagy a rendőrség.
Hisz dorbézolni, lehúzott redőnyök mögött, a kollégiumszobában és délelőtt, a szülők távollétében, otthon is lehetett. A „kalefosokat” persze nemcsak a tivornyák, ruházatukban, külső megjelenésükben is tükröződő kívülállásuk, hitvallásuk tette összetartozóvá s egyúttal másoktól különbözővé, egyedivé is. Egymás haját vágták, előbb maguk varrta nadrágot, majd farmert viseltek, a fiúk piros, vagy fekete inget, amire a közegek, hol az olasz fasisztákra, hol ’56-ra apellálva, azonnal ugrottak…
Kisöreg
Az 1959-es esztendő a zene és a tánc bűvkörében köszöntött rájuk. A Kisöreg egy létező személy, tánctanár volt, aki a Toldi mozi mellett működtette ifjúsági szórakozóhelyét, ahol félig-meddig szabadon - bizonyos simulós mozdulatokat azért nem ártott nélkülözni, máskülönben a renitens delikvens könnyen az utcán találta magát - lehetett ropni az ereszd el a hajam rocky-t. A táncban megnyilvánuló vagányság felért egy rendszerellenes tüntetéssel, így a parkett ördögei mindenkinél könnyebben találtak társra, még, ha csúfabbak voltak is a kénkőszagú patásnál. Állítólag egy interjúban Bródy is utalt rá, hogy koncertjeiken nem az volt a lényeg, mit művelnek ők a színpadon, sokkal inkább az, mi folyik a nézőtéren.
A BM kereszttűzében
A Belügyminisztérium már 1957-ben felfigyelt a Mein Kampfot olvasó, politizáló ifjúságra s így egyre hevesebben is igyekezett a galeri körmére nézni. Az első letartóztatások, bebörtönzések apropóját a ’64-es esztendő szolgáltatta, amikor is a fiúk az október 23-i eseményekre emlékezve a Petőfi szobor megkoszorúzására készültek. Az elfogott Andits Gábor januárban már „Agárdy” fedőnéven ügynökként működött, nem egy társát, köztük „SzőkeGézát” vagy "Titit" súgva be, szolgáltatva ki a hatóságoknak.
A szabadság lehelete
A galeri be nem börtönzött tagjai ’62-ben már Lengyelországba is eljutnak, a szabadság földjén egyetlen vörös csillag sem emlékezteti őket az itthoni elnyomásra.
A helyi jazzclubok és a nálunk még csak tűrt kategóriába se sorolt filmeket játszó mozik pezsdítőleg hatnak rájuk, olyannyira, hogy ’67-ben lengyel mintára egy disckjockey klubot is létrehoznak idehaza, melyet persze olyan hirtelenséggel záratnak be a felsőbb körök, ahogyan csak módjuk nyílik rá. Szintén ’67-hez kötődik az ominózus Rolling Stones koncert története. A kamasz srácok tudtukon kívül hamis jegyeket vásárolnak, így kis híján értelmét veszti útjuk, az a 800 kilométer, ami hátuk mögött van. Persze nem kell félteni őket, ékes lengyelséggel ebből a kényelmetlen szituból is kivágják, kidumálják magukat. Nem is lehet másképp, hisz ahogy egyikük fogalmaz: „Mick Jagger várt minket.”.
Who is who?
A zárlat a Kalef utáni jelent firtatja, Charlie mellett a besúgó szerepét nem vállaló Újlaki Dénes mesél színművészeti pályájának kezdeteiről, de megismerjük a Münchenben tanároskodó „Daddyt” (az örökifjúnak most is hosszú, ősz üstök lobog feje búbján) és Sasvári Lajos rendező is büszkén néz a kamerába, ahogy hál isten a tükörbe is tud, mert annak idején nem hagyta magát… Konklúziónak isteni mondat, Kisfaludy András mégis fordít egyet azon a bizonyos Henry James-i csavaron. Az MTV híradójából kiollózott filmsorokon Andits Gábor siratja thaiföldi kávézóját, melyet porrá omlasztott a cunami.
„Kalefosok” – csak így nevezte magát az a gimnazistákból, főiskolásokból, egyetemistákból verbuválódott baráti társaság, mely az ötvenes évek végétől kezdett találkozgatni pontban 17.00-kor a Moszkva téri kettős telefonfülkénél. Nemcsak a rock&rollt és a bulikat szerették, utazni, jól öltözni, szabadon, szabadabban élni a mostoha Magyarországon, éppúgy vágyaik közé tartozott. Nem csoda, hogy a rendőrség állandóan ellenőrizte őket, hogy egy-egy korábbi bandavezér börtönbe kerülése után hirtelen ügynökként folytatta pályafutását... A hatvanas évek vége felé a társaságból sokan próbáltak szerencsét külföldön. Míg egyeseknek sikerült szebb jövőt építeniük idegenben, mások nem sokkal a disszidálás után hazatértek. Kiből neves művész lett, kiből idősek otthonában tengődő idült alkoholista. Nemcsak Lengyelországot és a varsói Rolling Stones koncertet, a legtöbben közülük a poklok-poklát is megjárták, mire felcseperedtek. Szívük mélyén, ha nem is boldog, mindenesetre mégis felejthetetlen pillanatokat őriznek-dédelgetnek, amikre örömmel emlékeznek vissza Kisfaludy András filmjében is.1956
A történet stílszerűen a forradalommal nyit, a kezdő jelenetek gócpontjában Rákosi és a Moszkva téri harcok állnak. Az archív felvétel a Hősök terén egymás sarkát taposó tömegre fókuszál, mely áhítattal csüng a nagy vezér szavain, hogy aztán a kamera az Andrássy úti, elhagyott Rákosi villára svenkeljen, ahová a tizenegyedik életévüket taposó bandatagok úgy jártak be aszparáguszt lopni, mintha csak hazajárnának. A nagyobbak (14 évesek) már nem érték be hervadozó cserepes virágokkal, fegyvereket is zsákmányoltak. A Moszkva téren állomásozó vagon előtt halott oroszok és magyarok feküdtek, nem volt nehéz dolguk. Nyakukban a géppuskával, tényleg nagyfiúnak érezhették maguk. És bizonyos értelemben se perc alatt azzá is értek, azzá kellett érniük. Ha nincs az az oroszul folyékonyan beszélő anya, aki esdekelve kéri az arra grasszáló oroszt, kegyelmezzen nekik, hisz csak játszanak, valószínűleg mindnyájan ott végzik a téren. A Moszkván, ahol akkor még metrónak híre- hamva sem volt, csupán villamosvonalak tucatjai hálózták be a környéket.
