Készülődik a Melegfesztivál

Hogyan meneküljön a szivárvány vonzásából a barna áradat? Már most gondterhelten tekint az öngyűlölő és homofób jobb oldali férfikar a Pride elé. A melegek felvonulása a jobb oldal legfontosabb társadalmi problémája.

A melegek legfontosabb társadalmi problémája azonban nem a barna áradat, hanem a történelmi önismeret, a szolidaritás, valamint a nők, gyerekek és a békés férfiasság terror-mentesítése.

Ez a 12. év, amikor egy nyári napon a láthatatlanságban élők bizalommal és szeretettel megmutatkoznak a többieknek. Ugyanolyanok, megtévesztően ugyanúgy öltöznek, beszélnek, éreznek és cselekszenek, mint az összes többiek, akiket semmi sem különböztet meg a melegektől.
A melegek ezen az egy napon felveszik szivárványaikat, jelvényeiket, szépruhájukat és mosolyukat, megmutatni, hogy nincs félelem, és nincs gyűlölet.
Okunk van gondosan mérlegelni, mikor és hogyan, milyen zászló és milyen üzenet alatt vonulunk idén, a 12. Meleg Fesztiválon. Amire előreláthatólag augusztus végén kerül majd sor. Addig olvassunk meleg kalandregényeket, nézzünk nagy tudású és előítélet mentes sorozatokat.
Sarah Waters: Suhog a Selyem, Libben a Bársony című regényét ajánljuk az olvasóknak.

Régen merülhettem egy másik világba ilyen önfeledten, mint Sarah Waters: Suhog a selyem, libben a bársony című regényének olvasásakor. Színtiszta szórakozás és felüdülés volt, a főhős összes jól ismert és átérezhető szenvedésével együtt.

Mert a könyv egy igazi történelmi kalandregény leszbikus átirata, amelyben a melegség, bármilyen titokzatos is, nem elfojtható, hanem olyan természetes, mint kerékpárosnak a bicikliút… (Ami legtöbbször ugyanaz, ahol a kerékpáratlanok is járnak.)

Ez az olvasmány oázis a sivatagban, a hősnő igazi leszbikus a regény első lapjától az utolsóig, nem bújhat ki a bőréből, minden jelmezében és szerepében a nőket szereti. A mű összes történelmi tablóját és igényes korhű leírását egy meleg nő érzéseivel vehetjük magunkhoz.

Miközben azon is eltűnődhetünk, hogy a férfiimitátor mint varieté-szám miért lehetett a huszadik század elején annyira sikamlósan népszerű Anglia-szerte, nemre és társadalmi állásra való tekintet nélkül? Miféle mintát láttak a meleg férfinak látszó művésznőkben? Milyen izgalmakat? Milyen felszabadulást?

Meglepő történelmi áthallások a regényben: a történelmi meleg kifejezések sokaságát használta a fordító, kollektív tudatunk öngyűlöletének megnyilvánulásait e kosztümös regény nagyon is idegen miliőjében. Szinte egy lapon olvashatunk átnyirkosodott alsószoknyákról és gatyás galambokról, meleg csajokról és pasasnak látszó missekről, mariskákról és varieté-énekesnőkről, férfi imitátorokról és Árbocrudak című női magazinról, luvnyákról és bársonyborzolásról, leszbikus nagybácsikról és úrfidíszben grasszáló leszbikus hímringyóról, egyszóval a múlt és a jelen szivárványszínű homoszexuális avantgardjáról, amelyet a belevaló hősnő, Nan Astley rendre végigkóstoltat velünk.

A közel ötszáz oldalon talán egyszer sem botlunk a baljóslatú és barátságtalan, ám ősi magyar „homoszexuális” szakszóba.

A regény nem kerülgeti a forró kását, enciklopédikus igénye a meleg női erotikára és szerelmi manipulációkra is kiterjed. Egy szex-kelléktár bemutatóját ismerhetjük meg, arisztokratikus díszletek között, izgalmas hősnőkkel.

És ha még ez is kevés volna a nyájas olvasónak, akkor borzongva átélheti az utolsó jelenet szívfacsaró romantikáját és marcangolhatja lelkét hosszan, fájón, mire dönteni képes: a sápadt ám öntudatos mozgalmárnő, vagy a gyönyörű, de leszbikusságát vállalni képtelen színésznő felé dobja a ragyogó almát.

A két ismerős leszbikus életstratégia között egyéni megoldások szivárványos sokasága.

„Végezetül illesse köszönet Laura Gowingot, aki mind a történelem, mind pedig a szerelem tárgyában annyi bámulatos ismeretet adott át nekem.” Írja Sarah Waters, és magunkat is hála tölt el irántuk, amiért átadták nekünk mindazt, amit átadhattak. Pedig jól ránk ijeszthettek volna.

Gordon Agáta

(Sarah Waters: Tipping the Velvet
Suhog a Selyem, Libben a Bársony, Ulpius-ház 2oo4.)