A Kalef rendeltetése
Újlaki Dénes szerint azért gyűltek össze minden délután, hogy egyeztessék a házibulik időpontját. Rendszerint lakásra jártak, ahol aztán a kellő mennyiségű, belső fűtőanyag elfogyasztása után (rozspálinka, fél literje 23 forintért) fiú-lány megszabadult a ruháitól és a lélekpezsdítő zene ütemeire ringatta magát, ha rá nem nyitott Szikra atya, vagy a rendőrség.
Hisz dorbézolni, lehúzott redőnyök mögött, a kollégiumszobában és délelőtt, a szülők távollétében, otthon is lehetett. A „kalefosokat” persze nemcsak a tivornyák, ruházatukban, külső megjelenésükben is tükröződő kívülállásuk, hitvallásuk tette összetartozóvá s egyúttal másoktól különbözővé, egyedivé is. Egymás haját vágták, előbb maguk varrta nadrágot, majd farmert viseltek, a fiúk piros, vagy fekete inget, amire a közegek, hol az olasz fasisztákra, hol ’56-ra apellálva, azonnal ugrottak…
Kisöreg
Az 1959-es esztendő a zene és a tánc bűvkörében köszöntött rájuk. A Kisöreg egy létező személy, tánctanár volt, aki a Toldi mozi mellett működtette ifjúsági szórakozóhelyét, ahol félig-meddig szabadon - bizonyos simulós mozdulatokat azért nem ártott nélkülözni, máskülönben a renitens delikvens könnyen az utcán találta magát - lehetett ropni az ereszd el a hajam rocky-t. A táncban megnyilvánuló vagányság felért egy rendszerellenes tüntetéssel, így a parkett ördögei mindenkinél könnyebben találtak társra, még, ha csúfabbak voltak is a kénkőszagú patásnál. Állítólag egy interjúban Bródy is utalt rá, hogy koncertjeiken nem az volt a lényeg, mit művelnek ők a színpadon, sokkal inkább az, mi folyik a nézőtéren.A BM kereszttűzében
A Belügyminisztérium már 1957-ben felfigyelt a Mein Kampfot olvasó, politizáló ifjúságra s így egyre hevesebben is igyekezett a galeri körmére nézni. Az első letartóztatások, bebörtönzések apropóját a ’64-es esztendő szolgáltatta, amikor is a fiúk az október 23-i eseményekre emlékezve a Petőfi szobor megkoszorúzására készültek. Az elfogott Andits Gábor januárban már „Agárdy” fedőnéven ügynökként működött, nem egy társát, köztük „SzőkeGézát” vagy "Titit" súgva be, szolgáltatva ki a hatóságoknak.
A szabadság lehelete
A galeri be nem börtönzött tagjai ’62-ben már Lengyelországba is eljutnak, a szabadság földjén egyetlen vörös csillag sem emlékezteti őket az itthoni elnyomásra.
A helyi jazzclubok és a nálunk még csak tűrt kategóriába se sorolt filmeket játszó mozik pezsdítőleg hatnak rájuk, olyannyira, hogy ’67-ben lengyel mintára egy disckjockey klubot is létrehoznak idehaza, melyet persze olyan hirtelenséggel záratnak be a felsőbb körök, ahogyan csak módjuk nyílik rá. Szintén ’67-hez kötődik az ominózus Rolling Stones koncert története. A kamasz srácok tudtukon kívül hamis jegyeket vásárolnak, így kis híján értelmét veszti útjuk, az a 800 kilométer, ami hátuk mögött van. Persze nem kell félteni őket, ékes lengyelséggel ebből a kényelmetlen szituból is kivágják, kidumálják magukat. Nem is lehet másképp, hisz ahogy egyikük fogalmaz: „Mick Jagger várt minket.”.Who is who?
A zárlat a Kalef utáni jelent firtatja, Charlie mellett a besúgó szerepét nem vállaló Újlaki Dénes mesél színművészeti pályájának kezdeteiről, de megismerjük a Münchenben tanároskodó „Daddyt” (az örökifjúnak most is hosszú, ősz üstök lobog feje búbján) és Sasvári Lajos rendező is büszkén néz a kamerába, ahogy hál isten a tükörbe is tud, mert annak idején nem hagyta magát… Konklúziónak isteni mondat, Kisfaludy András mégis fordít egyet azon a bizonyos Henry James-i csavaron. Az MTV híradójából kiollózott filmsorokon Andits Gábor siratja thaiföldi kávézóját, melyet porrá omlasztott a cunami.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése